Heves Megyei Hírlap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-21 / 119. szám
HÍRLAP, 1992. május 21., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP 3. Gyermekkari hangverseny Kodály Zoltán születésének 110. évfordulója tiszteletére gyermekkari hangversenyt rendeznek az egri Megyei Művelődési Központ nagytermében május 22-én, pénteken este hat órától. A rendezvényen — amely az „Éneklő Ifjúság” mozgalom 58. évében zajlik — számos egri általános iskolai kórus mutatkozik be a megyeszékhely zenekedvelő közönségének. Néptáncgála A Török Ignác Gyermek-Szabadidőközpontban május 23-án, szombaton délután 5 órától néptáncgálára csábítják az érdeklődőket, akik előtt az Ördögszekér együttes, a Kalamajkó együttes, valamint a néptánciskola növendékei lépnek fel. Másnap családi kerékpártúrát szerveznek Sástóra: a kirándulni vágyók reggel nyolc órakor találkoznak az intézmény előtt. Gyógynövényttíra A Hatvani Életreform Egyesület május 23-án, szombaton gyógynövénytúrát szervez a Mátrába. A túravezető — aki egyben gyógynövényszakértő is — Szerencsés Imre lesz. A magas vérnyomásról Az egri Megyei Művelődési Központ szívesklubjának következő összejövetelére 22-én, pénteken délután 4 órakor kerül sor az intézmény 102-es termében. Az érdeklődőknek ezúttal egy — sajnos — meglehetősen gyakori betegségről, a magas vérnyomásról beszél dr. Kékes Ede egyetemi tanár. Teremtés vagy evolúció? A hatvani Ady Endre Könyvtár és Közösségi Házban a sci-fi klub keretében 22-én, pénteken délután fél 5-től Nemere István: „Teremtés vagy evolúció?” című könyvéről rendeznek ankétot. A klubtagok és a téma iránt érdeklődők a könyv szerzőjén kívül találkozhatnak még dr. Tóth Géza biológussal, valamint Zombori Ottó csillagásszal. Irodatechnikai eszközök bemutatója Az IQ Svéd-Magyar Kft., valamint a Magyar Posta Miskolci Igazgatósága irodatechnikai eszközökből szervez bemutatót. A program színhelye az Észak-magyarországi Extra irodája (Eger, Széchenyi u. 34.), időpontja: május 28. Ezen a napon reggel 9-től délután 5 óráig a kiállított termékek ismertetésén túl nyolc témakörben szervezett menedzsertréninget is ajánlanak az érdeklődőknek a szervezők. Egészségpolitikai fórum Hatvanban a helyi MDF-szer- vezet baráti köre egészségpolitikai fórumra hívja a város lakóit ma délután 6 órára. A szakmunkásképző intézet aulájában megrendezett találkozón dr. Kincses Gyula és dr. Kulin Sándor országgyűlési képviselők ismertetik majd az egészségüggyel kapcsolatos elképzeléseiket. Természetesen a találkozó során arra is mód nyűik majd, hogy a közönség feltehesse kérdéseit a vendégeknek. Tárlatok a Forrásban Az egri Forrás Gyermek-Szabadidőközpontban nemrégiben zárta be kapuit a Tóth Agnes művésztanár munkáiból rendezett kiállítás. A hét elején egy újabb művésztanár alkotásait ismerheti meg az érdeklődő közönség: ezúttal Barkóczi Zoltán, a 9. Számú Általános Iskola pedagógusa lesz a kiállító, akinek képeit május 31-ig láthatják az intézményben. Bükkszéken Tegnapi lapszámunk 3-as oldalának hírcsokrában téves adatot közöltünk a nőgyógyászati rákszűréssel kapcsolatosan. Bükkszéken került sor minderre, mégpedig a 20 év fölötti hölgyek körében. Hatvani kerekasztal Válaszol a polgármester Nem irigylem Hatvan polgár- mesterét, Szinyei Andrást, aki ma este részt vesz a Városbarátok Egyesületének kerekasztal- beszélgetésén. A Szálkái utcai egykori Népfront-székházban ugyanis számtalan irritáló, vagy inkább kritikus kérdést öntöttek már formába az egyesület tagjai, támogatói, s ezekre szeretnének is határozott választ kapni. Csak néhányat ragadunk ki a „szakállas” témák közül: ott van elsőnek a bérelt városi lakások magántulajdonba vételének problémája. Joggal vetik fel ugyanis a jelenlegi lakók, hogy — több mint fél esztendő múltán — mindmáig nem teijesztették a képviselő-testület elé a bérlők kérelmét, miszerint az általuk lakott lakásokat jelöljék ki eladásra. Aztán ott vannak a fuvarosok, akiknek nem kis hányada közterületen, közúton tárolja tehergépkocsiját, pótkocsiját, módfelett veszélyeztetve a közlekedést. Továbbá nemcsak városszépészeti, hanem közegészségügyi szempontból is közveszélyes ama Hordó csárda, amely az egykori tisztiklub sarkán éktelenkedik, köztéren, közterületen, mosdó és WC nélkül, de nyáridőn annál nagyobb bűzt, fertőt terjesztve. Nem is folytatom a már befutott, megfogalmazott kérdéseket, amelyek a mai kerekasztal nyilvánossága elé kerülnek, vagy amelyek spontán születnek majd a helybeliek sérelmei, jogos vagy talán indokolatlan érzelmi megnyilvánulásai nyomán. Meggyőződésem, hogy a város társadalmának alakulását, helyezkedését, az irányító testületek iránti bizalmát nagymértékben szolgálja ez a ma esti randevú. S hitem szerint csak az ilyen, közvetlen eszmecserék vihetik előbbre egy-egy település helyes közgondolkozását. (moldvay) Lóránt János kiállítása Lóránt János festőművész öt évet töltött az egri tanárképző főiskola tanáraként Egerben. 1986- ban mégis úgy döntött, hogy visszaköltözik szülőfalujába, Békésszentandrásra. Ma este 6 órakor az egri Kopcsik cukrászdában nyilvános interjú készül vele, egyúttal megnyflik kiállítása is. — Ha emlékeznek tájképeimre, régebben barnás-szürkés színekbe voltak „ágyazva”, ma már színesebbek. Több figurális képet készítek, ezek tájba helyezett alakok. Az efféle ábrázolások néha ironikusak. — Hogyan gondol vissza Egerre? — A főiskolán jól éreztem magam, a hallgatókat nagyon szerettem. Most, utólag úgy látom, nem eléggé használtam ki a város adta lehetőségeket. Nagyon szeretek például úszni, de csak egyszer voltam az uszodában. Színházban is kevesebbszer, mint kellett volna. A gombázásokra, a nagy bükki túrákra viszont szívesen emlékszem. (jámbor) Tiltakoznak az ellenzéki pártok jelöltjei Választási kifogás Egerben Törvénysértést vélelmez Egerben az időközi választásokon induló jelöltek közül Honfi Gábor (független), Molnár János (Munkáspárt) és Rénes Marcell(SZDSZ-Fidesz): kifogásukat eljuttatták a városi választási bizottsághoz. Ebben nehezményezik, hogy a Grafotip Kft. által kiadott választási híradóban aláírás nélkül arra biztatják a polgárokat: voksaikat adják Fábián Béla független jelöltre, akit támogat a lokálpatrióta frakció, az MDF és a KDNP. A lap túloldalán azonban a megyei jogú város választási bizottsága kéri arra a körzet lakóit, hogy menjenek el szavazni. Ez a tény a tiltakozók szerint alkalmas arra, hogy félrevezesse a polgárokat, hiszen arra a meggyőződésre juthatnak, hogy a választási bizottság ajánlja figyelmükbe Fábián Bélát, s így az első fordulóban az élen végzett jelölt jogtalan előnyhöz jutott. Éppen ezért a többiek kérik, hogy a választási bizottság állapítsa meg a törvény- sértést, határolja el magát a szórólapon feltüntetettektől, s állapítsa meg, hogy Fábián Béla a választási bizottság felhívását jogosulatlanul használta. A választási bizottság ezzel kapcsolatban ma délelőtt 10 órakor tart ülést. Fogászat Átányban Megérkeztek Átányba azok a fogászati gépek — mintegy egymillió forint értékben —, amelyek nélkülözhetetlenek a rövidesen kialakítandó rendelő felszereléséhez. A több mint félmilliós megyei támogatás mellett a kiegészítő berendezésekhez, valamint az üzemeltetéshez még további egymillióra van szükség, ezt az összeget a helyi önkormányzat biztosítja majd. A volt pártház egyik helyiségében kezdődik néhány hét múlva a rendelés, s a közeljövőben ugyanitt kap majd helyet a terhes-, valamint a kismamákat óvó tanácsadó szolgálat. A már funkcionáló gyógyszerszobával együtt így az egykori pártházból rövidesen egy jól felszerelt egészségház lesz a településen. Az elképzelések szerint július 1-jétől — a komlói szakorvos közreműködésével — indul meg a fogászati rendelés. Vezetékes gáz Recsken? Recsk sorsa, fejlődése az elmúlt évtizedekben erősen kapcsolódott az ország-világ előtt titkolt, majd ismertté vált ércvagyon hasznosításához, vagyis a recski ércbányái beruházás alakulásához. A „majd mindent megold a nagyberuházás” elv eredményeként a község az infrastruktúra több területén is lemaradt a környező településektől. Nem véletlen hát, hogy az 1990 őszén megalakult önkormányzat fő programjaként az örökölt, súlyos helyzet fokozatos felszámolását fogalmazta meg. Az első eredmény az idén május 18-án átadott, 320 lakást érintő Rákóczi-telepi szennyvízcsatorna-hálózat és szennyvíztelep volt, amely összesen 14 millió forintba került. Ebből a céltámogatási pályázattal elnyert 7,8 millió forint, valamint a három és fél milliós önkormányzati támogatás az egyes családokra eső terheket 13 ezer forintra csökkentette. 1992-93-ban a fő feladat Recsk gázellátása. A helybéliek ezen beruházás várható költségeiről a március végén megtartott falugyűlésen hallhattak először. Az ön- kormányzat most egy tegnap kézbesített szándéknyilatkozatban előzetes igényfelmérést végez, s az érintett 1252 ingatlantulajdonos május 25-ig, vagyis a jövő hét hétfőig nyilatkozhat, hogy a gázhálózat építéséhez milyen formában járul hozzá. A beérkezett nyilatkozatok összesítése után a júniusi testületi ülésen születhet döntés a gáztársulás megalakításáról. — volt... Ma 75 esztendeje a legutóbbi gyöngyösi nagy tűzvésznek. Korabeli feljegyzések emlékeztetnek a szörnyű eseményre... „...délután öt órakor tomboló szélvihar közepette kaptuk a jelzést, hogy a közkórház mosókonyhájának teteje kigyulladt. Kigyulladt, és el nem képzelhető gyorsasággal vitte a fazsindely tetőtől tova a bajt, és vitte magával százak és ezrek boldogságát, verej- tékes munkájának gyümölcsét...”— olvasom a megsárgult írást, ki tudja, már hányadszor életemben. S beleborzongom ma is, pedig azóta annyi minden történt a városban, ami feledtethetné jó ideje a tragédiát. Az ötvenedik évforduló táján még beszélgettem szemtanúkkal. Egy nyugdíjas tűzoltóval, Patócs Sándor bácsival a Kolozsvári utcában, aztán az egykori kormánybiztossal, dr. Harrer Ferenccel Budapesten, hogy csak érdekesebb riportalanyaimat említsem. Megrázó volt, amit kiegészítésül élőszóban is elmondtak a katasztrófáról, s élmény marad számomra halálomig a találkozásom velük. Emberi számítás szerint még mindig találhatnék olyanokat, akik látták, megszenvedték a rettenetes városégést, még inkább pedig szót válthatnék az újjáépítőkkel is. Most azonban úgy vélem, hogy jobb, ha már nem keresem őket. Megnyugtatóbb nekem is, ha nem szakadnak föl a régen behegedt sebek, a felszáradt könnyek helyébe nem tolulnak frissek. Az lenne a legszerencsésebb, ha a gyöngyösiekkel együtt sikerülne teljesen elfeledni a rettenetes eseményt és a sok nehézséget, ami követte. Ha csakis a jelenre és a jövőre, az újjászületett és tovább terebélyesedő, szépülő településre gondolhatnánk. Mégis eszünkbe jut a múlt minduntalan ilyenkor, május másodikfelében. Hiába a temérdek változás, a harsogó, gyönyörű tavasz és a közelgő nyár megannyi ígérete. Nem tudjuk, nem lehet kitörölni a történteket emlékezetünkből. S nem is szabad! Maradjon csak május 21 -e figyelmeztetőnek, s kapjon országtól-vi- lágtól újra meg újra elismerést, tiszteletet a talpraállás, ami a nevezetes dátumot követte. Őrizze meg az építész Warga Lászlóról, s a hajdani kormány- biztosról —javaslatomra — nevet kapott gyöngyösi utca. Utóbb, valamikor pedig talán megragadóbb, maradandóbb emlékmű is a városban...! Gyóni Gyula Játszótéravató Lőrinciben az önkormányzat oktatási, kulturális és sportbizottságának képviselői jó ideje tervezik a gyerekek számára egy vonzó játszótér kialakítását. Erre a célra pályázat útján nyertek jelentősebb összeget, amelyből faragott fajátékokat vásároltak a pilisi parkerdőből. A képviselő-testület további, csaknem 40 ezer forintot szavazott meg a játszótér parkosítására. A volt pártház mögötti területen napok óta folyik a terep- rendezési munka, s az elképzelések szerint május 22-én, pénteken a létesítmény avató- jára is sor kerülhet. Ezen a napon a város óvodásai vehetik birtokukba az átalakított területet. A későbbiekben egyéb szabadtéri rendezvények lebonyolítását is tervezik itt. Képviselő-testületi ülés Lőrinciben Hogy tiszta legyen a város...-jd Varga Antal polgármester vezetésével megtartotta soros ülését Lőrinci város képviselő-tes- tülete. Mindjárt a tanácskozás elején parázs vita bontakozott ki néhány képviselő között éppen lapunk május 11-i, „Én vagyok a bögöly... ” című cikke nyomán: ez — mint kiderült — „lehetőséget adott a szólásszabadság többféle értelmezéséhez ”. A továbbiakban a testület megtárgyalta és elfogadta a köz- tisztasági helyzetről szóló előterjesztést, s egy állásfoglalás is született: a a lakossági hulladék elszállítására a Hatvani Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft. kap megbízást, s a díjfizetés az eddigi, szobánkénti elszámolás helyett személyenkénti számlázással történik. Nem alakult ki viszont egyetértés a helyi áfész kérelméről, miszerint a szövetkezet üzemanyagkutat szeretne létesíteni az Árpád úti vasbolt előtt: a „nemmel” szavazók kerültek többségbe. Egy önálló képviselői indítvány nyomán a testület megtárgyalta, majd — hosszas módosítási és szavazási procedúra után — elfogadta az új munkabizottságokról szóló előterjesztést, így a jövőben négy bizottság működik: a városfejlesztési és ellátási, a népjóléti, a pénzügyi, valamint a kulturális és sportbizottság. Az ügyrendi bizottság megszűnik, feladatait egy külön erre a célra alakított testület veszi át. A testület egyébként az oktatási, egészségügyi, hagyományőrzési, valamint a sajtóval kapcsolatos szakfeladatok ellátására tanácsnokokat választott. A későre nyúlt tanácskozás gyér lakossági érdeklődés mellett zajlott, mindössze egyetlen felvetés hangzott el: a helyi futballcsapatot ezentúl nevezzék Lőrinci Kinizsinek. A dögkút is betelt Szajlán (Folytatás az 1. oldalról) Horuczi Flórián zz azóta már elkészült új községházán fogad, s nem lepődik meg érdeklődésemen. — Vártam már, hogy rendbe lehessem ezt az ügyet a nyilvánosság előtt is—mondja —, mert nagyon súlyos rágalmak is elhangzottak. Lehet, hogy engem becsapott a vállalkozó, de az is előfordulhat, hogy a képviselő- társak mérték fel rosszul a dögkutat, hiszen azt a plafontól kell számítani. Várhatóan a tsz-veze- tőség is be fog szállni, hiszen többségükben az ő elhullott állataik voltak a dögkútban. De — szerintem — ez a dögkútproblé- ma csak ürügy, régóta kerestek már egy ilyet, hogy belém köthessenek. Az a baj velem, hogy terpesi születésű vagyok, s ma is mindennap meglátogatom a 73 éves apámat, aki a terpesi községháza mellett lakik. Sokan ebből arra következtetnek, hogy oda járok kapcsolatokat tartani, pedig ez nem igaz... Nincsenek persze egy az egyben ellenem, néhányan kiállnak mellettem a testületből, de a többséget borzasztóan zavatja, hogy én itt magasan megnyertem a választást. Talán az a bajuk, hogy sokkal kevesebb szavazatot kaptak, mint én. Ez az ellentét azonban — úgy látom — most már végigkíséri a ciklust, itt, Szajlán, nem fogunk kibékülni. Főleg azok után nem, hogy bosszúból megszüntették a félállásomat is, s most már csak kétszer fél napra kell bejárnom egy héten. Ezek alapján azt állapíthatjuk meg, hogy Szajlán ugrott százezerforint és egy félállás. Vélhetően egyik sem lesz már meg, az egykori tulajdonosok — a falu és a polgármester—bottal üthetik a nyomát. Az üres dögkútba pedig azóta is szállítanak állatokat: van már benne egy elhullott tehén, egy ló és egy kisboijú, de nagyon sokára lesz még újra tele, bizonyára sokkal később, mint ahogy túlcsordul majd az a bizonyos „szajlai pohár”... Kovács Attila A V ONE A VILÁG, HA VELÜNK UTAZIK! Tovább tart a kedvezményes akció! (10-30 %-kal olcsóbban) Spanyol, olasz, görög és török tengerparti üdülések! A jelentkezők között 2 személyes egyiptomi utat sorsolunk ki. Biztosítsa repülő- és vasúti jegyét az Expressnél! Express Utazási Iroda Eger, Széchenyi u. 28. Tel.: 10-757,12-864,11-865 12-864 ^ ^Telefax: