Heves Megyei Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-05 / 30. szám

HÍRLAP, 1993. február 5., péntek SPORT 15. Szántó György jelenti Fokvárosból: Egri győzelem Cape Townban A holland légitársaságnak ez a gépe röpítette csaknem tízezer kilométernyi távolságra az Eger SE vízi­labdázóit (Fotó: Szántó György) A hét eleji edzéseket követően az egri pólósok dél-afrikai ven­déglátói egy mérkőzést is beik­tattak a programba, elsőként a nyugati tartomány egyik legjobb csapata, a SACS OB ellen. A délelőtti közös kétórás edzésen a játékosok többsége leégett a tűző napon, majd délután az Atlanti­óceán partjára vittek bennünket házigazdáink, ahol ismerkedhet­tünk a strandröplabdával, és a bátrabbak a 14 fokos vízben is megmártóztak. A mérkőzésre este fél kilenc­kor került sor, nagy érdeklődés közepette. Az Eger már az első negyedben öt góllal elhúzott, amit elismerő tapssal honorált a szépszámú közönség. A vég­eredmény is a huszáros kezdés­nek megfelelően alakult (15-3). A vendéglátók nem sok pihe­nést engedélyeztek, már szerda reggel az ötven kilométerre fek­vő Egyetemvárosba invitálták a csapatot, ahol közös edzést és technikai bemutatót kértek az egriektől. Ez iránt a televízió és a helyi sajtó is érdeklődött, a mie­ink szinte minden mozdulatát ár­gus szemekkel követték, mert­hogy a helybeli vízilabdások hiá­ba rendelkeznek jó fizikummal, technikai téren nagy a lemaradá­suk. A helyi vezetők eddig még minden este meghívták vacso­rázni a csapatot. Kedden például egy portugál étteremben láttak bennünket vendégül, ahol az it­teni különlegességeket kóstol­hattuk meg. Tegnap kirándul­tunk Afrika csücskére, a Jóre­ménység fokához. Az eddigiek alapján mindenki jól érzi magát, csak a legjobbakat lehet elmondani az itteniek ven­dégszeretetéről és az itt élő ma­gyarokról, akik nap mint nap kí­sérik a fiúkat, mindenben segítve őket. A hét végén például az Egerből elszármazott, volt NB I-es röplabdás, Héri Márta — egyébként úszásórákat tart gye­rekeknek — és férje, Kovács Gá­bor tornaedző vendégül látja a csapatot egy garden partin. Edzőtábor — kopogós fagyban Egy kissé hús ez a „Mekka” Ki tudja miért, de kedvelik az ország keleti felének labdarúgó­csapatai Hajdúszoboszlót, janu- árban-februárban is előszeretet­tel ütik fel ezen az ismert telepü­lésen a tanyájukat. Korábban még NB II-esek is előfordultak ezen a vidéken, újabban már in­kább NB III-as és megyei csapa­tok edzőtáboroznak ebben a vá­rosban. Hiába, nagyot fordult az idő — állapítottuk meg kollé­gámmal, akivel azt vettük a fe­jünkbe, hogy meglátogatjuk a Hajdúságban erőt gyűjtő füzes­abonyi focistákat, az NB III. él­lovasait. Csak megyénkből kiin­dulva: a Hatvan, az Eger otthon tréningez, s a döntésben bizo­nyára takarékossági megfontolá­sok is közrejátszottak. Az nem túl érdekes, hogy a nagy ködben csaknem két órát vett igénybe a száz kilométeres út, az viszont már igen, hogy csak nagy nehezen akadtunk az abo- nyi sportolók nyomára. Nem ar­ról volt szó, hogy rejtekhelyre vonultak vagy álcázták magukat, és a Karikás panzióban a megfe­lelő útmutatást is megkaptuk. A reptéren edzenek a fiúk — mondták a büfében, de mi hiába pattantunk kocsiba, a behava­zott mező feletti ködfüggöny mindent eltakart a szemünk elől. Egy végtelennek tűnő negyed­órát tekeregtünk körbe-kariká- ba, míg végül egy kartali focista megmutatta a helyes irányt. Ki­sült, hogy a pályától alig húsz méterre hajtottunk el, mégsem láttuk színét sem az abonyi fiúk­nak. Mire végre megpillantottuk őket, az edzések megszokott, mozgalmas képe tárult elénk. Egy kis csoport a gumikötelek szakítószilárdságát próbálgatta, mások medicinlabdákkal baj­lódtak, megint mások pedig a felállított bólyák között szlalo- moztak, s kapura lövéssel fejez­Szabó, Sűrű és Csóka barátkoznak a gumi­kötelekkel (Fotó: Budai Ferenc) ték be a gyakorlatot. Senkit sem kellett különösképpen nógatni, de ha mégis, máris harsant a mester, Albert Csaba hangja: — Szedd a lábad! Szaporábban! Ezen a szerdai napon a létszám nem volt teljes, Lehnert, Csőke és Fehére szobák melegében kú­rálta magát. A téli táborok jel­lemző sérülése, a csonthártya­gyulladás érte utol őket. Hiába, a talaj csonttá fagyott, ha legalább egy kicsit több hó esett volna... Az étteremben már ott talál­tunk a csapat támogatói közül kettőt, akik egy kis mustrára ér­keztek Szoboszlóra. Az ebédnél Radics Józseffel és Veres Kál­mánnal közösen megállapítot­tuk, hogy senkinek sem kell ét­vágygerjesztőt felíratni, az el­vesztett kalóriákat mindenki vil­lámgyorsan pótolja. Hogy mi­vel? Borsóleves és marhatokány a menü, majd vitamin-utánpót­lásként egy kis déligyümölcs és alma. A délután kérdése: felszáll a köd vagy sem, lesz meccs vagy sem. Aztán nem sokáig kell talál­gatni, mert megjön az ellenfél, a Debreceni Kinizsi. Mérkőzés közben az oldalvonalnál melegí­tő csatárral, Naßy Péterrel vál­tunk néhány szót az edzőtábor­ról. Ő elmondja, mennyire elé­gedettek a koszttal, és milyen re­mek, hogy itt van fürdő, ahol az elgémberedett tagok egy kissé kiengedhetnek. Úgy érzi, min­denki megtette a magáét ez alatt a néhány nap alatt, ezen nem múlhat a tavaszi szereplés. Eb­ben maradtunk... (butt inger) Autók a placcon Amióta az ember feltalálta a kereket, minden érdekli, ami gu­rul. Pláne, ha az a bizonyos négy­kerekű száguld. Töretlen nép­szerűségnek örvend a Forma-1- es cirkusz, mind többen látogat­ják a rallye-cross versenyeket, míg itthon a rallye reneszánszát éli. Ki gondolta volna néhány év­vel ezelőtt a kereklámpás Ladák korszakában, hogy hamarosan csak hírmondója marad ennek a márkának a hazai rallye-me- zőnyben. Ki gondolta volna, hogy száz- és százezrek tolonga­nak a pályák szélén, hogy ha csak néhány másodpercre is, de lát­hassák kedvenceiket, amint ész­vesztő tempóban falják a kilo­métereket. Arról már nem is be­szélve, hogy az utóbbi néhány esztendőben a motorizáció hihe­tetlen fejlődésen ment keresztül Magyarországon, hogy csak a gombamód szaporodó bemuta­tótermeket, új autókereskedése­ket említsük. Ez adhatta az apropót három évvel ezelőtt a Mátra Drog Sport­egyesületnek, hogy egy autó- és versenyautó-kiálhtás keretében mutassa be a legújabb technikai érdekességeket az érdeklődők­nek. Az idén, február 25-től 28- ig a Szolnoki Olajbányász Sport­csarnok ad otthont ennek a kiál­lításnak. Mint az tegnap a Tisza Szálló­ban megtartott sajtótájékoztatón elhangzott, a négynapos prog­ram bőségesen kínál látnivalót a közönségnek. A tervek szerint 12 versenyautót és 20 utcai ko­csit mutatnak be a látogatóknak. Ott lesz például Ranga László rallye magyar bajnok Lancia In- tegraléja, a gyorsasági magyar bajnokság első helyezettjének, Szigetvári Mátyásnak Ford Rey- nardja, Koch Gábor Of •pel Astra GSI-’je, Motzár Péter Mercedes 190 E-je, s az ugyancsak gyorsa­sági versenyző Szász László Opel Lotusa. A szervezők meg­lepetésnek szánják a huszonöt­szörös magyar bajnok rallye-ver­senyző, Ferjáncz Attila új jár­gányát, ami egyelőre meg ti­tok. Közel tíz márkakereskedő mutatja be kínálatát a Sportcsar­nok előtti területen, így például képviselteti magát a Ford, a Mazda, a Nissan és a Seat. Végezetül megtudtuk, hogy a tavalyi áron válthat belépőt a be­mutatóra a közönség, így a jegy száz forintba kerül, míg a hat ev alatti gyerekek ingyenesen te­kinthetik meg a kiállítást. Birkózás Id Virág Cs. és Proliaj remekelt Szegeden rendezték meg 109 induló részvé­telével a hagyományos Futó Géza junior kötött­fogású birkózó-emlékversenyt. Az Egri Vasas sportolóinak szerepléséről Szombathy Kálmán edző mondott véleményt. — Négy versenyzőnk lépett szőnyegre és két érmet szereztünk, de mind a négyen pontot hoztak. Virág Csaba, folytatva korábbi sikereit, ismét első helyezett lett, ezúttal a 90 kg-ban ne­vezett. Jó formában van, de ezúttal nem tették igazán próbára az ellenfelei. A 62 kg-os súlycsoportban Prokaj népes mezőnnyel ta­lálta magát szembe. Jó birkózással menetelt a döntő felé, de a selejtezőkben egyszer vesztett, ezért a harmadik helyért vívhatott csatát. Ott szerzett győzelmével és bronzérmével valójá­ban ő is korábbi önmagát adta. A jelenlegi erőviszonyoknak megfelelően lett ötödik az 57 kg-ban Jakab P., és hatodik a 68 kg-ban Gás­pár K. Bérletárusítás mától ESE-edzőmeccsek Az Eger SE labdarúgó-szak­osztálya az elmúlt évek gyakorla­tának megfelelően, egész évre szóló bérletet bocsát ki az idén is. Mint azt Káló József technikai vezetőtől megtudtuk, ebben az évben tavalyi áron lehet megvá­sárolni a pártolótagsági igazolvá­nyokat. Ennek megfelelően a felnőttbérlet 800, a nyugdíjas- és diákigazolvány 400 forintba ke­rül. Kosárlabda Magyar Kupa A BSE megálljt parancsolt BSE-Merci — Egri TK 112-41 (52-24) Kosárlabda Magyar Kupa- mérkőzés a nyolc közé jutásért, Budapest, 200 néző. V: Ben­czúr, Kovács. ETK: Nagypál 12, Lőcsei 6, Czúder 7, Magyar 7, Bresák 9. Cs.: Szálkái, Kovács, Sípos. Edző: Kovács Gyula. Az egri főiskolás lányok egye­düli NB Il-es csapatként kerül­tek a kupában a legjobb tizenhat közé, ami feltétlenül elismerésre méltó teljesítmény. Itt már nem kaphattak könnyű ellenfelet, de a BSE még a vártnál is kemé­nyebb diónak bizonyult. Ezen a találkozón az ETK sajnos nem volt egy súlycsoportban NB I-es vetélytársával, még a szorosabb eredmény kiharcolása sem sike­rült. Felserkennek a kézilabdázók Bár még javában tart a tél, a megyei kézilabda-szövetség fő­titkárától, Miklós Jánostól máris arról értesülhettünk, hogy a kö­vetkező hetek igen gazdag prog­ramot kínálnak a sportág baráta­inak. — Már most a hét végén, szombaton kilenckor kezdődik egy torna Gyöngyösön, a szak­munkásképző tornatermében, amelynek február 14-én és 20- án bonyolítják le a további for­dulóit. Február 21-én és 27-én kerül sor Kompolton a megyei if- júsági bajnokság téli fordulójára, amelyet az idő jobbra fordultával a szabadtéri mérkőzések követ­nek. Nem túlzás, hogy a télutó és a kora tavasz legrangosabb sport­ági eseménye a hagyományos Dobó István- és Bornemissza Gergely-emlékverseny lesz. A selejtezőket és az elődöntőket, amelynek találkozóit e hó27-én, március 6-7-én és 13-14-én lát­hatják az érdeklődők, különbö­ző helyszíneken rendezzük meg, azokon a településeken, amelyek kézilabdázásra alkalmas csar­nokkal rendelkeznek. A döntő összecsapások március 20-21-én lesznek az egri körcsarnokban. A szövetség elnökénél, Réti Györgynél arról érdeklődtünk, hogy mi magyarázza ezt a szo­katlanul széles kínálatot. — A szövetség szeretné, ha az előző éveknél többet nyújthatna a sportág szerelmeseinek, ha a korábbiaknál jobban megpezs­dülne a kézilabdásélet a megyé­ben. Megpróbálunk a megyén kívüli csapatokat is bevonni ezekbe a küzdelmekbe. Öröm­mel számolhatok be róla, hogy a Jászberény, a Salgótaiján, a Ba­lassagyarmat, a Vác és az Ózd kézilabdásai már az idén indul­nak a Dobó- és-Bornemissza- emlékversenyen. Meghosszabbítottuk Kanári szigeti üdülésünket 1993. március 2-április 20-ig a nagy érdeklődésre való tekintettel. Elhelyezés finom homokú strandjáról híres Playa del Inglésen, a tengerparthoz közeli apartmanházban 2 ágyas stúdiókban ill. 3 és 5 ágyas apartmanokban. Részvételi díj: 8.840,-Ft/1 hét/főtől Fakultatív félpanziós ellátás: 6.960,- Ft/hét/ fő Repülőjegy: 28.460,- Ft Részvételi díj: 14.800,- Ft/2 hét/főtől Fakultatív félpanziós ellátás: 13.910,-Ft/2 hét/fő Repülőjegy: 27.000,-Ft Napfényes olasz tájakon az IBUSZ-szal május 26-június 2. Utazással együtt 8 nap, ellátás félpanzió. Részvételi díj: 49.160,- Ft/fő Márciusban síeljen a Chopokon Elhelyezés Trangoskán, turistaházban 2-3-4 ágyas hideg-meleg folyóvizes szobákban. Részvételi díj, ellátás nélkül: 5.400,- Ft/fő/hét Olcsó síelési lehetőség Ausztriában, baráti társaságok részére, Grünau - Gaestehaus Anspasng febr. 13. és március 13. között szombattól szombatig (7 éjszaka). Szoba már 7.513,- Ft/hét/főtől, apartman már: 6.565,- Ft/hét/fő Síelés Borovecen az IBUSZ-szal 8 nap, félpanzió repülővel: 24.370,-Ft/fő/hét március 5-19. között (pénteki indulás) Felvilágosítás és jelentkezés az IBUSZ irodákban. Foglaljon helyeseimig VAN MEG. : ' Az állandó belépőket mától lehet megvásárolni az alábbi he­lyeken: Északi-lakótelep totózó, Kazamata étterem trafik, keres­kedelmi iskolai buszmegálló tra­fik, ESE-klubház. A közületek csak a stadionban válthatnak bérletet. Elkészült az Eger SE NB Il-es csapatának edzőmeccs-prog- ramja is. Az együttes a követke­ző menetrend szerint készül a ta­vaszi folytatásra: Február 6.: ESE — Vasas (Makiáron) 13 óra, 9.: Csepel — ESE 14, 17.: ESE - Vác 14.30, 20.: Jászberény — ESE 10.30, 24.: MVSC - ESE 14,27.: ESE — Szolnok 11, március 3.: ESE — Bp. Ép. Volán 15, 6.: ESE — Diósgyőr (időpont később), 10.: ESE - Recsk 14.30. A szakosztály a pályaviszo­nyoktól teszi függővé, hogy mi­kor hol játszik a csapat, de erről időben tájékoztatják a szurkoló­kat. J, Az ostorosi „Egyetértés Szövetkezet értesíti fogyasztóit, hogy Egerben a lengyel­piacnál és a Katona téri piacnál lévő üzleteiben boros- és pezsgősüveg­visszaváltási akciót indít szombati napokon. Érdeklődni lehet a helyszínem _____^ V . A BÜKK-KAPU Élelmiszer Diszkont ÁRUHÁZBA eladókat és pénztárost keresünk. Jelentkezés: EGER EAST-WEST KÉR. RT. Bögösné Huszár Zsuzsanna szem. és munkaügyi managernél \ Eger, Irinitarius u. 2. Tel: 36/310-283, 36/310-662

Next

/
Oldalképek
Tartalom