Heves Megyei Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)
1992-06-04 / 131. szám
4. HORIZONT HÍRLAP, 1992. június 4., csütörtök Országos pályázat A titokzatos denevér Nem félelmetesek, sokkal inkább hasznosak a denevérek A fénytörések dramaturgiája „Az idők változnak Intézkedés az ózonernyő védelmében Május 15-től a magaslégköri ózont veszélyeztető freonokat, halonokat előállító vagy felhasználó új technológia, termelőhely nem létesíthető Magyarországon. A magaslégköri ózon számottevő mértékben védi a Földet az ultraibolya sugárzástól, ezért szükséges az intézkedés. A korlátozásról szóló miniszteri rendeletet a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumban sajtótájékoztatón ismertették a közelmúltban a hazai sajtó képviselőivel. Egyebek mellett elhangzott, hogy már az elkövetkező esztendőjanuár 1-jétől nem használhatók ezek az ózonveszélyeztető anyagok szórópalackok hajtógázaként, illetve bizonyos típusú műanyaghabok előállításánál. Más anyagot kell keresni oldószerként is, valamint a jégszekrények, klímaberendezések hűtőközegéül, illetve a tűzoltó készülékekhez. 1997. január 1-je és 1999. december 31-e között mindenhol be kell szüntetni ezen anyagok felhasználását. Csupán néhány kivétel akad. Amennyiben nem áll rendelkezésre addig nemzetközileg is elfogadott megfelelő helyettesítő anyag, akkor a speciális elektronikai alkatrészek mosására, vegytisztításra, valamint gyógyszerészeti szórópalackoknál még használható lesz a freon. Ugyancsak kivétel a meglévő jégszekrények, légkondicionáló berendezések szervizelésénél. Szigorú szabályok vonatkoznak viszont az anyagvisszanyerésre, újrafelhasználásra, illetve ártalmatlanításra. A rendelet megszegőit jelentős bírsággal sújtják. Ez lehet a felhasznált anyagmennyiség forgalmi árának tízszerese, ismételt tiltott felhasználás esetén százszorosa. Magyarországon a bázisévnek számító 1986-ban a freon- és ha- lonféleségekből 6100 tonnát használtunk fel. Azóta hazánkban a szórópalackok hajtógázának kiváltásával, más intézkedésekkel, illetve a termelés és a piaci forgalom visszaesése miatt 25 százalékkal csökkent a felhasznált mennyiség. Ki ne hallott volna már denevérekről szóló ijesztő történeteket? Az emberek többsége úgy tudja, hogy a denevérek félelmetes, vérszopó állatok, amelyeknek ráadásul az a szokásuk, hogy beleragadnak az emberek hajába. A denevérek éjszakai állatok lévén, eléggé titokzatosak és ismeretlenek ahhoz, hogy hátborzongató rémtörténetek szülessenek róluk. Ezek az ijesztő történetek persze, kivétel nélkül kitalálások. Szegény denevéreknek eszük ágában sincs rosszat tenni az embereknek, sőt, a legnagyobb hasznukra vannak. A denevérek nappal mély álomban pihennek rejtekhelyeiken, s csak napnyugta után indulnak vadászni. Az Európában élő fajok az éjszaka repülő rovarokkal táplálkoznak. Gyakran beszállnak az istállóba, és a falon pihenő legyeket is elkapdossák. A gyümölcsösökben és kertekben károsító rovarok zöme éjszaka repül és petézik. A denevérek pedig pontosan ezeket a rovarokat pusztítják, éppen ezért hasznukhoz nem férhet kétség. Hazánkban 25 denevérfaj él. A legkisebb az úgynevezett törpe denevér, amelynek testhossza négy centiméter, míg a legnagyobb az óriás korai denevér, amely 9 centiméter hosszú. Eltérő méréteikből adódóan minden faj más-más rovarokat pusztít. Az apró termetű törpe és vízi denevér szúnyogokra és egyéb, hasonló méretű rovarokra specializálódott. A házak környékén gyakori, szürke, hosszúfülű denevér a faágakon mászkáló és leveleket rágcsáló hernyókat szedegeti le bravúros ügyességgel. A már nagyobb termetű korai és hegyesorrú denevér pedig a cserebogarakat és a nagy potrohú éjjeli lepkéket fogyasztja előszeretettel. A denevérek falánksága szinte egyedülálló az állatvilágban. Ha például sikerül megfognunk egy úgynevezett közönséges denevért, az állat minden erejét összeszedve igyekszik kezünkből kiszabadulni. Ijedt kapálódzását azonban rögtön abbahagyja, ha egy lepkét dugunk az orra elé. Ekkor jóízűen s látszólag békésen elropogtatja azt, majd csak miután befejezte a táplálkozást, próbál ismét elmenekülni. Mivel késő ősztől kora tavaszig megszűnik a bőséges rovartáplálék, a denevérek kénytelenek a téli hideg elől barlangokba és pincékbe húzódni, ahol aztán téli álmukat alusszák. Nyáron legszívesebben faod- vakban, templomok és kastélyok padlásain, illetve tornyaiban tanyáznak. Előfordul, hogy az egy- egy templom vagy kastély háborítatlan padlásán meghúzódó több száz denevér oly módszeresen összefogdossa az éjszakai rovarokat, hogy ott már kevéssé van szükség a drága — és egyébként az emberre sem veszélytelen — rovarirtó szerek alkalmazására. Hasznosságuk miatt — és tekintettel erőteljes fogyatkozásukra — a denevérek védett állatok. Pusztulásuk oka — a rovarirtó szerek mértéktelen használatán és a tudatlanságból fakadó denevérirtásokon túl — az alkalmas búvóhelyek számának fogyatkozásában keresendő. A hazai denevérállomány megmentése érdekében jött létre egy természetvédelmi egyesület, a Magyar Denevérkutatók Baráti Köre. Az egyesület tagjai az ország településeit járva, feltérképezik hazánk jelentősebb denevérkolóniáit, s ahol a denevérállományt valamilyen veszély fenyegeti, az egyesület — a helyi lakók és az illetékes természetvédelmi hatóság egyetértésével és összefogásával — mindent megtesz az állatok megmentése, vagy új, alkalmas helyre történő áttelepítése érdekében. Az eddig még ismeretlen kolóniák mielőbbi felkutatása érdekében az egyesület országos pályázatot hirdet. Várják mindazok jelentkezését, akik vállalják, hogy a lakóhelyük és a környező települések templomait, illetve kastélyait felkeresik, és megvizsgálják, élnek-e ott denevérek. A felmérőmunka megkezdése előtt a jelentkezők jelezzék részvételi szándékukat, hogy a további információkat és a szükségs segédanyagokat el- küldhessék nekik. A felmérést 1992 és 1993 nyarán kell elvégezni. Az eredmények beküldési határideje 1993. november 1-je. A pályázaton résztvevők között 1992-ben összesen 100 ezer forintnyi, az 1993-as esztendő végén pedig 300 ezer forintnyi díj kiosztására kerül majd sor. Az előzetes benevezést a következő címre lehet küldeni: Magyar Denevérkutatók Baráti Köre, 5452 Mesterszállás, Dob- rosi Dénes elnök. „Az idők változnak, és mi is változunk azokkal” — tempóra mutantur et nos mutantur in illis — tartja a régi latin közmondás legalább kétezer éve, és ma sincs okunk kételkedni e jól beérett közmondás igazában. Mindez pedig azért jut eszünkbe, mert egy irodalmi műsor okából elővettük József Attila válogatottjának 1956-os, huszonötezer példányban megjelent kiadását, és merő véletlen- ségből összevetettük a válogatás anyagát azzal, amit a közelmúltban hallottunk az Irodalmi Vándortársulattól, Szívós József szervező-rendező csapatától: Kakuk Jenőtől, Molnár Klárától, Szívós Zsuzsától, Tóth Istvántól, és Virágh Tibortól. (A zenei betéteket fagotton Hargitai Géza adta elő.) Az alig húsz verset kitevő műsorban mindössze hat olyan vers található, amely az 1956-os kiadásban is szerepel: az Ars poetica, az Elégia, a Sok gondom közt, a Mióta elmentél, a Karóval jöttél, a Tudod, hogy nincs bocsánat, és az íme, hát megleltem hazámat... Jogosan gondolhatnánk arra, hogy a legkézenfekvőbb oka ennek a válogatásnak az, hogy Szívós József a teljes költői műből válogatott, és így alakultak ki ezek a lényegesnek látszó hangsúlyi eltérések. Meg aztán a szerkesztő arra is kacsinthatott, milyen módon lehetne még felfrissíteni azt a hatást, amit a költő verseivel — annyi manipulációs eljárás után — mintha túlzottan pártosra irányítottak volna, túlzott mértékben didaktikusra torzítottak volna. A kérdés és a kérdésre adott válasz igaz is, meg nem is. 56-ban fontosnak mutatkozott az Ady emlékezete, az Anyám, az A város peremén, a Betlehemi királyok, az Egy spanyol földmíves sírverse, a Flóra, a Flórának, a Hosszú az Úristen, a Kései sirató, a Mama, a Nagyon fáj, az Óda, és az Óh szív! Nyugodj! Ezek nagy formátumban és jól szavalhatóan jelenítik meg József Attila költői nyelvezetét, emellett azt a világot, amit oly kurtára szabott földi vándorlásában leképezett magának és nekünk. A most elhangzó sorozat tíz55 • •• egynéhány verse kicsit szürkébbre festette-rajzolta nekünk József Attilát, mint ahogyan ő a mi képzeletünkben, valamint nagyszerű verseiben él. A válogatásban szándékoltan máshová kerültek a hangsúlyok, mint ahogyan eddig a megkövesedett felfogás szokta tenni a nyomatékot. Eddig nincs is különösebb bajunk a képpel és hitelességgel, mert akárhány vers felhangzik, azon-abból folyton érződik a szellem, az erkölcsi kiválóság lehellete. De most mintha a proletársors túlzottan is nagy helyet kapott volna ebben a verskedvelőknek készült műsorban. Miért? Nem gondolnánk itt elfáradt ízlésre, hiszen a szerkesztő évtizedek óta versmondó, értője a hazai modern líra minden árnyalatának, minden szerzőjének. Ezt ez a sorozat is bizonyossá, kétségtelenné tette előttünk. Talán az eddigiektől különbözni akarás késztette erre a szürkébb — és éppen ezért vázlatosabb — bemutatásra? Amennyire frappánsan fegyelmezett és jól metszett profilt kapott Arany János és Ady Endre ettől a társulattól, annyira halványnak éreztük ezt a mostani portréfestést. Szeretnénk azt is hinni, hogy a szezonvégi fáradtság jelein túl nem kell nagyobb jelentőséget tulajdonítani annak, hogy a műsort nyitó Ars poeticát annyira elnagyoltan, elkapkodottan — a szöveg jelentős részét afféle délutáni uzsonnaként elnyelve — kaptuk, hogy mi magunk is kételkedtünk abban, esetleg mi ért- jük-e rosszul ezt a feszes szöveget, ahogyan azt belül előre mondjuk magunknak, vagy netán az előadó áll tőlünk annyira távol — persze, nem testben —, hogy nem érünk el hozzá, nem engedi megközelíteni magát, azaz önmagának szaval, és nem is igen törődik azzal, hogy vannak még jó néhányan körülötte, akik elsősorban — majdhogynem kizárólag — József Attiláért futottak egészen a Helyőrségi Klubig — egy órát eltöltendő a nagy költővel. Farkas András HANG-KÉP Az egri mozik műsorán Kaland és nevetés Higgadt múltidézés Lassan négy esztendeje vergődik ez az ország, egyre nehezebben viselve az úgynevezett rendszerváltozással járó megpróbáltatásokat: az indulatosságot, a mocskos fröccskölődést, a gyomon facsaró karrierizmust, a lélektelen, az elveket nem ismerő kaméleonkodást. Már a frontok, a szekértáborok sem számítanak és a szónak sem, hiszen mindenütt dívik a nyersesség, a stiláris vagdalkó- zás. Épp ezért hatott kellemes meglepetésként a Kirakat című sorozat május 31-i jelentkezése. Martinkó Károly, A fekete bárány címmel megrázó erejű dokumentumműsort készített Gulyás Lajos lelkipásztor mártíru- máról. Emléket állítva egy tisztességes, becsületes, tiszta ember tragédiájának. Ez a nemes karakter hivatásának élt, s nemcsak hirdette a sze- retettant, hanem nap mint nap gyakorlatban is bizonyította ennek magasrendűségét. Már 1956 előtt is hangot adott kételyeinek, egyéni véleményének. Aztán jött a forradalom és szabadságharc, amelyhez — akárcsak annyi millióan — ő is csatlakozott. Méghozzá úgy, hogy a tolerancia, a megértés, a humánum szellemét propagálta. Falujából átugrott a nem messze eső Mosonmagyaróvárra is, s lehetőségei szerint csitította a kedélyeket. Sőt, megmentett egy ávós tisztet is a biztos haláltól. A Kádár-diktatúra azonban nem méltányolta ezt. Mint veszedelmes ellenforradalmárt letartóztatták, s könyörtelenül kivégezték, holott még barbár törvényeik szerint sem volt bűnös. A tömör visszapillantás mesteri indítással rajtolt, megemlítve azt, hogy ebben az időpontban Dobi István az Elnöki Tanács elnöke, a Magyar Népköztársaság Zászlórendjének különböző fokozataival tüntetett ki olyan egyházi méltóságokat, akik „hűek” maradtak az elnyomó rezsimhez. Tökéletes a zárás is. Hallhattuk az újratemetéskor elhangzott beszédet, azt, hogy azok a kolla- boránsok nem jöttek el bűnt bánni, vezekelni, azon társuk koporsójához, aki lélekben sokkal kiválóbb volt mint ők. Vajon nem jutott eszükbe, hogy enélkül nincs bocsánat? Sem itt, sem odafenn... Okítgatunk? Hol van már a korábbi elismerés, a szombati kínálat diszkrét dicsérete? Ez a hét vége csak csalódást okozott mindnyájunknak. Mindjárt bedühödtünk, amikor érzékeltük a műsorösszeállítók csakazértis oktatgatási szándékait. Harmincadikén este akár tetszett, akár nem, meg kellett néznünk Barbra Streisand bemutatkozását. Megtettük, mert vártuk a Szökés a halál elől-1, azt a francia cégjelzésű alkotást, amely nem akármilyen kikapcsolódást, illetve élményt ígért. Nem is panaszkodhattunk, mert Jósé Giovanni forgatókönyvíróként és rendezőként egyaránt brillírozott. Izgalmas, fordulatos történetet szőtt, s ennek celluloidszalagra varázslásához sztárokat vonultatott föl. Elég közülük csak a legtöbbet nyújtó, a nagyszerű Annie Girardot-X említenünk. Mások nevében is kérdem: miért nem fordított sorrendben vetítették ezt a két blokkot? Végtére is pihenőnapon nem művelődni óhajtanak a polgárok, hanem kikapcsolódni, felejteni, szórakozni. Nem túlzott óhaj ez, ráadásul mindenki megkapná a magáét, hiszen „az ínyencek” később is gyönyörködhetnének az elsősorban nekik szánt „ csemegében.” íme egy eset, sajnos jóval több akad. Ezért hangsúlyozzuk, hogy figyelmezzenek azok kívánságaira, akiket szolgálni kötelességük. Az intés azért is aktuális, mert nemsokára rajtol a 24 órás filmcsatoma, amely konkurencia lesz a javából. Hála Istennek! Pécsi István Neon city 2053-ban vagyunk. Az elképzelhetetlen megtörtént: a Föld egykor gyönyörű, élettől nyüzsgő tájaiból mindössze annyi maradt, hogy néhány elszigetelt helyen az emberek a túlélésért küzdenek. A hajdan virágzó Neon city ugyan már csak szánalmas látvány, de itt azért még iható a víz, még ha a levegőt mérgező, kénes gázok teszik is fullasztóvá. Ebbe a városkába igyekszik Reno, a törvényen kívüli, szépséges leányzó. Az ő fejére vadászik Harry Stark, már csak azért is, mert szép pénzt remél a zsákmányért. Azonban fokozatosan egymáshoz sodródik a fogoly és az őrzője... A pesszimista hangvételű — a jövőben játszódó — kalandfilmmel az egri Kertmozi nézői ismerkedhetnek meg. Őrült szafari N! Xau nevével három éve ismerkedhettünk meg egy hamvasán tiszta, kellemes humorú filmben, Az istenek a fejükre estek című alkotásban. Ő volt az a néger férfi valahol Dél-Afrikában, aki élte a maga természetes életét, távol a civilizációtól. Eredendő bölcsesség jellemezte, sajátos életfilozófia. A szerzők elkészítették a történet folytatását, majd később más alkotók is felhasználták a busman N! Xau sziporkázó egyéniségét. Az Őrült szafariban ismét a kólás üvegekkel gyűlik meg a baja. Újra kólás üvegek záporoznak a levegőből, s ezt ő isteni beavatkozásnak tartja. Egy őrült üldözés közepébe csöppen. A faluja is veszélybe kerül, de a fergetegesen humoros szituációkból baj nélkül kerülnek ki hőseink. Az első, Magyar- országon bemutatott dél-afrikai vígjátékot az Uránia mozi nézői tekinthetik meg. Egy jelenet a Neon city című filmből
