Heves Megyei Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-24 / 174. szám

HÍRLAP, 1992. július 24., péntek MEGYEI KÖRKÉP 3. Decemberig is elhúzódhat a gabonafelvásárlás Az üzemek a magasabb árban reménykednek Nem rózsás a helyzet a gabo­nafronton. Kezdeténél tart a fel­vásárlással a Heves Megyei Ga­bonaforgalmi és Malomipari Vállalat. Erről dr. Szabó Lajos osztályvezető tegnap délelőtt tá­jékoztatta lapunkat, s elmondta: június utolsó napjaitól tart az át­vétel. A vállalat az őrlési igényei­nek megfelelően hatvanezer ton­na búza felvásárlását tervezi, ám ennek szerződéssel még csupán a felét kötötték le. A magtárakba eddig 13 ezer tonna kenyérnekvaló került, emellett még háromezer tonna takarmányárpa is, ezt előrelát­hatólag augusztusban a Függet­len Államok Közösségébe ex­portálják. A szakember vélemé­nye szerint azért vontatott a fel­vásárlás üteme, mert kevesebb termett búzából a vártnál, az üzemek csalódottak a kialakult helyzet miatt. Az a tapasztalat, hogy a többségük kivár, annak a reményében, hogy a következő hónapokban talán magasabb árat érhet el az értékesítés so­rán. Azt is tapasztalják, hogy eset­leg alacsonyabb áron is odaadják más felvásárlóknak az üzemek a gabonát, ha azonnal fizetnek ér­te. Kényszerhelyzet ez, amely ar­ra sarkallja a vállalatot, hogy a fi­zetési feltételein igyekezzen ru­galmasan változtatni. Mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a szorult helyzetben lévő mezőgazdasági üzemek partnert lássanak a gabonaforgalmi válla­latban. Ám arra is törekszenek, hogy a cég működését folyama­tosan fenntartsák. így arra szá­mítanak, hogy a felvásárlás de­cember végéig is eltarthat. Egyébként mindezt befolyásolja az is, hogy lesz-e lehetőség ex­portra a következő hónapokban. Az előrejelzések szerint várható, hogy a jövő héten befejeződik az aratás a Heves megyei gazdasá­gokban. Átlagos szennyezés... Mégsem jó Gyöngyös levegője Az elmúlt önkormányzati ülések egyikén számolt be Szilágyi Atti­la városüzemeltetési igazgató Gyöngyös környezetvédelmi helyzeté­ről. Ennek egyik pontja volt a levegőtisztaság helyzete, amelyről az alábbiak derültek ki: a fűtési idényben a város levegőtisztasága első osztályú minősítést kapott, míg ezen időszakon kívül az ülepedő por vonatkozásában 2. osztályú, a kén-dioxid és nitrogén mérésekor pe­dig szintén első osztályú a besorolás. Csakhogy... A mérésre szolgáló pontok a Húsipari Vállalatnál, az ÁNTSZ-nél és a '80-as lakótelepen vannak elhelyezve — ezek olyan részei a vá­rosnak, ahol hozzávetőlegesen átlagos értékű szennyeződés várható. Ebből ered, hogy a csaknem első osztályú minősítés félrevezető, ugyanis az erősen szennyezett útvonalakon nincsenek mérőpontok. A polgármesteri hivatal két évvel ezelőtt végeztetett levegőminősítési méréseket a 3-as ésa24-esszámú főút\Ároson áthaladó szakaszán. A szálló por itt 2-5-szörös, az ólom 3-6-szoros mértékben haladta meg a megengedett határértéket. Ezért fontos az itt lakók számára az M3-as autópálya Gyöngyöst elkerülő szakaszának, majd ezt követően a 24- es főút a várost keleti irányban elkerülő szakaszának megépítése. ifi : (Fotó: Szántó György) 24 óra alatt több mint tízezer kapcsolat Rádiós világsiker Egerben A napokban fejeződött be az idei rádiós világbaj­nokság, amelyen Magyarország—ezen belül az egri rádióamatőr-csapat is — részt vett. Az volt a fel­adat, hogy a világ legkülönbözőbb részein működő állomásokkal 24 órán belül minél több összekötte­tést teremtsenek. Az egriek az elmúlt négy évben két első és egy harmadik helyet szereztek. A mosta­ni verseny során a Legányi úti rádióbázison a csapat több mint tízezer összeköttetést létesített. Az első értékelések szerint már ez is kimagasló eredmény, így biztos, hogy a helyezésük az első három között lesz. A végleges eredményhirdetésre ősszel kerül majd sor. A csapat tagjai: Vindengen Sándor, Vas Ferenc, Varga Géza, Tóth Sándor, Bóta Kornél, Tóth Zoltán, Horváth Tibor, Korepta György és Vadkerti László. Megjelent a Lőrinci Hírei Immár hatodik alkalommal jelent meg a Lőrinci Hírei című helyi kiadvány. A nyolcoldalas „lokálpatrióta újságban” ezúttal is számos érdekesség olvasható. Az első oldalon egyebek között rövidke írásban emlékeznek meg a városi rendőrőrs egyéves tevé­kenységéről. Az önkormányzat aktuális hírei mellett a polgári védelemről, a területi szociális gondozásról is tájékozódhatnak az olvasók. A település esemé­nyei mellett a Selypi Kinizsi sze­repléséről kaphatnak képet, a já­tékosok és az edző véleményé­nek tükrében. A lap — némi nyári pihenő után — szeptemberben jelenik meg legközelebb. Felső-ausztriai testvér­kapcsolat Többször találkoztak már egymással megyénk, illetve Fel- ső-Ausztria tartomány fiataljai. E kapcsolat remélhetőleg a jövő­ben bővülni fog, ezért is látoga­tott el a megyei önkormányzat­hoz dr. Josef Pühringer tartomá­nyi főnök, kíséretével együtt. Dr. Jakab Istvánnal a Heves Megyei Közgyűlés elnökével már ennek módszerein gondolkodtak az el­múlt napokban. A megyei önkormányzat meghívást kapott a két év múlva Engelharzeríben szervezett kiál­lításra, ahol az elképzelések sze­rint a Duna menti országok mu­tatkoznának be, s önállóan eh­hez csatlakozna Heves megye is. A vendégek ezután különbö­ző településekkel ismerkedtek: Domoszló önkormányzatánál Krizsó Sándor polgármester fo­gadta őket, meglátogatták a hű­tőházat és a Mátravidéki Borá­szati Kft.-t is. Ezután Detken Pelle Sándor polgármester az óvodát, a rendelőintézetet mu­tatta meg, majd a téesz elnöke, Katona György tájékoztatta őket a szövetkezet átalakulásáról. A találkozó a megyei önkor­mányzat szervezésében Erdőtel­ken üdülő felső-ausztriai fiata­lokkal elköltött közös vacsorával zárult. % 850 db birka bértárolásra kiadó. „Megbízható” jeligére Eger, Pf. 358. V J Kopjafák a hősöknek Új emlékművet állítanak a II. világháború hősi halottainak Noszvajon. A templom oldalá­nál emelt kis dombon kopjafák emlékeztetnek majd a falubeli katonákra, akik a nagy világégés frontjain estek el. A kopjafákat az Erdélyből áttelepült Sebes­tyén József faragta, akinek tehet­ségét mind több díszesen fara­gott kapu és pad dicséri a falu­ban. A régi, kőből készült em­lékművet, mely szintén a temp­lom mellett állott, a temetőben helyezik el. Cserkészek, csángók Erdélyi gyerekek a Mátra fővárosában A Mátra és Gyöngyös nevezetességeivel ismerkedtek a hét köze­pén azok a gyerekek, akik az erdélyi Hétfalubólés Kézdivásárhelyről érkeztek megyénkbe. Amint azt Csötönyi Csabától, a városi önkor­mányzat sajtó- és külügyi referensétől megtudtuk: az önkormányzat és a Kolping-család szervezésében tizenhét csángó gyermeket és egy negyventagú cserkészcsapatot láttak vendégül. Az azóta már haza­utazott eraelyi társaság — amely összesen egy hetet töltött a Mátraal- ján — azzal a céllal érkezett, hogy a kapcsolatok kiépítésén túl mind jobban elsajátítsák a magyar nyelvet. Létkérdések Visontán (Folytatás az 1. oldalról) — A vezetőségben történt vál­tás kapcsán a dolgozókat az fog­lalkoztatja: várható-e létszám- csökkentés? Hírlik ugyanis, hogy gyökeres szervezeti átala­kulás és — ezzel összefüggésben —jelentős személycsere lesz... — A szervezeti és dolgozói vonatkozású intézkedések szin­tén az üzletpolitikai célokat szol­gálják, s mindenképpen a holt­pontról való elmozdulást, a belső tartalékaink mobilizálását céloz­zák. Ezek között a létszámkér­dés egyelőre másodlagos kérdés. Be kell azonban látni, hogy az rt.-nél bizonyos „túlfoglalkozta­tottság” tapasztalható, de a szer­vezet fejlesztésének nem elsőd­leges célja a létszámcsökkentés. Az azonban tény, hogy a sze­mélyre „szervezett” munkakörö­ket meg kell szüntetni. Az átszer­vezésnek az áttekinthetőbb, a fe­lelősséget, a jog- és hatáskört egyértelműbbé tevő struktúra lét­rehozását kell eredményeznie. — Térjünk vissza a versenyké­pességre: van-e jövője a lignitre alapozott villamosenergia-ter­melésnek, amely létkérdés Vi­sontán? — A hazai ásványvagyon­mérleget tekintve: gazdaságosan kitermelhető tüzelőanyaggal rendelkezünk, amely megfelelő bányafejlesztéssel hosszú távon biztosíthatja itt az ellátást. Tehát, van perspektívája az erőműnek. Gazdasági pozíciónkat — azok között az erőművek között, amelyek az országos „alapháló­zatra” termelnek — természete­sen az általunk termelt villamos energia fajlagos költsége hatá­rozza meg... A Mátrai Erőmű Rt. gazdasági helyzetét ma már po­zitívabban ítéljük meg, mint egy negyedévvel ezelőtt. A már em­lített február 1-jei, mintegy 10 százalékos szénáremelés 900 millió forint értékben „gyűrű­zött” be hozzánk, ezért még szá­mos intézkedést kell tennünk, hogy emiatt a kedvezőtlen külső körülmény miatt el ne adósod- junk. Eddig — mondta végezetül a vezérigazgató — a részvénytár­saság sikeresen elkerülte a banki „sorban állást”, hitelállománya kezelhető keretek között van, s remélhetőleg marad is... Korcsog Béla Augusztusban, Mezőkövesden Matyó népművészeti napok Színes jjrogramokkal várják az érdeklődőket augusztus else­jén és másodikén Mezőköves­den. A matyó népművészeti na­pok elnevezésű rendezvénysoro­zat keretében elsején nyílik meg a városi közösségi ház emeleti nagytermében a „ Család és ott­hon a Matyóföldön ’’című kiállí­tás. A tárlat szeptember 30-ig te­kinthető meg. Szintén elsején ke­rül sor arra a néptánctalalkozó- ra, amelyen 15 hazai és 4 külföldi együttes vesz részt, így egyebek mellett a mikófalvai hagyo­mányőrző csoport és az egri ma­jorette-csoport is. A találkozó résztvevői délelőtt 9 és este 7 óra között lépnek fel a főtéren felál­lított szabadtéri színpadon és a Zsóri-fürdő területén. Augusztus 2-án különböző szabadtéri rendezvényeket tarta­nak a főtéren és Zsoriban, dél­után öt órakor táncos felvonulás következik a mezőkövesdi pos­tától a főtérig, este hétkor pedig gálaműsorra várják a közönséget a közösségi ház színháztermébe. Mindezek mellett mindkét na­pon népművészeti kirakodóvá­sár is lesz a város főterén. Szeminárium, pedagógusoknak A Pedagógusok Demokrati­kus Szakszervezete augusztus közepén Egerben rendezi meg szemináriumát, a 212. számú ipari szakközépiskolában. Már most értesítik a szakszervezeti kampányban részt vevő segítő­ket, szervezőket, hogy a program egyik fontos eseménye lesz au­gusztus 17-én az az előadás, amelyet Pokorni Zoltán, a PDSZ országos választmányának szó­vivője, Horn Gábor, a LIGA el­nöke, és az amerikai AFT elnöke tart. „Kis művészek” kiállítása Nem olyan régen „kis mű­vész” alkotótábort rendezett az abasáriművelődési háza Mátrá­ban. Az itt készült munkákat egy tárlat keretében mutatják be a nagyközönségnek az intézmény­ben. A kiállítás vasárnap délután 4 órakor nyílik, s egy hét múlva zárja be a kapuit. Az alkotótá­borról egyébként egy bővebb tu­dósítást is olvashatnak majd so­ron következő Gyöngyös körzeti oldalunkon. Egy önzetlen vállalkozó A tiszanánai Nimród büfé tu­lajdonosa, Vona Péter egy ked­ves ajándékkal lepte meg a hely­beli általános művelődési köz­pont nyugdíjasklubját. Egy rex- asztalt krnált fel az időseknek, akik ezúton is szeretnének kö­szönetét mondani a jószívű vál­lalkozónak. Természetgyógyász­kirándulás A hatvani Természetgyógyász Egyesület augusztus 28-30. kö­zött háromnapos kirándulást szervez az Őrségbe. A túrán túl különös hangsúlyt kap a gyógy­növények felismerése, gyűjtése, rendszerezése. Az érdeklődők Szabó Magdolnát hívhatják föl a 38/12-455-ös telefonszámon. A Metal Lady Füzesabonyban Nem mindennapi színfolttal gazdagodik a máskor hagyomá­nyos füzesabonyi diszkó, ame­lyet a helyi művelődési központ­ban rendeznek szombaton este 8 órától. Fél 10-kor ugyanis a köz­ismert Metal Lady lép pódium­ra, hogy félórás műsorával káp­ráztassa el a keményzene rajon­góit. Ezt követően a diszkó to­vább folytatódik. Hallássérültek miséje Vasárnap délután 5 órától tartják az egri Széchenyi utcai li­es kórház Szent Anna-kápolná- jában a hallássérültek speciális tolmácsolású szentmiséjét. Improvizációs orgonakoncert A mai koncerteken ritka ese­mény az improvizációs előadás­mód, éppen ezért nagy érdeklő­désre tarthat számot az az egri zenei est, amelyre hétfőn este 6 órától kerül sor a Minorita­templomban. Itt ad hangver­senyt Dunkel Norbert, az orgo­nazene egyik kiváló egri tolmá- csolója. Forró aratásban „csorog a termény” (Folytatás az 1. oldalról) Rédei János traktoros-szerelő a „Dzson-diezellel” és a hozzá tartozó bálázóval gyűjti a szal­mát. Itt, ebben a gazdaságban ugyanis a szalmának többszörös jelentősége van, lévén, hogy má­sodik éve üzemel a tsz szalma- brikett-üzeme. Két 500-as német prés, dán gyártmányú daráló és az egyéb gépek óránként egy tonna olyan kitűnő minőségű, környezetba­rát brikettet álh'tanak elő, amely­nek mintegy 3800 kalória a fűtő­értéke. — Mennyibe került ez a beru­házás? — Világbanki pályázat útján jutottunk hozzá a hitelhez, és a 25 milliós üzem távolabbi kilátá­sai biztatóak. A fel-feldübörgő gépek zaja elnyomja az emberi szót, pedig a legfontosabbról, a termények ér­tékesítéséről még nem is beszél­tünk. — A megyei gabonaforgalmi vállalattal állunk szerződésben — tájékoztatnak a gazdaság ve­zetői. Öröm tőlük hallani, hogy az addig beszállított termények­kel, azok minőségével a vállalat elégedett, így a búzát a hevesi nagy magtárba szállították, a sörárpájuk feltehetően exportra kerül. — És a fizetség? — Készpénzben, a szerződött áron... Ezekben a forró napokban itt is, de megyeszerte is gyorsan ha­lad az aratás, sőt a sarudi gazda­ságban — tapasztalatom szerint — már az aratást nyomban köve­tő talajmunka is. — ősszel szeretnénk a tavaly is eltervezett 1100 hektáros bú­zamennyiséget a földbe tenni, szerencsés esetben sokkal jobb minőségben és körülmények kö­zött, mint ahogyan most sike­rült... Szó került még számos olyan témáról, amely az emberekkel, a tulajdonviszonyokkal, a gazda­ság jövőjével függ össze: ilyen a kárpótlás ügye is. — Mennyire becsüli azt a föld­területet, amelyet majd kivisznek a szövetkezetből? — Hetven-száz hektárnyira... Az idei „forró aratás” akár jel­képes cím is lehetne ez írás elé, amelyben benne foglaltatnak a bizonytalanságok, az aggodal­mak, de a reménységek és a biza­kodások is... Szalay István F I G Y E L E M t olcsót MÉG OLCSÓBBAN! Műszerészek, háztartásigép-szerelők, amatőrök! Raktárkészletünket kiárusítjuk 20, 50 % árengedménnyel július 27-től 31-ig. Garanciális időben lecserélt hibás műszaki cikkek: TV-k, videók, háztartásigépek, olajradiátorok, motoros kapák, kerékpárok féiáron. melyből 20, 50 % engedményt adunk. Javított készülékek: BEKO színes TV 26.000,- helyett 22.500,- FUNAI 5800 video 21.000,- helyett 16.800,- AKAI VS-R9 lejátszó 16.000,- helyett 12.800,- Vásárlás esetén 10 ezer Ft után sorsjegyre jogosult. Főnyeremény: PEUGEOT 205 szgk. Cím: Füzesabony. Hunyadi u. 49. Tel.: 39/41-538 Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 7.30 -16 óráig

Next

/
Oldalképek
Tartalom