Heves Megyei Hírlap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-22 / 120. szám
4. A TUDOMÁNY VILÁGA HÍRLAP, 1992. május 22., péntek Manapság talán keveseknek jut eszébe, hogy ki is volt a budapesti Állat- és Növénykert megszervezője, későbbi igazgatója. Mindez a világjáró zoológus, Lendl Adolf nevéhez fűződik, aki a maga korában — itthon és külföldön is — szaktekintélynek számított. Mai összeállításunk a 130 évvel ezelőtt született, és fél évszázada elhunyt állattani szakértőről szól. így emlékezve értékes, az utókor számára is példaértékű munkásságára. Méltatlanul, szinte elfelejtve tengette életét A budapesti állatkert megteremtője Az orczyfalvi orvos, Lendl György német anyanyelvű volt. Adolf nevű fia ott született 1862. május 6-án, és sokáig német iskolába járt. Csupán a temesvári gimnáziumban kezdett magyarul tanulni, és ezért ajándékba jutalomként egy zsebórát kapott. A fiatalember hamar érdeklődést mutatott a természettudományok, elsősorban az állattan iránt. Budapestre került, s a műegyetemen és a tudományegyetemen folytatta tanulmányait. 1884-ben szerzett tanári oklevelet. Előbb a műegyetemen volt asszisztens, majd átment a tudományegyetem állattani tanszékére tanársegédnek. I Tulajdonképpen ott szerezte jneg 1887-ben doktori címét. Mindezt külföldi utazások követték. Résztvett 1888-ban az akkor már nagyhírű Herman Ottónak, a természettudósnak és néprajzkutatónak norvégjai tanulmányúján. Együtt figyelték a skandináv ország északi végvidékein a madárvonulás jelenségeit, a vidék faunáját, elsősorban a pókfajtákat. Lendl Adolf ugyanis már akkor a magyarországi pókok rendszertanának legjobb ismerője volt. Norvégiából hazatérve magántanárrá nevezték ki, majd átvette a Magyar Nemzeti Múzeum állattára laboratóriumának vezetését. 1894-től azonban állást változtatott, miután külföldi útjain tapasztalta a magyar természetrajzi oktatás elmaradottságát. így állatpreparáló és tanszerkészítő intézetet alapított. Ezzel kezdődött meg akkoriban az iskolai oktatásban a természetrajzi szemléltetőeszközök alkalmazása. A századforduló után, 1901-től országgyűlési képviselő is volt. Első expedícióját 1906-ban vezette Kis-Ázsiába, annak érdekében, hogy a hazai faunához közelálló kis-ázsiai fajokat gyűjtse össze. Anatoliában és a Taurus hegységben keltezett útileveleiben így ír: „...szabadon gyűjt- hettünk bármit, bárhol, a nép jóra való. De nagy bajunk abban volt, hogy egész nap gyűjtött állatainkat éste nem tudtuk eléggé konzerválni. Rövid a nap, és este nincs. A lámpavilágítás pedig gyarló az ilyen finom munkához. Mégis 6 nap alatt egy ládáravaló sok apró állatot küldtünk haza...” Tudományos hírneve úgy terjedt, hogy 1907-ben a La Plata-i és a Buenos Aires-i múzeumok meghívására indult a Kordille- rákba gyűjtőútra. Emlékiratai nem csupán tudományosak, hanem megdöbbentő írások a latin-amerikai indiánok kiszorításáról, majd kiirtásáról, de természetrajzi jegyzetei is érdekesek. Érdemes idézni belőlük: „Neu- quén tartomány, amely Argentína közepén fekszik, a Kordille- rákig elhúzódó, méretlen nagy síkság. Ezen a pusztaságon áthaladtam kétszer, egyszer oda, s másodszor más úton vissza. Négy hónapig tartott ez az utam. Igaz, hogy három hét ebből magára a Kordillera hegységre, illetőleg a chilei oldalra esett. Ezalatt a nagyobb vadállatok közül csak kistermetű lámákat és struccokat láttam. A jaguár és a puma szintén lakja ugyanezeket a vidékeket, de egy sem került a Szemeink elé... Az argentínai strucc jóval kisebb, mint az afrikai. Csapatokban él a bokros területeken, és úgy beleillik hamvas barnás színeivel és testi nagyságával környezetébe, hogy eltűnik abban... A pampa alacsony bokrai ugyanis általában szürkés fakó színűek. Élénk zöld nincs közöttük egy sem. Valamennyi Egyforma magasságú és kerekseden kupac alakú, a földre simuló. így védekeznek ezek a bokrok átláthatatlan egyöntetűségben, országnyi területeken a tartós szárazság és a folyton vonuló szél ellen. Mert gömböly- ded, zárt és leterülő alakjukban a legkisebb felületet nyújtják a Napnak és a szélnek. Éz az egyszínű, egyforma és árnyéktalan pusztaság a struccok birodalma... Ha a struccok valahol úgy, ahogy csapatokban járnak, letelepednek és lefekszenek a földre, gömbölyded, szürkés hátukkal teljesen beleilleszkednek a hasonló külsejű bokrok közé, és az élesen látó szem sem veszi észre őket, amíg fel nem riadnak...” Kutatóútján elsősorban nem saját intézetének, hanem a magyar gyűjteményeknek és az oktatásnak az érdekeit tartotta szem előtt. Sok anyagot szedett össze a Magyar Nemzeti Múzeum állattárának is. Hazatérése után már külföldön és itthon is tekintélynek számított. Résztvett a budapesti Állat- és Növénykert szervezésében, amelynek 1911-től 8 éven át igazgatója volt. Ezt a nyolc évet rendkívül hatékony munkával töltötte, miután sikerült az állatkertet európai méretekben is modern alapokra helyezni. Az Állatkerti séták című tárcagyűjteményével a tudomány-népszerűsítő cikkek példaképét adta. 1917-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. Több mint egy évtizeddel később, 1929-ben — 67 éves korában — nyugállományba vonult. Ám a tudományos körök részéről tapasztalt mellőzés lelkileg erőteljesen megtörte, és emiatt 1932-ben Keszthelyre költözött. Teljes magányban élt. Otthonában a pókok, különösen a kaszáspókok alak- és szövettanával, bonctanával, származásával és életmódjával foglalkozott. Egy évtizeden át szerkesztette és adta ki a Természet című folyóiratot, amelyet hat éven keresztül közösen készített szerkesztőtársával, Lakatos Károllyal. Végezetül érdemes felsorolnunk jelentősebb műveit, amelyeket ma is könyvtárak őriznek, és amelyeket a kutatók közül sokan forrásmunkákként használnak fel. Budapesten 1886-ban jelent meg az Adatok a pókok bonc- és fejlődéstanához című munkája. Égy évvel később, 1887-ben ugyancsak a fővárosban adták ki A virágok és a rova- rok-at. 1888-as keltezésű A pókok, különösen a kerekhálós pókok osztályozása. A Magyar Tudományos Akadémia Matematikai és Természettudományi Közleményei 34. kötetének első számában — 1917-ben — került a nyilvánosság elé A pókok izom- rendszere — A tipikus izomrost szövettani szerkezete című dolgozata. 1942-ben a Balaton parti városban szinte elfelejtve, 80 éves korában hunyt el. Munkásságának eredményei azonban mara- dandóak lettek, hiszen gyűjtőútjainak anyagait ma is őrzik a Magyar Nemzeti Múzeumban, publikációit pedig a könyvtárakban. (mentusz) Az ultravilágítást elsőként használta 1917-ben a Magyar Tudományos Akadémia Matematikai és Természettudományi Közleményeinek 34. kötete első számában tanulmány jelent meg Lendl Adolftól A pókok izom- rendszere — A tipikus izomrost szövettani szerkezete címmel. Ennek érdekessége, hogy kilenc .11 J színes táblával és harminchárom szövegközti rajzzal illusztrálta a szerző. A tanulmány bevezetőjében ezeket írta: „A szerzők korábban úgyszólván mindig a rovarok izmaival foglalkoztak, ellenben a pókok izomrendszerét eddig alig méltatták figyelemre. Ezért hálás feladatnak ígérkezett az e tárggyal való tüzetesebb foglalkozás. Vizsgálataim eredményeiből kiemelhetem az izomfibril- lák pálcikás szerkezetét, a pálcikák alakjának az izomrost élettani állapota szerint való változását, a rostnyaláb egyes belső berendezéseit, az egymástól különböző belső rostnedv és külső rostplazma jelenlétét, a harántszalagok kialakulását, a hártyás tömlő, az izommagvaknak bevándorolt vérsejtmagvak alakjában történő megjelenését, valamint a mindezzel összefüggő, talán nem egészen lényegtelen többi megfigyelést. Nemkülönben a harántcsíkoltságnak egyszerűbb magyarázatát is, amely mind olyan megállapítás, amely az előttem ismeretes irodalomban eddig nem vert gyökeret. Már utaltunk arra, hogy Lendl Adolf lied esztendőn keresztül — 1897-től 1903-ig — közösen szerkesztette az általa kiadott Természet című folyóiratot Lakatos Károllyal. Ez a rég elfelejVizsgálataim tárgyául leginkább keresztespókok izmai szolgáltak, azonban más csoportokra is tekintettel voltam... Vizsgálataim során az ultravilágítást — azt hiszem — én használtam először szövetelemek megkülönböztetésére... Rajzaimat a mikroszkópi kép után magam készítettem, miközben a legnagyobb hűségre törekedtem. De a rajzolás megköny- nyítésére való minden optikai segédeszköz nélkül, mert azt tartom, hogy igazán látni csak pontos rajzolás közben lehet...” tett férfiú egykoron madártankutató és vadászati szakíró volt. Győrben született 1853. július 23-án. Éveken át dolgozott Budapesten, az Ornitológiái Központban. Főleg a vízi- és a ragadozómadarak életmódját tanulmányozta. Vadász- és tudományos megfigyeléseit számos kisebb cikkben közölte különböző szaklapokban és a Szegedi Híradóban. 1914. április 14-én — 61 éves korában — hunyt el Budapesten. A darwinizmusról Az MTA Mathematikai és Természettudományi Közleményeinek 1891-ben megjelent 24. kötetének 7. számában Lendl Adolf ezt írta: „A biológiai tudományok csak az utóbbi évtizedekben indultak nagyobb haladásnak. Fellendüléseiket Darwinnak köszönik. Habár az ő nagy érdemeit feltétlenül el kell ismernünk, mégis helytelen volna abban állapodnunk meg, hogy a nevét viselő teóriák hibátlanok, teljesek és továbbfejlesztésük felesleges. Mindamellett az ő fő tételeinek elismerése óta mindenki csak e tételek magyarázásával, teijesztésével és újabban felismert tényékhez való alkalmazásával foglalkozik... Habár fejlesztették ezzel a biológiai tudományokat, de magát a darwinizmust nem segítették elő...” HOGY ÖN SE MARADJON KI A JÁTÉKBÓL EGY ÚJ LEGO PARTNER BOLT AZ ÖN KÖZELÉBEN KERESSE A LEGO PARTNER BOLT EMBLÉMÁT! A teljes áruválasztékkal rendelkező újonnan megnyitott LEGO PARTNER BOLT szeretettel várja Önt a Götz Bababoltban Egerben, a Bajcsy-Zsilinszky utca 17. sz. alatt. Szakképzett eladók segítségével kiváló minőségű játékok között válogathat. A Duplo, a LEGO System és a LEGO Technic márkák között kisebb és nagyobb gyermekének is talál érdeklődésének megfelelő játékot. A LEGO Szerviz gondoskodik játékalkatrész utánpótlásról is. Szenzációs vásár a Götz Bababolt LEGO PARTNER BOLTJÁBAN MÁJUS 25-tól 30-ig, AMÍG A KÉSZLET TART! Az itt látható Duplo és LEGO újdonságok fantasztikus árkedvezménnyel kaphatók: LEGO MINDEN NAP EGY ÚJ JÁTÉK! A j •• // • á* | / • torokok ősi taekeje Lendl Adolf 1906-ban a Nemzeti Múzeum megbízásából gyalogos gyűjtőútra ment Kis-Ázsiába. Eközben érdekes megfigyeléseket tett. így látta a törökök ősi, a régi magyar ekével sokban azonos faekéjét is: „ Helyenként pusztán fából való ekét használnak — írja visszaemlékezésében —, amelyen egyetlen vasszög sincsen. Maguk készítik, ami — azt hiszem — becsessé teszi azokat, mint néprajzi tárgyakat... Az ekefa hátul szintén mozgathatóan lóg, a gerendelyrúd végén, és ha mélyebben akarja hasítani a földet a török szántóvető, akkor nem szorítja lejjebb, hanem a lábával felemeli az ekefa szarvát, így merőlegesen találja a földet, és mélyebben fut bele...” Együtt szerkesztettek f I 9 )
