Heves Megyei Hírlap, 1992. december (3. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-19-20 / 299. szám
HÍRLAP, 1992. december 19—20., szombat-vasárnap 7. Miből él majd Fergie? Ha Sarah Ferguson, alias „Fergie” hercegnő elválik András yorki hercegtől, II. Erzsébet angol királynő második fiától, azért nem kell majd csupán a „Budgie, a kis helikopter” című mesekönyvei egyébként nem csekély jogdíjaiból tengetnie további életét — nyugtatták meg az egyébként sem aggódó brit közvéleményt a londoni lapok. Miután a pletykaűj ságok a közelmúltban közölték ő királyi fensége, Sarah, a yorki hercegnő félmeztelen képeit, amelyek a francia Riviérán készültek róla egy texasi milliomos meghitt társaságában, most már mindenki biztosra veszi, hogy András herceg és Sarah válnak. A hercegnő még márciusban külön költözött férjétől. Korábban sem volt éppen teljesen hűséges hozzá, de sokan sejtik, hogy a házasság eleve András herceg fafejűsége miatt jutott zátonyra. Sarah hercegnőt a Riviérának épp abban a zugában leplezte le egy ügyes fotóriporter teleobjek- tívje, ahová 1936. december 3-án, ugyancsak repülőgépen, megérkezett egy elvált amerikai asszony, Mrs. Wallis Simpson. Mrs. Simpson azonban jobban álcázta magát: még fejére is kendőt tekert. Idősebbek emlékezhetnek: ez a Mrs. Simpson volt az, akiért VIII. Edward király lemondott a trónról, mert az anglikán egyház előírásai és anyja tilalmai miatt királyként nem vehetett volna feleségül egy elvált nőt. Mrs. Simpson a közelgő botrány elől menekült el Angliából. Valóban: egy hét múlva VIII. Edward lemondó beszédét közvetítette a BBC. A windsori herceggé vissza- vedlett király szerette volna magával vinni a civillista kiutalásait, de az akkori miniszterelnök, Stanley Baldwin ezt nem engedte. Edward végül abban állapodott meg fivérével, VI. György királlyal — II. Erzsébet apjával —, hogy 300 ezer fontot kap az új király magánvagyonából, de cserébe át kellett adnia a sandring- hami és a balmorali királyi birtokot. (Ez utóbbi skóciai birtokon mérlegelte a királyi család, mi legyen Sarah sorsa.) Ebből az alapból a leköszönt király évi 21 ezer font járadékot húzott (ez ma számszerűleg a brit átlagfizetés kétszeresének felel meg, de akkor még persze, sokkal többet ért), azzal a feltétellel, hogy fivére engedélye nélkül nem tér vissza Nagy-Britanniá- ba. Ezenkívül a volt király magával vitt még közel egymillió fontot a cornwalli hercegség jövedelméből, amely mint korábbi trónörököst illette meg. Ha a rangon aluli házasság ilyen jól fizetett, mennyit hozhat a rangon aluli válás? A yorki hercegi pár jelenleg évi 249 ezer fontot kap az állami költségvetésből a civillistán, a „munkájával” — díszelgéssel, megnyitókkal, jótékonykodással, egyebekkel — kapcsolatos költségeire. Ha Sarah nem lesz a királyi család tagja, az eddig rá jutó rész persze, nem jár majd neki. Örülhet, ha a hercegnői címet megtarthatja, habár a királyi fenség megszólítástól megfosztják. (Ezt a volt VIII. Edward sem tudta kiharcolni Mrs. Simpsonnak). De Sarah hercegnő azért továbbra is pénzbe fog kerülni az államnak, hiszen két kislányának továbbra is testőri védelem jár, s ez anyjukat is megilleti, ha együtt vannak. Mennyi végkielégítést kap Sarah hercegnő a királynőtől, az még a jövő titka, de a pletykasajtó több tízmillió fontot gyanít. Sarah-nak ugyanis fontos adu van a kezében: ha megírja és kiadja önéletrajzát, könnyen lehet, hogy végromlásba taszítja a Windsor-házat. A brit királyfigyelők szerint II. Erzsébetnek minden pénzt megér, hogy elhallgattassa rakoncátlan menyét. Perlasca — „az igazak igaza” Izrael a legnagyobb kitüntetést adta neki, amit nem zsidó csak kaphat: fát ültettek nevével az „igaz emberek parkjában”. Magas állami kitüntetést kapott a Magyar Népköztársaságtól, és méltatta érdemeit a Magyar Köztársaság is. Ünnepelték Spanyolországban és Amerikában magyarok, spanyolok, zsidók. Csak hazájában, Olaszországban nem kapott semmiféle elismerést, és nyomorúságban tengődött élete utolsó éveiben pa- dovai otthonában, csekély életjáradékból. Giorgio Perlasca, az „olasz Wallenberg” — akit a közelmúltban kísértek utolsó útjára — nem mindennapi ember volt. A fasiszta olasz hadsereg tisztjeként harcolt a spanyol polgárháborúban Franco oldalán. Ő azonban a „királyt szolgálta, nem Mussolinit”. A salói pucs- csal nem értett egyet, hátat fordított a hadseregnek, és hadiszállítói kereskedelmi irodát nyitott Budapesten. 1944-ben, a náci megszállás és nyilas rémuralom sötét hónapjaiban — nem mindennapi bátorsággal és „vagány- sággal” — spanyol diplomatának adta ki magát, és hamis menlevelekkel budapesti zsidók ezreit mentette meg a biztos haláltól, az elhurcolástól vagy a Dunába lövéstől. Legalább 5000 embert mentett meg, és nem kevés kockázatot vállalt. Sosem kért ezért hálát vagy elismerést. „Csak azt tettem, amit mindenkinek meg kell tennie” — mondta később. „Nem tudtam felfogni, hogyan üldözhetnek és gyilkolhatnak meg embereket, mert más vallásúak.” Az utókor szépen el is feledkezett Perlascáról. Negyven évig senki sem tudott róla azokon kívül, akiket megmentett. Szürke kis tisztviselőként élt Padová- ban, és az utolsó években szinte tengődött igen-igen csekélyke nyugdijából. Magyarországi zsidók egy szervezete szinte véletlenül fedezte fel őt 1988-ban. Akkor magas állami kitüntetést kapott Magyarországtól. Ennek nyomán Izrael szintén kitüntette, tiszteletbeli állampolgárává fogadta, és a holocaust mementó- jára felállított múzeumban köny- nyek között találkozhatott olyanokkal, akik neki köszönhették életüket. A budapesti kalandról könyvet írtak, televíziós filmet forgattak. A Quirinale palotában fogadta őt Francesco Cossiga államfő. A nyugdíj azonban nem változott, és Perlasca — bár sohasem panaszkodott — a legnagyobb szegénységben élte ezeket az utolsó éveit, amíg 82 éves korában szívroham nem végzett vele. „Igaz ember” volt. Gerinces, szálfaegyenes, aki 80 évesen is tisztán emlékezett mindenre a háborús Budapestről, Magyar- országról, ahol szeretett élni, és szép emlékeket szedett össze, hagyott maga után. Ahogyan Wallenberg, talán ő is megérdemelne egy utcát vagy teret Budapesten. I. sz. 79-ben váratlanul kitört a Vezúv. Milliárdnyi apró, éles kő és vulkáni hamu zúdult a városra... A hamu alatt konzerválódott tetemek. (Pompeji) UFO-lesen Húszmillió éves lábnyomok A Nógrád megyei Ipolytarnóc kisközségtől néhány kilométerre található hazánk egyik leglátogatottabb természetvédelmi területe. Az 1954-ben védetté nyilvánított, vízmosásokkal szabdalt terület kövületei egy csodálatosan szép földtörténeti múltat elevenítenek fel. A húszmillió éves leletek a miocén kor elején kialakult viszonyokról adnak hírt a természet titkait kutató embernek. Az évmilliókkal ezelőtt egymásra rakódott kőzetrétegeket már néhány évezrede pusztítja a Borókás-patak, amely — völgyét egyre mélyebbre vágva — mindig idősebb és idősebb rétegeket tár fel, amelyek úgy őrzik az évmilliók emlékét, mint a könyvben a lapok. A legalsó rétegben, az agyagos homokkőben parányi csigák és kagylók meszes vázának törmelékei találhatók. Ezek az állatok egykor egy nyugodt és sekély tenger lakói voltak. A következő, szintén homokköves rétegben a cápafogak tömeges előfordulása az ősi tenger partszegélyét jelzi. Valószínűleg a cápatetemeket a tenger partpusztító hullámzása halmozta fel, s a tetemekből csupán a zo- máncos fogak maradtak meg. Néhány százezer év, és a hatalmas hegyképző erők hatására a tájkép megváltozik, majd lassan színes növény- és állatvilág jelenik meg. Számunkra talán legérdekesebb az előző rétegekre rakódott homokkő, amely állatfajok lábnyomát és számos növényi lenyomatot őriz. Ipolytarnóc szenzációja volt még egy megkövesedett fenyőfamatuzsálem-tö- redék, aminek már csak három darabját ismerjük. Az életnyomos homokkő eredetét kutatva, felmerül a kérdés, mikor keletkezett a kemény kőpad, s vajon mi is óvta meg azt a pusztulástól? Nos, valószínűleg egy közeli vulkánkitöréskor kiszóródó hamu és törmelék fokozatosan temette be a területet. Ekkortájt ezen a vidéken szubtrópusi éghajlat uralkodott, így a bő csapadék hatására a talajba szivárgó víz kioldotta a vulkáni hamuból a vulkáni üveget, ami átitatta az alatta elterülő — akkor még puha, homokos — réteget, s szemcséit betonkeménységűre cementálta össze. Mindez persze, igen lassú folyamat eredményeképpen jött létre, ezért millió és millió évekkel is számolhatunk. Ha a vulkáni kitörés elmaradt volna, akkor a miocén kor földtani, növény- és őslénytani körülményeiről hézagos ismereteket kaphatnánk, mert a réteg folyami kavicsa mindent eltüntetett volna. Ezt a csaknem 20 millió évvel ezelőtti vulkánkitörést és az azt követő kömyezetpusztulást joggal hasonlíthatjuk a Vezúv okozta pompeji tragédiához, ami az ókori város teljes megsemmisüléséhez vezetett. Az itt felvázolt földtörténeti esemény — sok-sok millió év távlatából — számunkra már-már megfoghatatlan messzeségűnek tűnik. De próbáljuk meg ezt az elképzelhetetlen időrengeteget érzékeltetni. Ha éjjel-nappal percenként 100- ig számolva indulnánk vissza a múltba, akkor mintegy 140 nap telne el addig, amíg feltűnnének azok az állatok, amelyeknek a lábnyomait és lenyomatait megőrizte a tufával betakart homokkő. De még szemléletesebb és tanulságosabb lehet egy olyan „kozmikus naptár”, amelyben megkereshetjük az ipolytarnóci események időpontját. Január első másodpercei már az üj év kezdetét jelentik, így kozmikus évünk első másodpercét jelezze az ősrobbanás pillanata, amikor a világegyetem — 15 milliárd évvel ezelőtt — egy gigantikus méretű robbanással vette kezdetét. Kozmikus naptárunkban minHúszmilliú éves állati és növényi lenyomatok den hónap egy és egynegyed milliárd év, minden nap 40 millió évet jelent, minden másodperc pedig 500 évnyi időnek felel meg. Ezek szerint Földünk csillagközi gázokból és porból jött létre, méghozzá megközelítőleg szeptember közepén. A földi élet első, primitív élőlényei — a kövületek tanúsága szerint — nem sokkal bolygónk születése után, úgy október elején alakultak ki. Ezt követően az élet további fejlődése — több milliárd évig — megrekedt az algák fejlődési szintjén. De december 15-én fantasztikus gyorsasággal új életformák terjedtek el. Ezt az eseményt nevezzük kambriumi robbanásnak. Az első gerincesek december 19-én jelentek meg, a növények december 20-án kezdték meghódítani a szárazföldet. A fák és a hüllők december 23- án, a dinoszauruszok pedig karácsony este vették uralmuk alá a Földet. Majd — mintegy 160 millió éves uralkodás után — hirtelen kipusztultak. Ez a tény segítette elő december 27-én az emlősök páratlan fejlődésének a kibontakozását. Az ipolytarnóci események csak december 31-én déli 12 órakor, fél nappal a kozmikus év vége előtt következtek be. Az emberiség írott történelme pedig a „kozmikus év” utolsó tíz másodpercében játszódott le. V. Tana Judit Miocén kori táj
