Heves Megyei Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-18 / 41. szám

HÍRLAP, 1993. február 18., csütörtök SPORT 11. Röplabda Szuper Liga Katar után Argentína Fő, hogy megvan! Puhl kapós lett Eger SE — Olympia Praha 3-1 (-8, 8, 5, 4) Női Szuper Liga-röplabda- mérkőzés, Eger, 700 néző. V: Juhász, Hurák. ESE: Akimova, Fésűs, KU- RUCZ, Bánhidi, Vojth, CSER- KASZOVA. Cs: Tímár, Kalotay. Edző: Kosziba István. Olympia: Hadrykova, Mus- kova, Matej ickova, Obrucova, VOLIVEROVA, Bajerova. Cs: Kloudova, Moravkova. Edző: Stanislav Mitac. A Szuper Liga hajrájában az egriek három utolsó mérkőzésü­ket hazai pályán játsszák. A sor­solás ügy hozta, hogy valameny- nyi ellenfelük gyengébb teljesít­ményt nyújtott a bajnokságban, így mindhárom csapat az Eger mögött áll a tabellán. Ebből arra is következtethetünk, hogy séta­galoppnak ígérkezik a befejező szakasz az ESE-nek, hiszen ha megleckéztette az élmezőnyhöz tartozó csapatokat, akkor úgy dukál, hogy a csapat most is leosz- szon egy-egy vereséget ellenfele­inek. Mégis a prágaiak elleni első szett után elmondhattuk, hogy csehül állunk, mert bizony a ven­dégek alaposan feladták a leckét a hazaiaknak. Az egriek sehogy sem boldogultak az Olympia blokkjával, és az ejtéseket is egy­től egyig „megette” a csapat. Hi­ába csinált nagy nehezen egy-egy pontot az ESE, a csehek kettesé­vel haladtak előre, így előbb há­rom, majd már öt pont lett a két csapat közötti különbség. A prá­gaiak 13-5-ös vezetésénél teljes káosz uralkodott az egri oldalon, s hiába tekintgettek kétségbe­esetten a lányok a kispad felé, nem volt mit tenni. Persze, már nem először alud- ta át az első játszmát a csapat, hogy azután leradírozza ellenfe­lét. Most is ebben bíztak a szur­kolók. És nem is tévedtek. A másodikban már „vicsorí­tott” a csapat, aminek persze nem is maradt el az eredménye. 9-1, majd 13-5 az ESE javára, s az egyre jobban fáradó, alaphi­bákat ejtő prágaiak kezdték el­hinni, hogy nem is olyan egysze­rű dolog hazai pályáján legyőzni az Egert. Az egyenlítést követően a har­madik és negyedik játszma kísér­tetiesen hasonlított egymásra. Mindkettőben 11-1-re vezetett a házigazda, s bár nem volt magas színvonalú játék, Cserkaszova és Kurucz ütései láttán nemegyszer megadóan feltették a kezüket a cseh lányok. Kosziba István: — Tíz éve edzősködöm női csapatoknál, de csak most találkozom először kristálytisztán azzal, mit is jelent női edzőnek lenni. B. F. Edzőmeccsek Két perc — két gól Az Egerhez közeli makiári pá­lyát ezúttal nem kényszerűség­ből szemelte ki az ESÉ vezetése, mint korábban a Vasas elleni edzőmeccs alkalmából, csupán a stadion „gazdája” nem engedte fel a füves játéktérre a csapato­kat. Emiatt dohogott a Vác FC- Samsung elleni előkészületi ta­lálkozó előtt Kiss Tibor, az egri­ek vezető edzője, hisz nem elég, hogy csepp kárt nem tettek volna a stadion megfagyott talajában, de így sok szurkolót megfosztot­tak attól az élménytől, hogy ha csupán edzőmeccsen is, de „élő­ben” láthassák az NB I. éllova­sát. Csank Jánostól megtudtuk, hogy Zombori újra fájlalja a lá­bát, Szedlacsek porcműtétre vár, Puglitsnak a térdszalagja rakon- cátlankodik, míg Romanek a mandulaműtétet követően a jö­vő héten áll újra munkába. — Semmi extra dolgot nem kértem a játékosoktól, a bajnoki rajt előtti utolsó meccsen, tehát a mai főpróbán is abban a stílus­ban, felfogásban játsszanak, amit tőlünk már megszokott a közönség — mondta a sípszó előtt a váciak trénere. Az első félidőben gyakorlati­lag egykapuzott a vendég, gólt mégsem sikerült elérnie. Sőt, na­gyon sok gólhelyzetet sem tud­tunk feljegyezni, így a két kapus jobbára csak didergett a metsző szélben, amihez később hózápor is társult. Az Eger nehezen jutott szó­hoz, csupán néhány kontratáma­dásra figyelhettünk fel, de ezek­ből is hiányzott a gyorsaság és a pontosság. A térfélcserét követően ki­egyenlítettebbé vált a mérkőzés, itt is, ott is akadtak helyzetek, tá­voli lövéssel próbálkoztak a játé­kosok mindkét oldalon. Aztán a Vác két perc alatt eldöntötte a találkozó sorsát. A huszonne­gyedik percben előbb Füle, majd egy perccel később Aranyos ta­lált az egriek kapujába. — Hiába játszottunk mezőny­fölényben az első félidőben, nem voltam elégedett a csapattal — vélekedett a mérkőzés után Csank János. — Esetlegesek vol­tak a támadásaink, és sehogy sem találtuk a ritmust. A máso­dik negyvenöt perc már jobban tetszett, de holnap egy nagyon komoly taktikai értekezletet tar­tok a fiúknak, leszűrve ennek a meccsnek a tanulságait is. — Az első félidőben egyértel­műen jobb volt a Vác — összeg­zett Kiss Tibor. — Úgy tűnik, ná­lunk a cserék nem előrelendítik a csapatot, hanem pont ellenkező­leg. Eger SE - Vác 0-2 (0-0) Makiár, 100 néző. V: Bartos. ESE: Bodolai (Póta) — Len­gyel (Stark), Parhomenko, Nagy A, Jávorszki — Vojtekovszki (Mirkóczki), Csató, Vadicska (Búd) — Berecz, Kanyok, Kor­mos (Nagy G.). Vác: Koszta (Hámori) — Bánfi (Bereczki), Nagy T., Hahn, Szalai — Nyilas (Zsinka), Kriska (Sallai), Simon (Hor­váth), Aranyos — Füle, Répási. G: Füle, Aranyos. FC Hatvan — Gyöngyös 2-1 (0-1) Hatvan, 100 néző. V: Mészá­ros. Hatvan: Nagy (Sipeki) — De­ine (Nyikos), Krasnyánszki (Ká­roly), Szabados, Baranyi — Ke­lemen, Gephard, Orovecz, Cse- resznyik (Tuifel) — Mózner, Martinenko (bíró). Edző: Tóth Dénes. Gyöngyös: Labancz — Vona, Hegedűs (Vajner), Tóth II., Ne- moda — Csomós, Majzik, Nagy T, Szerdahelyi (Tóth II.) — Gö- möri, Nikitovics, (Nacsa). Edző: Ács János. G.: Nyikos, Orovecz, ill. Szer­dahelyi. Az első játékrészben a Gyön­gyös vezetést szerzett, majd vé­dekező állásba kényszerült. A hazaiak végigtámadták a mérkő­zést, sorra hagyták ki a helyzetei­ket, és ilyen arányú győzelmük megérdemelt. * A Füzesabony NB Ill-as lab­darúgói az elmúlt napokban há­rom előkészületi mérkőzést ját­szottak. Eredmények: Ózd — Füzesabony 1-0 Tiszafüred — Füzesabony 0-8 G: Csőke 3, Fodor, Fehér, Csóka, Lehnert, Szabó. I'enk — Füzesabony 0-3 G: Lehnert, Csóka, Baranyai. Az FSC ma délután két órakor Szihalmon, a Heves ellen lép pá­lyára. * Gyöngyös — Selyp 3-0 (1-0) G: Vajner 2, Nagy Gy. T. (11- esből). Puhl Sándor haza készül. No nem azért, mert netán valami né­zeteltérése akadt volna a katari vendéglátókkal, s ezért kellene idő előtt szednie a sátorfáját. Mindössze annyi történt, hogy amíg az egri FIFA-játékvezető az ázsiai országban élvezte a téli nap sugarait, addig szemet vetet­tek rá az Argentin Labdarúgó Szövetségben is. Hiába no, meg kell szoknunk, hogy kapós ember lett a mi Puhl Sanyink. Itthon Palotai Károly óta ő az első sípmester, akinek egyre jobban cseng a neve Euró­pában, és ha ilyen meredeken ível felfelé a pályafutása, hama­rosan az egész világon a jegyzett futball-játékvezetők közé sorol­ják majd. Puhl csütörtökön este érkezik haza, szombaton még részt vesz a játékvezetők pesti bálján, majd másnap irány a dél-amerikai or­szág. — A napokban kaptam meg azt a faxértesítést — mondja a te­lefonban —, miszerint válasszak ki még három magyar bírót, akik segédkeznek majd a február 24-i Puhl Sándor egymás után kapja a megtisztelő feladatokat meccsen. így aztán Varga, Már­ton és Hartman kollégáim kísér­nek el a hosszú útra. — Hogyan esett rád az argen­tinok választása? — Az UEFA-t kérték meg, hogy javasoljon öt bírót. Közte voltam én is, a döntést az argenti­nok hozták meg. — Akkor most már azt is áruld el, hogy milyen meccset bíztak rád! — Nem kisebb feladatot kap­tam, mint az egykori FIFA-el- nök, Artemio Franchi tiszteleté­re megrendezendő Argentína- Dánia mérkőzés dirigálása. Va­gyis ezen a meccsen Dél-Ameri­ka és Európa legjobbja méri ösz- sze erejét. — Ez igen, le a kalappal! Tá­vol álljon tőlem, hogy összeha- sonlítgatásokat tegyek, de ez legalább olyan megtiszteltetés, mintha az Eb-döntőt bízták vol­na rád. — Való igaz, a szakmai meg­ítélésem szempontjából óriási je­lentőségű ez a mérkőzés. — És Katarban vezetsz még találkozót? — Szerdán lesz a „búcsúmecs- csem” — de csak Ázsiától köszö­nök el. Merthogy Puhl Sándor ázsiója most szökik csak igazán a magas­ba. (budai) Lőrinciben, NB l-es körülmények között „Megtaláltuk” a herédi labdarúgókat Nem új keletű, hogy nehéz el­érni telefonon az NB III-as He­réd labdarúgócsapatának veze­tőit. Mint azt Viczián Zoltán, a Mátra területi versenybizottság elnöke a napokban is panaszolta, hiába próbálták levelek útján is keresni a herédieket, minden kí­sérlet válasz nélkül maradt. Gondot ugyanis az okoz, hogy nyugtalanító hírek keltek szárny­ra Herédről, több játékos eliga- zolását a Helasznál is tapasztal­hatták az iratokból. Péczely Sza­bolcstól annyit sikerült megtud­ni, hogy ő a jelenlegi körülmé­nyek között nem vállalta tovább az edzések irányítását. Tudósí­tónk sok keresgélés után Lőrin­ciben talált a herédi labdarúgók­ra. Novák József, a csapat techni­kai vezetője büszkén újságolta, hogy a játékosok szinte NB I-es körülmények között készülhet­nek a bajnokság folytatására. A Lőrinci Élektromos SE-vel kö­töttek fél évre szóló szerződést. (Ősszel, mint köztudott, Selypen vendégeskedtek. A szerk.) Re­mek talajú játéktér, kondícióte­rem, lazításul szauna és bowling- pálya áll rendelkezésre. — A feltételek látszólag való­ban jónak tűnnek, vannak-e játé­kosok, akik élhetnek ezzel? — Tény, hogy nyolcán távoz­tak a csapattól. Tóth A. és Job­bik J. játékára mi sem tartottunk igényt. Patócs külföldre szerző­dött, Domonkos, Kövesligeti visszatért Ukrajnába, Bazsó Apcra, Tamási Pásztora, Turá- nyi Salgótarjánba igazolt. — Kik lépnek majd a helyük­re? — Gödöllőről Kaszás és Bar- kóczi érkezik a napokban, to­vábbá várunk három ukrán lab­darúgót is. Persze, tárgyalunk más játékosok átigazolása ügyé­ben is. — És a szakvezető? — A felkészülést már Nagy Vilmos vezényli. — Képesek lesznek ismét megerősíteni úgy a gárdát, mint korábban? — tettük fel az újabb kérdést már Gál Györgynek, a csapat főszponzorának. — Természetesen. Csak posz­tokra igazolunk már kész, befu­tott labdarúgókat. — Anyagilag nem lesznek gondjaik? — Tartozásaink 30 százalékát rendeztük játékosainkkal és volt edzőnkkel. Az egyesület nem szűnhet meg, remélhetőleg mi­előbb megegyezünk az új játéko­sok átigazolásáról. Akik hoz­zánk kerülnek, azoknak segítünk abban, hogy megfelelő megélhe­tési lehetőséget teremtsenek ma­guknak. Ha kell, akkor pedig futballozzanak. Juhász Péter * Különösebben nincs szándé­kunkban kommentálni a sport­vezetők válaszait. Annak feltét­len örülünk, hogy a Mátra-cso- port kilencedik helyezettjéről jobb híreket kaptunk, mint a kü­lönböző mendemondákból, va­lamint Gál György korábbi nyi­latkozatából gondolni lehetett. Őszintén reméljük, hogy a Heréd színeiben a tavasszal Lőrinciben kialakul ismét egy ütőképes csa­pat, amire feltétlen szüksége van megyénk labdarúgásának. Csak, miközben rendre új pályát keresnek, ki ne haladjanak He­vesből! ,r, | A MINARET SZŐNYEGBOLT továbbra is KEDVEZŐ A RA KKAI. várja kedves vásárlóit! Egyes PADLÓSZŐNYEGEK 20-30 %-kal olcsóbban kaphatók! Kézi szövésű szőnyegek széles választékban! Eger, Knézich K. 16. (SZTK-val szemben) Nyitva: hétköznap 9-17, szombaton 9-13-ig. r EXPRESS V Egerből a tengerpartra autóbusszal Olaszország — Rimini Spanyolország — Costa Brava Görögország — Panteleimonas Beach NONSTOP ÚTJAINK: Istanbul: febr. 24-28. Katowice: febr. 19. Bécs: minden hétfőn Szabadka: minden páratlan héten pénteken Nagyvárad: febr. 18, 25. Trieszt-Tarvisió: igény szerinti időpontban Eger, Széchenyi út 28. Telefon: 310-757, 312-864 Ha keres valamit. •• PÉNZTÁRGÉP VILLANYSZERELÉS Pénztárgép és Irodatechni­ka Kft. Üzlet: Eger, Kertész út 25. Telefon: 36/319-904 Bálint György Eger, Napsugár u. 11. II/7. Telefon/fax: 36/320-585 ZÁR BENZINKÚT EWA Minőségi Zárak Boltja Eger, Kertész út 25. Telefon, fax: 36/319-904 VAS-MŰSZAKI ÜZLET VAS-ELEKTRICSI Eger, Puky Miklós u. 3. Telefon: 36/317-364 HUSQVARNA Szaküzlet Eger, Barkóczy u. 15. Telefon: 36/321-054 MIBEO 0-24 Eger, Kistályai út Telefon: 36/322-836 ARAL Eger, Mátyás kir. út 134. Tel.: 36/321-611 BÚTOR PAR-KER Kft. Eger, Mátyás kir. u. 56. Tel/fax: 36/324-639. AUTÓ SZ0NYEG-PADL0SZ0NYEG MÁTRA utánfutó- és vonó­horog-gyártás Abasár, Fő út 178. Telefon: 37/60-093, 06-60/52-029, 36/318-242 MEZEI Autósbolt Eger, Pacsirta u. 13. Nyitva: H-P 8.30-17 h Telefon/fax: 36/312-135 PULL Autóbontó Kft. Eger, Kistályai út Telefon: 36/318-242, 06-60/52-029 ALIZ BT. Eger, Makiári út 4/A. Tel.: 36/310-153 PAPÍR PERGAMENT Papfr-lró- szer-Nyomtatvány Bolt Eger, Napsugár u. 19. Telefon: 36/319-335 PELIKÁN Papír-Írószer- Nyomtatvány Bolt Eger, Mátyás király u 102. Telefon: 36/324-714 fyerben a minaret lépcsőjén felfelé araszolva fel tudja M leit bizonyára a birtokában van mái egy rádiótelefon. De ha nem így volna, tárcsázza valamelyik szá­mot, és szerezzen első kézből információkat a Testei által forgalmazott mobil telefonokról. Szakembereink segítenek Önnek kiválasztani a legmegfelelőbb készüléket, táfékozatást adnak a készülékvásárlás és lízingelés lehetőségeiről, es szaktanácsadassal is szolgálnak. Várluk hívásaikat! (»)))))) M 0 Z C Á 5 1 A N AZ Ü Z l i !

Next

/
Oldalképek
Tartalom