Heves Megyei Hírlap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-08 / 6. szám
HÍRLAP, 1993. január 8., péntek HEVES ÉS KÖRZETE 13. A korcsolyázók örömére A kemény téli hideg hatására befagyott a Heves melletti Vicán-tó is. Ezt kihasználva, már az óesztendő utolsó napjaiban is jégdiszkót szervezett a városi Gyermekház. Az érdeklődésre való tekintettel legközelebb szombaton szerveznek hasonlót. Amennyiben továbbra is tartós marad a hideg, és lesz jég a Vi- cán-tavon, akkor december 16- án is lesz diszkó. Meseírókat várnak Hamarosan meghirdetik a hevesi, valamint a térségben levő települések általános iskoláiban tanuló alsó és felső tagozatosoknak a meseíró és -mondó versenyt. A nevezéseket január 30- ig várják. Februárban tartják majd a vetélkedőt, ahol a legjobb szerzőket és előadókat díjazzák. Találkozóra készülnek A hevesvezekényi önkormányzat már megkezdte annak a találkozónak a szervezését, amelyet az idén augusztus 20-ára terveznek. Erre meghívják azokat a községből elszármazottakat, akik ma az ország különböző településein, illetve külföldön élnek. Az alkalomra könyvet jelentetnek meg Hevesvezekény történetéről, amelyet Buskó András, Budapesten tevékenykedő történész ír és állít össze. A leendő szerző a faluhoz kötődik, hiszen nagyszülei és szülei szintén vezekényiek voltak. Vasárnapig tart nyitva Január 10-ig — vasárnapig — tart nyitva a hevesi Gyermekházban Sziki Károlynak, az Egri Gárdonyi Géza Színház művészének fotótárlata. Képeit Erdélyben készítette, és a gazdag anyag már eddig is sokak tetszését elnyerte. Út, telefon, vezetékes gáz A komfortos faluért Hevesvezekényben Nem kell már sárban járniuk a hevesvezekényieknek. Az ön- kormányzat a múlt évben is arra törekedett, hogy — lehetőségei és „pénztárcája” szerint — kom- fortosítsa a falut. Küzdelmes munka volt ez, de mindent megtettek, hogy a nyolcszáz lelket számláló község lakói jobban érezzék magukat. Balogh Sán- dorné szerényen, de büszkeséggel sorolta a fejlesztéseket: — Öt új út épült a Petőfi Sándor, a Kinizsi, a Klapka, a Szerelem és a Rákóczi utcában. Mintegy négyezer négyzetméteres felületet létesített a hevesi Topeka Kft. Erre 3,7 millió forintot költöttünk. Őrülünk annak, hogy volt lehetőségünk az egészségügy fejlesztésére is. Külön orvosi szobát alakítottunk ki, és vizesblokkot is létrehoztunk. Számítógépet is vásároltunk, és ezzel megoldottuk a korszerű adatnyilvántartást a betegekről. Mára eljutottunk oda, hogy mindennap van orvosi rendelés Veze- kényben. Korábban ez csak kétszer volt hetente. Megépítettük az óvoda és az iskola közötti átjárót, felújítottuk Nepomuki Szent János szobrát, és elkészült az első és második világháború helyi áldozatainak emlékműve is, amelyet Szabó György budapesti szobrászművész készített el. Először falunk történetében kialakítottuk a piacot, ahol asztalokkal megteremtettük a zöldség, gyümölcs, tojás és más cikkek árusítását. A tavalyi mérleghez tartozik az is, hogy a lakosság önerős fejlesztésével és önkormányzatunk támogatásával 85 lakásba vezették be a távhívásos telefont. Erre kétmillió 520 ezer forintot fordítottunk. — Arról is értesültünk, hogy karácsony előtt sokaknak meglepetéssel kedveskedtek. — Valóban. A községünkben élő nyugdíjasoknak ágyneműt, szaloncukrot, a gyerekeknek játékokat, könyveket, vásárlási utalványt, az egyetemistáknak, főiskolásoknak pedig pénzügyi segélyt nyújtottunk. Ezeket ünnepség keretében adtuk át. Az ajándékokra félmilliót áldoztunk. — Mindezeket a község lakói így tételesen is megtudhatják? — Január 11-én — hétfőn — Régóta várják... Új postaépület Erdőtelken Erdőtelek: a tornácos posta Nemrégiben Erdőtelken avatták fel a fotónkon is látható tetszetős külsejű postaépületet. A 200 négyzetméternyi alapterületű új középület mind az ügyfeleknek, mind pedig az ott dolgozóknak kellemes környezetet kínál. A postát a Nervi Kft. tervezte, a kivitelezési munkálatokat pedig az egri Prompt-Bau Kft. végezte el. Az avatáson Kiss Ernő- né, a miskolci postaigazgatóság forgalmiigazgató-helyettese el(Fotó: Gál Gábor) mondta azt is, hogy már nagyon kellett ez a korszerű létesítmény, hiszen már tíz éve készülnek a korszerűsítésre, de eddig nem volt elegendő pénz. Most a helyi önkormányzat ingyen bocsátott rendelkezésükre telket, s ezzel radikálisan lecsökkentette a költségeket. A beruházás így is mintegy 8 millió forintba került, s az sem mellékes körülmény, hogy nem egészen 8 hónap alatt készült el a környezetbe illő tornácos, falusias jellegű, ízléses építmény. A változások nem kecsegtetnek jóval (Folytatás az 1. oldalról) — Miben bíznak akkor mégis? — Az idén két helyi adót vezettünk be: a vállalkozók kommunális adóját, illetve az iparűzési adót. Ezen túl pedig a meglévő vagyonúnkkal kívánunk hatékonyan gazdálkodni. Itt említhetem meg azt a tényt, hogy nemrégiben bérbe adtuk a piacot, bár ebből az első években nem várható bevétel. A bérlő viszont többmilliós fejlesztést valósít meg ott, olyanokat, amilyeneket az önkormányzatnak kellett volna megoldania előbb vagy utóbb. Ez is a megtakarítás egyik formája. Ugyanakkor a továbbiakban ingatlanok bérbeadásával (a volt bíróság, rendőrségi épület) kívánjuk növelni bevételeinket. Másrészt ésszerűbbé kívánjuk tenni intézményeink gazdálkodását, de megmondom őszintén, létszámleépítésre nemigen gondolhatunk a nagymértékű munkanélküliség mellett. Inkább azokat a módszereket akarjuk megtalálni, amelyekkel megspórolhatunk némi pénzt. Ilyen az intézmények önálló gazdálkodása, a fűtési rendszer korszerűsítése. A gázra való áttérés például jelentős kiadástól kímélt meg bennünket. — Megtakarításról persze nehéz beszélni akkor, amikor a köztisztviselők és közalkalmazottak még a törvényben rögzített járandóságukat sem kapják meg... — Valóban, a törvény több olyan kötelezettséget — 13. havi fizetést, jubileumi jutalmat — ír elő, amelyhez a pénzt nehéz lesz biztosítani. Nincs ugyanis olyan tartalékunk, amelyből fedezni lehetne ezeket a pluszköltségeket. A polgármesteri hivatalban például 1994-ben kell elérni a besorolásban rögzített fizetéseket, s most ez a szint 60 százalékos szinten van. A pedagógusoknál és a közművelődési dolgozóknál még rosszabb a helyzet, ott még alacsonyabbak a fizetések. Csak akkor van reményünk a megoldásra, ha központilag kapunk támogatást, ugyanis a törvényt a hozzá biztosított források nélkül nem tudjuk végrehajtani. — Ebben a kritikus pénzhiányban mégis milyen beruházásokat tartanak elengedhetetlennek Hevesen? — Az első helyre soroltuk az új szeméttelep megépítését, ennek megvalósítására 1993-ban csekély az esély. Jövőre azt tehetjük, hogy pályázatokat nyújtunk be. Mégis el kell kezdenünk a munkát, hiszen ez a probléma már nem tűr további halasztást. A második, illetve harmadik legfontosabb feladat: az útépítés és a belvízelvezetés. A buszpályaudvar létrehozására az eddigieknél nagyobb lehetőség van, hiszen mint dr. Gyulai Gábor, a régió köztársasági megbízottja nyilatkozta: központi támogatást adnak a megépítésére. Ezek után a feladatok után a Il-es számú általános iskolánál lévő parkoló kialakítása, illetve a közvilágítás fejlesztése szerepel a rangsorban... Ilyen körülmények között csupán a meglévő szintet tudjuk tartani, s emellett — a realitás talaján állva — a kínálkozó lehetőségeket próbáljuk meg kihasználni. Ebben a nehéz helyzetben csak a szervezettebb munka, valamint az önkormányzati vagyon okos hasznosítása adhat esélyt. Havas András közmeghallgatást tartunk, február 12-én pedig falugyűlésen számolunk be a múlt évi munkánkról, a további elképzelésekről. — Ez utóbbiakról hallhatnánk bővebben is? — Hevesvezekény további komfortosítására törekszünk, így ebben az évben folytatjuk az útépítési programot, amelyre szerződésünk van a Topeka Kft.- vel. Új felületet kap a Dózsa György, az Új Élet, a Damjanich, az Ady Éndre és a Legény utca. Erre 2,2 milliót költünk. Pályázatot nyújtottunk be a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumba a Toldy és a Végh utca megépítésére is... Az múlt évben az Országgyűlés által megalkotott „útalap-törvény” szellemében erre lehetőségünk van. A költségek 20 százalékát az önkormányzatunk vállalja, a 80 százalékát pedig pályázat alapján szeretnénk előteremteni. Községünk további fejlődésében fontos állomást jelent, hogy bekapcsolódunk a vezetékesgázépítésbe. A térségben hét község: Erdőtelek, Tenk, Átány, Kömlő, Hevesvezekény, Tarna- szentmiklós és Pély csatlakozott ehhez. A múlt év december közepén már elkészült az utóbbi három település gázfejlesztési programjának tanulmányterve. Azt hiszem, hogy ezek a nagyjelentőségű munkák a jövőt jelentik nálunk. Ezt érti a lakosság, ezért támogatja is. (m. k.) Heves: hatosztályos gimnázium Váiják a szülőket Mint arról lapunkban többször is beszámoltunk, a hevesi Eötvös József Gimnáziumban az 1992-93-as tanévtől kezdődően bevezették a hatosztályos képzést. Szeptembertől tehát ebben az új formában kezdték meg tanulmányaikat az érintett gyerekek, azaz azok, akik az általános iskola hatodik osztályát fejezték be. Ezzel az újdonságnak számító iskolatípussal kapcsolatban számos kérdés felvetődhet. Éppen ezért az érdeklődő szülők részére találkozót szervezett az oktatási intézmény vezetése, illetve tantestülete: a kíváncsi hozzátartozókat január 14-én délután 17 órára várják az iskolába, ahol a gimnázium igazgatója ad tájékoztatást a legszükségesebb tudnivalókról. Természetesen a jelenlévők kérdéseket is feltehetnek a szakembereknek. Merész vállalkozás „A kényszer nagy úr” — vallják ezt a volt Tarnamenti Sertés- tenyésztő Termelőszövetkezetek Közös Vállalatának dolgozói. Gondoltak egyet, és huszonkét éves működés után tizennégyen megvásárolták az alapító tarna- mérai, tarnaörsi és karácsondi szövetkezetektől a vállalatot. Az volt a céljuk, hogy megmaradjon a munkahelyük, és folyamatosan továbbműködtessék a telepet. így már tavaly október 1-jétől megalakították a Tarnahús Kft.- t, amelyet decemberben a cégbíróság be is jegyzett. Három ügyvezetőt választottak Pető Béla, Esvég József és Varga Istvánné személyében. Ez utóbbitól megtudtuk, hogy a negyvenmilliós vagyon megvásárlására pályázatot nyújtottak be a Földművelésügyi Minisztériumhoz, amelyben az úgynevezett reorganizációs hitel elnyerésére juttatták el kérvényüket. Ezt siker követte, hiszen a tárcaközi bizottság elbírálása alapján kedvezményes kamatozású kölcsönhöz jutottak, és ezáltal még december 30-án kifizették az alapító szövetkezeteknek az említett negyvenmillió forintot. Ezzel valóban magántulajdonúvá vált a volt közös vállalat. Egyébként a múlt évet eredményesen zárták: a nem végleges adatok szerint több mint hatezer hússertést értékesítettek legfőbb partnerüknek, a salgótarjáni Karancs Húsipari Részvénytársaságnak. így szerény nyereségre is számítanak. A merész vállalkozásuk mindenesetre példaértékű a térségben. A dolgozók szakértelmüket szeretnék még inkább kamatoztatni a jövőben, és a szigorú költséggazdálkodással ebben az évben is eredményt igyekeznek elérni. Tisztában vannak az újabb áremelések várható hatásaival, ezért tudják, hogy sokat kell tenniük az előbbrelépés érdekében. De a Karancshús Rt.-vei való újabb hatezer sertés szállítására szóló szerződésük utat mutat az idei esztendőre is. Kesztyű- készítők a gépek mellett illetve vasúton jutottak el a címzettekhez. — Az új esztendőben új helyiségben bővítették a varrodát. Mit jelent ez? —■ Miután „felfutott” a létszám, így lehetővé vált, hogy a Moligant Kft. megkezdje — a volt rendőrségi épület egy részéíme a késztermékek, és akik bemutatják: a hevesi telep dolgozói (Fotó: Perl Márton) nek megvásárlásával — sport- kesztyűk készítését. Ez egyébként hatmillióba került, miután a kétszáz négyzetméteres helyiséget megvettük és átalakíttattuk. Az említett kézfedőket itt csomagoljuk, és Svájcba, Németországba, illetve Svédországba küldjük. — Mit terveznek az idei évre? — A kilátások szerint nem többet, mint az idei 120 milliós árbevételt, amelyre megvan a szerződésünk. Egyébként elképzeléseink között szerepel, hogy tovább bővítjük a létszámot. Az Észak-magyarországi Regionális Átképző Központ támogatásával húsz, jelenleg munkanélküli nőnek nyolc hónapos kesztyűvarró tanfolyamot indítunk, még most januárban. A következő hónapban pedig tíz férfi munkanélkülinek szabászatot kezdünk oktatni. Amennyiben a jelentkezők a tanfolyamokat sikeresen elvégzik, folyamatos munkát, megélhetést biztosítunk nekik. Mindent elkövetünk, hogy jövőre is fennmaradjunk, és legyen eredményünk. Mentusz Károly Munkahelyet teremtettek — munkanélkülieknek A kesztyű- és a cipővarrás megélhetést nyűit A múlt évben is fennmaradt í Budagant Kisszövetkezet heves telepe. Nem tettek mást, min hogy minden erőfeszítésüket ; gazdasági környezethez való al kalmazkodásra fordították. Ez Molnár Jenő telepvezető is meg erősítette: — Tetemesen drágult a: anyag, az energia az elmúlt év ben — mondta —, többet fordí tottunk dolgozóink bérére is, d< megérte, hiszen egész esztendői át volt megrendelésünk, s így fo lyamatos munkánk. Ennek kö szönhető, hogy 110 ezer pár kész tyűt és 80 ezer pár női, illetve fér] cipőfelsőrészt készítettünk. — Mennyi árbevételt jelentei ez? — Százhúszmillió forintot amely tízzel több lett, min amennyit terveztünk. — Úgy tudjuk, hogy ezen a te lepen nem elküldték az embere két, hanem újakkal is bővítettél a létszámot. — Ez így történt, miután m: már kétszázan dolgoznak ná lünk, főleg hevesiek, de a térséj községeiben lakók közül is töb ben. — Hol értékesítették a termé keiket? — Tulajdonképpen minden bérmunkában végeztünk olasz német és holland megrendelé sekre. Az áruink kamionokkal