Heves Megyei Hírlap, 1993. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-30-31 / 25. szám
8. HÉTVÉGI MAGAZIN HÍRLAP, 1993. január 30-31., szombat-vasárnap Tóth-Máthé Miklós: Öt kenyér és két hal Jézus tekintete végigsugárzott a sokaságon, mely szetterülve a hegyen, körülfogta őt. Nézte az éhüket csillapító embereket, akik hallgatagon, vagy éppen két harapás között szót ejtve, nevetgélve ettek, miként a pihenni leült zarándokok. A tanítványok egyre csak hordták a kenyeret meg a halat, kínálták sorba mindegyiknek, sokan már harmadszor is vettek, mintha el akarnák magukban raktározni a szűkösebb napokra. Berekiás, a halász és Hebron, a fazekas egymás mellett ültek. Már nem ettek, lábukat elégedetten nyújtották ki, rajtuk a jóllakottság ernyesztő zsibbadtsága. Hebron szeme le-lecsukó- aott, talán szendergett is keveset, amikor Berekiás hirtelen meglökte. Kinyitotta a szemét, bosz- szűsan nézett a másikra. — Mit akarsz? — kérdezte, és ásított, ezzel is jelezve, hogy ő inkább aludni szeretne most, nem beszélgetni, ha Berekiásnak ahhoz volna kedve. — Oda nézz... — mutatott előre izgatottan Berekiás —, most szedik össze a kenyerek maradékát. Már a tizedik kosárral! — Jól teszik... — morogta egykedvűen Hebron —, nem szabad, hogy kárba vesszen egyetlen darabka sem. — Hebron, barátom... — meredt rá Berekiás —, ébredj fel, ha alszol! Még mindig nem érted? Öt kenyér volt és két hal, és nézz körül, hányán laktunk jól belőle. És hogy megelégedtünk, mennyi maradt. A Názáreti csodát tett. Bizony, hogy próféta ő. — Meglehet... — mondta Hebron, es újra le akarta csukni a szemét, de Berekiás nem engedte. Egész közel hajolt hozza, és úgy mondta tagoltan, minden szónak nyomatékot adva. — Ha ezt tette a kenyérrel, meg a hallal, úgy mással is megteheti. — Mással...? —Hebron felült, bambán bámult a másikra. — Hogy értelmezzem a szavaidat, Berekiás? Berekiás apró, ravasz szeme összehúzódott, arcára széles mosoly terült. Majd két ujjával megcsípte Hebron köntösét. — Hány köntösöd van, Hebron? — Hát... ez, a viseltes... Meg otthon egy tisztább... — Na, látod, én sem mondhatok többet... És sarud? Hebron ormótlan, repdezett sarujára nézett, aztán maga alá húzta, mintha röstellné. — Ne röstelld, barátom — mondta Berekiás —,,hiszen az enyém se különb. És nekem sincs több, mint ez az egy pár. De lehetne akár tíz pár is, meg köntösből is ugyanannyi. Meg házunk is, akar három. És ehetnénk aranytálból... — Mit zagyválasz itt összevissza? — fakadt ki Hebron dühösen. — Csak jártatod a szád fölöslegesen. Nem vagyunk mi gazdagok, hogy ez lehetséges legyen... — Még nem vagyunk... — mondta Berekiás —, de azok lehetnénk. Ha ez a próféta lenne a királyunk, úgy minket is gazdagf á tehetne. Aki öt kenyérből es ét halból ennyi embert megelégít, úgy csodát tehetne egyebbel is. Ekkor már többen is közelebb húzódtak hozzájuk, bólogatva hallgatták Berekiást. — Úgy igaz — mondta Eliud, a vízhordó —, nagy hatalma vagyon... Azt mondom én is, tegyük királlyá, és kérjük cserébe, hogy adjon nekünk gazdagságot... — Bölcsen szólottatok — helyeselt Gazzám, a birkapásztor. — Menjünk, győzzük meg erről a népet... És fölkerekedtek, és körbejárták a sokaságot, hogy meggyőzzék erről. És az emberek örültek a lehetőségnek, hogy gazdaggá lehetnek, mert a próféta majd megsokasítja a javaikat, mint tette volt az öt kenyérrel és a két hallal. Aztán, mint a hömpölygő áradat, megindultak Jézus felé. A tanítványok megrettenve figyelték ezt, nem tudták mire vélni, de Jézus felemelt kézzel nyugalomra intette őket. És amikor a sokaság a közelébe tódult, kivált közülük Berekiás, a halász, térdre esett, és így szólt: — Rabbóni — mondta —, nagy dolgot cselekedtél, hogy megvendégeltél annyi embert mindössze öt kenyérből és két halból. De hát ettől mi még szegények és nyomorultak maradtunk, csak az éhünk csillapodott kissé. — Igen, az éhetek... — mondta Jézus, és szelíd szomorúsággal nézett a halászra. — Mit akarnál még, jóember? — Azt, hogy légy királyunkká, óh, Rabboni — kiáltotta Berekiás —, és vedd el nyomorúságunkat is! Intett, mire a sokaság térdre borult, és egy emberként kiáltotta ezt. — Nézd — rántotta szét ekkor a.köntösét Berekiás —, milyen viseltes, milyen kopott. Adj nekem új köntösöket es a felségemnek, a gyermekeimnek is új ruhákat. A házam kicsi és szűk, tedd nagyobbá, díszesebbé óh, szent próféta. És mert halász vagyok, tedd, hogy fogjak sokszor annyi halat, mint eddig. — Hallgasd meg az én kérésem is — csúszott közelebb Hebron —, mert én szegényebb vagyok Berekiásnál is. A kezem eldurvult már az agyag gyúrásában, a derekam fáj a görnyedés- től, és kisebesedik a lábam a sok talpalástól, míg néhány korsót el tudok adni. Hátralévő éveimet aranyozd be kissé, hogy gondtalanul élhessek, mint a gazdagok! — Akkor mit mondjak én — kiáltotta Eliud —, a vízhordónál nincs nyomorultabb. Még a kutyákat is irigylem olykor, akik teher nélkül szaladgálnak... Az emberek egymás szavába vágva kiáltoznak, kérve Jézust, hogy legyen királyukká és tegye gazdaggá őket. — „Adj díszes ruhákat, lakhassunk jól naponta, bor is kerüljön!” — „Agyagtálból ettem eddig, egyek ezentúl ezüstből, mint a gazdagok!” — „Tíz birkám van, legyen tízszer annyi!” — „Új házat adj a régi helyett, erős kövekből, díszeset!” — „A szőlőm teremjen ötször egy évben, a borom édes legyen, mint a nektár!” És így tovább, őrjöngve kiáltozták kívánságaikat a mozdulatlanul álló Jézus felé. Arcukat kiszínesítette az elképzelt gazdagság, gondolatban távol kerültek mindattól, ami valóságos és ami otthon körülfogta őket. — Óh, nagy király — kiáltozták —, tekints ránk, nyomorultakra, vedd el szegénységünket, és mi hódolunk néked! Jézus szemében ekkor a harag fénye villant, és abban a pillanatban szél sepert végig a hegyen. Majd fekete felhők tódultak ösz- sze, megdördült az ég, és zuhogni kezdett az eső. Az emberek megpróbáltak védett helyekre menekülni, vagy csak köntösüket húzták fejükre a csapkodó viharban, és egymáshoz szorultak, mint a védtelen birkák. És amikor ismét kisütött a nap, már hiába keresték Jézust és az ő tanítványait, nem látták őket. Csak a tizenkét kosarat, bennük az átázott kenyérdarabokkal. Svájcban írják A katonai költségvetésre a gazdag Svájcban is rájár a rúd. A semlegességet azonban fegyverrel is meg kell tudni védem. Fortyog a sajtó, ismerős kétségek, aggodalmak fogalmazódnak meg. „Ha jelenleg Európa számára nincs is közvetlen katonai fenye- etés, elgondolkoztató, micsoda önnyedséggel hoz a szövetségi tanács költségvetési döntésekkel, biztonságpolitikailag jelentős elhatározásokat. Elfogulatlan megfigyelőnek az a benyomása tamad, hogy a svájci biztonságpolitika és főleg a hadsereg rovására akarják jóvátenni az elmúlt évek pénzpolitikai mulasztásainak nagyrészét. Országunkban olyan elképzelés hódít tért, hogy a világ és különösen Európa békéje mostantól és mindörökre biztosítva van, ezért nem kell törődnünk a biztonság- olitikával és különösen nem ell költekeznünk rá. Ez a benyomás, mikor látja az ember, hogy a szövetségi tanács mai és jövőbeni takarékoskodási feladatait elsődlegesen a honvédelem rovására akaija megoldani”. E sorok a Neue Zürcher Zeitungban voltak olvashatóak, amely évek óta híven tükrözi a svájci hadsereg létjogosultsága körüli vitát, és ténylegesen a demokrácia politikai kultúrája je- yében a kisebbségi véleménye- et is tekintetbe veszi. A svájci polgár — írta a lap — egyfelől aktívan keresztülvitt, elkötelezetten felfogott hadseregreformot igényel, másfelől egyértelmű hitvallást egy olyan hadsereg mellett, amely az újonnan meghatározott feladatokon belül alkalmazható, célirányosan strukturált és felfegyverezett. Amikor a svájci szavazópolgárok 1989- ben leszámoltak a hadsereg ellenfeleivel, tisztábal voltak azzal, hogy a honvédelemnek a jövőben is meglesz az ára, ha azt akarják, hogyhatékony maradjon. „Olyan ellenszenves mostohagyerekeknek, mint a biztonságpolitika és a hadsereg, most más területek kollektív mulasztásaiért kell meglakolniuk egy távolról sem szent szövetség ellenében: a tárcák mindegyikének van hőn szeretett édes gyermeke, amelyiket ápolni és dédelgetni kell — a közlekedéstől a mező- gazdaságon keresztül a társadalombiztosításig — miközben a pénzgyüminisztert senki sem tudja a honvédelem iránti kitüntető rokonszenwel megvádolni. Nem csoda, ha ez lesz a takarékoskodás legkedveltebb területe”. Talán ismét szükséges lenne átgondolni az alapvető feladat- megosztást ebben az országban — úja a svájci újság. — A kül- és biztonságpolitikát nem a megyék és az önkormányzatok csinálják, hanem egyedül a kormányzat. A „Hadsereg 95” program által előirányzott „karcsúsítást” nem szabad alacsonyabb beruházásokkal azonosítani. A jelenlegi költségvetési nyirbálás felelőtlen késedelmességhez vezet a katonai reformok, a hadseregjobbítás, de az új feladatokra való felkészülés vonalán is. „Fegyvereink és felszereléseink rohamosan elavulnak, aminek a következménye drasztikus esélycsökkenés lesz tennivalóink ellátásában. A fokozott takarékoskodás a kiképzés vonalán is lehangolja a csapatokat, amivel lényegében elvész hadseregünk hitele mind a bel-, mind a külföld szemében. Ez a politika a hadsereg ellenfeleinek malmára hajtja a vizet, és felerősíti a politikai vezetés gyengeségét hangoztató vádakat” — állapítja meg az NZZ hasábjain Max Friedli, nem egy militáns tábornok vagy önmenedzselő ágyúgyáros, hanem a Svájci Néppárt főtitkára, írásának címe: „Hadseregleépítés hidegmódszerrel”. Alcíme: „Takarékossági szűklátókörűség veszélyezteti a reformokat”. Kínai közgazdászok a „szocialista piacgazdaságról” Egyetemes emberi jog Talán Svédország az egyedüli a világon, ahol létezik az ú.n. egyetemes emberi jog (Allemansrátt). Ez a svéd ember számára természetes, szerintük mindig is volt. Csupán mi, európaiak tartjuk valami egészen kivételes dolognak, pedig nem más, mint a gyakorlaton keresztüli természetszeretetre nevelés. Az „egyetemes emberi jog” lényege, hogy ne zavard és ne tedd tönkre — a természetet. Erre a svédeket nem is nagyon kell figyelmeztetni, mivel kapcsolatuk a valóban lenyűgöző svéd tájjal és a benne élő állatokkal csodálatra és egyben irigylésre méltó. A természet iránti tiszteletet már gyermekkorban kezdik kifejleszteni. A családok gyakran járnak ki a szabadba gombát és különféle gyümölcsöket szedni, vagy csupán meguzsonnázni. Az iskolák is gyakran szerveznek néhány órás sétákat a csaknem minden település közelében megtalálható erdőkbe. A svédek állatszeretete közismert, csaknem minden családdal együtt él néhány háziállat, kutya, macska, nyúl. Az „egyetemes emberi jog” lehetővé teszi, hogy mindenki szabadon biciklizzen, lovagoljon, síeljen bárhol az országban, akár például magánerdőkben is, ha ezzel nem teszi tönkre a vetést és a facsemetéket. Engedélyt csupán akkor kell kérni, ha lakóház közelében vezet utunk, mert ez magánlaksértés. Svédországban, a mezőgazdasági művelés alá vett területeket kivéve, bárki bárhol felverheti sátrát engedély nélkül egy éjszakára, de a lakott területeken kívül hosszabb időre is. A lényeg az, hogy tüzet ne okozzon és eltakarítsa a szemetet maga után. Tilos viszont motorozni vagy autózni a mezőkön és azokon az erdei utakon, amelyek le vannak zárva a gépjármű forgalom elől. Ezt általában jól látható táblákkal jelölik. Svédországban bárhol, még a magán vizekben is szabad fürdeni, hajózni, kivéve a valamilyen okból tiltásokkal ellátott területeket. Ilyenek például a madárrezervátumok, ahol a madarak nyugodt életének megőrzése a legfontosabb. A horgászás is beletartozik az egyetemes emberi jogokba. Ez azt jelenti, hogy bárki, még a turisták is engedély nélkül foghatnak halakat az országot körülvevő tengerekben és az öt legnagyobb tóban. Egyéb vizekben történő horgászáshoz már engedélyre van szükség. Svédországban a kutyákat a természetben csak pórázzal lehet sétáltatni, nehogy zavarják a vadakat vagy megijesszenek bárkit is. Ez a tilalom különösen érvényes március és augusztus vége között, amikor a vadon élő állatok kicsinyeiket nevelik. Ezeket az „előjogokat” élvezve, az ember megérti, hogy a svédek nagy része miért fél attól, hogy ha Svédország a Közös Piac teljes jogú tagjává válik, az országot elözönlő turisták esetleg elfelejtik a fő szabályt, hogy az „ Allemansra:tt” nemcsak jogokat, de szigorú kötelezettségeket is jelent a természettel szemben. Esküvő — sötét fellegekkel Ez a frigy nem csak örömet tartogat: Károly, Habsburg Ottó legidősebb fia Francesca von Thyssen-Bornemisza bárónő kezével együtt hatalmas vagyont nyer el, de elveszítheti saját csaladján belül a vezető szerepet. Bár Ottó hozzájárult a házassághoz, négy fivére — Róbert, Félix, Carl Ludwig és Rudolph — nem tartja méltónak a dinasztiához a 31 éves Károly szíve választottját. Nemcsak azért, mert a család nem uralkodó-ház, hanem mert enyhén szólva kifogások vannak a leendő nej túlságosan zajos előéletével szemben. Ottó majdani halála után a legidősebb fiú veszi át a családfő szerepét, és ez az, ami ellen a lázadó fivérek most tiltakoznak. A január 31-i mariazelli esküvő előtt még egyszer — egy sokkal szomorúbb alkalommal — összejött a család: Erzsébet temetésére. Van, aki reméli: talán mégis sikerül elsimítani a nézeteltérést, amelyet a Habsburg fiú eljegyzésének híre kiváltott, s amelyet az utóbbi időben már alig-alig tudott a család leplezni. Az osztrák sajtó szerint nemcsak a Habsburg Ottó 80. születésnapjának ausztriai eseményeit, hanem Walburga és Archibald Douglas gróf budapesti esküvőjét is beárnyékolta ez a majdnem-veszekedés. Ha a négy fivér megtagadja a hozzájárulást ahhoz, hogy majdan Károly legyen a családfő, azzal az utolsó trónörökös elsőszülöttje nem keveset veszít. Ez a szerep teljhatalmat jelent, s egyúttal rendelkezési jogot a családi vagyon, valamint szigorúan őrzött fontos és titkos iratok felett. Az esküvőt megelőző estélyt a menyasszony családja — mivel a főszervező, Francesca mamája Mariazellben nem talált az ezer vendég befogadására alkalmas és méltó helyet — kicsit odébb, Gamingben, a kolostorban rendezi. Űgyanitt lesz az esküvő utáni fogadás is. A gamingi kolostor — csakúgy, mint Mariazell — a Habsburgok történelmének fontos helyszíne: itt van eltemetve II. Albrecht herceg, aki a kolostort 1330-ban alapította. A sok-sok pletyka közé tartozik, hogy az esküvőre nem kapott meghívót Camilla, Károly volt barátnője. Mint ahogy választ sem Károlytól arra a levelére, amelyben szemrehányást tett az eljegyzés miatt. A mariazelli bazilikában a nevezetes párt maga Hans Hermann Groer bíboros, Bécs érseke adja össze. Kevesen tudják, hogy az anglikán egyházhoz tartozó Francescának előbb át kellett térnie a katolikus hitre. Az olyan apróságokat, mint az ünnepi menü részleteit, a menyasszony ruháját, a nászéjszaka helyszínét, szigorú titoktartás övezi. Ezúttal nem lesz könnyű dolguk a sajtó képviselőinek: jelenlétüket erősen korlátozzák. Francesca különösen a fotósokra haragszik, akik nem átallották igencsak kompromittáló képeket őrizgetni, sőt, nyilvánosságra hozni viharos múltjából. Nyilván e meztelen fotóknak is szerepe van abban, hogy a Habsburg család egy része kissé viszolyog ettől a rokonságtól. A Kínai Kommunista Párt XIV. Kongresszusán a legtöbbször emlegetett fogalom a „szocialista piacgazdaság” volt. Nem véletlen hát, hogy a kongresszus a „szocialista piacgazdaság” megteremtésének célját tűzte Kína elé. A fogalom központi szerepét tekintve meglepő, menynyire elhanyagolták a küldöttek annak szabatos definícióját. Adós maradt vele Csiang Cö- min pártfőtitkár is, amikor előterjesztette jelentését, amelyben javasolta a kongresszusnak, hogy vegye fel a párt programjába a „szocialista piacgazdaság” megteremtésének célját. Jang Sang- kun államfő a kongresszus bizottsági vitáiban nyíltan beismerte, hogy e fogalom pontos meghatározása „további erőfeszítéseket igényel”. A politikusok nagyon különbözően értik e fogalmat, ki-ki saját szája íze szerint. Hol tart vajon a szaktudomány annak meghatározásában? Ezt firtatva, az MTI pekingi tudósítója megkérdezte a kínai közgazdaságtudomány két neves képviselőjét — Vej Hszing-huát, a kínai népi egyetem professzorát és Vang Haj-csunt, a gazdasági rendszer átszervezésével foglalkozó állami bizottság egyik vezetőjét —, hogy szerintük mit takar ez a fogalom. Vej professzor kifejtette: a „szocialista piacgazdaság” különbözik mind a kapitalista piac- gazdaságtól, mind pedig a szocialista tervgazdaságtól. A kapitalista piacgazdaságtól főleg abban üt el, hogy ott a magántulajdon, míg a „szocialista piacgazdaságban” a köztulajdon dominál. A köztulajdon fogalmába — felfogása szerint — az állami és a szövetkezeti tulajdon sorolható be egyértelműen. A részvényes tulajdont is annak tekinti azonban, ha az adott vállalat dolgozói vásárolják fel a részvényeket, vagy ha köztulajdonban lévő vállalatok veszik meg egymás részvényeit. Arról még vita folyik, s ő sem döntött, tekinthető-e köztulajdonnak a részvénytársaság, ha magánvállalkozók is vannak a részvényesek között. Fejtegetéseit folytatva a professzor kijelentette: a „szocialista piacgazdaságot” az is megkülönbözteti a kapitalistától, hogy a szocialista piaci versenyben alulmaradó vállalatok nem szűnhetnek meg, legfeljebb csak kivételes esetekben. Az állam megmenti őket beavatkozásával, főleg oly módon, hogy a sikeres vállalatokat fúzióra kényszeríti velük. A tömeges munkanélküliséget ugyanis a szocializmusban feltétlenül el kell kerülni. — A szocialista tervgazdaságtól pedig az különbözteti meg a „szocialista piacgazdaságot”, hogy a köztulajdonban lévő vállalatok gazdasági feladatait nem az állam fogja megszabni, mint eddig, és működési feltételeik megteremtéséről sem az gondoskodik. A köztulajdonban lévő állami vállalatok gazdálkodási önállóságot kapnak, és versenyeznek a piacon egymással, a magánvállalatokkal és a vegyesvállalatokkal — mondta végül Vej professzor. A másik közgazdász szakértő, Vang Haj-csun szerint a szocialista piacgazdasag fogalmában nem a tulajdonforma a döntő kérdés, hanem az állam különleges szerepe a piacgazdaságban. Mint mondta, a részvénytulajdon általános eltelj esztésére mindenképpen szükség van, akár köztulajdonnak minősül, akár nem, mert mozgósítani kell a lakosság kezén felgyülemlett holt tőkét, a mintegy 1500 milliárd jüan (272 milliárd dollár) értékű megtakarításokat. A bankbetétben vagy asztalfiókban őrzött megtakarításokat legköny- nyebben a részvények tömeges árusításával lehet bevonni a termelésbe. Vang nem ért egyet azzal, hogy a versenyben alulmaradó vállalatokat meg kellene menteni. Kifejtette: valódi versenyre van szükség, a versenyképtelen vállalatoknak nem szabad mentőövet dobni. Tömeges csődtől szerinte nincs mit tartani, mert az állami vállalatok jórészt csak a mesterségesen alacsonyan tartott árak miatt vesztesegek. Ha majd az árakat a piac diktálja, ez a probléma magától megoldódik, s nemcsak az árak tekintetében, hanem általában is, a szocialista piacgazdaságnak rendelkeznie kell a klasszikus piacgazdaság összes kellékeivel: fejlett tőkepiaccal, munkaerőpiaccal, ingatlanpiaccal, valutapiaccal stb. Akkor mégis milyen különbségre utal a „szocialista” jelző a piacgazdaság előtt? Vang szerint arra utal, hogy a „szocialista piacgazdaságban” az állam intenzíven beleszól a gazdasági életbe, persze, más módszerekkel, mint eddig: nem utasításokkal, hanem adó- és hitelpolitikájával, vámszabályaival és egyéb piaci eszközökkel. Mint mondta, az állam központi gazdaságirányító szerepére Kínában több okból is nagy szükség van: a tulajdonviszonyok átalakítását, a részvény- tulajdon eltelj esztését neki kell vezérelnie. Gondosan fel kell mérnie az állami vállalatok állóeszköz vagyonát, hogy minden a valós értéken keljen el. Fontos szerepe marad továbbá az államnak az elmaradott infrastruktúra és energiaszektor fejlesztésében. Mivel Kínában a magántulajdon még gyenge, tőkeszegény, ezeknek a tőkeigényes ágazatoknak a fejlesztéséhez hosszú időn át csak az államnak lesz elegendő pénze. Hiányoznak még a piac- gazdaság működésének jogi feltételei is, ezek megteremtésében is az államnak lesz döntő szerepe. Végül pedig Vang szerint azért is erős marad az allam gazdasági beavatkozása, mert egy olyan hatalmas országban, mint Kína, óriási jelentősége van a társadalmi stabilitásnak. Különösen nagy figyelmet kell tehát fordítani az átalakulás társadalmi következményeire. Nagyon óvatosan kell eljárni, a sima átmenet mindennél fontosabb, ezért az állam igyekszik eleját venni a túlzottan nagy vagyoni különbségek kialakulásának, és kialakítani ma még gyakorlatilag nem létező szociális védőhálóját. A vezető kínai közgazdász hangsúlyozta: Kínában remélik, hogy állami beavatkozással kiküszöbölhetők lesznek a piac „veleszületett fogyatékosságai”: a tisztességtelen verseny, a monopóliumok és a fejlődés regionális aránytalanságai.
