Heves Megyei Hírlap, 1992. augusztus (3. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-18 / 195. szám

4. HORIZONT HÍRLAP, 1992. augusztus 18., kedd Látószög Károgók igazsága? Őszintén szólva már nem tudom, hogy voltaképpen milyen is volt az idei búzatermés. Arra még emlékszem, hogy a ter­melők — a gazdaságok, ahol csak megfordultam — kevésbé voltak derűlátóak az aratás előtt. S azt sem felejtettem, ami­kor a tévében hivatalosabban is osztották az előbbiek állás­pontját, majd — röviddel ezután — sokkal optimistábban nyi­latkoztak. Ám, hogy a képernyőről először azt tudtam meg, hogy a vártnál kisebb az eredmény, utána pedig a reményen felüli betakarítást hozták tudomásomra, férfiasán bevallom: egy kissé megzavart. Annál is inkább zavarban vagyok, mivel a szaktárca egyik prominens főembere sokatmondóan azt is hozzáfűzte nyilat­kozatához, hogy — legalábbis ilyesféleképpen fogalmazott: — hála Istennek, most sem a károgóknak lett igazuk. Nem emelkedik a kenyér ára... Utóbb azonban — szinte még fülemben csengett az iménti magabiztos kijelentés — mégis csak drágult a keresett pékter­mék. Amit, ha közleményben próbáltak is magyarázni, bi­zony — annyi más honfitársammal együtt — nem kevés meg­ütközéssel, csalódással fogadtam. Ugyan — sajnos — volt elég alkalmam már a régi rendszerben is hasonló megtévesztések­re, félrevezetésekre — valószínűleg kevésbé edződhettem hozzájuk. Ha próbáltam is kemény lenni, óhatatlanul meg­rendített a kísérteties hasonlóságú folytatás. Talán naív va­gyok, de — mi tagadás? — mást vártam a régebbieknél hitele­sebb emberektől. Az új rendszer új főtisztviselőjétől kimon­dottan nehezemre esett a csalódás. A „károgók” fölényes le- intése után igencsak fájt, amikor repeső kedvemet lehűtötték. S könnyelműségemre a legkevésbé sem szolgál, hogy az emlegetett „károgók” már máskor, többször is ráérezek az igazságra, olyat véltek tudni, mertek kifejezésre juttatni, ami a későbbiekben bejött. Fogalmam sincs, hogy honnan ez a csal­hatatlan szimatuk, de tény: nemigen hibáznak jóslataiknál. Noha, a mai világban — úgy tartjuk sokan — ugyancsak nehéz jóslásokba bocsátkozni. No, persze, általában. Egyszóval nem is biztos, hogy károgók a „jósok”, hanem inkább csak iparkodnak a valóságnál maradni, szeretik az egyenes beszédet. S nem hinném, hogy holmi káröröm vezérli őket akkor, amikor a rosszról, a kellemetlenről is beszélnek. Lehet aggódás is találgatásikban, mérlegeléseikben, figyel­meztetéseikben. Egy csomó jószándék, amikor a hibákat, a fogyatékosságokat emlegetik, netán bírálják, ostorozzák. Ilyenformán pedig nem szabadna, hogy a „hivatalos állás­pont” a legcsekélyebb mértékben is érzékenykedjék, megsér­tődjön, felháborodjon a kevésbé egyező vagy akár teljesen el­térő vélemény hallatán. Amúgy igazából közössé kellene már válniuk közös ügye­inknek, hogy véletlenül sem lehessenek közöttünk „káro­gók”, ellendrukkcrek, jobbulásunkat keresse, akarja egyi­künk és a másikunk is. S a jószándék, az igyekezet valameny- nyiünknél kétségbevonhatatlan legyen. Győni Gyula Agria Filmszemle ’92 Fogunk mi még moziba járni...? Pap Var* Cáípir sinder eparja* xiroly jár «*> csapd le csat i > « Citálhatnánk most okosnak tűnő megállapításokat arról, hogy miért nem néznek a magya­rok magyar filmeket, vagy hogy miért nem vetítenek ilyeneket a hazai mozik, sőt hovatovább már a filmklubok se. Töprenghetnénk azon, miért lesznek még az amerikai filmek is egyre kevésbé vonzóak, miért üresek a filmszínházak nagyter­mei a hatalmas csinnadrattával beharangozott szuper izgalmas akciófilmeknél is, vagy csak olyan egyszerű kérdésen, hogy az utóbbi néhány esztendőben miért nem láthattunk egyetlen lengyel, orosz vagy akár cseh fil­met sem Egerben?Olyan kérdé­sek ezek, amelyek kifejtéséhez külön-külön is nagyobb terjedel­met igénylő tanulmányokban foghatnánk, ám ez valószínűleg a végeredményen mit sem változ­tatna — gyengélkedik az európai film, s ennél is jobban gyengélke­dik a magyar. Mindezek ellenére megren­dezték idén az Agria Filmszem­lét, amely részben folytatta az Egri Filmművészeti Nyári Egye­temek hagyományait, részben más irányt vett. A 18. alkalom­mal életrehívott akció ezúttal az elmúlt két év hazai filmtermésé­ből volt hivatott válogatni. A „nyári egyetem” jellegét némi­képp el is veszítette ezzel, hiszen a külföldi mozis szakemberek a budapesti filmszemlén megnéz­hették ezeket az alkotásokat, il­letve ezúttal nélkülözniük kellett azt a rendszerező elvet, amely eddig minden évben egy-egy ren­dező munkásságát, illetve egy- egy stílust, korszakot vagy műfajt állított a középpontba, s elemezte azt. A további értékelés helyett álljon itt néhány villanás az au­gusztus 1-től 8-ig tartó szemlén történtekből, elhangzottakból. „A mozgó kép, vagy ha úgy tet­szik, a filmművészet, mint kom­munikációs lehetőség kitermel magából néha műveket is, de csak néha. Ha a világ filmgyártá­sából — és most akarattal mon­dok filmgyártást, és nem film- művészetet — egy esztendőben a tíz százaléknak köze van a művé­szethez, akkor boldogok lehe­tünk. A többi ócskaság. Arra jó, hogy olyan embereknek, akik ki akarnak kapcsolódni egy sötét helyiségben — miközben fogják egy másik ember kezét — valami mozogjon a szemük előtt.” (Részlet: Szabó István Oscar-dí­jas filmrendező megnyitójából.) — Én nem vagyok annyira el­keseredve a mozit illetően — mondja Tényi István filmrende­ző. — Sőt úgy gondolom, hogy két-három év múlva a filmszín­házak a reneszánszukat fogják élni. Méghozzá azért, mert a tő­lünk három házzal odébb lakó kislánynak a kezét videonézés közben, vagy tévézés közben nem lehet megfogni. Azt csak a moziban lehet. — Nagyon sok olyan filmet láttunk, amelyek öngyilkosság­gal végződnek — taglalja a ren­dezvény egy német vendége. — Éppen ezért az egri utcákat járva elkezdtem figyelmesebben nézni az embereket: valóban látható-e rajtuk ez a kilátástalanság? Meg kell, hogy mondjam, hogy az a világ, amelyeket a magyar rende­zők a mostani műveikben lefeste­nek, egyáltalán nem hasonlít ar­ra a világra, amit én egyébként láttam. — Érdekes hangulata van en­nek a filmszemlének — elemzi Klöpfler Tibor, a „Lakatlan em­ber” című film rendezője a vele folytatott nyilvános beszélgetés után. — „Olyan, mintha a külföl­diek egymás előtt szerepelné­nek. Megszokták, hogy megnéz­nek valami filmet, utána meg va­csoráznak vagy nem vacsoráz­nak meg, aztán jön egy rendező, és annak feltesznek három-négy kérdést. De a válaszok vagy nem érdeklik őket igazán, vagy nem tudnak azokkal mit kezdeni.” Jancsó Miklóst a hallgatók csupán fél órán át kérdezgették, Mozgókép Alapítvány titkárát másfél óra múlva sem akarták el­engedni. Az előbbi a filmről be­szélt volna, az utóbbi a filmfor­galmazásról. Művészet — és pénz. Vajon mi vagyunk-e túl­zottan romantikusak, álmokat kergetők, tényleg hiányzik-e be­lőlünk a praktikus, gyakorlatias gondolkodás rutinja. Vagy való­jában mégiscsak Jancsó Miklós-1 nakvan igaza, amikor azt mond­ja: ”...a kelet-európai filmrende­zők hajlamosak „túlértékelni” magukat, művészetnek nevezni azt, ami valójában nem az, elol­vadni attól a szótól, hogy „film- készítés”... Miközben más orszá­gokban ez nem más, mint egyfaj­ta feladat: elfogadható, a közön­ség által megemészthető alkotá­sokat csinálni. Néhány szám: az Agria Film­szemlét — amelynek öszes költ­sége másfél millió forint volt— a Magyar Mozgókép Alapítvány 700 ezer forinttal támogatta, a Heves megyei Moziüzemi Válla­lat 200 ezer forinttal járult hozzá, míg a résztvételi költség összesen 600 ezer forint bevételt jelentett. Kilenc náció — francia, török, görög, osztrák, német, lengyel, orosz, svéd, magyar — 42 kül­dötte vett részt a hét napig tartó filmszemlén, nekik három tol­mács fordított — németre, angol­ra és franciára. A vetítéseket körülbelül har­minc „külsős” látogatta alkal­manként, főként olyan egri fiata­lok, akik egyébként nincsenek túlságosan elkényeztetve a ma­gyar filmekkel. Talán nemcsak nekikjóahír: ha minden igaz, jö­vőre lesz már saját filmklubja Egernek — az Uránia moziban egy különtermet készülnek kiala­kítani erre a célra. Doros Judit Amit a kárpótlásról (még) tudni kell Kárpótlási jegyért — részvényt? Csak tudománytörténet? A kikerülhetetlen Isten Jáki Szaniszló, az Isten és a kozmológusok szerzője maga sem gondolhatta 1942-ben, ami­kor magára vette a szerzetesi ru­hát és életformát, mekkora utat jár majd be teológusként, fizi­kusként, tudománytörténész­ként, filozófusként az egyetlen szilárd pont, a teremtő Isten kö­rül. Megvallom, ezt az Univerzu­mot és vele együtt az Istent meg­közelítő tudománytörténeti munkát szorongva vettem a ke­zembe. Csillagászati ismeretei­met — ha azok egyáltalán isme­reteknek mondhatók — még a harmincas években kaptam a középiskola padjaiban, amikor még a Kant-Laplace-elmélet uralkodott a világ keletkezésé­ről. Azóta azt mérföldes léptek­kel meghaladta a tudás, az idevo­natkozó ismeretek amőbaszerű- en szétterjedtek. Az elektronika jóvoltából hallatlan teljesítmé­nyekre lettünk képesek. Mon­dom így, többes szám első sze­mélyben, mert ez a könyv is, mint minden tisztességes írás, meghívott engem a közös gon­dolkodásra, arra az utánaszámo- lásra, amely minden korban, ma is kötelező: hol tartunk most, mit kell elfogadnunk a hirdetett vi­lágképből, hogyan kell értelmez­nünk mindazt, amit a generációk rendje összeműködött, kíváncsi­ságból, igazságkeresésből? S fő­leg azért, hogy hitét megerősítse, kételyeit — amik egyre szapo­rodnak maga iránt is — esetleg eloszlassa. Erre a kötetre rá kell hango­lódni. És ez lehetséges a magam­fajta laikus számára is. Előbb meg kell szoknunk, hogy a szen­vedélyes vitakészséggel rendel­kező Jáki Szaniszlóelőhívja a tu­dományos aforizmák szerzőit — mert mi más egy-egy elmélet, mint szellemes aforizma, amit az időben az arra hivatottak baráti körben elmondanak — a görö­göktől fel. Newtonig, Einsteinig, de a filozófusokat sem hagyva ki, Spinozát, Descertes-tés a többie­ket, a közbeszólókat, a gáncsos- kodókat is emlegetve. Mert a szellemtörténet bi­zonyság rá, hogy a gondolkodó elmék, a nagy felfedezők, az egy képletbe, az egy mondatba zár­ható számtani és logikai igazsá­gok megfogalmazói a legmegál- dottabb képzelettel rendelkez­nek, amely lehetővé teszi azt, hogy túlnyúljanak a valóságon, és megérintsék azt a függönyt, amely mögött ott található a ti­tok. Ügy, igazán. Ezt csak én, a laikus írom le így, mert tudom, hogy ez a dijak­kal és kitüntetésekkel körülvett szerzetes, aki az egyetemeket és a világot járja, élőszóban, írásban, magatartásában hirdeti egysége­sen mindazt, amit az Istenről a hit ereje és szellemi szorgalma ál­tal megtudott. De mi tudható manapság? Az, hogy nemzedék­ről nemzedékre születnek gon­dolkodók, felkészülnek az igaz­ság megtalálására. Kutatják azt, mert valahol valahogyan beléjük van programozva ez a munka. El is jutnak egy-egy képletig, addig a néhány mondatig, amivel rá­épülnek az elődeikre, meghalad­ják azt. Ezzel a meghaladással vi­tát váltanak ki, tekintélyt szerez­nek, elindul bennünk az a teljes­ségre törekvés, hogy a meglelt aforizmából rendszert, kerek egészet alkossanak. (Emberi alap- adottság vagy gyengeség, hogy nem éljük be csak azzal a fontos­sal, amit ránk bíztak?) És úgy tű­nik, például Einstein esetében is, hogy amikor be akarta tetőzni nagyhatású munkáját, éppen a tetőzésnél kikezdhető mondato­kat jegyzett le, amikben kétel­kedtek a többiek, a mások, az újak, az újabbak, a még kono­kabbak, az utánaszámolok. A szenvedélyre szenvedéllyel vála­szolók ugyancsak belevetették magukat a feladatba. Mára már újabb és újabb képletek, újabb „aforizmák” jelennek meg, ala­kulnak. Elméletek csatája zajlik. És nem azért, hogy ezt vagy azt a tételt megdöntsék, hanem in­kább azért, mert a nyughatatlan ember, az emberiség araszolva halad előre. Ilyen alkat. Újabb és újabb távlatokat fedez fel. Meg­közelítünk itt-ott részleteket, amik eddig homályban marad­tak, vagy egyáltalán elfeledkez­tünk arról, hogy valamikor ez, az, amaz közismeret tárgya lehe­tett. Felderíthető történelmünk, így a tudománytörténet is adatok rendszerével bizonyítja, hogy ugyancsak ballagunk a tudás felé, az ösvény beláthatatlan. Egy idézet csak a kötetből, hogy kitessék, mire gondolok: "...1924 körül Hubble Copheid variánsokat figyelt meg az And- roméda-ködben, s ennek követ­keztében meg tudta állapítani en­nek igazi távolságát és nagysá­gát. Kiderült, hogy kétmillió fény­év távolságra van; ez húszszo­rosa a Tejút átmérőjének. Ez rá­mutatott arra, hogyazAndromé- da-köd nagyságát tekintve meg­egyezik a Tejúttal, és igazi riváli­sa a látható univerzum feltétele­zettfő részének. ” (Scholtz Kinga fordítása) Az ember belebor- zong az adatok mögött megbúvó univerzum-jelenlét velünk — egyidejű történésébe és abba a gondolati kapcsolatrendszerbe, amiben hol elsüllyedő, hol ma­gasba ívelő tendenciákkal az em­beri gondolkodás, az emberi tu­dat beméri-megkísérli az Abszo- lutumot. Mert hisz az ember léte, a földi sanyarúsága, kíváncsisá­ga, mesés és mesélő ésszerűsége igazánból mindig is az Abszolu- tum felé törekszik. Ne szégyell­jük itt az Istent hirdetni! Jáki Szaniszló a hívő tudós ösz- szegez, vitázik, mondatot mon­dattal ütköztet, képletet képlet­tel vizsgáztat. A módszer vilá­gos : arra a kérdésre feleltet, vála­szokat a maga szintjén, amire az írások már rég a hit keretein be­lül és azon kívül is megnyugtató tudást ajándékoztak az emberi­ségnek. Van abban valami nagy­szerű és az emberi méltóságot keményen megalapozó, hogy mi nem csak történelmet élünk át, nemcsak hagyományozzuk ta­pasztalatainkat, táguló tudásun­kat, de képesek is vagyunk belát­ni, hogy Isten létét ki lehet, ki kell olvasni abból az Univerzumból, aminek törvényeit és határait szeretnénk megközelíteni. És ez kinek-kinek saját feladata! Ezért nagyszerű szellemi ka­land Jáki Szaniszló műve. Fő­képp, ha együtt, párhuzamosan olvassuk másik művével, a ma­gyarul is megjelent, A tudomány Megváltójával. Nem elkallódó idő utitársként szegődni ehhez a híres szerzeteshez. (Ecclésia ki­adó.) Farkas András Sokan már megkapták, mások még csak ezután vehetik kézhez a kárpótlási jegyüket, s akik nem kívánnak rajta földet vásárolni, bizony törhetik a fejüket, mit is kezdjenek ezzel az értékpapír­ral? A kormány a nyár elején fog­lalkozott a kérdéssel, és úgy dön­tött, hogy a kárpótlási jegyeket a részvénypiacon — egyelőre csak korlátozott körben, kijelölt cé­gek részvényei esetében — tör­vényes fizetőeszközként fogadja el. Új befektetési lehetőség te­remtődött, aminek előnyeiről, hátrányairól, meglehetősen ke­veset tud a részvény-piacon já­ratlan ember. Jelenleg az OTP és a Inter-Eu­ropa Bank részvényeit árusítják az akció keretében, a piacon az eddigi állami tulajdonban lévő papírokból teremtettek kínála­tot. Szokatlan helyzetet terem­tett ezzel az állam, a két nagy bank főrészvényese. Vállalta, hogy e jelentős pénzintézetek irányításában mérséklődik a be­folyása, s egyben jelentős enged­ményre is elszánta magát: a pia­con jó árfolyamon jegyzett érték­papírokat névértékükhöz képest is csökkentett áron kínálja e spe­ciális vevőkörnek. Miért elfogadható ez a külö­nös akció az amúgy is forráshiány­nyal küzdő költségvetésnek? Mindenekelőtt azért, mert ezzel elejét vehetik a kárpótlási jegyek elértéktelenedésének, a pénzpi­acon hirtelen megjelenő vásárló­erővel szemben kínálatot tudnak teremteni, ugyanakkor e papírok gyors visszaforgatására is mód nyílik. Ez pedig — közvetve ugyan — de újabb forráshoz jut­tatja a költségvetést. Miért járhatnak jól a kárpót­lásra jogosultak? Ebben egy vi­szonylag egyszerű matematikai példa talán eligazíthatja az érin­tetteket. A számok természete­sen csak példaértékűek, de így is segíthetnek a döntésben. Induljunk ki abból, hogy mondjuk az állam a tulajdoná­ban lévő részvényeket a névérték 80 százalékáért kínálja fel, így 100 ezer forintért mindjárt 125 ezer forint értékű részvényt kap­hat a vásárló. A felhasznált papírok érték- növekedése máris 25 százalékos. Ha azonban azt is figyelembe vesszük, hogy a most forgalomba hozott részvények piaci értéke a tényleges névérték fölött van, a vevő haszna tovább nő. Ha a pa­pírokat — mondjuk — 120 száza­lékon jegyzik, akkor a 100 ezer forintjáért 125 ezer forintnyi részvényhez jutott vásárló — ha azonnal eladja a papírjait — már­is 50 százalékos hasznot mond­hat magáénak... A részvényvásárlás azonban bonyolult gazdasági „manőver.” Nem olyan befektetés, ami álta­lában egyik napról a másikra pénzt fial. Jelenleg a vállalati részvényekből remélhető oszta­lék összege — az esetek többsé­gében — elmarad a banki kama­tok mértékétől, ám ha a mai ten­denciák folytatódnak, a követ­kező 2-3 évben kiegyenlítődhet­nek a különbségek. Mindezek után mit tanácsol­hatunk kárpótlási jegyek tulaj­donosainak? Ne feledjék: a rész­vény jó befektetés, de mielőtt bár­ki vásárlásra szánná magát, in­formálódjon a kiválasztott cég piaci helyzetéről, stabilitásáról. Ha úgy találja, hogy a helyzetük kedvező — ne féljen belevágni. Feltéve persze, ha nem kívánja azonnal aprópénzre váltani tő­kéjét... Mert nem szabad elfeled­ni: a részvények többsége a hosz- szútávú befektetőknek kedvez. A pillanat-hasznot másutt kell ke­resni. (FEB) ( 1 I < I I I I v < V I I I FÍmmrC/f/Z/i ri%rv

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom