Heves Megyei Hírlap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-09 / 290. szám
HÍRLAP, 1992. december 9., szerda PÉTIK VÁSÁRA ÉS KÖRZETE 5. Nyugdíjasok ünnepe Közös ünneplésre készülnek a pétervásárai nyugdíjasok. December 19-én — szombaton — a helyi nyugdíjasklub szervezésében a városi művelődési házban karácsonyfa-öltöztető délutánt rendeznek, amelyen az általános iskola diákjai adnak majd műsort. A városban ugyanakkor gondoltak arra is, hogy a rászoruló idős emberek szintén tudjanak karácsonyfát állítani: az erdő- és fafeldolgozó gazdaság jóvoltából mintegy száz ajándékfenyőt vihetnek az ünnep előtt haza a klub tagjai. Több mint kétszáz igény Jó ideje égető szükség lenne már a telefonra Bátorban, illetve két közeli településen, Hevesaranyoson és Szűcsön. A három községből eddig több mint kétszázan jelezték igényüket, s az érintett önkormányzatok közösen próbálják megoldani a problémát. A crossbar-telefonhálózat kiviteli tervei már elkészültek, az elképzelések szerint jövő év végére a szerelési munkákkal is végeznek majd, így sor kerülhet a bekötésekre. A hivatal tevékenységéről Néhány napja ülést tartott Pé- tervására és társközségeinek közös képviselő-testülete. Az egészségügyi helyzet, illetve a közös fenntartású intézmények gazdálkodása mellett — melyekről már előzőleg beszámoltunk — napirenden szerepelt a városi polgármesteri hivatal tevékenységéről szóló beszámoló is. Dr. Gyula Zoltán jegyző beszélt a képviselők előtt a hivatali munkáról, valamint az államigazgatási hatósági feladatok ellátásáról. Ezt követően pedig a köz- tisztviselők juttatásairól fogadott el egy rendelettervezetet a testület. Munkáspárt Perl Márton felvételei a niátraderecskei sportcsarnokban készültek, ahol nemrég Thürmer Gyula, az MSZMP elnöke tartott előadást. Bátorban, Szucson és Hevesaranyoson Az ivóvíz a legfontosabb... Két évvel ezelőtt, 1990 őszén három településen — Szűcsön, Hevesaranyoson és Bátorban — egyszerre kezdték meg az ivóvíz- vezeték építését. Amint azt Bátor polgármesterétől, Derecskéi Csabától a minap megtudtuk: ez a közös beruházás most a legfon - tosabb az említett községek életében. Annál is inkább, mivel eredetileg augusztus 20. lett volna a munkálatok befejezésének határideje, ám különböző okok miatt kis csúszás történt, így csak valamikor mostanában kerülhet sor a hálózat átadására, illetve átvételére. A bekötésekre mindazonáltal ebben az évben már nemigen nyűik lehetőség, hanem csak a jövő év elején. Az ivóvízhez kapcsolódóan a három említett község önkormányzata a negyedikként belépő településsel, Egerboccsal együtt sokat foglalkozott a szennyvíz- hálózat kiépítésének ügyével is. Ehhez a közös beruházáshoz a központi támogatást már elnyerték, a hónap elején pedig a versenytárgyalást is megtartották. Döntés született Egercsehiben Pályázatot írnak ki az orvosi állásra Nemrégiben beszámoltunk arról, hogy több, Egercsehiben élő polgár is felkereste szerkesztőségünket a község egészség- ügyi ellátására, a körzeti orvos munkájára panaszkodva. Arról is hírt adtunk, hogy az egercsehi és a szűcsi önkormányzat — egy körzetet alkot ugyanis a két település — néhány nappal ezelőtt közös testületi ülésen vitatta meg a helyzetet. Az ügyhöz kapcsolódik az az olvasói levél, amelyet dr. Krausz Ilona egri ügyvédtől kaptunk. Mint írja, nem tud arról, hogy Egercsehiben a múltban a körzeti orvos személyében változás történt volna, így feltehetően a jelenlegi orvos az, aki egy-két, sőt három évvel ezelőtt is ellátta a körzetet. Csak a legnagyobb tisztelettel és köszönettel nyilatkozhat dr. Krafcsik István munkájáról, aki éveken keresztül fáradságot nem ismerve látta el az ügyvédnő idős nagynénjét és szüleit. Orvosnak és embernek is együttérzőnek és felkészültnek ismerte meg. Véleménye egy a sok közül, azzal a különbséggel — írja —, hogy nem névtelen. Egercsehiben mindenesetre egy kicsivel másképp látták mindezt. Amint azt Szabó István polgármestertől megtudtuk, a közös testületi ülésen az a döntés született, hogy a körzeti orvos közalkalmazotti jogviszonyát — közös megegyezéssel — 1993. január 31-ével megszüntetik. Az állásra pályázatot írnak ki. (rénes) NépmeseIllOIldók találkoztak Kóka Rozália népművész biztatta niesemondás- ra a gyerekeket Színültig megtelt a tarnaleleszi Ady Endre Művelődési Ház: a környék községéiből jöttek a kisiskolás népmesemondók szüleikkel és tanáraikkal. Ajyerekek Kóka Rozália mesemondó népművészt hallgatták meg először, aki jó tanácsként azt mondta a hallgatóságnak: „így is lehet mesét mondani, ahogy én mondom, meg úgy is, ahogyan ti mondjátok. A lényeg, hogy „benne legyetek” az előadásban ti magatok is...” Fellépés előtt Megalakult a társulás Állampolgári eskü Mátraderecskén Telefon Mátraderecskének „Nem kívánkozunk vissza...’ 99 Foghíjas fesztivál Tarnaleleszen Kevés (és fél?) a cigányzenész ,...A gyermekeknek nem lett volna jövőjük!” — mondták a szülők (Fotó: Gál Gábor) Pisztrángfüstölés Szilvásváradon Már nemcsak fagyasztott, hanem füstölt pisztrángot is szállítanak majd Európa éttermeibe a szilvásváradi tenyészetből. Sáfrány László, a telep vezetője lapunknak elmondta, hogy a jövő héten lesz teljes mértékben kész a „kis üzem”, s máris rengeteg megrendelésük van, sőt elsősorban az ilyen jellegű igények miatt építették azt meg. Ám a helyiek sem csalódnak, ugyanis az egyik helyi sütödében máris lehet már ilyet vásárolni. — Kevesen vagyunk már cigányzenészek, nagyon kevesen... — mondta Báder József, a kápol- nai zenekar bőgőse a tarnaleleszi cigányzenekar-fesztiválon. — Tudja, a fiatalok már inkább mással foglalkoznak, s valahol ezt meg is lehet érteni, ugyanis sok helyre már nem is kellenek a cigányzenészek. Mások szerint azonban nemcsak ez az egyedüli oka annak, hogy csak két cigányzenekar ment el erre az esményre. Nagy- né VáradiAnna, a Megyei Művelődési Központ munkatársa például úgy véli, közrejátszott ebben az is, hogy a két héttel ezelőtt rendezett egri cigány kulturális fesztiválon a résztvevők fenye— Több mint tízéves hallgatás után végre előbbre tudtunk lépni telefonügyben — tájékoztatta lapunkat a minap Zám Ferenc, Mátraderecske polgármestere. A községben az elmúlt héten megalakult az erre a célra szerveződő társulás, méghozzá 350 taggal, ami azt jelzi, hogy bizony sokaknak elegük van a „kurblis’’ rendszerből, s abból, hogy várakozniuk kell, ha mondjuk Egerből valakivel kívánnának beszélni. Mindamellett van „pluszban” még körülbelül ötven igénylő, s ők is bizakodhatnak, hiszen az első után közvetlenül indul a mágetéseket kaptak, a környéken is ólálkodott néhány bőrfejű. Akik mégis elmentek — s megtöltötték a leleszi művelődési ház színháztermét —, azokat ez nem akadályozta abban, hogy tombolva köszöntsék a két fellépő zenekart, a helybélit és a kápolnait, hiszen mindkét együttes fergeteges muzsikálással keltett jókedvet. A zsűri elnöke, Szepesi György, az egri zeneiskola igazgatója a rendezvény utáni értékelésében elmondta: a két produkciót nem lehet összehasonlítani, mert mindkettő más-más erényekkel bír, ezért nem is rangsorolta őket. A tarnaleleszieket kitűnő művészeknek nevezte, sodik ütem. Vagyis: jövő év június végéig megépül a crossbar-hálózat a településen, a korábban jelentkezőket bekapcsolják a távhívásba, s aztán elkezdik a bővítést, a további igények kielégítését. A beruházás — amelyet a de- recskeiek egyedül, tehát a távhívás tekintetében szintén rosszul álló Recsk és Mátraballa nélkül valósítanak meg — összesen csaknem tizenhatmillió forintot kóstál, egy-egy családnak pedig 45 ezer forintot kell fizetnie a telefonért. akik egyenrangúak azokkal a zenészekkel, akik a televízióban is szerepelnek, míg a kápolnaiakat azért emelte ki, mert sokan és szépen muzsikálnak együtt. A szervezőkben mindenesetre némiképp keserű szájízt hagyott, hogy nem érkezett meg a nyolc benevezett együttes mindegyike. A környéken egyébként semmiféle rendzavarás nem történt, az esemény teljes nyugalomban zajlott volna le, ha nem élénkíti fel a közönséget cigányzene... Ezt azonban senki nem bánta, legfőképpen a zenészek és a közönség nem, hiszen szereztek egymásnak egy remek délelőttöt. Hogy a jókedv nem tartott egész nap, az nem rajtuk múlott... — Én nem izgulok... — mondta az állampolgári eskü előtt néhány perccel a családfő, s valóban úgy tűnt, egyedül ő az, akinek nem ver szaporábban a szíve a mátraderecskei polgár- mesteri hivatalban. Persze lehet, hogy ez csak a látszat volt. Bár Sárközi Zoltán erős férfi, s ezt jól bizonyítja az az időszak is, amelyet most már maguk mögött tudnak... Hét évvel ezelőtt még a Romániában lévő Szatmárnémetiben laktak, s amikor egy picit már a gyerekek is cseperedtek, akkor döntöttek úgy a feleségével, hogy el kell onnan jönniük. — Ott a gyerekeknek nem lett volna jövőjük...! — mondja az asszony, Kinga és Barbara rá-rá- bólint. — De azért ez nem ment könnyen az elhatározás után, hiszen hosszá ideig útlevelet sem kaptunk. Mivel pénzért azért szinte mindent meg lehetett kapni abban az országban is, így a férfi maszek autószerelőként nagyon sokat dolgozott, s megkereste a szükséges rávalót. Csak akkor meg éppen azért váltak gyanússá, mert olyan sokat keresnek. Sehogy sem volt tehát jó, ám még több pénzzel ezt a gyanakvást is el lehetett oszlatni, s akkor végre megérkeztek Magyarországra. Előbb Recsken, majd Mátraderecskén telepedtek meg, ahol a férfi régi munkáját folytatta, s így mostanra már nem egy szobában laknak négyesben, hanem saját házukban. — Vasárnap hajnalban érkeztünk annak idején — meséli Sárközi Zoltán s a gyerekek már kedden iskolába jártak. Voltak itt ismerőseink, akik sokat segítettek. S olyannyira megtelepedtek, hogy azóta csak egyszer voltak otthon, azóta — saját bevallásuk szerint — nem is kívánkoznak vissza. — Féltünk idáig, az az igazság. Hallottunk olyat, hogy valakit valamilyen hazugsággal hazacsalogattak néhány napra, s utána nem engedték vissza, mivel román állampolgárként még el tudtak járni vele szemben a helyi hatóságok. Most már igazából nincsen mitől félniük, hiszen letették az állampolgári esküt Zám Ferenc polgármester előtt, aki maga sem tudta titkolni megilletődöttsé- gét. — Először van nálunk ilyen, de nemcsak ezért örülünk, hanem azért is, mert Sárközieknek igazán sikerült beilleszkedniük, és akadnak, akik már tősgyökeres falubeliekként kezelik őket. Az ünnepség után csak egy pár pillanatot maradtak a hivatalban, egy rövidkoccintásra a nagy esem ény okán. Ezután pedig siettek haza, oda — legyünk pateti- kusak most az egyszer —, ami most már nemcsak konkrétan, de szimbolikusan is az otthonuk...
