Heves Megyei Hírlap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-31-1993-01-01 / 307. szám
HÍRLAP, 1992. december 31—1993. január 1., csütörtök—péntek ÚJÉVI MAGAZIN 9. Erőszak a gyerekszobában Öröklődik-e a dohányzási hajlani? „Hitler-diktátort cserélnék „haláltábor-mene- dzserre” — csak a kívülállóknak tűnik rejtjelesnek a szöveg, amely az osztrák iskolákban kézről kézre jár, merészebb esetekben még a hirdetőtáblákon is megjelenik. Náci számítógépes játékokat csereberélnek így a gyerekek — ennél nyíltabban nem illik, ugyanis tiltott. Mégis, valahogy eljutnak közéjük — minden tizedik gyereknek van —, és meglehetősen kedvelik a teljesen egyértelmű játékokat, amelyekben zsidókat gázosítanak el, cigányokat és törököket gyilkolnak tömegesen, a legkegyetlenebb módon. Bécsben nemrégiben a publicisztikai intézet egyik tanulmánya foglalkozott azzal a problémával, vajon kik állítják elő és hogyan terjesztik ezeket a programokat? Kutat már az oktatási minisztérium is, és kicsit már előbbre jutottak. Megállapították, hogy programozói ismeretekkel rendelkező — a „vevőkörnél” valamivel idősebb — fiatalok gyártják a játékokat, és korántsem ártatlanul, csupán pénzszerzés céljából: nyilvánvaló, hogy a kicsiket nevelni-oktatni is akarják, beléjük oltva az előítéletet vagy gyűlöletet egyes népcsoportok iránt. Nem zárható ki, hogy profik is részt vesznek ebben a „felvilágosító” munkában: jobboldali szélsőséges szervezetek is benne vannak a dologban. Nincs nehéz dolguk: a viszonylag ártatlan — még ha ostoba — diszkeket a gyerekek az iskolaudvaron adják-veszik, csereberélik, nem nagy ügy közéjük keverni ezeket a korántsem ártalmatlan játékokat. Amíg aztán annyira megtetszenek, hogy már maguk is keresik. Más jelek is mutatnak arra, hogy a szélsőséges szervezetek a legfiatalabbak körében toboroznak. Az iskolák közelében találtak már különféle ilyen röplapokat: van, amelyet osztogatnak, van amelyet — mintha csak véletlenül történt volna — ott hagyják heverni. Megkeresik az iskolák diákvezetőit, beszélgetnek, meghívják őket. A hatóságoknak nincs könnyű dolguk. Miközben attól félnek, hogy az ártatlannak tűnő gyermekjátékok nyomán kialakul a fogékonyság a szélsőséges ideológiák iránt, nem egyértelmű a tiltás. A betiltott játék lesz a legkeresettebb árucikk. A gyerekeket minden jel szerint lenyűgözi, hogy egyetlen gombnyomással „ölhetnek”. A legdöbbenetesebb, hogy nemcsak a fiúk éreznek így: a nácijátékokat kedvelő 10 és 19 évesek közül 11 százalék a lányok aránya. A gyerekek, akik vonzódnak az ilyen játékokhoz, néha papájuktól kapják a diszket — ami sokat elárul a környezetről. A védekezést szolgálja az oktatási minisztérium ötlete: ellen-komputeijátékokat kellene kifejleszteni. Olyanokat, amelyek pont az ellentétes érzelmeket alakítják ki a gyerekekben. Addig is, amíg ennek sikeres változatai elkészülnek, a minisztériumban a tapasztalatokat tanulmányban összegezik. Címe: Miként alakulnak ki a fasisztoid, idegengyűlölő tendenciák. Operaszínpadon Kafka Kastélya Nagy sikerrel mutatták be a közelmúltban Berlinben Franz Kafka A kastély című regényének operafeldolgozását. Aribert Reimann érdeklődéssel várt művét a 42. Berlini Ünnepi Heteken ismerhette meg a zeneszerető közönség. A kulturális rendezvénysorozat középpontjában Prága áll, a rejtélyes világű elbeszélő, Franz Kafka (1883-1924) városa. Az 56 esztendős berlini zeneszerző bemutatott hatodik operája 1989 és 1991 között íródott, színpadra vivője, a Deutsche Oper megbízásásából. A premier végén a közönség viharos tapsa nem kis mértékben szólt a fiatal berlini karmesternek, Michael Bodernek is, aki egyéni felfogásban hozta összhangba a zenemű drámaiságát és lírai hangvételét. Reimami a szövegkönyvhöz Kafka más műveiből is felhasznált részleteket, megtartotta viszont Max Brod 1953-ban Berlinben bemutatott, kilenc képből álló Kastély-feldolgozásának szerkezetét. Míg Brod adaptációja a színpadi hatás kedvéért konkretizálja és olykor leegyszerűsíti Kafka alkotását, a zene elmondhatatlan és megfoghatatlan dolgokról beszél. Az opera szüzséje lényegében megegyezik Franz Kafka művének tartalmával. K., „a földmérő” egy faluba érkezik, hogy a közeli kastély számára ismeretlen urának szolgálatába álljon. Láthatatlan hatalmak, saját elhibázott viselkedésének tükröződései azonban megakadályozzák, hogy célhoz éljen. A szolgalelkűség, a bürokrácia, az egymás elleni kémkedés, a szeretet- lenség és nem utolsósorban saját viselkedése okozzák K. bukását. A rendező, Willy Decker a nézők szeme láttára változtatható fekete-fehér színpadképet alkotott, egy kör jelképezi K. sikertelenségét, elvágott zsinórű telefon érzékelteti a kommunikáció hiányát. Az énekesek és a statiszták a forgószínpadon váltakozó díszletek előtt játszanak. A Berlini Ünnepi Heteken Prága és Csehország művészetét, valamint művészeit mutatták be a zene, az irodalom, a film, a színház és a képzőművészet területén. A programban többek között 11 zenei ősbemutató szerepelt, közülük 4 cseh zeneszerző műve, Prágából öt színház vendégszerepeit berlini színpadokon. Ügy tűnik, a gének befolyásolják, hogy a születendő gyermek később dohányos lesz-e, mégpedig milyen mértékben, és azt is, hogy képes lesz-e esetleg abbahagyni a dohányzást. Ezt egy húsz éven át folytatott amerikai vizsgálat állapította meg — írják az amerikai hírügynökségek. A vizsgálatot az Országos Szív-, Tüdő- és Vérintézet végezte Bostonban. 4775 olyan ikerpáron tanulmányozták a problémát, aki katona volt a II. világháborúban. Dr. Dórit Carmelli, aki a kutatást irányította, a New England Journal of Medicine című orvosi folyóiratban tette közzé az eredményeket. Kimutatták, hogy az emberek különböző okokból dohányoznak, s köztük olyan személyek is találhatók, akiknek genetikus hajlamuk van rá. S ha ezek egyszer elkezdték, nagyon nehezen tudnak róla leszokni. A megfigyeléseket csak férfiakon folytatták, de dr. Carmelli szerint az eredmény ugyanúgy vonatkozik a nőkre is. Kiderült, hogy az egypetéjű ikrek dohányzási hajlama megegyezik, míg a kétpetéjűeknél egyáltalán nem áll fenn ez a hasonlóság. Az egypetéjű ikrek 13 százalékánál egyik fivér sem dohányzott sohasem, kétpetéjűeknél ez az arány csak 7 százalék volt. Az egypetéjűek 39 százaléka erős dohányosnak bizonyult. A megfigyelt férfiak 80 százaléka dohányzott életében valamikor. 1960-ban ezeknek 60 százaléka még a nikotin rabja volt, 20 évvel később azonban ez a szám 39 százalékra esett. Carmelli szerint, ha megtalálják azokat a géneket, amelyek a dohányzási hajlamért „felelősek”, az orvosok megállapíthatják, milyen mértékben láncolja magához az egyes személyeket a cigaretta vagy a szivar. S akkor segíthetik őket a leszokásban. Persze, dr. Carmelli tanulmánya nem mutatja ki pontosan, milyen mértékben felelősek a gének a dohányzási hajlamért, de annyit mindenesetre bizonyít, hogy a hajlamot örökölni lehet. Egyes tudósok óvtak attól, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonítsanak a 20 éves vizsgálat eredményének. Dr. Jack Henningfi- eld, a John Hopkins University professzora kijelentette: az amerikai férfi dohányosok felének sikerült leszoknia szenvedélyéről a legutóbbi években. Dr. Carmelli megállapítása mellett szól mindenesetre, hogy a tapasztalatok szerint dohányos család gyermeke legtöbb esetben szintén dohányos lesz. Az internacionalista küldetés véget ért Az idei év első felében véget ér az egyetlen, Latin-Amerikában állomásozó orosz csapatkontingens végleges kivonása, s ezzel katonai téren is az irattárba kerül Kuba és az egykori „szocialista tábor” együttműködésének három évtizedes története. Az utóbbi években szuperhatalmi szerepét feladni kényszerült Szovjetunió, illetve a „jogutód” Oroszország idegen földön tartózkodó katonáinak távozását mindenütt az érintett országok sürgető óhaja előzte meg, és a szuverenitásukat visszanyert nemzetek fellélegzése kísérte. Nem így Kubában, ahol — legalábbis a vezetés — végsőkig ragaszkodott az egykoron „internacionalista küldetéssel” a szigetre vezényelt alakulat jelenlétéhez, s csak most, a kivonás szándékát hírül adó moszkvai bejelentés után egy évvel született meg a konkrét megegyezés. Az orosz-kubai tárgyalásokról és a megállapodásról nemrégiben Havannában közzétett kormánynyilatkozatból még egy év távlatából is érződik a sértődöttség, amellyel Gorbacsov akkori szovjet elnök döntését fogadták: az előzetesen nem egyeztetett lépés hideg zuhanyként érte a Castro-kormányt. S nemcsak azért, mert az állandó — vélt vagy valós — amerikai fenyegetettség légkörében élő, s azt a belső nehézségekre magyarázatul használó havannai vezetés immár konkrét külső katonai támogatás nélkül maradt, hanem mert így kútba esett az a lehetőség is, hogy az oroszok távozása legyen a „cserealap” a guantana- mói amerikai haditengerészeti bázis kiürítéséért. Ehhez az állásponthoz kubai részről megpróbáltak ragaszkodni a kivonulásról folytatott tárgyalások első, tavaly novemberi fordulójában, így egy jottányit sem juthattak előre, mert nemcsak Washington utasította vissza azonnal a támaszpont feladását, hanem az akkor még szovjet színekben Havannába érkezett moszkvai küldöttség sem volt hajlandó a két kérdést összekapcsolni. A nemrégiben tartott újabb forduló kimenetele azonban már nem volt kétséges: a Szovjetunió széthullása után orosz parancsnokság alá került csapatoktól már nem várhattak többé internacionalista segítségnyújtást — azaz adott esetben a Castro- rendszer fegyveres védelmét. S miként a kubai közlemény fogalmaz: „ilyen körülmények között nincs mód arra sem, hogy a csapatkivonást a guantanamói bázis felszámolásától tegyék függővé”. A gépesített lövészdandárt egyébként az emlékezetes 1962 októberi rakétaválság után telepítették Kubába; a nukleáris robbanótöltettel is ellátott, amerikai célpontokra irányuló szovjet rakétákat váltották fel a katonák, miután Hruscsov és Kennedy elnök megállapodott az atomfegyverek kivonásáról. Az alakulat létszáma az elmúlt évtizedekben időközönként a tízezres létszámot is elérte, az utóbbi egy évben azonban mindinkább csökkent. Nemrégiben közzétett értesülések szerint 2200-an maradtak kubai földön, ám Vjacseszlav Usztyinov, az orosz delegáció vezetője a megállapodás után adott nyilatkozatában már azt közölte: csupán 1500 katona és a tisztek családtagjai mondanak búcsút a sziget- országnak. Vittorio Gassman és a hetedik iksz Ál-Hitler teteme az udvaron „Kacsa az az orosz archív film, amely Hitler Adolf holttestét mutatja a berlini kancellária udvarán” — állította egy német televíziós program. A film, amelyet a volt Szovjetunió több köztársaságában bemutattak, el szeretné oszlatni azt a hiedelmet, hogy Hitler tetemét elégették, miután megmérgezte, vagy agyonlőtte magát. A filmből vett fényképeket több német újság első oldalán közölte. A KGB archívumából származó film egyenruhában mutatja a holttestet, amely a földön fekszik egy leterített tiszti köpenyen. Az ismert bajusz jól látszik. A filmben azonban csak néhány percre tűnik fel a halott Hitler, akit egy német hadifogoly és szovjet katonák vesznek körül. A Spiegel TV című televíziós műsor azt állította, hogy a holttest egy német katonáé, aki Berlin elfoglalásakor esett el. Olyan bajusza volt, mint Hitlernek. A műsorban idézik Mihail Pozelszkijt, a Vörös Hadsereg volt filmoperatőrét, aki azt mondta: 1945 májusában parancsot kapott, hogy forgasson filmet a kancellária udvarán. Rögtön kétségei támadtak a holttest azonosságát illetően, amikor látta, hogy annak lábán elnyűtt, rongyos zokni van. Egy lövés okozta sebhely az orr alatt ugyancsak ellent mondott azoknak a tanú- vallomásoknak, amelyek szerint Hitler a szájába vette a pisztoly csövét, és úgy lőtt, miáltal fejének legnagyobb része szétroncsolódott. A Spiegel TV Vaszilij Orlovszkijt, a szovjet titkosszolgálat egyik volt főnökét is idézi. Ő kijelentette: Hitlernek és feleségének, Éva Braunnak valódi földi maradványait éppen azon a napon találták meg, amikor Pozelszkij máshol fényképezte a kancellár állítólagos tetemét. — Május 4-én találták meg a maradványokat egy lövedék okozta kráterben, 5-7 méterre a kancellári bunkertól. Mindkét holttestet elégették. Ugyanabban a kráterben két kutya elégetett tetemét is megtalálták, az egyik a Blondie nevű elzászié, a másik egy kölyökku- tyáé volt. A német televízióműsor szerint Hitler földi maradványait valószínűleg Magdeburg mellett temették el, majd 1970-ben egy titokban tartott sírba szállították át Moszkva közelébe. Egy frankfurti árverésen egyébként 50 ezer márkáért kelt el egy hamisított Hitler- napló. Szerzője az a Konrad Kujau, aki 1983- ban a Stern című magazinnak már eladott egy hamis Hitler-naplót. Kujaut ezért 4 és fél évi börtönre ítélték. A börtönben azonban befejezte „írásművét”, és ismét sikerült azt eladnia. Az ismeretlen vevő gyorsan távozott az árverés színhelyéről, nehogy a rendőrség lefoglalja a hamisítványt. A jövő állatkertje Vittorio Gassman a közelmúltban volt 70 éves. A színpadon ünnepbe a kerek évfordulót családja, barátai, tisztelői körében. Achab kapitányként lépett színre a római Cinecitta nagy stúdiójában felépített vitorláshajón. A Melville „Moby Dick”-jé- ből maga által írt színműben, az „Ulysses és a fehér bálna” című redukcióban, amelyet már si- errel játszott Genovában és Sevillában, a két világkiállításon, és amellyel nemzetközi turnéra indult Dél-Amerikába. Vagyis Gassman örökifjú. 70 éves, de fél évszázados színházi és filmkarrier után sem gondol pihenésre. Egyike ő az olasz művészvilág „nagy szörnyetegeinek” — amilyennek Dino Risi emlékezetes filmjében is láthattuk: ezerarcú, rettenetes és elbűvölő komédiás. Genovában született 1922- ben. Rómában végzett színiakadémiát. 1943-ban lépett először színpadra modern és antik drámák főszerepeiben. Óriási sikert aratott Hamletként és Peer Gyntként, játszott Viscontinál és másoknál. Később ő maga is rendezett, és állított színpadra műveket. Igen korán kezdett filmezni is. A vásznon első sikere a neo- realista olasz film egyik legjobb alkotása, a „Keserű rizs”. — „Olyan ellenszenvesen alakította a film ellenszenves figuráját, hogy azonnal megkedveltem” — írta erről a szerepéről Dino Risi, akivel a hatvanas években azután Gassman legjobb filmjei készültek, a nálunk is nagy sikerrel játszott „Előzés” és a többi. Gassman egyetemes tehetsége azonban nemcsak az olasz élet és film figuráira korlátozódott. Nagy sikerrel keltette életre a vásznon a nagy angol színészt, Keant. Majd szerencsét próbált Hollywoodban. Liz Taylornak hegedült, elvette feleségül Shelley Winterst, aki nem sokkal később revolverrel kergette el. Gassman ugyanis kibírhatatlan, elviselhetetlen, csak önmagával foglalkozik, a nőkkel kíméletlen — és amellett kiváló színész, aki mindent tud, amit e mesterségben egyáltalán tudni lehet. Kibírhatatlan, mert a forgatási szünetekben Neruda és Cocteau verseit olvasgatja. Filmjeire szívesen megy a közönség, és ő sokat kér egy-egy filmért. A római Aventinuson fényűző villát építtetett, amelyben kis színházterem is helyet kapott, csillárral és vörös bársonyszékekkel, házi előadásoknak. Gassman szereti és megbecsüli az irodalmat, a művészi értéket. Emellett úgy élt, mint Kean, a zseniális színész, egyik mámorból a másikba, örökös kihágások között, tele pénzzel, nőkkel, társasággal, ahol mindig ő a központ, mindig ő győz mindenben. Mindez a múlt, a hatvanas és hetvenes évek. Gassman a nyolcvanas években új arcot öltött. Három évig tartó depresszió után, amikor megérinti ot a félelem és a betegség, az emberi nyomorúság is, művészete elmélyül és gazdagodik. Drámai erejű újabb filmek jelzik ezt a szakaszt, új rendezőkkel, mint Ettore Sco- la. És megújult kapcsolata a színpaddal, az örök szerelemmel. Gassman fiatal színészeket nevel, gyakran fellép a televízióban, és íróként is bemutatkozik. Immár három önéletrajzi kötet áll mögötte, és készül a negyedik, elbeszélésekkel. Most pedig a „Fehér bálna” színműíróként is felavatta. Színpadi szerző-rendező-színészként járja a világot, legkisebb jelét sem mutatva annak, hogy megelégelné az örökös rivaldafényt és tapsot. A Ci- necittában Fellini, Manfredi, Scola, Risi, Monicelli és sokan mások ünneplték. „Még sok sikert és örök életet Vittorio...” — kívánták neki művészbarátai és csodálói a 70. születésnapon. A konzervatív Angliában forradalmian új állatkert terve született meg: az embereken kívül egyetlen élőlény sem lenne ott. A tervezet szerint a legmagasabb technikát alkalmazó állatkertben a látogatók élő műholdas összeköttetésen keresztül látják majd a vadon élő állatokat, és számítógépes szimulációk se- ítségével tapasztalhatják meg, ogyan érzékelik az állatok a körülöttük levő világot. „Ez az állatkert már a XXI. század természettörténeti múzeumára fog hasonlítani. Megvalósításra váró ötleteinket azonban nem a fantasztikumok világából merítettük” — mondta John Sunderland, az ötlet kivitelezésére létrehozott Élővilág Központ alapító tagja. A szervezők szerint a tervezett új állatkert fokozni fogja a természet értékei és azok megőrzése iránti figyelmet. A mai világban ugyanis — mint állítják — egyre többen érzik kellemetlenül magukat a természetes életközegükből kiszakított állatok ketrecekbe zárása kapcsán. Ennélfogva mind kevesebben látogatják a hagyományos állatkerteket. Sunderland fejében akkor fogant meg az „állatmentes” állatkert gondolata, amikor négy évvel ezelőtti javaslatai a Londoni Állatkert korszerűsítésére nem részesültek kellő támogatásban. A 164 éves állatkert, amely a világon a legidősebb, súlyos énzügyi válságot él át a napok- an, és szinte bizonyos, hogy be kell zárni. Ez azonban több állat elpusztítását jelentheti. Sunderland ötletének valóra váltásához csaknem 35 millió fontra (67 millió dollárra) van szükség. Bár a kormány nyújtott némi pénzügyi támogatást a tervezet kivitelezhetőségét felmérő tanulmány elkészítéséhez, a terv életképessé tételéhez vállalatok bevonására is szükség lesz. A finanszírozási nehézségek ellenére a leicesterbeli Élővilág Központ megnyitását 1995-re tervezik. A délután három órai etetést, a trópusi esőerdőket, az Antarktiszt, vagy éppenséggel Afrika vidékeit bemutató műholdkapcsolat váltja majd fel. A látogatók közvetlen kapcsolatba léphetnek ezen tájak élővilágával a helyszíneken tartózkodó vezetőink segítségével — magyarázta William Travers, az Élővilág Központ elnöke. Travers azt is hozzátette, hogy várakozásuk szerint évente legkevesebb egymillió látogató lesz kíváncsi az állat nélküli allatkert- re, s ezáltal a tekintélyes belépőjegyárak képesek lesznek fedezni a fenntartási költségek döntő hányadát. Az esetleges profitot pedig a környezetvédelemre fogják fordítani. Az állatkert egyik részén egy úgynevezett „érzekelés-világot" fognak létrehozni, ahol a látogatók akár egy pók szemein keresztül láthatják, vagy egy gyümölcskukac érzékelőin keresztül foghatják fel a környező világot. Mindezt egy számítógép áltál kreált háromdimenziós látvány- világ teszi majd lehetővé. Az állatkertben sétálók olyan készüléket fognak viselnek majd a fejükön, amely a valódi természetben tett kirándulás szenzációs érzetét kelti. Ezzel egyidejűleg a kezükre húzott különleges kesztyűk a képnek megfelelő tapintásérzetet is biztosítják. „Mi valódi szafariútra hívjuk meg vendégeinket: öt méter magasról, zsiráfszemekkel nézhetik a szavannát, és gyíkbőrbe bújva kúszhatnak a fákon” — ecseteli Travers. És elárulja, hogy az egész valódi természetet egy lézerlemezekből álló „élővilágkönyvtárban” tárolják majd. Aiz állatkert további közönségcsalogató attrakciói közé tartoznak majd azok a számítógépes játékok, amelyek segítségével eddig egyedülálló módón lehet majd érzékeltetni az emberiség által a természetben végrehajtott barbár pusztítás következményeit. Az Élővilág Központ kis csapata mindazonáltal elismeri, hogy az állatok felnevelésével, tanulmányozásával és természetbe való visszajuttatásukkal foglalkozó központoknak még a jövőben is lesz szerepük. Csakhogy ezeken a helyeken a közönségnek nincs semmi keresnivalója.
