Heves Megyei Hírlap, 1992. június (3. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-13-14 / 139. szám

4 SZEMTŐL SZEMBE HÍRLAP, 1992. június 13-14., szombat-vasárnap A Buddha hasa A dolog mostanában alapve­tően továbbra is úgy áll, hogy én egy nagy emberbarát vagyok, de a második emeleti embereket egyre kevésbé szeretem, kerü­löm velük a találkozást, ha csak tehetem, fülelek a lépcsőházban, hogy jönnek-e. A második emleti emberek ugyanis rendkívül kíméletlenek, ami a szívükön az a szájukon, és pontosan mindig a legérzéke­nyebb pontjaimra tapintanak, nem tudom állni a tekintetüket, mert érzem, hogy igazuk van, én meg állok ott a lépcsőn, porig alázva. A pohár akkor csordult túl, amikor az öreg Jóska a második­ról hanyagul megállított a lép­csőfordulóban, mintha nem akarna semmi fontosat, csak kérdezné, hogy miképpen va­gyok, mivel foglalkozom, uta­zom-e valahová — mert ilyenek­kel szokott indítani — aztán, akár alamuszi macska, nagyot ugrott, és csak kibökte: — Ide figyeljen, Kovácskám, tudja mi jut nekem eszembe az újságírókról? Azok, kérem nem úriemberek, de egy cseppet sem. Egy ügyvéd vagy egy orvos az igen, arról feltételezi az ember, hogy pénze van, de maguk olyan üreszsebűek, mégis milyen nagy a pofájuk mindig. Ezzel ő be is fejezte, vitát nem nyitott, elügetett a kis szatyorjá- val a boltba. Nem volt mit tenni cselekedni kellett, az ember ilyenkor el­szontyolodik, belemarkol a zse­bébe, nyugtázza az eredményt, és vadul törni kezdi a fejét, hogy mi módon lehetne meggazda­godni, házat venni, kocsit, no meg meglátogatni az olimpiát Barcelonában. És ekkor megérkezett a levél. Tudja fene, hogy találtak rám — biztosan van megfigyelő embe­rük, ő követett két hétig a múlt­kor —, de az értesítés eljutott hozzám, az Euro Direct Service arra biztatott a küldeményben, hogy simogassam meg a Buddha hasat. Természetesen ez az invi- táció nem egy új utazási iroda ti­beti ajánlata volt, hanem az én meggazdagodásomnak az egyet­len lehetséges módja. Az EDS ugyanis 1950 forintért hozzájut­tat engem a Buddhához, nekem pedig semmi más teendőm nin­csen, csak az, hogy „lágyan si­mogassam a Buddha hasát,” és akkor dőlni fog a pénz. Az EDS természetesen érvek­kel is alátámasztja a módszer ha­tásosságát, hiszen megemlítik, hogy például Jackie K. Dickson Cityben megkapta a Buddhát, majd azonnal nyert 1628 dollárt a bingón sőt háromszor a lottón _ r :-----a^cj (tollárral lett s emmi Virgi­nia R. teljesítményéhez képest, aki azonnal kapott egy ezerdol­láros csekket. „Minden igaz, minden igazolt, mindenki a Buddhát simogatja, most önön a sor” — fejeződött be a levél, és én már postáztam is a pénzt, otthon meg sem mond­tam, milyen szerencse ért ben­nünket, hadd legyen meglepetés, amikor beállítok az ezerdolláros csekkel, és az öreg Jóska orra alá dörgölöm: mi van, vénember, ki az üreszsebű? Aztán megjött a Buddha, én —J-'~ bezárkóztam vele a kisszo­bába, szép Buddha volt, jólesett simogatni, nagy élvezettel tet­tem, mondhatni kéjesen, akár magamat simogatnám, úgy csil­logott a szemem. Büszke voltam és bizakodó, egy álló délután si­mogattam a Buddhát, a család­nak fogalma sem volt, hogy mit csinálok, és akkor is meglepőd­tem, amikor éjjel fölkeltem egy kicsit simogatni, de akkor a vécé­re ültem be vele, amitől végképp f yanússá váltam, így másnap egy ícsit hanyagoltam a Buddhát. És akkor az történt, hogy nem történt semmi. Nem kaptam egy hónapig sem fizetésemelést, és az utcai sorsjegyesnél sem nyer­tem, pedig vettem őket zsák­számra. Sőt: akkoriban írtam egy másik újságba egy cikket, azóta is tartoznak a honorárium­mal, ezúton üzenem, hogy a hét­százát, nem karitatív alapon ír­tam, tessék postázni a pénzt. Ezerdolláros csekk különösen nem jött, a gyereknek alig tudtuk megvenni a pelenkát, és még ott volt Buddha is a nyakamon, még jó, hogy etetni nem kellett. Még az a szerencse, hogy az el­sőn lakik egy hülye, de valami nagyon hülye, mindenféle babo- naságban hisz, annak eladtam a Buddhát, a prospektussal együtt. Azóta idegesen ráng a szája szé­le, az egesz lakótelepnek nem kell a Buddha, ő meg csak simo­gatja rendületlenül, látom rajta, hogy meg fog őrülni. Én meg gondoltam egy nagyot, fogtam a pénzt, amit az első emeletitől kaptam, hozzátettem egy-két százast, szép ruhát öltöttünk ma­gunkra, és elmentünk elegáns ét­terembe vacsoráim, teljes illúziót teremteni, cigányzene, hússütés a nyílt színen, a borospohárba egy méterről lövik a lopóból az italt. Előételnek kagylót ettünk, utána vadhúsokat faltunk, és az egészet hatalmas sajtokkal fejez­tük be, és a végén még egy He- nessyt is megittunk a drinkbár­ban, valamint sósmogyorót ro­pogtattunk. — Nem normális az az öreg Jóska — mondta hazafelé a taxi­ban. — Most is milyen vidámat vacsoráztunk, életében nem volt ilyen helyen. És elégedetten hátradőltünk, félúton megállítottuk a taxit, és sétáltunk tovább kéz a kézben, langyos nyári éjszaka volt, a hold fénye beragyogta az utcát, a csil­lagok szikráztak, jó nagy levegő­ket szippantottunk, míg csak nem jött az utolsó tizenkettes busz, és odarottyintott az orrunk ■ alá a kipufogójával. — Jo estét, Kovácskám, ki­rúgtak a hámból? — állított meg az öreg a lépcsőházban, mert mindig figyeli, hogy mikor jövök és megjegyzéseket fűz. — Mon­dom én, hogy maguk elég nagy­képűek, elmennek egy este, az­tán meg azt hiszik, hogy maguk az élet császárai. A csóró, az csó­ró Kovácskám, az újságíró meg újságíró, nem ügyvéd vagy or­vos, vagy ilyesmi. Aki ezen a la­kótelepen lakik, az vacsorázzon otthon, süssön hajábá krumplit, igyon hozzá Borsodi sört, járjon gyalog vagy busszal, de ne játssza az agyát, könyörgöm, ne játssza. Hallgasson rám, és akkor nem csinál butaságot. Nem csináltam butaságot, még ma is jó ötletnek tartom, hogy azonnal felrobbantottam az egesz második emeletet. Az öreg Jóskát három nap múlva temet­tük, egészen biztos, hogy akkor is vigyorgott a nagy sárga fogai­val : mire jó ez megint, Kovácska, mire jó? Kovács Attila S A SIPOTÉKA> KÖNYVESBOLTOK ajánlata: A STARWARS-sorozat legújabb kötete: AJEDI HATALMA Sidney Sheldon: Szereposztó díványok Whitley Strieber: Pokoli tűz Kiszely István: Honnan jöttünk? Előjegyeztethető: A sport krónikája, Révai Nagy Lexikona Brehm: Az állatok világa SIPOTÉKA KÖNYVESBOLTOK: Eger, Hatvani kapu tér 8. Tel.: 16-998. ^ Érsek u. 2. (volt Marx K. u.) ^ A kiskörei tározó 1973-ban épült, s több szempontból a Tisza szerves részének tekint­hető. A folyó 27 kilométer hosszan kanyarog a tározóban, biztosítva annak vízellátását. A 127 négyzetkilométer terü­letű, átlagosan egy méter mélységű állóvíz mestersége­sen fenntartott vízi- és élővilá­ga veszélybe kerülhet, mert a tó könnyen elmocsarasodhat. Pedig sokféle módon haszno­sítható a Balaton után hazánk második legnagyobb vízfelüle­te. A kormány asztalára nem­sokára egy új koncepció kerül, amely számot vet azokkal a le­hetőségekkel is, amelyek ré­gebben mellékesnek számítot­tak, de egyre fontosabbakká váltak. Az öntözés, az ipari vízfelhasználás, az energia­szolgáltatás mellett mind lé­nyegesebb a halászat, a horgá­szat, az üdülés és a természet- védelem. A csillogó, hívogató víztükör Tisza-tavi kilátások Mindig szebb lesz a túlpart? A múlt héten Abádszalókon vetettek számot a jelenlegi hely­zettel és a jövővel. Éz alkalomból kérdeztük meg Szaló Pétert, a Környezetvédelmi és Település- fejlesztési Minisztérium helyet­tes államtitkárát a tervekről. — Mivel ön ismeri a kormány asztalára kerülő előterjesztést, arra kérjük, üssük fel együtt ezt a dossziét. Mi a leglényegesebb változás az előzőekhez képest az elképzelésekben? — Ez a dokumentum áttekinti a tervezés körülményeit, az egy­kori vízfelhasználást: korábban a vízgazdálkodásnak, az öntö­zésnek, az energiatermelésnek volt prioritása. Mindez ma átér­tékelődött. Az új helyzet elfoga­dására kérnek felhatalmazást a szaktárcák a kormánytól. Ezek szerint előtérbe került az üdülés, illetve a természet megóvása, összhangban a környezetvéde­lemmel. A tó felső részénél na­gyon értékes területek alakultak ki, amelyek páratlan nemzeti kincset jelentenek, s ezek megőr­zése mindenképpen indokolt. Ugyanakkor az üdülést és az ide­genforgalmat is előtérbe kell he­lyezni, a helyi adottságokhoz alakítva. Ezt képviseli az új kon­cepció. Ennek alárendelten je­lennek meg azok a feladatok, amelyeket a közeljövőben szük­séges elvégezni, így például az iszapkotrás, az átöblítések fenn­tartása, vagy a parti területek használata. Számot kell vetnünk természetesen a pénzügyi lehe­tőségekkel is. — Azt hiszem, sok minden megváltozik a Tisza-tóval kap­csolatban, mivel a vízgazdálko­dás más alapokon állt. Milyen szervezeti, jogi és egyéb válto­zásokra van szükség? — Azt feltétlenül megvizsgál­ja ez az előteijesztés, hogy mi­lyen egyéb erőforrásokat lehet bevonni, mert a kormányzati eszközök korlátozottak. A fenn­tartáshoz és a fejlesztéshez nem elegendőek a központi lehetősé­gek. Úgy érzem, hogy egy folya­mat közepén tartunk, hiszen ren­delkezésre állnak már azok a ke­retek, amelyek között kialakít- hatóak az új elképzelések. Ezek kimunkálása valóban hosszabb egyeztetést igényel. Hogy milyen szervezeti keretek között, milyen finanszírozási forrásokból, ho­gyan végezhetők el a szükséges munkák, azt szeretnénk körvo­nalazni. — Eddig a feladatokat a víz- gazdálkodás szempontjából kö­zelítették meg, szinte mindent az eddigi feladatoknak rendel­tek alá. Honnan kerítenek pénzt az üdülés és a turizmus szolgálatára? — Változnak az alapvető cé­lok, s velük sok minden más is. Éppen a forráshiány miatt kerül előtérbe az úgynevezett „fenn­tartható fejlődés elve”. Minden­képpen érdemes költség- és ha­szonelemzést végezni, hogy ki­derüljön, melyek a várható elő­nyök, s milyen ráfordítások szükségesek. Ennek mérlegelése után lehet dönteni például a kot­rási munkák elvégzéséről. Jelen­tős költséget emészt fel egy síkvi­déki tározó fenntartása. Ezt a pénzt valahonnan elő kell terem­teni. Ebben a kormányzat is részt kíván vállalni, de csak a szüksé­ges mértékig. Nem szeretnénk az ökológiai feltételekkel ellentétes koncepciót megvalósítani, hi­szen az nagyon nagy áldozatok­kal járna. Különösen nem költ­ségvetési forrásból, nem szórhat­juk erre a pénzt. Annál kevésbé, mivel egy ilyen vállalkozás úgy­sem tartható fenn sokáig. — A tanácskozáson elhang­zott az is, hogy az itt termelt vil­lamos energiára egyre kevesebb szükség van, mert a piacon túl­kínálat mutatkozik. Ilyen körül­mények között nem zárulnak-e el az eddigi pénzügyi források is? — Nem állíthatjuk, hogy az erőműre nincs szükség. Ez a be­épített kapacitás kell, s olyan tar­talékokkal is rendelkeznek, hogy a fejlesztésére már nincs igény. A turbina áramot termel, s ez a jö­vedelem nélkülözhetetlen. A koncepciónak egyik nagyon lé­nyeges pontja, hogy elfogadja a jelenlegi duzzasztási szintet, nem kíván emelni ezen. A tervezés­kor két méterrel magasabb szin­tet képzeltek el. Mi elfogadjuk a jelenlegi állapotot, amely kedvez a természetvédelemnek, az er­dőgazdálkodásnak, s lehetővé tesz bizonyos turisztikai haszno­sítást. Ugyanakkor az idegenfor­galmi szempontok szükségessé teszik bizonyos részeken — ahol ez lehetséges, például az abád- szalóki öbölben —, hogy kotrás­sal biztosítsák a fürdéshez szük­séges vízmélységet. — De ehhez a munkához ad­nak-e pénzt az energiaterme­lők? — Tavaly negyvenmillió fo­rinttal támogatták a fenntartási munkákat. A tározó — részben — ezek után is az energiaterme­lést szolgálja majd. Mindenkép­pen szükséges tehát annak a szektornak is a hozzájárulása a karbantartási, iszapeltávolítási feladatok elvégzéséhez. — Két megye határán fekszik a Tisza-tó. A vita során úgy fo­galmazott, hogy a Jász-Nagy- kun-Szolnok megyei rész in­kább alkalmas idegenforgalom­ra, míg a Heves megyei part a természetvédelem szempontjá­ból érdekes. Szerintem ez a fej­lődési különbség miatt alakult ki így, mivel Heves megyében lényegesen kevesebbet fordítot­tak a fejlesztésre, mint a túlpar­ton. Ezeket a hátrányokat nem lehet-e valamilyen formában le­faragni, ugyanis ilyen feltételek­kel befektetőket sem várha­tunk? — Valóban, a tőke vonzásá­nak egyik feltétele, hogy fejlett legyen az infrastruktúra. Ezért előnyben vannak a Szolnok me­gyei települések. De azt hiszem, a megyei újraelosztó szerep meg­szűnésével ez az eltolódás Szol­nok megye javára már nem nö­vekszik. Ügyanakkor — éppen a korábbi befektetések eredmé­nyeként — a piac valószínűleg abba az irányba billenti el a mér­leg serpenyőjét. Ma a települések versengése meghatározó a fejlő­dés terén, nincs az államnak olyan hierarchikus fejlesztési koncepciója, amely a szintkü­lönbségek mérséklését tűzi ki cé­lul. Csak összefüggő térségek problémájának kezelésével fog­lalkozik a kormányzat. De eny­hítheti a feszültséget az, hogy az önkormányzati szövetség létre­jött, ez is egy érdekegyeztető fó­rum. Az önkormányzatok illeté­kességét figyelembe vevő társu­lás megalakítására hangzottak el itt javaslatok. Ez lehetővé tenné azt, hogy az érdekeket kiegyen­súlyozottan vegyék figyelembe a fejlesztések megalapozásánál. Kell egy elképzelés, amelynek kimunkálása elég hosszadalmas, hiszen egymástól független fe­lekről van szó. Sokszoros egyez­tetési folyamatra kell számítani. Ebben a koncepcióban kell érvé­nyesíteni azokat az elképzelése­ket, amelyek a térségen belüli ki­egyensúlyozott fejlődésre vonat­koznak. Ez a tó egészének az ér­deke, hiszen az ökológiai terhel­hetőség határához érkezik el né­ha a forgalom. A tó partján lévő valamennyi település számára létkérdés, hogy a természeti felté­teleknek megfelelően, egyenlete­sen terheljék a vizet. Én bízom abban, hogy ezek a helységek képesek lesznek erre, s figyelnek másfajta szempontokra is, s elfo­gadják az ökológiai megközelí­tést. — A mostani régiók kialakí­tása, helyzete, szerepe segíthe­ti-e ezt a folyamatot, kialakul­hat-e egyensúly ebben a térség­ben? — Ez a kérdés több szinten ér­telmezhető. Elhangzott a tanács­kozáson, hogy az ország is szét­szakad egy fejlettebb nyugati, és egy elmaradottabb keleti részre. A „nagytérségi” egyenlőtlensé­gek ellen az állam határozottan fellép, igyekszik enyhíteni a vál­ságot, csökkenteni az elmara­dottságot, s új fejlesztési konst­rukciók kialakítására is törek­szik. A kormányzat a privatizáci­ós bevételekből létrehoz egy ke­let-magyarországi befektetési részvénytársaságot, amely első­sorban ennek a térségnek a fej­lesztését hivatott elősegíteni. Más a helyzet a megyék közötti szintkülönbséggel. Az a szerve­ződés, amely itt létrejött, s végül is kormányzati támogatásra ta­lált, átmetszi az igazgatási és a megyehatárokat. A mai találko­zás is jelzi, hogy egy regionális együttműködésre létrejött társu­lást mindenki támogat, még a köztársasági megbízottak és a megyék is. Inkább egy együtt­működési rendszert alakítanak ki, mintsem egy új igazgatási körzetet. Az egységes koordiná­ció kezelhetővé teszi a „kistérsé­gi” különbségeket. — Eddig érdekegyeztetésről beszéltünk, pedig itt valójában nem azonos érdekekről, hanem nagyon is ellentétesekről van szó. Hogyan lehet igazságot tenni közöttük? — Az érdekegyeztetés szerin­tem az ellentétek egyeztetése is. Teljesen természetesek a feszült­ségek. Nem lehet hatalmi szóval beavatkozni. A természetvédel­mi vagy más nemzeti érdekekben az államnak egyértelműen állást kell foglalnia, akár a törvényho­záson keresztül is. Amikor arról van szó, hogy közösségi tulaj­dont kell védeni, hosszú távú el­veket kell képviselni, nyilvánva­lóan a Parlamenthez kell fordul­ni. Erre akkor volna szükség, ha a helyi törekvések teljesen szem­ben állnának az említett szem­pontokkal. De bízom a helyi ön- kormányzatokban, s azokban, akik itt élnek, mert a saját uno­káik számára is szeretnék a Ti- sza-tavat megvédeni. Gábor László Hej, halászok, halászok...

Next

/
Oldalképek
Tartalom