Heves Megyei Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)
1992-07-04-05 / 157. szám
8. HÉTVÉGI MAGAZIN HÍRLAP, 1992. július 4—5., szombat—vasárnap Bababarát tízparancsolat Vadászat, halászat a középkori Magyarországon Európa irigyelt vadászparadicsoma voltunk — Azonos „taktika” a harcászatban és a vadászatban — Török dúlta tájaink... 1992 végéig minden országban legyen bababarát kórház — mondotta James P. Grant, az ENSZ gyermekekkel foglalkozó szervezetének, az UNICEF-nek az ügyvezető igazgatója egy értekezleten, amelyen 12 ország képviselői vettek részt. A 12 országban (Bolívia, Brazília, Elefántcsontpart, Egyiptom, Gabon, Kenya, Mexikó, Nigéria, Pakisztán, Fülöp-szigetek, Thaiföld és Törökország) 1991 végéig már létesítettek legalább egy ilyen kórházat. A bababarát kórház célja, hogy megfordítsa a legutóbbi évtizedeknek azt a növekedő irányzatát, hogy az újszülötteket mesterségesen, üvegből táplálják, és csökkentik a természetes szoptatást. — Az UNICEF világméretű kezdeményezése — úja Maggie Két változatban készült el az a prospektus, amely az erdélyi Maros táncegyüttes japán vendégjátékát volt hivatva népszerűsíteni a szigetországban. Az egyik, amely végül is megjelent, a tokiói román nagykövetség cenzúrázásával látott napvilágot, a másik, az eredeti változat a japán Maszunaga Tecuo munkája. Ez a japán férfi már másfél évtizeddel ezelőtt járhatta az erdélyi falvakat, ahol rögzítette a helyi népszokásokat hangszalagra, és — ami egyedülálló — filmre, valamint videóra vette föl a lakodalmi, húsvéti, karácsonyi ünnepségeket, meg a temetéseket. „A gyimesi csángókhoz, a székiekhez is eljuthattam, olyan helyeken örökíthettem meg a népszokásokat, táncokat, ahová más akkoriban nem juthatott el” — mondja. Másokat, magyar népzenegyűjtőket például korlátoztak munkájukban Erdélyben, így a japán férfi kivételezett helyzetben volt. Igaz — mint meséli —, kilenc évvel ezelőtt őt is 24 órás vallatásnak vetette alá a Securi- tate, arról faggatták, hogy kivel E gy Taksony-képű embert állítok meg a falusi utcán. — Hol laknak Gálék? Úgy néz rám, mintha hollandusul beszélnék, mélyen magába mélyedve gondolkodik, csontos ujjaival még a kalapot is fellöki a fején, jelezve, hogy erősen töpreng. — Melyik Gálék? A nem várt kérdésre aztán én vakarom a kobakomat, mivel semmi közelebbit nem tudok. — Van itt a faluban négy Gál is: a Csikós, a Jupup, az Ördög, meg a Fityfiritty. Melyiket keresi? Falun belül senki sem haragszik meg, ha a ragadványneve szerint emlegetik, ám nem falubelitől rossz néven vennék a csúfnév használatát, és ha mégis így tudakozódna valaki, köny- nyen megkaphatná: van nekem becsületes nevem! — A Fityfiritty Gált keresem! Ők az iskola mellett laknak, lefelé a harmadik házban. Galambok tollászkodnak a háztetőn, a tyúkok esőre várva a homokban fürödnek, míg végül a kutyaugatásra kipenderül az ajtón Lidi asszony. Hunyorog az erős napfényben, aztán megismer, megigazítja álla alatt a kendőt, kisimítja maga előtt a kötényt. — Kerüljön beljebb! De ha a friss levegőt jobban kedveli, itt is leülhetünk, a lugas alatt. Letörli alattam a lócát, megered a nyelve, két percig beszél egyfolytában, míg végre szóhoz jutok. — Itthon van-e Jancsi? — Itthon? Miért lenne itthon fényes nappal egy életerős, egészséges fiatalember, amikor annyi a munka a szőlőben, hogy megállásunk sincs... ? Kerül-fordul Lidi asszony, és Murray-Lee szóvivő az ENSZ- szervezet First Call for Children című lapjában — 160 országra, köztük 95 fejlődőre terjed ki. Az UNICEF és a WHO (az Egészségügyi Világszervezet) 1991 júniusában együttesen indította el az akciót. Ahhoz, hogy egy kórház vagy egy szülészeti intézmény elnyerhesse a bababarát minősítést, be kéül tartania a sikeres szoptatás tíz előírását. Ezek a következők: 1. Legyen a szoptatásról írott program, amelyet a kórház egész személyzete kézhez kap. 2. Tanítsák meg az egészség- ügyi személyzetet e program gyakorlati végrehajtására. 3. Informáljanak minden terhes nőt a szoptatás előnyeiről (például arról, hogy az anyatej megvédi az újszülöttet a fertőzésektől). találkozott, miről beszélgetett, de ezután már szabadon végezhette a munkáját. Ezerórányi, sehol másutt nem látható anyagot gyűjtött össze erdélyi helyszíneken, olyan értékes anyagot, amelyből Tímár Sándor, a Magyar Állami Népi Együttes koreográfusa is kér néha dokumentumokat. Talán érdemes lenne a kutatóknak is elemezni az anyagot, a japán gyűjtő most már készségesen rendelkezésre áll. — Ha néhány éve kapcsolatban álltam volna magyarországiakkal, a román hatóságok megtiltották volna a gyűjtéseket — meséli arról, hogy korábban miért nem volt semmilyen kapcsolata magyarországi emberekkel. Maszunaga Tecua egy kópiát minden anyagból továbbított azonban a tokiói román nagykövetségnek azzal, hogy a dokumentumokat helyezzék el a román nemzeti könyvtárba. — Ebben a könyvtárban nem találtam őket, lehet, hogy másutt helyezték el az anyagot, lehet, hogy egyszerűen elkallódott — jegyzi meg. azzal az ürüggyel, hogy meg akar kínálni, eltűnik a konyhaajtó mögött. A szőlőlugas némi árnyékot ad, időm is van az emlékezésre, így eszembe jut újra ennek a Fityfiritty Jancsinak a története, aki — lévén asztalos — nálam dolgozott. Gál Jancsi ugyanis, megunva a falusi, egyhangú életet, összeszűrte a levet egy csinos, fekete szemű menyecskével. Az asszony akkoriban vált el a második férjétől! Várta az anyja napokig, egyszer megunta a várakozást, és rosszat sejtve, nyomra kapva megtalálta a fiát nálam. Hirtelen mérgében csípőre tette a kezét, felnyársalta a szemével, és azt kérdezte: — Elfelejtetted az utat hazafelé? Makogott a legény, restelkedett, de abba kellett hagynia a munkát, és mennie az anyjával. Nekem csupán ennyit szólt visz- sza Lidi mama az ajtóból: — Majd holnap reggel folytatja a munkát... Be is állított másnap a legény nagy szomorúan, álmosan, karikás szemmel, mentegetőzött, panaszkodott. — Kardos asszony az anyám! Neki még az apám is csak az istál4. Segítsék az anyákat, hogy a szülés után fél órával már szoptathassanak. 5. Tanítsák meg az anyákat, hogyan kell szoptatni és fenntartani az anyatej termelődését akkor is, ha a gyermeket valamilyen okból el kell választani az anyától. 6. Ne adjanak az újszülöttnek mást, mint anyatejet, kivéve, ha az orvos másként rendelkezik. 7. El kell érni, hogy az anya és gyermeke egész nap együtt lehessen. 8. Bátorítsák az anyákat, hogy felkérésre más anyáknak is adjanak tejet. 9. Ne adjanak az újszülötteknek nyugtátokat. 10. Alakítsanak csoportokat, amelyek tájékoztatják az anyáMaszunaga nemrégiben szervezte meg saját vállalkozásban, hogy „élőben” is elhozza a japánoknak az eredeti erdélyi táncokat — negyvennapos vendégszereplésre hívta meg a Maros együttest. Azaz a Román Állami Erdélyi Néptáncegyüttest, ahogyan hivatalosan titulálják a tánccsoportot. — Csak román táncosokat verbuváltak volna, ha nem kötöm ki a szerződésben, hogy magam válogatom ki a túrára utazókat — említ meg egyet azokból a bonyodalmakból, amelyek a táncegyüttes japán vendégszereplését megelőzték. Most azonban már nem tart attól, hogy „büntetésül” nem engedik ki az erdélyi táncosokat, a túra véget ért, így hát közzétette a japán lapokban, milyen cenzúrázási procedúrán ment keresztül az együttes vendégszereplését hirdető szórólap. Az Ászahi Simbun hetilapjából, az Aerából és a Nihon Keiza Simbun című milliós példány- számú napilapból megtudhatták lóból mert visszaszólni, ahol nem hallja senki, ott aztán kiká- romkodja, kimérgelődi magát a kedvére. Példálóztam én a Pan- ninak, hogy éjszakára jobb lenne mégis hazamennem, nehogy anyám szagot kapjon, de hiába: a szerelem meg a boldogság elvette mindkettőnk eszét. Jött is, ahogy megjósoltam! Végigmustrálta Pannit, de amikor a két gyereket meglátta, kiköszörülte rajta a nyelvét. — Ide a fiam motyóját, te szégyentelen! Fiatal kakas nem öreg tyúkhoz való... A nagy, fehér komondor barátságosan dörzsölődik hozzám, még a kezemet is megnyalja, jelezve, hogy vannak ebben a házban azért barátságosabb lakók is... — Friss a fekete, most főztem! Tudom, városi úriemberek nincsenek meg enélkül, bár a mieink is rákaptak... Cukrozgatom, kevergetem a kávét, várnám, hogy ő térne rá a múltkori esetre, de mivel nem mond semmit, magam hozakodom elő a kíváncsiságommal. — Kiheverte-e már Jancsi a bánatát? Mintha semmiről nem tudna, a fejét rázva értetlenkedik. kát á szoptatás előnyeiről, a kórházból való távozás után. A szoptatási kampány célba veszi a fejlett ipari országokat is, ahol az anyáknak gazdasági okokból a szülés után rövid időn belül munkába kell állniok. Richard Reid, aki az UNICEF akcióját irányítja, elégedett az eddig elért eredményekkel. — A kezdeményezés sikerrel jár — mondotta. — Erre a legjobb bizonyíték, hogy a felsorolt 12 ország 1991 végéig létesített bababarát kórházai az anyák tízezreinél népszerűsítették a szoptatást. Kampányunk mind nagyobb arányokat ölt, és már kiteljed a világ minden országára. Az év végére egyébként több magyar kórház és szülészeti intézmény is el akarja nyerni a bababarát minősítést. a japán olvasók is, hogy valójában milyen táncokat láttak a japán nézők. A tokiói román nagykövet ugyanis cenzúrázta a hirdetést, kérte: a szórólapokon levő színek Románia nemzeti színeiből — kék, sárga, piros — tevődjenek össze, hogy Románia neve nagyobb betűkkel szerepeljen, mint Erdély, helyesebben, mint a románosan írt Transsylvania. A székely néptáncegyüttes magyar, német, cigány táncokat adott elő, de a szórólapon csak a „nemzetiségi táncok” megjelölés szerepelhetett, a részletezést törölni kellett. De hogy a kultúrpolitikai szándékok félreérthetetlenül kifejezésre jussanak, a nagykövet az együttes vendégszereplését beharangozó sorokban a következőket is fontosnak tartotta hangsúlyozni: „a Tirgu Mu- res-i romániai állami népi együttes, a Muresul, országszerte ismert arról, hogy ápolja a két évezrede Transsylvaniában élő román nép hagyományait és más nemzetiségekét, amelyek később érkeztek ide (a X. század körüli időkben)”. — A szép, fekete asszonyt... Akkorát nevet, mintha egy jó viccet hallana, és semmitmondó- an legyint: — Megesik az ilyesmi a férfiemberrel! A nagyobbik fiamat is így pofoztam ki egy festett szájú riherongy karmai közül, azóta boldogan él a családjával... — Maga kardos asszony! Vonogatja a vállát, szerénykedve, tessék-lássék restelkedik, és mintha az életbölcsesség könyvéből merítené az igazságát, kinyilatkoztatja: — Bolond anya az, akinek csak szíve van, de esze nincs! Ugyan mire jutott volna ez a tejfelesszájú gyerek azzal a kétgyerekes „tündérrel”? Behálózta, megfogta volna magának, minta legyet a légyfogó... Remeg már a szája a dühtől, orrcimpái kitágulnak, őszes hajfürtjei kicsúsznak a kendője alól, égő tűz az egész asszony. — Volt-e szerelmes életében, Lidi asszony? Felcsap a szóval, mint nyáron a forgószél. — Nem is egyszer! De mindig betartottam a regulát: suba subával, guba gubával... Érkezik a postás, a kutya ismerősként üdvözli, így vége szakad a beszélgetésnek. — Mit mondjak akkor a Jancsinak? — Azt, hogy lenne még egy kis munka a jövő hétre is... Bólint az asszony, váltig ígéri, hogy hétfőre, ha megfelel, ott lesz a legény, és megcsinál mindent, amire szükség van. Az utcán szembetalálkozom azzal az atyafival, aki útbaigazított. — Megtalálta-e Fityfiritty Gálákat? Bólintok, és mint aki jól végezte a dolgát, elindulok az autóbusz-megálló felé... Szalay István Elődeink — több évszázados szervezett életük során — hol más népeket űztek, hol más népektől űzettek, míg végül a IX. század végére Pannóniában alapították meg a középkor Magyarországát. A magyarok a „keleti” vadászati stílust honosították meg a Kárpát-medencében, e halban, vadban mesésen gazdagtájon, amely a hajdani Európa irigyelt vadászparadicsoma volt. Korabeli írásokat böngészve kiderül, hogy a harcászati taktikát honfoglaló eleink a vadászataikban is kitűnően alkalmazták, amely újszerű és korszerű is volt a maga nemében. A rettegett magyar visszacsapós íjak, a magyarok kengyelének, nyergének, szablyáinak megjelenése e tájon „ csodafegyverzetnek ” számított, és imádságra fakasztotta az ellenséget: — A magyarok nyilaitól ments meg, uram, minket! Hiba lenne azt gondolni, hogy eredeti magyar találmányokról volt szó, ugyanis eleink csupán teijesztették a „keleti” hadieszközöket, amelyek abban az időben kétségtelenül katonai fölényt biztosítottak számukra Európa többi népeivel szemben. Szekereink, hajózóeszközeink, halászati és vadászati szerszámaink merőben újak voltak, és ámulatba ejtették mind az itt talált népeket, mind a nyugatiakat. Tényekkel bizonyítható, hogy honfoglalás kori lovasművészetünk, lóhátról íjazásunk, a hadászat, vadászat magas foka tartós taktikai sikereink záloga volt. Ám a lassú társadalmi fejlődés, a keresztény királysággá válás során lovasművészetünknek, hadászatunknak és vadászatunknak a „továbbadása” is éppen úgy megtörtént, mint a Nyugaton honos fortélyok, eszközök átvétele. Tény, hogy a-vadászati tudomány terén — Európát gazdagítva — gazdagodtunk. Erre hívja fel a figyelmet Zolnay László „Vadászatok a régi Ma- - gyarországon” című munkája is. A magyarok a VI. század óta hol kopogtatták, hol döngették Nyugat kapuit, nációnkat akkortájt keleti lovas-, vadász-, majd pásztornépnek könyvelték el, de a IX. században a magyarság már nem mint kifejezetten lovaspásztor nép jelenik meg Közép- Európában. Számottevő állattenyésztő és földművelő, sőt szőlőművelő kultúrája is van a honfoglalóknak, és ez a tény nem mond ellent annak, hogy az uralkodó lovas-vadász katonai vezetőréteg — a sereg — megszervezi hét országra szóló híres, sokezres létszámú vadász-halász, erdővédő és erdőirtó népességét, amely az idők folyamán összeolvad az itt talált avar, szláv köznéppel, és velük együtt válik pásztorkodó és földművelő néppé. A vadászat egyre inkább kiváltság lesz, sőt az Aranybulla 1222-es rendelkezései nyomán a nemesség irányította vármegyékben még nagyobb hangsúlyt kap a vadászati tilalom, a kiváltság, sőt a vadak óvása, védelme is. Megalakulnak a nagy erdőis- pánságok, később a királyi vadaskertek, mint amilyenek megyénkben is voltak (Kerecsend, Szilvásvárad stb.). Sok-sok emlék maradt fenn a királyi és főpapi vadászkastélyokról (Felsőtár- kány), sőt állatkertjeink is híresek voltak: említhetjük Mátyás király oroszlánjait éppen úgy, mint II. Lajos majmait... Mindezek mellett nem feledkeznek meg derék kutatóink a népi vadászatokról sem, azokról a vadászati, halászati módokról, eszközökről, amelyek használatosak voltak a maguk idejében. Ki ne hallott volna a nép soraiból kikerülő vadászszemélyzetről — solymászok, madarászok, pecé- rek, pákászok —, akik évszázadokig űzték régi foglalkozásaikat. A múló évszázadok során változott a táj és a vadállomány is, eltűnt néhány főemlős a területeinkről: a kétpúpú teve, az őstulok, a bölény, gyönyörű sólymaink, sasaink egy része is a múlté lett, éppen úgy, mint vizeink óriásai: a vizák. Persze, honosodtak meg új vadfajok, eltűntek és feltűntek új vadászállatok, feledésbe mentek régi eljárások, foglalkozások, eszközök. És ebbe a nagy körforgásba avatkozott bele a későbbiekben durván az ember: e folyamat határa nagyjából az első puskatöltény eldurranása! Nem túlzás tudósaink megállapítása, amely szerint e tény tett pontot mind az ókori, mind a középkori vadászati módok végére. Nem lehet vitás, hogy a hazai vadállomány nyakló nélküli irtása a török kör seregjárásainak idejére esik, a golyós, illetve a sörétes puska használatával egy időben következett be. Ez a hazai vadászat történetének sötét időszaka, nemes és értékes vadállományunk pusztulását idézte elő, vagyis a legszebb tenyészállományunkat irtotta ki. Felborult a korcsoso- dott, sebzetten vánszorgó vadállomány egyensúlyhelyzete. Ezután — mentőövként — az 1729- es első vadászati törvény hozhatott némi megálljt, később óvatos, lassú fejlődést. Sajnos, az ember előbb volt vadász, mint ember... Nem lennénk igazságosak, ha nem merítenénk a felkutatott történelemből a halászatra vonatkozó közleményekből is adalékokat a kíváncsi olvasók számára. Mátyás királyunk idejében volt egy szólásmondás: „Folyamainknak, igya Tiszának is csak kétharmada víz, a harmadik harmada: hal.” Marzio Galeotto énekében arról is szó van, hogy mily csodálatos ízűek a magyar honi halak. Ezt írta: „ Olyan ország ez, ahol a böjtben fogyasztott haleledelek is lakomának számítanak... ” Az európai irodalom többször, több helyen foglalkozik a magyar folyók, így elsősorban a Tisza és a Bodrog gazdag halállományával, így az olasz híradások még azt is feltételezik, hogy azért van e folyókban ily temérdek hal, mert azok átfolynak a „sóbányákon”, és ez segíti a halak szaporodását... Ám ha semmi más emlékünk nem lenne a hajdani vadászati, halászati kultúránkról, mint a korabeli pénzek, érmék, veretes címerek ábrái, akkor is elegendő bizonyítékul szolgálhatnának a középkor eleji vad- és halbőségre, amely bámulatba ejtette, sőt irigylésre késztette a világot. Közismert, hogy a solymászat volt hazánkban a vadászat legmagasabb foka, a királyok kedvenc időtöltése, így elsősorban ezt a nemes sportot ábrázolják a korabeli relikviák is. Ezüst-, aranytálak, ékszerek, evő- és ivóeszközök csodálatos jeleneteket örökítenek meg, amelyek ámulatba ejtenek mind szakmai, mind művészi tekintetben. A római Santa Saba templomábrázolatán éppen úgy megtaláljuk a magyar lovas-solymász képet, mint ahogyan az megjelenik az Árpád-hazi királyok pénzein. A solymászatnak nemzetközi irodalma van! A XIII. században II. Frigyes császár maga mondta tollba a solymászatrol szóló forrásmunkáját. Nagy Lajos király — betűvetésben is járatos — fő solymászmestere, Magyar László tudományos fokozatig vitte ebbéli ismereteit... Később a vadászati tudomány a lovagi élet kelléke lett szerte Európában, és egy jól nevelt lovagnak nem csupán a vadak elejtéséhez, de bontásához, nyúzá- sához is értenie kellett... Kialakult a vadászetika mellett a „vadászetikett”, a vadászat bonyolult ceremóniája, amely Európában hasonló, de a magyaroknál mindig is különleges volt. Talán nem volt hiábavaló e kis eszme- futtatás, betekintés a középkori vadászatba-halászatba, mert enélkül nem kaphatunk valós képet múltunkról, történelmünkről... Fityfiritty Ev&ély — ízisdzír tnetzCBzIzel
