Heves Megyei Hírlap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-08-09 / 187. szám
HÍRLAP, 1992. augusztus 8—9., szombat—vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN 9. Milyen a barokk ember? Ha barokk, akkor Eger. Szentségtartó a 18. század közepéről Misézőkehely, vésete: Episcopus agrien- sis, comes Barkoczy (Egri püspök, gróf Barkoczy) Nyithattam volna úgy is elmélkedésemet: ha Eger, akkor barokk. Mégis úgy gondolom, hogy a barokk, mint tartalom, fontosabb annál, hogy létezik egy kisváros, itt, Közép-Európá- ban, amely akkor kezdte nekünk újabb, nekünk fontosabb életszakaszát, amikor a törökök kivonultak, és a kihalt táj, ez a város is kezdett feltöltődni. Életerővel, azzal az új szellemiséggel, amit akkor Európa-szerte a barokk jelentett. A barokk építészet, festészet, irodalom, szobrászat, zene, opera, színház, ötvösművészet egyben a kor életformája is, tobzódás formákban és anyagban, a köz- és ünnepnapok minden változatában! A társadalom minden rétegében meglévő, meghúzódó vagy diadalmaskodó szemlélet írta elő. Az alkotásoknak olyan áradata született, amellyel azelőtt, a fejlődése csúcsán álló császári Rómáig visszamenve egy korszak sem dicsekedhetett. Nem is akármilyen előzmények vezették be ezt a hallatlanul termékeny kétszáz évet itt, Európában. És éppen akkor, amikor a földrészt keresztül-kasul szabdalgatták a különféle örökösödési és vallásháborúk, viszályok, amelyeknek a nyitánya valahol a reformációban-ellen- reformációban, még korábbról, Amerika felfedezésétől számítható. A lexikon azt írja, hogy a baroque, a barocco, a barokk művészet a 17. és részben a 18. század uralkodó stílusirányzata, egyesek szerint az 1580-1750 közötti időszak. Ezt a stílust a drámai kompozíciókban elhelyezett íves formák, dús díszítés, nagy méretek és bonyolultság jellemzik. (Ha építészetről van szó.) Eredetileg ékszerművesek használták ezt a megjelölést szabálytalan alakú, csiszolatlan drágakövek, gyöngyök meghatározására. (A kagylókról, a volutákról és díszítőelemekről máshol, részletesebben.) Ehhez a lendületes formához, stílushoz, értékrendhez első látásra — éppen térbeli helyzeténél, méreteinél fogva — az építészet ad bizonyítási anyagot. Kiderül majd az is, hogy a szépség, a hatás keresése, a pompa és a lendület felmagasztalása — az emberi tehetséggel és személyiséggel együtt — az egész korszakot rabul ejtette, izgatta, újabb és újabb teljesítményekre sarkallta. Nem mindenkor engedelmes- kedve az erkölcsi szabályoknak sem! És mert minden szépségnek, tartalomnak mércéje, élvezője, alakítója az ember, így azt kell elsősorban vizsgálat tárgyává tennünk, milyen tulajdonságokkal rendelkezett a kor embere. Akkor járunk el célszerűen, ha a korszak európai jelesei közül felsorolunk, bemutatunk egy párat, nem hagyva ki hazánkat, Egert sem, hogy vállalt témánkhoz közelebb jussunk. Ha a hatalom oldaláról indulunk el vizsgálni a kort, a civilszférában XIV. Lajos a legfényesebb név. Azzal együtt, hogy ez a francia király minden szégyenkezés nélkül és halálkomolyan merte állítani: Az állam én vagyok. Híres mondás, igazságtartalmáról és öntelt szemtelenségéről, mindennapi gyakorlatáról nem feledkezhetik meg az utókor sem. Vele együtt az abszolút monarchiák magukban és egymásban gerjesztik ezt a szemléletet, a személyiségek túlburjánzását, amely jól beleillik a korba, a barokkba, amikor az örökösödési háborúk végigszántanak Európán, mint valami földrengéssorozat. A szokatlanul vad háborúk, bár regionálisak, felértékelik a katonákat, a fegyverekkel lehetett itt sikert, vagyont, hatalmat megalapozni és gyarapítani. Épp a katona Wallenstein törekvései, „húzásai” szavatolják az egyéni kombinációk nagyságrendjét és veszélyét. Kezdjük a spanyoloknál, hiszen ebben az időben Spanyolország még világbirodalom, akkor is, ha a győzhetetlen armada az angoloknak köszönhetően már a tengerbe veszett. De még volt arany, volt ízlés és egy hatalmi gépezet. Calderon (1600-1687) Madridban, a király káplánjaként hal meg, mert 1651-ben pappá szentelik. Előbb azonban katona, színházi szakember, százhúsz drámát ír, köztük A za- lameai bírót, Az élet álom és a Nagyvilágszínház címűeket, nyolcvan autó sacramentale-t, amolyan egyházi gondolatkörben játszódó színdarabot. Befutott pályája és sorsa minden lehetőséget kimerített, a valóság és az illúzió, a mítosz és a legenda uralkodik költészetén. Ha lehet, még egy fokkal kacs- karingósabb életpályát fut be Lopede Vega( 1562-1635), már tizenöt éves korában az alcalai egyetem hallgatója, 1588-ban nősül először, 1590-95 között Álba herceg szolgálatában áll, de részt vesz 1588-ban a Győzhetetlen Armada pusztulásában. 1595-ben felesége meghal, ’98- ban újra nősül, de mástól is származik gyermeke. Második felesége 1613-ban meghal, közben számtalan szerelmi kalandba bonyolódik, nemegyszer a szerencse és a véletlen menti meg az életét. 1614-ben pappá szentelik, de számára ez akkor sem akadály, a kalandokat illetően. Ezerötszáz darabot írt. 1613-ban A kertész kutyáját. Ez a műve ma is eleven. Hogy az általa vitt életstílushoz mennyi pénz és hány támogató kellett, azt az életrajzokban olvashatjuk. A franciáknál a barokk idők legnagyobb neve talán Moliére (1623-1673), aki Orleáns-ban jogot végzett. A Napkirály, XIV. Lajos kedvence, őt nem kell bemutatnunk. Ma is eleven szerző, mindent megírt az emberi gyengeségekről A képzelt betegben, a Fösvényben, A nők iskolájában, a Tartuffe-ban, a Kényeskedők- ben, az Embergyűlölőben. Descartes (1596-1650) jezsuita kollégiumban végzett, több uralkodó hadseregében szolgált, fékezhetetlen kalandvágya miatt bejárta csaknem egész Európát, Hollandiában húsz évet töltött, írásai miatt, hogy el ne kapják, folyton változtatta tartózkodási helyét, míg boncolgatta a lélek szenvedélyeit, az értelem vezetésére szabályokat dolgozott ki, el- mélyülten kutatta a fizika és a metafizika rejtelmeit. Kedvencévé vált a svéd Krisztina királynőnek, Stockholmban is halt meg, meghűlés következtében. Aki forgatja műveit, alig tudja követni azt a mohóságot, ahogyan űzőbe veszi a kifejtendő téziseket. (A mai átlagember a három latin szót örökölte tőle: Cogito, ergo sum — Gondolkodom, tehát vagyok.) Azok közül, akik a korra nagy hatással voltak, említhetnénk a bíborost, Richelieu-t, Corneille-t (1606-1684), aki nemcsak drámáiban, de a hatalom szolgálatában is azt tanította, hogy az egyéni érzelmeknek és érdekeknek a köz akarata előtt meg kell hajol- niok. Mint drámaíró úgy gondolta, hogy a hős a drámában, a valóságban is nem áldozat, hanem a lelkesítő életideál bajnoka, és ha a belső harcban elbukik, beteljesedik a sorsa. Ebben a korban jelentősége van a szónoknak, a szónokias- ságnak. A kor nagy hitszónoka, Bossuet (1627-1704), akiről azt állították, hogy boltíves monda- toíVű/további századokra gyakorolt hatást. A spanyol abszolút monarcha, mint IV. Fülöp( 1621-1665) és a Bécsben uralkodó I. Lipót (1640-1705) hatalmi fényük növelésére és a társadalom irányítására használták ki és fel a színházat, példát adva a barokk Európának arra, mint kell értelmezni mindent, ami a hatalomtól függ. Márpedig akkor és ezen az öreg földrészen igen keményen függött minden az abszolút uralkodóktól. A barokk kor egyik legnagyobb hatású színházi szerzője a Velencében született Goldoni (A két úr szolgája, A hazug, a Mirandolina, A kávéház.) Egy szerzőtársával, színházi ellenlábasával folytatott perpatvara után meg sem állt Párizsig, és ott is sikert aratott. Példája azt bizonyítja, hogy a valódi értékeket annak idején, mármint a barokkban jól „menedzselték”, és nem az volt a fontos, milyen náció vagy vidék szülte az illetőt, hanem azt keresték és szerették, ami érték volt benne. Ma már csaknem csodálkozunk azon, milyen utazási viszonyok mellett mekkora utakat tettek meg, milyen kapcsolatokat tudtak teremteni katonák, jogászok, pénzemberek, hogyan szervezték hatalmi szálaikat, milyen tanult embereket, mire és hogyan választottak ki, amikor valamilyen nagyobb vagy akár csak kisebb színházi estét, háborút, hatalmi tervet végre akartak hajtani. így logikus az is, hogy ezekben a kapcsolati rendekben megjelenhettek a társadalom szemfényvesztői, a nagystílű szélhámosok, kalandorok, mint Saint Germain, Casanova, Cagliostro is. De hogy a tisztességesebb oldalnál maradjunk: ebben a korban hódított a misztika, az elragadtatásba kapaszkodó lelkek szokása, vágya a rendkívüli élmény után. Alkimisták csinálták itt az aranyat, csillagászok számolták elő- re-hátra a jövendőt, és nem lehet kiszámítani pontosan, mennyi pénzt is kapott Kepler a prágai udvarban tudományáért, vagy csak azért, hogy kikutassa a csillagok állásából a sorsot az uralkodó számára. A barokk ember belső tartalmában és külsőségeiben is állandóan versenyben állt. (A jezusita metódus is erre nevelte a tehetségeket, már az iskolapadban is.) Itt mindenki túl akart licitálni mindenkit. Talán ebben a korban volt igazán érvényes a latin szólás: ad maiora natus sum — nagyobbra születtem, vagy a másik: sic itur ad astra — így jutunk el a csillagokig. A barokk ember tudta, hogy az ő irányítása alatt él a Föld minden élőlénye, ezt olvasta ki a Bibliából, ezt sulykolták beléje a teológusok, akár Róma irányította őket, akár a református egyház prédikátorai. Hogy ezúttal a titkos társaságok eszméiről ne beszéljünk. (Rózsa- keresztesek) Ha magyar talajon nézünk utána a valóban nagyformátumú embereknek, akik államban vagy annak egy jelentős részében gondolkodhattak, gondolkodtak, idézzük Zrínyi Miklós, a katona, hadvezér, tudós, politikus, költő (1620-1664) életét és tragédiáját. Röviden vázoljuk fel a tipikusan barokk karriert, Pázmány Péterét. Kolozsvárott születik 1570-ben. Nagyváradon, tizenhét éves korában katolizál, belép a jezsuita rendbe, Kolozsvár, Krakkó, Bécs, Róma — tanulóéveinek állomásai. 1601- ben hittérítőként érkezik vissza Magyarországra, de már 1603- ban a grazi egyetemen tarnt. 1607-ben Esztergomban találjuk gróf Forgách érsek udvarában, 1619-ben megalapítja a nagyszombati egyetemet. Karrierje töretlen: 1616-ban túróéi prépost, majd esztergomi érsek, 1629-ben bíboros. Mire 1637- ben meghal, átformálja a magyar katolikus egyházi életet, olyan vitatkozó magyar nyelvet teremtve, amely hatásában korának kereteit messze túllépte. Vagy itt van Rákóczi! A szabadságharc vezére. Mélyen vallásos ember, tudja, ismeri a politikai viszonyokat, hazája és népe elmaradottságát — és mégis fellázad. Vagyona — országnyi. És megkísérli a lehetetlent. Mert az élet és az illúzió ezekben az évtizedekben elmossák a rideg gondolkodás határait. Ha az Isten is akarja, ha a lélek ereje igazán velünk van, ha az angyalok lehajolnak hozzánk, ahogyan azt a barokk festők ábrázolják, ha — így és itt minden lehetséges, akkor szólíthat minket a belső hang, az a bizonyos hivatás — a nagy szerepre. Mert a barokkban mindenki, aki valahogyan társadalmi vagy politikai szerepre áhított, számított, koturnusban járt, szereplőnek, színésznek érezte magát, nemcsak a kényes társadalmi formák okából. És hitt önmaga képességeiben, képzettségében. Amit Pázmány a királyi Magyarországon szellemi építészként nagy hatással vezetett, abba csatlakoztak be az egri püspökök a törököktől való felszabadulás után, viszonylag rövid idő alatt. Telekessy István 1699-ben foglalja el a püspöki széket, ő az egyetlen főpap, aki Rákóczi oldalára állt, az ónodi nyilatkozatot aláírta. Ezért 1709-ben minden egyházi méltóságától megfosztották, de azokat visszanyerve, már 1713-ban megkezdi az Egri Székesegyház építését. Telekessy 1715-ben meghal, és akkor érkezik Egerbe egy ízig-vérig aulikus főúr, gróf Erdődy Gábor Antal, akit Bécsben, az udvari kápolnában, az uralkodó és kísérete jelenlétében szentel püspökké az esztergomi érsek. Telekessy 72 plébániát hagyott maga mögött halálával, Erdődy 232 parókiával számolhatott el élete végén. Az egri szeminárium is sokat köszönhet neki. Ő telepítette le a városba a gyógyító atyákat, az Irgalmasok rendjét, de a rabkiváltó szerzeteseket, a Trini- táriusokatis, akikről ma a Rossztemplom és a hozzá futó mellékutca regélhetnének. Erdődy miseruhája jellemzés is róla: az uralkodó koronázási palástjából készült. A szervező és újjáépítő szorgalom csak fokozódik gróf Barkoczy Ferenc Egerbe érkezésével. 1744-től kezdve nemcsak főpap, de Heves és Külső-Szolnok vármegye főispánja is. Művelt arisztokrata, a kor színvonalán ért az irodalomhoz és a művészetekhez. Nyomdát és irodalmi kört létesít Égerben. Építkezik itt és máshol is. Felsőtárkány- ban főúri igényei diktálnak, de ő akarja először az egri felsőoktatást megvalósítani. 1761-ben esztergomi érsekké nevezik ki. Őt követi Egerben gróf Eszterházy Károly (1725- 1799), aki már 1752-ben váci püspökként is építkezett, elindíttatta az ottani bazilika munkálatait. Egerbe érkezve, megszüntette annak a főúri stílusnak a nyomait is, amiket Barkoczy örökül hagyott. Magánvagyonátsem kímélve, építeni rendeli az egri egyetem épületét. Az ismert körülmények miatt sem Mária Teréziánál, sem II. Józsefnél nem (Fotó: Lónyai György né) kapott kérésére igenlő választ, amikor engedélyt remélt a fakultásokhoz. Alkotókedve attól a visszautasítástól sem apadt el. 1781-85között megalapította azt a — mondhatni — európai hírű könyvtárat, amelynek ma is any- nyi a látogatója. 1769-ben elindította az első orvosképző akadémiát, mert egy pillanatig sem kételkedett abban, hogy nagyszerű oktatási tervét előbb-utóbb megértik. Ma már nyilvánvaló, hogy a művelt, széles látókörű barokk ember nagy lehetőségeivel — itt elsősorban szellemiekre, de azzal együtt az anyagiakra is gondolunk — beleütközött abba a falba, amit nemcsak a kalapos király, de az ő elődje, Barkoczy is emelt elébe. S ha halvány utalással is, de életrajzi adatai ismertetik azt a tényt, hogy Eszterházy az egri és egyházmegyei építkezésein túl egy kastélyt is emelt a felvidéki hegyek aljában, hogy az ottani magyari urakkal eszmét cseréljen. Nem biztos, hogy azok a tanácskozások a bécsi udvar iránti lojalitást erősítették az ösz- szejövetelek résztvevőiben. Eszterházyval le is zárult az egri barokk korszaka. Utána már nem olyanok következtek, akik a nagy gondolatokat tettekre akarták volna váltani. De igazságtalanok lennénk, ha nem említenénk meg e dolgozat keretében Foglár György nevét, aki a püspökök mögött, azokkal egyetértésben szolgálta a barokk művelődés és művészet ügyét. Azzal is, hogy munkatársává vált az építkezőknek. Erdődy vikáriusaként sokat tehetett és tett is. Ő alapította a katolikus ügyvédképzés előmozdítására az egri jogi iskolát (Collegium Juridicum Foglarianum), amely alapítványt az országgyűlés 1741-ben a 44. cikkelyben törvénybe iktatott. Ő, mint a püspöki helynök, egy másik alapítványával megvetette az egri szemináriumban a kánonjog oktatásának az alapjait, is. (Méltatlanul keveset beszélünk róla.) A barokk városok ünneplése közben rövid körképben vázoltuk fel a barokk ember jellemzőbb vonásait. Azért is, hogy megérthessük: a barokk ember pompaszerető, alkotó, politikai és esztétikateremtő, küzdő szellemét is észrevegyük, amikor misztikus túlzásait látjuk remek festményeken, önmaga ünneplését szobrokban. S bár manapság a márványban és aranyban is dúskáló formaalakzatait, nyugtalanító és valóban nyugtalan motívumait az épületeken egy letűnt világ rekvizítumainak minősítjük olykor-olykor, nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy a barokk ember túltengő személyiségét olyan jegyek is gazdagítják, mint Rubens és Rembrandt festményei, Vivaldi, Handel, Bach kottafüzetei egészen fel Mozartig, aki muzsikájában, operáiban mindazt elmesélte kora emberéről, amit a kottafejekbe, dallamokba, jelenetekbe vagy akár a Requiembe bele lehetett írni. Farkas András Erdődy püspök palástjának felirata: Anno 1744 — Comes Gabriel Antonius Erdődy, episeopus agriensis (1744 évben Erdődy Gábor Antal egri püspök)
