Heves Megyei Hírlap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-09-10 / 109. szám
II SZEMTŐL SZEMBE HÍRLAP, 1992. május 9—10., szombat—vasárnap Dr. Habsburg Ottó: „A mélyponton már túl vagyunk...” Két évvel ezelőtti kérdések mai aktualitásai Dr. Habsburg Ottóval találkozni mindig élményszámba megy. Egy újságírónak meg különösen az, feliként, ha mód nyílik visszapillantania a Páneurópai Unió elnökével hazai történéseink két évvel ezelőtt megfogalmazott kérdéseire. Éppen két esztendeje volt ugyanis — az új, többpárti Országy- gyűlés alakuló ülésén —, hogy a T. Házban interjút adott lapunk parlamenti tudósítójának, akinek most készséggel vázolta az azóta szerzett tapasztalatait. „Mindig is nagyon kedvesen fogadtak Magyarországon...” — mondta köszönettel a Páneurópai Unió elnöke (Fotó: Szántó György) — Elnök úr! Számon tartja-e, vajon hányadszor fordult meg azóta átalakulóban lévő országunkban? — Kérem szépen, erre nehéz lenne visszaemlékezni... Arra viszont sokkal könnyebb, hogy mindig is nagyon kedvesen fogadtak Magyarországon, sok meghívásnak teszek eleget. Sajátos nemzetközi feladataim miatt nem tudok hosszabban itt élni, így csak időről időre jöhetek ide, de ennek is megvan az előnye: én jobban látom, mint mások, hogy mennyire javult a helyzet nálunk... — Megnyugtató ezt hallani, mert itt élve, kevésbé érzik így az emberek... — Nézze, egy tény: negyven esztendei „rombolás” után nem lehet egy-két-három év alatt felépíteni az országot. Az Európai Közösségben betöltött képviselői munkám során sokat kellett foglalkoznom az ország gazdasági adataival, és mondhatom, a tények alapján mondhatom, hogy a mélyponton már túl vagyunk, felfelé haladunk. Azt is látom, hogy ez a nemzet dolgozni, haladni, élni akar, s ezt hangoztatom is szerte a világban. — Ha már itt tartunk, elnök úr, hadd mondjam el, hogy nemigen látjuk tisztán, hol is helyezkedünk el ebben a világban. Ahány égtáj, annyiféle a megítélés. Ön szerint milyen a hírünk a nemzetközi porondon? — Eléggé jó, mondhatom úgy is, jól helyezkedünk el, s jól is haladunk. Ennek a képnek az alakításában, úgy vélem, nekem is fontos szerepem van. Éppen azon dolgozom, mint az Európai Közösség magyar delegációjának elnöke, hogy december 16- án ratifikálhassuk az úgynevezett asszociációs szerződést, amely által a közösség tagjává válhatunk. Remélem, a nyár végéig sikerül ezt a tervezetet elfogadtatnunk az illetékes bizottsággal, majd pedig az Európa Paral- menttel. Ez azért nagyon fontos, mert jövő januárban létrejön az európai nagy belső piac, s az ehhez való csatlakozáshoz jó tárgyalási alap lesz a tagságunk. — Annyi, de annyi hazai gondunkat ismerve, hadd mondjam ki, túl szépen hangzik mindez... — Be kell ismerni, vannak bizonyos gyengeségek is... — Éspedig? — A reformokkal, kérem szépen, a vagyon- és az agrárkérdésben például nem haladunk olyan jól, mint lehetne. Gyorsabban kellene csinálni, s talán egy kicsit erélyesebben. A másik pont, amelyet kritikusnak ítélek meg, hogy a magyar kisebbségek kérdésében nem lépünk fel eléggé erélyesen. Már most látom, főleg a vajdasági kérdésben, hogy milyen bajaik lesznek az ottani magyaroknak, akik voltaképpen joggal várhatnák el, hogy nagyobb eréllyel védjük az érdekeiket. Túlkapások nélkül, természetesen. — Ez érthető. Két esztendővel ezelőtt is úgy fogalmazott, elnök úr, hogy jó benyomásokat kelthet külföldön megfontoltságunk, nyugalomra utaló belső politikai életünk. Sajnos, ez utóbbi nem jellemző ránk, s többek között arra a pártra sem, amely — mint mondta akkor — közel áll önhöz. Azt hiszem, nem kell emlékeztetnem, hogy ez alatt a kisgazdákat értette... — Mint akkor, most is hangsúlyozom: bizonyos mértékben minden párttal szimpatizálok... De be kell ismernem, hogy személyes, régi kapcsolatok fűznek, a Kisgazdapárthoz. Vallom ezt most is, annak ellenére, hogy gondok vannak a párton belül, de ebben a pártban mindig is voltak nehézségek. Ez egy nagyon „földi” párt, amelynek nagyon mély gyökerei vannak, s ezzel együtt lehetnek problémái, de ezeket én nem tartom olyan kritikusnak. Bízom a jövőjében, épp úgy, mint a kereszténydemokratákéban, hozzátéve egyébként, hogy itt más pártoknak is van jövőjük. Csak meg kell találniuk a helyüket... — Ami a „helyfoglalást” illeti, ön is tapasztalhatja, hogy immár a parlamenti ciklus felén megkezdődött a választási küzdelem. — Nem tartom szerencsésnek, ez tény... Bár két év hosszú idő, ezt én, mint öreg politikus, jól tudom, s azt is, hogy a választási harcok más országokban is hosszadalmasak. Végül is, érthető, hogy megindult a küzdelem, ha az egyik párt úgy érzi, itt az ideje, akkor a másik sem akar lemaradni mögötte... Nézze, az angol törvények ezzel kapcsolatban sokkal jobbak: azok visszatartják az embereket, s így ott egységes a helyzet, tehát minden párt ugyanolyan startvonaltól indul. Angliában az is igazán mértékadó, hogy nagyon is meghatározzák az erre szánt pénzeket, ott kevés jut a választási harcra. Ez nálunk is elkelne, de erre nem látok semmiféle reményt. — Elnök úr! Két esztendeje azzal zártuk az országházi beszélgetést, hogy — idézem —, „...minden parlamentnek sokat kell tanulnia, egy évig még ennek is okosodnia kell. ” Ebből adódik a kérdés, hogy... — ...Sokat is tanult időközben, jót is, rosszat is. Az utóbbiból egyet — s ennek örülök — talán már megtanulnak a pártok, a szakszervezetek képviselői: ha külföldön vannak, ne szedjék le a keresztvizet egymásról, mert — hadd ne mondjak most neveket — ilyen megtörtént már. S az sem vet jó fényt ránk, ha odakint szidjuk a kormányt, tegyék ezt itthon, ahogyan csak akaiják, de külföldön legyen egységben minden magyar. Hogy elfogadjanak bennünket... — Köszönjük a beszélgetést. Szilvás István „Nagyon sok vér és könny van az eredmények mögött” Kongresszus utáni beszélgetés dr. Lukács Tamással A közelmúltban tartotta első kongresszusát a Kereszténydemokrata Néppárt. A parlamenti pártok közül talán ez az, amelyről a legkevesebbet hallani. Maga a tanácskozás is aránylag nagyobb visszhang nélkül zajlott le. Ez ritkaságnak számít még a magyar politikai életben, amelyben gyakran kipattannak valódi vagy műbotrányok. Azért kerestük fel dr. Lukács Tamás, országgyűlési képviselőt — aki a KDNP megyei listájáról jutott be a Parlamentbe — , hogy számot vessünk vele pártja helyzetéről. M inden ilyen eseményen választanak egy jelmondatot — hangsúlyozza bevezetésként —, mi Széchenyit idéztük: „A tett az első, a szó a második.”Ügy gondolom, hogy ennek a tanácskozás meg is felelt. Joggal nevezhetjük ezt az eseményt történelminek, hiszen a párt Í945-ben alakult, 1947- ben a legnagyobb ellenzéki erő volt, majd 1989-ben újra indulva bekerült a Parlamentbe, s ez volt az első kongresszusa. Lehet, hogy elkoptatott a jelző, de mégis ez fejezi ki legjobban a lényeget. A kommentárok kedvezőek voltak, a külföldi megfigyelők is úgy vélekedtek, van eselye arra, hogy a világ jelentős keresztény- demokrata pártjaihoz hasonlóan integráló szerepet játsszon. A párt továbbra is vállalja a kormányzati felelősséget, föl sem merül annak a lehetősége, hogy ebben a helyzetben az országot magára hagyhatná. Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy minden folyamattal egyet tudunk érteni. Ezért a szakbizottságokban még éjszaka is komoly munka folyt. Elismerve azt, hogy a gazdaságnak alapvető érdeke és létfeltétele a financiális szemlélet érvényesítése, a háromszámjegyű infláció elkerülése érdekében, s hogy a szerkezetváltás végbemehessen, a szociális feszültség, a munkanélküliség növekedése miatt gazdaságpolitikai fordulatot tartottunk kívánatosnak. Az a véleményünk, hogy a gazdasági „Szociális problémáink már nagyon komolyak...” fejlődést fel kell gyorsítani. Kételyeinket fejeztük ki azzal kapcsolatban, hogy a privatizáció során szükséges-e, hogy minden állami vállalat életképtelenként jelenjen meg. A beható vizsgálatok azt igazolják, hogy több esetben ez a látszat a külső körülmények megváltozása miatt alakul ki. Kiindulópontunk az, hogy mindazokat a vállalatokat, amelyek versenyképesek, nem szabad olyan helyzetbe hozni, hogy veszteségesként, olcsón adjunk túl rajtul* A külpolitikai munkacsoportban új elemként merült fel, nogy nemcsak a közvetlenül a határaink mellett élő magyarság kérdései megoldatlanok. Nálunk az anyaországgal való kapcsolattartás volt a legfontosabb szempont. Ne legyünk szégyellősek: szeretnénk, ha a világban élő magyarság a kint megszerzett ismereteket, technikát, tőkét befektetné Magyarországon. Ehhez kölcsönös bizalom kell, ha úgy tekintünk rájuk, mint állampolgárokra, reméljük — e jelzést érezve — hazájuknak érzik ezt az országot. Azt tapasztaljuk, hogy a környező országok sokkal jobban istá- polják máshol élő honfitársaikat, mint mi. Azok pedig különböző nemzetközi szervezetekben erőteljesen lobbiznak a saját országuk mellett. Nálunk is ez lenne a kívánatos, nem pedig az, hogy azzal legyenek elfoglalva: miként marják egymást a Magyarok Világszövetségében. A pártunk eddig úgy határozta meg magát, hogy világnézeti. Ez eddig sem volt ellentmondásos, ahogy a jövőben sem lesz az. A félreértés annál több e körül... — Azt hiszem, a félreértések egy jelentős része abból származik, hogy nagyon nagy csend veszi körül a KDNP-t. Legalább is a politika iránt érdeklődő embereknek ez a benyomásuk. Ezért nem ritkán szokták arctalan pártnak nevezni. — A parlamenti pártokat elsősorban frakcióik tevékenysége minősíti. Az adatok ennek a megállapításnak az ellenkezőjét igazolják. Persze azt is hozzá kell tenni, hogy csak huszonegyen vagyunk. Ehhez képest viszont az átlagosnál többet dolgoznak képviselőink. Egy 160 fos frakció együttvéve lényegesen gyakrabban szerepel, viszont nálunk egy-egy képviselőre több munka jut. Ennek a kis pártnak ráadásul a kormányzati felelősséget is vállalni kell, ráadásul miénk a népjóléti tárca, amellyel — tudtuk az elején — sikert elérni ma nem lehet. — Nem kifejezetten ilyen tényezőkre gondoltam, hanem inkább arra, hogy miként viszonyul a KDNP a kormány politikájához. S a parlamenti pártok között egyedülálló abban, hogy szinte megingás nélkül támogatja az MDF-et. Nem ezért tartják önállótlannak? — Ha a kormány kétéves munkáját meg akarjuk ítélni, akkor tisztességes szempontokat kell hozzá választani. Összehasonlítási alapul szolgálhat például a szomszédos, velünk nagyjából egyidőben új útra lépő országok helyzete. Ilyen nézőpontból nagyon jól megállta ez a kormány a helyét. Ugyanakkor nem szabad, hogy megtévesszenek bennünket azok a hízelgő dicséretek, értékelések, amelyeket a nemzetközi pénzügyi körök, s a világbankiak fogalmaznak meg. Többször elmondtam külföldi tárgyalásaim során, hogy nagyon sok vér és könny van az eredmények mögött. A határon túlról véleményt mondónak nem kell ezekkel szembenézni, viszont mi tudjuk, hogy a szociális problémáink már nagyon komolyak. Ezekre a gondokra nem az a válaszunk, hogy különféle jelzős szerkezetekkel megyünk neki a kormánynak, vagy felelőtlenül kilépve nem vállaljuk a továbbiakat, hanem az, hogy szakmai programot dolgozunk ki. így például megfogalmazzuk, hogy a munkanélküliség jelenlegi kezelése nem megfelelő a mai folyamatok között. — Tehát valamiféle kormányon belüli lelkiismeret szerepét igyekeznek betölteni? — Állandóan igyekszünk programokat készíteni, hangot adni nézeteinknek. Értelmes párbeszédet — szerintünk — egy módon lehet folytatni, úgy, hogy számot vetünk az egyes kérdések pénzügyi hátterével is. Rá kell mutatnunk arra, hogy mondjuk itt túlköltekezés van, egy jelentős összeg átcsoportosítható más célra, nem növeljük így a költségvetési hiányt. A munkanélküliség és a szociális problémák kezelésére így szeretnénk lényegesen többet áldozni. Azt is látni kell, hogy még ezen a téren is pazarló- ak vagyunk, mert ha egy intézményrendszer nincs megfelelően kialakítva, akkor az általa felhasznált pénz könnyen elveszhet. A szociális háló létrehozásának alapvető feltétele a hatékonyság. Én például a munka- nélküliség kérdéseivel foglalkozva megállapítottam, hogy most a rendszer „magára húzza’’, kiváltja a munkanélküliséget. Nem azonosulok persze azokkal a véleményekkel, amelyek egyes jelenségekből az egeszet megítélik, s egyes visszaélések miatt tisztességtelennek tartják a munkanélkülieket. Ebből nem szabad kiindulni, de az igaz, hogy sokan választják a könnyebb ellenállást, s ellentételezés nélkül megkapják fizetésük jelentős hányadát. Az átképzés rendszerét kellene hatékonnyá tenni ahhoz, hogy valóban mozgás induljon meg a munkanélküliek között. Az igazi megoldás persze — megfelelő pénzügyi technikával — a beruházások élénkítése. — Sokan hangsúlyozzák a különböző más pártokban is keresztény, sőt kereszténydemokrata mivoltukat. Nem zavarja-e ez a Kereszténydemokrata Néppártot önmeghatározásában? — Az egy dolog, hogy ti mit tart magáról. Szerintem sz< 'p- zavar már csak azért sem le phet fel nálunk, mert már a kezdetekkor így indultunk el. Ráadásul a kereszténydemokrácia nem azonosítható csak egy politikai mozgalommal, örülnénk, ha az más pártokban valóban megjelenne. Olyan kulturális örökség vállalása lenne, amely azt igazolná: az európaiság szellemében kíván az a párt fejlődni. Ezért könnyebben is érthetnénk szót velük. Hozzáteszem azt, hogy ennek túlzott hangoztatása is ellentmondásos, ezért alkothatnak olyan kritikus fogalmat, hogy keresztény kurzus. Önmeghatározásunk tehát pontos, ilyen módon kezdtünk, s így is akarunk a továbbiakban is politizálni. Gábor László \ A SIPOTÉKA KÖNYVESBOLTOK AJÁNLATA: Jeffrey Archer: Becsületbeli ügy Frank Herbert: A Dűne messiása Jim Garrison: JFK, Gyilkosok nyomában Wilbur Smith: Aranyróka Mesekönyvek angol és német nyelven, műsoros kazetták, lemezek, CD-k nagy választékban kaphatók! ELŐJEGYEZTETHETŐ: Révai Nagy Lexikona Magyar Művelődéstörténet I-V. A sport krónikája Brehm: Az állatok világa (18 részes sorozat) SIPOTÉKA KÖNYVESBOLTOK Eger, Hatvani kapu tér 8. Tel.: 16-998 Eger, Érsek u. 2. r