Heves Megyei Hírlap, 1993. március (4. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-20-21 / 66. szám
HÍRLAP, 1993. március 20—21., szombat—vasárnap SPORT Ma délben, a Bárány-uszodában: Eger — Szentes Szebbet ígér a tavasz az ősznél A csapatkapitány Ancsán András (fehér sapkában) bizonyára a tavasszal sem kegyelmez az ellenfeleknek. (Fotó: Szántó György) Az évek során tapasztaltak mondatják velünk a címbéli kijelentést, hiszen az Eger SE vízilabdázói a tavaszi idényben rendszeresen jobb teljesítményt nyújtottak az őszinél. Ennek természetesen megvan a magyarázata is, hiszen a bajnokság első felében szinte alig játszhatnak idehaza, és az edzésfeltételek is elképesztően rosszak a téli időszakban. A pontvadászat folytatása előtt — szokás szerint — arról érdeklődtünk az uszodában, hogy milyenek a kilátások, mi változott a csapat háza táján. A kérdésekre Pócsik Dénes és Gyulavári Zoltán válaszolt, olyan összhangban, ahogy az egy jól összeszokott edzőpároshoz illik. — Mennyire elégedett a csapat nyolcadik helyével? Pócsik Dénes: — Kevesebbet nyújtottak a fiúk annál, amit vártam. A tervekben három-négy ponttal több szerepelt, mint amennyit sikerült összehozni. Különösen az a bosszantó, hogy nemegyszer szó szerint az utolsó pillanatokban csúszott ki a siker a kezünkből. Talán elegendő, ha az OSC elleni mérkőzésre emlékeztetek, de ide sorolom az itthoni Vasas- és UTE-találkozót is. — Mi magyarázza a vártnál gyengébb szereplést? — Lényegesen meggyengültünk az ősszel, és a tapasztalt, jó kezű Vidumansky távozása jelentette a legérzékenyebb veszteséget. Ő 1994 nyaráig írt alá, de a szerződésének volt egy olyan kitétele, hogy ha konvertibilis valutával fizető csapathoz igazolhat, akkor nem gördítünk akadályt a távozása elé. Anyagilag nem jártunk rosszul, mert térítés ellenében lett az Opatijáé szeptemberig, holott mi annak idejen ingyen jutottunk hozzá. Szakmai szempontból viszont annál több gondot okozott a pótlása, ami nem is sikerülhetett maradéktalanul. Rajta kívül még elment Lőrincz György, Simontól pedig fegyelmi okok miatt váltunk meg. — Ez mit jelent konkrétan? — Maradjunk annyiban, hogy sem a vízben, sem a magánéletben nem tudott megfelelni az OB I. követelményeinek. — Régen nem hallottunk Pu- layról, aki még az őszi szezon végén megsérült. — Csak jóval később derült ki, hogy a húzódás helyett törése van. Ha idejében megállapítják a helyes diagnózist, akkor egy-két hónap alatt felépülhet, így viszont már csaknem egy fél éve sérült. Hiányát nagyon megérez- zük, mert nem dúskálunk védőjátékosokban. — Kikkel helyettesítették az eltávozottakat? — Szerencsére erős lábakon áll az utánpótlásunk, hiszen PeAz egri röplabdás lányok elkényeztetik szurkolóikat. Tavalyelőtt, s az elmúlt évben is fi- nalisták voltak, és most is bajnoki döntőt játszanak, s ez már önmagában is figyelemre méltó teljesítmény. Nyertek egy aranyat, és szereztek egy ezüstöt. Hogy az idén melyik „fémet” lelik meg? Hm! Jó kérdés, de holtbiztos választ adni szinte képtelenség. A szívünk azt súgja, hogy meglesz az aranyérem, az eszünk viszont azt mondja: kutya nehéz feladat vár a csapatra. A Tungsram játékos-garnitúráját tekintve jobb és „gazdagabb” csapat, ezt kár is vitatni. Ebből viszont még nem születik automatikusan aranyérem. Az egri lányok a szívükkel, a küzdő- szellemükkel, morális tartásukkal és páratlan közönségükkel ellensúlyozni tudják a fővárosiak imént említett „fölényét”. És ne feledjük, az előny az ESE oldalán van. Tudniillik az, hogy az Eger hazai pályán kezdi a finálét, és a maximálisan öt meccsből álló döntőben háromszor hazai környezetben lép pályára. Vagyis csupán egy dolgot kell tennie az együttesnek: a SzuAz egriek tavaszi mérkőzései Március 20.: ESE — Szentes, 12 óra. Március 27.: Szeges — ESE. Április 3.: ESE - OSC, 11 óra. Április 17: ESE - KSI, 11 óra. Április 18.: Tungsram -ESE. Május 15.: UTE- ESE. Május 16.: Vasas - ESE. Június 5.: Cegléd — ESE. Június 6.: ESE — Szolnok, 17 óra. Június 12.: ESE - FTC, 17 óra. ESE - BVSC, 11 óra. tik junior, Bolya pedig ifjúsági válogatott, és meg az alacsonyabb korosztályokban is rendelkezünk 5-6 válogatottal. Ezzel együtt is csak 70 százalékosan tudtuk ezt a problémát megolda- ni. — Érkezett-e új ember? Gyulavári Zoltán: — Igen. Pocsay Dániel, Szegedről. Átiratkozott az egri tanárképző főiskolára, így került hozzánk. Ezt azért tartom fontosnak hangsúlyozni, mert az a véleményünk, hogy igazolásokkal csak pillanatnyi sikerek érhetők el. Ráadásul felőrlik az anyagi lehetőségeket, és tönkreteszik az utánpótlást, épp ezért csak végső esetben folyamodunk ehhez az eszközhöz. — A felkészülésről mit lehet elmondani? — Bár a szokásos tátrai sítáborunk nem valósult meg, ezt kemény téli alapozással igyekeztünk pótolni. Elérkezett viszont az az időszak, amikor itthon már nem edzhettünk hatékonyan, mert a technikai-taktikai formációk nyitott uszodában télen nem gyakorolhatók. Fedél kellett hát mindenképpen a fejünk fölé, így a legjobbkor jött a délper Ligához hasonlóan, minden egri találkozóját meg kell nyernie. Sémák persze nincsenek, és a lányok nem is úgy készülnek a hétfői első mérkőzésre, hogy a Tungi már megretten, ha ESE- mezt lát is. A csapat szombaton és vasárnap is két edzést tart, ami annyit jelent, hogy „lendületből” megy neki a Tungsramnak. Hét közben két edzőmeccset játszottak a Szuper Liga harmadik helyezettjével, a Bratislavával. A tíz szettből az egriek nyertek hetet, s mint azt Kosziba István edző elmondta, a lehető legjobb gyakorlásnak bizonyult ez a két „élesben” lejátszott előkészületi találkozó. — Az utolsó három nap a formába hozás és a lélektani ráhangolásjegyében zajlik — mondta a tréner. — Szeretném, ha a lányokat nem nyomasztaná a bajnoki döntő terhe. A finálétól tartson inkább a Tungsram, hiszen ők kezdenek idegenben, és nekik kell megvédeniük a bajnoki címet. A mérkőzés hétfőn délután öt órakor kezdődik a körcsarnokban. afrikai túra, ahol ideális körülmények között készülhettünk, és óriási lelki pluszt adott a játékosoknak. A Magyar Kupa-mérkőzések is bizonyították — a vereségek ellenére —, hogy felkészülten váijuk a bajnokság folytatását. — Mennyire kedvező a tavaszi menetrend? — A Világkupa és az Eb-selejtezők miatt nagyon szétdara- bolódik, és egészen június 13-ig húzódik el. Április 18-tól május 15-ig csaknem egy hónapos szünet Tesz, s ekkor a legnagyobb gondot a formában tartás jelenti majd. Reméljük, hogy az a dániai torna Odensében, amelyre április 6-12. között kaptunk meghívást, jól szolgálja majd ezt a célt. A tornán egyébként a dán, a belga és a norvég válogatott, valamint az Amersfoort és a KSI lesznek az ellenfelek. — Ennél azonban közelebbre is tekinthetünk, hiszen ma 12 órakor a Szentes látogat el Egerbe. Milyenek az esélyek? — Az influenza a csapatot sem kerülte el, de a legnagyobb gondot az okozza, hogy Kiss Péter körömházgyulladása miatt nem védhet. Sorsdöntő lesz, hogy a helyére beálló fiatal tehetség, Balogh Nándor mennyire állja majd a sarat. Az ellenfél erősödött a Szegedről visszaigazolt Beleonnal. Van mit törlesz- tenünk, hiszen az ősszel nagyarányú vereséget mértek ránk Szentesen. Hét közben Kassán tartottuk a bajnoki főpróbát, és biztató, hogy a csapat tornagyőztes lett. A férfimerkőzés után 13 órakor a szentesiek BEK-győz- tes női csapatával csap össze az ESE, majd serdülő es ifjúsági meccsek következnek. Remét- iük, az időjárás is kedvez, és aki kilátogat az uszodába, feltehetően nem fog unatkozni ezen a pólós hétvégén. Buttinger László Asztalitenisz Győrött is győzelem? Fennállásának legszebb sikerét érte el a HMÖ SE NB I-es férfi asztalitenisz-csapata a BVSC legyőzésével. Elképzelhető, hogy az egriek a hátralévő mérkőzések megnyerésével elérhetik a negyedik helyet is. Ezen az úton a legnehezebb akadály következik, mégpedig Győrött, az Elektromos elen. A hazaiak ősszel gyengébben szerepeltek, kikaptax az egriektől is, ám a bajnokság második szakaszában több figyelemre méltó győzelmet is arattak. Éppen ezért a HMÖ SE szakosztalyvezetése tart egy kissé a találkozótól. Wei Csin Siu edző a héten szokatlanul kemény edzéseket vezényelt, és egyénileg is gyakoroltatta azokat a játékelemeket, amelyek eredményesek lehetnek a szombati mécsesén. Tudósítóink figyelmébe! Felhívjuk a megyei első osztályú labdtarúgó-bajnokság mérkőzéseiről tudósító külső munkatársaink figyelmét, hogy vasárnap közvetlenül a mérkőzések után adják le telefonon az eredményeket. A szombati mécsesek eredményével vasárnap délelőtt hívjanak bennünket. Röplabda Hétfőn kezdődik a parádé FUTBALL LABDARÚGÁS - FOCI LABDARÚGÁS FOCI — FUTBALL FUTBALL Az Eger — Bodolai nélkül A tavaszi szezon nyitányán az Eger SE kapuját nem a „megszokott” portás védte. A csapat vezető edzője, Kiss Tibor „szakított a hagyományokkal”, és a már-már az örökös másodhegedűs címre pályázó Póta Lászlónak szavazott bizalmat. Vagyis Bodolai István kimaradt a kezdő tizenegyből. Ilyen előfordul, mondhatja bárki, hiszen ha egy kapus nincs formában, netán kisebb sérülés hátráltatja, a kispa- don vár a sorára. Ám Bodolai a jelek szerint makkegészségesen készült a bajnoki folytatásra, s joggal gondolhatta, hogy csakúgy, mint az elmúlt években, övé lesz az egyes számú mez. Nem így történt. Ám az esetnek a héten folytatása is volt. A harminchét éves futballista ugyanis bejelentette a szakosztályvezetésnek, hogy szakít a labdarúgással, befejezi aktív játékos-pályafutását. Hogy e döntés összefüggésben van-e azzal, hogy a kispadra szorult, még nem tudni, mindenesetre szeretnénk a napokban megszólaltatni a kapust, hiszen az ő neve az elmúlt időszakban összeforrott az Eger SE-vel. No de nézzük, hogy milyen előjelekkel készül a csapat a múlt hét végi hazai döntetlent követően az idegenbeli összecsapásra. Sajnos odajutottunk, hogy a Sal- ótaiján — Eger SÉ taTálkozót iesési rangadónak kell, hogy tituláljuk, mivel mindkét jobb sorsra érdemes együttes a bent- maradásért harcol. Mint azt Kiss Tibor elmondta: a héten mindenki becsületesen készült a meccsre, s a játékosok tisztában vannak a mérkőzés súlyával. A tréner csak a győzelem gondolatával foglalkozik, bár a döntetlent sem tartaná elfogadhatatlan eredménynek. Nagy G. kezdőember lesz, az edző úgy véli, az ő játéka döntő lesz. Lehnert kimarad a csapatból, mert a formája visszaesett. Á kezdő tizenegy: Póta — Parhomenko, Lengyel, Csató, Nagy A. — Vojtekovszki, Vadics- ka, Jávorszki — Berecz, Nagy G., Kormos. Hatvanban az elmúlt héten nemcsak a tavaszi napsugarak teremtettek meleget, hanem a csapat is azzal, hogy 3-0-ról lett 3-2 a Bag elleni mérkőzés végeredménye. Tóth Dénes edző szerint a társaság a háromgólos vezetést követően megsínylette Orovecz sérülését, az o szerepét senki sem tudta átvenni a csapatban. Ezenkívül túlzottan kony- nyelműek voltak az ellenfél kapujánál, különösképpen Marti- nenkó, aki futószalagon hagyta ki a jobbnál jobb gólhelyzeteket. Az iksz már jo eredménynek számítana Kazincbarcikán, vélekedett a szakvezető. Nem egy fedezéket kereső csapat benyomását szeretnék kelteni a vasárnapi találkozón, inkább bátor játékot kér maid a labdarúgóktól. Az biztos, hogy Mózner nem lehet ott a barcikai meccsen, mert kiújult az influenzája. Az FC Hatvan a következő ösz- szeállításban kezdi majd a mérkőzést: Nagy — Nyikos, Károly, Kelemen, Szabados — Tuifel, Baranyi, Orovecz, Cseresznyik — Bíró, Martinenkó. Az Építők előtt a lehetőség... A labdarúgó NB III. tizenhetedik fordulójában csapataink közül a Tisza-csoportbeli Bélapátfalva kerül olyan helyzetbe, hogy sokat „markolhat”, ha nyer. Nem mintha a többieknek teljesen közömbös lenne a soron következő mérkőzés végkimenetele, de az Építők — miközben menekülni igyekszik a veszélyes zónából — fontos lépést tehet a táblázaton. Az apátfalviak a tavaszi nyitányon begyűjtötték a betervezett pontokat, de mint Szabó László vélekedett, nem volt elégedett a győzelem különbségével. Jobban ki kellett volna használni az adódó lehetőségeket, mondta a szakvezető, és akkor nem csupán kétgólos vereséggel távozik az Olefin. Mostani ellenfelük, az Abaúiszántó, egy ponttal előzi meg őket, így bravúr esetén létrejöhetne a helycsere, ami az alsóházban nem csekélység. Mivel idegenben játszanak Fürjesék, vamjában az egy pont sem lenne pillanatnyilag tragédia, a vereséget azonban feltétlenül el kell kerülniük. Az edző gondját enyhítheti, hogy letöltve sárga lapos eltiltását Csanádi, és Kovács is játékra kész. A Mátra-csoportban a korábbi listavezető beleszaladt a „né§ yesbe” Monoron, és egyszerien a negyedik helyre zuhant. Bizonyára rendezik soraikat a füzesabonyiak, és a Balassagyarmat ellen máris törlesztenek. Góllövésben feltétlen javulniuk kell, akár rövid, akár hosszabb távon nézzük szereplésüket. A Gyöngyös értékes két pontot „kasszírozott” legutóbb a kér ményen küzdő karcagiak ellenében. A papírforma alapján pontot vagy pontokat várunk Ács János „fiaitól” Törökszentmikló- son. A dolog azonban aligha lesz ilyen egyszerű, mivel a szentmik- lósiak Dunakeszin 3-0-ra nyertek legutóbb, és ezzel a forduló legnagyobb meglepetését okozták. Előbbieket mérlegelve bizony háromesélyes Borsányiék hét végi „kirándulása”. A Herédiek bajnokesélyest (vannak ilyenek bőven a Mátra- csoportban) „húztak” maguknak idei első hazai mérkőzésükre. A Jászberényt „megfogni” soha sem gyerekjáték. Egy pontot azonban elvárunk a pályaválasztótól Lőrinciben, a herédiek legújabb otthonában. Nagyrédén a Heves Még egy-két hétig, amíg nem körvonalazódnak az új erőviszonyok, csínján kell bánni a megyei bajnokság I. osztályában a meglepetés szóval. Mert teszem azt, a Felsőtárkány pontszerzése, illetve a recskiek pontvesztése csak az őszi helyezést tekintve váratlan, ám a két csapat háza táján azóta történtek ismeretében valamire lehetett azért számítani. A 17. fordulóban az idénynyitó két vesztese, a Heves és a Nagyréde találkozik, és ez a mérkőzés — mindkét csapat szeretné kiköszörülni a csorbát — bizonyára jó kis összecsapás lesz. A hevesiek trénere, Budai Sándor azzal kezdte, hogy a csapat nem omlott össze a halásziaktól elszenvedett hazai vereségtől, a fiúk is tisztában vannak az elkövetett hibákkal, és ezeken Nagyrédén mindenképpen javítani akarnak. A futball alapszabályából kiindulva, miszerint az odahaza elhullajtott pontokat idegenben lehet visszaszerezni, a hevesiek benyújtják igényüket az egyik pontra, ám az sem tragédia, ha kettő lesz belőle. Megerősített védelemmel lépnek pályára, és a csapatból hiányozni fog a gólerős, gyors csatár, Balogh, akinek még nem jött rendbe a sérülése. A középpályás Kalmár Tibor sem lesz ott, de őrá már többet nem is számíthatnak, mert krónikus szívpanaszai miatt végleg fel kell hagynia a labdarúgással. A rédeiek besenyőtelki veresége senkit sem tehet elbizako- dottá, mert hazai környezetben „életveszélyesek” Deméék. Ha az élmezőny versenyfutásában nem akarnak lemaradni, feltétlenül szükségük van a győzelemre. Tippjeink: Selyp — Sírok 1, Recsk — Ape X, Felsőtárkány — Besenyőtelek X, Novaj — Do- moszló 1, Nagyréde — Heves X, Poroszló — Tamaörs 1, Tenk — Tarnalelesz 1, Gyöngyöshalász — Kompolt 1. * A tavaszi idény első fordulójában az időjárás közbeszólt, és elmaradt a Sírok — Novaj találkozó. Mivel ebben egyik csapat sem vétkes, a szabályok értelmében a szövetség döntött arról, hogy mikor kerül sor a mérkőzésre. Az időpont: április 14. szerda, 16.30. Az ifjúságiak 14.30-kor mérkőznek. Pályáról Labdarúgó NB /., szombat: BVSC — MTK, 12.30, Pécs — Csepel, 13, Veszprém — Vác, 13, Rába ETO — Videoton, 13, Siófok — Nyíregyháza, 13, FTC — Kispest-Honvéd, 15. Vasárnap: Diósgyőr — Vasas, 14. Labdarúgó NB II. Keleti csoport. Szombat: SBTC-Salgglas — Eger SE, Zvolenszky (Bognár, Kurmai). Vasárnap (15): Szeged — Debrecen, Szarvas — Gödöllő, Kiskőrös — III. Kér. TVE, Ti- szavasvári — Hajdúnánás, Budafok — Kaba, Bag — Baja, Kazincbarcika — Hatvan Marcsók (Mohácsi, Bognár). Labdarúgó NB III. Mátra-csoport. Szombat (15): Füzesabony — Balassagyarmat, Nagy S., Tö- pályára rökszentmiklós — GYSE, Kiss Gy., Pásztó — Dunakeszi, St. Kohász — Rákospalota. Vasárnap (15): Heréd — Jászberény, Gál, Szolnoki MÁV — Szolnoki Cukor, Karcag — Monor, Jászapáti — Rákó- czifalva. Megyei I. osztályú bajnokság. Szombat (15): Selyp — Sírok, Nagy S., Recsk — Apc, Ducsai, Felsőtárkány — Besenyőtelek, Borsod m. jv., Novaj — Domoszló, Gombos. Vasárnap (15): Nagyréde — Heves, Pest m. jv., Poroszló—Tamaörs, Szolnok m. jv., Tenk — Tarnalelesz, Szabad, Gyöngyöshalász — Kompolt, Molnár L. NB FI-es serdülő és ifjúsági mérkőzések, szombat: Hatvan — Kazincbarcika, 11, ill. 12.30. Eger — Salgglas, Északi pálya, 11, ill. 12.30. Sportműsor Szombat Kézilabda: Dobó- és Bornemissza-kupa felnőtt és ifjúsági torna, helyosztók, Eger, körcsarnok, 9-15 óra. Vízilabda: Eger SE — Szentes, OB I-es férfimérkőzés, Bárány-uszoda, 12. Női mérkőzés: ESE — Szentes, 13. Labdarúgás: teremtorna általános iskolás csapatok részvételével, Eger, Balassi Bálint Általános Iskola tornaterme, 9. Vasárnap Kézilabda: Dobó- és Bornemissza-kupa felnőtt és ifjúsági torna, döntők, Eger, körcsarnok, 9-17. Teke: Egri Vasas — Bélapátfalva, NB III-as mérkőzés, Eger, automata pálya, 10. Labdarúgás: Eger körzet II. osztály (15): Maklár-ÁtánylI. — Andornaktálya II., Nagyvisnyó — Bükkszék, Egerszalók — Demjén, Dohánygyár Eger — Hevesaranyos, Pétervására II. — Márkáz, Kerecsené — Mátrabal- la, Szajla — Váraszó. Mansell „bekezdett” A Forma-1-es versenyekről világbajnokként átrándult brit autóversenyző, Nigel Mansell a létező legjobban kezdte meg szereplését az IndyCar sorozatban. A vasárnapi idénynyitó Ausztrál Nagydíj első időmérő edzésén 102,095 mérföld/órás (164,3 km/órás) sebességgel új pályacsúcsot állított fel Queensland utcáin. A 39 évesen új fiúnak számító Mansell tehát joggal pályázik a brazil Fittipaldi és csapattársa, az amerikai Andretti örökségére.