Heves Megyei Hírlap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-17 / 63. szám
4. HORIZONT HÍRLAP, 1993. március 17., szerda Óriások ősei vagyunk Beszélgetés dr. Berényi Dénes kutató professzorral, a Magyar Tudományos Akadémia alelnökével Március elején a professzor úr két előadást tartott Egerben — „A fizika jelene és jövője” és az „Atomfizika helye a kutatásban” címmel — az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola fizika tanszékén, illetve Technika Házában. Számos érdeklődőt vonzottak az előadásai, amelyek után szívesen válaszolt kérdéseinkre. Szerényen tiltakozott az „akadémikus” megszólítás ellen, hiszen mint mondta, elsősorban fizikusnak, kutató nrofosszornak vallia mapát. Felvetésemre, miszerint ko- rábban úgy gondoltam, akadémikus csak egy reszketeg, idős tudós lehet, mosolyogva felelt: — Az Akadémia nem az öregemberek klubja. Több, mint 3000 kutató dolgozik a különböző bizottságokban, egyéb területen pedig hatezren. Különben is, a tudományos kutatás nincs életkorhoz kötve, sőt: már az általános iskolában meg kellene kezdeni... Ha a tanár felkelti a diákok érdeklődését, fokozza a kíváncsiságukat, a tudományos igazságok keresése felé tudja terelni őket. Nem igaz, hogy csak a gazdag országokban lehet kutatni — állítja a professzor úr. — Nemcsak a pénz számít, hanem az emberi intelligencia is. A modern kutatás valóban költséges, de vannak területek, ahol viszonylag olcsón is megoldható. Ezt bizonyítja, hogy például Debrecenben is folynak közös mérések a németekkel és az amerikaiakkal, ugyanis ebben a városban nagyon pontos, ötletes berendezések találhatók, melyek az atomfizikához és az ionfizikához kiválóak. — Van-e magyar fizika, versenyképes-e, hol a helye a nemzetközi tudományos életben? — Nos, a nemzetközi felmérések alapján, ami a tudományos publikációkat és az azokra való hivatkozásokat illeti, az első 20 ország között vagyunk. Ne becsüljük le magunkat! Óriási lehetőségek vannak a tudományos kutatások számára. Ma már nemzetközi intézetek rendszere alakult ki: Európában tíz ilyen intézet működik, a Cern Svájcban, a molekuláris biológiai kutatás központja Heidelbergben, központok a fúziós kutatásokra, az űrkutatásra, neutronfizikai kutatási központ Grenoble-ben és mások. Minden ország hozzájárul anyagilag ezekhez az intézetekhez. Mi például a cern-iku- tatások költségeinek 0,3 százalékát álljuk. Igaz, hogy fizetni kell, de erre is vannak nemzetközi alapok. És ami nagyon fontos: ma már nem kell disszidálni ahhoz, hogy ezekben az intézetekben dolgozni lehessen. Nemrég vettem részt Stockholmban — 30 meghívott közt — egy értekezleten, melyen az „agyelszívás” kérdéseit taglalták — mondja dr. Berényi Dénes. — Ezt a kérdést nem szabad elszigetelten elintézni. Az a fontos, hogy a kutatók minél mobilisab- bak legyenek. Fontos, hogy minden kutató megtalálja a maga számára a legkedvezőbb feltételt, s nem szabad, hogy más munkakörben fecsérelje el alkotó energiáját. Ha valaki mégis elmegy, nem szabad ezért őt elítélnünk, sőt, tapasztalatait itthon is értékesíteni kell, visszahívásokkal, tanácsadói megbízásokkal. Ehhez azonban az egészséges közhangulatnak kell itthon kialakulnia. — Milyen a magyar fizikaoktatás megítélése külföldön? — Jó, sőt nagyon jó. Több felmérést végeztek a 10, 14 és 18 évesek körében a kreativitást illetően, és mi elsők, másodikok és a legrosszabb esetben hetedikek lettünk. Tehát van okunk az optimizmusra. Ne becsüljük le magunkat, legyünk tudatában értékeinknek — ismétli újólag. — Professzor úr! Nagyon részletes elemzését adta előadásában a mai fizika helyzetét, társadalmi elvárásait illetően. Ezek szakirányú kérdések. Ön hány éves korában nézett kutatóan a természetre? — Széles érdeklődési köröm volt mindig. Már tizennégy éves koromban természettudományos előadást tartottam az iskolában. A családi környezet a könyvek világába plántált. Szerettem nagyon az irodalmat, művészetet. Talán a múlt rendszer döntött abban, hogy a reáliák felé hajlottam, mert el akartam kerülni a felesleges politikai-ideológiai „akármiket”. De fenntartom, hogy fantázia és intuíció nélkül nincs fizika. Igaz, hogy belemélyedtem a természettudományokba, de ezen kívül még nagyon sok minden érdekel. — Két előadás között a tanárképző főiskola főigazgatójával, dr. Orbán Sándorral tartott megbeszélést. Lesz-e, lehet-e Egerben egyetem ? — Óriási jelentősége, alapvetőszerepe van az egri főiskolának a felsőfokú képzésben. Az egész magyar tudományos életbe bekapcsolódott. Vannak szakok, melyek már megütik az egyetemi képzés szintjét. — A szívet melengető válasz után visszatérek előadásának befejező gondolatához, hogy ami a fizikai kutatásokat illeti, „túl vagyunk-e az aranykoron”? — Nem vagyunk túl. És ha Newton annak idején vallotta, hogy „én a mások vállán állok, ezért látok messze”, én azt vallom, hogy óriások ősei vagyunk. Dr. Szőcs Géza Április elsejétől érvényesek az utalványok A hónap végén lejárnak a kedvezményes utazásra jogosító utalványok, a nyugdíjfolyósító igazgatóság azonban már postázta az új szelvényeket, amelyeket április 1-jétől 1994. március 31-ig lehet majd felhasználni. Az utazási kedvezmény a MÁ V, a GYSEV vonalaira, illetve a helyközi menetrendszerű Volán autóbusz-járatokra érvényes. Az utalvány birtokosai 50 vagy 90 százalékos árenged- wényívehetnek igénybe — de ha ez utóbbival élnek: a 16 alkalomra szóló 16 karikából (ablakból) esetenként kettőt-kettőt bélyegeznek le. Hivatalosan egyébként a kedvezményezettség tizennégy 50 százalékos és két 90 százalékos utazásra szól — vagyis az utalványon két alkalommal a 90 százalék igénybevétele esetén is csak egy-egy ablakot bélyegeznek le. Az utalványt kézhez kapják azok a 70 éven felüliek is, akik különben ingyen utazhatnak. Az ingyenesség azonban vonaton csak a II. osztályra szól — ha az I.-n akarnak utazni, az utalványnyal válthatnak kedvezményes árú jegyet. Elvileg az utalvány át nem ruházható, de a szokásjog már szentesítette azt, hogy a házaspárok, élettársak egymás szelvényét használják. Az érvényes rendelkezések most úgy szólnak, hogy az „átruházás” akkor szabályszerű, ha a házastárs, élettárs elérte a nyugdíjkort. A nyugdíjasokon kívül kiterjed a kedvezményezettek köre azokra is, akik árvaellátást, rendszeres szociális, átmeneti és rokkantsági járadékot kapnak. Kiterjed továbbá a külföldről hazatelepült és onnan nyugellátásra jogosult magyar állampolgárokra és az olyan egyházi személyekre, illetve Képzőművészeti Alap-tagokra, akik nyugsegély- ben részesülnek. Mivel az elmúlt hetekben több mint 2.5 millió utazási szelvényt kellett postázniuk az illetékeseknek, lehetséges, hogy nem minden jogosult kapta kézhez az utalványt. Ez főként akkor fordulhat elő, ha az illető lakcíme megváltozott, s mivel nyugdiját lakossági folyószámlára utaltak, a változás eddig nem okozott gondot. A reklamálók tehát új címüket feltétlenül jelentsék be a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnak. Gyorsítja az ügyintézést, ha a levélben is, a borítékon is feltüntetik nyugdíjas törzsszámúkat. (Ferenczy Europress) Hacsavecz Béla: A Mátra ölén Márkáz A „Mátra ölén Márkáz” címmel olyan kötet került a kezembe, amely mindenképpen megérdemli, hogy szóljunlc róla, s ne menjünk el mellette süket füllel. E szép kiállítású kötet nemcsak figyelemre érdemes, de példamutató is, mivel szerzője nem történész, még csak nem is pedagógus, hanem ősei pátriájának: Márkáznák szülötte, parasztember, a jónevű szőlőtermelő szövetkezet volt elnöke, akinek ez már a második kötete. Jól emlékezem rá, amikor már a múltban oly sokszor találkoztam vele a megyei levéltár kutatótermében, amint XVIII-XIX. századi iratokat tanulmányozott, a falu múltját, lakosai sorsát kutatva. Hacsavecz Béla példamutató szerénységgel és talalóan „a falu krónikája 1875-ig” címet adta munkájának. A szerző nem légből kapott mendemondákkal operál, nemcsak változatos szakirodalomból, de a Heves megyei-, az Egri érseki Egyházi-, a Magyar Országos- és a Hadtörténelmi Levéltár anyagából feltárt adatokra, adatsorokra építi mondanivalóját. Ezt hitelesíti 260 jegyzete is. Úttörő munkával feltárta a török hódoltság alatt elpusztult falunak a XVIIL század első és második felében való benépesítését felsőmagyarországi szlovákokkal: keresve- kutatva, hogy az egyes családok Eszak-Magyarország melyik részéből, településéről érkeztek ide. Azért is figyelemre méltó, mivel megyénk más hasonló be- telepítésu falujában ilyen vizsgálatokra eddig még nem került sor. Foglalkozik a kötet szerzője a betelepedett szlovákok foglalkozásával, társadalmi tagozódásával, vallási és közösségi életével, a faluszerkezet kialakulásával is. De mint a falu szülöttje, nem mellőzött munkájában néhány érdekes néprajzi vonatkozást sem. így ír ősei udvarlási és házassági szokásairól, érinti a hírhedt kolerajárvány pusztítását. Színes és hiteles adatokkal alátámasztott képet rajzol a „falu füstyin ” való igazságszolgáltatásról, a helyi önkormányzatról, a jobbágytelkek örökléséről és adásvételéről. Szigorúan történészi szemmel ítélve, elmondhatom, hogy kutatásai eredményeként ismeretessé vált legalább egy Heves megyei falu férfiai részvételének története az 1848- 49-es szabadságharcban. A hasznos munkát a markazi szlovákság magyarrá válása folyamatának leírásával zárja a szerző. Elismerés illeti meg a község önkormányzatát, hogy vállalta e kötet kiadását, hiszen ezzel megajándékozta mind az itt élőket, mind pedig a település iránt érdeklődőket. Sugár István (^deté eyy mojí V. Tűz, jöjj velem... A zt mondja az öcsém, aki épp másodszor vált jegyet a „ Twin Peaks-re”, hogy neki megvilágosodása van. Már abból a szempontból, hogy David Lynch mozija semmivel se akar többet elárulni, mint maga a tévésorozat. Azt is mondja, hogy ne firtassunk poklot és menyországot, hisz egyértelmű — neki —,hogy itt nem az emberek lelke kerül ide vagy oda, érdeme szerint, hanem a jó és a rossz tulajdonságai válnak ketté, a jobbik fele egyik irányba, a rosszabbik meg másfelé megy. A lényeg, hogy egyszerre vagyunk jók és rosszak, mi emberek. Felnőtt, kétgyermekes nőismerősöm lázasan kutatott Dale Cooper ügynök arcképei után különböző magazinokban. Egy nagyobb méretű posztert ki is tűzött irodájának falára, amit onnét két hét múlva elloptak. Most egy miniatűr portré van az asztali lámpájára ragasztva, bombabiztosán. Csak lámpával együtt lehet elvinni... Nekem a filmet nézve bevillan, hogy sok szó esik itt a kábítószerekről. Laura Palmer rendszeres drogfogyasztó, Cooper ügynök a kávé rabja, s a cigarettára is utal néhány kép: először csak két hamutálnyi csikket, később egy egész padlónyit mutatnak... A Twin Peaks értelmezése, amint az előbbiekből is kitűnik, csupán teóriák egymás mellé tevését teszi lehetővé. Hogyan cáfolhatnám meg az öcsém véleményét, vagy hogyan erősíthetném a magamét, főleg pedig, miért? Azt is észre kell vennünk, hogy a Twin Peaks a maga nemében félelmetes erővel kovácsolt egy társaságba látszólag különböző ízlésű és érdeklődésű embereket. Nem mondhati tehát, hogy rétegfilmről van szó, azt se, hogy horrorról, pszichodrámáról vagy kísérleti filmről. Ugyanakkor az a humor, ami átszövi a cselekményt és a párbeszédeket, már-már a szatíra oldalára billenthetné ezt a művészi alkotást, de ehelyett csak azt érezzük: az élet néha annyira drámai és különös, hogy muszáj olyankor hülyeséget csinálni. Ezesetben egy eszelős röhögés teljesen természetes. „És közben mindig szól a zene...” Más filmekben nem figyelünk arra, hogy miféle muzsika hallik a háttérben, hisz ez is a cél: úgy erősíteni a képek mondandóját, hogy eközben ne tűnjék ki az eszköz. Romantikus csókjelenetnél ki tudná eldúdolni a dallamot a film után öt perccel? Itt viszont majdnem ugyanakkora szerepe van a zenének, mint magának a filmnek. Újabb teóriák gyártásánál valószínűleg ezt a momentumot is figyelembe kellene venni. És akkor Bobról még nem is beszéltünk. Doros Judit Nemrég beszámoltunk arról, hogy a miskolci Mindszenti kórus és a Cantus Agriensis — nemcsak erre az alkalomra egyesülve — Rómába kapott meghívást: a Courtial International, a pápai Musica Sacra és az olasz Idegenforgalmi Minisztérium az egyházi éneklés nagy seregszemléjén Gergely Péter Pál karnagy kórusa is felléphetett. Szöultól Kaliforniáig, Bajorországtól Ugandáig, Ausztriától Dél-Afrikáig, le Johannesburgig összejöttek az egyházi kórus-irodalom megszólaltatói, érzékeltetni akarván, hogy a világ-egyház mennyire eleven valóság, de méginkább azt, hogy a zsinati szellem hogyan igyekszik átjárni azokat, akik a szekularizált társadalomban éltetni akarnak manapság egy művészeti ágat, egy lelki kiélési formát, amelynek olyan nagyjai vannak, mint Palestrina, Pergelosi, hogy Mozartot és másokat csak támpontként emlegessünk. A miskolci-egri vegyeskar a „B-kategóriában” — a kisebb együttesek versenyében — szerezte meg az első dijat. A verseny a Szent Ignác-templomban zajlott le: Kodály „Veni Emmanu- elje”, Palestrina Canticum Can- ticorumának” 15. és 16. tétele, Liszt „Ave Maria” Stellája és Bárdos egyik feldolgozása fért a műsorba. Szabó Dénes, a kórus lelkes tagja számolt be röviden az eseményekről, amikben a többszöri éneklés fényében felragyogott a siker magva: Bárdos feldolgozása, a „Nyújtsd ki mennyből, ó, szent Anyánk” kezdetű népi fohász. Ez gyújtotta fel leginkább a Első díj Rómából közönség, a résztvevők és a zsűri képzeletét is. És nem véletlenül: van ebben a dallamra vett imádságban valami megrendítően szomorú és felemelő. Mintha benne lenne a dallamban és a szövegben is az egész nép, a sokat szenvedett nemzet egész történelme. Több napig fürödtek a sikerben, az olaszok és a többi énekesek barátságában, a kirándulások, az olasz tájak szépségében. Nem maradt ki az élmények sorából a római Capella Giulia programja sem, amely abból állt, hogy a „Mester”, Pablo Colino próbát tartott — mintegy ízelítőt adva az évszázados egyházzenei hagyományokból, amiket Rómában ápolnak. És ha csemef ézni lehet egy ilyen világtalál- ozó után, nemcsak a sok hangverseny gyújtó hatását jegyezte fel magának az egri gárda, hanem a művek tartalmát is, amikor például a Moroni Konzervatórium (Buenos Aires) énekkara egy belga zeneszerző „Magnifi- catját” adta elő. Talán olaszosan lobogónak, hangzatosnak tűnik, de lefordítjuk a programfüzet tetején olvasható és a kiosztott jegyzetblokkok feleiméül szolgáló meghatározást: „A kóruséneklés karnagyainak, mestereinek világtalálkozója, Róma, 1993. február 6-10.”Ezt így, utána mondani az első díjnak, talán szerénytelenség. De történeti tény. Jól esik le- ími. (fa.) A Szent Ignác-templom: a verseny színhelye Egerszalók, hőforrás Válaszra várva A közelmúltban egy terjedelmesebb írásban számoltunk be arról, hogy miképpen is áll az egerszalóki hőforrás ügye. Az egri és a szalóki önkormányzat, valamint a MEFAG már korábban megállapodott a tulajdonlási kérdésekben, s amint hírül adtuk, a hőforrást és környékét bemutató projekt is elkészült, melyből kitűnik, hogy az érintettek egy négymilliárdos nagyság- rendű beruházásban gondolkodnak. A gond nem is ezzel volt, érdeklődő vállalkozók is lennének, csakhogy az Állami Vagyonkezelő Rt. — ahogy azt egy január végi levélben tudatta — nem hagyta jóvá a tulajdon rendezéséről szóló megállapodást. Az egri polgármesteri hivatalból postafordultával elküldték a választ, s kérték az ÁV. Rt. elnök-vezérigazgatóját, dr. Teleki Pált, hogy változtasson álláspontján, adja meg a jóváhagyást. Erre a levélre azonban mindmáig nem érkezett visszajelzés. Amint azt dr. Vincze Istvántól, a városháza jogi irodájának vezetőjétől megtudtuk, természetesen nem hagyják ennyiben a dolgot, a héten Hab is László alpolgármesterrel együtt személyesen keresik meg az elnök-vezérigazgatót.
