Heves Megyei Hírlap, 1992. október (3. évfolyam, 232-256. szám)

1992-10-24-25 / 251. szám

HÍRLAP, 1992. október 24—25., szombat-vasárnap

HÉTVÉGI MAGAZIN

9.

Az UNEP jelentése (1972 - 1992)

Az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) a Rio de Ja- neiró-i csúcsértekezlet előtt tette közzé jelentését a környezetvédelem helyzetéről 1972 és 1992 között. A jelentés a környezeti tényezők szerint csoportosítja az elmúlt húsz év adatait.

NÉPESSÉG és EGÉSZSÉGÜGY: - 1970 és 1990 között a Föld népessége több mint 40 százalékkal, azaz 1,6 milliárd fővel szaporodott. A következő

ük, eléri a 7 milliárdot. A várható átlagéletkor 1970-75 között 56,7 ev volt, 1985-90 között

61,5 évre nőtt. Ugyanebben az időszakban 1000 gyermek közül 71 halt meg ötéves kor alatt, míg húsz évvel korábban 94. Az iparilag fejlett országokban ezek az adatok kedvezőbbek: az átlagéletkor 73 év, 1000 közül csak 9 gyermek hal meg ötéves kor äatt. Latin-Amerikában 66, Dél-Ázsiában 57, Afrikában csak 52 év a várható élettartam. (A rosszul táplált gyermekek aránya a világon 39,3 százalék, legrosszabb az arány Délkelet- Ázsiában, ahol 51,9 százalék.) Húsz év alatt javult a vízellátás és a közegészségügy helyzete, így csökkent a hasmenéses halálesetek száma, a himlő pedig szinte eltűnt. A hat legfőbb gyermek- betegség — gyermekbénulás, tetanusz, kanyaró, diftéria, szamárköhögés és tuberkulózis — elleni védőoltás következtében a halálozás az évi 5 millió főről 3 millióra csökkent. A szegénység azonban óriási probléma: 1.116 millió embert nyilvánítottak szegénnyé, és 630 milliót nagyon szegénnyé.

LAKÓHELY és TÁPLÁLKOZÁS: — 1990-ben a világ népességének 57,4 százaléka élt kistelepüléseken. A fejlődő országokban átlagosan 2,4 ember jut egy helyiségre; a lakosság 3/4 részenek nincs állandó lakása, 244 millió embernek, a városi lakosság 18 százalékának nincs biztosítva a tiszta víz; a csecsemőhalandóság a nyomornegyedekben gyakran háromszor magasabb, mint a gazdag városi településeken. A városi lakosság szegénynegyedekben élő aránya Addisz-Abebában 79 százalék, Casablancában 70, Calcuttában 67, Buenos Airesben 50, Manilában 35. A fejlődő országokban az urbanizált településterület kétszeresére (8 millióról 17 millió hektárra) nő a század végére. Az éhező emberek száma 1970- 1990 között 460 millióról 550 millióra emelkedett, s 2000-re várhatóan eléri a 600-650 millió főt.

Bár az egy főre jutó élelmiszer aránya 1990-ben nagyobb, mint 1970-ben, ez a növekedés a ’80- as években annyira lelassult, hogy néhány országban sokan a napi betevő falathoz sem jutnak hozzá. A fejlődő országokban a

f

abonatermesztés 1970 és 1990 özött 15, a fejlettekben 32 százalékkal nőtt. A művelhető föld aránya a fejlődő országokban 1970-90 között 0,28-ról 0,2 százalékra, míg a fejlettekben 0,64ről 0,56 százalékra csökkent. Az előrejelzések szerint a művelhető földek aránya 2000-ig 0,23 százalék hektárra, míg 2050-ig 0,15 százalékra esik vissza.

VÍZKÉSZLETEK: - A Föld vizeinek 94 százaléka sós, a fennmaradó 6 százalék a föld alatt, vagy gleccserekben elzárva található. A lakosság évente mindössze 9000 köbméter friss vízre számíthat. A lakossági víz- használat nagyon alacsony: az összes víz 69 százalékát a mező- gazdaságban (főleg öntözésre), 23 százalékát az iparban használják fel, a háztartásokra csak 8 százalék jut. Az UNEP globális környezetvédelmi megfigyelő- rendszerének (GEMS) 59 országban 344 vízminőség-ellenőrző állomása van. A vizsgálatok szerint a folyók 10 százaléka szennyezett, foként a lakossági szennyvíz miatt.

LEVEGŐ: — A következő húsz évben a légszennyezettség mértéke a fejlett országokban javulni fog, a fejlődőkben pedig rosszabbodik. 54 városban elvégzett kén-dioxid-vizsgálat alapján a GEMS megállapította, hogy a levegő minősége 27 városban elfogadható, 11-ben határértéken mozog (London, New York, Hongkong), és lóban elfogadhatatlan (Rio de Janeiro, Párizs és Madrid). A por és korom szintje 8 városban elfogadható, 10-ben marginális (Toronto, Sydney), 23-ban elfogadhatatlan (Bangkok, Teherán, Rio de Janeiro). A GEMS következtetése szerint közel 900 millió városi lakos van kitéve a kén-dioxid egészségtelen hatásának, és több mint egymilliárd ember a pornak és koromnak.

Napjainkban a légszennyezettség további fajtái: a szmog, savas eső, házi por és a vegyszerek hatása. Kilenc ország kötelezte magát arra, hogy 1995-ig az 1980-as szint fele ala szorítja visz- sza a kén-dioxid-kibocsátás szintjét; 12 nyugat-európai ország pedig megállapodott, hogy a nitrogén-oxid-kibocsátás szintjét az 1987-es szint 30 százalékával csökkenti 1998-ra.

TALAJ és FÁK: — A szárazföld jégmentes területe mintegy

13.000 millió hektár: 11 százaléké megművelt, 24 százaléka ál- 1 dó legelő, és 31 százaléka er- ac L lenleg a 3200 millió hektár n.ve hető területből 1475 miiló hótárt művelnek. 1973 és 1988 .cozött a megművelt terület níf/sága csak 4 százalékkal ne ct az állandó legelőterület nagysága változatlan maradt, az erdőterület 3,5 százalékkal csökkent. Becslések szerint a földfelszín 15 százalékát az emberi tevékenység teszi tönkre. Ennek 55,7 százalékát vízerózió, 28 százalékát szélerózió, 12,1 százalékát vegyszeres hatás (sózás), 4,2 százalékát fizikai beavatkozás okozza. Az erózió a lelegelte- tés (34,5), az erdőirtás (29,5), a mezőgazdaság (28,1) és a túlzott hasznosítás következménye.

NÖVÉNY- és ÁLLATVILÁG: — A változások következtében fajok pusztultak és pusztulnak ki. A következő 30 évben

évente várhatóan 15 ezer — 150 ezer faj lesz a veszteség, ami naponta 40-140 faj eltűnését jelenti. (Kb. 30 millió faj létezik a világon, amelyből csak 1,5 milliót írtak le összesen: 750 ezer rovar, 41 ezer gerinces, 25 ezer növény; a fennmaradó részt a gerinctelenek, a gombák és a mikroorganizmusok teszik ki.)

IPAR, ENERGIA és HULLADÉK: — A fejlődő országok az iparosításért folyó versenyben a termékeknek mindössze 14 százalékát gyártják. A világnépesség 78 százalékát kitevő fejlődő országok az összes ásványkincs 12 százalékát fogyasztják, míg a többi természetes energia- forrásra ez az arány 18 százalék. A termelés mindenhol környezeti károkat (talaj, víz és levegő) okoz, mivel ez a termelési ág fogyasztja a világ energiájának 37 százalékát, emellett az összes szén-dioxid 50 százalékát és a kén-dioxid 90 százalékát bocsátja ki; a vegyszerek szintén elvé- konyodással veszélyeztetik az ózonréteget.

Az ipar évente átlag 338 millió tonna veszélyes és 2100 millió tonna egyéb (szilárd) hulladékot termel. 2000-re várhatóan 1 millió köbméter radioaktív hulladék halmozódik fel. A ’70-es években azt gondolták, hogy 2000- ben az atomerőművek 2600 gigawatt áramot fognak termelni; a ’80-as évek elején az előrejelzést 1075 gigawattra, majd 1987-ben már csak 444 gigawattra módosították.

KÖZLEKEDÉS és TURIZMUS: — 1970-hez képest megkétszereződött a járművek száma. A világ közlekedési eszközeinek 80 százalékát az OECD országaiban gyártják, és ugyanilyen arányban ott is kerülnek forgalomba. Az Egyesült Államokban minden embernek van járműve, Afrikában 1000 lakosra 9, Indiában 2, Kínában pedig 0,4 jármű jut.

A közlekedés a világ energiájának 30 százalékát fogyasztja (amelynek 82 százaléka közúti forgalomra esik), de ez termeli ugyanakkor a kibocsátott szén- monoxid 60, a nitrogén-oxid 42, a szénhidrogén 40, és a szén-dio- xid 18 százalékát a fosszilis üzemanyagokból. (Kínában és Indiában jelenleg 600 millió kerékpár közlekedik; 1990-ben a személygépkocsik száma a világon 450 millió, míg az egyéb járműveké 140 millió. Húsz évvel ezelőtt ez a szám még 184, illetve 49 millió volt.)

Az utóbbi két évtizedben háromszorosára nőtt a turisták száma (160-ról 450 millióra), és az idegenforgalom évente 300 milliárd dollar hasznot termel, bár veszélyezteti is a környezetet, elsősorban a vizeket. Ahol az idegenforgalmat ellenőrzik, ott a szolgáltatások szintje is emelkedik (utak, áramellátás, vizek stb.). Európában egyre népszerűbb a falusi turizmus, amely a további fejlődés alapja, és lassítja a városba irányuló migrációt is.

ÁRVÍZ, VIHAR és

ASZÁLY: — A ’60-as években 16, a ’70-es években 29, míg a ’80-as években 68 természeti katasztrófa sújtotta a világot. A fejlődő országokban ezek miatt 793.616 ember halt meg, a fejlettekben 34.832. Rajtuk kívül még legalább félmillió ember hunyt el 1974 és 1984 között aszály következtében. A vulkánok kitörése is nagy emberáldozatokat követelt (az elmúlt 30 évben közel 30 ezer embert), és mintegy 20 millió tonna ként bocsátottak a légkörbe évente. Ugyanebben az időszakban a földrengések következtében mintegy félmillió ember halt meg, s becslések szerint 65 milliárd dollár kárt okozva ezzel. Az árvizek, viharok leginkább Bangladest pusztították: az ország kétszer szenvedett ilyen természeti csapástól, ma már azonban évente négyszer is, az erdőirtások következtében. Olajszállító hajók balesete következtében több ezer tonna olaj ömlött vízbe.

(A legnagyobb katasztrófák: 1979-ben Tobagónál 276,1983- ban Dél-Afrikanál 256, 1978- ban Franciaország partjainál 228 ezer tonna.) Az aszály a ’70-es években világszerte 24 millió embert érintett, míg a ’80-as években csak Afrikában 40 milliót.

HÁBORÚ és BÉKE: T Az utóbbi húsz évben a globális katonai kiadás összesen 17 ezer milliárd dollár volt, azaz percenként 1,6 millió dollár. A ’80-as években a hadikiadás a fejlett országokban csökkenni kezdett a hidegháború vége következtében, ugyanakkor nőtt a Közel- Keleten és Észak-Afrikában. A katonai tevékenység legalább 60 millió embert foglalkoztat, köztük 3 millió tudóst és mérnököt. A katonai kiadás a GNP százalékában: az ipari országokban 5,4, a fejlődő országokban 5,5, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában 12,6, Dél-Ázsiában 7,2, míg a világátlag 5,4 százalék. 1990-ben 1818 nukleáris kísérletet hajtottak végre: 489 légkörit és 1329 föld alattit. Az 1991-es kuvaiti Öböl-háborúban 613 olajkút gyulladt ki, naponta 4 és 8 millió hordó olaj égett el, ami csökkentette az Öböl északi részén a hőmérsékletet. 1970 óta a háborús menekültek száma 3 millióról közel 15 millióra emelkedett.

ÓZON és ÉGHAJLAT: - Két fő veszély fenyegeti a Földet napjainkban, amely egyedi eddigi történetében: a Nap ártalmas ibolyántúli sugárzásától védő ózonréteg elvékonyodása, illetve a globális felmelegedés az üvegházhatás miatt. E változások nemcsak az emberre (pl. növekszik a rákos megbetegések — elsősorban bőrrák — kockázata), hanem a növény- és állatvilágra is károsan hatnak. Ha a légkörbe kerülő ártalmas gázok mennyiségét nem lehet szabályozni, a globális felmelegedés a következő évszázadban elérheti a 2-5 fokot is (0,3 fokot évtizedenként), ami az utóbbi 10 ezer évben a legnagyobb változási arányt jelenti.

Hochhutli ismét vihart kavar

A darab már a bemutatása előtt vihart kavart. Pontosabban a szerző, a 61 éves Rolf Hochhuth és legújabb darabjának, a Wessik Wei- marban című műnek egy részlete.

Hochhuth nem kevesebbet állít, mint hogy a német vagyonügynökség jó egy évvel ezelőtt meggyilkolt elnöke, Detlev Rohwedder számíthatott erre a sorsra. Hochhuth, aki német méltatói-bírálói szerint „egy felszabadult adószedő szómágiájával” bilincsel le vagy borzaszt el, nemrégiben a Manager Magazinnak azt magyarázta, hogy ő ugyan nem ad felmentést Rohwedder gyilkosainak, nem igazolja a gyilkosságot, csak megpróbálja elmagyarázni, hogy miért „termelődnek ki” olyan emberek, akik Rohwedderre és a hozzá hasonlókra lőnek.

Detlev Rohweddert tavaly húsvétkor terítette le a golyó düsseldorfi házában, a gyilkos vagy a gyilkosok a házzal szemközti kertből céloztak a nagy hatalmú igazgatóra, több ezer keletnémet vállalat urára.

A tetteseket mind a mai napig nem sikerült elfogni, ám nagy valószínűséggel a Vörös Hadsereg Frakció (RAF) újabb akciójáról volt szó. A szervezet, amely az utóbbi időben mintha a „fegyveres harcról” való lemondás gondolatával foglalkoznék, újabb nagyvadat szemelt ki magának Rohwedder személyében.

A merénylet után hátrahagyott levélben azzal a váddal álltak elő, hogy „a volt NDK — annektálása óta — gyakorlatilag a szövetségi köztársaság gyarmata”. A vagyonügynökség a multinacionális konszernek szolgálatában állva, mindent „simára gyalul” Kelet-Német- országban, „az emberek alávetettségéért és kizsákmányolásáért” a felelősséget „a brutális szanáló”, „Nagy-Németország egyik építésze”, Rohwedder viseli.

Rolf Hochhuth ezzel a mentalitással azonosult drámájának írása közben — szerinte Rohwedder gyilkosai akár keletnémetek is lehettek, az ügy nincs felgöngyölítve —, Nyugat-Németország a „gazdasági darwinizmus” elveit próbálja ki Kelet-Németországon, „gazdasági erőszakot” tesz az országrészen, a keletnémeteket másodszor is kisajátítják, másodszor is megrabolják, megalázzák, kiforgatják vagyonukból, hisz sorra jelentkeznek házak, telkek, üzemek Nyugatra áttelepült tulajdonosai, s követelik vissza jussukat. A jog nekik kedvez, s ilyen helyzetben csak egy dolog marad: lázadni, akár gyilkolni.

Meggyilkolni „a spekulánsok hasznos idiótáját”, a szimbolikus figurát, Rohweddert és a hozzá hasonlókat. A felháborodás a német társadalom egy bizonyos szegmentumában az egekig csapott. Arról cikkeztek, hogy Hochhuth követte el a második merényletet Rohwedder ellen. Még Kohl kancellár is szólásra jelentkezett, és a Hoch- huth-drámában „egy német hazafi meggyalázását” fedezte fel.

Hochhuth, kinek darabjai inkább dokumentumjátékok, semmint klasszikus drámák, nem először vet szelet és arat vihart. Egész pályája kesztyűdobások sorozata. Kezdve a világhírhez segítő művel, „A helytartóval”, amelyben a katolikus egyházról, személy szerint XII. Pius pápáról állította, hogy a nácik cinkosa volt a holocaustban.

A „Katonákéban Churchill került a hochhuth-i célzókereszt közepére, mondván: része volt a londoni lengyel kormány fejének, Si- korski tábornoknak a meggyilkolásában. A „Jogászokéban a náci időkből magukat átmentő bírákkal „számolt le”. Hochhuth Nyugat- Németország konzervatív politikusaitól csupa becsmérlő minősítést kapott.

Ludwig Erhard „pincsinek” nevezte, Franz-Josef Strauss pedig a patkányokkal és a húslegyekkel rokonította.

A „kortárs német irodalom fővádlójára” új darabjának bemutatója előtt jelzőt, minősítést nem aggattak. Talán a „kútmérgező”, vagy a „bujtogató-gyújtogató” lesz a következő, hisz a darab azzal végződik, hogy egy apa és leánya Weimarban felgyújtja őseik házát, nehogy a „wessi”-k rátegyék a kezüket.

A „wessi”-k a nyugatnémetek — a szót a Westdeutsche-ból, „a nyugatnémetéből kreálták, hasonlóképpen az Ostdeutsche-ból az „ossit”. A „wessi”-k és az „ossi”-k keserű, akasztófahumorú viccek gyűjteményeinek főszereplői, karakterjegyek, a másság gyűjtőfogalmai, két évvel a nagy német összeborulás után.

„Ne válaszd, az első taxit!”

„Gépeltérítés esetén ne nézzetek a géprablók szemébe.” Ez egyike azoknak a tanácsoknak, amelyet egy brit cég ad — jó áron — magas pozíciójú üzletembereknek. Ez a cég sikerét annak az alapigazságnak köszönheti, amely így hangzik: „A világ napról napra bizonytalanabbá és veszélyesebbé válik, de az üzletkötések folytatódnak.”

A Business Security Limited 1987-ben történt megalakítása óta arra szakosodott, hogy felkészítse azokat a vezető kádereket, akiknek „kockázatos” országokba kell utazniok. A cég telefonszámát hiába keresné valaki a telefonkönyvben, titkos száma van. Ahogyan Robert Coe igazgató az AÉP francia hírügynökség munkatársának mondta: „ebben a munkakörben a titkosság a siker egyik kulcsa”. Az ügyfelek között megtalálhatók nagy nemzetközi olajtársaságok, építési vállalatok és gyógyszergyárak vezetői.

Robert Coe összeállította a veszélyes államok listáját, amely szerinte állandóan hosszabbá válik. Az élen Oroszország szerepel, és a volt keleti tömbnek azok az országai, ahol „bármely jól öltözött nyugati személyt milliárdosnak néznek, s akit kifoszt az első bűnöző, akivel találkozik.” Nem jobb a hírneve Dél-Amerikának sem, ahol az emberrablás „készpénznek számít”. Nem lehet megfeledkezni a Közel-Kelet számos veszélyéről, a Fülöp-szi- getekről, valamint Dél-Olaszor- szágról, amely Mr. Coe szerint

„a világnak hihetetlenül veszélyes tája”.

A Business Security által jól előkészített üzletember elutazhat akár Líbiába vagy Libanonba, állítja a brit cég igazgatója.

1200 fontért (2200 dollár) a cég előkészítő hétvégeket rendez tréningtáboraiban, ahová újságíró nem teheti be a lábát. A táborokat szögesdrót-kerítés veszi körül, helyüket titokban tartják, hogy távol tartsák a kíváncsiskodókat.

A program abból áll, hogy a résztvevőket tíz órán át állandó feszültségben tartják, s ezalatt megtanítják őket, hogyan kell megtalálni a gépkocsi alá rejtett robbanóanyagot, vagy szembenézni olyan helyzettel, amelyről gyanítható, hogy emberrablás készül. A trénerek volt rendőrök és katonák.

A táborokban hetenként átlagban két üzletember tanul, és a kereslet növekszik. Azoknak, akik nem hajlandók James Bon- dot játszani, a cég testőröket állít, persze, a díjszabást nem hozzák nyilvánosságra. Minden ügyfél kap „útikalauzt”, amelyben olyasmi olvasható például, hogy „Soha ne szállj be az első taxiba, amely kínálja magát”, vagy: „Igazoltassuk a rendőrt, mielőtt válaszolunk kérdéseire.”

A Business Security azt állítja, hogy a világ minden részén kapcsolatai vannak magándetektívekkel, biztonsági őrökkel, olyan személyekkel, akik segítenek a bajba jutott üzletembernek.

Az Opus Dei

„Ezekben bízhat az egyház, építhet rójuk” — jegyezte meg II. Janos Pál pápa első spanyolországi utazásán, amikor az Opus Dei szervezet tagjai üdvözölték lelkesen, sorfalat allva, ahol csak elvonult. Nem sokkal megválasztása után castelgandolfói nyári lakhelyén fogadta az Opus Dei néhány kiválasztott tagját, és így szólt hozzájuk: „Az önök intézményé azért dolgozik, hogy kereszténnyé tegye a mindennapi életet a munkahelyeken, a hivatásukon keresztül, benne élve a mai világban. Nagy eszme az önöké... Önök előfutárok.”

II. János Pál sosem titkolta, hogy nagy rokonszenwel viseltetik az egyházon belül és kívül sokak által ellenségesen és bizalmatlanul kezelt Opus Dei iránt. S nem véletlen, nogy a közelmúltban boldoggá avatta a szervezet alapítójátTJosé-Maria Esc- riva de Balaguert.

Az Opus Dei-t 1928-ban alapította Madridban egy fiatal spanyol pap, az akkor 26 éves Escri- va de Balaguer. Az alapeszme, hogy a szervezet tagjai Isten szolgálatát tekintik legfőbb feladatuknak ott, ahol a polgári életben dolgoznak. Vagyis tagjai nem papok, szerzetesek, hanem világiak, akik szerzetesi szigort érvényesítő fogadalmat tesznek, és minden erejükkel, pénzükkel, befolyásukkal az Egyház és a hit ügyét szolgálják. Eszmei alapjuk Escriva de Balaguer Utam című könyve. Ez 999 maximát tartalmaz, morális, de gyakorlati jellegű útmutatást, a Keresztény élet elveit.

A Vatikán 1947-ben elismerte katolikus társadalmi szervezetként az Opust, jóváhagyva alapszabályát. Escriva az ’50-es években Rómába tette át a székhelyét. A szervezet időközben Spanyolországban óriási hatalomra tett szert. Bankok, vállalatok, egyetemek, nyomdák, rádiók álltak ellenőrzése alatt. Az Opus Dei keményen kommunistaellenes, s ezért Franco megbízott benne, támaszkodott rá. Az Opus azonban nem volt Franco feltétlen híve, saját céljait és társadalomfelfogását szolgálta.

Terjeszkedik más országokra is. Ma mintegy 80 országban 75 ezer taggal van jelen. A pénzvilághoz míződő kapcsolatain keresztül nagy befolyást képes gyakorolni. Zárt társaság, tagjait küldetéstudat hatja át, aszketi- kus fogadalom szerint élnek, és kívül állnak az egyházi hierarchián.

Az Opus Dei a hetvenes években nagy harcot folytatott jogállásának megváltoztatásáért. Úgynevezett „főpapi intézménnyé” akart válni, vagyis azt elérni, hogy tagjai ne a helyi püspökök ala tartozzanak, a nemzeti egyházak ellenőrzése alatt tevékenykedjenek, hanem a szervezet vezetője rendelkezzék püspöki jogokkal, közvetlenül a pápának alárendelve. Ennek a Kívánságuknak VI. Pál nem tett eleget. A Vatikán abban az időben ellenségesen kezelte az Opus Dei-t, tartott is tőle. II. János Pállal azonban ez megváltozott. Karol Wojtyla már krakkói érsekként is közel állt a szervezethez, és pápává választásában az Öpus Dei Befolyásának nem kis szerepet tulajdonítanak.

II. János Pál küldetéstudatához az Opus Dei szellemisége nagyon is közel áll. A pápa 1982- ben megadta végre az Opus Dei- nek a rég áhított „főpapi intézményi jogállást”, új alapszabályt fogadva el. És most — alig 17 évvel Escriva de Balaguer halála után, tehát szakítva az egyházi hagyománnyal, amely legalább 50 evet kívánt meg eddig az ilyen aktushoz — boldoggá (az egyház és a hívek elé példaként állított személlyé) avatta az alapítót.

A vatikáni szentté avatási hivatalnál hét éven át folyt a per, amelynek eljárása titkos. Egyesek szerint csak a kedvező tanú- vallomásokat vették figyelembe, a kedvezőtleneket viszont törölték a jegyzőkönyvből.

Kenneth Woodward, a Water- gate-ügyből ismert amerikai újságíró egy nemrég megjelent könyvében élesen tamadta a boldoggá avatást. Könyvének állításait, mint pontatlanokat, visszautasította az Osservatore Romano hasábjain a szentté avatási hivatal vezetője, Angelo Felici bíboros, és az ügy előadója, Flavio Capucci. Rámutattak: a pápa, mielőtt engedélyt adott volna az eljárás megindítására, külön bizottságot kért fel annak véleményezésére, vajon elindítható-e Escriva boldoggá avatási pere, és csak miután kedvező véleményt kapott, adta meg hozzájárulását.

Az eljárásban 6000 támogató vélemény nyilvánult meg. 69 bíboros, 1228 püspök, 41 rendfőnök és számos befolyásos világi személy, kormányfők, politikusok támogatták a boldoggá avatást. Igaz, voltak ellenző vélemények is, de kisebbségben. Mindez 11 ezer oldalra rúgó iratanyagban gyűlt össze, tucatnyi kötetben.

Az Opus Dei alapítójának római sírja zarándokhely volt azokban a napokban. Az Opus 300 ezer hívét mozgósította a római szertartásra. A Szent Péter téren soha annyian nem gyűltek még össze, mint az avatás napján.