Heves Megyei Hírlap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-15 / 218. szám

4

HORIZONT

HÍRLAP, 1992. szeptember 15., kedd

Látószög

Jó gazdák dicsérete

Nem könnyű az önkormányzathoz szokni. Különösen faluhelyen panaszkodnak a települések vezetői, hogy nemcsak az a bizonyos kvótapénz, hanem egy sor tisztázatlan igazgatási kérdés is szorítja okét. Igen sűrű a jogszabályváltozás, a rendeletmódosítás, sokszor a legjobb szándék s a legnagyobb hozzáértés, gyakorlat mellett is csak nehezen, vagy egyáltalán nem tudnak eligazodni a hivatali útvesztőkben.

Többnyire kevés jut községeink fejlesztésére, annak is örülnek, ha itt és ott legalább a fenntartásokra, a működési kiadásokra futja. Ezért aztán — panaszkodnak — nemigen van szemmel is érzékelhető látszata munkájuknak. A képviselő- testületek tagjai, a polgármesteri hivatalok dolgozói alig mernek egy-egy lórumon, gyűlésen a lakosság ele állni.

Ha gyakori is a kesergés, az aggályoskodás — szerencsére nem általános. Akár már megyénkben rí példákat lehetne sorolni az előrelépésre, haladásra. Jólesik tapasztalni, hogy a fejlődés nem szűkül, nem reked meg — mondjuk — a szoboravatásnál. Az iskolák új osztálytermekkel, tornacsarnokokkal gyarapodnak, a megszokottabb kátyuzgatások, kisebb- nagyobb karbantartások mellett égülnek is korszerűbb utak, csatornáznak, gázt vezetnek, bővítik a villanyhálózatot. Nemcsak lecserélik az elavult közterületi lámpákat, hanem néhol díszvilágítással is szépítik legalább a főteret. Friss ligetek, parkok teszik tetszetősebbé a helységeket, közpénzből is szakítanak a házak előtti várgágyakra. Úgy sáfárkodnak a kevéssel is, hogy az egészségügynek, az oktatásnak egyaránt jusson, a magányos öregek se érezzék magukat egyedülállóknak, magukra hagyottaknak, s más rászorulók számára szintén elviselhetőbb legyen az élet. Ilyentájt, az új oktatási év kezdetén mind megszokottabb a pénzsegély, az ingyenkönyv, a karácsonyi ünnepek előtt pedig az egyeb ajándék. Mostanában jobbára az élelmiszercsomag.

Jut is, marad is— ahol igazán komolyan veszik megbízásaikat falvaink, városaink gazdái. Úgy gazdálkodnak, hogy a legnagyobb megértés, elismerés kisérje munkájukat. Az úgynevezett kötelező, a napi kiadások mellett — ha másból nem, hát pályázatokból — több-kevesebb össze-összegyűlik így mindig valami egyébre is, aminek inkább nyoma van, ami látványosabb, de korántsem szükségtelen, öncélú, sokkal inkább a közösséget szolgálja, mintsem a helyi vezetők hiúságának hízeleg ország-világ előtt.

Szeretik a települések jó gazdáit. Nem egyszer magam is szem- és fültenúja voltam örömkönnyekkel hálálkodó öregeknek, annak, hogy lépten-nyomon dicsérték a polgármestert. Sőt, olyan sem hiányzik már személyes tapasztalataimból, hogy a templomban, imába foglalták a falu vezetőjét.

Valamikor egészségtelen, erőszakos hivatali akarás gerjesztette az ilyenféle kultuszt — ma az őszinte hála, ragaszkodás, a valóban szívből jövő szeretet. Most nem kell szervezni a lelkesedést, nem kell a „felsőbb szerv” részéről hatalommal bizonygatni a helyi irányítók rátermettségét, vitathatatlan sikereit, eredményeit. Napjaikban önszántából, meggyőződéséből ítél, minősít az állampolgár. S ez a többre vívobb, a megnyugtatóbb.

Az élesztgetheti, táplálgathatja, erősítgetheti reményeinket, ha az állampolgár mind sűrűbben illeti a vezetőit a legmagasabb „osztályzattal”. S országosan is, persze, nemcsak

helyben. ^ ^ ,

3 Gyom Gyula

Az idegenforgalom új gyöngyszeme

Érseki gyűjteményi központ

Annak a hírére, hogy Egerben érseki gyűjteményi központ létesült, felkerestük dr. Löffler Erzsébetet, az új egyházi intézmény igazgatónőjét.

— Az elmúlt 40 év után az egyház most került abba a helyzetbe, — mondja az indulásról igazgatónő —, hogy ismét létrehozhat és működtethet olyan intézményt, mely nem szorosan és kizárólag hitéleti jellegű. Tudjuk, hogy az egyház az eltelt négy évtized alatt — úgy szokták mondani — a sekrestyébe volt visszaszorítva; elvették kultúrális intézményeit, kultúrházait, iskoláit, s csupán a legszűkebb körű lelki vezetést láthatta el. Most végre olyan helyzet alakult ki, hogy létrehozza az egri érsekség ezt az egyházi központot, melyhez a rövidesen felállítandó egyházi állandó kiállítás, valamint az egyházi levéltár tartozik. A Főegyházmegyei Könyvtárat 1984-ben visszakapta az egyház. Az egyházi levéltárak közül a teljes káptalani levéltárat, páratlan értékű Mohács előtti okleveleivel, továbbá az érseki levéltár gazdasági részét a Heves Megyei Levéltár vette át, és tette kutathatóvá. Az érseki levéltár egyházi anyaga példásan rendezett és gondozott állapotban a kutatók rendelkezésére áll. Ez az érték jelenti gyűjteményi központ egyik részét.

— Mi lesz a sorsa többi egyházi gyűjteménynek?

— Igen jelentős volt az úgynevezett líceumi gyűjtemény is, melyhez régészeti, történeti anyagok mellett az egri képtár tartozott. Ez jelenleg a Dobo István Vármúzeumban van. Nem arról van szó, hogy vissza kívánnánk venni egyházi kézbe ezeket az anyagokat, hiszen ennek pillanatnyilag sem személyi, sem tárgyi, sem pedig anyagi feltételei nincsenek meg, de szükségét érezzük annak, hogy jogilag tisztázzuk tulajdonviszonyokat. Meghatározott időtartamra szóló letéti szerződést kívánunk kötni a vármúzeummal.

— Milyen lesz a felállítandó állandó egyházi kiállítás, az Egri

Érseki Gyűjteményi Központ másik egysége?

— A kialakítandó állandó kiállítás magját a kincstár szolgáltatja, mely az érseki palota C épületében kap helyet, a Széchenyi utca 5. szám alatt. Ott öt egymásba nyíló helyiségben a helyreállító kőműves munkája már befejeződött. A kiállítás vitrinjei is zömében már elkészültek. Az állandó kiállítás forgatókönyvén pedig most dolgozunk.

Dr. Löffler Erzsébet igazgatónő azt is elmondja, hogy a kiállítás gerincét a kincstár adja: liturgikus rendeltetésű ötvösmunkák es ruhák. A tárlókban igen változatosan, színesen helyezik el a műtárgyakat. A kincstár egyes darabjai, műtárgyai igazán sze- met-lelket gyönyörködtető látványt nyújtanak majd, bepillantást adva a XVIII. és XIX. század tárgyi kultúrájába.

— Úgy tervezzük a kiállítást — mondja az igazgatónő, — hogy a XVIII. és XIX. századi főpásztoroknak érdemeit és kultúrális szerepét is szemléltessük. Arra kívánunk törekedni, hogy tájékoztatást kapjon az érdeklődő az egyes egyházi rendeltetésű tárgy liturgikus használati céljáról is. A bemutatott anyag zömében vitrinekbe, üveg alá kerül, s csuán néhány nagyobb kép és szoor áll szabadon.

Azt is hangsúlyozza dr. Löffler Erzsébet, Logy bár a kiállító helységek ablakai masszív vasrácsokkal és vaspalettákkal felszereltek, a legkorszerűbb riasztó- berendezés is szolgálja a biztonságot. A nagy energiával és nem kis hozzáértéssel készülő, szervezendő kiállítást a tervek szerint még ez évben megnyitják.

Befejezésül megtudjuk, hogy az Egri Érseki Gyűjteményi Központ nem elhanyagolható feladatát jelenti az egyházmegye pélbániáin és filiáin található műtárgyak nyilvántartásba vétele, s azok folyamatos figyelemmel kísérése. A már használaton kívüli tárgyakat pedig a gyűjteményi központ gondviselése alá veszi.

Sugár István

Egy kiállítás ürügyén

A természet és az egyéniség

miért tudja őt izgalomba hozni egy madár szárnya vagy a lába? Nos ezek a lírai szövegek azokról az élményekről számolnak be, amiket ő él át, ott az állatrendszertani tanszéken, ama bizonyos fiolák, gyufásdobozok, kitömött és kitömhetetlen testek között, amik neki a természetet képezik le. Vagy nem is azt, inkább a lehetőséget biztosítják neki, hogy áldmodozzon róluk, belső, lelki terében. Abban a nehezen ellenőrizhető álomvilágban, kétszeres hurokba fogja- fonja azt, amit ő megélt, miközben ezeket a természetből kihüvelyezett, szépen eltett-konzer- vált formákat újból élte-alkota. Színesen, elragadóan, másoknak semmit sem érően végigbölcsel- kedte. Csak egy idézettel támasztanám meg a Makovecz Benjáminról született élményemet: „Rejtelmes, tengermélyi

vendégként, minden polcon, minden szekrényben kicsit idegenül bukkan fel néha emlékezetemben a vers, amit apám írt egyszer... Ebbe most titok került, mintha sámli alá manóka ül. Arany róka két kék luka, cukrot rágcsál hód anyuka. Gyere ki, gyere be, szobám sárga szekré- nyibe bezárlak. Diót tömök orrodba, rigót ágyad végibe, és innen ki nem eresztelek. Ez lesz a ti- titok... A mondókák és kiszámolok túlélik a könyvtárakat. ” Ezt jegyzi fel nekünk annyi-minden között, szorgos munkáját végezve az a Makovecz Benjamin, aki fiatal kora ellenére nemcsak bölcs, hanem filozófus is a maga módján. Vagy ne ragasszuk rá ezt az elhasznált címkét egy olyan tehetségre, aki ekkora alapozási előkészülettel készül meghódítani ceruzájával a világot? Legalábbis önmagának!

A természet és az egyéniség — mondottam magamban, amikor Makovecz Benjamin, a fiatal grafikus kiállításáról kijöttem. Nyomban utánatettem, hogy ez a két fogalom így nem fér össze, ez így kicsiny csacsiság, az egyéniség elvont fogalom. Nem is tudom, képesek vagyunk-e értelmesen gazdálkodni vele, nem is igen ismerjük tartalmát, jellemzőit, amíg egy kétlábon járó homo ludens — játékos ember — elébünk nem áll, hogy kezet foghassunk vele.

Makovecz Benjamin egy felsőoktatási intézmény szertárának lehet a rabja. Önkéntesen, csak úgy, rajzolói hivatásból. Lerajzolja, lefesti, színezi, majdnem élővé varázsolja a békákat, megáll a különféle-fajta csúszómászóknál, disznóknál, majd részletez, bogarászik, felír minden nevet latinul, pontosan, szépen, ahogyan az a bizonyos csillag fut az égen. Ahogyan benne ballag, szép komótosan a tennivaló. Nem először nézem végig ezeket az ábrázolatokat, vagy öt évvel ezelőtt láttam őket, itt, Egerben, a Flóra szállóban. Úgy látszik a dunántúli, közelebbről szekszárdi származású fiatalembernek valami igencsak megtetszett ezen a tájon, ebben a varosban, hogy újból visszahozta az állatrendszertani tanszék anyagát, némileg bővítetten, érdekes madarakkal meg némely virágokkal. A betűtípusai a barokk idők nyomdai remekeit idézik, amikor az egyes írásjeleket még metszették, kézzel és remek fantáziával.

Első találkozásom alkalmával nem tudtam ráfordulni a művészre, ugyan árulná el nekem, miért vállalja ezt az ideg- és lélekölő munkát, ekkora tudást és energiát miért fektet ezekbe az ábrázolásokba? Lehetnek ezek formailag tökéletesen hűségesek a másolt állatokhoz, fogakhoz, tojásokhoz, egyebekhez, de hogy a csudába fognak neki visz- szaköszönni, pláne hálával és elismeréssel? De mintha a létükkel és a megismételhetőségükkel dicsérnének Valakit, akit a köznapi ember a saját orrának ormótlan árnyékától nem lát, vagy nem akar látni.

Nem is a művész, s nem is egyenesben válaszolt a fel sem tett kérdésre, hanem az a kötet, amit az ő illusztrációi ékesítenek. (Kapható a kiállítás idejében.) Es az ő szövegei tesznek teljessé. Hogy-hogy? O megmagyarázza, hogyan és miért van a béka, vagy

Gyufás

Farkas András

Szétszáradt, recsegő orgonák

David di Fiori koncertje

Nem koptatták egyenetlenebbé a Bazilika kövezetét Eger orgonamuzsikát kedvelő lakói, az október hetediki esti hangversenyen. Hogy miért? Az okokból összejönne egy tucatravaló is. Ne firtassuk. Szorítkozzunk inkább a tényekre.

Ötvenhárom ember és egy recsegő orgona várt David di Fiori- re, hogy az általunk megszokottól eltérő műsorát megkezdje. Amikor a bemutató előtt pár órával néhány síp recsegve megadta magát, borongósabbá vált a vendéglátók számára ez az ősz. Senki sem volt biztos abban, hogy az amerikai művész meg tudja tartani estjét. A száraz nyár lám mindenfelé recsegő-ropogó hangot hallat. Hét órakor úgy néz ki, sikerült összefoltozni a hangszert, hogy fújtatva-köhög- ve, de kibírja talán ezt a hatvan percet, s ha nem lesz túl sok gigantikus akkord, egyben marad a 10 milliós érték. (És remény van arra, hogy valaha újra régi hangján szólal meg ez a gyönyörű orgona, s lesz, akinek eszébe jut, hogy a hőségben nemcsak az ember szomjazik. És ha lesz, akkor a következő művésznek már nem kell ott lennie a foltozásnál.)

David di Fiori olasz szülők gyermeke, az Egyesült Államokban látta meg a napvilágot. Jól beszél olaszul, de már teljes amerikainak vallja magát. A Seattle Egyetemnek zenetanára és templomának orgonistája. Egy — Washington államban vendégszereplő — budapesti kórus itt hallotta őt játszani, s rögtön meghívták egy magyarországi előadói körútra. Balatoni és budapesti vendégszereplések után jutott el Egerbe. Sajnos a szegényes szervezés sok műértőt megfosztott attól a páratlan élménytől, amellyel csak nagyon ritkán találkozhatunk. A szerény pla- kátocska Franck, Dupré, Reger, Vierne, Bossi és Eben nevét sorolta fel. Talán a papírt olvasva többen hiányolták a „nagy komponistákat”, de az első percek után Fiori mindenkit meggyőzött: Bach, Händel, Corelli, Vivaldi, Liszt nélkül is lehet teljes élményt szerezni.

A koncert végén, szerény taps kíséretében nagy tisztelettel meghajol a kiváló művész, az orgona mellé újra visszatér, ruhát és cipőt vált, s mosolyogva elköszön. Senki nem ír számára csekket, papírt sem tolnak elé, mely némi tiszteletdijról szól, nem kerül elő valahonnan egy kávé vagy egy tea, de legalább egy pohár víz.

Sziki Károly

Hat év után ismét genetikai vizsgálat

A „jó palócok” — Mátraderecskén

„A magyar-német népességgenetikai vizsgálat Mátraderecskén történt, mivel ez a Palócföld egyik legjellegzetesebb etnikai települése. Az Aba nemzetség Debrei néven említett ága e területen a XIII. században szervezte mega családi uradalmat és e község ennek lehetett a része (...) Mátraderecske lakóinak száma és társadalmi összetétele először 1549-ből ismert. Ezek az adatok még a Magyarországot sújtó történelmi megpróbáltatások előtti helyzetet tükrözik, s ezért jogos feltételezni, hogy megfelelnek a honfoglalás utáni helyzetnek (...) Talán állítható, hogy a Palócföld falvaiban, így Mátraderecskén a jelenleg lakók többsége aX-XIIl. század óta itt élő népesség közvetlen leszármazottainak tekinthető (...)”

Egy több évvel ezelőtti, 1986- os vizsgálat nyomán született írásból idéztünk. A sokak által ismert és kedvelt dr. Czeizel Endre munkacsoportja élén népesség-genetikai felméréseket, kutatásokat folytatott abban az

évben Mátraderecskén az ottani palócok között, egy egész Európára kiterjedő vizsgálat során, melynek keretében megyénkből a derecskéiket „választották”. Dr. Czeizel az eredmények ismeretében vonta le a fentebb írt következtetéseket, ugyanakkor elemezte többek között a palócok eredetét, s az etnikum kialakulását úgyszintén. Egyebek mellett arra jutott, hogy a palócság elsősorban kulturális-nyelvi sajátosságai alapján különült el etnikumként, s a palóc nyelvjárás legfőbb jellegzetessége az a és az á magánhangzó sajátos kiejtése, mely az előbbinél rövid és magas, az utóbbinál hosszú, de mély hangzást jelent.

Az idén folytatódik a dolog, hasonló vizsgálatoknak néznek elébe a mátraderecskeiek. Ez tulajdonképpen egy úgynevezett „utánvizsgálat” lesz, azokat keresik fel a szakemberek, akiket ’86-ban is meglátogattak e célból. Erről már minden érintett értesítést kapott, ez azonban korántsem jelent kötelezettséget, hiszen a felmérésen való részvétel teljesen önkéntes. Mintegy száz-százötven községi polgárra számít dr. Czeizel munkacsoportja, körülbelül ennyien voltak hat évvel ezelőtt is.

A munkacsoport két tagja, két kolléganő már pillanatnyilag is a településen tevékenykedik. Adatfelvételi lapokat, részletes kérdőíveket készítenek, amelyeken például a származásról érdeklődnek az érintettektől. Maga a tényleges vizsgálat ebben a hónapban és októberben történik meg, ekkor látogat el dr. Czeizel Endre is Mátraderecskére. A munka során megvizsgálják a derecskeiek immunrendszerét, lesz kromoszóma- és bőrvizsgálat, koleszterin- és vérnyomásszűrés. Akárcsak évekkel ezelőtt, most is egy német alapítvány segítségével zajlik minden, néhány szakember is érkezik a helyszínre Németországból a jövő hónap közepén, s a begyűjtött adatok, az eredmények kiértékelésére is közösen, nyugati támogatással kerül majd sor.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat megyei intézetének vezetőjétől, dr. Müller Erzsébet megyei tisztifőorvostól arról érdeklődtünk, mikorra várható a derecskéi vizsgálatok eredménye:

— Miután ez egy részletes, majd mindenre kiterjedő dolog, így időre van szükség egyrészt magához a vizsgálathoz, másrészt az eredményhez is — mondta. — Októberben befejeződik a munka, s úgy gondolom, még pár hónap elteltével válik majd világossá, mire jutott a munkacsoport, hogyan értékelik a kutatásokat.

— Milyen célt szolgálnak a felmérések?

— Hogy csak egyet említsek: kiderülhet például, miképpen öröklődnek egyes betegségek a mátraderecskei palócok között, van-e meglévő, örökölt hajlam bizonyos problémákra.

(rénes)