Heves Megyei Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-04 / 29. szám
HÍRLAP, 1993. február 4., csütörtök GYÖNGYÖS ÉS KÖRZETE 5 Markazi környezetvédők A Markazi Általános Iskola kémiai fakultációs csoportja tavaly is részt vett a Norvég Természetvédelmi Társaság európai légszennyezettség-vizsgáló programjában. Őszi mérési adataikat a skandináv államban elemzik, s a további feldolgozásokhoz ugyanitt várják az újabb tájékoztatást. A markazi csoport az idei munkáját a tavasszal folytatja. Adácsi készülődés Kétszeresen is emlegetik a szlovákiai dunaszerdahelyieket Adácson. Feledhetetlen a községbeliek számára a külföldiek műkedvelőinek decemberi sikeres vendégszereplése, s kedves a meghívásuk az adácsi színjátszók viszontlátogatására. Az adácsi csoport — mint megtudtuk — valószínűleg már az idei tavasszal sort kent szlovákiai felSzlovák hagyományok őrzői Nemes feladatra vállalkozott a kisnánai „Pobocska” csoport a szlovák klubbal és népdalkörrel karöltve. Ez pedig nem más, mint hogy összegyűjtik és feldolgozzák a faluban még fellelhető szlovák dalokat, versikéket, szokásokat és hagyományokat. A gyűjtőmunka már megkezdődött, s annak eredményeit bizonyos rendszerességgel bemutatják az érdeklődőknek. Ez történt az elmúlt hét végén, vasarnap is: a kultúrházban kisebb kiállítás keretében tárták a közönség elé a fotókat, emlékeket, használati tárgyakat, s bemutatták a dalokat. Természetesen szó esett arról is, milyen javaslatai vannak a résztvevőknek a további munkával kapcsolatban. Felvételünk a minitárlaton készült. A kisnánai hagyományőrzőkről következő körzeti oldalunkon számolunk be részletesebben. Solymosi kőbányák Még mindig nyereséges a termelés Minden bizonnyal többen ismerik a solymosi követ, mint a gyöngyössolymosi bányákat — pedig ha vannak kisüzemek, amelyek megérdemlik a figyelmet, az érdeklődést, ezek igazán olyanok. Máig büszkék arra az itt dolgozók, hogy munkahelyeik a legutóbbi évtizedben hétszer egymás után szolgáltak rá a „Kiváló” címre. S — mint hozzáteszik — azóta sem kell éppen szégyenkezniük. Hiszen a versengések megszűnte után is tisztességgel helytállnak. Még a legutóbbi esztendőben sem voltak veszteségesek — noha körülöttük jó néhány nagyobb ipartelep is valósággal összeomlott a nehezebb gazdasági körülmények közepette. A harmadik éve francia érdekeltségű, tarcali központú Colas „Északkő” Bányászati Kft. Gyöngyössolymosi Üzemegysé- gének vezetője, Szabó Imre méltán derűsebb hát, mint a szomszédaiban annyian mostanában. Főleg a cserkői fejtés jóvoltából tisztességes nyereséget emleget, folyamatos nyugati exportról s fejlesztésekről beszél gyöngyösi irodájában. Nem titkolja, hogy a gondok persze őket is szorongatják. Őrlőüzemük már 1992-ben sem termelhetett öt hónapnál tovább, az idei januártól pedig az asztagkői bányával együtt — ki tudja, meddig — teljesen leállt. Drasztikusabb elbocsátásokra azonban még nem került sor. S remélik, hogy ezután sem lesz fájóbb létszámcsökkentés. Különösen, ha a község határába telepszik, s dolgozni is kezd a Magyar Aszfalt Kft. új részlege, netalán pedig végre hozzálátnak a beruházók, kivitelezők az M3-as autópálya folytatásához. Akkor talán a Cserkő műszakcsökkentésére sem lesz szükség, nemcsak a tervezett 7 hónapig, hanem egész éven át tarthat a napi 16 órás termelés. Szerencsére a várt nagyobb megrendelések nélkül is eljut a kő messzire, s nemcsak a zúzalék iránt érdeklődnek még megnyugtató élénkséggel. Ügy tűnik, reneszánszát is kezdi élni a faragott kő, főleg a fővárosban. Vittek belőle számos régi budapesti épülethez, jutott a prímási palotához és a Várkert Kioszkhoz egyaránt. A családi üdülőknek, a lakóházaknak pedig legalább a divatos szalonnasütőihez, megyénkben is nem egy helyre. Három éve szállítanak a kamionok külföldre is, Ausztriába és Finnországba a mívesebb kőből akváriumdísznek. Legújabban már teljes solymosi megmunkálás után, mivel az itteniek egyhetes tanulmányútjukon időközben elsajátították azt is, amit eddig az idegenek csináltak. — Tavaly óta használjuk az új rakodóberendezésünket, számítógépes hídmérlegünket, tervezzük az egész könyvelés korszerűsítését, s az új fejtés, a Duris-bánya megnyitása is kilátásban van — mondja törekvéseikről Szabó Imre üzemegység-vezető. — A cserkői üzemben jelentkező minőségi problémákat szeretnénk mielőbb megszüntetni a további fejlesztéssel. Elképzeléseinkkel szimpatizál a francia tulajdonos is, s támogatását ígéri a tervek megvalósításához. Nyilvánvalóan, ha a piaci viszonyok olyanok lesznek, hogy megérik a további befektetést. Sajnos, régen vége monopolhelyzetünknek, a vevőknek bizony utánuk kell mennünk, ha talpon akarunk maradni. S az utánajárás egyre több. Amíg régen alig vettem észre az ilyesmit, manapság a munkaidőm harmada is rámegy erre. A világért sem panaszként mondom, mert igazán szeretem a munkámat, s magam is megértem, hogy váltanikellamódszerben a megszokottabb tempón. Igazán szívesen igazodom a változó helyzetekhez. A bucsúzásnál úgy köszön, hogy: viszontlátásra, Sólymoson! A tavasszal ugyanis a gyöngyösi iroda kiköltözik az üzemekhez, mert a régen megszűnt kisvasúti szállítások igazán nem indokolják, hogy a központ továbbra is a városi sínek mellettiegyen. Le is bontják a — különben megroggyant — kis épületet úgy, hogy csak emlékeikben marad. Mint az egykori farkasmályi meg a sástói banya. Gy. Gy. Válaszlevél az illetékestől Fekete-fehér Szentimre lépésére. Országvilágjárók A gyöngyösi ország-világjárók klubjában legközelebb február 13-án kerül sor találkozóra. A Mátra Művelődési Központban ez alkalommal Juhász András ny. tanár újabb ausztriai élményeiről tart előadást az érdeklődőknek. Nem jár, hanem adható az ezer forint A Hírlap január 23-24-i számában megjelent „Nem egyforma gyerekek” címmel egy olvasói névtelen levél, amire szeretnék egy pár gondolattal reagálni. Azért is, mert a kérdéses cikk értelmezéséhez a mi véleményünk is hozzátartozik. Először is a gyöngyösorosziü gyerekeknek nem jár ezer forint, hanem adható a rendkívüli nevelési segélykeret terhére. Az önkormányzat szociális bizottsága van felruházva döntési joggal, és ha a döntés ellen fellebbezés érkezik, másodfokon a képviselő-testület dönt. Az is hozzátartozik még az igazsághoz, hogy valóban érzékenyen érintette az önkormányzatot a gyöngyösoroszi szülők döntése, miszerint Gyöngyös város általános iskoláiba íratták be gyermeküket. A normatív állami támogatás ugyanis 36 ezer forint gyerekenként, és ezt az összeget még büntetőkamat is terheli, amit az önkormányzatnak meg kell fizetni. Az iskola tanulólétszáma 129, ez nagyon kevés, de az intézményt ilyen áron is fenn kell tartani — írja Tóth Tiborné, Gyöngyösoroszi polgármestere. Egy gyöngyösi akció nyomában „Szamantá” segélyt kér, és albérletben lakik — írjon egy Kérvényt, iuuuiik segíteni, adunk rendkívüli nevelési segélyt a gyerekre, ha tényleg rászorul. De ne a villanyszámlát írja bele, mert arra nem fizetünk — kapja a tanácsot. * Behúzódunk egy csendesebb szobába az intézmény vezetőjével. Ezúttal arról a segélycsomagról beszélgetünk, amelyet Csépány István gyöngyösi polgár ajánlott fel, kifejezetten cigányok megsegítésére. — Hogyan kapcsolódott az akcióba az intézmény? — Csépány Pista bácsi először a lakásán kezdte osztani az ajándék cukrot, lisztet, tartós élelmiszereket. Nem tudom egészen pontosan, milyen értékben kínálta fel a segélyt, de több százezer forint volt, az biztos. Várható volt, hogy a lakását megrohamozzák, ezért ajánlottuk fel, hogy a központunk segít az elosztásban. Jobban ismerjük, kik a valóban rászorulók, és arra is vigyáztunk, hogy ne pénzt, hanem élelmet kapjanak. — Tűzifát is adnak, ha jól tudom. — Igen, illetve segítünk az elszállításában. Sajnos, sokkal több az igény, mint amennyit ki tudunk elégíteni. Az intézmény a saját költségvetéséből is felajánlott egy kisebb összeget, a feszültségek csökkentésére. — Elég nagy a „halmaz”, amelyikből válogathatnak, amikor ilyesfajta segélyformákról van szó. Mi döntött a ki választásnál? — Az adományozó megjelölte, hogy kiknek szánja a támogatást: elsősorban nagycsaládosoknak. Igyekeztünk ezt figyelembe venni, amikor felmértük a jelentkezők körét. * A folyosón, mikor megyek kifelé, Szamantá még ott ácsorog az ajtó előtt. Kezében cigaretta, meg valami papírféle. Talán már a kérvény, vagy csak valamiféle adatlap. „Jó legyél!” — int nekem búcsút, ezüstfoga megvillan, szeme huncutra szűkül. Ő még marad: van ideje... (doros) f A F ényképezzél le, Szamantá vagyok, Gyokim is van, csak nem szeret segélyért sorba állni, úgyhogy én jöttem...! Még fel se ocsúdok. Kell néhány perc, míg megértem, ki is az a Gyoki, meg hogy egyáltalán miről van szó. De a cigányasz- szony, aki ezekkel a szavakkal elém penderül, nem hagy időt tovább töprengeni, folytatja: — Nincs mit ennünk, szegények vagyunk, az albérletet se bírom kifizetni, fűtésre se telik. Tavaly augusztus óta fel van írva nekünk a fa, és még mindig nem kapok. A gyöngyösi Családsegítő Közponf folyosója zsúfolásig tele segélyt kérőkkel. Amikor meglátják a kezemben a fényképezőgépet, körém csoportosulnak. Mintha egy fényképfelvétel segíA támogatást nagycsaládosok kapták teni tudna a bajaikon. Egyre szorosabb körülöttem az embergyűrű, Tóth Attila, az intézet vezetője siet a segítségemre. Először a lányt szólítja meg. — Hogy van? Üdvözlöm Dzsokit. Bár, ha jól emlékszem, a múlt héten még azt mondta, Péternek hívták... — Nem tudom kifizetni a villanyszámlámat— Fagadja meg a karját „Szamantá”, látszik a szeme villanásán, hogy ezt a kezet nem engedi el addig, míg nem hall valami megnyugtatót. A megjegyzést pedig bölcsen elengedi a füle mellett. — Négyszáz forintot? — kérdez vissza Tóth Attila. — Első a gyerek—válaszolj a a lány, s közben alig észrevehetően meghimbálja a derekát. — A kisgyereket etetni kell, arra költőm a pénzem. Akárcsak a mátrai falvak többsége, Mátraszentimre is „megérzi” a hó hiányát. Nemcsak a népszerű síelőhelyek — Galyatető, Mátrafüred, Mátraháza, Kékes —, hanem a kisebb települések lakói is számítanak ilyenkor a turistákra, a téli sportok kedvelőire. Mátraszentimrén járva, egy aprónak tűnő közjáték kapcsán érthettük meg igazán, mit jelent a hóhiány ebben a községben. Az egyik kapun a „Vigyázz, a kutya harap!” felirat mellett egy másik is díszlik: „Házibor és házipálinka kapható”. A gazda az udvaron épp a tyúkokat eteti. — Jó napot! — köszönünk, majd rögtön a második mondat: „Hogy a pálinka?” Meglepően alacsony összeg a válasz, úgyhogy beljebb lépünk. A kamrából előkerül két üveg: az egyikben körte, a másikban vegyes. Egyik sem az a jóféle, tiszta gyümölcsből készült ital, de az ára túlságosan vonzó... — Sokat tetszik ebből eladni? — érdeklődünk aztán. Pszichésen a vásárlás irányába fordítana, ha megerősítést nyernénk e tárgykörben. Mert ha sokat, akkor talán csak a mi ízlésünk kényes. — Szeretik a turisták, de most, hogy nincs hó, alig járnak errefelé az emberek... — szögezi le a bácsika, mi meg ottmaradunk ezzel a mondattal, bizonytalanságban. Csupán annyit értettünk meg, hogy az időjárási viszonyok még a Mátra tetején, egy kis faluban is szabályozhatják a pálinka árfolyamát. És nemcsak azt. Mert a kiadó szobák üresek, a vendéglők is legfeljebb félig telnek meg ebédidőben. A mátrai szentek még adósak a hóeséssel... Tóth Attila: ,Jobban ismerjük a rászorulók körét”
