Heves Megyei Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-17 / 40. szám

4.

HORIZONT

HÍRLAP, 1993. február 17., szerda

Kora esti életjelek

Bénivel, zárt ajtók

Nehéz megbarátkozni azzal a gyötrő valósággal, hogy telente a falvak és kisvárosok már kora este kihaltnak tűnnek. Nincsenek mozgalmas utcák és terek, kulcsra zárt ajtóval fogadnak a művelődési intézmények. Délután ötórai barangolásom célpontja ezúttal Füzesabony: a télesti hangulatfoszlányokat mondatokba foglaltam, s átnyújtom a fényben élő optimistáknak.

Füzesabonyban a sáros utakon egy-egy sötét kabátos gyalogos és kivilágítatlan kerékpáros igyekszik valahonnan valahová. Bizonyára nem a könyvtárból jönnek, mert az ma sem fogad nyitott ajtókkal. Néhány hónapja még tudtam, miért nem juthatok be, mára a nyitvatartási tábla is a titkok ösvényeire kalandozott. A művelődési ház kilincsének lenyomása hasonlóan „gazdag” élménnyel ajándékozott meg. A hirdetőtáblán — melyen egykor színes plakátok csábítottak színes programokra — csak egy kopott papír árválkodik, és valami olcsó ruhák vásárlására hív. Se nyitvatartási tábla, se egy portás sehol. A kiszűrődő fény felbátorít, megzörgetem az ajtót, de csak nem akar mozdulni, hogy feltárja a belső világ rejtett titkait. Csütörtököt mondott ez a hétköznap. A Kulacs étteremből zománcozott kannával egy idős ember lép ki. Beszédbe elegyedünk, látom, az öreg úrnak nem esik nehezére a válaszolgatás.

— Ön szerint hol van a város központja? — támadom meg az ingatag léptű közeledőt.

— Itt van, ebben az épületben — mutat a kocsmára. — Higgye el nekem, ez a központ, mert mindenki ide jár. 57 éves vagyok, jól ismerem Füzesabonyt, e kérdésben tévedhetetlen vagyok! De mielőtt folytatnám, kérlek, szólíts egyszerűen csak Bemnek. Én vagyok a Barta Beni. Nincs „h” betű, csak simán Barta! Nincs ragadványnevem.

Rövid ismerkedés után hamarosan kiderül számomra, hogy az enyhén italos úrban Háry János kései unokáját üdvözölhetem. Történeteket mond jól szerkesztett kerek mondatokban a város vezetőiről és a rendőrökről, akik a Kulacsban a függöny mögött esznek-isznak, hallgatóznak. Majd háborús élményeire vált, amikor három hónapig volt katona, megjeleníti a füzesabonyi csillagvezert, melyben természetesen ő is élenjárt 1956-ban, gyilkosságokról beszél, mikor a kocsma küszöbén kést mártottak egymásba a haragosok, s ő több ízben is bokáig járt a vérben.

Béni látja, bennem jó meg- hallgatóra lelt, ezért mind jobban belemelegszik a meseszövésbe. Amikor a művelődési házról kérdezem, a borkóstoló eleganciájával rögvest két történettel rukkol elő.

„Kiolvastam a Ganz Mávag összes könyvét”

— Én az abonyi könyvtárban még nem jártam, mert nyolc éve már, hogy nem művelődöm. Meg is mondom, miért. A Ganz Mávagban, ahol segédmunkás voltam, az összes könyvet kiolvastam. Kérdezték is gyakran: „Béni, hogy győzöd ezt fejjel? Hiszen ember legyen a talpán, aki versenyre tudna kelni veled! ” Aztán elvettem ezt az asszonyt, aki ott áll, nézzed, a kocsmaajtóban, oszt rám vár. Közös életünk kezdetén zárult az én művelődésem. Analfabéta nővel álltam ösz- sze, uram! Tudja, mit jelent ez? Szépen elkortyolgatunk egymással. Pedig a tervemet véghez akarom vinni, el akarok menni Németországba, hogy ott éljek, de egyelőre csak kétezer szót tudok, s azt mondják, a nagy német szótár hatezret tartalmaz. Akkor most mit csináljak? Hogy éljek ott kétezer szóval? Majd megtanulom még azt a hiányzó négyezret, oszt elmegyek Németországba.

Kovács Erzsi csókja

— Ha a könyvtárat nem is látogatja, a művelődési ház küszöbét olykor átlépi, igaz?

— terelem a kérdésemmel vissza, az állomás

Az egri hangversenysorozatban

Mozart — farsangra

A Filharmónia februárra kínálta a Mozart-estet az Állami Hangversenyzenekarral és Lukács Ervin karmesterrel, több magas díj tulajdonosával, aki éppen az egri hangverseny napjan vehette át legújabb kitüntetését. Az esemény Mozartot idézte két derűsebbnek, szórakoztatóbb- nak ítélhető alkotással. A szerzői játékosság, a szándék, ahogyan az istenáldotta zenész — még megrendelésre írt darabjaiban is csak jobbik önmagát tudja „nyújtani” — belefeledkezik belső történéseinek elbeszélésébe, árulkodik arról, hogy a teremtő éniusz nem tud és nem is akarat lejjebb repülni saját szintjénél, még szórakoztatási indíttatás okából sem.

Mert például az este első száma, a B-dúr szerenád tizenhárom hangszerre, ötletek és fogós feladatok sorát oldja meg. Ez a Gran partitának is nevezett mű a tucatnyi fúvóst és az egy nagybőgőt úgy szerepelteti, hogy nemcsak a sokféle és sokfelé felelgetés játékai érvényesülnek, az alkalomszerűség fénylik itt ki, mert ezt a zenei felvonulást, „kíséretet” a jókedvű arisztokrata népség vidámságához rendelték meg, ám a lassú tétel elmélyült sodrásában, áramlásából kiemelkednek azok a csillogó részek is, amelyek az együttlét pillanataiban is megjelenő lelki gondokat, élményeket elevenítik fel. Kinek nincs — akár a legbolondabb farsangi bálozás, tánc, mulatozás közben — olyan „el- nehezülése”, amikor meg kell állnia egy pár mozdulat erejéig, és nemcsak a kinti tükörben kell megkeresnie saját arcát, netán a másokét, hogy el ne veszítse tartását, egyensúlyát, egyáltalán azt, amiért a szórakozásba belevetette magát. Ennek a szerenádnak két tételében is hallunk ilyesmiket, és nemcsak azért, mert Mozart „ellenpontozni” szerette volna az ötleteket, és az akkor megjelenő basszetkürtök nagyszerű szereplését.

Amíg a szerenád a fúvósoknak kínál kitűnő lehetőséget a virtuozitásra, addig a D-dur divertimento a vonósokat látja el remek feladattal. A művön meglátszik, hogy Mozart vonósnégyesre és két kürtre írta a D-dúrt, innen van az, hogy az első hegedű számára csillogó szólamokat iktatott be. Szerenád ez is, a zene áradása el akarja bűvölni megtisztelt hallgatóját, de itt sem hiányzik az a gond, az a belső felhő, amely a zeneköltő sorsa felett akkortájt lebegett. És egyáltalán: Mozartban az a megvesztegető tulajdonság a legélénkebb, hogy mindig önmagát adja, a hangok leírt összessége egy adott pillanatban a töprengő, a saját sorsában nehezen nelyét találó, röpke életű Mester. S ha erre a vonására éppen farsang táján és éppen e két mű kapcsán mutatunk rá, azért van, mert nemegyszer úgy érezzük, hogy mai gondjaink, tépelődéseink között ezek a hajdan élt óriások biztosabban igazítanak el, komolyabban nyújtanak vigaszt, mint a mai próféták.

Lukács Ervin és a Magyar Állami Hangversenyzenekar rászolgált az egri közönség ünneplésére. A két szerenáddal nemcsak egy letűnt világ érzelemvilágát, életképét, a rokokóban modorossá való Európa lelki állapotát hozták vissza röpke másfél órára, de azt az örömteli és örömöt adó harmóniarendet is, amely ezekből az „alkalmi zeneművekből” is kiolvasható. Az a lendület és elevenség, az a kama- szos könnyedség, amely mindig is jellemezte a zenében, a zenével mindig is együtt lobogó karmestert — többször vezényelt Egerben az elmúlt évtizedekben —, mára sem hagyta el. És hogy minden erős egyéniségnek jelentős hatása támad az előadásban a megszólalt zenekarra és a megszólaltatott zenére — az most is nyilvánvalóvá vált.

(farkas)

A fővédnök: Antall József miniszterelnök

Műemléki világnap Gyöngyösön

A Műkincstárban

(Fotó: Szántó György)

A mátrai város lesz a házigazdája az április 14-én sorra kerülő műemléki világnap hazai rendezvénysorozatának — tudtuk meg Eperjesi Lászlótól, Gyöngyös főépítészétől. Az esemény szervezője az Országos Műemlékvédelmi Hivatal, az ICOMOS (Történeti Városok Nemzetközi Szervezete), valamint a városi polgármesteri hivatal. A fővédnöki tisztet — amint erről a napokban levélben is értesültek a helyi szervezők — Antall József miniszterelnök vállalta.

Az idei világnapi rendezvény témája: a hazai egyházi műemlékek rekonstrukciója. S miután Gyöngyösön az elmúlt években jelentős lépések történtek, nem véletlen, hogy ez a város kapta meg a házigazda „szerepet”. Csak emlékeztetőül: páratlan munka volt a Ferences- és a Szent Bertalan-templom rekonstrukciója, a Műkincstár kialakítása, az Erzsébet-templom felújítása, s a jelenleg is tartó régészeti feltárások sora.

A műemléki világnapon mindezt bemutatják majd a szakembereknek, akik mindemellett számos előadásra, s különböző díjak átadására is meghívót kaptak.

előtt

szomszédságába. Nem csalódtam az öreg úrban, mert érdeklődésemre újabb történetet mond.

— Lehettem vagy 26 éves, mikor itt volt egy zenés előadás, melyre elmentem én is. Sokat jártam akkoriban oda, de hát nyolc éve a közelében sem voltam. Történt akkor, azon az énekesesten, hogy Kovács Erzsi művésznő, ha jól emlékszem rá, így hívták, de Kovács volt, az biztos, felhívott a színpadra, beszélgetett velem, énekeltetett is, majd a végin adott egy csókot. Képzeld, ott, legalább ezer füzesabonyi előtt. Gyönyörű érzés volt. Az est végén azt mondta: „elviszlek magammal, gyere hozzám.” Én meg csak azt válaszoltam, többet ért nekem a csókja ott a nyilvánosság előtt, mintha összeköltöznénk, oszt az ágyadba bújnék. Aztán sokszor hívott még, de én hajthatatlan voltam. Úgy gondolom, hogy ha megint kulturálódni kezdek, megkeresem, s talán Németországba is eljön velem.

Elköszönünk, s Béni az ütött- kopott kannával élettársa felé billeg. Amikor egymás vállát átölelve elhalványulnak a ködben, eltűnődöm. Továbbgondolom a történet hősének életét. Már látom Bénit, amint a hiányzó 30 fog és 4000 szó pótlása után új öltönyt és friss mosolyt ölt, Kovács Erzsi vállát átölelve, Hegyeshalomnál elhagyja az országot. Sziki Károly

Karneváli

készülődés

Minden eddigi produkciót felülmúló farsangi karneválra készülődnek a besenyőtelki iskolások. Sajnos azonban, szinte „lázas” tempóban: az influenza ugyanis nincs tekintettel a szereplők igyekezetére. A rendező tanárok, illetve a diákszereplők egyaránt szeretnék azonban elérni, hogy színes, színvonalas ünnepi forgatag legyen ez az esemény. Lesz táncház, tombola, jelmezverseny. Megelevenítik a mese- és más közismert, izgalmas filmek sztárszereplőit, hogy aztán a zsűri eldöntse, kié volt a hitelesebb és találóbb produkció.

Az alsó tagozatosok február 19-én délután 3 órától az ÁMK színháztermében rendezik a karnevált, s Perge Ec/ütanárnő vezetésével készülnek a „nagy mű” bemutatására. A felső tagozatosok farsangi karneváljára február 26-án ugyanott kerül sor.

Amerika megint győzött.

Ez a diadal azonban legalább olyan hatástalan és kiszámítható, mint az eddigi összes, amelyben az erkölcs glóriát von a bűn felett. Legnagyobb hiányossága az „Egy becsületbeli ügy” című filmnek, hogy semmi meglepetést nem okozott. Ezt az űrt sajnos nem tudta feledtetni Jack Nicholson pompás — ámbár összességében rövid — játéka, Tom Cruise meg csak az érte rajongó lányoknak jelenthet újdonságot, mert színészi kelléktára amúgy önmagát ismétli.

Pedig mit nem adtam volna egy kis meglepetésért... Mondjuk, ha Cruise-nek nincs apakomplexusa, az már kész döbbenetként ér. Mert neki valahogy minden filmben kijut az apa-szellemből, amit persze legyűr. Én nem tudom, milyenek lehetnek az amerikai apák, s mennyire nyomorítják meg a pszichésen amerikai gyermekeiket, de jó néhány film alapján ítélve, még három pompás autóval együtt se irigylem szegény saijakat.

Áztán az is jó lett volna, ha Demi Moore nem játssza olyan nagyon a piszokul emancipált amerikai nőt, aki bezzeg a haditengerészetnél is megállja a helyét. Olyannyira, hogy ezek után én — ha haditengerész-parancsnok lennék — nem is vennék fel csak bögyös macákat. (Akik azonkívül, hogy bögyösek, még szépek és okosak is...)

És még egy csomo közhely: hogy egy ezredesnek a keze mindenhova elér, hogy a tiszt inkább öngyilkos lesz, mintsem a parancsnoka ellen valljon, és hogy az amerikai katona kemény legény. A humornak szánt mondatok is azért hatástalanok, mert ezt — vagy egy kicsit mást — két hete is hallottuk a moziban, ugyanúgy ráközelít a kamera az arcra, ha csattan a poén — bárcsak csattanna, de itt ilyesfajta han- got legfeljebb csak az üres pattogatott kukoricás zacskó ad.

És a végéről már ne is beszéljünk. Az utolsó néhány mondat mintha egyenesen az erkölcstani alaptankönyv (amott biztos van ilyen, másképp honnan vennének ennyi magvas mondatot) harmadik oldaláról jönne. Biz’ isten elhatároztam, hogy bemegyek a következő film végére, és ezt a pár gondolatot szó szerint feljegyzem — csak aztán a lustaságom legyűrte ezt az akaratot. Nem is mondom el. Ám ha van kedvük, próbálják megjegyezni azt a néhány szót, és egyszer, ha belátják majd valamilyen hibájukat, idézzék fel az emlékezetükben. Aki röhögés nélkül, hittel és meggyőződéssel el tudja majd mondani, az zseni.

Vagy csak rossz helyre született.

Doros Judit

APEH-eligazítás a „pénzügyi gyónásról”

Hogyan adóznak a nyugdíjasok?

Több mint két és fél millió nyugdíjasnak kell ezekben a hetekben anyagi számvetést készítenie tavalyi pénzügyeiről. Ez sokaknak akkor is fejtörést okoz, ha jövedelemforrásaik inkább apadtak, mint bővültek. Milyen előírásokat kell szem előtt tartaniuk a személyi jövedelemadóbevallás elkészítésekor? — erről kérdeztük dr. Andrási Jánosnét, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal SZJA-szakértőjét.

— Kik mentesülnek a bevallási kötelezettség alól?

— Azok, akiknek a nyugdíjon kívül nem volt tavaly adóköteles jövedelmük. Nekik akkor sem kell kitölteniük az ívet, ha egyébként megkapták a bevalláshoz szükséges egységcsomagot. Az állami szociális rendszer keretében, illetve az önkormányzattól kapott, kimondottan szociális célú segély adómentes, és nem számít jövedelemnek a vakok járadéka, a mozgássérültek közlekedési költségtámogatása sem.

— Akik nyugdíjasként dolgoztak, azok kötelesek bevallást készíteni?-Ők sem minden esetben. Ha az év végéig alkalmazásban álltak, és a nyugdíjon, illetve az adott munkahelytől kapott fizetésen kívül más jövedelmük nem volt, akkor az erre vonatkozó nyilatkozatuk alapján munkáltatójuk készíti el bevallásukat. Ha azonban volt egyéb jövedelmük is — például lakás bérbeadásából —, akkor nekik maguknak kell a

bevallást elkészíteni. Akinek a nyugdija és a pluszjövedelme a 108 ezer forintot nem éri el, annak szintén nem kell adót fizetnie. Ha viszont a nyugdíj összege 108 ezer forint alatt’ van ugyan, de az összes jövedelem meghaladja ezt a határt, az összevont jövedelem után megállapított adóból a 108 ezerre eső adót, 2 ezer forintot le kell vonni, és csak a különbözetet kell megfizetni. Ha a nyugdíj magasabb 108 ezer forintnál, az összevont jövedelem után kiszámított adó és a nyugdíjra eső adó különbözetét kell megfizetni.

— Sokan kapnak földjáradékot — ez szintén jövedelemnek számít?

— Ha a földjáradék után a 40 százalékos forrásadót hivatalból levonták, akkor nem kell bevallást készíteni. Ha nem, akkor a földjáradékot is a bevételek között kell feltüntetni, és az előzőekben ismertetett szabályok szerint kell a jövedelemadót kiszámítani és befizetni.

— Aki lakása bérbeadásával jut pénzhez, mi a teendője?

— Az albérleti és egyéb bérleti díj is adóköteles. Ha tételes költségelszámolást készítenek, akkor az annak levonása után megmaradó bevétel számít jövedelemnek. Arra is van lehetőség, hogy csak a bérleti díj 90 százalékát számítsák be az adóalapba, ebben az esetben nincs szükség költségelszámolásra, de az adóbevallást be kell nyújtani.

— Megilleti-e a nyugdíjasokat a szellemi tevékenység, például szerzői jogvédelem alá eső honorárium után járó 100 ezerforintos kedvezmény?

— Az adótörvény ebben az esetben nem tesz különbséget nyugdíjas és aktív dolgozó között. Ha valakinek a nyugdíja mellett ilyen tevékenységből is van bevétele, akkor összjövedelméből maximum 100 ezer forintot levonhat. Ha e szellemi tevékenységből származó bevétele 100 ezer forint alatt van, akkor természetesen e bevételt teljes egészében levonhatja az adóalapból. Az ilyen jövedelem esetén is bevallási kötelezettség van, az adó kiszámítása pedig az elmondottak szerint történik.

— Milyen egyéb esetekben csökkenthetik még adóalapjukat a nyugdíjasok?

— Ha nyugdijukon kívül pl. családi pótlékot is kapnak, az adóalapból levonhatják a havonkénti 1300 forintos gyermek- kedvezményt. Rokkantsági járadékban részesülő, súlyosan fogyatékos személy ápolása miatt szintén 1300, míg saját súlyos fogyatékossága miatt 2000 forinttal csökkenthető az adóalap. Egyébként a személyi jövedelemadóval kapcsolatos kérdésekre készségesen válaszolnak az APEH-kirendeltségek, és kérésre díjmentesen, postán is küldenek az SZJÁ-bevalláshoz szükséges egységcsomagot.

(FEB)

Egy becsületbeli ügy