Heves Megyei Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-24 / 46. szám

HÍRLAP, 1993. február 24., szerda SPORT 7. Bublewicz élhetne? Lengyelországban egyre na­gyobb felháborodást váltanak ki a sokszoros lengyel bajnok autós raliversenyző, Marian Buble­wicz halálának körülményei. A tapasztalt versenyző kocsijával a téli verseny egyik gyorsasági sza­kaszán kisodródott az egyik ka­nyarban. Fának ütközött, kór­házba szállították, ahol néhány óra múlva meghalt. A részletek megismerése ka­varta az országos vihart. A ver­senyző navigátorának törött kézzel és súlyos fej sebéből vérez- ve sikerült kimásznia a roncsból, de Bublewicz beszorult a kocsi­ba. Több mint negyven percet kellett várnia a súlyos sebesült­nek — aki végig eszméleténél volt —, míg az első tűzoltóautó a helyszínre érkezett, csak hogy ki­derüljön: nincs a tűzoltóknál a lemezek szélvágásához szüksé­ges szerszám! A rémdráma második szaka­sza a kórházban kezdődött, ahol egy lábtörésen kívül csak jelen­téktelen sérüléseket fedeztek fel. Tették ezt annak ellenére, hogy Bublewicz nem tudta mozdítani, és nem is érezte végtagjait. A műtétet nem tudták megkezdeni, mert a helyi kórházban nem volt a szükséges vércsoporthoz tarto­zó vér, azt a szomszéd városok­ból kellett áthozni. A kapott mennyiség azonban az operáció harmadik órájára elfogyott, ek­kor rádión keresztül kérték a la­kosság segítségét. Az önfeláldo­zó emberi segítőkészség sem volt azonban elegendő, s Bublewicz a műtét ötödik órájában, többszöri újraélesztés után meghalt. Csak röviden... A Heves Megyei Úszó- és Ví­zilabda Szövetség pénteken 18 órai kezdettel a Hotel Eger kü­löntermében tartja évzáró köz­gyűlését. Az összejövetelen töb­bek között beszámoló hangzik el a fedett uszoda építésének elő­készületeiről. A Sportmúzeum közelgő megnyitásáról is hall­hatnak a megjelentek, valamint videofilmét tekinthetnek meg, amelyet dr. Székely Ferenc, a szö­vetség főtitkára készített a Göncz Árpád köztársasági el­nökkel Kádas Gézáról folytatott beszélgetésről. * A füzesabonyi polgármesteri hivatal egy női kézilabdatornát rendezett a hét végén Kompol- ton. A Farsangi-kupa mérkőzé­seinek eredményei: MVSC — Novaj 20-14, Egri Útépítő Rt. Sírok SE — Jászárokszállás 20- 18, Füzesabony — Novaj 22-14, Egri Útép. Rt. Sírok — Novaj 32-5, Füzesabony — Tiszafüred 13-5, MVSC — Jászárokszállás 23-12, Novaj — Tiszafüred 13-8, Egri Útép. Rt. Sírok — MVSC 23-11, Jászárokszállás — Tisza­füred 12-6. A döntőben: Egri Útép. Rt. Sírok — Füzesabony 22-11. A torna végeredménye: 1. Egri Útép. Rt. Sírok, 2. Füzesabony, 3. MVSC. A torna gólkirálya: Lendvai Zsuzsa (Sírok). A leg­jobb kapus: Major Ágnes (Jász­árokszállás). A legjobb mezőnyjá­tékos: Gál Rozália (Füzes­abony). * Véget ért Gyöngyös és körze­te sakk-csapatbajnoksága, amelynek során hét együttes ver­sengett a helyezésekért. A vég­eredmény: 1. Nyugdíjasklub Gyöngyös (Berta, Horváth, Gál), 2. Vámosgyörk, 3. Gyön­gyösi Energia ifi. * Március 2-án, kedden délután kettőkor kezdődik a Balassi Bá­lint Általános Iskolában az egri városi tornászbajnokság. A lá­nyok ugrásban, gerendán és tala­jon, a fiúk talajon, gyűrűn és ug­rásban mérik össze tudásukat. (((f))))))ll \NESTEl RÁDIÓTELEFON KFT A legújabb WESTEL rádió- telefonokat ajánljuk Önnek. Készülékével akár autójából is szabadon telefonálhat a világ bármely pontjára, és Önt is valamennyi országból elérhetik. Vállalkozásának kedvező' lízingfeltételeket biztosítunk, így a teljes vételár költségként elszámolható. Irodánk vásárlással egybekötött termékbemutatót tart 1993. február 26-án, melyre szeretettel meghívjuk Önt. Monte Carlo Games KFT., a Westel hivatalos dealere. Helye: Eger, Katona tér 5.1. em. Nyitva: hétfőtől — péntekig 9-16-ig szombaton 9-12-ig. NB-s eredmények Menetelnek az egri sakkozók Ringer betörése ezúttal két pontot ért (Egri Tanép — Gödöllő 95-70) (Fotó: Szántó György) Az egri főiskolás lányok NB li­es kosaras csapata kétszer lé­pett pályára Nagykőrösön. A mérleg: egy győzelem, egy vere­ség. Az egri Lakszövadat ping­pongozni idegenben is biztosan fektették két vállra a Jászkun Volán gárdáját. Az egri sakko­zók nyertek a szekszárdiak el­len, és három fordulóval a vége előtt, alig fél ponttal állnak az éllovas mögött az OB I/B-ben. Asztalitenisz Jászkun Volán — Lakszövadat 5-13 NB Il-es női mérkőzés, Szol­nok. Győztek: Szabó Gy. 3, Inancsik K. 3, Fajcsák 3, Szabó L. 2, valamint a Fajcsák — Szabó Gy. és az Inancsik K. — Szabó L. páros. Az egri lányok minden kétsé­get kizáróan jobbnak bizonyul­tak a szolnoki pingpongozóknál. A csapatból mindenki dicséretet érdemel, de a vártnál is kiemel­kedőbb teljesítményt nyújtott Inancsik Kinga. Lőrinci Elektromos — Tokodi SE 9-9 NB III-as férfimérkőzés, Lő­rinci. Győztek: Karácsony 3, Ke­rek 2, Kiss 2, dr. Takács és a dr. Takács — Karácsony páros. Az NB III-as rangadó igen színvonalas párharcokat hozott. A lőrinciek közelebb álltak a győzelemhez, mivel hétszer is a döntő játszmában vesztettek. A csapatból kiemelkedően játszott Karácsony Tibor és Kiss Sza­bolcs. Petőfibánya — Karácsond 8-10 NB III-as férfimérkőzés, Pe­tőfibánya. Bányász: Nagy 4, Here 2, Herle és a Here — Herle páros. Karácsond: Bánszki 3, Győré 3, Zurián 2, Bernát és a Bánszki — Csombok páros. Nagy küzedelemben győztek az egységesebb vendégek. Karácsond — Szabadhatván 13-5 NB III-as férfimérkőzés, Ka­rácsond, 50 néző. Győztek: Bánszki 4, Győré 4, Bernát 2, Zurián 2 és a Bánszki — Csombok páros. A szépszámú közönség előtt biztosan szerez­ték meg a győzelmet a hazaiak. Kosárlabda Egri Tanép - Gödöllő 95-70 (45-33) NB Il-es férfimérkőzés, Eger. V: Sztrakovics, Tolnai. Tanép: Káló, NÁDA1 28, Fe- ledy 14, SZÉPHEGYI 17, MOL­NÁR 22. Cs.: Ringer 8, Irlanda 6. Edző: Káló László és Ko- menczy Lajos. Nagyon álmosan kezdtek az egriek, s a vendégek már tíz ponttal is vezettek. Ezután azon­ban jelentős fordulat következett be, a vendégek a házigazdák fel­javult védekezése miatt öt percig nem találtak a gyűrűbe, s még a szünet előtt hátrány lett az elő­nyükből. A mérkőzés hátralévő részében már csak a hazai győze­lem aránya volt kérdéses. MAFC II. - Egri Tanép 100-114 (30-56) NB Il-es férfimérkőzés, Bu­dapest. V: G. Müller, Verbényi. Tanép: SZÉPHEGYI 21, Ná- dai 15, FELEDY 38, Molnár 12, Irlanda 13. Cs.: RINGER 15, Káló. Edző: Káló László és Ko- menczy Lajos. A vasárnap lejátszott mérkő­zésen fölényes egri vezetés után a végén egy adok-kapok alakult ki, s eközben csökkentették a há­zigazdák vereségük arányát. Pénteken, 18.30-kor rangadót játszik a Tanép az éllovas Malév- vel. Csak abban az esetben juthat be a rájátszásba az egri csapat, ha győznek ezen a találkozón. Nagykőrös — Egri TK 55-49 (27-25) NB Il-es női mérkőzés, Nagy­kőrös, 200 néző. V: Patay, Sza­bó. ETK: Nagypál 8, Lőcsei 6, MAGYAR 18, Czúder 9, Ko­vács. Cs.: Kamenik 6, Szálkái 2. Edző: Kovács Gyula. Kosárszegény találkozón a második félidő közepéig egyik csapat sem tudott elszakadni a másiktól. Egy ízben az egriek hétpontos előnyt birtokába ju­tottak, ám elég volt háromperc­nyi rövidzárlat, hogy elvesszen a két pont. Nagykőrös II. — Egri TK 49-87 (20-43) NB Il-es női mérkőzés, Nagy­kőrös, 100 néző. V: Patay, Sza­bó. ETK: Nagypál 21, Lőcsei 6, Magyar 2, Czúder 5, Kovács 1. Cs.: Márton 15, Szálkái 8, Sípos 9, Kamenik 20. Edző: Kovács Gyula. A második számú nagykőrösi együttes ellen nem okozott gon­dot a győzelem kivívása. Teke Agria Bútorgyár — Egri Zöldért 6-2 (3014-2936) NB Il-es mérkőzés, Eger. Ag­ria: Mester 509, Kádár 549, Vass 460, Zsíros 530, Tóth J. 481, Jé- ger 485 fa. Zöldért: Simon 482, Molnár Gy. 514, Pál 476, Mol­nár D. All, Gál 467, Molnár A. 520 fa. Az első párban óriási harc bontakozott ki, s ekkor szerzett az Agria 62 fás előnyt. Innentől a színvonal visszaesett, mert a Zöld­ért lélekben már feladta a küz­delmet a győzelemért. Mivel a bútorgyáriak két nagy riválisa, a Mezőtúr és a Lyukobánya vere­séget szenvedett, már hat pontra nőtt a listavezető előnye. A hét végén is nehéz meccs vár az Ag- riára, mert a tavasszal még veret­len, jelenleg második Tiszakécs- kéhez látogatnak. NB III-as mérkőzések: Bélapátfalva — Heves 6-2 (2383-2355) Ld.: Fidarov 432, Orosz 401, Vincze 399, ill. Gácsi 426, Berta 416 fa. Egri Áfész — Parádsasvár 3-5 (2383-2355) Ld.: Urbán 420, Bede 408, Barta405, ill. Nagyfalusi G. 445, Nyilas N. 422, Nyilasné 393 fa. Mátraszőlős — Egri Vasas 6-2 (2244-2168) Ld.: Bakos J. 376, Bajzát 371 fa. Debreceni ATC — Lőrinci 6-2 (2339-2230) _ Ld.: Sándor 394, Deutsch 394 fa. Sakk HMÖ SE — Szekszárd 9:5 OB I/B-s mérkőzés, Eger. Győztek: Seres, Kiss, Schrancz, Szabó, Bartha, Báli. Döntetlent értek el: Mészáros, dr. Gara, Kecskés, Gál, Hevesi, Demjén. Három fordulóval a bajnok­ság befejezése előtt az újabb győ­zelem erősítette az egriek feljutá­si reményeit, hiszen hátrányuk alig fél pont az éllovassal szem­ben. A két feljutó várhatóan a Postás SE, a HMÖ SE, a Hajdú­szoboszló és a Tapolca négyesé­ből kerül ki. Kazincbarcikai Vízmű — Gyöngyösi Energia 6:6 OB Il-es mérkőzés, Kazinc­barcika. Győztek: Balogh L., Gorda, dr. Horváth, Köves. Re­miztek: Demeter, Kis I., Horváth D., Kis J. A nyolcadik fordulóban vá­ratlanul pontot vesztettek a gyöngyösiek az egyik sereghajtó otthonában. Az utolsó forduló­ban, március 7-én 10 órakor a Hevest látják vendégül a mátra- aljiak. Heves — Nyíregyháza 3:9 OB Il-es mérkőzés, Heves. Győzött: Forgó. Remiztek: Orosz, Tóth A., Veres, Vajda. A veretlen vendégcsapat ilyen arányban is megérdemelten nyert a két kulcsjátékosukat is nélkülöző házigazdák el­len. Az olimpiai akadémiában: Egri tanácstag A Magyar Olimpiai Bizottság nára, dr. Szabó Béla. Ebben fel­elnökének, dr. Schmitt Pálnak és kérik, hogy az olimpiai ciklus vé­főtitkárának, Aján Tamásnak az géig, eddigi tevékenysége elis- aláírásával a napokban levelet méréséként tanácstagként ve- kapott az egri tanárképző főisko- gyen részt a Magyar Olimpiai la testnevelési tanszékének ta- Ákadémia munkájában. Az ezredfordulón, 2000-ben Peking olimpiát akar A legfelsőbb kínai állami vezetők, Jang Sang-kun elnök és Li Peng kormányfő is személyesen támogatja Peking nevezését a 2000. évi nyári olimpiai játékok rendezési jogáért vívott „harc­ban”. Az ezredforduló olimpiai játékának helyszínéről szeptember 23-án, Monte-Carlóban döntenek. MARKER OTIC KÜLKERESKEDELMI OKTATÁSI ÉS TOVÁBBKÉPZŐ KFT Értesítjük a jelentkezőket, hogy szaktanfolyamaink a következő időpontban indulnak GYÖNGYÖSÖN: VÁMÜGYI: 1993. március 8. 8 óra Külkereskedelmi üzletkötő: 1993. március 19-én Deviza-ügyintéző, valutapénztáros: 1993. március 20-án Jelentkezni lehet a következő telefonszámokon: Eger: 36/313-433,14 órától Gyöngyös: 37/11-016 (fax) Thielné Novák Zsuzsanna Munkanélkülieknek KEDVEZMÉNY! S - r Vállalkozók, munkavállalók figyelmébe! Gyöngyös és vonzáskörzete gazdasági problémáinak a feltárása, a kivezető út bemutatása. Megnyitót tart: MATUS MIKLÓS az Ipartestület titkára Előadók: ZWACK PÉTER a Vállalkozók Pártjának elnöke MORVÁI FERENC a Megamorv Kft. tulajdonosa DR. KUPCSOK LAJOS Vállalkozók Pártjának ált. ein. CSIKÓS CSABA Vállalkozók Pártjának ügyv. ein. Helye és ideje: 1993. február 25. (csütörtök) 13 óra Gödöllői Agr. Egyetem Mezőgazdasági Főiskolai kar aulája (Gyöngyös, Mátra út 36.) Szíves megjelenésükre számítunk! Parti Kft. Parti Kft. Parti Kft. Parti Kft. Parti Kft. P a r t i K f t. P a r t i K f t. Pénz — kéz’...! kínálunk Önnek! Átmeneti pénzügyi zavarát gyorsan megoldhatja MÁRCIUS 1-jén NYÍLÓ ZÁLOGHÁZUNKBAN az egri taxiállomás mögött, a Bajcsy tömbben. Arany ékszerei biztonságban lesznek nálunk! Teljes diszkréció. p a r t i K f t. P a r t i K f t. Parti Kft. Parti Kft. Parti Kft. Parti Kft. Parti Kft.

Next

/
Oldalképek
Tartalom