Heves Megyei Hírlap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-16 / 219. szám
HÍRLAP, 1992. szeptember 16., szerda SPORT 7. Kézilabda Idegenben nyert a Finommechanika A kézilabda NB II. legújabb fordulója kettős abonyi sikert hozott, hiszen a férfiak a Mátészalkát, a nők pedig a Miskolci Kórház gárdáját fektették két vállra. Az egri Finommechanika GMSZ csapata háromgólos győzelmet aratott Putnokon, és ezzel folytatta jó szereplését. Sajnos, vereséggel kezdett az ETK női gárdája, hazai környezetben maradtak alul a Hajdúböszörménnyel szemben. Az NB i/B-ben a sirokiak kiskunhalasi vendégjátékát nem kísérte szerenFüszért-Kiskunhalas — Siroki Vasas 42-31 (23-15) NB I/B-s női mérkőzés, Kiskunhalas, 300 néző. V.: Hor- nyik, Vaskó. Sírok: Bálint — Szerediné 1, LENDVAI 14, Bótáné 1, IVÁDY6, Sellei 2, Fekete4. Cs.: Fábián 2, Répás, Jakab 1, Híves. Edző: Molnár Ferenc. Fárasztó, hosszú utazás után léptek pályára a sirokiak, de az első negyedórában még ők vezettek. Ezután érthetetlen módon idegessé, kapkodóvá vált játékuk, elemi hibákat követtek el. A három kulcsjátékos közül kettő jóformán értékelhetetlen teljesítményt nyújtott, a csapatból csupán Lendvai és Ivády kézilabdázott jól. Összességében az NB I. felé kacsintgató halasiak a S ín védekező Sírokkal en biztosan tartották otthon a bajnoki pontokat. Füzesabony — Miskolci Kórház 19-15 (6-10) NB Il-es női mérkőzés, Füzesabony, 200 néző. V.: Fülöp, Me- leska. FSC: Szűcs — Kóródi J. 1, Bene 2, Nagyné Kozák Angéla 6, Nagyné Katona Andrea, Pásztor 4, Kovács 5. Cs.: ÁCS (kapus), Birinyi 1, Kóródi B., Havasi, Barta B. Edző: Atkári Lajos. Az első félidőben sok hibával és könnyelműen játszott az FSC. Emiatt a fegyelmezett kórházi csapat fordult 10-6-os vezetéssel. A szünetben az abonyi lányok alapos fejmosást kaptak edzőjüktől, kapust cseréltek, és védekezési taktikát változtattak. A nyitott védekezéssel a jó erőben lévő abonyiak megzavarták a miskolciakat, és a közönség fergetes buzdítása mellett a maguk javára fordították a mérkőzést. Füzesabony — Mátészalka 21-17 (7-6) NB Il-es férfimérkőzés, Füzesabony, 250 néző. FSC: HOLLÓ - Káló, MÉSZÁROS 5, Csanálosi 4, KISS T. 4, MOLNÁR J. 1, BÍRÓ 5. Cs.: Veres (kapus), PÓKA 2, Tóth T., Juhasz, Mikulás. Edző: Valyon István. A házigazdák már a mérkőzés elején magukhoz ragadták a kezdeményezést. Az első félidő a vendégek jó védekezése, illetve az abonyiak gyenge helyzetkihasználása miatt szoros eredményt hozott. Szünet után egyre növelte előnyét az abonyi garda, és biztosan nyerte a tavaly még az élbolyban végzett nyírségiekkel szemben az igen színvonalas találkozót. Putnok — Finommechanika GMSZ 20-23 (11-10) NB Il-es férfimérkőzés, Putnok, 400 néző. V.: Alapi, Szabó. Finommechanika: Aczél — SCHEILI 8, VITAI 5, Gulyás 4, MOLNÁR 5, Székelyföldi, Hi- erman. Cs.: Kékesi (kapus), Elek, Bóta, György, Fabian í. Edző: Kékesi László. Á putnokiak jól tartották magukat az első játékrészben, ám a fordulás után feljavuló védekezésükkel elhozták a két pontot az egriek. Pénteken 5 órakor megyei rangadóra kerül sor a GMSZ-pályán (Rákóczi út 2.), ahol a Finommechanika a Füzesabonnyal mérkőzik. Putnok — Novaj 25-18 (12-9) NB Il-es női mérkőzés, Putnok, 200 néző. V.: Nádasdi, Pesti. Novaj: Kassai — Berecz 1, SZERENCSINÉ ll,Besenyei3, Jánosi, Kádár, Bóta 3. Cs.: Dávid (kapus), Hegyi, Drozdik, Kónyáne, Barta. Edző: Kassai Julianna. A helyzeteit jobban kihasználó Putnok megérdemelten győzött az újonc novajiak ellen. Ma, öt órakor megyei rangadóra kerül sor Nova]on, ahol a Füzesabony vendégeskedik majd. Az Egri TK — Hajdúböszörmény mérkőzésről nem kaptunk részletes tudósítást. Az eredmény: 19-22 (10-11). Labdarúgó megyei II. osztály Erdőtelki siker Egerben A labdarúgó megyei II. osztály legutóbbi fordulójában két vendégsiker született. Az Erdőtelek Egerből, a Hatvani Lokomotív pedig Boldogról hozta el a két pontot. A Pétervására — At- kár mérkőzést novemberre halasztották, ám a péterkeiek — jóllehet, eggyel kevesebb mérkőzést játszottak — még így is vezetik a mezőnyt. Boldog — Hatvani Lokomotív 0-1 (0-0) Boldog, 150 néző. V.: VárhegyiBoldog: Misányi — Katona, Dávid, Bugyi, Petrovics I., Boldogházi (Fischer), Lukács, Ma- tuska, Gyökér, Szűcs, Dudás. Edző: Varga Lajos. Hatvani Lokomotív: Őri — Kovács J., Györkis, Hegyi, Kovács S., Petlánovics (Bodnár), Horváth, Tóth, Oravecz, Pete, Füzér. Edző: Kiss György. G.: Füzér (11-esbőlj. Ifik: 0-10. Varga Lajos Petőfibánya — Gyöngyöspata 2-0 (1-0) Petőfibánya, 300 néző. V.: Szilágyi. Petőfibánya: Juhász — Bozó, Barta, Valkó, Jónás, Ispán (Hi- mics R.), Szabó T., Laczkó (György), Kovács Z. (Szabó J.), Nagy G., Jancsó. Edző: Osztafi András. Gyöngyöspata: Túri — Sinka, Kecskés, Ferencsák, Oravecz, Hegedűs D., Bálint (Rozovits), Morvái, Molnár, Hegedűs L, Leép (Rusznyák). Edző: Benedek Ferenc. G.: Nagy G., Himics. Ifik: 5-0. Osztafi András Apella ISZE - Erdőtelek 0-1 (0-1) Eger, 100 néző. V.: Koltai. Apella: Gajdos — Sípos, Kecsmár, Váradi, Ivancsik, Kállai, Kohajda, Lipóczi, Nyeste (Jékli), Csapó, Toth P. (Török). Edző: Seres Tivadar. Erdőtelek: Bóta — Kassa, Da- nó, Báder, Tóth, Pusoma, Horváth, Besenyi, Falusi, Farkas, Német. Edző: Kassa Ferenc. G.: Báder: Ifik: 9-1. Tóth Péter Gyöngyösoroszi — ESE II. 4-1 (2-1) Gyöngyösoroszi, 100 néző. V.: Nagy Sz. Gyöngyösoroszi: Demény — Molnár II. L., Molnár I. L., Dudás, Molnár Zs., Besze (Gál), Bangó, Szúnyog (Szecskő), lekkel (Rácz), Ludányi, Rúzson. Edző: Zsiska Sándor. ESE II.: Csontos R. — Tren- ka, Barczi, Csontos M., Kiss Zs., Horváth L., Varga (Balogh), Szabó B., Horváth K. (Nagy G.), Farkas, Utassy (Sűrű). Edző: Csufor Sándor. G.: Ludányi 3, Besze, ill. Horváth K. Ifik: 1-2. Tóth Lajos A Maklár-Átány — Mátrade- recske mérkőzésről nem kaptunk tudósítást. Az eredmény: 2-0. A bajnokság állása: 1. P.vására 2 2 — — 8-2 4 2. Atkár 2 2 — — 6-1 4 3. P.bánya 2 2 — — 5-0 4 4. ESEM. 3 2 — 1 9-7 4 5. Maklár-Átány 3 2 — 1 6-6 4 6. Gy.oroszi 3 1 1 1 4-3 3 7. M.derecske 3 1 1 1 3-2 3 8. Gy.pata 3 1 — 2 8-7 2 9. Erdőtelek 3 1 — 2 3-6 2 10. Hat.Lok. 3 1 — 2 2-5 2 11. Apella 2 — — 2 0-7 0 12. Boldog 3 — — 3 2-10 0 Áncsán a gólkirály Negyedik hely Szentesen A szentesi uszoda felavatásának 60. évfordulója alkalmából rangos nemzetközi vízilabdatomát rendeztek a Csongrád megyei városban. A viadalon részt vett az Eger SE gardája is, igaz, tartalékosán. Megfázás miatt négyen is hiányoztak a kulcsjátékosok közül, ám a fiatalok jól helyettesítették tapasztaltabb társaikat. Az egriek a nyitómérkőzésen egy- gólos vereséget szenvedtek a Szegedtől, viszont nyertek az FTC és a házigazdák ellen. A komoly nemzetközi rutinnal rendelkező Alma-Ata szintén egy góllal bizonyult jobbnak az ESE-nél, míg a Vasas nagy fölénnyel nyert ellenük. Az egriek végül a negyedik helyet szerezték meg, de ennél sokkal fontosabb, hogy a hét végi bajnoki rajt előtt a fiatal tehetségek is szóhoz jutottak. A torna gólkirálya 15 góllal: Ancsán András. Aki hátára vette a pályát Ha az Eger SE-Baja NB Il-es klubtársai közül leginkább Belabdarúgó-mérkőzés nézői közül valaki először látta az Eger csapatát, aligha várt a szünetig, hogy valakitől megkérdezze a 11-es számú játékos nevét. Nem azért, mert az említett mez viselője lobogós, hosszú hajával eleve kitűnt társai közül, hanem elsődlegesen azért, mert alaposan kivette részét a játékból. Vadicska Zsolt, hiszen róla van szó, az egriek középpályása, szinte kötetlen feladatkört magára vállalva, mint szokás mondani, hátára vette az egész pályát. Széltében-hosszában igyekezett hasznossá válni, szerelt, ütközött, indított, elvégzett szabadrúgást, tért ölelő partdobásaival rendre rettegésben tartotta a bajaiakat. Az egyetlen, egyébként győzelmet jelentő gól előtt ő adta középre laposan és erősen a labdát, amit Szabó kapus kiejtett, amire jókor érkezett Nagy G. Az egyik bedobása nyomán, amit Berecz fejjel még megcsúsztatott, csak centiméterekkel maradt le a kapu torkában a korábbi gólszerző. Annyira együtt élt a játékkal, hogy valójában az általa diktált tempó volt egri részről a meghatározó, amihez hasonlót recz produkált. Vadicska az 52. percben megsérült, de rövid ápolás után visz- szatért a játéktérre. A közönség tapssal jelezte tetszését. A 70. percben összerúgott a vendégek hetesével, de úgy is fogalmazhatunk, hogy Koch (aki többnyire a látszat kedvéért sántított) rátartott a lábára. Lebicegett a pályáról, de erőltetni a lábát már nem volt veszélytelen, ezért helyére tartalékot küldött be Varga Zoltán edző. Visszalapozva az újságokat, Vadicska neve a szegedi tudósításban a jók között szerepelt. Még előbb, az SBTC-Salgglas elleni gólzáporos mérkőzésen a mezőny legjobbjának bizonyult, ezt a jelzőt valójában a Baja ellen is kiérdemelte. Ha a tavaszi újságokat nézzük, Vadicska neve kifejezetten negatív jelzőkkel társult egy időben, viselkedésével enyhén szólva is ellentmondásos helyzetet alakított ki maga körül. Áz elmúlt mérkőzéseken azt bizonyította, hogy valójában milyen mértékben lehet hasznos az Eger SE számára. Igazolva azt is, hogy nagyrészt rajta múlik, mire viheti — ha hosszabb távon is akarja —a labdarúgásban... (fb) KÁBELTELEVÍZIÓS ÉS ELEKTRONIKAI SZOLGÁLTATÓ KFT. Eger, Törvényház út 15. Tel.: 12-275 A Telestár-Kábelkom Kábelkommunikációs KFT. ÜZLETKÖTŐKET keres Eger város területére programcsomagok értékesítésére. Érdeklődni: a marketingvezetőnél Telefon: 12-275 MOZI A TÉVÉBEN V JÖVŐRE IS LESZ NYÁR! 1992-1993. év férfi nyári divatja 40 %-kal olcsóbban az ANDREA’S Férfidivat üzletben. Eger, Szent János 12. Akció szeptember 19-ig. J. ZS+ZS kilósban is különlege„S” szeptember 17-én csütörtökön Egerben, a tiszti klubban 9—18 óráig várja az EXTRA minőségű ruhákkal Y ZS+ZS. f A nagy érdeklődésre való tekintettel ISMÉT KIÁRUSÍTÁS Egerben, Míndszenty u. 12-ben szeptember 17—18—19-én (csütörtök-péntek-szombai) 10—16 óráig. 50 %-os engedménnyel kaphatók műszaki áruk, ruhaneműk, sportcipő, konyhafelszerelést cikkek. Készletünket konyha-, szoba-, hálószoba- és egyéb BÚTOROKKAL bővítettük, melyeket szintén féláron adunk. A négy mindenhol négy Sokáig még az is kérdéses volt, lesz-e egyáltalán csapat Nagyré- dén. Abban, hogy a gárda nem hullott szét elemeire, nagy szerep jutott a Sámsonnak, aki vállalta a szponzorságot. Nagy Vilmost Skoda Lászlóváltotta fel a kispa- don, s azt, hogy fut a csapat szekere, a Tarnaörs elleni 4-0-ás győzelem is igazolta. A Francia- országból hazatért Deme Zsolt is kivette részét a góllövésből. — Milyen volt ez a meccs a francia bajnoksághoz képest? — Már elcsépelten hangozhat, hogy az iram jóval gyengébb volt a kintinél. A négy goi viszont mindenhol négy gól, annak mindenhol örülnek. Nagy Bandi remek passzának köszönhető, hogy egy csukafejessel nekem is sikerült bevenni az örsiek kapu- ját. — Két év után itthon maradtál. Miért? — Nyáron hazajöttem a szokásos pihenőre, és augusztus első hetében telefont kaptam a menedzsertől, hogy ne induljak útnak. Későn jutott a tudomásomra, hogy csapat nélkül maradtam — a szponzor megvonta támogatását —, és már nem jutott időm másik klubot keresni. — Milyen csapatot találtál itt, Nagyrédén? — A hangulat igazán remek, mindenki elmondhatja a véleményét. Gyakran elhangzik, hogy az első háromban kell végezni, és ehhez győzelmek vezetnek. Igaz, ha nyerünk, nekünk, focistáknak is kellemesebben telik a hétvége... — Végleg itthon maradsz? — Menedzserem már keresi kint az új csapatomat, de amíg itthon vagyok, mindent megteszek a rédei színekért. ( juhász) A forduló válogatottja A megyei bajnokság ötödik fordulójának válogatottja: Hajdú (Kompolt) — Turcsányi (Apc), Mudriczki (Tenk), Tarjányi (Recsk), Danó (Tarnalelesz) — Vígh (Domoszló), Pálinkás (Selyp), Utassy (Tarnalelesz), Szabó L. (Gyöngyöshalász) — Deme (Sámson SE), Skoda (Sámson SE). A forduló játékvezetője: Jenei Zoltán (Recsk — Kompolt). Ötödik a Hatvan Az NB II. Keleti-csoportjában mindkét megyei csapatunk győzött, s ezzel közvetlenül az élboly mögött foglalnak helyet. zan mindig kíváncsiak az összecsapásokra, mint ahogy legutóbb a hevesiek vendégszereplésére is. Akik jó csatát, kemény küzdelmet vártak, azoknak nem kellett csalódniuk. Különösen az tetszett a helybelieknek, hogy végre futott a labda az apciak lábán, és négy ízben Szarka kapuja volt a végállomás. A szünetben még mit sem lehetett abból sejteni, hogy bravúr lóg a levegőben, bár az Ápc az egyik formás támadást a másik után vezette. Ekkor még nagyjából egyenlő erők harcát láthatta a közönség, s Szabó Zoltán büntetőből a vendégeknek is szerzett egy gólt. Ekkor még sokan a döntetlenben is kiegyeztek volna, hiszen az még nem rossz eredmény egy Heves ellen. Az igazi görögtüzes parádét a második negyvenöt perc tartogatta. A házigazdák egész egyszerűen állva hagyták Budai Sándor fiait, akik a Felsőtárkány és a Recsk után kénytelenek voltak sorrendben a harmadik vereségüket is elkönyvelni. A rendkívül szoros középmezőnyben az apciak nagyot ugrottak felfelé a tabellán, a tizedikről a hatodik helyre. Jelenleg ők állnak a legjobban az újoncok közül, és Csorba Tibor edző reménykedik is abban, hogy itt sikerül megragadni. (buttinger) 1. A bajnokság Debrecen 5 állása: 3 1 1 9-4 7 2. Szarvas 5 3 1 1 9-5 7 2. Kiskőrös 5 3 1 1 9-5 7 4. Gödöllő 5 2 3 — 8-5 7 5. EC Hatvan 5 2 2 1 5-4 6 6. Hajdúnánás 5 2 1 2 7-4 5 7. Eger SE 5 2 1 2 8-6 5 8. Kábái SE 5 1 3 1 4-4 5 9. Bagi FC 5 1 3 1 2-4 5 10. K.barcika 5 2 — 3 8-6 4 11. Bajai FC 5 2 — 3 4-4 4 12. BMTE Törley 5 1 2 2 5-8 4 13. Tiszavasvári 5 1 2 2 4-8 4 14. SBTC-Salg. 5 2 — 3 7-12 4 15. III.kér. 5 1 1 3 7-9 3 16. Szeged 5 1 1 3 4-11 3 Az NB 111. Tisza-csoportjában öt forduló után így fest a tabella: 1. Balmazújváros 5 4 _ 1 1 2-7 8 2. Nagykálló 5 2 3 — 6-2 7 3. Kisvárda 5 2 2 1 8-6 6 4. Edelény 5 2 2 1 5-3 6 5. Abaújszántó 5 2 2 1 8-7 6 6. BÉVSC 5 3 — 2 7-6 6 7. Olefin SC 5 2 2 1 4-4 6 8. Mátészalka 5 2 2 1 5-6 6 9. Rakamaz 5 2 1 2 7-6 5 10. MVSC 5 — 5 — 6-6 5 11. Szerencs 5 2 — 3 11-11 4 12. H.szoboszló 5 — 4 1 4-5 4 13. Derecske 5 1 1 3 5-7 3 14. Bélapátfalva 5 — 3 2 5-9 3 15. Ózd 5 — 3 2 5-9 3 16. Sajőbábony 5 — 2 3 4-8 2 // Hirschmann antennaszakbolt Műholdvevők, részegységek forgatható rendszerek, autóantennák, riasztók, TV tető- és szobaantennák, antennaerősítők, szűrők, laborcsatlakozók, szerelési anyagok, kábelek, mechanikus védelem. Eger, Kertész út 25. Nyitva: K-P 9-17, ^ szo^9—13 ______^ F phér hplvzptfplismprpsp döntött.. Küzdelmes, izgalmakban sem ízűkölködő, ugyanakkor mérsékelt színvonalú volt a labdarúgó 4B III. Mátra-csoportjában le- átszott Füzesabony-Heréd megyei rangadó. A mai labdarúgáson úgy tartják, hogy többnyire a középpályán dőlnek el a mérkő- :ések, ez a találkozó viszont a kitételek közé tartozott. Egyik oldalon sem sikerült az igyébként jó nevű középpályásoknak „fazont szabni”, így a vélelmek játéka jelentette csupán i színvonalat, ami a csatanyerés- íez általában nem elegendő. Va- ójában egy-egy csatár vállalta a íarcot, hiszen a kapukra veszélyt íz abonyiak közül Fehér, a ven- légek részéről pedig Patócs je- entett. Különösen utóbbinál értődött a társtalanság, pedig — őleg az első játékrészben — jgyedül is rettegésben tartotta a lazaiakat. A füzesabonyiak mezőnyfölé- íye úgy ért góllá, hogy a kitűnőin játszó Bocsi hosszú indításául az „istenien” cselező Fehér— áfolva önmagát — a legjobb negoldást választva azonnal őtt, amikor kellett. Döntő, hogy i rúgás előtti pillanatban jól isszpontosított, hiszen nem ikart úgy járni, mint az ötödik icrcbcn, amikor elpuskázott egy lasonlóan jó lehetőséget. A ven- légek a befejező tíz percben kitámadtak, be is szorították a hazaiakat, de nem tudtak egyenlíteni. Pedig Tamasi fejesénél (a labda mellészállt) Varga kapus már verve volt. A mérkőzés bírált színvonalánál meg kell említeni a játékvezetőt is, aki ludas a dologban. Láthatóan főszereplő akart lenni, ez többnyire sikerült is neki. „Szétfújta” a mérkőzést, többször nem alkalmazta az előnyszabályt, olykor túlzottan szigorú volt. Rendet akart, amiben nem mutatott példát. Mindent egybevetve: a hazai győzelem megérdemelt. Nem csekélység, hogy az újonc Füzesabony az eddigi öt mérkőzésen hét pontot szerzett. Edzője, Albert Csaba így vélekedett a találkozó végén: — Tudtam, hogy nem lesz könnyű, ismerem a herédi játékosokat, sokra tartom őket. Nem sikerült uralni a középpályát, mérsékelt teljesítménye miatt hívtam le Simát is. Megküzdöttünk a győzelemért, ami szerintem a második félidő alapján igazságos. Kristyán István, a herédiek mestere, miután a találkozó előtt már kifejtette nehézségeiket, a végén csak annyit mondott: — Egy csatár kevés ehhez a játékhoz... (fesztbaum) Az Apc meeeyőző volt... Apc igazi focibarát település ahol egyetlen hétvége sem kép zelhető el anélkül, hogy az em berek ne szorítsanak a csapatért legyen az NB III-as vagy épper megyei osztályban. Néhány szá