Heves Megyei Hírlap, 1993. április (4. évfolyam, 76-99. szám)

1993-04-29 / 99. szám

4. HORIZONT HÍRLAP, 1993. április 29., csütörtök A „Képzelt riporttal...” Nemzetközi fesztiválon — angolul Egy részlet a sajátos feldolgozási! „Képzelt riportból..." (Fotó: Perl Márton) Most éppen Mockinpott Sziki Károly Azt tette, amit a nagy angol elvár az aktortól... Az egri Dobó-gimnázium színjátszó köre, a „Dobósokk” Déry-Presser-Adamis: „Képzelt riport egy amerikai popfesztivál­ról” című musicaljének rövidí­tett változatát adja elő angol nyelven a németországi Siegen- ben. Ez a város ad ugyanis helyet július 10-24. között egy nemzet­közi fesztiválnak, amelyen az eg­riek — többek között — egy ma­gyar esten mutatkoznak be. Mint dr. Hanisné Petró Valéria, a do­bós együttes vezetője elmondta, ezen az esten először egy Ma­gyarországról, illetve Egerről szóló videofilmét vetítenek le, majd fellép a Ki mit tud? ének kategóriájának helyi győztese, Tóth Tamás, valamint a népdal kategóriában első helyezést elért Danyi Stella, a koreográfus Var­ga Henrietta pedig tánccal mu­tatkozik be. Közönség elé lép to­vábbá a dzsessz-zongorista Gonda László, a dobos Komáro­mi Tas, valamint a folkénekes Kormos Krisztina. Bizonyára si­kert aratnak az ezüstérmes szín­játszók, akik színészi tehetségü­ket más műfajban is bemutatják, mint a Tóth Tamás által írt rock­operában. Ahhoz azonban, hogy a cso­port kiutazhasson a nemzetközi fesztiválra, elő kell teremteni az útiköltséget: ezért május 4-én este 7 órakor fellépnek Egerben a Megyei Művelődési Központ­ban, ahová minden érdeklődőt — köztük az eddigi, s a leendő tá­mogatójukat — meghívnak. így a város önkormányzati, valamint gazdasági és kulturális életének irányítóit, mellettük dr. Kozári Józsefet, az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola tanárát, aki a németországi kapcsolat -megteremtője volt. A színjátszó kör előadása egyébként olyan életérzést jele­nít meg, amelyet a ’70-es évek fiataljai éltek át, s azt, amely ösz- szehangzik jelenlegi életükkel. Azt, hogy a kérdés — az emberi boldogság megtalálásának lehe­tetlensége — örök, csak a korok változnak, s velük a művészi megjelenítés. A rendezői felfo­gás érdekessége az, hogy a zene­kar — szimbolizálva a montanai popfesztivál légkörét — mindvé­gig jelen van a színpadon. A szín­játszók az előtérben, s a zene áramlatában mozognak, hol kö­zönyös, hol résztvevő tömeg­ként. Itt tévelyeg a két főhős, a Ki mit tud? vers kategóriájának egyik győztese, Réti Iringó által nagyszerűen alakított Eszter, és József (megformálója: Bartus Norbert). Mivel nemcsak ma­gyar, hanem általános nemzedé­ki problémát vet fel a mű, számot tarthat a nemzetközi fesztivál résztvevőinek érdeklődésére. Az egri Gárdonyi Géza Szín­ház újjászületésekor, az egészen fiatal és egységesnek látszó csa­patban fel sem tűnt, hogy ez az ember mennyire magányos. Nem a polgári életére gondolok, azt nem ismerem, a színpadira, ahogyan most hosszú idő óta fel­feltűnik nekem az a különálló­ság, az a szemérmes visszahúzó­dás, ahogyan részt vesz a színpa­di közösség játszadozásában. Nincs benne semmi különösség, talán csak az, hogy amikor szö­veghez jut — és mert érlelődő ka­rakterszínész, ő nem lehet meg súlyos szöveg nélkül —, tehát amikor elkapja azt a bizonyos fo­nalat, akár monológ legyen a le­írt szöveg, vagy hevesen össze­csapó párbeszéd, mintha egy fi­nom távolságtartással önállósul­na a szituáción belül is. Teszi a tennivalóját, mozdulataival alá­támasztja azokat az indulatokat, érveket, amik a szájából kiömle- nek-kiáramlanak, de érződik a hangon, a taglejtésen, az arcon is láthatóvá válik: mintha ez az em­ber önmagának játszana, első­sorban önmagáról akar nyilat­kozni, azt szeretné, ha a szerep­bőr felrepedne, és a szereppel azonosuló, a gondolatot, érzel­met megszenvedő Sziki Károlyt akarná „eladni”. (Lehet, hogy ez merő képzelgés részemről, de nem tudok szabadulni tőle!) Hosszú idő után a „Tévedések vígjátékában” láttam. A sziraku- zai Dromiot, az egyik szolgát ala­kította. Jól, sőt mondhatnám, ki­tűnően. A századok óta friss szö­veget kellő tisztelettel és kalligrá­fiával, érthetően, jól hangsúlyo­zottan, a shakespeare-i szelle­mességet nem elsietve pörgette végig, miközben az akrobata ügyességével lódította-lendítette a kötélen ide-oda a testét. Azt is mondhatnám, hogy a „Tévedé­sekben” ő nem volt tévedés, ő azt tette, amit a nagy angol elvár az aktortól: jól jelenítse meg a figu­rát, mert ő csak az egyik láncsze­me, de fontos és kikerülhetetlen tartozéka annak a célnak, hogy a néző megkapja a maga illúzióját, és azzal a megbékéléssel térhes­sen haza, hogy no, ez egyszer megint kioktattak minket, de most okosabb lettem. Legalábbis holnaptól kezdve. Szikit nem ér­dekelte, hogy a többiek hányave- tien fodrozzák a játék szövegi fo­nadékát, hogy a közönség is ész­revette a nyugtalanító hibákat a szerepformálásokban és a szö­vegmondásban, tette a magáét, és jól tette, hogy így történt: az ő epizódjaiból értettük meg a da­rab célját és a darabot értelmező rendezőnek a szövegtől szét- ágazni-elindázni kívánó felfogá­sát. Majd jött ez a stúdió-előadás, az évad két legjobb férfialakítá­sával. (A másikat Venczel Valen­tin nyújtotta a Pathelin próká­torban!) Mockinpott úr egy po­fozógép, akit a történelem, azaz a korszak pribékjei a szó legele­mibb értelmében hülyévé ver­nek. Mockinpott, a slemil, a spi- ess, az erkölcsileg és szellemileg kifosztott, inkább kifosztandó kispolgár, akinek valamikor a születése táján még lehetett em­beri értéke. Meg is nősült, elhitte magáról, hogy polgár, de amikor az első ütés leterítette, többé fel­állni nem tudott. Ebben a figurá­ban látta meg, vette észre a ren­dező Dávid Zsuzsa, mit is hozhat ki Szikiből. A soványan baráz­dált arc, a színtelen, vagy inkább így kerülném meg, a hűvösen ránk tekintő szemek a Sziki arcá­ban követik azt a magányossá­§ ot, azt a távolságtartást, ami enne van. Még a figurával szemben is. Az az érzésem, mi­közben én is részt veszek az elő­adásban és a játékban, hogy ez az ember még önmagát is kritikai szemmel nézi, s míg kívülre mondja a szöveget, láttatja ma­gát, és elhiteti a szerencsétlen, agyongyötört, Peter Weiss által hitelesen megírt alakot, az ő bel­ső színpadán a monitorok kísé­rik, s a számítógép azt diktálja neki, hogy inkább két centivel hátrább álljon a partnerétől, mintsem hogy takarjon, vagy akadályozza a társat. Vagy hogy a másik színész „bevegyüljön” abba a hatásba, amit ő hordoz magában, magáról, esetleg ma­gáért. Sokirányú kérdések ágaz­nak itt el, fel és alá, és míg gondo­lataimat rakosgatom egymás mellé, Sziki érdekes és értékes egyéniségével kapcsolatban — megemlíteném, hogy ír is és jól is ír — bejön a képbe a „Salemi bo­szorkányokból” az általa alakí­tott pap figurája: amikor kétszer egymás után indokolta magát, érezni lehetett, hogy a színpadon mindenki más feleslegesnek lát­szott, akkora teret fogott be en­nek a megszállott embernek a te­kintete. Az aztán külön kérdés még a műfajon belül is, meddig és ho­gyan lehet bírni idegrendszerrel és energiával ezt a belső építke­zést és főleg a vele járó nagy- nagy magányosságot. Mert az van! Farkas András Mátraderecskén Az átlagnál háromszor több a munkanélküli A képviselő-testület munká­jának értékelése és a telefonhá­lózat kiépítése volt a legfonto­sabb téma a legutóbbi mátrade- recskei falugyűlésen. Zám Fe­renc polgármester az elmúlt egy évre visszatekintve elmondta: az önkormányzat bevételei megha­ladták a kiadásokat, így tevé­kenységük finanszírozására sok más településsel ellentétben nem kellett hitelt felvenniük. A költ­ségvetésből fejlesztésekre is fu­totta: több mint hatmillió forin­tot áldoztak a korszerűsítésre. Bevételeik elsősorban az állami támogatásból, a különféle pályá­zati alapokból származnak majd, s ezek fedezik az intézmények működtetését, a községi közvilá­gítás korszerűsítését, a járdák, utak helyzetének javítását. Vár­hatóan növekednek a szociális célokra szánt kiadások, hiszen Mátraderecskén háromszor any- nyi munkanélküli él, mint az or­szágos átlag. Körülbelül 150-en kerülnek ki a járadékos ellátá­sokból, így jövedelempótló tá­mogatásuk az önkormányzat fel­adata lesz. A település gazdasági életéről kiderült: a Rákóczi Kereskedel­mi és Szolgáltatási Szövetkezet múlt évi bevételei megduplázód­tak, ugyanezt nem mondhatja el magáról a téglagyár, ahol 40 mil­lióforint veszteséget regisztráltak tavaly. A környékbeli munkálta­tók nehézségei a mátraderecske- ieket is érintik, hiszen a megfe­neklett recski beruházáson, illet­ve a Mátravidéki Fémművekben sokan dolgoztak, dolgoznak. Javult a közbiztonság, s ez el­sősorban annak köszönhető, hogy van rendőre Derecskének, s a Közrendvédelmi Egyesület is kitett magáért. Ugyanez el­mondható a labdarugókról is, akik kiharcolták a megyei II. osz­tályban való indulás jogát. Di­cséretesnek mondható a közel­múltban létrejött cigányklub működése, illetve az általános is­kola néptánccsoportjának mun­kája. A közeljövő legfontosabb fel­adata a társadalombiztosítási vá­lasztásokra való felkészülés, il­letve ennek zökkenőmentes le­bonyolítása lesz. Szeptember vé­gére üzembe helyezik azt a táv­beszélőközpontot is, amelyre 640 állomás csatlakozhat maid. A polgármester zárszavából ki­derült az is, hogy telefonigénylé­süket még május 1-Jéig jelezhe­tik a településen élok. HANG-KÉP Filmpremierek Csakazértis újítás? Mindig is nyitottnak vallottam magam, mégsem rajongtam a cspkazértis újításokért. Már csak azért sem, mert ezek mögött rendszerint a látszatbizonyítás cseppet sem szimpatikus szándé­ka húzódik meg. Mindez április 24-én reggel jutott eszembe, amikor a Szom­bat délelőtt búcsúadását hallgat­tam. Megértettem a szerkesztőket, a közreműködőket, épp ezért teljesen indokoltnak minősítet­tem ezt a nosztalgikus visszapil­lantást, az emlékezetes progra­mok felidézését. Igazuk volt, 19 esztendeje lé­tezett ez az ajánlat. Azt is köte­lességem elmondani — némi bűntudattól fűszerezve —, hogy meglehetősen ritkán írtam erről a gárdáról. Talán azért, mert megszoktam, s így aztán termé­szetesnek tartottam a tárgyilagos tájékoztatást, az egyes témák sokoldalú megközelítését, a le­hetőség szerinti politikamentes­séget, s az igazságkeresés nemes vágyát. Ezért nem értem a bölcsnek aligha titulálható döntést,hiszen majd két évtizede alatt hozzánk nőtt ez a hetente egyszeri, több mint egy órás jelentkezés. Aki az alkalmankénti vegyes­kosarat kifogásolta, kétségkívül ízlésficamtól szenved. Akkor is, ha semmit sem sejt minderről. Vétek az értéket lesodorni ar­ról a közös asztalról. Még az esetben is, ha egyesek friss funk­ciójuk köszönetéként vették elő azt a jelképes seprűt. Kérem szépen: jöhetnek zsen­ge hajtások, felruházhatják eze­ket hangulatosnak látszó, de üre­sen kongó címekkel, akadhatnak törpék, akik közben nagynak is érzik magukat. Ez azonban mit sem változtat a konok tényeken: azt utasították el, ami megrovás, mellőzés helyett dicséretet érde­melt volna. Higgyék el, felesleges az öncé­lú agytoma. Különösképp, ha ott az elme tájékán nem éppen tel­tek azok a polcok. Illene tudomásul venni, hogy a milliók nem ostobák. Született adottságuknál fogva megkülön­böztetik az ocsut a tiszta búzától. Most is ezt tették... Sárbatiprás Tudathasadásos, torz világban élünk. Köröttünk álszentesked­nek a modern Tartuffe-ök, szem­besülnünk kell a vérlázító gazda­sági panamákkal, a termelés fel­lendítésével aligha foglalkozó csokornyakkendős csirkefogók­kal, s a művészet címszó alatt ránk sózott szellemi fekáliával. Senyvedünk amikor peregnek a garantáltan giccses amerikai ak­ció és egyéb filmek kockái. A nívótlansági versenyben nem egyszer lekörözik őket a né­met, vagy francia „alkotások” is. Mint például a 24-én este elénk parancsolt Zabou, hősnek titu­lált félnótás rendőrfigurájával, az enyhén züllött Schimanski fel­ügyelővel, aki minden áron ho­rogra kapja az általa bűnösnek érzetteket. Ilyen a hamisítatlan fércmun­ka. Mégis tükrözi azt a fertelmes légkört, ami hétköznapjainkat átsugározza. Divat lett — mind­egy, hogy milyen szándéktól ve­zérelve — a sárbatiprás. Felhá­borodtam, amikor — s azóta sem tudom elfelejteni jogos indulato­mat — a Nagy Imre elleni mocs­kos vádakat ismertető blokkal szembesültem. Még az a szeren­cse, hogy a stáb tagjai azokat is megszólaltatták, akik tiltakoztak a mártír miniszterelnök emléké­nek beszennyezése miatt. Rá­adásul — s ez megnyugtató —, érvekkel igazolták azt, hogy nem feljelentgetéssel kereste kenye­rét. Az acsarkodóknak ez nem számít. Ők a maguk etikai null- pontjára szeretnék rántani azt, aki életét áldozta fel a magyar forradalom és szabadságharc ügyéért, aki képes volt szakítani avitt marxista, illetve moszkovita álláspontjával, s odaállt, ahol Juszticiára lelt. Ez az áldozat egyébként önmagában felmen­tené őt mindenféle bűn alól. Akik azokban az időkben if­jonti, lelkes fejjel figyelték fejlő­dését, sohasem téveszthetők meg. Az viszont igaz, hogy remek orral, s félreérthetetlenül ráérez- nek a veszedelmes jellem torzók­ra, azokra a gerinctelen szélka­kasokra, akiket a hűvösen ítélő idő odasöpör, ahol a helyük. A történelem bűzlő szemét­dombjára. Egymás közé... Pécsi István Lorenzo olaja Lorenzo ötéves kisfiú a film elején, amikor kiderül róla, hogy halálos beteg. Egy alig ismert és gyógyíthatatlan betegség vett erőt rajta: az ÁLD. Ez a szörnyű kór csak azokat a fiúkat támadja meg, akik a hibás gént az anyjuk­tól örökölték. Egy téves enzim miatt a szervezetben „rossz” zsír­savak termelődnek. Az ered­mény: az idegeket elszigetelő ge­rincvelő pusztulása, az idegrend­szer működési zavarai, bénulás, és végül halál. A szülők azonban nem adták fel. Megkeresték a vi­lág számos orvosát, míg végül egyikük segít a családnak. A ha­lállal futnak versenyt, de úgy tű­nik, győztek. A vegytiszta olaj­sav megmenti Lorenzo életét... A szeretet csodájáról, az élet re­ményéről szól a megrendítő ha­tású történet. A filmet a gyön­gyösi Puskin mozi mutatja be. Úszó erőd Egy amerikai csatahajón ját­szódik a tengeri akciófilm cse­lekménye. Ötvenévi szolgálat után megérdemelte a selejtezést az „ÜSS Missouri”, amely utolsó útján Pearl Harbourba tart. Ryback (Steven Seagal) látszólag békés hajószakács, valójában azonban első osztályú háborús kém volt a világ különböző vál­sággócaiban. Két korrupt és go­nosz szakértő ördögi összeeskü­vést szervez, hogy kifosszák a ha­jót, és hogy ellopják az azon tá­rolt nukleáris fegyvereket. Ryback vezetésével azonban ke­gyetlen harc kezdődik a nyílt ví­zen. Steven Seagal ötödik filmjét az egri Uránia mozi mutatja be. Ruby, a Kennedy-gyilkosság másik arca A film Jack Ruby bártulajdo­nos és egyben kisstílű bűnöző re- gényesített életrajza. A történet addig követi Rubyt, amíg az lelö­vi Lee Oswaldot, ezzel felhívja a világ figyelmét a CIA-n belüli belső zavarra. A „Ruby” nem egy összeesküvés-film, inkább egy filmvászonra festett portré valakiről, akit a véletlen sodort bele a történelembe. A bártulaj­donos valószínűleg hazafias ér­zésektől indíttatva ölte meg Os­waldot, Kennedy gyilkosát. A fil­met az egri Prizma nézői tekint­hetik meg. Jelenet az Úszó erőd című Steven Seagal-filmből

Next

/
Oldalképek
Tartalom