Heves Megyei Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 257-282. szám)

1992-11-21-22 / 275. szám

HÍRLAP, 1992. november 21—22., szombat—vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN 13. Végre egy eseménytörténet! (Magyarország rövid története) Ha egy nemzet nincs tisztában saját történelmé­vel, akkor jelenét is bizonytalannak érzi. Ezzel a mondattal bocsátotta útjára a Maecenas Könyvkia­dó új, várhatóan nagy népszerűségre számító „szü­löttét", Bertényi Iván és Gyapay Gábor hiánypótló kötetét, „Magyarország rövid története” címmel. A könyv még abban az eufóriában született, amit a rendszerváltás első napjaiban éltünk meg, a tisztá­zás és újragondolás igényével. Évtizedeken át álta­lános és középiskolás diákfejekbe sulykolták a mar­xista szellemű eszmetörténetet, amiből a nebuló jobb esetben semmit nem jegyzett meg. Rosszabb esetben viszont történelmi gondolkodásában örök életre szóló zűrzavart sikerült teremteniük a rend­szert kiszolgáló történelemoktatóknak. (Szeren­csére volt közöttük másmilyen is.). „A könyv címlapján az Esztergomi Székesegy­ház a Duna szlovákiai oldaláról látható, a lerombolt Mária Valéria-híddal. A felvétellel Magyarország ezeréves történelmének szimbolikus összekapcso­lására tettünk tétova kísérleteket” — írják a szerzők a könyv hátoldalán, ezzel mintegy megmagyarázva a mű tartalmi és formai egységét, mely utóbbiba még a külalak is beletartozik. Az alapos időrendi táblázattal, jegyzetekkel ki­egészített munkát még nem sikerült végigolvasnom (nem is ez a szerkesztők célja, hiszen kézikönyvről van szó), ám első látásra feltűnik, hogy alapos ese­ménytörténetet írt a történész-pedagógus szerző­páros, ám a logikus tagolású kézikönyvet, amely a kezdetektől 1990-ig kíséri végig Magyarország tör­ténetét, nemcsak diákoknak, hanem minden ma­gyar állampolgárnak — és külföldinek is — szívből ajánlhatjuk. Jámbor A hét végén a következőkép­pen alakulnak szűkebb hazánk­ban a piaci árak. Egerben a tojás 7,80-8, a bur­gonya 18, a gyökér 50-60, a zöldség 70-80, a spenót 110, a cékla 35, az uborka 120-180, a karfiol 50-60, a kel 50, a paradi­csom 80-90, a paprika 70-100, darabja 5, a karalábé 60, a retek 18-25, a fokhagyma 130, a vö­röshagyma 20, a saláta 15, a gesztenye 104, a vörös káposzta 40-50, a fejes káposzta 28-30, a fekete retek 40, a sütőtök 30, a gomba 100-130, a mák 150-180, a dióbél 350-400, a körte 40, a szőlő 100-200, a birs 15, a bab 120-160, az alma 20-15, a lencse (5 piacokról! fiét vekén J Déligyümölcsök — nagy választékban 98, a földimogyoró 250, az aszalt szilva 280, a naspolya 70, a ba­nán 60-70, a mandarin 120, a ki­wi 22-24, a citrom pedig 120 fo­rint. Hatvanban a tojás 7,50, a sár­garépa és a zöldség 60-70, az uborka 120, a karfiol 60, a kel 50, a fejes káposzta 30, a paradi­csom 100, a paprika 80-90, a ka­ralábé 60, a vöröshagyma 25, a saláta 20, a retek 30, a mák 130, a bab 120-150, az alma 20-30, a körte 40, a banán 80, a narancs 100, a citrom 110, a mandarin pedig 130 forintba kerül. Hevesen a tojás 6,50, a burgo­nya 16, a sárgarépa 40, a zöldség 60, a fejes káposzta 30, a kel 60, a karalábé 35, a savanyú káposz­ta 40, a gomba 170, a bab 130, a mák 140, az uborka 180, a para­dicsom 130, a paprika darabja 12-15, a saláta 12, a retek 30, a banán 80, a narancs 100, a man­darin 140, a citrom 100, a grapefruit 90 forintba kerül. Telefonos lelki elsősegély-szolgálat Egerben Hívható: pénteken este 7-től szombat reggel 7-ig, szombat este 7-től vasárnap reggel 7-ig. A hívás ingyenes. Telefon: 36-314-321, 36-321-488. Az Officina Nova űj könyvei Az Officina Nova Kiadó a téli könyvvásárra jelenteti meg „A sport krónikája” című művet. A tóbb mint ezeroldalas kézikönyv a sport történetét az őskortól a barcelonai olimpiáig mutatja be. A kötet felsorolja a különböző sportágak világ-, Európa- és ma­gyar bajnokait is. Egy másik ké­zikönyv — az Officina Képes Vi­lágatlasz — egyszerre hét nyel­ven jelenik meg; Magyarorszá­gon 15 ezer példányban adja ki az Officina. A művelődéstörténeti albu­mok között jelenik meg az építé­szet lenyűgöző alkotásait bemu­tató „A világ 100 csodája”, a szá­zadforduló magyar városait fel­idéző „A tegnap világa” és a Nagyvárad múltját, jelenét feltá­ró „Szent László és városa”. Az Officina Nova kiadja Essie Sak- hai — perzsa származású sző­nyegkereskedő — munkáját, „A keleti szőnyeg”-et is. A könyv segítséget nyújt a szőnyegek vá­sárlásához, illetve rendben tartá­sukhoz. A „Nagy európai termé­szetkalauz” színes fotókkal mu­tatja be a kontinens flóráját és fa­unáját. A kiadó két könyve is foglal­kozik a szépséggel és az egész­séggel: a „Szépítő természet” és az „Egészséges szépség”. Új sza­kácskönyveik: a „Levesek, már­tások, egytálételek”, amely 150 receptet tartalmaz, a „Húséte­lek”, a „Fokhagyma” és a „Ke­nyér”, utóbbiban 74 kenyérre­cept található. Mintegy 150 szo­banövényt mutat be John Bro­oks munkája, a „Kert a lakás­ban”. Az Officina Nova Kiadó négy könyvet jelentet meg a gyerekek­nek: az „Álomba ringató esti meséket”, a „Lombkorona élő­világát”, a „Nagy karácsonyi ké­peskönyvet” és a „Csodaorszá­got”. A téli könyvvásárra adják közre az „Adventtői karácso­nyig” című könyvet, amely a la­kás, a fenyőfa díszítéséhez, az ajándékok csomagolásához ad tanácsokat, megjelenik továbbá Mark Twain és Jean Eff el közös műve, az „Ádám és Éva napló­ja”. H ÍRLAP- naptár 1992. november hó Napok Névnapok R. kát. naptár Protestáns naptár 23. hétfő Kelemen, Klementina Kelemen Kelemen 24. kedd Emma János Emma 25. szerda Katalin Katalin Katalin 26. csütörtök Virág Konrád Csongor 27. péntek Virgil Virgil Tünde 28. szombat Stefánia Jakab Stefánia 29. vasárnap Taksony lllumináta Noé Jeles napok November 25-e Katalin napja. Sok helyen szokás ilyenkor levá­gott ágakat, az úgynevezett Katalin-ágat vízbe állítani, hogy újévre kizöldüljön. Katalin napját leginkább Franciaországban szokták megülni. Németországban hajdan igen szép mézeskalácsokat sütöttek ezen a napon, az úgynevezett „Katalinkát”. Téli évnegyedet kezd András (november 30.). Mivel ezekben a napokban már nagyon hosszúra nyúlnak az éjszakák, ősidőktől való „pogány” szokások emlékeképpen fonókban és kukoricafosztókban ekkor próbálják a fiatalok jövendő élettársuk személyét és nevét kitu­dakolni. Ez természetesen sok babonás szokással van kapcsolatban. A kereszténység ezeket a „pogány” szokásokat igyekezett mintegy „megszelídíteni”, magáévá tenni, s ezért a szentek nevéhez kapcsolta őket. Természetesen itt sem hiányoznak a parasztregulák. András különben az első „disznóöléses nap”. A Fabula Könyvkiadó újdonságai Az „Erzsébet, Magyarország királynéja” című fotóalbumot a téli könyvvásárra jelenteti meg a Fabula Könyvkiadó. A kötet képanyagát Brigitte Haumann, Bécsben élő történész állította össze. Az album a királynéról ké­szült festmények, fotók mellett bemutatja Ferenc József felesé­gének környezetét és kedvenc tárgyait is. Karácsonyi szenzáció lehet John Steinbeck talán legje­lentősebb műve, az Édentől ke­letre című regény. A kiadó meg­jelenteti Frank Yerbi: Testvé­rem, Júdás című munkáját. A könnyebb műfaj kedvelőinek szánják az amerikai John Gris­ham: A cég című kötetét. Vásárok Bélapátfalván: november 23-án országos állat- és kirakodóvásár. Füzesabonyban: november 23-án országos állat- és kirakodóvásár. Felhívjuk figyelmüket, hogy a vásárok időpontjában előfordulhatnak változá­sok! Megújul a Rakéta Regényújság Új rovatokkal bővült az immáron több mint 18 éve megje­lenő Rakéta Regényújság. A RA-RE továbbra is elsősorban az irodalmat és bűnügyi történeteket kedvelők lapja marad, de igazodni kíván a megváltozott olvasói igényekhez. A szerkesz­tőség tájékoztatása szerint elsősorban a kispénzű olvasókat lát­ja el ötletekkel az Étkek, tippek, fortélyok címmel hétről hétre praktikus főzési tanácsokkal szolgáló fejezet. Verő Júlia és Jámbor Zsóka főzési receptjei a november 6-i lapban voltak ol­vashatók először. Az R-Klinika rovattal is abban a számban ta­lálkozhattak első alkalommal a lap barátai. A sorozatban az ol­vasók arról tájékozódhatnak, hogy az orvostudomány és a ha­zai egészségügyi ellátás kapcsolata miként alakul egy magán- klinikán, milyen pluszszolgáltatásokat képes nyújtani egy magánkézben működő egészségügyi intézet a betegeinek. Rakéta Light alcímmel négyoldalas, humoros, a minden­napi élet visszásságait karikírozó sorozat indult a 45. számtól: politikáról, személyiségekről, jelenségekről. is 3 £ o 1 P énznem Vételi Eladási árf. 1 egységre Ft-ban Angol font 125,01 127,81 Ausztrál dollár 56,42 57,66 Belga frank (100) 251,46 256,12 Dán korona 13,50 13,76 Finn márka 16,14 16,54 Francia frank 15,35 15,63 Görög drachma (100) 39,76 40,60 Holland forint 45,96 46,82 ír font 136,40 139,00 Japán yen (100) 66,16 67,36 Kanadai dollár 64,40 65,80 Kuvaiti dinár 274,81 280,31 Német márka 51,70 52,66 Norvég korona 12,71 12,95 Olasz líra (1000) 60,56 61,84 Osztrák schilling (100) 734,91 748,51 Portugál escudo (100) 58,24 59,34 Spanyol peseta (100) 71,85 73,37 Svájci frank 56,81 57,89 Svéd korona 13,73 13,99 USA-dollár 82,21 83,77 ECU (Közös Piac) 101,72 103,68 A Boldog Család Nemrégiben megjelent „A Boldog Család” című új lap első száma. A havon­ta megjelenő újság a né­metországi Jahr Kiadó „Éltem” magazinjának magyar változata. A lap­ban megjelenő írások hat­van százaléka az Eltern cikkeit adja közre, a többi írás magyar szerzők mun­kája. A tervek szerint „A Bol­dog Család” információk­kal szolgál a fogamzás, a gyermekvárás és -szülés té­makörében, segít megol­dani a gyermekgondozás és -nevelés napi gondjait. Az ötvenezer példányban megjelenő lap főszerkesz­tője Madácsyné Szőke Má­ria. HÉTVÉGI ORVOSI ÜGYELET EGER ÉS KÖRNYÉKE RÉ­SZÉRE: Andornaktálya, Nagytá- lya, Makiár, Kerecsend, Demjén, Égerszalók, Egerszólát, Ostoros, Novaj, Felsőtárkány, Noszvaj, Bá­tor, Hevesaranyos, Égerbócs. HE­LYE: Eger, rendelőintézet, Knézich K. u. 1-3. Szombat reggel 8-tól hét­fő reggel 8-ig. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYE­LET: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig az egri gyermekek részére. HELYE: megyei kórház­gyermekosztály földszintje, Eger, Árva köz 1. Telefon: 10-841. FOGORVOSI ELLÁTÁS: szombaton reggel 7 órától 13.30 óráig. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától 20 óráig, vasárnap 8 órától 20 óráig a Technika Házában. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER­BEN: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneti na­pokon reggel 8 órától másnap reg­gel 8 óráig, a 10-133-as telefonsza- mon. Hétköznapokon 16 órától másnap reggel 7 óráig,és a 12-570- es üzenetrögzítőn lehet bejelentést tenni. GYÖNGYÖS ÉS KÖRNYÉKE RÉSZÉRE: Karácsond 1—2-es körzet, Gyöngyösoroszi, Gyön- gyössolymos, Gyöngyöstaiján, Gyöngyöspata, Szűcsi részére. HE­LYE: Gyöngyös, Dózsa Gy. u. 18. szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Telefon: 13-162. HATVAN ÉS KÖRNYÉKE: körzeti orvosi ügyelet szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 8-tól másnap reggel 8 óráig. HELYE: Hatvan, rendelőintézet, Balassi B. u. 16. Telefon: 11-040. FOGORVOSI ÜGYELET: szombaton reggel 6.30-tól 14 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 8.30-tól 11 óráig. HELYE: Rendelőintézet, Hatvan, Balassi B. u 16. Telefon: 11-040. GYERMEKORVOSI ÜGYE­LET: szombaton reggel 8-12 és 14- 18 óra között, vasárnap és munka­szüneti napon reggel 8-12 és 14-18 óráig. HÉLYE: Rendelőintézet, Hatvan, Balassi B. u. 16. Telefon: 11-199. . HEVES ES KORNYÉKE RÉ­SZÉRE: Boconád, Tarnabod, Tár­náméra, Tamazsadány, Tarnaörs, Erk, Zaránk, Átány, Hevesveze- kény, Tamaszentmiklós, Pély, Er­dőtelek, Tenk részére. HELYE: Heves, Vöröshadsereg u. 32. sz. alatt szombat reggel 7-től hétfő reg­gel 7-ig. Telefon: 46-831. FOGORVOSI ÜGYELET: szombaton és vasárnap reggel 8 órá­tól 12 óráig a Tanácsköztársaság tér 2-4. sz. alatt, a fogorvosi rendelőben. RECSKÉN: szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Recsk, Pá­rád, Parádóhuta, Bodony, Parád- sasvár, Mátraderecske, Mátraballa, Sírok, Sirok-Kőkútpuszta részére. HELYE: Recsk, Táncsics u. 9. Tele­fon: segélykérő. VÁMOSGYÖRKÖN: Vámos- györk, Adács, Atkár, Gyöngyösha- lasz, Nagyréde, Visznek részére. HELYE: Vámosgyörk, Petőfi u. 25. IDEJE: szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Telefon: segélykérő. VISONTÁN: Visonta, Abasár, Detk, Ludas, Márkáz, Nagyfüged, Halmajugra lakosainak. HELYE: Visonta, Petőfi u. 20. szám alatti rendelőben szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Telefon: 60-083. ÁLLANDÓ KÉSZENLÉT: Mátraszentimre, Mátraszentlászló, Mátraszentistván községek részére. HELYE: Mátraszentimre orvosi rendelő, Arany János u. 7. Telefon: segélykérő. Mátraszentimre község és a hozzá tartozó települések hét­végeken a gyöngyösi ügyelethez tar­toznak. GYÖNGYÖSI: Gyöngyös, De­ák F. u. 17. Telefon: 13-991. HATVANI: Hatvan, Vágóhíd. Telefon: 11-901. HEVESI: Heves, Fő üt 10. Tele­fon: 11-917. FÜZESABONYI: Petőfi Mgtsz, Füzesabony, Zrínyi u. 32. Telefon: 41-533 RECSKI: Recsk, Kossuth L. u. 218. Telefon: Recsk 15. TARNAMÉRAI: Tarna-Hol­ding Agrárszövetkezet központi iroda, Tárnáméra, Boconádi u. 50. Telefon: Tárnáméra 6. Az ügyeleti helyekhez tartozó ál­latorvosi körzetekről a területileg il­letékes állatorvos ad tájékoztatást. ANIMED ÁLLATKÓRHÁZ KFT.: hétköznap 7-től 18.30 óráig, szombat de. 9— 11.30 óráig, du. 16— 17.30 óráig, vasárnap és ünnepnap 9—11 óráig. Sürgős esetben a jelzett időpontokon túl készenléti szolgá­lat. HELYE: Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-460. HÉTKÖZNAPI ORVOSI ÜGYELET EGERBEN: felnőtt betegek ré­szére délután 18 órától reggel 8 órá­ig. Napközi sürgősségi ellátás ugyanott (11-16 óra között). HE­LYE: rendelőintézet déli szárnya, Knézich Károly u. 1-3. Telefon: 11- 000. GYERMEKORVOSI ÜGYE­LET: este 19 órától másnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: megyei kórház, Árva köz 1. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: felnőtt bete­f ek részére délután 19 órától reggel óráig. NAPKÖZI ÜGYELET: 12-14 óráig. ÜGYELET HELYE: Széchenyi u. 1. Telefon: 11-727. HATVANBAN: délután 17 órá­tól reggel 8 óráig, a város lakóinak napközben 12-16 óráig is. HELYE: rendelőintézet Hatvan, Balassi B. u. 16. Telefon: 11-040. HEVESEN: délután 19 órától reggel 7 óráig Heves, Vöröshadse­reg u. 32. Telefon: 46-831. FÜZESABONY ÉS KÖRNYÉ­KÉN: este 18-tól reggel 6-ig Füzes­abony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezotárkány, Szihalom, Mezősze- mere, Egerfarmos részére. HELYE: Füzesabony, egészségügyi központ. Telefon: 41-153. BÉLAPÁTFALVÁN: Bélapát­falva, Balaton, Bükkszentmárton, Mikófalva, Bekölce, Egercsehi, Szúcs, Mónosbél, Szilvásvárad és Nagyvisnyó részére. HELYE: Bélapát­falva, Lenin u. 24. IDEJE: este 6-tól reggel 6-ig. Telefon: segélykérő. PÉTERVÁSÁRA ÉS KÖR­NYÉKE: este 7-től reggel 7-ig. Pé- tervására, Erdőkövesd, Váraszó, Is­tenmezeje, Szederkénypuszta, Ivád, Kisfüzes, Bükkszenterzsébet, Fedémes, Tamalelesz, Szentdo­monkos, Bükkszék, Terpes, Szajla részére. HELYE: Pétervasára, Kos­suth u. 2. Telefon: segélykérő. TISZANÁNA: Tiszanana, Kömlő, Kisköre, Poroszló, Újlő- rincfalva, Sarud. Este 7-től reggel 7-ig. Tiszanána, Vöröshadsereg u. 106. Telefon:, segélykérő. VERPELÉT: este 7-től reggel 7-ig. Verpelét, Feldebrő, Aldebrő, Tófalu, Kápolna, Kompolt, Kál, Nagyút, Tamaszentmária, Vécs, Kisnána és Domoszló részére. HE­LYE: Verpelét, Szabadság tér 2. Te­lefon: segélykérő. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER­BEN: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneti na­pokon reggel 8 órától másnap reg­gel 8 óráig a 10-133-as telefonszá­mon. Hétköznapokon 16 órától másnap reggel 7 óráig a 12-570-es üzenetrögzítőn lehet bejelentést tenni. Megyénk templomainak vasárnapi miserendje Egerben Bazilika: 6, 7, 8.30, 10, 11.30 és 18.30 óra Kórház Szt.Anna-kápolna (Széchenyi u.29.): 10.30 óra va­lamint a kórházi betegeknek is, (akik az utcán át tudják a templo­mot megközelíteni). Fájdalmas Anya-templom (Szajcz Leó u.7.): 7, 9 és 18 óra Szent Bernát-templom (Szé­chenyi u.15.): 7, 8,10 és 19 óra. Nagyboldogasszony-templom (Kossuth u.14.): 8, 9,11.30 és 17 óra Jézus Szíve-templom (Makiá­ri út 91.) 6.30, 8.30 és 17 óra. Lajosvárosi-templom (Aradi u.): 7, 9 és 18 óra Minorita-templom (Dobó tér 4.): 12 óra Kisboldogasszony-templom: fél 8 és 9 óra Eger Felnémet-templom: 8 óra Istentisztelet az egri reformá­tus templomban (Deák F. út 56.) de.10 órakor, hitoktatás du.15 és 16 órakor a gyülekezeti teremben (Markhót F.u.2.), s ugyanott is­tentisztelet 17 órakor Baptista istentisztelet (Vörös­marty út 15.) vasárnap fél 10-től és 18-tól. Evangélikus istentisztelet (Vörösmarty út 28.) vasárnap 10-től. Hittanóra: 11 és 17-től. Gyöngyösön Gyöngyös-Felsőváros Szent Bertalan-templom: 7, 8.30, 10.30 és 18 óra Temetőkápolna: 15 óra Gyöngyös-Alsóváros: 7, 8.30, 10 és 18 óra Gyöngyöspüspöki: 11 óra Hatvanban 6.30, 8, 10, 11.30 és 18 óra Újhatvanban: 8, 10 és 18 óra Hevesen 8, 9.30 és 18 óra Újtelepen: 11 óra

Next

/
Oldalképek
Tartalom