Heves Megyei Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-30 / 153. szám

HÍRLAP, 1992. június 30., kedd MEGYEI KÖRKÉP 3. Szarvas Béla fogadónapja Szarvas Béla országgyűlési képviselő július 2-án, csütörtö­kön fogadónapot tart. A hon­atya 14 és 16 óra között az MDF egri, dr. Sándor Imre utca 6. szám alatti székházában várja a választópolgárokat. Képviselői szünet Hevesen Pongrácz József országgyűlési képviselő szünetelteti hevesi fo­gadóóráit. A képviselő szeptem­bertől újra tartja fogadónapjait. íjászfesztivál Nemzetközi íjászfesztivált rendeznek augusztus 9-én Eger­ben. Ez alkalommal idézik a sport középkori jellegzetességeit, japánok tartanak látványos be­mutatót, s terepversenyre is sor kerül majd. Barokk lakomák A „barokk éve” rendezvény- sorozathoz a gyöngyösi Mátra Szálló is csatlakozott. A hotel korabeli lakomákkal idézi a régi időket július 11-től. A nyitányt Várallyay Ágnes csembalókon­certje színesíti. Templomszentelés Az elmúlt hét végére befejező­dött a szihalmi római katolikus templom teljes belső és külső fel­újítása. A munkák befejezését hálaadó istentisztelettel köszön­tötték. A megszépült templom újraszentelését Ács István egri segédpüspök végezte. Ingyentelefon Poroszlón Társulat alakításával javítják Poroszlón a telefonos ellátást. Az előleget és a saját erős hozzá­járulást befizetők közül — a helyi képviselők döntése alapján — sorsolással a legszerencsésebbet mentesítették az anyagi terhek alól. így Dávid Imréné önkor­mányzati ajándékul kapja a tele­font, ami egyébként másoknak még kedvezményesen is 39 ezer forintba kerül. Kékesi víz Kékesen eleddig legfeljebb üdítővel vagy szeszes itallal olt­hatta a kiránduló a szomját. Az ÉDOSZ-üdülő nemrég kihelye­zett olcsóbb büféje mellé — telje­sen szokatlanul — az üzemeltető csapi vizet is kivezetett a házból. Az új „közkút” jóvoltából most már a turisták a közismert vízár­emelés ellenére sem csak pénzért ihatnak a hegytetőn. Sarudi vízicentrum A Gyöngyösi Mezőgazdasági Szakközépiskola Sarudon kez­dett vízicentrum kiépítéséhez. Már gyepes a vásárolt terület, s tervezik a körülkerítését s vízel­látását is. Közadakozással, szak- szervezeti segítséggel, pályázati támogatással s társadalmi mun­kával szeretnék a telepi program teljes megvalósítását, hogy a lé­tesítményeket a tanulók és neve­lők mielőbb használhassák. Abasár, Detk, Mátrafüred is... Egyéves a Magyar Máltai Sze­retetszolgálat gyöngyösi szerve­zete. Nemrégiben az abasári, a detki és a mátrafüredi szeretet- szolgálati csoportok is csatlakoz­tak a gyöngyösi szervezethez, amely — mint megtudtuk — más községek hasonló törekvései elől sem zárkózik el. Községi kábeltelevízió A program szerint ma átadják Szihalmonaz új kábeltelevíziós hálózatot. így a község mintegy 300 lakásában vehetik majd hat műholdas adó és a két magyar csatorna televíziós műsorait. Vita az áfész küldöttgyűlésén „Puccsszerű'” választás Füzesabonyban A napokban tartotta ez évi második küldöttgyűlését a Füze­sabony és Vidéke Áfész a füzes­abonyi városi művelődési köz­pontban. Az eseményen mintegy százhúsz-százharminc küldött és több érintett település polgár- mestere jelent meg. A napirendi pontok között az első helyen sze­repelt a szövetkezet alapszabá­lyának módosítása, egységes ke­retbe foglalása. Csaknem egy tu­cat módosító javaslatot adtak elő a résztvevők, amelyeknek a többségét a gyűlés elfogadta. El­hangzottak például olyan felszó­lalások, amelyek némely vonat­kozásban szigorították a tisztség- viselés feltételeit. Blahó István szövetkezeti tag — mint felszóla­lásában mondotta — e javaslatok hallatán találva érezte magát. Szerinte ez egy „felülről irá­nyított” akció volt, s a tisztségvi­selők megválasztása is csak azért került a második napirendi hely­re, hogy máraz újonnan megsza­vazott szabályok szerint alakul­janak a jelölhetőség feltételei. A felszólalót támogatva, egy kül­dött kifejtette, hogy annak elle­nére, hogy a jelölőbizottság már egynéhány hónapja megkezdte a munkáját, most a gyűlés szinte puccsszerűen megváltoztatja a tisztségviselés feltételeit. (Mivel a tisztségviselőknek ezután lega­lább egyéves szövetkezeti tag­sággal kell rendelkezniük, Blahó István nem került föl a jelölőlis­tára.) Ezután megválasztották az igazgatóság tizenkét, a felügye­lőbizottság kilenc új tagját. Meg­erősítették tisztségében Nagy Zoltánt, a szövetkezet elnökét, a felügyelőbizottság elnöke pedig Nagy József lett. A harmadik na­pirendi pont keretében történt az országos tanácstag, valamint a kongresszusi küldöttek megvá­lasztása. A továbbiakban a részt­vevők megvitatták a szövetkezet gazdasági helyzetének megszi­lárdítása érdekében teendő in­tézkedéseket. (kácsor) Lélegzetvétel a csőd után (Folytatás az 1. oldalról) A megegyezés arra vonatko­zik, hogy az említett két hűtőhá­zat a jövő év június 30-ig értéke­sítenünk kell, azaz új tulajdono­sai lesznek. Az rt. vezetése úgy látta, hogy ugyan a felszámolás lett volna a legkönnyebb, de ez 300 dolgozónk foglalkoztatását tette volna kockára. Ezt igyekez­tünk elkerülni. — Miközben a hitelezőkkel egyezkedtek, a napi feladatokat is meg kellett oldaniuk... — Valóban, időközben bein­dult a nyári zöldség- és gyü­mölcsszezon, ami azt jelentette, hogy napjainkig 1500 tonna ter­méket exportáltunk. Az egres, a fekete ribizli, a meggy zöme Né­metországba került. Ezeket Egerből és Gyöngyösről kamio­nokkal szállították el. Ezúton is szeretném felhívni kistermelő partnereink figyelmét arra, hogy a múlt évi magas felvásárlási ára­kat — a meggyet és a fekete ribiz- lit tekintve — ebben az évben nem tudjuk biztosítani. Csak ala­csonyabb áron vesszük át e ter­ményeket. A nehéz piaci helyzet diktálja ezt, mert míg tavaly egy kiló meggyért például 1,6 német márkát kaptunk, most ennek csak a felét. De még ilyen hely­zetben is arra törekszünk, hogy átvegyük a kistermelők áruját. — Hogyan tovább, Zöldért? — Részvénytársaságunk a második fél évben a legfőbb fel­adatának tartja, hogy fenntartsa a folyamatos működést. Szer­vezzük az értékesítést, és dolgo­zunk az új tulajdonosi kör kiala­kításán. Igyekszünk biztosítani a folyamatos ellátást, a felvásár­lást, a tárolást és az értékesítést. Az idénynek megfelelően foly­tatjuk az exportot, júliustól a kaj­szibarack, a málna, a görögdiny- nye, a paradicsom, a paprika ki­vitelére kerül sor, egészen szep­tember végéig. Azt követi majd az őszi, illetve a téli tárolás az esz­tendő zárásáig. Minden valószí­nűség szerint a jövő év június 30- ig cégünk kettéválik — egri és gyöngyösi részre —, az új tulaj­donosi állapotnak megfelelően. Hogy a csődeljárást sikerült fel­számolás nélkül befejeznünk, az a közös erőfeszítések eredmé­nye. A továbbiakban is mindent elkövetünk annak érdekében, hogy részvénytársaságunk élet­képes maradjon. Mentusz Károly Hétvégi balesetek Az elmúlt hét vége ugyan nem követelt halálos áldozatokat útja­inkon, öt közlekedési balesetről azonban hírt kaptunk tegnap a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságtól. Szombaton délelőtt Gyöngyösön Juhász István helyi lakos üt­között személyautójával a gyöngyöshalászi Lázár István által veze­tett kocsinak. A városi Barna Lajosnényolc napon belül gyógyulhat sérüléséből, de az anyagi kár mintegy 75 ezerforintos. Délután Eger belterületén az idevalósi Csányi János—az elsődleges rendőri megál­lapítás szerint — szabálytalanul kanyarodott kerékpárjával a kazinc­barcikai Makszin László gépkocsija elé, amelynek következtében szintén könnyebben megsérült, s legalább 32 ezer forint is kárát látja a nem kívánt járműves találkozásnak. Vasárnap hajnalban Sírok és Recsk között a. recski Prokaj Zsolt megállásra akarta kényszeríteni a bárnai Bozó Norbert autóját. Az ütközés elkerülésére Bozó egy hirtelen kézmozdulattal kikerülte Pro- kajt, ám elveszítette uralmát személygépkocsija fölött, és az árokba hajtott. A baleset O. Sz. mátraderecskei lakos 8 napon túl, a szintén idevalósi K. A., valamint a bárnai S. P. 8 napon belül gyógyuló sérü­lésével járt. Ugyanekkor az anyagi kár 50 ezer forint körüli. Délelőtt Gyöngyös és Hatvan között az M3-ason a miskolci Hudák Ágnes megcsúszott autójával, és az útárokba hajtott. A vezető és utasa, Hu­dák Lászlóné könnyebben megsérültek, míg a kár 25 ezer forintos. Szintén vasárnap délelőtt az egri érsekkerti sétányon K. A. helyi lakos kerékpárjával elütötte az édesapjával gyanútlanul sétálgató Gy. E. ugyancsak megyeszékhelyi gyermeket. Mindketten könnyebb sérü­léssel jutottak túl az incidensen. Áz ügyekben a rendőrség folytatja a vizsgálatot. Vállalkozói nap a hatvani expón Hétfőn szakmai programmal folytatódott a hatvani expo, amelyet a városi önkormányzat az Észak-magyarországi Gazda­sági Kamarával együtt szerve­zett. A rendezvény elsősorban a helyi és környékbeli vállalko­zóknak, valamint a kiállítóknak szolgált hasznos információkkal. A meghívott előadók közül előbb Loyd Tamás, a Belügymi­nisztérium főosztályvezetője, a Világkiállítási Programiroda képviselője beszélt a'96-os expó­ról. A szakember elmondta, a vi­lágkiállítás szervezése, lebonyo­lítása szigorúan üzleti alapon történik. Elhangzott az is: annak A vállalkozók nem csupán a modern technikát vonultatták fel, hanem szót váltottak a holnap esélyeiről is (Fotó: Perl Márton) ellenére, hogy a világkiállítás Budapesten lesz, az ország bár­melyik része csatlakozhat a programhoz, elő-, utó-, illetve kiegészítő rendezvényekkel. Vá­laszul Szinyei András polgár- mester elmondta, Hatvan test­vérvárosaival, a finn Kokkolával, az olasz Tavernellével, az erdélyi Kézdivásárhellyel, valamint a hollandiai Maassluissal egye­temben mindenképpen élni kí­ván a lehetőséggel. Ézt követően a magyar cégek számára kapható dán pénzügyi, finanszírozási le­hetőségekről — vegyes vállalati, környezetvédelmi, önkormány­zati területekről — hangzott el tájékoztatás. A szakmai nap to­vábbi részében az ÉMGK mun­katársai üzleti ajánlatokról, kap­csolatteremtési lehetőségekről, valamint számítógépes céginfor­mációkról beszéltek a jelenlé­vőknek, majd Szőke István, a Német Gazdaság magyarországi képviselője tartott előadást a né­metországi kooperációs lehető­ségekről. A gazdasági ankétot követően a horti, a boldogi és hatvani ha­gyományőrző csoportok népze­nei és népijáték-bemutatóit te­kinthette meg a vásár közönsége. (molnár) Szalmaláng Aratáskor, Péter-Pál után minden esztendő­ben fellobban! Nem egy, hanem sok-sok helyen a megyében lángra kapnak a gabonatarlók, és szabadon nyargal a szél a tűzparipákon, leéget­ve, bekormozva mindent, ami útjába kerül. — Ősi és olcsó szalmaeltakarító és talajjavító módszer!— bizonygatta melldöngetve egy atya­fi, akivel tavaly a fojtogató, kormos pernyefüst­ben fulladoztunk a hármas út mentén. — Enyém a föld, a búza is, azt teszek vele, amit akarok! Amikor kiszabadultunk végre a torokmarko­ló füstfelhő szorításából, ördögöt varázsolt belő­lünk a környéket ellepő korom, és sajnálatos szemtanúi lettünk egy karambolnak, amely Ke- recsend és Kápolna között a hirtelen támadt vakság miatt történt. Vajon mi és hol szab határt az egyén szabadsá­gának, mikor válik a cselekedet bűnös tetté, a köz ártalmává? Forró, aszályos, szeles nyarunk van, még a ke­vés gázolajukat is megtakaríthatják a tarlóége- tők, akik fittyet hányva az emberi és természeti ártalmakra, egyetlen gyufaszállal életre keltik a szalmalángot, bohóckodásnak tartva a „Zöl­dek” jajkiáltását, vállrándítással fogadva az ilyen tájban előforduló tűzkárokat, a levegőmér­gezésről nem is szólva. A traktorosok a tanúi a tarlóégetés miatt elpusztult fogoly- és fácánfész­kek ezreinek, a szénné égett nyúl-, őz-, madár­hulláknak, hogy személyes, emberi ártalmaink­ról és veszélyeinkről ne beszéljünk. Ezerszámra rúgna — így aratás táján —, ha számba vennénk a tűzoltók riasztásait, küzdelmeit a tűzkakasok- kal. Érvként talán ennyi is elég! Megálljt paran­csoljon az emberi értelem. — bogácsi — A Tigáz tervei Hatvanban Vezeték a falvakban is A Zagyva-parti város képvi- selő-testülete legutóbb megtar­tott ülésén többek között tájé­koztatót hallgatott meg a Tigáz Hatvan város területén végzett szolgáltatási tevékenységéről. A város utcáinak jelentős hányadá­ban a gázvezetékek kiépítettek: az új lakásépítési területeken, il­letve a belső tömbfeltárásoknál lesz igény elsősorban vezetéképí­tésre az elkövetkezőkben. Zagyvaszántó és Apc közsé­gek korábban már elkészítették a földgázellátási tanulmánytervet, s megkapták a bekapcsolási en­gedélyt is. Ennek műszaki alap- feltételeként az átadóállomást nagyobb teljesítményűre kell cserélni; a beruházás költsége a két település számára — érthető­en — nehezen vállalható terhet jelentett. Rózsaszentmártonban és Szűcsiben jelenleg a tanul­mánytervet készíti a vállalat. A települések összefogásával a szakemberek jó esélyt látnak ar­ra, hogy az átadóállomás cseréje megtörténhet, és a falvak gázel­látásának alapfeltétele megte­remtődik. Ugyanígy Hort, Csány és Ecséd is előteij esztette már bekapcsolási kérelmét az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumba. Ma csakúgy, mint minden kedden, ébredjen a Kishegyeddel! A 13. szám tartalmából: Belmondo jövőre 60 éves ❖❖❖ Szülők figyelem: drogveszély! ❖❖❖ Börtönszerelem ❖❖❖ Tudja-e, mit gondolnak önről a férfiak? Akar-e olvasni a tenyeréből? ❖❖❖ Divat, kozmetika, szerelem, pletyka, sztárok Most 40 oldalon 29 forintért már az újságárusoknál. \

Next

/
Oldalképek
Tartalom