Heves Megyei Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-25 / 47. szám
4 HORIZONT HÍRLAP, 1993. február 25., csütörtök Erdélyi levél Ceausescu feltámadt? Azt hiszem, csaknem mindenki ismeri Mátyás király és a kolozsvári bíró szóbeszédben reánk maradt — állítólagos — esetét. Az igazságos Mátyás alaposan megbüntette a hatalmával visz- szaélő városgazdát, aki azt hitte, hogy a cím, a rang egyúttal a hatalommal való visszaélés palástja is lehet. Nos, mostanság gyakran nézünk Kolozsvár főterén a nagy király monumentális lovasszobrára, mert most nagyon, de nagyon szükség lenne az igazságtevésre. Nem túlzók, ha azt állítom, hogy Funar polgármester űr, Kolozsvár valóságos kiskirálya alaposan ráfizetne, ha ma felébredne több száz éves álmából Hunyadi Mátyás. Az alig néhány hónapja hatalmon lévő Nagyúrnak ugyanis igen rövid idő alatt sikerült felhívnia magára a világközvélemény figyelmét. A magyarfalá- sáról közismert Vatra Romane- asca hűséges kiszolgálója ugyanis mélyen „demokratikus” intézkedéseivel közutálatnak tette ki magát: először is eltiltotta a máskülönben is alig-alig látható magyar feliratokat, cégtáblákat, olyannyira, hogy még a helybeli Állami Magyar Színház és Állami Magyar Opera sem ragaszthatja ki magyar nyelven műsorrendjét (amit, ugyebár, még a rég elátkozott Ceausescu-rendszer- ben sem sikerült eltiltani!). Az elmúlt időkben megjelentek az utcákon a Koncz Zsuzsa koncertjét és a Nagy Feró fellépését hirdető plakátok, de szigorúan csak... román nyelven. A kölcsönösségi alapon itt vendégszereplő Budapesti Nemzeti Színház plakátját pedig sehol sem láthattuk, mert ugyebár, a vendégek nem készültek fel arra, hogy Kolozsvárra román nyelvű hirdetményeket kell hozniuk! Embert és egész közösségünket megalázó, mondhatnánk: lelkileg megnyomorító intézkedések ezek, amelyek ellen csak nagyon szegényes eszközökkel vehetjük fel a harcot. Polgármesterünk azonban szinte naponta gyarapítja bűnlajstromát. Azt már fél Európa tudja, hogy önhatalmúlag és a „demokrácia” szellemében betilthatja a neki nem tetsző békés rendezvényeket, s még a külföldi (nyugati) résztvevőkre sincs tekintettel, hogy a magyarországiakról ne is beszéljünk. A tervezett előadásaikat letiltó intézkedéseiről hallva, felháborodottan tiltakozott és visszafordult egy holland közigazgatási küldöttség; a Soros Alapítványt, amely annyi jót tett már Romániának, rövid idő alatt sikerült beépítenie az ellenségképbe, feltételekhez kötve kolozsvári sajtókonferenciája megrendezését. Jó néhány román lap — köztük egy szélsőséges színezetű kolozsvári is — Sörösnek nevezte el a jótékonykodó amerikait, s tudtára adta az alapítványnak, hogy kijár a szekere rúdja, különösen a kincses városból. „Dicső” polgármesterünk egymás után ír alá olyan intézkedéseket, amelyek kimondottan szemben állnak az alkotmánnyal és az alapvető emberi jogokkal. így ezek nemcsak a magyarságot, de a többségi lakosság érdekeit is sértik. így például betiltotta az egyik kft. működését, mert az — egyébként szabályos engedélyek birtokában — hozzálátott a kábeltelevízió kiépítéséhez Kolozsváron. Magyarázatában a polgármester nem titkolta, hogy teszi ezt azért, mert tudomására jutott, hogy e kábeltelevíziós rendszerek segítségével — esetleg — a magyarországi televízió műsorát is vehetjük majd, s ez beláthatatlan veszélyt jelent Romániára, az ország biztonságára. Érdemes néhány szót ejteni Funar úr egyik sajtóértekezletéről is, amelyet végig a magyargyűlölet uralt. Kijelentette, hogy normális polgármester sohasem engedélyezte volna a Nagyváradon megrendezett Varadinum elnevezésű emlékünnepségeket. Ez a rendezvény ugyanis meggyalázta a román népet. Ismételten hangoztatta azt is, hogy a magyar kormány revansista, sovén elemekből áll, akik állandóan Erdélyre fenik a fogukat. Igen szomorú kérdések ezek, s bizony elgondolkozhatnak rajtuk azok is, akik e sorokat olvasva esetleg csak legyintenek, hiszen nem tudni, hogy meddig is lehet elmenni egy nép, egy kisebbség meggyalázásában, s kérdés: az elkeseredés — Isten óvjon! — nem vezethet-e kellemetlenebb és fájdalmasabb történésekhez. Bizony, „hős” polgár- mesterünknek rendeletéi aláírásakor erre is, a lehetséges következményekre is gondolnia kellene, hiszen a szikra valahol köny- nyen kipattanhat! Egyébként hadd mondjuk el: a nagy hatalmú városgazda tetteire mind több országban figyelnek fel, hiszen híre rövid idő alatt körüljárta a világot. Az egyik dán újságíró-küldöttség kimondottan a kolozsvári interetnikai helyzetet jött tanulmányozni. Hasonló kérdések érdekelték az egyik spanyol parlamenti küldöttséget is. Mi több: egy amerikai katonai küldöttség is érdeklődött polgármester őuraságánál az interetnikai feszültség okairól, s — érdekes — e kérdést leginkább a küldöttség egyik néger tagja firtatta. Hová jutottunk? A négereknek kell felemelniük szavukat hazai elnyomásunk ellen? De hadd mondjuk még el: a The Guardian című lap munkatársának kérdésére Funar „úr” többek között kijelentette: „A vándor magyar népnek nem volt elég ezer év ahhoz, hogy civilizálód- jék." Ami pedig az itthoni reagálásokat illeti: Brassó román polgármestere a közelmúltban megtartott Csíkszeredái népgyűlésen egyenesen bűnvádi eljárást követelt a hatalmával visszaélő városatya ellen, s igen vehemensen támadta őt két, haladó szellemű kolozsvári román értelmiségi is. Sőt: a Babes-Bolyai Egyetem Szenátusa határozottan visszautasította a polgármester úr egyes túlkapásait. Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete pedig a közelmúltban beadvánnyal fordult Kolozsvár ügyészségéhez, és arra hivatkozva, hogy az említett intézkedések „súlyosan sértik a magyar származású állampolgárok nemzetiségi jogait”, kérte, hogy az ügyészség intézkedjen a törvények tiszteletben tartása érdekében. Hát, eddig jutottunk! Igaz, a szikra még nem pattant ki, de a világ tudomására kell hoznunk, hogy a szélsőséges, nacionalista polgármester a tűzzel játszik! Úgy látszik, elfelejtette a két évvel korábbi marosvásárhelyi eseményeket! S ez mindannyiunkat elszomorít... Okos György (Kolozsvár) (E cikk megszületését követően érkezett Kolozsvárról az újabb megdöbbentő hír: Funar polgár- mester a városban betiltotta a magyar zászló használatát, illetve a magyar himnuszt.) HANG-KÉP Rémisztő álszemérem Felesleges folyvást a társadalmi korképre hivatkozni, hiszen többmillióan senyvedünk miatta. Az viszont igen elszomorító, hogy a problémák köre nem szűkül, hanem gyarapszik. Vészesen terjeng a új keletű prűdség, az áporodott álszemérem. Kis honunk nemcsak értelmiségi köreit kavarta fel a pásztói igazgató-főorvos meghurcoltatása. Ezzel a témakörrel legutoljára a szombati 168 óra foglalkozott, méghozzá — s ez igen dicséretes — többoldalú megvilágításban. Ezt a közkedvelt, népszerű gyógyítót azért bocsátotta el a polgármester, illetve az önkormányzat, mert az Élet és Irodalom kissé frivol, de szellemes kérdésére remek, frappáns, telitalálatnak számító választ küldött a szerkesztőségbe. Tette ezt úgy, hogy hivatalos pecséttel is igazolta szerepkörét, funkcióját. Ezután akcióba lendült a farizeus gépezet, végül is leváltották, kiutasították munkahelyéről. A megszólaló betegek jó kedélyét, szinte üdítő humorát emlegették. Nem úgy a városka „főnöke”, aki elzárkózott a riportertől is. A mikrofon elé állt viszont a helyi gimnázium igazgatója, s hatványozottan, nyomatékolva vétkesnek minősítette az illetőt. Az egyik telefonáló aztán továbbment, s azt mondta, innen már csak egy lépés a skinhead- mozgalom, stb. Édes Istenem, hová jutottunk! Gondolom, a bíróság nem savanyú uborkák, nem szenteske- dők gyülekezete, s megsemmisíti ezt a helyi határozatot, amit semmi sem indokol. Álljon már meg a menet! Tessék már beleolvasni a Bibliába! Aki ezt megteszi — némi előképzettség birtokában —, meggyőződhet róla, hogy az Úr senkitől sem kíván önmegtartóztatást, lélektelen merevséget, s egyáltalán nem tiltja a derűt, az élet egészséges élvezetét. Aki az ellenkezőjét hirdeti, veszedelmes szellemet parancsol ki abból a jelképes palackból. Olyat, ami ártalmas, kegyetlenül káros arra a demokráciára, amelyet milliók akartak, s kívánnak ma is. Ilyen kis botlásért — ha egyáltalán annak minősíthető — még feddés sem jár. Ne felejtsünk el nevetni! Elég baj, hogy elvégeztük az acsarko- dás, a kiskirálykodás, a kaméleonkodás, a személyeskedés, az önkényeskedés magasiskoláját. Hasznos lenne ezen eltöprengeni, mindezt megszívlelni, mivel még nem késő. De idővel az lehet... Kizárólag sablonok Mivel legalább két és fél esztendeig hetente korholtam — természetesen nem alaptalanul — a tévé műsor-összeállítóit amiatt, hogy még a nézők kikapcsolódásáról, szórakozásáról sem gondoskodnak, ezért kötelességem többször emlegetni ennek ellenkezőjét is. Megnyugvásunkra — legalább három hónapja — sorjáznak a pihenést, a némi feszültségoldást kínáló produkciók. Ez akkor is érdem, ha zömüket az arctalanság, a jellegtelenség, a szavatolt szürkeség jellemzi. Ennek iskolapéldája a február 20-án este vetített amerikai Űr- vadász. A rutinos alkotógárdát gúzsba kötötték a beidegzett sablonok. Ezért a sci-fi műfajával ötvözték a westemt. A keresztezés végeredménye katasztrofális. A szkafanderes figurák nem valamiféle gondolati portyára invitáltak bennünket, hanem rendületlenül püfölték egymást, s ha az ütlegelés kevés volt, akkor előszedték a különféle fegyvereket, s azokkal lövöldöztek. Nem maradhatott el a meglehetősen szirupos szerelmi löttyentés sem. Másképpen fogalmazva: az az idegen bolygóbeli fura lány a masszív tiltakozás ellenére is megbabonázta a Földről érkezett konok, rideg, szívtelen agglegényt. Hát igen, enélkül aligha létezne szirupos hepiend. Vagyis az a cukros máz, ami nélkül odaát a tengerentúlon aligha tapsolnának a polgárok. Megértem Őket, a jóléthez ez szükségeltetik. Mégis illene tudomásul venni, hogy nálunk nyoma sincs semmiféle forint- özönnek. Ráadásul ez az elkeserítő prognózis hosszú távra szól... Pécsi István Egy megismételt fotókiállítás Volánpörgetők Gjenes Kálmán: Porban, sárban Az Ifjúsági Házban megismételték azt a kiállítást, amit már egyszer ugyanitt láthattunk 1985 végén. A legjámborabb olvasóban is felmerül a kérdés: annyira jó, annyira emlékezetes és maradandó értékeket vonultattak fel akkor az autós fotósok, hogy még ma is emlékezünk rájuk, és ismét látni akarjuk az akkori magunknak akár lélegzetelállítónak is minősített szakmai teljesítményét? Akár a volán mellett ülőkét, azok bravúrjait idéznénk most újból. Akár a fotósokét, akik a pillanatnyi élmény hatására, az esemény által keltett alkotói mámorban néhány „forró pillanatot” megörökítettek. Hogy ilyenek voltak ők, így láttak akkor ők, hogy innen is lehet számítani valamit, ha a magyar autózás, fotózás történeti távlatba kerülhet. Mi másodjára látjuk ezt a tárlatot. Nem is emlékszünk pontosan, mit írtunk akkor az anyagról, de azt tudni véljük, hogy vitáztunk is róla: hol van itt az igazi tartalom, mit kell vezérfonalnak tekinteni, ha egyáltalán létezik ilyen egy témakörben? Ma már gyerekesnek is hathat a tűnődés oka, hiszen bármit csinálunk, bárhova lépünk, valami módon mindig is a cselekvő ember a téma. A jelen. Itt például abban, hogy a kocsi gazdája szerel, hogy az autó mániákusa nekigyürkő- zik a maga által szabott feladatnak, hogy az úrvezető minden kockázatra vállalkozik, hogy társait — de elsősorban önmagét — elképessze. Mert minden szenvedélynek (ne nevezzük ezúttal sem őrültségnek az autóhoz kapcsolódó viszonyunkat), minden kapcsolatnak tartalma van, felderíthető és felderítendő szépsége van. Túl azon, hogy ma már — hála Istennek! — más hangsúlya, más értékrendje, más akusztikája van annak a mondatnak, hogy „ennek is nyugati autója van.” (Ahány fél- és teljes roncsot az utóbbi években Nyugatról „beszereztek”, nem használt az autósszakma legendatermésének.) „Akkor” — még 1985-ben — fantasztikus meséket lehetett elmondani ilyen vagy olyan teljesítményekről, keletkezhettek is köznapi hősök a szakmai berkekben suttogó tisztelettel emlegetett emberekből, „menő fejekből”, akiknek sikerült ilyen vagy olyan márkát, ilyen és olyan ösz- szeköttetéssel megszerezni. Nos, ezek a márkatulajdonosok itt is feltűnnek. Mára azonban „a szerzemény” is, a teljesítmény is, a látvány és a hatás is egészen más. Mára a nyugati tévéadásokból ismerjük a nagy autósversenyek kínzó őrületét — Afrika homoksivatagjában például —, vagy beszámolókat kapunk bizonyos fajta amerikai autósvetélkedőkről, ahol a terep és a járgány kétségbeesésig fokozott küzdelme valóban ijesztő. És elgondolkodtató. Ha ezeken az 1985-ben készült vagy még korábbi felvételeken „a menő fej” produkcióját még elképesztőnek tartottuk és tarthattuk, mára ezek a megörökítések eseményfotónak is középszerűek. Mert a sebesség, a technikai haladás, más szóval az idő átlépte őket. És szereplőiket is. Ezen a kiállításon, ebben az ismétlésben a lírai részek maradtak üdébbek, figyelmünket elsősorban az emberi tartalom kötötte le. Azok a mozzanatok, amikor a humor is megcsillan, törékeny állapotában is azt tanúsítva, hogy a derű, az érzelmek az igazán maradandó témák. Még ebben az agyonfüstölt világban is! (farkas) Szántó György: Egy győzelem története Filmpremier 1492 — A paradicsom meghódítása Kolumbusz megszemélyesítője: Gerard Depardieu Szinte mindenki ismeri a történetet. Vagyis azt, hogy egy Kolumbusz Kristóf nevű tengerész hogyan hagyta el három hajójával Spanyolországot 1492 augusztusában. A gazdag Keletet kereste, de helyette egy idilli új világot talált, amely ősi és romlatlan volt, mint maga az Éden... Azt is tudjuk, hogyan ünnepelte őt hősként Izabella királynő és Ferdinánd király. A legenda mögött azonban egy olyan hús-vér férfi áll, akinek egyaránt vannak hibái és erősségei. Bár utazása győzedelmesen végződik, annak során erőszakon és megaláztatásokon kell keresztülmennie. Ridley Scott rendező, aki a Szárnyas fejvadászban lenyűgöző jövőképet alkotott, a Thelma és Luise-ban pedig bepillantást nyújtott az ellentmondásos jelenbe, most a távoli múltba kalandozik. A film nemcsak Kolumbusz tengeri utazásait állítja a középpontba, hanem beszámolót ad a tengerész életének több mint húsz esztendejéről. Láthatjuk küszködését azért, hogy megszerezze az álmai valóra váltásához szükséges pénzt, s azokat a kegyetlen sorscsapásokat is, amelyeket életének utolsó esztendeiben szenvedett el. Kolumbusz alakítója a francia Gerard Depardieu, Izabella királynőt pedig Sigourney Weaver jeleníti meg. A 150 perces szuperprodukciót az egri Uránia moziban láthatják.
