Heves Megyei Hírlap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-01 / 283. szám
HÍRLAP, 1992. december 1., kedd PÉTERVÁSÁRA ÉS KÖRZETE 5. Jegyzőklub — ezúttal Recsken December 11-én, a hónap második péntekjén találkoznak ismét egymással Pétervására és környéke jegyzőklubjának tagjai. A helyszín ezúttal a recski polgármesteri hivatal, ahol elsőként az önkormányzatok építésfelügyeleti tevékenységéről esik majd szó. A téma meghívott előadója Ott László megyei főépítész lesz. Ezután eldől, hogy az érintett önkormányzatok létrehoznak-e egy társulást az építésfelügyeleti feladatok ellátására, végül pedig önkormányzati „rendeletbörzével” zárul a program. Öregek napja Bátorban A múlt hét végén, szombaton öregek napját rendezett a faluházban Bátor önkormányzata. Az eseményre minden, a községben élő nyugdíjast meghívtak. Az időseknek először a helybéli kisdiákok kedveskedtek egy rövid műsorral, majd népzenei bemutató következett, végül az ön- kormányzat csekély ajándékát is átvehették a jelenlévők. Emlékmű az áldozatoknak Emlékmű készül Bátorban a második világháború helyi áldozatainak tiszteletére. A tervek szerint valamikor a jövő év elején avatják majd fel a huszonnégy hős nevét megörökítő obelisz- ket, amely a községi templom falán lévő első világháborús emléktábla mellett kap helyet. Az egészségügyről Egercsehiben Több, Egercsehiben élő olvasónk is felkereste a napokban szerkesztőségünket, azt panaszolva, hogy botrányosan rossz a községben az egészségügyi ellátás, csaknem mindenki elégedetlen a jelenlegi körzeti orvos munkájával. Talán megnyugtató a hír, hogy a „csehi” önkormányzat tegnapi testületi ülésén foglalkozott az üggyel. A történtekről a későbbiekben részletesen is beszámolunk. Elkészült a hangoshíradó Tarnaszentmárián befejeződött az a fejlesztés, amelynek eredményeként elkészült a han- goshíradó hálózata. A községházánál három, a Tarna-híd közelében pedig egy hosszúkás, úgynevezett „stadionhangszórót” helyeztek el, több mint 300 ezer forint értékben. Ezzel az új hálózattal lehetővé vált, hogy az egész faluban hallható legyen az önkormányzat hirdetése. Egy sikeres vállalkozás Pontosan egy éve annak, hogy Párádon a helyi áfész igazgatósága úgy döntött: a tulajdonukban lévő kihasználatlan, üres épületben Recsken — a miskolci Royal Bútorkereskedelmi Vállalattal közösen —, egy bútorüzletet nyitnak. Az elképzelés megvalósítása akkor még nagyon kockázatosnak tűnt, az elmúlt egy év kereskedelmi statisztikája azonban már azt rögzíti, hogy érdemes volt kockáztatni. Amint azt Somoskői István üzletvezetőtől megtudtuk, a bolt havi forgalma átlagban meghaladja az egymillió forintot. A vevők döntő többsége Recskről, illetve a környékbeli településekről érkezik, de — különösen nyáron — sok az olyan vásárló is, aki a megyén kívülről utazott a községbe, hogy felkeresse az üzletet. GembiczkiBéla Erdei iskola Tardoson Számháborúéra Az ajándékkészítők: Dobi Rita, Bártfai Krisztina, Súlya Enikő és André Lenko Tizenöt apróság Egerbocson Egy esztendeje avatták az óvodát... Másodszor látogat immár az egerbocsi óvodába a Mikulás. Egy esztendővel ezelőtt járt itt először, nem sokkal azután, hogy az építők átadták a korszerű intézményt az önkormányzatnak, illetve a tizenöt apróságot nevelő, gondozó személyzetnek. Akkoriban egy régi iskolaépületet alakítottak át úgy, hogy az óvodai helyiségek mellett berendeztek itt egy konyhát is: mintegy nyolcvan gyermeket, idős embert látnak el innen főtt étellel. Most, hogy újra várják az apróságok a Télapót, az egyéves évfordulót is megünneplik majd csendesen az óvodában, ahová azóta televíziót, videót vásárolt az önkormányzat, amely egyébként is gyermekpárti : hatéves korig minden óvodás ezer forintot kap majd a Mikulás-csomag mellé, az iskolások pedig korábban vehették át a tanszersegélyüket. Önfeledt játék Simon Márta óvónő felügyeletével Az új gazda: az Oszter család Eladták a parádsasvári üveggyárat Volt reggel, amikor Fabriczius Tamás, a kürtös irigykedve öltözködött, iskolatársai ugyanis még szundíthattak egy kicsit az ébresztő előtt. S amikor felharsant a kürtszó, megkezdődött az élet a tardosi erdei iskolában, ahol az idei utolsó turnus töltötte napjait. — Hét órakor van ébresztő, ezért mérgeskednek is azok, akik reggelente szeretnek még lustálkodni egy kicsit... — mondta Tamás, akit ettől függetlenül szeretettel vesznek körül a boconádi általános iskola 7-8. osztályosai. Jókat derülnek ugyanis azokon a „fals” hangokon, amelyeket „kicsikar” a kürtből a nyurga, hetedikes fiú. — Hát hogyne — vágott vissza nyomban Tamás —, hiszen alig pár hete, hogy a kezembe került ez a hangszer... Már ebből a reggeli epizódból is kiderül, nem akármilyen környezetben tanultak néhány napig az alföldi környezetű falu kisdiákjai. Hasonlóan azokhoz a sulisokhoz, akik előzőén már egy-egy kellemes időszakot töltöttek a tardosi sporttábor „erdei iskolájában”. — Órák itt is vannak, de sokkal érdekesebbek, mint otthon... — összegezték tapasztalataikat a gyerekek, amikor az udvaron készülődtek a szabadtéri programokra. Előtte az étteremben tartottak órát, ezúttal arról számoltak be, hogy ki hány növényt ismert fel a legutóbbi túra alkalmával. Itt-ott biológiakönyvet lehetett látni, növényhatározót, az egyik sarokasztalnál pedig levelekből, tobozokból, apró fenyőgallyakból ajándékokat készítettek néhányan. Tanáraiknak, szüleiknek, testvéreiknek... — Nagy sétákat tettünk a környéken — mesélték —, s akkor gyűjtöttük a hozzávalókat — pillantottak fel. Szorgosan „dolgoztak”, miközben a tájról, a környezetről és természet védelméről esett szó. A tanárok — Káli József, Kassa János, Káli Józsefné és Kertai Lászlóné — úgy szervezték a programokat, hogy idebenn lehetőleg csak napi két óra legyen, a többit a szabadban töltötték valamennyien, bár kissé hűvös, de a mozgáshoz kellemes volt az idő. A legalkalmasabb a jókora sétákra, túrázásokra: így hát elgyalogoltak Szarvaskőig meg vissza, s megfordultak Mónosbél környékén is. Amikor meg a táSoha nem látott fejlődésnek indult ebben az esztendőben Tarnaszentmária. Az év első felében lefektették a vízvezetékhálózat csöveit az utcákban. Ám alighogy átadták a községi vízmüvet, megjelentek az útépítők, munkájuk nyomán két jókora szakaszon javultak meg a közlekedés feltételei. Most pedig — amint azt Hídvégi Pál polgármester is megerősítette — egy újabb beruházásba kezdtek: orvosi rendelőt építenek. Régi vágya volt ez a kisközség lakóinak, ezért is vágtak bele az elképzelések megvalósítáborban maradtak, ott volt a teniszpálya, lehetett tollasozni, röplabdázni, futkározni hegyenvölgyön... — Érthető is, hogy farkasétvágyuk van a gyerekeknek — mondta Erdélyi Balázsné, a tábor gazdaságvezetője, aki munkatársaival együtt gondoskodik az iskolások ellátásáról. Ezen a napon éppen raguleves és mákostészta várta ebédre a kis fa- lánkokat, de majd mindennap jutott hús is az asztalra: rántott szelet, pörkölt... Általában elégedettek a menüvel a táborozok, akik közül az ostorosiakra, a hal- majugraiakra emlékeznek szívesen, a legjobb viselkedésűek, magatartásúak voltak az ottaniak. Nem mintha a többiekkel sok gond lett volna... — Egész nap együtt vagyunk a gyerekekkel — említették a pedagógusok —, s ez arra is jó, hogy jobban megismetjük őket. És szó, ami szó: nekünk sem ártott ez a kis kikapcsolódás, a hegyi levegő. Frissebben, lelkesebben sába az önkormányzat tagjai. Történt ugyanis, hogy a „hátrányos helyzetű települések” pályázat útján bizonyos összeget kaphattak középületek karbantartására. Nos, így jutott az ön- kormányzat 1,2 millió forinthoz, amely lehetővé tette a munkálatok elkezdését. Vita csupán azon volt a képviselő-testületben, hogy az egykori pártházat alakít- sák-e át orvosi rendelővé, gyógyszerszobává, avagy egy teljesen újat építsenek. Végül is úgy döntöttek, hogy olcsóbb lesz egy új épületet felhúzni. A döntést követően láttak fogtunk hozzá a gyerekekkel együtt a napi munkához. S bizonyára így lesznek ezzel a minket váltó tanártársaink, a következő napokra érkező alsósaink, a 3-4. osztályosok is. — Mivel teltek az esték? — Kilenc óráig maradhattak fenn a gyerekek, addig társasoz- tak, videofilmeket hoztak magukkal, s azokat vetítették le. S a bátrabbak kipróbálhatták a szaunát. A bátrabbak négyen voltak, négy lány. Besenyei Melinda, Sárközi Erika és Bibók Enikő életében először merészkedett be a forró gőzbe. — Nem is volt olyan kellemetlen — idézték fel kacarászva, s a többiek félénkségére célozva. — Veret Mariann otthon is szokott .szaunázni, ő biztatott bennünket. Öt-tíz percig voltunk benn, aztán irány a hideg zuhany... — Hány fok lehetett odabenn ? — Fönt, a második lépcsőn már nagyon meleg volt, talán nyolcvan fok is lehetett — saccol- ták a lányok, akik most viszont siettek meleg holmit húzni, hiszen az erdőbe készültek ismét. — Számháborúóra lesz... — pattantak fel a székekből a leendő két csapat tagjai. S valóban, pár perc múlva már ott álltak a hegynek vezető ösvény elején, gondosan takargatva a piros és a kék számokat tartalmazó papírlapokat. — Kinek tetszik drukkolni...? — kérdezték búcsúzóul. Mit válaszolhat ilyenkor az ember, ha nem akaija, hogy részrehajlással vádolják....? — Győzzön a jobbik...! Szilvás István munkához az építők, s olyan jól haladtak, hogy mára elkészültek az alapozással, valamint a lábazattal, s várhatóan december 31- ig tető alá is kerül az épület. A továbbiakban aztán — ahogy az időjárás engedi — elvégezhetik a belső munkálatokat, szereléseket. A Tabán utca felé néző új egészségügyi létesítményt — a rendelőt és a gyógyszerszobát — mintegy négy és fél milliós költséggel valósítják meg, s várhatóan jövő augusztusban adják majd át a lakosságnak. A hír igaz és végleges. Az Állami Vagyonügynökség úgy döntött, hogy eladja a parádsasvári üveggyárat. Megvan már az új gazda is, aki nem más, mint Oszter Sándor, a népszerű színművész. — Még egyszer hangsúlyozom — foglalja össze a történtek lényegét Müller Attila, a gyár megbízott igazgatója —, hogy nem én, s nem is a dolgozók adták el a gyárat, hanem az állam. — S miért tartja ezt fontosnak hangsúlyozni? — Azért, mert hetek, hónapok óta nagyon sok mendemonda keringett a gyár sorsa körül, ideje tisztázni, hogy mi is az igazság. — Vajon milyen érvek és tények szóltak Oszter Sándorék vállalkozása mellett? — Felsorolni is nehéz. A gyár termékei évek óta világszínvonalon készülnek, biztos piacaink vannak, igen sok jó, tehetséges szakember dolgozik az üzemben. — Ez mind így igaz. Mégis megkérdem: a korábbipri vatizá- ciók miért nem sikerültek? — Kizárólag anyagi gondok miatt. Mint ismeretes, a Fotex Rt. dobta ki elsőként a „hálóját” a gyárra. Hogy a tervből mégsem lett valóság, annak egyetlen oka volt: az, hogy a Fotex nem mérte fel kellően anyagi forrásait. — Hallottuk Sas váron, lapunk is írt róla, hogy az új gazda igen alaposan átvilágítja majd a gyári kollektívát... — Ebből egy szó sem igaz. Lehet, hogy én vagy munkatársaim is követtünk el hibákat, de a sajtó kicsit mostohán bánt velünk az utóbbi időben. Szemünkre vetette például, hogy román állampolgárokat foglalkoztatunk, a helyiek egy részét pedig elküldjük. De volt időszak, amikor azzal vádoltak meg bennünket, hogy nincsenek biztos piacaink, nem tudunk fizetni, termékeink sem a régiek. Nos, nem erről van szó. Ezzel a gyári kollektívával sem nekem, sem az új tulajdonosnak semmi baja nincs. Sőt! Jó piacaink vannak, s több termékünk ma is megállja a versenyt a világ valamennyi piacán. Az igaz, hogy román szakembereket foglalkoztatunk, de egyetlen olyan sasvári vagy környékbeli — Nem én, s nem a dolgozók adták el a gyárat... (Fotó: Gál Gábor) dolgozónkat sem küldtük el, akik értik és szeretik a szakmájukat. Felelősségem teljes tudatában kijelentem: jó új üvegfúvókat tíz perc alatt felveszünk. Csak lennének... — Hallottuk, hogy az utóbbi időben vékonyabb lett a pénztárcájuk a gyári dolgozóknak... — Ez sem felel meg a valóságnak, mert nem egy szakemberünk keres havonta bruttó 50-55 ezer forintot. Igaz, hogy három műszakban, és hajtani kell, de aki — ahogyan már említettem — valóban szeret és tud is dolgozni, az anyagi számításait is megtalálhatja a gyárban. És az egészen biztos, hogy ezután is így lesz. — Az új tulajt mennyire ismerik Sasváron ? — Úgy látom, egészen jól. Szeretik mint színészt, és mint embert is becsülik. Legalábbis ez derült ki azon a munkásgyűlésen, amelyen több mint háromszáz dolgozó vett részt. Az emberek bíznak benne, s többen elmondották: szívesen dolgoznak vele. — Hol tart pillanatnyilag az üveggyár „oszterizálása ”? — Égy szakemberekből álló bizottság értékeli az idei munkát, s veszi át folyamatosan az üzemet. Munkájukkal rövidesen végeznek, s utána beindul az új élet a gyárban. — S mi lesz a sorsa a megbízott igazgatónak? — Oszter úr azt közölte velem : a gyár életét, munkáját a továbbiakban is én irányítom majd... Koós József Újabb beruházás Tarnaszentmárián Orvosi rendelőt kap a falu Tamás megfogadta társai tanácsát: „Ezt még gyakorolni kell...” Most már nem titok: Kovács Enikő a 7429-es, Súlya Enikő pedig a 4517-es számot viselte a „háborúban”
