Heves Megyei Hírlap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-06 / 185. szám

HÍRLAP, 1992. augusztus 6., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP 3. A város életét meghatározó döntések (Folytatás az 1. oldalról) Mivel a megyei Tanép Gép- szolgáltató Kft. felmondta e fel­adatok elvégzését, s a hivatalnak kötelessége a szeméttelep mű­ködtetése, az állati tetemek táro­lása, szállítása, megsemmisítése, úgy határoztak: ezt a munkát Be­senyőtelek és Dormánd közsé­gekkel közösen látják el. A költ­ség majdnem kétmillió forintot tesz ki. Ezt követően egyhangú szavazással elfogadták a tervezés alatt álló M3-as autópálya nyomvonal-módosításáról be­nyújtott javaslatot, amelynek ér­telmében az út füzesabonyi köz- igazgatási területen átmenő sza­kaszán a mezőgazdasági gépek és állatok áthaladását az autópá­lya alatt vagy felett biztosítsák. Nem fogadták el viszont a földrendező bizottság tagjainak megválasztásáról benyújtott névsort. Az írásban és szóban is közölt ellenvéleményt jogosnak tartották a képviselők, s így a még megoldandó problémák után, a törvényes határidőn belül augusztus 31-én tárgyalják újra, nevezik ki a személyeket. Hosz- szabb időt vett igénybe a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezését szolgáló, kölcsönös kompromisszumokat is tartalmazó javaslat elfogadása. (Az elképzelésről már beszá­moltunk). Az első hat pontban egyetértettek, csupán a hetedik­nél hangzott el többfajta módo­sítási kérelem. A Zrínyi úti nap­közi otthonos iskola diákjainak étkeztetése miatt aggódtak a vá­rosatyák. A szükséges konyhai felszereléseket csak abban az esetben adják át az egyháznak — döntésük szerint —, amíg az új napközi otthon felépítéséig, ma­ximum öt évig ezt a feladatot vál­lalják. A további napirendi pontok közül említést érdemel még, hogy elutasították a Heves Me­gyei Vállalkozás- és Területfej­lesztési Alapítványhoz való csat­lakozást, mivel ennek költségét nagynak tartották, s nem látják a biztosítékát működése haszná­nak. Később pedig — egy másik beterjesztésnél — egyetértettek abban, hogy a vízminőséget javí­tó munkálatokra — állami céltá­mogatással — egymillió 372 ezer forintot költenek. Ugyancsak így vásárolnak 700 ezer forint érték­ben gépeket, műszereket az egészségügyi intézményeknek. A lakosság érdeklődésére tarthat számot az is, hogy az ál­lattartók panaszát és az ellenvé­leményeket is — a minap írt ró­luk lapunk — figyelembe véve, szeptemberben lakossági fóru­mot tartanak, majd az októberi ülésükön véglegesítik az állattar­tás rendjét a városban. Helyes­nek tartanák, ha a helyi állatte­nyésztők, gazdák mielőbb létre­hoznák érdekvédelmi szerveze­tüket, például a legeltetőbizott­ságot, hogy a hivatal érdemben tudna az üggyel foglalkozni. Egy másik dolog még: a Pacsirta ut­cában 150 ezer forintért elvégez­ték a kamarás csatornabevizsgá­lást. Az eredmény: használható, de a tisztítóaknákat fel kell újíta­ni. Folyik az utak javítása, kátyú­zása is. Kedden délutánra a Dó­zsa György úton végeztek is vele a munkások. , (fazekas) Billegő tetőtől borul az autó Furcsa baleset történt egy hete Egerben: a Makiári út frissen fel­újított részén egy akna tető meg­billent egy kisteherautó súlya alatt, aminek az lett a vége, hogy a furgon felborult, tetemes anya­gi karral „örvendeztetve meg” tulajdonosát. Mivel hasonló ak­nafedő van még néhány az emlí­tett szakaszon, utánajártunk, hogy kerültek oda, és mi lesz a sorsuk. Merthogy most baleset- veszélyesek, az nyilvánvaló. A polgármesteri hivatal fő­mérnöki irodáján Ágoston Ottó- né elmondta, hogy az elkészült útszakasz műszaki átadásakor nem voltak hajlandók átvenni az aknafedőket, mert szemmel lát­hatóan rosszul illeszkedtek, nem tűntek megbízhatónak. De ho­Egut Rt. fő-építésvezetője tájé­koztatott. Az aknafedőket a gyöngyösi Ipari Armatúragyártó Kft. öntö­déje készítette. Ezzel a céggel hosszabb ideje munkakapcsolat­ban áll az Egut, ám ilyen súlyos minőségi kifogás, mint most, nem merült fel termékeikkel kapcsolatban. Ez a szállítmány annyira félresikerült, hogy a cég telexen kérte a gyöngyösi öntö­dét, hozzanak újakat. A csere még a műszaki átadás előtt meg is történt, ám mint a baleset is igazolja, nem volt benne sok kö­szönet: az újonnan hozott akna­fedelek is billegősek, hibásak voltak. Mint Koskai úr ígéri, a lehető leggyorsabban kicserélik az az ominózus tetőket, hiszen őket is aggasztja ez a balesetveszélyes ál­lapot. Jelenleg azonban az öntö­de nem dolgozik, így meg kell várni augusztus 11-ét. Akkor jön majd a gyöngyösi igazgató szem­lére, és remélhetőleg gyorsan megegyeznek e kifejezetten (és bizonyítottan) veszélyes hiba el­hárításának mikéntjében, (czj) Nem adják fel... (Folytatás az 1. oldalról) Készülnek a komputertomog­ráf elhelyezésére szolgáló helyi­ségek is. Bővítjük a szociális ott­honokat: Vámosgyörkön har­minc, Csányban szintén harminc új helyet alakítunk ki, és moder­nizáljuk a konyhákat is. Ami az oktatást illeti: tovább folytatódik a tornaterem-építési program. Az idén 17 településen folynak ilyen munkálatok, többek között Ádácson, Kerecsenden, Hatvan­ban, Egerszalókon. Komplett is­kolák épülnek Egerbaktán, Mát- raderecskén és Felnémeten. Ha már a kultúránál tartunk, hadd mondjam el, folytatódik az egri vármúzeum fejlesztése, a hevesi múzeum kialakítása, és jövőre a tervek szerint sportmúzeum nyí­lik a megyehaza udvarán álló volt börtönépületben. — A legtöbb községben alig­hanem a vízhálózat, az aszfalto­zott utak, a gázellátás kiépítése a legfontosabb feladat... — Ezen a területen is sok be­ruházás folyik, illetve áll előké­szítés alatt. Várhatóan még az idén befejeződik a teljes vízháló­zat kiépítése például Bátor, He­vesaranyos, Kisfüzes községek­ben. Nagyvisnyón a szennyvíz- csatornázással együtt készül majd az új vezeték. Megkapta a céltámogatást 1993-ra Istenme­zeje is, az utolsó község a megyé­ben, ahol még nincs vezetekes víz. Ami a gázellátást illeti, sze­rencsés helyzetben vagyunk, mert a megyét nagy távvezeté­kek szelik át, így viszonylag köny- nyű a csatlakozás. A gáz iránt óriási az érdeklődés: szinte min­den település szeretne hozzájutni, sorra készülnek a tanulmányter­vek. Jelenleg tizenhat települé­sen folyik a vezetékhálózat épí­tése, tizenháromban pedig a mű­szaki előkészítés. — Örökzöld téma a telefon­hiány. Változik-e itt az össz­kép? — Elsődleges a gyöngyösi körzet fejlesztése, hiszen az otta­ni központ túlzsúfolt. Jövőre kész az új, digitális központ, ami ugrásszerű javulást eredményez majd. A községekben folyik a ré­gi, kézi kapcsolású központok cseréje. Remélhetőleg 1994-ben már nem lesznek majd ilyenek üzemben, s az új, automata köz­pontok kiépítésével bővül a vo­nalak száma is. Ezek a tehát a legfontosabb beruházások, ám ne felejtsük el, hogy az önkormányzatok jelen­tős összegeket fordítanak a köz- intézmények állagmegóvására, kisebb-nagyobb mértékű bőví­tésére, modernizálására is. Az önkormányzatok valóban rend­kívüli erőfeszítéseket tesznek a településfejlesztésért, és remé­lem, hogy ezek a mostani beru­házások megtermik a maguk gyümölcsét: alapot teremte­nek ahhoz a fellendüléshez, melyet mindannyian nagyon vá­runk... (koncz) Pályázat A Nemzetközi Tőkés László Mozgalom folyóirata, a Délszi­get megyei pályázatot hirdet meg, amelynek tárgya a Kere- csendi Kis Márton Clevelandbe emigrált, 75 éve született író életművének feltárása, népsze­rűsítése. Pályázati kiírás szerint a teijedelmüket tekintve 10-15 gé­pelt oldalt kitevő dolgozatokat 1992. november 15-ig kell eljut­tatni a hatvani „illetőségű” fo­lyóiratnak: 3001 Hatvan, Pf. 79. címre. Pályadíja: 10-8-6 ezer fo­rint, amihez hozzászámít még a Délszigetben történő publikálás honoráriuma. Továbbá: ha sike­rül az ügynek megnyerni Kere- csend község önkormányzatát, elképzelhető, hogy 1993-ra kö­tetben is megjelenik az elsődijas munka, mégpedig egy Kerecsen- di Kis Márton tollából származó vers- és prózaválogatás élén. alatt az iskola Idén március 15-én András- falvy Bertalan kulturális minisz­ter helyezte el az új egerbaktai ál­talános iskola alapkövét. Az építkezés már akkor is előrehala­dott állapotban volt, mostanra pedig már tető alá került a mo­dern oktatási intézmény. A múlt héten zajlott le az iskola műszaki átadása és átvétele, s a kormány­tól kapott több mint négymillió forintos támogatás révén hama­rosan a szükséges berendezési, felszerelési tárgyakat is beszerez­hetik az egerbaktaiak. X NŐKNEK - FÉRFIAKNAK PRIVATCENT DIVATÁRUBÓL!1 HATVANBAN (a Jármű- és Vas-edény bolt mellett, Erzsébet tér 3.) — pamutalsók, exkluzív FELINA fehérneműk, — harisnyanadrágok, zoknik, — ingek, nyakkendők, — divattáskák és még sok más öltözékkiegészítő, amivel felújíthatja ruhatárát, — különleges selyemvirágok, zöldek, fák, amelyekkel otthonossá teheti munkahelyét, lakását. VISZONTELADÓKNAK, KERESKEDŐKNEK selyemvirágok, távol-keleti fehérneműk, SANTERNO harisnyanadrágok, zoknik NAGYKER. ÁRON! Augusztus 5-én megnyitásra kerüld új üzletünkben szeretettel várjuk % J Falunap Boldogon A község fennállásának 440. évfordulója alkalmából falunap­ra készülnek Boldogon. A helyi képviselő-testület — hagyo­mányteremtési szándékkal — augusztus 20-án kíván megem­lékezni a lakosság idetelepülésé- ről. A szervezők szándéka szerint a község fejlődésének fontosabb állomásait mutatják be úgy, hogy a népszokásokat, hagyományo­kat ápolják. A programok meg­valósítására a boldogi polgár- mesteri hivatal, a helyi művelő­dési ház és a Megyei Művelődési Központ közös rendezésében kerül sor. A falunap szabadtéri szentmi­sével kezdődik délelőtt 10 óra­kor, majd Kepes János polgár- mester mond köszöntőt. Szántó Lóránd előadásában a község történetéről hallhatnak a helybe­liek és a vendégek, majd a helyi fafaragók kiállításának megnyi­tására és mezőgazdasági termék- bemutatóra kerül sor. Délután nagyszabású kulturá­lis rendezvényen hagyományőr­ző csoportok lépnek fel me­gyénkből s az ország távolabbi vidékeiről. Este 7 órakor az „Itt leszünk mi boldogok” című nép­színművet és az Egri Színműhely vásári komédiáját láthatja a közönség, a programot pedig táncház zárja. Környezetvédelmi tábor Poroszlón Mintegy 40 általá­nos, közép- és főis­kolás fiatal részvéte­lével kezdődött meg megyénk környezet- védőinek immár har­madik alkalommal megrendezett kéthe­tes nyári tábora Po­roszlón. Sándor András, a Heves Megyei Kör­nyezetvédők Szövet­ségének elnöke el­mondta: a szövetség mindig fontos fel­adatának tekintette azt, hogy a Tisza-tó környezeti problé­máira felhívja a köz­vélemény és a kor­mányzat figyelmét. Szerintük a felduz­zasztott tározót öko­lógiai katasztrófa fe­nyegeti. A tó felduz­zasztásakor elmu­lasztották az úgyne- vezett övcsatorna­rendszer megépíté­sét, ennek következ­tében egyes területe­ken feígyülemlik a talajvíz, máshol pe­dig elszikesedik a vi­dék. S mivel a Tisza a tóban rakja le a hor­dalékot, így a tavat is elmocsarasodás fe­nyegeti. A mostani tábor­nak a célja az, hogy a fiatalokkal megis­mertessék, milyen felelősséggel jár a természet egyensú­lyának megbontása. A két hét alatt a résztvevők tanulmá­nyozhatják a Tisza növény- és állatvilá­gát is. A hatvaniak Jászapátin A hatvani Naplemente nyug­díjasklub már ötödik esztendeje kínál programokat tagjainak. Nyáron is élénk a klubélet. Leg­utóbb a közeli Jászapáti strand­ját keresték fel közösen, mintegy kilencvenen, majd a gyöngyösi Mátra Múzeum nevezetességeit tekintették meg. Augusztus 10- én, a soron következő hétfői ta­lálkozón Ki mit tud? vetélkedőt terveznek, 12-én pedig a szolno­ki Repülő Műszaki Főiskolára látogatnak el. A történeti városok védelme Hétfőn, augusztus 10-én nyí­lik Egerben a Műemlékvédelmi Nyári Egyetem. Az idei rendez­vény már a huszonkettedik. Kö­zel hatvan résztvevőt várnak a vi­lág minden tájáról. A téma ezút­tal a történeti városok védelme és chartája. A rendezvény hely­színe ezúttal is az Eszterházy Ká­roly Tanárképző Főiskola B-épülete lesz, egészen augusz­tus 15-ig. A Műemlékvédelmi Nyári Egyetem része az egri ba­rokk fesztiválnak is. Olimpiai Top-Tipp Egerben Augusztus 17-én délután öt órakor Egerben a Dobó téren tartják az olimpiai Top-Tipp sor­solását. Az eseményt színpom­pás gálaműsor teszi emlékeze­tessé. A szabadtéri pódiumon vi­szontláthatja sok kedvencét az egri közönség, így például Ko­vács Katit, Szuhay Balázst, de itt lesz Grosics Gyulms. Az előző napon a Népkertben Top-Tipp futást rendeznek, melyen a nyer­teseket értékes jutalmakkal dí­jazzák. A rendezvényeket a La­kitelek Alapítvány szervezi és tá­mogatja. Véradó vasutasok Ebben az esztendőben au­gusztus 4-én szervezték meg a hatvani vasútállomáson a har­madik térítésmentes véradóna­pot. Ez alkalommal mintegy hat­van donor adott huszonnégy liter vért a hatvani kórház vérellátó állomásának. Dr. Szommer Ve­ronika főorvos köszönetét mon­dott a véradóknak, akik ember­társaikon így is segítettek. Októberben nyelvvizsga A TIT Bugát Pál Egyesülete angol és német nyelvből ismét szervez nyelvvizsgákat Egerben. Mint köztudott, ezekre az alkal­makra már hónapokkal előbb kell jelentkezni, így augusztus­ban várják az érdeklődőket az októberi vizsgákra. Címük: Eger, Klapka u. 9. Telefon: 36/ 13-395. Füzesabonyi gyermekprogramok A Füzesabonyi Városi Műve­lődési Központ augusztusban több szórakoztató programot szervezett gyermekeknek. Teg­nap délelőtt játékos agytomán vehettek részt, augusztus 12-én délelőtt 9 órakor pedig az Ifjúsá­gi Parkban közös nyársalásra, szalonnasütésre invitálják őket. Galéria „I” Az Egri Ifjúsági Ház galériájá­ban legközelebb szombaton, au­gusztus 8-án délután 15 órakor Makovecz Benjámin grafikus- művész munkáiból nyílik kiállí­tás. Lakodalmas, térzene Bogácsi nyár; augusztusban is A megyehatár mellett fekvő borsodi községet, Bogácsot sok Heves megyei is ismeri és kedve­li, elsősorban gyógyvizes strand­ja miatt. Nyaranta a falu lakossá­ga szinte megduplázódik, hiszen rengeteg magyar és külföldi nya­ral itt. Az ő szórakoztatásukra is gondoltak a házigazdák, amikor színvonalas folklórprogramot és gazdag hangversenynaptárt állí­tottak össze a bogácsi nyárra. Az előbbi a falubeli népdal- és nép­tánckörre épül, az utóbbi az ének- és zenei táborok egymást váltó résztvevőire. Néhány érdekesnek ígérkező rendezvény augusztusra is ma­radt a több mint húszból. 9-én délután 3 órakor a strand sza­badtéri színpadán bemutatják a bogácsi lakodalmast, amellyel már külföldön is sikerrel szere­pelt a Hagyományőrző Együttes. A műsort úgy állították össze, hogy szórakoztató formában fel­elevenítik a tájegység lagzisha- gyományait, énekeit és tánca­it. Augusztus 2-án kezdődött és 9-ig tart a zeneiskolások nemzet­közi fúvóstábora, melynek fiatal résztvevői több koncertet is ad­nak, 7-én délután négykor az Alabástrom Panzió udvarán, öt­kor a strandon lesz térzene, 8-án délelőtt tízkor ismét a fürdő terü­letén fújnak bele hangszereikbe. A bogácsi nyár zárórendezvénye az augusztus 20-i egész napos ünnepség lesz, melyet a boros­pincéiről ismert Hintó-völgyben tartanak majd, s ahol ismét fellép a Hagyományőrző Együttes is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom