Heves Megyei Hírlap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-05-06 / 287. szám

1 HÍRLAP, 1992. december 5—6., szombat—vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN Gyermekholocaust Afrikában Az első kémjelentés Prágából érkezett Kelet-Afrika gyermekholoca­ust színhelye. Az észak-szudáni muzulmán fundamentalisták és a déli keresztény gerillák között 37 éve tart a polgárháború. Ez idő alatt egymillió embert öltek meg, köztük százezer 5-15 éves fiút. További százezer fiú volt kénytelen elmenekülni szülőfa­lujából, hogy megmentse életét. (Bár leányokat is ezrével mészá­roltak le, azok nem menekültek, mert Afrikában a lányok jófor­mán sohasem hagyják el család­jukat.) A legutóbbi öt évben csonttá-bőrré aszott fiúk tízezrei vándoroltak a forró vadonon át, amely kétszer akkora mint Te­xas. Sokan elhullottak éhségtől és betegségtől. Kétségbeesve Ke­restek valami helyet, ahol enni kaphatnak, ahol álomra hajthat­ják fejüket. Jelenleg 50 ezer szudáni fiú zsúfolódik össze a szudáni népi felszabadító hadsereg táborai­ban. Egyik tábort. Palotakát, mintegy 200 mérföldre a kenyai határtól riporterek látogatták meg. Minden héten — írják — tu­catjával érkeznek oda a gyere­kek, élelmiszert, lakóhelyet, gyógyszert, tanulási lehetőséget, reményt keresve. S nem találnak gyógyszert, alig-alig lelnek élel­miszert, iskolákat találnak köny­Nem kell mindig kaviár? A Volga folyó deltájának ha­lászai között létezik egy köz­mondás: a kenyér lehet fehér vagy barna, de a kaviár csak fe­kete. A Kaszpi-tengerbe ömlő folyó torkolatánál, amikor el­fogy a mindennapi kenyér, az ott élok bizony evőkanállal fo­gyasztják ezt a különleges táplá­lékot. A New York-i Manhattan- ben megrendezett előkelő kok­télpartikon a kaviárt drága ínyencfalatként szolgálják fel — itt hétköznapi eledel. A volgai tokhal, amelynek az ikrájából készítik a kaviárt, manapság szá­mos veszéllyel kénytelen szem­benézni. A legnagyobb gondot talán az egyre vakmerőbb orvha­lászok okozzák: minden tizedik halat ők emelik ki a folyóból. Ezenkívül a városok és a külön­böző üzemek által a vízbe öm­lesztett nagy mennyiségű szeny- nyező anyag, valamint a sok duz­zasztógát okozta alacsony víz­szint is a halállomány csökkené­sét idézik elő. Ráadásul most már a politika is fenyegető ténye­zővé lepett elő. Az egykori Szov­jetunió felbomlása megrázta a Moszkva és Teherán által évtize­dekig támogatott kaviárkartell működését, amely biztosította az ikrafeldolgozó iparág védelmét és a magas nyugat-európai árak fenntartását. A Kaszpi-tenger korábban Irán és a Szovjetunió „beltenge­rének” számított. Ez az a víz, ahol a világ tokhalállományának csaknem 90 százaléka él. Innen indulnak el évről évre a többmé­teresre is megnövő halak, hogy a Volgában ívjanak. Ma már azon­ban nemcsak Irán és Oroszor­szág, hanem Azerbajdzsán, Türkmenisztán és Kazahsztán is a tó partján fekszik. Egyszeriben mindenki elégedetlenné vált a korábban a szovjet hatóságok ál­tal megvont határokkal. „Korábban egyik köztársaság sem kért többet a neki juttatott- nál, mivel bármit is termeltek, az úgyis a központi kormányhoz ke­rült, nem pedig a köztársaságok­hoz” — mondja Vlagyimir Iva­nov, az Asztrahanyban működő Kaszpi-tengeri Halászati Kutató- intézet igazgatója. Ugyanakkor hozzáteszi: „Mára lényegesen megváltozott a helyzet, mert mindenki több halat akar fogni.” A volt Szovjetunió szétesésével az orvhalászok is elszaporodtak. Hasonlóan szárazföldi bűnöző társaikhoz, a megváltozott viszo­nyok között ők is könnyen kijátsz- szák a hatóságokat. Néhány orv­halász nemcsak a 15-18 éves, ívásra érett példányokat fogja ki, hanem a fiatal halakat is. Mások pedig a hatalmas fogás után csak az értékes ikrát viszik el, a nagy testű halakat hagyják a parton megrohadni. Az orvhalászok zsákmányá­ból származó kaviár nagy része a moszkvai feketepiacra kerül, ahol fél kilogrammért körülbelül 15 dollárt kérnek. Nyugaton ugyanakkor a minőségi kaviár : ára az unciánkénti (28 gramm) 50 dollárt is elérheti. Az orvhalá­szokról szólva Ivanov kifejtette: „Az orvhalászok a társadalom ellenségei. Most halászati enge- ' délyek kibocsátásával próbálunk úrrá lenni a rákfenén. vek és írószerek nélkül, tanáro­kat, akik túlságosan éhesek ah­hoz, hogy tanítani legyenek ké­pesek. A gyerektábor a remény­telenség szigete. A 12 éves Rumbek Terhak 1989 tavaszán édesapja földjén dolgozott, amikor puskalövések dördültek. Felnézett, és látta, hogy a félelmetes murahaliin muzulmán lovas katonák cso­portja rontott be falujába, hogy megkaparintsa a termőföldet, és legyilkolja az ott élő keresztény feketéket. Rumbek elbújt az er­dőben. Hallotta a nők sikoltozá­sát, látta az égő kunyhókat. Szü­leit nem tudta megtalálni. Várt, amíg besötétedett, és el­szaladt. Az erdő tele volt mene­külő fiúkkal. Ott találkozott hét­éves öccsével, Táborral. Együtt vándoroltak, nappal elrejtőztek, éjjel gyalogoltak. Három hóna­pig bolyongtak. Hamarosan már több mint százan meneteltek együtt. Amikor a Nílushoz ér­keztek, számuk a négyszázat is meghaladta. Az emberek néha adtak nekik valami ennivalót, de a legtöbb falu kihalt. A vándor­lás szörnyű volt. Többnyire nem találtak sem ennivalót, sem vizet. Tizenöten meghaltak útközben. Otthagyták őket. Rumbek és Tabor végül egy Figyelemre méltó közös vonás fedezhető fel a közelmúltbeli nyugat-európai választások eredményében. A kormányon lévő pártok, de még a velük ha­gyományos „váltógazdálkodás­ban” versengő jelentős erők is komoly veszteségeket könyvel­hettek el, miközben mindenütt előretörtek a szélsőjobboldali pártocskák. Franciaországban a Jean-Ma- rie Le Pen vezette Nemzeti Front a regionális választásokon 13,9 százalékot szerzett, miközben a kormányzó Szocialista Párt ed­digi legsúlyosabb választási ku­darcát szenvedte el. A hagyomá­nyos, nagy pártokkal szembeni kiábrándultság, elégedetlenség jeleként a szocialisták ellenlába­sai (UDF, RPR) képtelenek vol­tak profitálni a fiaskóból — a vá­lasztók inkább a szélsőjobbol­dalra, illetve a két környezetvé­dő pártra adták szavazatukat. Hasonló képet mutat a két né­metországi tartományi választás is. Az eddig kormányzó pártokat (CDU, illetve SPD) nagyarányú szavazatveszteség érte, miköz­ben az idegengyűlöletet, a néme­tek „elsőbbrendűségét” hirdető, nemegyszer náci eszmékkel ka­cérkodó pártok (Republikánu­sok, Német Népi Unió) a koráb­binak sokszorosára növelték sza­vazóik számát. Mind Schleswig- Holsteinben, mind Baden- Württembergben a tartományi gyűlés harmadik legerősebb frakcióját mondhatja magáénak a DVU, illetve a REP. Olaszországban, ahol nemré­giben országos parlamenti vá­lasztások voltak, az eredmények szintén az „incumbent” párt, a negyvenhat éve megszakítás nél­kül minden kormányban jelen etiópiai menekülttáborba érke­zett. Ott tudták meg, hogy szüle­iket megölték. Tavaly bezárták a tábort. A két fiú újból útnak eredt, és 700 mérföldnyi gyalo­golás után Palotaka táborban ta­lált menedéket. Ott 30 másik ár­vával együtt laknak egy kunyhó­ban. Éjszaka nehéz lélegzés és köhögés zaja hallatszik. Rumbek tudja, hogy sok köhögő gyermek nem fog eleiben maradni. Éjsza­ka testevei melegíti öccsét, mert ő az egyetlen, aki megmaradt ne­ki. Peter Dhour ötéves volt, ami­kor elmenekült az öldöklés elől. Egyedül nem élte volna túl a me­netelést a vadonban, de talált egy barátot, a 9 éves Galwakot. „Galwak nagyon kedves — mondja —, megtanított viselked­ni, és arra, hogy ne lopjak. Meg­mutatta, hogyan találhatom meg a thou növényt, és hogy hogyan ehetem a lulut és a chuei fa gyü­mölcsét. Mi faleveleken, fakér- gen és keserű gyümölcsön él­tünk, mialatt masok éheztek”. Mint a legtöbb fiú a Palotaka táborban, Peter és Galwak is kö­zösségben él ötödmagával. Peter és Galwak élelem után kutat, egy másik fiú főz, ismét másik tűzifát gyűjt, míg az ötödik vigyáz a cso­port „vagyonára”: két takaróra, lévő kereszténydemokraták (DC) kudarcát hozták. A DC l98/-hez képest 5,2 százalékot veszített, s ezzel történetének leggyengébb választási szereplé­sét érte el. Ugyancsak visszaes­tek a kommunisták, akik 1990 óta Demokratikus Baloldal (PDS) néven indulnak. Egy csapásra nagy szavazótá­bort hódított viszont meg a jobb­oldali Északi Liga, amely a gaz­dag észak-itáliai tartományok el­különülését szorgalmazza a Dél hagyományosan szegény, maffi­ával és munkanélküliséggel egyaránt megvert régiójától. Umberto Bossi szenátor ligája 9,3 százalékot kapott, ami jóval több, mint a négypárti koalíció két kisebb pártjának (PSDI, PLI) együttes eredménye (2,9 + 3,0 százalék), s csupán 3,8 száza­lékkal marad el a harmadik koa­líciós partner, a Szocialista Párt (PSI) mögött. Az előretört pártok ideológiá­jában és programjában szembe­szökő közös vonás az idegenek elleni agitáció, az „államalkotó nemzer védelme a bevándor­lókkal, a menekültekkel szem­ben. Le Pen és Schönhuber, Ger­hard Frey és Umberto Bossi egyaránt arra hivatkozik, hogy államuknak van épp elég problé­mája — meg kell szabadulni az országba áramló külföldiektől, akiknek zöme amúgy is „gazda­sági menekült”, azaz nem a poli­tikai üldözés elől, hanem a ma­gasabb életszínvonal, a jobb megélhetés reményében hagyta el hazáját. Igaz, hogy Németországban például már ót éve folyik belpoli­tikai vita a valóban nagyvonalú menekültjogi törvény módosítá­sának (értsd: szigorításának) egy fazékra és egy vashulladék­ból készült kanalra. Étkezéskor egymásnak nyújtják tovább a fa­zekat és a kanalat, s hideg éjsza­kákon Peter és Galwak megosz­tozik egy takarón. Étkezésük fel­javítása érdekében a két fiú vad- mangót is keres az erdőben. Nem várhatnak arra, hogy a gyümölcs megéljen — más leszedheti elő­lük. A kemény, zöld labdacsokat megfőzik valamiféle keserű le­vessé, amelyben alig van táp­anyag. De az is több a semmi­nél. A 14 éves Bashir Aclan 500 mérföldes vándorlás után érke­zett Palotakába, túlélve öldöklé­seket és vadállatok támadásait. De a fehérjementes táplálkozás­tól legyengült, állandó hasmenés kínozta. Amikor már nem tudott mozdulni, barátai bevitték abba a kunyhóba, ahol idősebb fiúk ápolják a betegeket. Egy napon felcser látogatta meg a tábort. Egy pillantást vetett Bashirra, s tudta, hogy a fiú meg fog halni. Bár csaknem hat láb magas volt, csupán negyven fontot nyomott. Amikor Bashir meghalt, a többi fiú letakarta arcát egy kendővel, és elhantolta őt. Senki sem sírt. Senki sem siratja manapság a ha­lott szudáni gyermekeket. Túl sokan vannak... szükségességéről. Az országba tavaly negyedmillió szegény, föl­dönfutó ember érkezett Kelet- Európából és a harmadik világ országaiból — idén alighanem a 400 ezret is eléri a számuk. Fran­ciaországnak elsősorban a volt afrikai gyarmatokról érkező, többnyire illegális bevándorlók okoznak fejfájást, jóllehet, az itt élő külföldiek száma (3 millió) az ország lakosságához (57 mil­lió) viszonyítva is alacsonyabb, mint a 79 milliós Németország­ban élő 5 millió külföldié. A fenti két ország azonban földrészünk jóléti államai közé tartozik — Svájc, Ausztria és a skandináv országok mellett anyagilag ők vannak leginkább abban a helyzetben, hogy meg­birkózzanak az érkező ember­áradattal. A tőlük keletre fek­vő, többnyire tranzitországként használt államok — köztük ha­zánk és több balkáni állam — aligha vállalhatják magukra az Ázsiából, Afrikából özönlő, s a jelek szerint kimeríthetetlen utánpótlással rendelkező ember­lavina tartós elhelyezését. A választási emlékeztető ugyan a francia, német, olasz ve­zető pártoknak, kormányoknak szólt — ám a megoldást aligha­nem (e kérdésben is) a nemzet­közi összefogás, a közös gondol­kodás hozhatja meg. Amíg ugyanis a fejlődő és a hozzájuk „lesüllyedt” kelet-európai álla­moknak fikarcnyi reményük sincs arra, hogy akár csak mérsé­keljék a gazdag Nyugattól való leszakadásuk ütemét, addig a menekültáradat folytatódni fog. Kérdés, hogy az „aranyán ülő” Európa meddig lesz képes bé­kés, jogi eszközökkel gátat vetni neki... A bizonyítandó tétel így hang­zik: az Egyesült Államok kor­mányát szovjet űrfegyverkezési tervekről először egy cseh emig­ráns tájékoztatta. Hírforrása Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottságá­ban foglalt helyet. E képtelennek tetsző állítás egy tekintélyes szer­vezet, a Tudományos és Művé­szeti Társulat legutóbbi kongresz- szusán hangzott el Josef Kalvoda professzor szájából. Kalvoda az Emigrációs Kereszténydemok­rata Mozgalom (KDH) elnöke. De ki volt az általa említett emig­ránstárs? A néhai Simeon Ghel- fand, a szociológia professzora. Ghelfandot meggyötörte a sors. Cseh zsidó volt, akit a hábo­rú alatt Prágában Pater Kus je­zsuita tartományfőnök bújtatott a német megszállók elől. Ghel- fand a felszabadulás után áttért a katolikus hitre, később emigrált, s Brüsszelben megalakította a Kereszténydemokrata Mozgal­mat, amelynek főtitkára lett. Ál­lítólagos KB-beli barátai 1957- ben küldték az első hírt. Tudat­ták vele — még az első szovjet műhold felbocsátása előtt —, hogy Antonin Novotny cseh­szlovák KP-főtitkár valamiféle abszolút atomfegyver szovjet el­képzeléseinek hírével érkezett haza Moszkvából. Minthogy a KDH-mozgalom- nak Kalvoda szerint nem volt semminemű kapcsolata nyugati titkosszolgálatokkal, az értesü­lést az amerikai külügyminiszté­riumnak juttatták el. Ott azon­ban adósak maradtak a válasz­szák Ghelfand 1958-ban újabb figyelemre méltó hírt kapott prá­gai forrásától. Az értesülést ba­rátjuknak, William Knowland republikánus szenátornak adták Londonban már hozzátarto­zik a városképhez — és egyre gyorsabban terjed az olasz és az amerikai nagyvárosokban is —, hogy kerékpárosok és motorke­rékpárosok nemcsak bukósisa­kot, hanem gázálarcot is visel­nek. Különösen a kerékpáron szá­guldozó küldöncök teszik fel ar­cukra előszeretettel a színes füst­szűrőt. De Németországban is egyre gyakrabban látni motoro­sokon az angol gyártmányú gázálarcokat. A rugalmas anyagból készült álarc, amely leginkább szájko­sárra hasonlít, szorosan simul az Az olasz idegenforgalom vál­ságban van: a külföldi látogatók száma csaknem 20 százalékkal csökkent ebben az évben 1991- hez képest, pedig a tavalyi év az Öböl-háború „fekete” esztende­je volt. A szabadságukat külföl­dön töltött olaszok száma vi­szont 3 százalékkal emelkedett. — Olaszország túlságosan drága — mondta az AFP római tudósítójának Marino Corona, az Olasz Turisztikai Hivatal el­nöke. — Semmilyen külső ténye­ző sem indokolhatja a bajokat. Nem volt olajszennyeződés a strandokon, sem nagyobb nem­zetközi válság. Egyetlen ok van: az árak magasak. Egy második kategóriájú szál­lodában, olyan városokban, mint Róma vagy Firenze, egy két­ágyas szobáért kb. 140 dollárt kell fizetni. Ami pedig a koráb­ban olcsó éttermeket és trattoriá- kat illeti, menüt szolgálnak fel: levest és pizzát vagy pástétomot, esetleg egy szelet sonkát és hozzá egy liter asztali bort. Ez átlago­san 30 dollárba kerül. Az ered­mény: nemcsak a turisták száma csökkent, hanem a múlt évi 15 nappal szemben idén csak 12 na­pot töltöttek Olaszországban. Franciaországban főleg a lu­xusszállodák panaszkodnak. A gazdag amerikai, japán és arab át. A Prágából érkezett üzenet­ből kiderült, hogy a szovjetek olyan technológiával kísérletez­nek, amelynek segítségével mű­holdon antiproton ágyút küld­hetnének a világűrbe. Ezzel az óriásfegyverrel elérhetnek majd minden földi célpontot. A labo­ratóriumi kísérletekbe — hallat­lan állítás — bevontak csehszlo­vák szakértőket is. Az amerikai katonai hírszer­zés ellenőrizte Ghelfand jelenté­sét, és megerősítette az informá­ciót. Ezt Kalvoda professzor ál­lítja azokra az amerikai hírszerző tisztekre hivatkozva, akikkel együtt részt vett különböző to­vábbképző tanfolyamokon a Columbia Egyetemen. Azok kö­zött, akik később a szovjet űr­fegyverkezési tervek részleteit megküldték Nyugatra, a legis­mertebb a szovjetek által leleple­zett és kivégzett Oleg Peny- kovszkij ezredes. De ki volt a prágai kém a CSKP KB tagjai között? Kide­rülhet valaha is valami? Mert Ghelfand már évekkel ezelőtt hirtelen meghalt. Hírforrását so­ha nem árulta el, még Kalvodá- nak sem. Iratai elkallódtak, ro­konai nem voltak, és ma már Knowland szenátor sincs az élők sorában. Ezért egy prágai napilap, ol­vasóihoz fordulva, az alábbi szö­vegű felhívást tette közzé: — Ki ismerte Simeon Ghel­fandot, akit a háború alatt Pater Kus szociológus, prágai jezsuita tartományfőnök bújtatott? Ki is­merte barátait? Ki lehetett infor­mátora a CSKP KB-ban az ötve­nes évek második felében? Ki tud valamit olyan csehszlovák szakértőkről, akik a szovjetek számára dolgoztak antiprotonok vagy sugaraik felhasználásán? arc alsó felére, akárcsak a szörfö­zők álarca. A lyukakon át belégzett leve­gő aktív szénrétegen keresztül j ut az álarc viselőjének szájába, or­rába. A kilélegzett levegő két na­gyobb nyíláson át távozik. A cse­rélhető szűrő elnyeli az ólmot, az ózont és az autók által kibocsá­tott gáz más alkatrészeit, de a vi­rágport és a vírusokat is. Csupán Hamburgban eddig már 500 angol gyártmányú álar­cot adott el egy nagy kerékpár­üzlet. Japánban ugyanakkor bizo­nyos időjárási viszonyok mellett a gyalogosok közül is sokan csak álarccal hagyják el otthonaikat. vendégek kezdenek elmaradoz­ni. Ez arra kényszeríti a fényűző hotelokat, hogy a „készen vett” turizmus felé forduljanak az ed­digi „testre szabott”, azaz az egyéni kívánságokon alapuló he­lyett. Ez annyit jelent, hogy kombinált szolgáltatásokkal csá­bítják a vendéget. Az egyik leg­előkelőbb párizsi szálloda, az V. György Hotel például a szobá­hoz kulturális „útlevelet” ad, amely 60 múzeumba biztosít szabad belépést. A Concorde hotellánc vendégei szálloda + múzeum, szálloda + golf és szál­loda + erőnlétet javító program között választhatnak. A Crillon „csomagot” kínál, amelyben egy szoba, egy vacsora és egy üveg pezsgő foglaltatik. A magas árak Franciaország­ban is a zöldturizmus felé irányít­ják a látogatókat: a kempingek és a falusi szállodák felé. Belép­tek az üzletbe a kastélytulajdo­nosok is. Szövetségük különösen amerikai és angol vendégeket hív fel arra: próbálják ki, hogy milyen az „élet e_gy kastélyban”. Már nem csábító a „luxus a lu­xusért” jelszava. Azoknak, akik nem alkalmazkodnak az idők változásához, hamarosan kiürül a zsebük — foglalta össze a hely­zetet a Tourfirst nevű nagy ide­genforgalmi vállalat szervezője. A kanadai tengeri szörny léte bizonyított Kanada nyugati partvidékén az őslakos indiánok már évszázadok óta többször is látni véltek egy, a Loch Ness-i szörnyhöz hasonló tengeri kígyót a Csendes-óceán vizében. Két, Brit-Kolumbiában élő tudós kijelentette: most már megdönthetetlen bizonyítékok állnak rendelkezésükre, hogy a kad- boroszaurusznak elnevezett, hosszú nyakú lény nem csupán a mesékben létezik. Állításuk szerint az el­múlt mintegy 60 év során legkevesebb hat példányt sikerült azonosítani, többek között egy élő bébit, valamint egy bálna gyomrában talált fiatal egyed te­temét. Ed Bousfield tengeri biológus és kutatókol­légája, Paul LeBlond óceanográfus decemberre ké­szülnek megállapításaikat az American Society of Zoologists elé terjeszteni. Bousfield határozottan állítja, hogy a kígyó nem csupán az indiánok, a megrettent hajósok és a turis- tacsalogatók képzeletének szüleménye. Jelentésük szerint a feltárt tények egy önálló gerinces faj léte­zését támasztják alá. A kutatók jellemzése szerint „Caddy” egy kis fejű dinoszauruszhoz hasonlít, többnyire az óceán mélyén tartózkodik, hallal táp­lálkozik, és kicsinyét valószínűleg a melegebb, parti vizekben hordja ki. A kifejlett példány 12-18 méter hosszú, és mintegy 40 km/h-s sebességgel képes szelni a vizet, gyorsabban, mint a kardszárnyú delfi­nek. Bousfield tájékoztatása szerint a második világ­háború óta két-két olyan csontvázat, illetve tetemet sodort a víz Brit-Koíumbia és a szomszédos Wa­shington állam partjaira, amelyek minden valószí­nűség szerint kadboroszauruszok maradványai. A legmeggyőzőbb mindenesetre az a háromméteres ifjú példány volt, amelyet 1937-ben egy bálna gyomrában fedeztek fel. 1968-ban pedig egy 32 cm-es csecsemőpéldányt fogott egy bálnavadász hajó kapitánya, aki az „ismeretlent" éjszakára egy vödörbe tette, reggel azonban megsajnálta, és elen­gedte. Bousfield elmondta, hogy az elmúlt 100 évben átlagosan évente egyszer látták „Caddyt” a tenge­reken. Feltette a kérdést: évente vajon hány óriás tintahalat lát az ember? Egyet sem, pedig milliónyi él belőlük az óceánok mélyén — hangsúlyozta. A két kutató szerint a lény valami módon kap­csolódik a Loch Ness-i szörnyhöz és más, európai tavakban látott kígyókhoz. Arlene Gaal, okanaga- ni író, aki azt állítja, hogy az elmúlt 12 évben há­romszor látta a szörnyet, úgy véli: ezek a lények a történelem előtti biológiai fejlődés egyedei, ame­lyek az idő folyamán alkalmazkodtak a tavi élet fel­tételeihez. A szkeptikusokat azonban lehetetlenség meggyőzni: az összes tengeri szörny mögött nem látnak egyebet, mint a turistaforgalomból profitá­lók dús fantáziáját. Gaal szerint viszont a múlt hó­napban egy okanagani házaspár videofelvételt ké­szített „Caddy”-ról. Mindenesetre úgy tűnik, hogy a kanadai posta hisz a lények létezésében: tavaly ősszel ugyanis bé­lyeget bocsátott ki, amelyen a szörny művészi ábrá­zolása látható. Az irigység és a gyűlölet kontinense felé? A sisak után „megérkezett” a gázálarc is „Készen vett” turizmus

Next

/
Oldalképek
Tartalom