Heves Megyei Hírlap, 1992. október (3. évfolyam, 232-256. szám)
1992-10-02 / 233. szám
HÍRLAP, 1992. október 2., péntek PÉTERVÁSÁRA ÉS KÖRZETE 13. Hagyományőrzők a Tárná völgyén A felső- Tárná-völgyi amatőr képzőművészek és népművészek állítják ki munkáikat szombaton délutántól a pétervásárai Keglevich-kastély kiállítótermében. A délután fél ötkor kezdődő eseményen dr. Jakab István, a megyei közgyűlés elnöke mond köszöntőt, majd Sziki Károly színművész lép a közönség elé. A programban közreműködik még a mátraderecskei asszonykórus, a váraszói citerazenekar és a fe- démesi asszonykórus. Negyed 6-tól a hagyományőrzők tartanak szakmai találkozót, fél 7-től pedig más együttesek is közönség elé lépnek a művelődési házban. 20 éves a recski ABC Sokáig még Egerből is jártak ki vásárolni a recski ABC-be, hiszen a nyolcvanas évek elején például abban a boltban köztudottan mindent lehetett kapni. Az üzletet jelenlegi formájában 1972-ben adták át, s azóta a vezetője Nagy Istvánná. Ebből az alkalomból nemrégiben rövid ünnepséget tartottak a boltban, ahol megjelentek a már nyugdíjba vonultak is, a vásárlóknak pedig ezúttal ajándékkal is kedveskedtek. NDSZ Parádsasváron Sokan hiányolják, hogy nem számolunk be a községek politikai életéről, amire minden alkalommal úgy válaszolunk: azért, mert a legtöbb helyen nincsen ilyen. Meglehetősen gyengén működnek a pártok Parádsasváron is. Némileg talán kavics az állóvízben, hogy a nemrégiben megalakult, s a Pozsgay Imre és Bíró Zoltán által vezetett Nemzeti Demokrata Szövetség iránt ott is van érdeklődés. A közismert helyi politikus, Kékesi Iván is részt vett az alakuló ülésen, s a közeljövőben falujában is propagálni kívánja a szövetség utódjaként létrejött pártot. IngyentanKÖnyv Recsken Összesen 33 ezer forint értékben adott támogatást a helyi általános iskolásoknak a recski önkormányzat szociális bizottsága. A felső tagozatosok a füzeteket júniusban már megkapták, az alsósok pedig szeptember első napjaiban jutottak hozzá ezekhez. Ezúttal a tavalyinak kétszeresét, mintegy kétszázezer forintot adtak arra, hogy a tankönyvek is ingyenesek legyenek. Az összeg azért sokkal magasabb a tavalyinál, mert a könyvek ára is jelentősen emelkedett. De hogy ne érezzék magukat kirekesztve a középiskolások sem, az önkormányzat úgy döntött: egyszeri tanszersegélyben részesít minden recski diákot, aki továbbtanult az általános iskola befejezése után. Ez utóbbi juttatás azonban csak azokra vonatkozott, akik más juttatást nem kaptak. A rőt sövény, mintha Radnóti Fanniját várná, a szűk utcákra bokrok színesedő levelű gallyai hajolnak, köztük itt-ott rálátni a domboldalra futó kertekre, ahol pirosra érett almák húzzák lefelé az ágakat. Csöppnyi házak sütkéreznek az őszi fényben, ereszük alatt már a közelgő hűvös estékre várnak a felhasogatott hasábok, a fa meleg lángja tölti be majd a kisszobákat. Ahol belefut az erdőbe az út, barna zsindelyes esőbeálló alatt csörgedezik a Clarissa-forrás vize, a kőasztalkán néhány elhagyott műanyag palack, hogy szomját olthassa, aki erre vándorol. Kívül, ahogy visszatekint az ember, egy körtéjétől megfosztott lámpatest árválkodik az esőfogó elején, elszomorító látvány, de hát ki is iszik itt éjszaka forrásvizet — gondolhatta a vandál kéz gazdája... Szusszan egyet az idegen, ahogy mássza a meredek utcácskákat, s ha lenéz a tájra, megbújva a szépséges völgyben, ott van a falu. A távolból fürkészi e tájat a Kékes pálcikavékony tévétornya, s amint tovább kalandozik a tekintet, megbotlik egy szömyő „vastűben”, amely félelmetes bádogszirénát hord a fején. Itt, a béke szigetén... Hátára vetett puskával sisakos katona őrzi a keresztre feszített Krisztust, s a négyágú haranglábat, amelyben két kicsi és egy nagyobbacska csendítő hallgatja a csendet. — Csak ha elmegy valaki, akkor szól, akkor az emlékéért, leikéért a harang... — mondja az ámbitusos ház muskátlijai közül kihajló asszonyság. — Évente ha egyszer-egyszer... Takaros ház, őszi napsütésben Vándor, ha arra jársz, ízleld meg a Clarissa forrásvizét... (Fotó: Gál Gábor) Egy, csak egy legényke — a könyvek fölött Takaros ház ez itt, a Széchenyi u. 27. alatt. Apró ládákban, régi, piros fazekakban virít a nyár végi virág. Szép napokat idéz itt minden, mondom. — Szép lenne ez, szép őszi nap — sóhajt rá a ház asszonya —, ha nem sajogna állandóan a lábam. Sokat megjártam vele a hegyet, amikor a szanatóriumba jöttem- mentem naponta, dolgozni persze... Int a Mátra felé, aztán sorolja a család gondját-baját, mert el- nyűvi az embert az Elet. Öregszik a falu, még ha az ellenkezője is látszik, teszi hozzá, s kezével körbemutat a lankákra, ahol fecskefészkekként tapadnak az apró telkekre a hétvégi házak. — Ott virgonckodik a fiatalság, néha még éjszaka is felveri a csendet a kedvük, zörgő-zúgó autójuk, motorjuk — csattan fel, de nincs éle a szavainak. Befogadott „lelkei” a falunak azok a „vikkendezők” — nyomja meg a „k” betűket. — Itt ugyanis alig van már gyerek... A nagyobbakat busz hozza-viszi a szomszéd község iskolájába, ezt meg itt, ni, öten-hatan, ha látogatják. Átellenben valóban csendes az „oskola”, a tanító úrral mindössze egy, csak egy legényke gyűri a szavakat. A negyedikes Szakács Jóska gyakorol a padban. Miközben odakinn napfény csi- csergeti a madarakat, lomha léptekkel cipelik táskáikat a többiek. Várja őket a délután melege, a borzas házőrző, amelyik meg- megvakkantott bennünket is a forrás felé tartva, amint bekukkantottunk a szőlőlugasokkal díszes portára. Pedig erre a néhány órára minket is befogadott békés zeg- zugaiba Parádóhuta... Szilvás István Viszi a VÍZ... Sugárszerelés — 16 másodperc alatt Hátulsó pár, előre fuss! Az utolsókból viszonylag ritkán lesznek elsők, ritka az olyan ember, mint Szergej Bubka, aki a barcelonai olimpián elszállt, aztán két hétre rá ugrott egy hét méter közeli világcsúcsot. Az elsőkből azonban már gyakorta lehetnek utolsók. Ne csak Bubká- ra gondoljunk, aki Barcelona előtt vagy tíz évig mindig bajnokként állt a dobogó legfelső fokára, hanem például a budapesti millenniumi föld alatti vasútra. Ez a ma sárga villamosra emlékeztetőjárat annak idején az első volt Európában, s méltán hihette azt a megfigyelő, hogy hazánk fővárosában soha nem látott fejlődésnek indul a föld alatti vasutazás. Tudjuk, nem így történt: ha manapság összehasonlítjuk Budapest és más európai városok metrótérképét, akkor az utóbbiaknál egy szövevényes pókhálót találunk, nálunk viszont négy, viszonylag egyenes csíkot. ...Valami ilyesmi történt Ivádon is, ahová most már sokadszor látogattunk el vízügyben. Ebben a községben már a harmincas években volt vezetékes ivóvíz(!) Ez legalábbis nem semmi, ha arra gondolunk, hogy némely településen még ma sincsen. Ott azonban a kastély tulajdonosa fontosnak tartotta, hogy népszerű legyen, s házhoz vitte a vizet. A mostani vezeték azonban sok esetben még a régi, így aztán meglehetősen lerongyolódott állapotban van. Nemrégiben például arról számolhattunk be, hogy a kastély melletti utcácskában hosszú ideig nem volt víz, mert az önkormányzat elzáratta a csapot. Mindezt azért, mert arról vitáztak a lakókkal, ők folyat- ják-e el a vizet, avagy valami rejtélyes erő. Kiderült, egyik sem, mert van egy vége nincsen csap, ahol időnként a semmibe ömlik a víz. Ekkor aztán a polgármester megígérte, még ebben az évben lesz új gerincvezeték, megoldódik a gond. Lett gerincvezeték, beszámolt lapunk is az átadásról, s akkor hátradőltünk, letettük a tollat: ez a gond megoldódott, nézzük a további problémákat. A gond nem oldódott meg, mehettünk megint Ivádra. Az egyik kastély melletti lakó, Faragó István ugyanis meglehetősen haragos lett, amikor megtudta, hogy ezek után mennyi vízdíjat kell fizetnie. Az első számla ugyanis 62 köbméterről szól. Ennyit azonban — még ha három gyerek is lakik a házban — szinte képtelenség egy hónap alatt elfogyasztani, ahhoz szinte állandóan nagy sugárban kellene ömlenie a víznek. Éppen ezért a helyiek azt tartanák méltányosnak, ha átalányt fizetnének, esetleg a község vízórát szereltetne fel nekik, s akkor pontosan ki lehetne mutatni, mennyit használtak. — Én minden liter vizet kifizetek, amit elhasználok — mondja Faragó István inkább keserűen, mint indulatosan. — De ami világgá folyik, ahhoz semmi közöm. Ha pedig továbbra is ilyen lehetetlen összegeket kérnek tőlünk, akkor bírósághoz fordulunk. A polgármester, Bacsó István azonban meglehetősen hajthatatlannak tűnik, ő azt mondja: az önkormányzat teljesítette az ígéretét, az új vezetéket megépítették, a lakók gondja megoldódott, ismét van víz. Azonban nem biztos, hogy lesz, mert ha nem fizetnek, akkor ismét elzárják a csapot. így fordulhat elő, hogy már akadt, aki azt mondta: lehet, jobban járt volna Ivád, ha nem lett volna szinte elsőként a megyében fekvő hasonló nagyságú falvak közül vízvezetéke. Most igényelhetne támogatásokat, építhetne szépet, újat, korszerűt, a hegy tetején is lenne víz, meg a völgy mélyében is. így meg foltozgatják a régit, a kocsmában veszekednek az emberek, s bánatukban nem is víz folyik le a torkukon... Önkéntesek — tűzoltók Szilvásváradon 1893 óta vannak önkéntes tűzoltók — legalábbis így mutatják a ma is fellelhető korabeli okiratok. A csaknem 100 esztendős szervezet ma egyesületi formában dolgozik, s nem is rosszul. Csorna Gábor parancsnok — aki ’62 óta tölti be ezt a tisztet — ezt is oklevelekkel igazolja, több mint ötven díszíti a szertár belső falát: elismerésről, kitüntetésekről szólnak, s mindegyikhez külön emlék fűzi az egyesület tagjait. Legdicsőbb győzelmük egyikét r71-ben aratták, amikor is országos versenyen nyerték meg az osztott sugarszerelést — ma is hihetetlen: 16 mp-es eredménnyel. De munkával nyerték az UAZ gépkocsit is... Ötvenhatan vannak. Tizen- ketten iskolások, tizenhatan az ifjúsági csoportban, és huszonnyolcán a felnőttek közül. Tizenéves a legfiatalabb, s akár ötször annyi a legidősebb közöttük. Húsz körül van az idei éles bevetéseik száma: az előző három évben összesen sem volt ennyi! (Húsvéti locsolkodáson volt a szilvásiak nagy része az idén, amikor riasztották az önkénteseket: szó nélkül átöltöztek, s mentek erdőtüzet oltani). Elkötelezettek? Megszállottak? Tűzoltók! Pár éve levette róluk vigyázógondoskodó kezét az állam: azóta saját költségvetésből gazdálkodnak, meg amit a helyi önkormányzat juttat nekik. Nem sok, de nem panaszkodnak. Az UAZ kocsin kívül van egy ZSUK-juk, egy ma már kévéssé használt utánfutójuk: fecskendőből két 800-as (literben megadott percenkénti teljesítményt jelöl a számadat), egy gyakorlatokra tartalékolt 400-as, végül egy ma már matuzsálemkorúnak számító, de működőképes, úgynevezett „mozdonyfecskendő”, ezt még Í935-ben gyártották. A település tűzoltóparancsnokának nincs a lakásán telefon, leghőbb vágyuk most mégis egy adóvevő pár, aminek az éles helyzetekben vannék leginkább hasznát: 80 ezer forintba kerülne. Ha lenne, nem az égő tűzön átrohangálva kéne irányítani a legénységet, mint történt az a közelmúltban a Kálmán téren, ahol azonban még így is sikerült megmenteni a hatmilliós erdősítésnek csaknem felét. ígéretük van rá, hogy megvehetik azt az adóvevőt, bízvást nemcsak ígéret marad! A tervezett gyakorlaton piros zászlóval jelzik majd a feltételezett tűzfészket. Lángot is gyújthatnának, de az is penzbe kerül, amit elégetnek, meg az is, amivel a tüzet oltják. Marad tehát az imitálás. Meg ötvenhat ember elkötelezettsége... Hubai Grúber Miklós Pétervásárai tüzek Az elmúlt időszakban viszonylag sűrűn riasztották a környék tűzoltóit a pétervásárai szeméttelephez. Némely feltételezések szerint annyi véletlen már nincs is: bizonyos, hogy néhányan csúfot űznek, s gyújtogatnak. Mások ezt felesleges rémiszt- getésnek tartják, hiszen — nézetük szerint — e- lég az, ha néhány üvegcserép található a telepen, azon átsüt a nap, s a papír egykettőre lángra lobban. A tűzoltóság ügyelete egyik állítást sem tudta alátámasztani. A tőlük kapott információ szerint általában az okozta a bajt, hogy a környéken gazt égettek. Szándékos gyújtogatást egy esetben sem lehetett bizonyítani. (Fotó: Szántó György) Kovács Attila Óhuta . . .
