Heves Megyei Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 257-282. szám)
1992-11-27 / 280. szám
HEVES EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, MEGYEI hírlap LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA Hajtővadászat milliárdosokra? Rossz napok járnak a leggazdagabb lengyelekre — legalább öt, milliárdos vállalkozó ellen folyik eljárás, s a névsor szinte hétről hétre bővül. A különböző munkaadói szervezetek több nyilatkozatban is elítélték ezt a jelenséget, arra hivatkozva, hogy az tovább erősíti a lengyelek ellenszenvét a gazdag magánvállalkozókkal szemben, fékezve ezzel a szükséges átalakulás folyamatát. Bár kétségtelen, hogy voltak és vannak ügyek, amelyeknél úgy tűnik: puszta gyanú alapján indítottak például szabályos kommandóakciót az ország egyik leggazdagabb polgárának elfogására, a legutóbbi esetben enyhén szólva jogosnak tűnik a gyanakvás. Eltűnt Krzysztof Duda nemzetközi hírű speditőr, akinek több tucat kamionja járja a világot, s mellesleg kilenc újság tulajdonosa. A dollárban is multimilliomos férfi 177 milliárd (!) zloty adósságot hagyott hátra, ennek zöme vállalkozásai fejlesztésére felvett bankhitel volt. Duda múlt év decemberében kettéosztotta cégét — az egyik fele vette át a nemzetközi szállítási profilt, ami az alaptevékenységük volt, s mindössze 4,5 milliárd zloty adósságot vállalt át — élére a tulajdonos testvére került. Az akkor még „csak” 100 milliárdos többi adósságot Krzysztof úr egyszemélyes vállalkozása vette át — amely ez év október 31-ével megszüntette működését. Elképzelhető, hogy e vállalkozás egyetlen célja az volt, hogy magával vigye a „sírba” a 100 milliárdot. A milliárdos ellen országos körözést indítottak. Középiskolába készülőknek! MATEMATIKÁBÓL ELŐKÉSZÍTŐT indít középiskolában továbbtanulni szándékozóknak a TALENTUM STÚDIÓ, levelező formában. A részvételi díj csak 1990 Fl Részletes tájékoztató kérhető a TALENTUM STÚDIÓ KfT címén: 1399 Budapest, PL: 701/1090 vagy a 135-2061-es te lefaoszámoo. 1992. november 27, péntek A Nap kél: 7.06 órakor, nyugszik: 15.57 órakor. A Hold kél: 9.47 órakor, nyugszik: 18.48 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon VIRGIL nevű kedves olvasóinkat Érdekes története van a mai VIRGIL-nek. Valószínűleg a római költőfejedelemnek, Publius Vergilius Marónak nevéből rövidült le, és vált közhasználatúvá, éppen úgy, mint ahogyan Homérosz nevéből a magyarban egyébként nem használatos „Honiér” lett. Népszerűvé azonban csak a középkor folyamán vált, miután Dante megírta az Isteni szinjáté- kát, melyben Vergilius volt a költő túlvilág! útjának vezetője. A katolikus egyház ma a 784- ben meghalt és 1233-ban szentté avatott Szent Virgil emléknapját tartja. A Kis Pipin udvarában élt szerzetest az uralkodó sógorának, a bajor hercegnek ajánlotta be. Így került Salzburgba, ahol püspök lett, és itt Szt. Rupert tiszteletére székesegyházat építtetett. Várható időjárás ma estig: Borongós, helyenként csapadékos idő lesz. Néhol hószállingózás is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3-7 fok között alakul. EGRI URÁNIA Du. 3, 5 és este 7, 9 órakor: Halálos fegyver 3. Színes amerikai akciófilm EGRI BRÓDY Du. 4 órakor: Tinidémon Színes, szinkronizált .francia kalandfilm EGRI PRIZMA Du. 5 és este 7 órakor: Video Blues GYÖNGYÖSI PUSKIN Du. 4, este 6 és 8 órakor: Férfias játékok HATVANI APOLLÓ Du. 4, este 6 és 8 órakor: Hideg, mint a kő — Stone Cold HATVANI KOSSUTH Este 6 órakor: Dupla dinamit Színes, szinkronizált amerikai kalandfilm FÜZESABONY My girl — Első szerelem HEVES Ice baby ( színház ) Gárdonyi Géza Színház 19 órakor: Trójában nem lesz háború (Latinovits-bérlet) KÖZLEMÉNY Zabar Község Polgármesteri Hivatala (Nógrád megye) értesíti a lakosságot, hogy 1992. december 12-én (szombat) országos állat- és kirakodóvásárt tart a községben,a Szabadság téren. (X) Gyöngyösön a Gyermek- Szabadidőközpontban (Török Ignác u. 1.) KEDVEZMÉNYES (30-50 %-os) SZOBANÖVÉNY-VÁSÁR november 27-28-án (pénteken. szombaton) 9-18 óráig Rádió Eger műsora Adás: 16.00-19.00 óráig a 66,75 MHz-es URH-sávban, kábelen. V J Panoráma Lefogyott a király TaufaAhauTupou IV, Tonga királya, aki a Guinness rekordok könyvében a világ legsúlyosabb uralkodójaként szerepel, lényegesen karcsúbb lett. Ezt a királyi udvar közölte — jelentette az AFP francia hírügynökség a fővárosból, Nukualofából. A szigetország uralkodójának testsúlya sokáig államtitok volt. A Guinness könyv szerint 1976- ban egy repülőtéri mérleg 209,5 kilogrammot mutatott. Most a királyi udvar szóvivője elmondta: az uralkodó 125 kilogrammra csökkentette testsúlyát, mivel megbetegedett, és segítség nélkül mozdulni sem tudott. A 74 éves király ezt az eredményt kitartó testgyakorlás révén érte el. A tréninget egy sportcsarnokban folytatta, közölte a királyi szóvivő. Az uralkodó szenvedélyes kerékpározó is lett. Vasárnaponként a repülőtér kifutópályáján edzett. A királyság lakossága — a francia hírügynökség jelentése szerint — az első napokban megütközéssel fogadta az uralkodó sűlyveszteségéről szóló közleményt. Az alattvalók körében ugyanis a jóltápláltságot erénynek tartották. Később azonban változott a helyzet, s jelenleg már a kormány által épített új sport- csarnok nagy népszerűségnek örvend. SZUPEREXPRESSZ Eladó: panorámás MTZ 80 4010- es KCR daruval, Rába 572 pótkocsi, Máz cementszállító szerelvény, E 301 önjáró fűkasza, csőszállító pótkocsi, valamint IFA, Kamaz, Nisa, ZUK, Robur és személygépkocsik bontása. Autó- és Gépbontó Hatvan, Radnóti tér 20. (Kenyérgyár mögött) Tel.: 38/11 - 452 vagy 12-378 este.46247/4H TAPÉTA rendkívüli áron 165 Ft/te- kercs. Gyöngyös, Török Ignác u. 2.46272/6H _____________________ 3 éves Corsa GT eladó. Érdeklődni: 36/320-354, nov. 23-24-én 8-16 Óráig46308/2K__________________ CU KORVÁSÁR még a régi áron, amíg a készlet tart, ill. szénvásárlási akció hazai és import szénféleségekből Eger, Kertész út 163/A. T: 318-344.45867/6K _______________ Ny ugati használt, téli, mintás gumik eladók egerbaktai Gumijavítóban. Ui. lengyelpiaci büfé kiadó vagy olcsón eladó. Érd.: minden nap.46479/2K Tapétavásár! Angol tapéták 20 % kedvezménnyel, német tapéták 160 Ft/tek. áron, amíg a készlet tart! Eger, Harangöntőu. 2.46484/2K Kristálycukor-vásár! 1 kg-os nejlonzacskós kiszerelésben Eger, Rákóczi u. 46. Tel.: 36/325-904. 46538/2K_______________________ 126 Polski Fiat 2 éves eladó. Érd.: 36/315-281 telefonon.4654i/2H SULÁK SZŐNYEG IMPORT PADLÓSZŐNYEGEK 1590-TŐL/FM, NÉMET TAPÉTÁK 290 FT-TÓL KAPHATÓK. CÍM: EGER, SZARVAS TÉR. TEL: 310-280. NYITVA: H-P 9-17, SZO-V 9-13. A FÉLPÉNZES TURKÁLÓBAN ma 13 órakor bálabontás. Gyermekdzseki 290 Ft/db, gyermekpulóver 490 Ft/kg. Eger, Rákóczi út 39.46556/1 k____________________ Kö zépfokú szakirányú végzettséggel és gyakorlattal rendelkező pénzügyi eladót (könyvelőt) keresünk. Gépírástudás és művelődési intézményi gyakorlattal rendelkezők előnyben. Szakmai önéletrajzot „Megbízhatóság 46571 ” jeligére a kiadóba Eger, Pf. 23. vá- runkl4657i/iK BELGA MINŐSÉG, OLCSÓ ÁR! Gyapotból készült padlószőnyegek a MINARET SZÓNYEGBOLT- ban, már 1700 Ft/fm-től. Nyitva: H-P 9-17-ig, Szo-V 8-12-ig Eger, Knézich K. 16. (SZTK-val szemben >46574/1K Sínadrág-vásár a PRIMATEX-nél Eger, Rákóczi u. 31. Ár: 800 Ft/db. Kapható még flanelling 200 Ft/db, nadrágok, pulóverek, dzsekik, overallok olcsó áron. Nyitva: H-P 10-18, SZÓ. 8-12-ig.46595/1 k ______ H asznált nyugati gumik téli-nyári mintával, nagy választékban eladók. Lukács Tibor gumijavító Eger, Liszt F. u. 1. (Bástya ABCnél).46608/2H Értesítem Kedves Vásárlóimat, hogy Csőbútorbolt nyílt Kál, Kápolnai u. 2., és Verpeléten, a Korona étterem épületében. A termékek termelői áron kaphatók és megrendelhetők, ebédlő- és sarok-ülőgarnitúrák, székek, asztalok, heverők, virágtartók, polcok, bárszekrények és egyéb termékek. Vendéglátó- egységeknek és viszonteladóknak is. Nyitva munkanapokon és szom- baton is délig.466i8/u<___________ 1 db 4 részes bőr ülőgarnitúra, 1 db Siesta gázkályha eladó. Eger, Bercsényi utca 17. I. em. Szabó.46621/ 1K Dobermann kiskutyák eladók. Eger, Árpád 33. Tel.: 312-913.46622/ 2K___________________________' 2 év es dízel ARO olcsón eladó. Sirok, Vörös u. 2. sz. 46626/1 k______ Ka rácsondon üzemelő varrodába keresünk gyakorlott varrónőket. Jelentkezés: Karácsond, Kun-ta- nya, munkaidőben.46628/1 h_____ VW Golf 1,5 D 78-as eladó. Műszaki 94. VI. hó. Érd.: 325-202. Ár: 170.00046635/1 K Volkswagen Passat 1,8 i. kát. 3 éves ezüstmetál eladó. Érd.: 36/ 315-969.46642/1 k_______________ G arázs olcsón eladó a Berzeviczy úton. Tel.: 36/318-021.46643/1 k Elveszett "Molnár Dániel Makiár Nagyalvég 63. AD. 47938814-2-30 MNB 3508-1063” bélyegző. Használata érvénytelen.46647/iK Magánvendéglőbe felszolgálónők jelentkezését várom. Eger, Pacsirta út 46. Tel.: 316-530.46649/ 1K Karácsonyi játék olcsón, TT kis- vasútmodell eladó. F.abony, Tár- kányi út 28. 46684/1 h 8 éves Lancia Prisma diesel eladó. Érd.: 318-982, 16 Után.46689/1H Heves Megyei Hírlap, az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE Felelős szerkesztő: Budavári Sándor, dr. Szalay Zoltán * Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓ, az AS-M Heves megyei irodavezetője. * Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf. 23.). Telefon: 313-644. Hirdetés: 320-880. Telex: 063-349. Telefax: 36/312-333 * Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp. XIII. Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hóra 319, negyedévre 957, egy évre 3388 forint. * Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865—9109 MAI MŰSOROK ( rádió ) KOSSUTH 8.30 Hangszemle. 9.00 Hírek. 9.05-10.59 Napközben. (ÉLŐ) 11.00 Hírek. 11.05 Válogatott perceink. 11.35 Bibó István: Zsidókérdés Magyarországon 1944 után. 3. rész. 12.00 Déli Krónika. 12.30 Vendég a háznál. 13.00 Hírek. 13.05 Ki nyer ma? (ÉLŐ) 13.30 Erős vár a mi Istenünk. Egyházi műsor. 14.00 Hírek. 14.05 Klasszikusok mindenkinek. 15.00 Hírek. 15.05 Riportműsor (ism.) 16.00 Délutáni Krónika. 16.30 Zenefórum. 17.00 Hírek. 17.05 Magyarországról jövök. 18.00 Esti Krónika. 18.30 Ráadás. 19.00 Hírek. 19.05 Sportvilág. 19.35 A fekete és fehér mágia. 20.00 Hírek. 20.05 Népdalok, népdalfeldolgozások. 20.30 Határok nélkül. 21.00 Hírek. 21.05 Kossuth-klub. 22.00 Késő esti Krónika. 22.30 Fórum. 23.00 Hírek. URH-n: 11.00 Daf- nis hajnalkor. Takács Márta irodalmi összeállítása. 11.30 Rockújdonságok. 14.00 Cigányfélóra. (ism.) 14.30 Hátsó szoba, (ism.) 15.00 Hírek. 15.05 Hír-vidék. 16.00 Az Amerika Hangja magyar műsora. 18.30 Szlovák nyelvű műsor. 19.00 Román nyelvű műsor. 19.30 Németnyelvű műsor. 20.00 Horvát nyelvű műsor. 20.30 Szerb nyelvű műsor. 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 8.05 Sportreggel. 8.20 Rivaldafényben. 9.00 Hírek. 9.05 Zeneszó. (ÉLŐ) 11.00 Hírek. 11.05 Napóra. (ÉLŐ) 12.00 Nóták. 13.00 Hírek. 13.05 Mit üzen a rádió? (ism.) 13.30 Idősebbek hullámhosszán. 14.00-17.00 Péntektől péntekig. Ajánlóműsor sok muzsikával. (ELŐ) 17.00 Hírek. 17.05 Napóra. 18.00 Rockhullám. 18.30 WALKMAN. Len- gyelnagybandó műsora. 19.00 Hírek. 19.05 Kölyökrádió. 19.35 Magyar tájak dalaiból. 20.00 Hiánypótló. Blues, rock, jazz-kü- lönlegességek. 21.00 Hírek. 21.05 Adaptáció. 22.00 Filmpremier! 22.30 Debreceni jazz-na- pok 92. BARTÓK 9.00 Pódium. 10.00 Hírek. 10.05 Nyugat-keleti átjáró. Géher István novellája. 10.59 Operarészletek. 12.00 Hírek. 12.05 Hangverseny délidőben. 13.30 Mendelssohn: Szentivánéji álom. 14.00 Hírek. 14.05 Nevek ürügyén. (ism.) 15.04 XV. Debreceni Nemzetközi Bartók Béla Kórus- verseny. 16.00 Hírek. 16.05 Szől- lősy András műveiből. 17.00 Mu- sica Sacra. Egyházzenei magazin. 18.00 Hírek. 18.05 Mozart: A varázsfuvola. Kétfelvonásos opera. 20.38 Hírek. 20.43 Zenekari muzsika. 22.00 Hírek. 22.05 Hi-Fi- gyelő. 23.00 Csapongó. MISKOLCI RÁDIÓ 5.55-9.00 Ém-i zenés hírmagazin 5.55 Műsorismertetés, hírek, időjárás, útinform 6.00 Reggeli krónika 6.10 Ém-i esemény-összefoglaló 6.30 Hírek, lapszemle 6.40 Gazdaságközeiben 7.00 Reggeli krónika 7.10 Ém-i esemény-összefoglaló 7.30 Hírek, időjárás 7.40 Tájak, sorsok, életképek 8.00 Ém-i krónika 8.10 Közlekedési magazin 16.0018.00 Kereskedelmi adás ( televízió ) TV 1 8.35 NAPKÖZI. 9.00 Szomszédok. (ism.) 9.50 Lottósorsolás. 10.00 Dallas. A nyomozás. 10.50 Játék. 11.05 Sorstársak. Rehabilitációs magazin. 11.20 Segítség! 12.00 Hírek. 12.05 Képújság. 15.30 Glasgow Rangers — Olym- pique Marseille. Labdarúgó BEK-mérkőzés. 17.00 Délutáni egyenleg. 17.10 Az üzlet iskolája. 17.45 Pénzvilág. 18.00 Ablak. 19.00 „Traffic jam”. Popműsor. 19.25 Parnasszus. Irodalmi játék. 19.40 Esti mese. 20.00 Híradó. 20.40 Dallas, (ism.) 21.40 Panoráma. 22.45 Egy nő azonosítása. Olasz-francia film. 0.05 Híradó. 0.10 BBC-híradó. TV 2 15.40 A chateauvalloni polgárok, (ism.) 16.35 Kérdezz! Felelek. 16.50 Pop-rock fehéren feketén. 17.10 Gólyahír. Vetélkedő. 17.45 Regionális híradó. 18.00 Híradó. 18.18 Gyerekeknek. 18.30 Produkció! 19.00 A Tisza. 19.35 Az Éden másik arca. Angol filmsorozat. 20.30 Ennyi! 50 perc filmről. Kepes András műsora. 21.20 Világsztárok. Búrt Reynolds. 22.00 Esti egyenleg. 22.25 Napzárta előtt. 22.50 Allegro Barbara. Magyar film. SZLOVÁK 1 8.00 Közgazdasági információk. 8.30 Események, kommentárok. 9.05 Bagó. (ism.) 9.55 Riporterek stúdiója, (ism.) 10.35 XXIII. Nemzetközi Táncfesztivál, (ism.) 11.50 Labdarúgó Kupanap. (ism.) 15.10 A nap percei. 15.25 Cigánymagazin. 15.45 Technikai magazin. 16.25 Slágerlista. 17.20 Screensport. 18.10 Közgazdasági információk. 18.40 Vagyonjegyes privatizáció. 19.10 Esti mese. 19.30 Tévénapló. 20.06 Labirintus. Cseh-német filmfantázia. 21.35 Az utolsó Éden. Spanyol filmsor. 22.10 Események, kommentárok. 22.45 A Führer. Angol dok.film. 23.45 Rally San Remo. Riportfilm. SZLOVÁK 2 8.30 Hallássérültek magazinja. 9.00 Óvodások műsora. 9.20 Állatmesék. 9.30 Angol frazeológia gyerekeknek. 9.40 Turisztikai magazin. 10.05 Tévékaleidoszkóp. (ism.) 10.25 Téma. (ism.) 16.20 Hupikék törpikék. 16.50 Szlovákia és a Matica. Publicisztikai műsor. 17.20 Arcok és városok. Kisfilm. 17.45 Képzőművészeti nevelés. 18.00 Esti mese. 18.10 Volt egyszer egy Élet. Francia rajzfilmsor. 18.40 Regionális műsor. 19.00 Híradó. 19.20 Tovább haladunk. Tévéjáték. 20.45 Televíziós vetélkedő. 21.30 Időszerű események. 22.05 A szerelem győzelme. Olasz filmsor. TV 5 7.40 Francia nyelvlecke 11.00 A nagyjáték: SZU-USA 12.00 Varietéműsor 13.15 Bátrak parkja (sor.) 13.40 Simenon-sorozat 16.30 Pokoli horgászat 17.10 Hogy van? 17.30 ínyencségek 17.45 Francia nyelvlecke 18.00 Kvízműsor 19.05 Vidám nyelvi játék 20.00 Dok.-film az Északi frontról 21.30 ’90 sztárjai 23.35 Felfedezések 0.05 Éjféli összejövetel SUPER CHANNEL 13.30 Hírek 14.00 Belföldi tudósítások 14.30 „Fekete” sorozat 15.00 Egyveleg 17.00 Élővideos- how 18.30 Bonanza (sor.) 19.30 „Fekete” sorozat 20.00 Én, a kém (sor.) 21.00 Belföldi tudósítások 21.30 Túl a holnapon 22.00 Hírek 22.30 Üzleti hét 22.48 Piac- gazdaság 23.00 Az én bátyám törvényenkívüli (am. film) PRO 7 5.05 Vegas (am. krimisor.) 5.55 Vicki (am. sor.) 6.15 Rajzfilmek (ism.) 7.55 Harttól Hartig (ism.) 8.45 Az Angyal visszatér (am. sor.) 9.45 Az életet adó víz (német film) 11.40 San Francisco utcáin (ism.) 12.35 Bili Cosby-show (am. sor.) 19.00 Eddie Dodd (am. krimisor.) 20.00 Híradó 20.15 Igazi zseni (am. vígjáték) 22.25 Mike Hammer (am. sor.) 23.30 A halál csendje (olaszfrancia western) 1.25 Hírek 1.35 Jake és McCabe (ism.) 2.30 Hírek 2.40 A lepkés gyilkos (ism.) RTL PLUS 6.00 Híradó 7.00 Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 8.45 Owen Marshall (am. sor.) 9.45 Gazdag és szép (am. sor.) 10.05 Dr. Marcus Welby (am. sor.) 11.00 Viva 11.30 Családi párbaj — játék 12.00 Magazin 12.30 Az élet játékai (am. sor.) 13.20 Kalifornia klán (am. sor.) 14.15 A Springfield-sztori (am. sor.) 15.00 Quincy (am. sor.) 16.00 Beszélgetés 17.00 Rizikó — játék 17.30 Forró nyeremény 18.00 Fiatalok magazinja 18.45 Híradó 19.15 Robbanékony — magazin 19.45 Jó idők, rossz idők (NSZK sor.) 20.15 Hazai dallamok 21.15 Kastély a Wörthi-tónál (német sor.) 22.15 Életre-halálra (német sor.) 23.15 Gottschalk-show 24.00 Szerelem telefonhívásra (német szexfilm) 1.40 Tutti Frutti 2.30 Szerelem telefonhívásra (ism.) SAT 1 6.00 JóreggeltaSAT 1-gyel! 8.30 Szomszédok (ism.) 9.00 Hírek 9.05 Egészségügyi magazin (ism.) 9.30 Colbyék (ism.) 10.20 Tiltakozás (ism.) 11.10 Wolff körzete (ism.) 11.55 Szerencsekerék (ism.) 12.40 A nap tippje 12.45 Telebörze 13.00 Hírek 13.05 Te- lebörze 13.35 Kaliforniai nap alatt (am. sor.) 14.30 Szomszédok (ausztrál sor.) 15.05 Colbyék (am. sor.) 16.00 Cagney és Lacey (am. sor.) 17.05 Mindent vagy semmit 18.15 Bingo 18.45 Híradó 19.00 Sport 19.20 Szerencse- kerék 20.05 Időjárás 20.15 A sakál átka (am. kalandfilm) 22.00 Labdarúgás 23.00 Neked adom a testem (francia-svájci erotikus film) 0.25 Hírek 0.30 Electric blue (ism.) 1.10 Labdarúgás 2.10 A sakál átka (ism.) 3.40 Beszélgetés (ism.) 4.40 Cagney és Lacey (ism.)