Heves Megyei Hírlap, 1992. október (3. évfolyam, 232-256. szám)
1992-10-10-11 / 240. szám
HÍRLAP, 1992. október 10—11., szombat—vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN 13. A megfestett költészet (Marc Chagall albuma) A kortárs képzőművészettel való katartikus találkozásom egy sorban álláshoz kapcsolódik. (Ez a mondat egyszerre patetikus és komikus, de talán kifejezi az akkori élményt.) A hetvenes évek közepén (nem tudom pontosan, melyik évben) Marc Cha- gall-kiállítást rendeztek Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban. Hosszú sor kígyózott a Hősök terén, hogy bejusson az akkor a „szocialista realizmuson nevelkedő” közönség számára unikumnak számító tárlatra. Ez a zsidó származású, orosz kultúrán nevelkedő, különleges européer akkor, ott (többórás várakozás után), szürrealista álomlátásaival, különös, visszatérő szimbolikus alakjaival elbűvölte a magyar közönséget. Most pedig pár hónapja már kapható az üzletekben a német Benedikt Taschen Kiadó Chagall-al- buma magyar nyelven. Rendkívül jól szerkesztett könyv ez, egy nemzetközileg ismert és elismert képzőművészeti sorozat része. A megfestett költészet című monográfiát Ingo F. Walther és Rainer Metzger írta tárgyszerűen, olvasmányosan. Az 1887-től 1985-ig élt művész gazdag munkásságának ismertetését a szerzőpáros hat fejezetre tagolja. A fényképekkel, dokumentumokkal, reprodukciókkal gazdagon illusztrált könyvben könnyű eligazodni annak is, aki csak az életmű egy-egy szakaszáról szeretne tájékozódni. Tipográfiailag is elkülönítve az alapszövegtől, a lapszélen apróbb betűvel Chagall saját írásaiból, kortársai soraiból idéz a szerzőpáros. A könyv végén életrajzi tábla egészíti ki a remek bemutatást. Az album nagy alakú, színes reprodukciókkal és fekete-fehér fotókkal illusztrált. Elsősorban a nagyközönségnek íródott, mentes a szakzsargontól, talán ez népszerűségének legnagyobb biztosítéka. A kiadó ebben a sorozatban már huszonhét kötetet jelentetett meg. Nyolcvan országban ismerik ezeket a műveket, s vélhetően a magyar közönség is örömmel fogadja majd ezt is, akárcsak a közeljövőben megjelenő Dali-, Gauguin-, Picasso-, Van Gogh-, Renoir- és Kandinsz- kij-monográfiát. (jámbor) YfíKLXP-naptár 1992. október hó Napok Névnapok R. kát. naptár Protestáns naptár 12. hétfő Miksa, Rezső Miksa Miksa 13. kedd Kálmán, Ede Koloman Kálmán 14. szerda Helén Kallixtus Helén 15. csütörtök Teréz Avillai N. Teréz Teréz 16. péntek Gál Hedvig Gál 17. szombat Hedvig Ignác Hedvig 18. vasárnap Lukács Lukács Lukács Könyv Amerikáról Egerben a hét végén az alábbiak szerint alakulnak a piaci árak: a tojás 7-7,70, a sárgarépa 30- 60, a zöldség 40-60, a karalábé 20-25, a zeller 20, a vöröshagyma 16-20, a fokhagyma 120- 180, a karfiol 60-90, a vöröskáposzta 40, a paprika 20-40, a körte 50-60, az őszibarack 20- 90, a burgonya 15-22, a gomba 90-100, a birsalma 30, a dióbél 400, a mandula 160, a savanyú káposzta 50, az uborka 30-60, a bab 120 forintba kerül. Hatvanban a tojás 7, a burgoAz ősz gyümölcsei: a birsalma nya 20, a sárgarépa 40, a zöldség 60, a vöröshagyma 20, a fejes káposzta 30, a kelkáposzta 60, a karalábé 10, a karfiol 80, a paprika 20-50, a paradicsom 25, az uborka 30, a retek 25, a gomba 160-180, a körte 40-60, a szilva 35, a szőlő 20-30, a dióbél 360, a savanyú káposzta 50, a bab 120 forintért kapható. Hevesen a tojás 6,50, a burgonya 6, a sárgarépa 30-40, a zöldség 50-60, a fejes káposzta 25, az uborka 30-40, a karalábé 35, a vöröshagyma 12-15, a kel 50-60, az alma 20-30, a karfiol 50-100, a paprika 15-30, a paradicsom 25, a szőlő 25-35, a körte 40, a mák 140 forint. Országos pályázat „kincskereső” kisiskolásoknak Spanyolországi utazás a főnyereménye annak a játékos vetélkedőnek, amelyet a Kincskereső szerkesztősége és a kecskeméti Kincskeresők Egyesülete indít általános iskolások részére. Az országos játék meghirdetői olyan szakkörök, klubok, osztályok, baráti közösségek jelentkezését várják, amelyek rendszeres olvasói a Kincskeresőnek. A csoportok októbertől márciusig havonta egy-egy feladatlapot kapnak, amelynek rejtvényei a lap írásaihoz, az általuk közvetített irodalmi, történelmi, művészeti, emberi értékekhez, illetve aktuális eseményekhez kapcsolódnak. A kecskeméti Kodály Iskola címére (6000 Kecskemét, Szabadság tér 7.) küldendő jelentkezések határideje 1992. október 20., feltételük pedig egy magyar utazó vagy földrajzi felfedező életének, tevékenységének, jelentőségének rövid bemutatása. Gordon-kiállítás a Széchényi- könyvtárban Gordon György, 35 éve Angliában élő festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a közelmúltban, az Országos Széchényi Könyvtár Ars Librorum sorozatának programjában. A retrospektív tárlaton a művész Karinthy Frigyes Cirkusz című novellájához készített és saját kezűleg nyomtatott litográfia-sorozata mellett mintegy 60 rajza és festménye tekinthető meg. A bemutatón Nagybányán, valamint Wakefieldben, angliai otthonában készült alkotások egyaránt láthatók. Gordon György 1924-ben született. A Képzőművészeti Főiskolán Bernáth Aurél tanítványa volt, 1953-ban diplomázott. 1957-től él Angliában. Kiállítása október 24-ig tekinthető meg. A Dunakönyv Kiadó gondozásában megjelent az Ezerarcú világunk című német könyvsorozat második kötete, az „Amerika — Alaszkától a Tűzföldig”. — A négy évtizedig tartó szembenállás megszűnése után az Amerika-album igazi hiány- ótló mű. Megjelenése időszerű, iszen Magyarországnak nagyobb szükséjge van az Egyesült Államok segítségére, mint valaha — mondta a könyvet bemutató közelmúltbeli sajtótájékoztatón Peisch Sándor, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára. A kiadvány — az ADAC Verlag és Deutscher Bücherbund európai hírű könyvsorozatának újabb darabja — az amerikai kontinens felfedezésének 500. évfordulójára jelent meg hazánkban mintegy 13 ezer példányban. A kötet bemutatja a földrész valamennyi országát. Az „Amerika” szerzői — a térség szakavatott ismerői — megismertetik az olvasót az adott országok jellegzetességeivel, legszebb tájaival, bepillantást kínainak történelmükbe, kultúrájukba, társadalmi, gazdasági és politikai viszonyaikba. A könyvben 688 színes kép és 58 térkép található. Az Ezerarcú világunk sorozat következő kötete jövőre az „Ázsia — Ausztrália’* lesz. Telefonos lelki elsősegély-szolgálat Egerben Hívható: pénteken este 7-től szombat reggel 7-ig, szombat este 7-től vasárnap reggel 7-ig. A hívás ingyenes. Telefon: 36-14-321. Vásárok Hevesen: október 18-án országos állat- és kirakodóvásár. Kálban: október 17-én országos állat- és kirakodóvásár. * * * Felhívjuk figyelmüket, hogy a vásárok időpontjában előfordulhatnak változások! Foodapest ’92 Jól haladnak a Foodapest ’92 Nemzetközi Élelmiszer-, Ital- és Élelmiszergép-ipari szakkiállítás előkészületei, amelyet november végén rendeznek a kőbányai vásárvárosban. A szakkiállítással kapcsolatos érdeklődés már eddig is átlagon felüli. Eddig több mint 500 hazai és külföldi cég jelezte részvételét Közép-Európa legnagyobb élelmiszer-szakkiállításán, amelyet kétévente szeretnének megrendezni, kapcsolódva a többi ilyen jellegű nemzetközi szakvásárhoz. A kiállítás iránt nagy érdeklődést mutatnak a német, az osztrák, a holland, a belga, a dán, a francia, a lengyel és a svéd élelmiszer-ipari cégek, ám várhatóan sok más európai gyártó is képviselteti magát az árumustrán. A különböző termékcsoportokat egymástól elkülönítve mutatják be az érdeklődőknek Kőbányán, a vásár területén 3 pavilonban, mintegy 13 ezer négyzetméteren. A kiállításhoz kapcsolódóan a szakemberek számára több konferenciát is szerveznek a rendezők, hogy tájékoztassák mind a keleti, mind a nyugati szakembereket. T Valuta- "1 yírfolyamoly Pénznem Vételi Eladási árf. 1 egységre Ft-ban Angol font 132,51 135,31 Ausztrál dollár 55,18 56,42 Belga frank (100) 260,96 265,62 Dán korona 13,87 14,13 Finn márka 16,91 17,31 Francia frank 15,90 16,18 Görög drachma (100) 41,17 42,01 Holland forint 47,78 48,64 ír font 141,11 143,71 Japán yen (100) 64,25 65,45 Kanadai dollár 61,64 63,04 Kuvaiti dinár 262,88 268,38 Német márka 53,83 54,79 Norvég korona 13,14 13,38 Olasz líra (1000) 58,56 59,84 Osztrák schilling (100) 765,27 778,87 Portugál escudo (100) 61,06 62,16 Spanyol peseta (100) 75,20 76,72 Svájci frank 61,62 62,70 Svéd korona 14,20 14,46 USA-dollár 76,89 78,45 ECU (Közös Piac) 104,72 106,68 Agrárfolyóirat A magyar agrárkutatás egészével foglalkozik majd a Hungarian Agricultural Research című angol nyelvű magyar agrárfolyóirat, amelyet nemrégiben mutattak be a sajtó képviselőinek. Azzal a céllal alapították a negyedévenként megjelenő 48 oldalas új tudományos folyóiratot — a Magyar Agrárkutatást —, hogy a hazai és a külföldi tudósokkal, kutatókkal, a tudományos eredmények felhasználóival, továbbá a külföldi tőkebefektetőkkel megismertessék a nemzetközileg is elismert magyar agrárkutatás legjelentősebb és legújabb eredményeit. Nagy szükség van rá, hiszen nincs olyan szakmai orgánum, amelyben ezeket a kutatási eredményeket be lehetett volna mutatni a széles szakmai és tudományos közvéleménynek. Az angol nyelvet két okból választották: egyrészt a tudomány világában mindenütt beszélik ezt a nyelvet, másrészt a magyar szakemberek többsége is tud angolul, s így ők sem lesznek kizárva hasznosításából. Az első lapszámban a magyar agrárkutatás egészének keresztmetszetét kívánják adni. A további számokat a szerkesztők egy-egy kiemelt témának szentelik. A második lapszámban például az agrárközgazdasági kutatások helyzetéről a harmadikban pedig á biotechnológiai kutatómunka eredményeiről lehet majd olvasni. HÉTVÉGI ORVOSI ÜGYELET EGER ÉS KÖRNYÉKE RÉSZÉRE: Andornaktálya, Nagytá- lya, Makiár, Kerecsend, Demjén, Égerszalók, Egerszólát, Ostoros, Novai, Felsőtárkány, Noszvaj, Bátor, Hevesaranyos, Égerbocs. HELYE: Eger, rendelőintézet, Knézich K. u. 1-3. Szombat reggel 8-tól hétfő reggel 8-ig. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig az egri gyermekek részére. HELYE: megyei kórházgyermekosztály földszintje, Eger, Árva köz 1. Telefon: 10-841. FOGORVOSI ELLÁTÁS: szombaton reggel 7 órától 13.30 óráig. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától 20 óráig, vasárnap 8 órától 20 óráig a Technika Házában. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGERBEN: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneti napokon reggel 8 órától másnap reggel 8 óráig, a 10-133-as telefonsza- mon. Hétköznapokon 16 órától másnap reggel 7 óráig,és a 12-570- es üzenetrögzítőn lehet bejelentést tenni. GYÖNGYÖS ÉS KÖRNYÉKE RÉSZÉRE: Karácsond 1—2-es körzet, Gyöngyösoroszi, Gyön- gyössolymos, Gyöngyöstaiján, Gyöngyöspata, Szűcsi részére. HELYE: Gyöngyös, Dózsa Gy. u. 18. szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Telefon: 13-162. HATVAN ÉS KÖRNYÉKE: körzeti orvosi ügyelet szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 8-tól másnap reggel 8 óráig. HELYE: Hatvan, rendelőintézet, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. FOGORVOSI ÜGYELET: szombaton reggel 6.30-tól 14 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 8.30-tól 11 óráig. HÉLYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombaton reggel 8 órától 12 óráig, vasárnap és munkaszüneti napon reggel 8 órától 10 óráig. HELYE: Rendelőintézet, Fiatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-199. HEVES ÉS KÖRNYÉKE RÉSZÉRE: Boconád, Tamabod, Tárnáméra, Tarnazsadány, Tarnaörs, Erk, Zaránk, Átány, Hevesveze- kény, Tamaszentmiklós, Pély, Erdőtelek, Tenk részére. HEÉYE: Heves, Vöröshadsereg u. 32. sz. alatt szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Telefon: 46-831. FOGORVOSI ÜGYELET: szombaton és vasárnap reggel 8 órától 12 óráig a Tanácsköztársaság tér 2-4. sz. alatt, a fogorvosi rendelőben. RECSKEN: szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Recsk, Párád, Parádóhuta, Bodony, Parád- sasvár, Mátraderecske, Mátraballa, Sírok, Sirok-Kőkútpuszta részére. HELYE: Recsk, Táncsics u. 9. Telefon: segélykérő. VÁMOSGYÖRKÖN: Vámos- györk, Adács, Atkár, Gyöngyösha- lasz, Nagyréde, Visznek részére. HELYE: Vámosgyörk, Petőfi u. 25. IDEJE: szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Telefon: segélykérő. VISONTÁN: Visonta, Abasár, Detk, Ludas, Márkáz, Nagyfüged, Halmajugra lakosainak. HELYE: Visonta, Petőfi u. 20. szám alatti rendelőben szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Telefon: 60-083. ÁLLANDÓ KÉSZENLÉT: Mátraszentimre, Mátraszentlászló, Mátraszentistván községek részére. HELYE: Mátraszentimre orvosi rendelő. Arany János u. 7. Telefon: segélykérő. Mátraszentimre község és a hozzá tartozó települések hétvégeken a gyöngyösi ügyelethez tartoznak. GYÖNGYÖSI: Gyöngyös, Deák F. u. 17. Telefon: 13-991. HATVANI: Hatvan, Vágóhíd. Telefon: 11-901. HEVESI: Heves, Fő út 10. Telefon: 11-917. FÜZESABONYI: Petőfi Mgtsz, Füzesabony, Zrínyi u. 32. Telefon: 41-533 RECSKI: Recsk, Kossuth L. u. 218. Telefon: Recsk 15. TARNAMÉRAI: Tarna-Holding Agrárszövetkezet központi iroda, Tárnáméra, Boconádi u. 50. Telefon: Tárnáméra 6. Az ügyeleti helyekhez tartozó állatorvosi körzetekről a területileg illetékes állatorvos ad tájékoztatást. ANIMED ÁLLATKÓRHÁZ KFT.: hétköznap 7-től 18.30 óráig, szombat de. 9— 11.30 óráig, du. 16— 17.30 óráig, vasárnap és ünnepnap 9—11 óráig. Sürgős esetben a jelzett időpontokon túl készenléti szolgálat. HELYE: Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-460. HÉTKÖZNAPI ORVOSI ÜGYELET EGERBEN: felnőtt betegek részére délután 18 órától reggel 8 óráig. Napközi sürgősségi ellátás ugyanott (11-16 óra között). HELYE: rendelőintézet déli szárnya, Knézich Károly u. 1-3. Telefon: 11- 000. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: este 19 órától másnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: megyei kórház, Árva köz 1. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: felnőtt betegek részére délután 19 órától reggel 7 óráig. NAPKÖZI ÜGYELET: 12-14 óráig. ÜGYELET HELYE: Széchenyi u. 1. Telefon: 11-727. HATVANBAN: délután 17 órától reggel 8 óráig, a város lakóinak napközben 12-16 óráig is. HELYE: rendelőintézet Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: délután 19 órától reggel 7 óráig Heves, Vöröshadsereg u. 32. Telefon: 46-831. FÜZESABONY ÉS KÖRNYÉKÉN : este 18-tól reggel 6-ig Füzesabony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezotárkány, Szihalom, Mezősze- mere, Egerfarmos részére. HELYE: Füzesabony, egészségügyi központ. Telefon: 41-153. BÉLAPÁTFALVÁN: Bélapátfalva, Balaton, Bükkszentmárton, Mikófalva, Bekölce, Egercsehi, Szúcs, Mónosbél, Szilvásvárad és Nagyvisnyó részére. HELYE: Bélapátfalva, Lenin u. 24: IDEJE: este 6-tól reggel 6-ig. Telefon: segélykérő. PÉTERVÁSÁRA ÉS KÖRNYÉKE: este 7-től reggel 7-ig. Pé- tervására, Erdőkövesd, Váraszó, Istenmezeje, Szederkénypuszta, Ivád, Kisfüzes, Bükkszenterzsébet, Fedémes, Tarnalelesz, Szentdomonkos, Bükkszék, Terpes, Szajla részére. HELYE: Pétervasára, Kossuth u. 2. Telefon: segélykérő. TISZANÁNA: Tiszanána, Kömlő, Kisköre, Poroszló, Üjlő- rincfalva, Sarud. Este 7-től reggel 7-ig. Tiszanána, Vöröshadsereg u. 106. Telefon: segélykérő. VERPELÉT: este 7-től reggel 7-ig. Verpelét, Feldebrő, Aldebrő, Tófalu, Kápolna, Kompolt, Kál, Nagyút, Tamaszentmária, Vécs, Kisnána és Domoszló részére. HELYE: Verpelét, Szabadság tér 2. Telefon: segélykérő. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGERBEN: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneti napokon reggel 8 órától másnap reggel 8 óráig a 10-133-as telefonszámon. Hétköznapokon 16 órától másnap reggel 7 óráig a 12-570-es üzenetrögzítőn lehet bejelentést tenni. Megyénk templomainak vasárnapi miserendje Egerben Bazilika: 6, 7, 8.30, 10, 11.30 és 18.30 óra Kórház Szt.Anna-kápolna (Széchenyi u.29.): 10.30 óra valamint a kórházi betegeknek is, (akik az utcán át tudják a templomot megközelíteni). Fájdalmas Anya-templom (Szajcz Leó u.7.): 7, 9 és 18 óra Szent Bernát-templom (Széchenyi u.15.): 7, 8, 10 és 19 óra. Nagyboldogasszony-templom (Kossuth U.14.): 8, 9,11.30 és 17 óra Jézus Szíve-templom (Makiári út 91.) 6.30, 8.30 és 17 óra. Lajosvárosi-templom (Aradi u.): 7, 9 és 18 óra Minorita-templom (Dobó tér 4.): 12 óra K isboldogasszony-templom: fél 8 és 9 óra Eger Felnémet-templom: 8 és 9.30 óra Istentisztelet az egri református templomban (Deák F. út 56.) de. 10 órakor, hitoktatás du. 15 és 16 órakor a gyülekezeti teremben (Markhót F.u.2.), s ugyanott istentisztelet 17 órakor Gyöngyösön Gyöngyös-Felsőváros Szent Bertalan-templom: 7, 8.30, 10.30 és 18 óra Temetőkápolna: 15 óra Gyöngyös-Alsóváros: 7, 8.30, 10 és 18 óra Gyöngyöspüspöki: 11 óra Hatvanban 6.30, 8, 10, 11.30 és 18 óra Újhatvanban: 8, 10 és 18 óra Hevesen 8, 9.30 és 18 óra Újtelepen: 11 óra Jeles napok Október 15-e sok helyen „szüretkezdő”. 16-a, Gál napja, a makk érésének kezdete, s ezért különösei azokon a vidékeken ünnepelték, ahol nagyobb arányú sertéstenyész tést folytattak.