Heves Megyei Hírlap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-24 / 199. szám

HÍRLAP, 1992. augusztus 24., hétfő SPORT 7. g'Ü? íf » vttllis *• íl* tóífr ' Kormos — a kép előterében — még egy perce sem tartózkodott a pályán és máris gólt szerzett , (Fotó: Szántó György) Labdarugó NB II. Le a kalappal! Narancs triatlon Poroszlón Az augusztus 20-a tiszteletére rendezett, egész napos programsorozat keretében több sportese­ményre is sor került Poroszlón. így triatlon versenyt is rendeztek, amelyet a helyi önkormányzat, vala­mint a Fiatal Demokraták Szövetségének közös szervezésében bonyolítottak le. Az elsőízben ki­írásra került Narancs mini hármaspróba versenyen 500 méter úszás, 15 km kerékpározás és 4km futás várt a versenyzőkre. A rekkenő hőségben nehezí­tette a versenyzők dolgát, hogy a pedáltekerés egy részére, valamint a futásra a gáton került sor, ahol bizony a hőmérő higanyszála negyven foknál is töb­bet mutatott. Ennek ellenére minden sportoló telje­sítette a távot, a tizenkét évestől a negyven fölöttie­kig. A végeredmény szempontjából külön öröm szá­munkra, hogy elsőként lapunk munkatársa, Mol­nár Zsolt érkezett a célba, megelőzve az uygancsak egri Feledy Ferencet, valamint a tiszanánai Szűcs Istvánt. Kupagyőztes: harmadszor is a 212-es DSE Egri ököl — vasököl A mátraházi Juhász Roland (balról) meccse két percig sem tartott Fodor Istvánnal szemben. F.C Hatvan — Kazincbarcika 3-2 (1-0) Hatvan, 1000 néző. V: Ádám. Hatvan: Nagy — Nyikos, Ká­roly, Gephard, Szabados — Ba- ranyi, Tuifel, Orovecz, Mogyo­rós — Mózner, Martinenkó. Edző: Tóth Dénes. Kazincbarcika: Fülöp — Kon­dás, Sztahon, Szamosi, Asszony — Hauberger, Körösi, Lukács, Csipke — Ternován, Hanyecz. Edző: Kálmán Vilmos. Csere: Tuifel helyett Kras- nyánszki az 59., Körösi helyett Balogh a 60., Gephard helyett Kelemen a 68., Asszony helyett Zsiga a 83. percben. Gólszerzők: Mózner a 22., Hanyecz az 54., Hanyecz a 62., Mózner a 69., Baranyi a 88. percben. Sárgalap: Gephard a 38., Asz- szony a 46., Ternován az 52., Ba­ranyi a 68. percben. 22. perc: Szabadrúgáshoz ju­tott a Hatvan a bal oldalon, közel a 16-ossal egymagasságban. Szabados-Mózner-Martinenkó- Mózner négyszögelés után Móz­ner a balösszekötő helyéről, mintegy tizenöt méterről a hosz- szú sarokba bombázott, 1-0. 54. perc: Csipke szabadrúgása kipattant a bal „pipából”, s a szemfüles Hanyecz közelről a hálóba fejelt, 1-1. 62. perc: Lesgyanús helyzet­ben Csipke indította a jobb olda­lon érkező Hanyeczet, aki mi­után elhúzta a labdát Nagy mel­lett is, könnyedén gurított a kapu közepébe, 1-2. 69. perc: Egy kóbor labdára csapott rá Mogyorósa bal szélen. Észrevette, hogy Móznert üresen hagyták a barcikai védők. Legu­rította neki a labdát, s a hatvani csatár két lépés után tizenhat méterről a bal felső sarokba lőtt, 2-2. 88. perc: A kapuval szemben, mintegy huszonnyolc méterről végezhetett el szabadrúgást a Hatvan. Orovecz jól eltalált, bal sarokra tartó lövését Fülöp csak kitenyerelni tudta, pontosan a berobbanó Baranyi elé, aki két perccel a befejezés előtt megsze­rezte csapata győztes gólját, 3-2. A barcikaiak nyitánya — 3-0 az Eger ellen — tiszteletet paran­csolt ugyan, de a hatvaniaknak nem szállt inába a bátorságuk. Kis időszakokat leszámítva végig lüktető volt a játék, és az egész­ben az volt a nagyszerű, hogy a vesztés tudatában egyik csapat sem rogyott térdre. Csupán a vendégek vezetését követően kereste egy ideig önmagát a hat­vani legénység, ekkor érződött némi tanácstalanság, de még ha­marjában észbekaptak. Az egyenlítés után a hajrára minden energiájukat mozgósították a ha­zai játékosok. Általában a jobb szélen vezették támadásaikat, de a befejezésbe rendre hiba csú­szott. Aztán amilyen lesipuskás gólt szerzett a vendég együttes a második félidő elején, ugyan­ilyen találattal érdemelte ki a győzelmet a Hatvan. A két csa­pat fordulatokban — s ami nem mellékes -, gólokban bővelkedő rangadót vívott egymással. Jók: Nyikos, Mogyorós, Móz­ner, Baranyi illetve, Hanyecz, Csipke, Hauberger. Tóth Dénes: — Rangadóhoz illő játékkal nagyon-nagyon ér­tékes győzelmet arattunk. Kálmán Vilmos: — Vezeté­sünk után biztos két pontot en­gedtünk ki a kezünkből. Eger SE - SBTC-Salgglas 6-1 (4-0) Eger, ,1200 néző. V: Bajkai. ESE: Póta — Éles, Csendes, Lengyel, Jávorszki — Vojte- kovszki, Búd, Vadicska, Stark — Kanyok, Berecz. Edző: Varga Zoltán. SBTC-Salgglas: Szén — Gyetvai Zs., Juhász, Sági, Hó- mann — Oláh, Tresó, Gyetvai L., Novák — Kisbali, Balogh Z. Edző: Szalay Miklós. Csere: Hómann helyett Gás­pár a 37., Gyetvai Zs. helyett Hunyás a szünetben, Vojte- kovszki helyett Kormos a 60, Be­recz helyett Nagy a 72. percben. Gólszerzők: Kanyok (11-es- ből) a 15., Berecz a 20., Vojte- kovszki a 27., Kanyok a 45., Kormos a 61., Vadicska a 67., Oláh a 87. percben. Sárga lap: Hómann a 36., Stark a 42., Tresó a 79. percben. 15. perc: Egy kipattanó labda a 16-oson belül Vadicskához ke­rült, aki szöktette magát, de Gyetvai L. elkaszálta a hazaiak középpályásának a lábát. A bün­tetőt Kanyok higgadtan a balra mozduló Szén mellett a kapu kö­zepébe rúgta, 1-0. 20. perc: Berecz légstoppal mesterien tett maga elé egy lab­dát, majd egy. csel után a kifutó Szén mellett 12 méterről, ele­gánsan helyezett a bal alsó sarok­ba, 2-0. 27. perc: Vadicska balról lőtte be a labdát, amit a túloldalon ér­kező Vojtekovszki kapásból lőtt a hálóba, 3-0. 45. perc: Vojtekovszki jobbról belőtt labdájára Kanyok érkezett a legpontosabban, és a kapust megelőzve perdített a bal sarok­ba, 4-0. 61. perc: Vadicska hosszú be­dobását Stark megcsúsztatta és a csereként beállt Kormos első labdaérintése gólt eredménye­zett. A bal saroknál segítette há­lóba a labdát, 5-0. 67. perc: Búd megnyújtott szöglete átszállt a fejek fölött. A balösszekötő helyén Vadicska le­kezelte, majd két lépés után, 18 méterről védhetetlen gólt lőtt, 6-0. 87. perc: Oláh 10 méterről szerezte meg a vendégek becsü­letgólját, 6-1. Ilyen és ehhez hasonló mérkő­zéseket nemhogy minden hét vé­gén, de hetente többször is szí­ves-örömest megnézne az em­ber. Az egriek az első perctől kezdve irányították a játékot, és fél óra elteltével már csak az volt kérdéses, hogy hány gólt lőnek ellenfelüknek. Hallatlan lendü­lettel és akarással vetették magu­kat a játékba, érződött, hogy a meccs előtt „vérszerződést kö­töttek” az ESE futballistái. Az első félidő befejező negyedórá­jában az addig védekezésre be­rendezkedett, kontraakciókra apelláló taijániak előrébb me­részkedtek, ám igazi gólhelyzetet csak egy alkalommal tudtak te­remteni. A szünet után folytatta az örömjátékot a házigazda. Az ESE középpályás sora leiskoláz­ta a vendégeket, mind védeke­zésben mind pedig támadásban az ellenfél fölé kerekedett. Az Eger régen várt játékkal kedves­kedett első hazai meccsén a szur­kolóknak, s amire minden focista vágyik, a félidőben és a mérkő­zés végén is vastapssal honorálta a közönség a helyenként parádés játékot. Jók: a teljes hazai csapat, Va­dicska, mint a mezőny legjobbja, illetve a vendégeknél senkit sem lehet kiemelni. Varga Zoltán: — Örülök, hogy „kiugrott” a csapatból a görcs, így sikerült az elmúlt va­sárnapi kudarcból valamit tör­leszteni. Gratulálok minden já­tékosomnak! Szalay Miklós: — Rossz takti­kát választottam, ezért vesztett a csapat. Tudósítások: Budai Ferenc További eredmények: Debre­cen — Szeged 4-0, Baja — Bag 0-1, Hajdúnánás — Tiszavasván 3-0, Gödöllő — Szarvas 1-1, III. kér. — Kiskőrös 2-3, Kaba — Budafok 2-2. Két forduló után a Hatvan 3 ponttal a negyedik, az Eger 2 ponttal a hatodik helyen áll. A labdarúgó NB III. második fordulójának mérkőzéseiről a következőket jelentették tudósí­tóink: Tisza-csoport: Bélapátfalva — Abaújszántó 3-3 (1-2) Bélapátfalva, 100 néző. V.: Lőrincz. Építők: Tóth — Józsa, Zay, Fürjes (Berecz I.), Pádár, Berecz Zs., Kovács, Nagy Zs. (Barta), Csanádi, Mirkóczki, Bajzáth. ‘ Edző: Szabó László. A gólok története: all. perc­ben egy bal oldalról begurított labda Gaál elé került, aki éles szögből, mintegy hat méterről a kapu közepébe lőtt, 0-1. A 14. percben Fürjes szabadrúgását Csanádi a kapufára fejelte, majd a visszapattanó labdát Nagy Zs. 4 méterről helyezte a kapuJköze- pébe, 1-1. A 18. percben Balázs futott el a bal szélen, beadása a mintegy két méteres lesen álló Gaálhoz jutott, aki a kapust is ki­cselezve a jobb felső sarokba emelt, 1-2. Az 56. percben Csa­nádi mintegy 20 méteres szabad­rúgása nagy erővel vágódott a kapuba, 2-2. A 70. percben Be­recz 1. ívelt középre, és a percek­kel előbb beállt Barta 12 méter­ről lőtt a kapu bal oldalába, 3-2. A 74. percben Balázs jobbról gurított középre, és Tokár 3 mé­terről a hálóba helyezett, 3-3. Változatos, fordulatokban és gólokban gazdag mérkőzést ví­vott a két csapat. A csatáraik A hét végén három napon át pufogtak a bokszkesztyűs ütések az egri körcsarnokban felállított szorítóban, ahol a Bornemissza Gergely ifjúsági és junior emlék- verseny párharcai folytak. Saj­nos, a mezőnyből hat-hét olyan egyesület képviselői is hiányoz­tak, amelyek egyébként megha­tározó szerepet játszanak a hazai ökölvívó életben. Többek között nem jelentek meg a Paks, a Dombóvár és a Szekszárd ver­senyzői, így a Dunántúlt a pécsi, tatabányai és oroszlányi öklözök reprezentálták. Az egri 212-es Szakmunkás- képző DSE sportolói úgy vágtak neki a viadalnak, hogy szeretnék elnyerni a kupát harmadszor is. A vágyakból valóság lett, így végleg az egri tanintézet vitrinjé­be kerülhetett a serleg. Ám néz­zük milyen út is vezetett idáig? Az egri fiataloknak nem volt szerencséjük, mert mindjárt az első nap öt magyar bajnokot fog­tak ki. Ennek ellenére a tegnapi döntőkre az ifik között öt, a juni­oroknál négy sportolójuk léphe­tett ringbe. A fiatalabb korosz­tályból Pusomai László, Dorkó Péter és Hágen Miklós karját emelték magasba a döntő csaták után. Titz Péter és Asztalos Péter vereséget szenvedett, de utóbbi igen furcsa körülmények között. Ellenfele a jánoshalmi Maczik Róbert alig néhány ütést tudott gyorsaságát jól kihasználó ven­dégek kétszer is vezetéshez ju­tottak, de az Építők egyenlíteni tudott, sőt a vezetést is megsze­rezte. A védelem és a kapus fi­gyelmetlensége azonban meghi­úsította a hazai győzelmet. Kiál­lítva: Zay a 45. percben, lökésért és Nagy F. a 47. percben, földön fekvőjátékos megrúgásáért. Jók: Berecz Zs., Pádár, Kovács. Ifik: 10-3. Horváth Mihály Mátra-csoport: Balassagyarmat — Füzesabony 1-0 (1-0) Balassagyarmat, 300 néző. V.: Földi. ESC: Varga — Novák Z., Gál, Novák T., Palkó, Bocsi, Szabó (Sűrű), Sima, Sípos (Csóka), Fe­hér, Nagy (Baranyai). Edző: Al­bert Csaba. A gól története: a 36. percben szabadrúgáshoz jutott a hazai csapat. A balról belőtt labdát Naszári továbbította a kapuba, 1-0. Az első félidőben a hétközi kupameccs miatt fáradt csapat benyomását keltette az Abony. A szünet utáni cserék jót tettek, többnyire az FSC birtokolta a labdát, de igazi gólhelyzetet nem tudtak teremteni. Alacsony szín­vonalú mérkőzésen a szerencsé­sebb csapat szerezte meg a két pontot. A látottak alapján a dön­tetlen igazságosabb lett volna. A Füzesabonyból csupán Novák Z. bevinni a végig nagy fölényben öklöző egri fiúnak, ám ez a pon­tozóknak már elegendő volt ah­hoz, hogy őt hozzák ki győztes­nek. A közönség jó negyedóráig tüntetett az ítélet ellen, Asztalos pedig — egyébként sportszerűt­lenül — az eredményhirdetés előtt elhagyta a csarnokot, így nem vehette át ezüstérmét. A versenybíróság kizárta, az általa szerzett pontokat nem számítot­ta be a csapatversenybe. A juniorok küzdelmeiben az egriek sikerembere a tavalyi ma­gyar bajnok, Végért József volt. A vitális Vitányi nyújtott elfogadható teljesít­ményt. Ifik: 1-0. Szigetváry László Jászberény — Heréd 2-1 (0-0) Jászberény, 300 néző. V: Bo­gár. Heréd: Kemenár — Kapui, Egyed, Sármány, Sáfrán, Turá- nyi, Tamásy, Márkus, Kovács L. Patócs, Bazsó (Tóth A.). Edző: Kristyán István. A gólok története: a 66. perc­ben Bazsó a jobb oldalról a hosz- szú sarokba lőtt, 0-1. A 70. perc­ben Szántai remek labdaátvétel után kilőtte a bal alsó sarkot, 1-1. A 78. percben Németh nagysze­rűen eltalált lövéssel megszerez­te a vezetést, 2-1. A két csapaton meglátszott, hogy hét közben a Magyar Ku­pában kellett helytállniuk, telje­sítményük az átlagost sem érte el. Végül a hazaiak nagynehezen kiizzadták a győzelmet. Jók: Ka­pui, Sármány, Márkus. Ifik: 2-0. Gyöngyös — Törökszentmiklós 3-0 (0-0) Gyöngyös, 600 néző. V: Mol­nár L. GYSE: Labancz — Vona, Borsányi, Nemoda, Nagy Gy. T., Majzik Hegedűs (Csomós), Szerdahelyi, Szekeres (Nagy L.), Gömöri, Tóth A. Edző: Ács Já­nos. A gólok története: a 64. perc­ben Szerdahelyi lendületesen el­szaladt a jobbszélen, majd az alapvonal közeléből mesterien beadott, és a túlsó oldalon jól ér­(Fotó: Gál Gábor) Alig telt el néhány másodperc már kétszer is rászámoltak mis­kolci ellenfelére, s nem kellett sokáig várni, hogy repüljön a tö­rülköző. A mátraházi Juhász Roland szintén nagyon rövid idő alatt döntő fölénybe került az eg­ri Fodor Istvánnal szemben. Var­ró Péter ugyancsak második lett, míg Harsányt Roberta harmadik helyet szerezte meg. A pontversenyt nagy fölény­nyel nyerte a 212-es DSE, amit hangos ovációval köszöntött a körcsarnok közönsége. (buttinger) kező Szekeres az ötösről védhe- tetlenül fejelt a hálóba, 1-0. A 70. percben Gömöri-Csomós kényszerítőzés után a védőkről újra Gömöri elé pattant a labda, és ő a vetődő kapus mellett el­húzva, közelről a hálóba gurított, 2-0. A 83. percben remek táma­dás végén Máj zik-Szekeres-Maj­zik adogatás végén az utóbbi 14 méterről laposan gurított a jobb alsó sarokba, 3-0. A szervezetten védekező ven­dégek ellen a több gólhelyzetet kidolgozó GYSE csak a második félidőben — akkor viszont remek játékkal — fordította a maga ja­vára az eredményt. Jók: Borsá­nyi, Majzik, Szerdahelyi, Gömö­ri. Ifik: 1-1. Szkocsovszky Tibor További eredmények: Duna­keszi — Pásztó 0-0, Szolnoki Cu­kor — Szolnoki MÁV 0-0, Rá­kospalota — St. Kohász 1-1, Rá- kóczifalva — Jászapáti 0-2, Mo- nor — Karcag 2-0. A bajnokság állása: 1. Gyöngyös 2 2 — — 4-0 4 2. B.-gyarmal 2 2 — — 4-1 4 3. Jászapáti 2 2 — — 3-0 4 4. St. Kohász 2 1 1 — 7-1 3 5. Dunakeszi 2 1 1 — 2-0 3 Monor 2 1 1 — 2-0 3 7. Sz. MÁV 2 1 1 — 1-0 3 8. Rákospalota 2­2­2-2 2 Jászberény 2 1 — 1 2-2 2 10. Pásztó 2 — 2 — 1-1 2 11. F-abony 2 — 1 1 0-1 1 Sz. Cukor 2 — 1 1 0-1 1 13. Heréd 2 — — 2 2-5 0 14. Karcag 2­­2 0-3 0 15. Tsz.-miklós 2 — — 2 0-5 0 16. R. -falva 2 — — 2 0-8 0 Megyei labdarűgó-bajnokság Az első osztály második fordulójának eredményei: Heves—Nagyréde 4-1, Apc—Recsk 0-5, Sírok—Selyp 3-1, Kompolt—Gyöngyöshalász 0-2, Tamalelesz—Tenk 0-2, Do­nioszló—Novaj 1-1, Besenyőtelek—Felsőtárkány 9-0. Úgy él együtt tanítványaival, mint a színházi sú­gó a színpadra lépőkkel, de ő nem csupán hideg fej­jel követi az „előadást”, hanem el is játssza a neki írt szerepet. Árgus szemekkel követi a szorítóban zajló eseményeket, hol elismerőleg buzdít, hol pedig céklavörös fejjel protestál. Ez történt Asztalos Peti mérkőzése után is, amikor a mester teljesen érthe­tően dühbe gurult, és még fél órával a történtek után is úgy járkált fel s alá a szorító mellett, mint akit darázs csípett meg. Négy évvel ezelőtt hozta össze kis csoportját Vi­tányi Antal a bunyóhoz vonzódó gyerekekből, s azóta következetes, szívós munkával — Sánta Val­ter és Nagy Miklós segédletével — elismerést vívott ki a 212-es DSE-nek szerte az országban. A mester távolról sem önelégült, és beismeri, hogy kemény kézzel fogja a fiúkat. Áki például két edzést egy­másután elbliccel, az megnézheti magát. A siker ára a verejtékezés, a lemondás a diszkóról, néha még a csajokról is, de az ilyen ünneplőbe öltözött napo­kon, mint ez a vasárnapi is volt, senki sem siránko­zik emiatt. Nézem Anti bá’-t, amint gesztikulál, magyaráz, szuggerál, korhol vagy éppen dicsér. Érződik, hogy ezek az ő pillanatai, számára a szorító környékén dús a levegő, ő a kötelek közt szárnyal. Egyszó­val itt aztán vitális, itt aztán sugárzik az élet be­lőle... Labdarúgó NB III. Első helyen a Gyöngyös

Next

/
Oldalképek
Tartalom