Heves Megyei Hírlap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-31 / 205. szám
HÍRLAP, 1992. augusztus 31., hétfő SPORT 7. Forma—1 Schumacher sikere Spában A Belga Nagydíj egy 23 éves német fiatalembernek marad leginkább emlékezetes. A Benetton pilótája, Michael Schumacher ugyanis pályafutása első GP-elsőségét aratta Spában, éppen ott, ahol tavaly első alkalommal bemutatkozhatott a Forma-1 világában. A rendkívül fiatal és a jövő bajnokának kikiáltott autóversenyző mindössze 17 Forma- 1 -es futammal a háta mögött aratta élete első nagy részsikerét, amellyel feljött a harmadik helyre a pontversenyben. A tegnapi versenyen a már világbajnok Nigel Manseílt és Ricardo Patresét előzte meg. Labdarúgó NB III. A forróságban lehűlt a Berény A labdarúgó NB III. harmadik fordulójának mérkőzéseiről a következő jelentéseket kaptuk tudósítóinktól: Tisza-csoport: Balmazújváros—Bélapátfalvi Építők 4-1 (3-0) Balmazújváros, 800 néző. V.: Vitányi. Építők: Tóth — Józsa, Kovács, Füijes, Pádár, Csanádi, Be- recz Zs. (Aranyi), Ágó, Nagy Zs. (Berecz I.), Mirkóczki, Mikó (Barta). Edző: Szabó László Már az első játékrészben eldőlt a két pont sorsa a jól játszó hazaiak javára. Az építők szépítő gólját Mirkóczki szerezte. Jók: Kovács, Ágó. Ifik: 3-1 Mátra-csoport: Füzesabony—Jászberény 2-1 (0-0) Füzesabony, 400 néző. V.: Damyik. FSC: Varga — Polgár, Gál, Bocsi, Novák Z, Szabó (Sűrű), Novák T., Sima (Both), Fehér, Nagy (Baranyai), Csóka. Edző: Albert Csaba. A gólok története: 48. perc: Baranyai remekül futott el a jobb szélen, beadása átszállt a védők felett, a jó ütemben érkező Csóka a kapuba lőtt, 1-0. 69. perc: A lestaktikát alkalmazó hazai védők között Juhász lépett ki, és a kapuba gurított, 1-1. 79. perc: Fehéra jobb oldalon cselezte be magát a védők mögé, beadását Baranyai fejelte a hálóba, 2-1. Küzdelmes, helyenként színvonalas mérkőzésen többnyire az abonyiak birtokolták a labdát. A vendégek két gyors csatár révén inkább csak kontra támadásokkal veszélyeztettek. A látottak alapján az FSC győzelme megérdemelt. Jók: Csóka a mezőny legjobbja, Gál, Fehér, Baranyai. Ifik: 1-0. Szigetvári László Pásztó—Gyöngyös 2-1 (2-1) Pásztó, 500 néző. V.: Jancsó. GYSE: Labancz — Vona (Csomós), Borsányi, Nemoda, Nagy Gy., Majzik, Hegedűs, Szerdahelyi, Szekeres (Mikito- vics), Gömöri, Tóth A. Edző: Ács János. A gólok története: 5. perc: Hegedűs remek átadásával Majzik elfutott a jobb oldalon, mintaszerű beadását Szerdahelyi kapásból, 10 méterről a hosszú sarokba vágta, 0-1. 40. perc: A hazaiak 11-eshez jutottak. A bűntetőt Andó értékesítette, 1-1. 42. perc: Balázs jobb szélről belőtt lapdáját Liptáktt méterről helyezte a kapuba. 2-1. A teljesen enerváltan játszó Gyöngyös ellen megérdemelten szerezte meg a két pontot a Pásztó. A GYSE-ből senkit sem lehet kiemelni. Ifik: 1-6. Halmóczky Ferenc Heréd-Sz. MÁV-MTE 2-2 (0-2) Selyp, 400 néző. V.: Jancsó. Heréd: Kemenár — Kapui, Egyed, Sáfrán, Sármány, Turá- nyi, Tamassi, Márkus, Kovács (Sebestyén), Patócs, Bazsó. Edző: Kristyán István. A gólok története: 24. perc: Az előre húzódó Vető távoli lövéssel szerzett vezetést a vendégeknek, 0-1. 30. perc: a jól játszó Busái fejelt a hálóba, 0-2. 65. perc: Tamassi beadását Turányi lőtte a hálóba, 1-2. 85. perc: Kapui jól adott középre és Patócs fejes góllal egyenlített, 2-2. A herédiek végig jobban játszottak mint a tavasszal még NB Il-es szolnokiak, de mivel a gólhelyzetekből csak kettőt tudtak kihasználni, kénytelenek voltak megelégedni a döntetlennel. A változatos, jó iramú mérkőzésen a közönség kitűnően szórakozott. Jók: Kapui, Egyed, Turányi, Tamassi, Márkus. Ifik: 1-3. Novák József További eredmények: St. Kohász — Dunakeszi 1-1, Török- szentmiklós — Monor 1-5, Sz. Cukor — Rákóczifalva 2-1, Jászapáti — Rákospalota 1-5, Karcag — Balassagyarmat 2-0. A bajnokság állása: 1. Monor 3 2 17-1 5 2. St. Kohász 3 1 28-2 4 3. Rákospalota 3 1 27-3 4 4. Gyöngyös 3 21 5-2 4 5. Dunakeszi 3 1 23-1 4 6. B.gyarmat 3 21 4-3 4 7. Pásztó 3 1 23-2 4 Sz. MÁV 3 1 23-2 4 9. Jászapáti 3 21 4-5 4 10. Füzesabony 3 1 1 1 2-2 3 Sz.Cukor 3 1 1 1 2-2 3 12. Jászberény 3 12 3-4 2 13. Karcag 3 12 2-3 2 14. Heréd 31 2 4-7 1 15. Rákóczit. 33 1-10T.szentmik. 33 1-10Megyei labdarugó bajnokság Az első osztály harmadik fordulójában megszerezte első győzelmét a Felsőtárkány. Biztosan nyert a Recsk és a Tenk, gólzáporral a Nagyréde. Eredmények: Selyp—Novaj 3-3 (2-2) Recsk—Besenyőtelek 3-1 (0-0) Felsőtárkány—Heves 2-0 (0-0) Nagyréde—Kompolt 8-1 (3-1) Tenk—Tarnaörs 4-0 (2-0) Domoszló—Apc 2-2 (0-1) Gyöngyöshalász—Tarnalelesz 1-0 (0-0) TOTÓ 2, 1, 1, 1, X, 1, 1, 1, 2, 1, 2, 1, 2 +1 1 Labdarúgó NB II. Döntetlen — hatvani gólokkal Az egriek vezető gólja két képben. Felül Kanyok lába lendül lövésre. Alul — néhány tizedmásodperccel később — Károly (3-as) lábáról a hálóban a labda Eger SE — FC Hatvan 1-1 (1-1) Eger, 2000 néző. V.: Tompos. ESE: Póta — Éles, Csendes, Lengyel, Jávorszki — Vojte- kovszki, Vadicska, Búd, Stark — Berecz, Kanyok. Edző: Varga Zoltán. Hatvan: Nagy — Nyikos, Károly, Gephard, Szabados — Ba- ranyi, Tuifel, Orovecz, Mogyorós — Mózner, Martinenko. Edző: Tóth Dénes. Csere: Gebhard helyett Kras- nyánszki a 4L, Vojtekovszki helyett Pajosz a 63., Martinenko helyett Kelemen a 66., Kanyok helyett Nagy G. a 77. percben. Gólszerzők: Károly (öngól) a 19., Mózner a 45. percben. Sárgalap: Mózner a 13., Vojtekovszki a 20., Gephard a 25., Gephard(!) a 4L, Mogyorós a 49., Kelemen a 72., Csendes a 76., Berecz a 78. percben. (Amióta a hatvaniak a másodosztályban szerepelnek, a két csapat minden egyes alkalommal kimondva, kimondatlanul presztízs meccset vív egymással. Ter- m észetesen így volt ez tegnap is, amikor a tabellán előrébb álló Zagyva-parti együttes látogatott a megyeszékhelyre — kellő szurkolótáborral támogatva. A találkozó előtt a két edző így nyilatkozott: Varga Zoltán: —Akijobban bírja erővel és idegekkel, az nyeri a találkozót. Az elmúlt heti csapathoz képest egyetlen egy poszton sem változtattam, hiszen meggyőzőjátékkal, jó egyéni teljesítményekkel győztünk. Tóth Dénes: — Úgy érzem, jó meccsre van kilátás. Semmi különöset ne várjanak tőlünk, mindent megteszünk annak érdekében, hogy eredményesen távozzunk Egerből.) A rögtönzött közvéleménykutatás eredménye így festett: Dr. Vass Géza, a HELASZ elnöke: — Három egyre nyer az Eger. Szénái László, az FC Hatvan technikai vezetője: — Talán sikerül az egyik pontot hazavinnünk. Hajnal Sándor, főrendező: — Nem nyilatkozom. Kovács Attila, újságíró kolléga: — Nyerünk, mármint győz az Eger. Ezek után lássuk, mi is történt a megyei rangadón! 2. perc: Búd előtt kínálkozott a gólszerzési lehetőség, de négy méterről mellé pöckölt. 3. perc: A lesen játszó védők között Nyikos lépett ki a jobb ösz- szekötő helyén, a kifutó Póta lábbal tisztázott, majd Jávorszki vágta ki a labdát az alapvonalon kívülre. 10. perc: Ellentámadásba lendült a Hatvan. Baranyi két csel után már a büntetőterületen belül járt, de kicsit hosszan tette maga elé a labdát, s így menteni tudott az egri kapus. 11. perc: Az ESE végezhetett el szabadrúgást, a kaputól 24 méterre. A lövés a sóbálvánnyá vált Nagy mellett a bal kapufán csattant, a kipattanót Kanyok a kapus kezébe fejelte. 14. perc: Vojtekovszki remekül ívelt középre a jobb szélről, Kanyok Nagyot és Gephardot megelőzve helyezett centiméterekkel a bal felső sarok mellé. 19. perc: Vadicska hosszú bedobása Kanyokhoz került, de o' nem találta el pontosan a labdát, így aztán a menteni akaró Károly lábáról perdült az a tehetetlen kapus mellett a bal sarokba. Öngól, 1-0. 31. perc: Orovecz 25 méteres szabadrúgása a jobb kapufáról pattant ki. 45. perc: A kapuval szemben, 19 méterről szabadrúgást végezhetett el a Hatvan. Mózner a sorfal mellett a bal felső sarokba csavarta a labdát, 1-1. 46. perc: Baranyi kígyózott át a jobb szélen, középre lőtte a labdát, ám Mózner lövésébe még beleért egy egri láb, s így szöglet lett. 72. perc: Mogyorós pontos labdát ívelt a jobb szélen felfutó Baranyihoz, aki visszajátszott Kelemennek, de a csereként beállt játékos tiszta helyzetben, a gólvonalon álló Csendest találta el. 74. perc: Baranyi forgatta meg a jobb szélen Csendest, Kelemenhez passzolt, aki már a második gólját szerezhette volna, ám hat méterről a bal kapufára lőtt. 86. perc: őwt/lágyan Nagyhoz ívelt, aki kecsegtető helyzetben, 15 méterről nem találta el a kaput. Egy-egy kihagyott helyzet után az egriek házigazdához illően magukhoz ragadták a kezdeményezés jogát. ■' Felváltva szőtték támadásaikat a széleken, míg a hatvaniak az idegenbe látogató csapat taktikáját alkalmazták. Vagyis megpróbáltak gyors kontraakciókkal eljutni az egri kapuig. Az ESE-nél olajozottan működött a lesre állítás, ami nem egyszer megállította a vendégek próbálkozásait. Móznert és Martinenkot Lengyel, illetve Éles árnyékként követte, s ez leginkább a hatvaniak apró termetű idegenlégiósát zavarta. így nagyobb feladat hárult a középpályás sorra, de ebben a csapatrészben a házigazdák felülmúlták ellenfelüket. A második félidő derekáig a küzdelmen kívül jószerivel nem történt említésre méltó esemény a pályán. Korán hajrát nyitott a Hatvan, és a csereként beállt Kelemen révén akár a győzelmet is megszerezhette volna. A második 45 perc gyengébb színvonalára a kritikán aluli játékvezetés is rányomta a bélyegét. A bíró nyolc sárgalapot is kiosztott a meccs során, ami a látottak alapján azért túlzás. Jók: Éles, Csendes, Lengyel, illetve Mogyorós, Szabados, Baranyi. Varga Zoltán: — Egy nagyon egységes Hatvan ellen igazságos eredmény született. Tóth Dénes: — A második félidőben látottak alapján biztos győzelmet engedtünk ki a kezünkből. így is gratulálok a „piszkos tizenkettőnek”, lévén, hogy ennyi mezőnyjátékosunk van. Budai Ferenc A Keleti-csoport további eredményei: Kazincbarcika — Baja 2-0, Bag — Kaba 1-1, BMTE-Törley — Hajdúnánás 2-1, Tiszavasvári — III. kér TVE 3-2, Kiskőrös — Gödöllő 2-2, Szarvas — DVSC 3-2, Szeged - SBTC- Salgglas 2-4. A Keleti csoport állása: 1. Szarvas 3 2 1 7-3 5 2. Kiskőrös 3 2 16-4 5 3. Debrecen 3 21 7-3 4 Kazincb. 3 21 7-3 4. 5. Hatvan 3 1 24-3 4 6. Bag 3 1 22-1 4 7. Eger 3 1 1 1 7-5 3 8. Gödöllő 334-4 3 9. Kaba 333-3 3 10. BMTE-T. 3 1 1 1 4-6 3 11. Tiszavasv. 3 1 1 1 3-5 3 12. Hajdúnánás 3 12 4-3 2 13. Baja 3 12 3-3 2 14. SBTC-Salgg. 3 12 5-9 2 15. Szeged 31 2 3-9 1 16. Ili. kér. IVE 33 4-9 0 Hány a sárga bíró űr? Ami a 41. percben történt, külön fejezetet érdemel. Tompos játékvezető ekkor Ismét felmutatta a sárga lapot a hatvani Gephardnak. Nem vette észre, hogy előzőleg még a 25. percben egyszer ugyanezt már megtette. A hatvani kispad egyből eszmélt, és kihasználva a tétovázó bírót, lecserélték a hátvédet. A nyilvánvaló tévedés mindenkinek azonnal szemet szúrt, csak éppen a játékvezetői hánnasnak nem. A szünetben, az öltözőben a bíró megnyugtatott, hogy szó sincs tévedésről. — Nem adtam kétszer sárga lapot a hatvani nyolcasnak — mondta higgadtan. — Tessék, nézze meg a noteszemben: a hatvaniak közül a kettesnek és a nyolcasnak van egv-egy sárga lapja, míg az egrieknél a tízest és a nyolcast figyelmeztettem sárga lappal. Érdekes. Senki nem emlékszik arra, hogy' az egri Stark sárga lapott kapott volna. Vagy talán így akarta leplezni a műhibát az NB II-ben még igencsak újoncnak számító játékvezető? A mérkőzés lefújását követően természetesen kíváncsiak voltunk az érdekeltek véleményére is. Gephard Sándor: — Hogy hány sárgát kaptam? Muszáj nyilatkoznom? Ne haragudj, hadd ne mondjak semmit. Stark János: — Még. hogy én kaptam sárga lapot? Nevetséges. De ennek utána nézünk. Varga Zoltán: — Tetszik, nem tetszik, a játékvezető tévedett. Ugyanannak a játékosnak kétszer mutatta fel a sárga lapot. Tóth Dénes: — A játékvezető dolga, hogy mit csinál. Én eddig sem firtattam a döntéseit, ezután sem fogom... Minden bizonnyal lesz folytatás. Mert lehet, hogy' az egriek bírói műhiba miatt megóvják a találkozó végeredményét, hiszen nem mindegy, hogy az ellenfél egy félidőn át 10 vagy 11 emberrel futballozik-e. Kár, hogy mostanában nem múlik el egyetlen egy Eger — Hatvan, vagy ha úgy tetszik Hatvan — Eger mérkőzés sem mel- lékzöngék nélkül. (budai) Az egriek kapusa, Póta lábbal tisztáz a hatvaniak jobbhátvédje, Nyikos elől (Fotó: Szántó György)