Heves Megyei Hírlap, 1993. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-15 / 38. szám

HÍRLAP, 1993. február 15., hétfő MEGYEI KÖRKÉP 3. Meghívó a GMSZ-be Szülői értekezletet tartanak ma délután 4 órakor az egriGép- és Műszeripari Szakközépisko­lában. Azokat várják ide, akik­nek a gyermeke jelenleg hatodik vagy hetedik osztályba jár, és a matematika tehetséggondozó osztályba szeretne járni. A GMSZ-ben ugyanis szeptember­ben indul egy ilyen jellegű hete­dikes és nyolcadikos csoport, s szeretnék előzetesen is felmérni a jelentkezési igényeket. Az írás­beli felvételi március 6-án lesz, erre március 1-ig lehet jelentkez­ni. További részletekről szemé­lyesen vagy a 311-211-es tele­fonszámon, az iskola titkárságán lehet érdeklődni. Még tart a tárlat Kletz László festőművész „Konstruktív álmok” című kiál­lítása február első napjaiban nyílt meg a gyöngyösi „Pincega- leriában”. Akik szeretnék még megnézni, február 21-ig elláto­gathatnak a Vértanú út 8. alatt levő helyiségbe, ahol hétfő kivé­telével naponta 10-től 12 és 13- tól 17 óráig találkozhatnak a mű­vész képeivel. Programok az IH-ban Az egri Ifjúsági Házban ma délután négy rendezvény várja az érdeklődőket. „A régi ember élete” elnevezésű sorozatban Molnár V József tart előadást „A felnőttkor küszöbén” cím­mel. Ugyanebben az időpontban dyslexia-tanácsadásal várja a szülőket Angyalné Jászi Éva gyógypedagógus. Fél órával ké­sőbb az Ismerkedés a Bibliával sorozatban „Mózes elhívása — Izsák kivonulása Egyiptomból” címmel Csókási Pál, a Bibliais­kolák közösségének munkatársa beszél a témakör e részletéről. A MÁS alternatív videóban pedig este hattól a „Delicatessen” című filmet vetítik. Cigánybál Egerben A Phralipe cigányszervezet farsangi bálra hívja a mulatni vá­gyókat február 27-én estére. A rendezvény színhelye az egri Expressz Étterem lesz. Három napig zárva... A Nemzeti Üdültetési és Va­gyonkezelő Kft. egri értékesítési irodája technikai okok miatt há­rom napra bezár. Február 17-18- 19-én tehát ne keressék a Flóra Szállóban az eladással foglalko­zó szakembereket. Környezetvédők tanácskoznak A Heves Megyei Környezetvé­dők Szövetségének választmá­nya soros ülését csütörtökön dél­után fél 2-kor tartja. A napiren­dek között egyebek mellett érté­kelik az előző évi munka ered­ményeit, s meghatározzák az idei tennivalókat. Górcső alá kerül a költségvetés is, majd a vezetőség megválasztására és a tagfelvéte­lek jóváhagyására kerítenek sort. Kolombuszról — Hatvanban Háromfős csapatok jelentkez­hettek január végéig a hatvani Városi Művelődési Központit Ital meghirdetett „Kolombusz” föld­rajzi vetélkedőre. Nos, a bejutott csapatok — amelyek Amerika történetét dolgozták fel — febru­ár 17-én délután 3 órakor talál­kozhatnak egymással, s mérhetik össze tudásukat a nagy felfede­zőről. Megjelent a Ráció Napvilágot látott a Pedagógu­sok Demokratikus Szakszerve­zetének lapja, a „Ráció” legú­jabb számja. Ebben olvashatnak a 13. havi fizetésről, a közalkal­mazotti törvényről, a szülői ér­dekekről, a tankönyvkiadás problémáiról — s más, leginkább a tanárokat, óvónőket, egyetemi oktatókat érintő gondokról. jr KLASSZ! % Nyugati kilósruha-vásár! Egerben, az Eszterházy tér 1. sz. alatt február 15—16-án, hétfőn és kedden 8—18 óráig. EXTRA BÁLÁK \ érkeztek! f A szeretet bálján Szociális segélyekre: 69 millió Jövedelenipótló támogatás, munkanélkülieknek Az elmúlt évben Egerben csaknem hatvankét millió forin­tot fordítottak szociális segélye­zésre. Ebből a legtöbbet — ösz- szesen 32 milliót — rendszeres és rendkívüli nevelési segélyként folyósítottak a rászoruló csalá­doknak és egyedülálló szülők­nek. Ugyancsak jelentős össze­get, mintegy tízmillió forintot emésztett fel a gyermek- és diák- étkeztetés támogatása. Tavaly kiadtak kétmillió 200 ezer forint ápolási dijat is, illetve több mint kilencszáz embernek biztosítot­tak ingyenes gyógyszervásárlás­ra jogosító igazolványt, s erre a szociális juttatásra csaknem egy­millió kétszázezer forintot áldoz­tak. E tekintélyes summák folyó­sításában az is sokat segített, hogy az eredetileg tervezett 46 millió forintos keretet egy mi­nisztériumi pályázat révén to­vábbi tizenöt és félmillióval sike­rült növelni. A tavalyi tapasztalatok, az új szociális ellátásokról beszerez­hető információk, illetve külön­féle becslések alapján az idén — a tervek szerint — hozzávetőle­gesen ötven százalékkal többet, hatvankilenc millió forintot for­dítanak majd segélyezési célok­ra, és számítanak újabb, a tava­lyihoz hasonló összegű miniszté­riumi támogatásra is. Az idei segélyezésben új for­mák is megjelentek. Ilyen példá­ul a temetési segély, amelyre há­rom és félmillió forintot szán az önkormányzat. S ezek közé tar­tozik a lakásfenntartási támoga­tás a maga 16 millió forintjával, vagy a munkanélküliek jövede­lempótló támogatása, amelyre mintegy tízmillió forintot tervez­tek. Előfordulhat a mai nehéz időkben, hogy ez a jelentős ösz- szeg is kevésnek bizonyul. Eb­ben az esetben az önkormány­zatnak lehetősége, és egyben kö­telessége is, hogy további forrá­sokat biztosítson a szociális segé­lyezés céljaira. „A Valentin nap virága a vörös rózsa, mely a szerelem tüzét jel­képezi”— íme egy, a Bálint-napi szokások, jelképek közül, ame­lyet a házi közönség is egyre job­ban megismer. Külföldön régi hagyomány ezen a napon apró ajándékokkal kedveskedni, nemcsak szerelmesünknek, de apánknak, anyánknak, taní­tónknak, barátunknak és barát­nőnknek, a szomszédnak, a sarki fűszeresnek — csak szeressük őt. A szeretet végtelen, ezúttal nem­csak illemből, szokásból, hanem szívből ajándékozunk. Immár másodszor rendezék meg Egerben a Szent Valentin bált, melynek védnöke dr. Rin- gelhann Györgyné, házigazdája pedig Vencel Valentin színmű­vész volt. A tánc és mulatság mellett a Valentin-napi szokáso­kat is gyakorolták szombaton es­te a részvevők... Nem lett volna persze igazi a bál, ha nem lepik meg a megjelenteket különféle ajándékokkal. Az alábbiakban azokat soroljuk, akik valamilyen emléket, tárgyat ajánlottak fel a bálozók számára. így a Képcsar­Virágot a kedvesnek... nők, a Revű Divatház, a Götz já­tékbolt, a Sipotéka könyvesbolt, a Rózsavölgyi sportbolt, a Stüm- mer édességbolt, a Marió Shop, a Kedvenc édességbolt, a Gyros- söröző, a Kris Butik, a Kleopátra illatszerbolt, a DIA elektrokoz­(Fotó: Gál Gábor) metika, a HBH-söröző, a Deli- katesz-bolt, a Hotel Eger, a Kas­sai ábécé, a Pool-söröző, a Szabó KÉR kft, a Kis Cuki cukrászda, az Óra Ékszer és a Fehérszarvas Vadásztanya kedveskedett aján­dékokkal az ünnepen. Rehabilitációs konferenciára készülnek Ma: operaest az MMK-ban A tervek szerint az ősz elején, szeptember 2. és 4. között orszá­gos rehabilitációs szakmai kon­ferenciát rendeznek Egerben. Ennek az eseménynek — melyen egyébként arról lenne főként szó, mi az önkormányzatok fel­adata a fogyatékosok rehabilitá­cióját illetően — az első előkészí­tő tanácskozását csütörtökön tartották a a tanárképző főiskola B-épületében. A rendezvényen dr. Chikán Csaba, a Mozgássérültek Egye­sületei Országos Szövetségének főtitkára többek között elmond­ta, hogy az önkormányzati rend­szer kialakulásával újabb terüle­te nyílt a rehabilitációs tevékeny­ségnek. Elhangzott az is, több szem­pontól kedvező lenne, ha a me­gyeijogú város szerepelne a kon­ferencia fő szervezőjeként — a hírek szerint dr. Ringelhann György polgármester már elvál­lalta a fővédnökséget —, a ME- OSZ pedig a társrendező lehet­ne. Egyébként körülbelül két­százötven résztvevőre számíta­nak szeptemberben, mert bár az ország mind a háromezer-két­száz önkormányzatának külde­nek meghívót, a tapasztalatok azt mutatják, ekkora érdeklődés várható. Finisben a vállalkozás-fejlesztés (Folytatás az 1. oldalról) — Az elmúlt időszakban szá­mos szervezet, szövetség. így az Iposz, a VOSZ, a Gazdasági Ka­mara — és még sorolhatnám — ugyanezeket a funkciókat vállal­ta... — Lényeges különbség, hogy az alapítvány nem érdekképvise­leti szerv — reagál rögtön Hor­váth Gyula. — Továbbá az, hogy egyik szervezet sem tudja ingye­nesen vállalni azokat a funkció­kat, amelyeket ez az alapítvány. — Hogy mennyire nem „üti egymást’^ a feladatuk, azt az is mutatja, hogy a vállalkozás-fej­lesztési alapítvány nemcsak ka­marai tagoknak, vagy más vál­lalkozói szervezet tagjainak, ha­nem bárkinek segítséget nyújt majd— hangsúlyozza az alelnök- asszony. — Szándékaink szerint az egészen kezdőknek is, akik ab­ban a pillanatban határozták el, hogy vállalkozók lesznek. Az EK-programba való közvetlen bekapcsolódás is az alapítványi irodán keresztül történhet. Az itt tárolt információkra pedig — re­mélhetőleg — az lesz a jellemző, hogy korrekt és célirányos mó­donpont azokhoz jutnak majd el, akiknek erre legnagyobb szüksé­gük van. — Az is igaz — veti fel az egri képviselő —, hogy például a Pri­vát Profit című lapban publikált, tízezer példányban megjelenő üzleti információ tízezerszer ke­vesebbet ér. Molnámé dr. pedig még azt is fontosnak tartja, hogy a tervezett kapcsolat az öt regionális köz­pont között gördülékeny és fo­lyamatos legyen, hiszen csak megfelelő információáramlással segíthetik hatékonyan a vállal­kozókat. A megyei vállalkozás­fejlesztési iroda helyét is kijelöl­ték már: a Dobó tér 6/a. első emeletén váija majd az ügyfele­ket. A tervek szerint március ele­jén nyitnának, hat-hét munka­társsal A későbbiekben a háló­zat továbbfejlesztésére is szükség lesz, s tervezik, hogy a megye többi városában is létesítenek Ki­helyezett irodákat. Először — természetesen — ama települé­seken, melyeknek az önkor­mányzata fontosnak tartja ott a működését, s esetleg az alapít­ványhoz is hozzájárul majd. A Phare-program által nyúj­tott támogatás feltétele, hogy az infrastruktúrát létrehozzák az önkormányzatok, s akkor majd remélhetőleg áramlani fog a pénz. — Nemcsak a vállalkozói szférában próbálkozók, de a lai­kusok is úgy gondolják, hogy ké­sésben vannak. Vajon 1993 a vállalkozók éve lesz-e Heves me­gyében? — Remélhetőleg, most már beindul valami. Az iroda lehető­séget ad arra is, hogy nemzetközi tenderek elnyerésere pályázzunk — mondja Horváth Gyula. — A Phare-program kereteben hite­leket, mikrohiteleket és vissza nem térítendő támogatásokat tudunk majd nyújtani a megye vállalkozóinak. Esetleg más hi­telkonstrukciókban is közremű­ködhet majd ez a stáb. A pályá­zatokat, az esélyeket a vállalkozó tudomására hozza, s megvan a lehetőség a kontrollra is. S hogy milyen kapcsolatban van mindez az 1993-as megyei expóval, s az 1996-ra tervezett világkiállítás megyei rendezvé­nyeivel? Mindketten úgy látják, az expók nem akkor kezdődnek és végződnek, mint amikorra ki vannnak tűzve. Az idegenforgal­mat kiszolgáló vállalkozások az infrastruktúra területén meg­mozgathatják a helybeli „szürke- állományt , s ebben az iroda te­vékeny részt vállalhat. — Ehhez — mondja végezetül Molnámé dr. —, a megyei ön- kormányzat és a települések ösz- szefogására és és teendők össze­hangolására van szükség. (jámbor) (A cikk megírása után kaptuk ahírt, hogy Horváth Gyulakép- viselő az egri önkormányzat leg­utóbbi ülésén kérte: hívják vissza az alapítványi megbízatásából. Információink szerint, az iroda­vezető kiválasztásának szem­pontjaival nem értett egyet. Az alapítvány és az iroda szükséges­ségéről és hasznosságáról azon­ban továbbra is meg vem győződ­ve.) A rendőrségen is kérhető az útlevél A kormány döntése alap­ján a rendőrhatóságok segít­séget nyújtanak a polgárok­nak, s megteremtik annak a lehetőségét, hogy az útlevél­kérelmek benyújthatók le­gyenek a helyi rendőrkapi­tányságon, rendőrállomáson és rendőrőrsön. Akinek azonban sürgősen szüksége van az útlevélre, azoknak a köztársasági megbízott hiva­talhoz kell fordulni. Új útlevél iránti kérelmet változatlanul postán is fel lehet adni a Bel­ügyminisztérium adatfeldol­gozó, útlevél osztálya részére, s ennek címe: 1399 Budapest 62. Pf: 713. Ez a lap ma már 6000forintot ér! 41110101015 8 2 8 91 0 A tökéletes azonosítás miatt közöljük a nyertes betegbiztosí­tási kártya számának vonalkód alatti tizenkét számjegyét. Ma az nyert, akinek a számsora meg­egyezik a fentiekkel! Amennyiben nem jelentkezik este 8 óráig személyesen vagy telefonon a kiadónkban, akkor a nyereményösszeg a másnapi nyertes javára többszöröződik. Címünk: Heves Megyei Hírlap Eger, Barkóczy út 7. Tel.: 36/313-644 36/320-880 RENAULT TOP-CAR KFT. Eger, Deák F. u. 64. Tel.: 36/313-808 „SHICK-R” KFT. Gyöngyös, Róbert Károly u. 2/4. Tel.: 37/13-188 ¥ BETEGBIZTOSÍTÁSI IGAZOLVÁNY HEVES ^'HÍRLAP Az Egri Szimfonikusok — Csordás Klárával Csordás Klára operaénekesnő A három évtizedes fennállását ünnepelni készülő Egri Szimfo­nikus Zenekar az idei farsangra operaműsorral rukkolt ki. Nem is akármilyennel... Wagner,,Lo- hengrinjéből” az első és harma­dik felvonás előjátékával kezdik a műsort, majd Wesendonk-da- lokat énekel Csordás Klára, a párizsi Bastille Opera mezoszop- ránja, hogy a műsor második ré­szében az olasz és francia operák világa elevenedjék meg: Rossini nyitánya hangzik fel az „Olasz nő Algírban” című műből, Bizet „Carmenjéből” a Habanera, a Seguidilla és a Cigánydal az első és a negyedik felvonás előjátéka után, majd Verdi „Don Carlosá- ból” Eboli áriája zárja a progra­mot. A hangverseny iránt nagy az érdeklődés. Nemcsak azért, mert Gémesi Géza együttese ritkán nyúlt eddig az operarészletek­hez, hanem azért is, mert Csor­dás Klára a híres vendég, aki stockholmi négyéves szereplése után Párizsba szerződött. Onnan most a karmester baráti hívásá­nak tesz eleget. Az MMK — ban ma este hét­től kezdődő hangverseny iga­zi farsangi csemegének ígérke­zik. Ttoteáj _ Roberto ivionanaioin, jo kis QOigOK lorienieKj a nnuiijncii iviagyar Filmszemle idején. Roberto Galve argentin származású olasz filmkritikust — a magyar film nagy barátját — Budapesten, a Béke Szálló felé menet összevert éleaz utcán. Az volt vele a baj, hogy a kelleténél kreolabbnak tűnt az arcszfne. Habár lehetett volna óvatosabb, közlekedhetett volna mondjuk a csatornák- Dun is. wc most mar mindegy, musnap ^cggci kissc veresen ugyan, de hazarepült Rómába, tehát végül is nem történt sem- mi különös. Olvasom a napilapban Kala Pál Király B. Izabellához irt levelét, amelyben arról értesíti a tanárnőt,Hogy —Idézem — : jegyzések is elhangzanak, miszerint az Ön kinézete — eltekint- ve vitézkötéseitől — etnikai szempontból vitatható. Éh, terme­lvén felháborodom azon, ha bárkik ilyen szempontból vizsgál- ják emherfarsaíkat... azonban tolmácsolnám, igyekezzen azon, nemzeti fiatal előtt, nehogy — Isten őrizz! -f összetévesszék valahol.’’—1—|—] TI—T—T,---1 1 ja mondani, hogy félti a képviselőnőt, nehogy sötétebb arcszí- ne miáTTválaki cigáinynak^arabmjk^vagy egy^eruen csakRo­hetőség, mármint hogy filmkritikusnak tűnjék, ami azért meg­nyugtató körülmény, ha úgy vesszük. problémákat okoz az utcákon és a közéletben is. Igazi zseni vagy színtévesztő legyen a talpán az, ákT a kusza víszönyoITkö­Mert valljuk be: gyűlölni sem könnyű ilyen bonyolult időkben. Jó tenne persze a feszültségeket levezetni, valakinek a képébe ordítani (esetleg egy jót bemosni), de pint [rendszerint Kiderül, hogy aki az, az nem az, aki pedig nem az, az tuti, hogy az. Ilyenkor aztán a legjobb, ha a külföldi filmeseket verünk Habár, tudjuk jól: oh, Roberto, nagyon kemény szavak ezek... Havas András

Next

/
Oldalképek
Tartalom