Heves Megyei Hírlap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-09-10 / 109. szám
HÍRLAP, 1992. május 9-10., szombat-vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN 11. Csirkeleves erdészné módra Hozzávalók: 50 dkg csirke, 5 dkg vöröshagyma, 5 dkg zsír, 1 dkg só, 1 g törött bors, 5 dkg császárszalonna, 20 dkg vargányagomba, fél csomó petrezselyem, 2 dl tejföl, 4 dkg liszt, 1 dl tejszín, vajas galuska betétnek. A vöröshagymát finomra vágjuk, és kevés forró zsírba téve üvegesre pirítjuk, beletesszük a feldarabolt csirkét, megsózzuk, és hideg vízzel felengedjük. Fedővel letakarva, közepes tűzön főzzük. Törött borssal fűszerezzük. A füstölt császárszalonnát kockákra vágjuk, és kevés zsírban megpirítjuk, hozzátesszük a tisztított, megmosott, szeletekre vágott vargányagombát, vágott zöldpetrezselyemmel megszórjuk, és lepirítjuk. Amikor a csirke már majdnem puha, hozzákeverjük a pirított gombát. Végül elkészítjük a tejfölös habarást, szűrőn keresztül a leveshez hozzáöntve, azt besűrítjük. Kevés tejszínnel feljavítjuk, és jól felforraljuk. Apró vajas galuskával tálaljuk. Krémsajtos vitaminsaláta Hozzávalók: 10 dkg retek, 20 dkg uborka, 2 dkg só, 10 dkg zöldpaprika, 10 dkg paradicsom, fél csomó metélőhagyma, 10 dkg gomba, 5 dkg citrom, 20 dkg krémsajt, 2 dl tejföl, 2 g fehér bors, 1 db fejes saláta, 2 db tojás. A retket és az uborkát vékony karikára vágjuk, külön-külön edénybe téve egyenletesen megsózzuk, és kb. 8-10 percig állni hagyjuk. A zöldpaprikát és a paradicsomot felszeleteljük, a metélőhagymát apróra vágjuk. A megtisztított és jól megmosott gombát vékonyra felszeleteljük, kevés enyhén sós, citromos vízben néhány percig pároljuk, majd kihűtjük. Egy keverőtálba tesszük a krémsajtot, hozzáöntjük a tejfölt, és habverővel sima mártássá kevetjük. Sóval, őrölt fehér borssal, az összevágott metélőhagymával és a citromlével ízesítjük. Belekeverjük az előkészített zöldségféléket és a jól megmosott, apró darabkákra tépdelt fejes salátát. Az elkészített salátát talpas poharakban elosztjuk, és a hűtőbe téve jól lehűtjük. Tetejére karikákra vágott főtt tojást rakunk díszítésnek. Szárnyashúsrizottó Hozzávalók: 60 dkg csirke vagy tyűk, 24 dkg rizs, 12 dkg gomba, 8 dkg vaj, 2 dkg só, 1 g törött bors, 10 dkg zöldborsó, fél csomó petrezselyem, 10 dkg Pannónia (ementáli) sajt. Ezt az ételt akkor érdemes készíteni, amikor húslevest vagy tyúkhúslevest főzünk. A levesbe a belevalókon kívül hozzátesz- szük még a rizottóhoz szükséges számyashúst is. Amikor a szárnyashús megpuhult, szűrőkanállal a levesből kiemeljük, kissé hűlni hagyjuk, majd a húst a csontokról lefejtjük. A főtt húst egyforma nagyságú kisebb kockákra vágjuk. A megtisztított és megmosott rizst a vajon jól átfor- rósítjuk, majd felöntve a rizs térfogatához képest dupla mennyiségű forró, átszűrt húslevessel, lefedve párolt rizst készítünk. Közben megtisztítjuk és megmossuk a gombát, majd kockára vágjuk. Serpenyőben felhevítünk 3 dkg vajat, beletesszük a gombát, sóval, törött borssal ízesítjük, és gyakori keverés közben lepirítjuk. Ekkor hozzáadjuk a szárnyashúst, majd a leszűrt konzerv zöldborsót. Utoljára hozzákeverjük a párolt rizst és a finomra összevágott zöldpetrezselymet. Belekeverjük a reszelt sajt egyik felét, Ynajd az elkészített ri- zottót kanállal csészébe rakjuk. A csészében formázott rizottót tálra borítjuk. A rizottóhalmocskák tetejét megszórjuk a megmaradt reszelt sajttal. Hátszegi túrós derelye Hozzávalók. Töltelékhez: 25 dkg tehéntúró, 1 db tojássárgája, 1 db zsemle, 1 dl tejföl, 8 dkg cukor, fél csomó kapor. A burgonyás tésztához: 40 dkg burgonya, 1 dkg só, 1 db tojás, 12 dkg zsír, 25 dkg liszt, 12 dkg zsemle- morzsa, 2 dl tejföl, 2 g vantliás cukor. A tehéntúrót finom szűrőn vagy szitán áttörjük. Keverőtálba tesszük, hozzáadjuk a tojás- sárgáját, az apróra vágott zsemlét és a tejfölt. Cukorral, az apróra összevágott kaporral és egy pici sóval ízesítjük. Jól összedolgozzuk, és a további felhasználásig a hűtőszekrénybe tesszük. A burgonyát megmossuk, és héjában, enyhén sós vízben puhára főzzük. Megtisztítjuk, és még melegen áttörjük. Összedolgozzuk a tojással, 5 dkg zsírral, a liszttel, és megsózzuk. Az így elkészített burgonyás tésztát kinyújtjuk, és négyzetekre felvágjuk. Közepébe helyezzük a túrótölteléket, és a tésztát átlósan behajtjuk, hogy háromszögeket kapjunk. Széleit jól összenyomkodjuk, hogy a töltelék ne folyhasson ki a tésztából. Bő, enyhén sós vizet forralunk, amelyben a derelyét kifőzzük, majd leszűrjük, és jól leöblítve lecsepegtetjük. Egy serpenyőben zsírt hevítünk, beletesszük a zsemlemorzsát, és aranysárgára pirítjuk. A kifőzött derelyét rátesszük a morzsára, és az edényt megrázo- gatva a tésztát jól megforgatjuk, hogy a morzsa egyenletesen rátapadhasson. A frissen elkészített derelyéhez külön edényben vaníliás cukorral ízesített langyos tejfölt is teszünk az asztalra. „920301” Legyen ez a jeligéje, mivel így fejezi be a ievelet: tisztelettel: 920301. Kedves fiatalember! Bevallom, régen olvastam ifjú férfitől ilyen mély gondolatokat és igazságokkal telilevelet. Több mindenről ír, így társkeresés témában írjon az uj címre: Uránus Társkereső3301 Eger, Pf. 394, és kérjen tájékoztatót! A többi már bonyolódik magától. Am ezúttal engem az a válasza érdekel, amelyet a korábbi, „Mostoha” című üzenetemre adott. „Erőszakkal sok mindent nem lehet kicsikarni, legfőképpen a szeretetet nem!” Tolmácsolja a nagymamája véleményét is, amely a mostohaanya ügyében a következő: a szülőt szeretni kell, ha megérdemli... írja, hogy szívesen levelezne ezzel a kislánnyal, ám erre nem adhatok lehetőséget, mert ő nem hatalmazott fel arra, hogy a címét bárkinek is megadjam. Ám, ha nagyon óhajtja, majd megpróbálom... Egyszer írja meg bővebben, hogy a fiatalságából való kiábrándultságának milyen más oka van még azon kívül, hogy a falubeli lányok sokra tartják magukat, és mind egyformák, no de ha én 22 éves lennék, azért csak szétnéznék „lányügyben” másutt is! A következő levele tehát kizárólag önmagáról szóljon, és akkor tálán majd pontosabban megértjük egymást... „Csábító” Kétségbeesett fiatalasszony levelét tartom a kezemben! Öt éve van férjnél, egy kislányuk van, és most észrevette, hogy az az elvált menyecske, aki már legénykorában is tetszett a férjének, újra kivetette rá a halóját, így ír: „Suttognak, beszélnek, először nem hittem semmit, de ma már tudom, hogy az én volt barátnőm bizony alaposan „rászállt” a férjemre. Nemegyszer együtt utaznak a buszon...’ Feladja a szokásos kérdést: mit tegyek? Először is ne „ugorjon”! Másodszor: magának kell tudnia legjobban, hogy milyen állapot van a házasságukban lelki, testi vonatkozásban. Ez döntő a kérdés megítélésében! Javaslom, hogy látványos megoldásokhoz, amelyeket a levelében is pedzeget — „kikaparom a szemét, stb. ” —, ne folyamodjon. Ez nem méltó sem magához, sem a főijéhez! Amennyiben továbbra is telne a pohár, úgy beszéljen a férjével, lehetőleg hisztizes nélkül, és mondja el az aggodalmait. Bevallom, jómagam nem tartom az ügyet komolynak, noha ez inkább megérzés, mint vélemény. Azt viszont elképzelhetőnek érzem, hogy a „menyecske” flörtöl a régi szeretővel, es hátha sikerül kihasználnia a tavaszt és a férfiak közismert kaphatóságát. Nos, egy jó időben lefolytatott közös házastársi beszélgetés mindezt megelőzheti, és rádöbbentheti a kedves férjét is arra, hogy rossz játék, amibe bele akarják rántani. Nagyobb a baj, ha megromlott a házasságuk, ha nem szeretik már egymást, és szexuális gondjaik is vannak! A leveléből azt veszem ki, hogy talán nem erről van szó. Mindenesetre okosan, női diplomáciával lépjen... „A papa” Sosem gondoltam volna, hogy a Hírlap Lelki Leveles Ládaja még Amerikából is kap levelet. A múlt nyáron itthon járt, olvasta az újságot. Örömmel veszem, hogy megtetszett a rovatunk. Örülök annak is, hogy a nyáron eljön és felkeres a lapnál, így személyesen is elbeszélgethetünk. Szívesen válaszolok addig is a feltett kérdésre, majd csak eljut valahogyan Önhöz. Nos, az a ond, hogy az édesapját szeretné ivinni magukhoz, mivel önök jó anyagi körülmények között vannak, és az „öreg” tejben-vaj- ban fürödhetne, arról nem is szólva, hogy itt, a húga családjában most teher! A bökkenő az, hogy a papa nem akar menni! — „Ezt a pár évemet már itthon akarom leélni...” — mondja. Emberileg teljesen megértem az édesapjukat, és a javaslatom az, hogy ne zaklassák, ha nem akar menni! Annyit egy édesapa igazán megérdemel, hogy ott élje le hátralévő éveit, ahol akarja, és hogy hazai földben nyugodjon majd annak idején. Arról nem is szólva, hogy ha jól értettem, a papa előre mindent önökre íratott — a két lányára —, így kiszolgáltatottnak érezhetné magát, ha akarata ellenére tesznek. Tolmácsolnám, hogy önök egyezzenek meg majd a nyáron a húgával, és nyújtsanak nagyobb támogatást a papa eltartásához, netán itthoni elhelyezéséhez. Mindezt azonban ne előtte, hanem egymás között tegyék, mert az idős emberek — érthetően — érzékenyebbek, és előfordulhat, hogy a legésszerűbb, legjobbnak látszó megoldás számara éppen a legelfogadhatatlanabb. Hadd örüljön, hogy szívesen Xátnák Amerikában is, de maradjon meg neki a választási lehetősége, és ha óhajtja, úgy éljen itthon. Az öreg fát nem lehet átültetni... (Uránus) Világkiállítások A világkiállítások története majd másfél évszázados múltra tekint vissza: az elsőt 1851-ben Londonban rendezték. A fő kezdeményező és rendező Viktória királynő félje, Albert herceg volt, aki a XIX. század optimizmusától fűtve azt remélte, a kiállítás az egész emberi nem fejlődéséről nyújt képet, és megjelöli az irányt, amerre haladni kell. Az első világkiállítás fényes siker lett: az 563 méter hosszú, 408 méter széles és 20 méter magas Kristálypalota, a kiállítás színhelye igazi világcsodának, mérnöki remekműnek számított. Walt Whitman, az amerikai költők legnagyobbika és Thackeray is versben örökítették meg a nagy eseményt. A rivális franciák sem akartak lemaradni, ők 1855-ben rendezték meg a maguk világkiállítását, s az ezt követő fél évszázadban a kiállítások helyszíne London, Párizs és Amerika között váltakozott. Rövid közjátékként 1873-ban az Osztrák-Magyar Monarchia fővárosában, Bécsben rendeztek világkiállítást, amely eszmeileg sikert, anyagilag viszont bukást hozott: a költségek a tervezett összeg háromszorosára rúgtak, a kilencedik napon összeomlott a bécsi tőzsde, aztán tűz ütött ki, majd jött a kolera. A világkiállítás eszméje ezután átkerült a nagyszabású dolgokra mindig fogékony Amerikába: az 1876-os philadelphiai kiállításon mutatták be az első írógépet, az első varrógépet, az első fonográfot és az első telefont. Párizs is a világkiállításnak köszönheti jelképét: az 1889-es (a francia forradalom centenáriumán tartott) rendezvényre készült el az Eiffel-torony. A terv a maga korában egyöntetű elutasítással találkozott: a költségeknek először csak negyedét szavazták meg, a tervezőmérnöknek zálogkölcsönt kellett felvennie, a francia értelmiség színe-ja- va tiltakozott a városkép elcsúfítása ellen, de Eiffel csak annyit mondott: „Ha elkészült, szeretni fogják”. Igaza lett. Az 1893-as chicagói világkiállítás már a szórakoztatásjegyében zajlott, mert ez vonzotta a legnagyobb tömeget. Ez a rendezvény ajándékozta meg az emberiséget az óriáskerékkel. Századunk harmincas éveire az eredetileg a béke és a megértés gondolatát hordozó világkiállítás a nagyhatalmak vetélkedésének színhelyévé vált: az 1937-es párizsi világkiállításon a szemben álló német és szovjet pavilon előtt a Muhina tervezte szovjet szobor mintha a németeknek rontott volna, a német épületet viszont tíz méterrel magasabbra tervezték. A második világháború után emlékezetes világkiállítás volt a brüsszeli az Atomiummal, illetve az 1970-es osizakai, amely Japán igazi gazdasági szuperhatalommá válását jelképezte. A számos szak-világkiállítás témája a lehető legváltozatosabb: a déligyümölcsöktől kezdve a kertművészeten keresztül a közlekedésig és a szabadidőig teljed. A gondolat, hogy szabályozni kellene a világméretű kiállítások rendezését, az első világháború után vetődött fel: ezt a feladatot az 1928-ban alapított BIE, a Kiállítások Nemzetközi Irodája vállalta magára. A BIE feladata lett, hogy rendszerezze, meghatározza a kiállítások helyét, időpontját, tartalmát és a megrendezés feltételeit, biztosítékait. 1928-ban kétféle világkiállítást különböztettek meg: az általános és a szak-világkiállítást. 1972-ig az általános kiállításon belül is volt „A” és „B” kategória, azóta ez a korlátozás megszűnt. (Magyarországon úgynevezett „B” kategóriájú, azaz szakkiállítás lesz.) Előírás például, hogy általános világkiállítást legfeljebb 15 évenként rendezhet egy ország, mert akkora anyagi megterhelést jelent egy ilyen rendezvény. A BIE nem szervezi a kiállításokat, csak a rendezőket ellenőrzi; a döntés joga mindig a tagországok küldötteiből álló közgyűlésé. Néhány „leg”. A legelső világ- kiállítás: London, 1851. — Az utolsó általános világkiállítás: Oszaka, 1970. — Az első, évfordulóhoz kötött világkiállítás: Philadelphia, 1876. — Az első (és egyetlen) német nyelvterületen rendezett világkiállítás: Bécs, 1873. — A legtöbbet fényképezett kiállítási építmény: az Eiffel-torony (Párizs, 1889). Az első skanzen: — Budapest, 1896. — Az első „igazi” világkiállítás Magyarországon: 1971, Vadászati Világkiállítás. — A leglátogatottabb világkiállítás: Oszaka, 1970 — 64 millió. A leginkább alábecsült látogatószám: Brisbane, 1988 — 8 millió helyett 16 millió. A legdrágább világkiállítás: Sevilla, 1992 — eddig 12,5 milliárd dollár. Csernobil és az a to ni ni ciffici h Ha nem állítják le végérvényesen a csernobili típusú atomreaktorokat (a volt Szovjetunióban 15 van belőlük üzemben), az ezredfordulóig háromnégy olyan katasztrófa történhet, mint amilyen 1986 áprilisában bekövetkezett Csernobilban; az ilyen típusú atomerőműveket nyugati technikával sem érdemes feljavítani, hiszen dinoszauruszokból nyugati technika sem képes Brigitte Bardot-t varázsolni — közölte a Der Spiegel című hetilap közelmúltbeli számában Vlagyimir Csernoszenko mérnöktudós, a katasztrófa közvetlen következményeit elhárító százfős csoport munkájának egyik irányítója és szervezője. Az ukrán katasztrófamenedzsert 1990 óta a párizsi Curie Intézetben ápolják; orvosi vélemények szerint az 50 éves tudós legfeljebb négy évig marad életben. Vlagyimir Csernoszenko a Der Spiegel-inteijú- ban kifejtette, hogy akár egymillió ember is megbetegedhet — végső soron meg is halhat — a katasztrófa következtében. Becslések szerint körülbelül ennyi ember tartózkodott több-kevesebb ideig a csernobili atomerőművet körülvevő harminc kilométeres zónában és vett részt az úgynevezett felszámolási-rendezési munkálatokban. Az ukrán tudós úgy véli, hogy „a problematikát az első pillanattól kezdve megpróbálták a valóságosnál ártalmatlanabbnak beállítani”. Meggyőződése, hogy Mihail Gorbacsov bukását is a csernobili katasztrófa vezette be. — Nem mondta meg a teljes igazságot, nem állt ellen a nemzetközi és a szovjet atommaffia nyomásának, és Csernobilt úgy igyekezett beállítani, hogy csupán kezelhető üzemzavar — mondta az interjúban a tudós. Szerinte a „szovjet atommaffia” tudta, hogy a szovjet kormány a katasztrófa következtében milyen politikai kényszerhelyzetbe került: a kormányt védendő, megszépítették az adatokat, manipuláltak velük. A tudós elmarasztalta a bécsi Nemzetközi Atomenergia Ügynökséget — a „nemzetközi atommaffiát” — is, mondván: — Ezek az emberek sem mentesek a vád alól, mivel könnyen utánaszámolhattak volna mindennek, és tudniuk kellett volna, hogy becsapták őket. Mindennap bekopogunk Önhöz!
