Heves Megyei Hírlap, 1992. május (3. évfolyam, 103-127. szám)

1992-05-19 / 117. szám

HÍRLAP, 1992. május 19., kedd SPORT 7. Megyei labdarugo-bajnoksag Kiütötték Abonyban a Halászt A megyei labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában a már bajnok Füzesabony gárdája fölényes győzelemmel örvendeztette meg né­pes szurkolótáborát. A rangadónak is minősíthető találkozón az abonyiak képletesen szólva a padlóra küldték ellenfelüket. Ez a forduló egyébként a magabiztos győzelmeké volt, hiszen a Novaj, a Selyp, a Poroszló és a Domoszló is nagyarányú győzelmet aratott. Az alsóházban a recski focisták Sírokban elért döntetlenjükkel lé­péselőnyre tettek szert a többiekkel szemben. A találkozóról siroki tudósítónk, Varga Tibor etikai okokra hivatkozva nem volt hajlan­dó anyagot adni. A miértre szerdai foci-visszapillantónkban kísér- liink meg választ találni. A mérkőzésekről a következő tudósításo­kat kaptuk: Atlétikai diákolimpia Kovács Viktor nyerte a klasszikus számot A napokban Hatvanban tar­tották meg Heves megye közép­fokú tanintézeteinek atlétikai diákolimpiáját. A klasszikus számban, a 100 méteres síkfutás­ban a hevesi Kovács Viktor meg­szorítás nélkül elsőként szakítot­ta át a célszalagot. Edzője, Tóth Gyula elmondta, hogy a 10,9 másodperctől az idén még lénye­gesen jobbat vár tanítványától, mivel a gyorsítómunkát még el sem kezdték. A lányoknál emlí­tést érdemel a hatvani Kaszás Edit teljesítménye, aki négy íz­ben is a dobogó legfelső fokára állhatott. A győztesek eredményei. Fiúk. V. korcsoport. Gerely: Füleki (Vak Bottyán) 45,84 m. 110 m gát: Nádasi (Berze-gimn.) 18 mp. 1500 m: Nagy (Gárdonyi- gimn.) 4:21. 400 m: Pálosi (egri közgazdasági) 58,2 mp. Hár­masugrás: Herpai (Gárdonyi- gimn/) 12,23 mp. Súlylökés: Szabó (Berze-gimn.) 11,33 m. Magasugrás: Ködmön (gyön­gyösi mezőgazdasági) 185 cm. 100 m: Kovács (Heves) 10,9 mp. Diszkosz: Ködmön 30,68 m. 200 m: Kovács (Heves) 23,1 mp. Távolugrás .Varga (hatvani Szé­chenyi) 635 cm. 800 m: Hídvégi (gyöngyösi mezőgazdasági) 2:18 3000 méter: Vadász (egri Dobó) 11:46. IV. korcsoport. 110 m: Laska (hatvani 213-as) 15,6 mp. Gerely: Kucsma (egri Dobó) 37,64 m. 100 m: Pataki (gyöngyösi 214-es) 11,8 mp. 1500 m: Mészáros (gyöngyösi Bajza) 4:35 400 m: Banos (egri Dobó) 58,1 mp. Súlylökés: Mol­nár (egri 212-es) 12,87 m. Ma­gasugrás: Reviczki (gyöngyösi mezőgazdasági) 182 cm. Távol­ugrás: Virág (gyöngyösi mező- gazdasági) 614 cm. Diszkosz: Varga (egri Dobó) 26,86 m. Csa­patverseny. Súlylökés: egri Dobó (Kucsma, Varga, Banos, Kiss) 10,12. Magasugrás: Heves (Bat- ki, Kormos, Rédei, Rohánszki) 167,25. Távolugrás: gyöngyösi Vak Bottyán (Tóth, Viszneki, Antal, Bíró) 559 cm. 4x100 m: Heves (Ballagó, Godó, Kovács M., Kovács T.) 46,9. 4x400 m: gyöngyösi Berze (Juhász, Tóth, Reinhard, Szabó) 3:57 4x1500 m: hatvani 213-as (Urbán, Las­ka, Gulyás, Jakus) 18:05,9. Lányok. V. korcsoport. 3 km gyaloglás: Berkes (hatvani Baj­za) 15:50. Diszkosz: Szénási (hatvani Bajza) 28,40 m. 1500 m: Toldi (gyöngyösi mezőgaz­dasági) 5:50. 100 m: Balázs (Heves) 13,1 mp. Távolugrás: Varga (gyöngyösi mezőgazdasá­gi) 478 cm. Gerely: Szigeti (hat­vani Bajza) 30,56 m. 200 m: Tóth (Heves) 28,4 mp. Súly lö­kés: Pataki (egri mezőgazdasági) 9,58 m. Magasugrás: Nagy (egri Gárdonyi) 152cm. #(90m:Bara­nyi (hatvani 213-as) 2:41. 3000 m: Berkes (hatvani Bajza) 11,38. IV. korcsoport 1500 m: Varga (gyöngyösi 214-es) 5:40. Ge­rely: Nagy (gyöngyösi Berze) 35,12 m. 100 m: Kaszás (hatvani 213-as) 12,5 mp. Távolugrás: Kaszás 494 cm. 400 m: Kaszás 64,4 mp. 100 m gát: Kaszás 16,2 mp. Súly lökés: Tóth (egri keres­kedelmi) 8,82 m. Magasugrás: Kovács (Heves) 135 cm. Csapat- verseny. Távolugrás: Hatvani 213-as (Kaszás, Suhaj, Hegedűs, Kelemen) 430,5 cm. Magasug­rás: Heves (Kovács, Perez, Kontra, Balog) 127,5 cm. 4x100 m: Heves (Ribárszki, Balázs, Kovács, Tóth) 54,6 mp. Füzesabony—Gyöngyöshalász 4-0 (2-0) Füzesabony, 500 néző. V: Matinka (4), Csobán, Kiss. FSC: Varga — Novák Z., Pol­gár, Novák T., Gál, Sűrű (Csó­ka), Sípos (Palkó), Sima, Nagy, Fehér (Baranyai), Bocsi. Mb. edző: Varga László. Gyöngyöshalász: Horváth — Gódor, Veress, Jerem (Zimá- nyi), Szabó I., Komjáti, Asztalos, Tóth, Incze, Szabó II., Bódi (Fricz). Edző: Szabó Gyula és dr. Ördög István. Kedves jelenet játszódott le a mérkőzés előtt, amikor a baj­nokcsapatjátékosait virággal kö­szöntötték az FSC NB Il-es női kézilabdázói. Sportszerű mérkőzésen a minden csapatrészükben jobb abonyiak ilyen arányban is meg­érdemelt győzelmet arattak. G.: Baranyai 2, Sűrű, Polgár. Jók: Polgár, Gál, Baranyai, Bocsi, ill. Asztalos. Ifik: 3-1. Szigetváry László Novaj—Boldog 3-0 (2-0) Novaj, 150 néző. V.: Polonkai (5). Novaj: Vályi Cs., — Fülep, Bata, Fegyverneki, Bartók L., Csizmadia, Bóta, Bartuska, He­gyi, Vályi A. (Szabó), Horváth. Edző: Barta János. Boldog: Vincze — Katona, Dávid, Oldal, Tóth T., Visi, Imre, Kovács J., Tóth J., Tordai, Őszi. A csapatnak nincs edzője. Nyugodt, higgadt játékkal magabiztosan tartotta otthon a pontokat a Novaj, a mezőnyben jól adogató vendégekkel szem­ben. G.: Hegyi 2, Horváth. Jók: Hegyi (a mezőny legjobbja), Bartók L., Fegyverneki, Hor­váth, ill. Oldal, Őszi. Ifik: 3-1. Gál János Poroszló—Tarnaörs 6-2 (1-0) Poroszló, 200 néző. V.: Gom­bos (5), Polonkai, Dévai. Poroszló: Kohári — Nagy S., Nyikes, Görbe, Rajna, Birinyi (Eszenyi), Takács, Csirmaz, Nagy I., Habóczki, Himer (Var­ga). Edző: Görbe Károly. Tarnaörs: Sütő — Peredi, Ki­rály, Mága T., Mága L., Bangó, Bodonyi, Csomós, Kerek, Agócs, Varga. Edző: Sütő Lász­ló. Időnként igen erős szélben, nagy iramú mérkőzést vívott a két csapat. A hazaiak főleg a má­sodik félidőben nyújtott játékuk­kal ilyen arányban is rászolgáltak a két pontra a lelkesen küzdő ör­siek ellen. Kiállítva: Varga Ist­ván. G.: Nagy I. 3, Birinyi, Csir­maz, Himer, ill. Király 2. Jók: Habóczki (a mezőny legjobbja) és az egész hazai csapat, ill. Sütő, Király. Ifik: 2-0. Orosz Károly Tenk—Makiár 3-1 (2-0) Tenk, 150 néző. V: Szilvási (4), Répás, Safranka. Tenk: Csukás — Berecz, Mudriczki, Markóczi, Csuhay, Nagy, Sasvári, Varga, Kovács (Oszlánczi), Jónás, Bakos Gy. (Káló). Edző: Káló Mihály. Makiár: Misz — Szurovcsik, Sumi, Nagyfejeő, Kővári, Alter, Sinka, Csomós, Szigetvári (Stokker), Képes, Sasvári. Edző: Kása Mihály. Alacsony színvonalú mérkő­zésen a tenkieknek nem jelentett különösebb gondot a lelkesen küzdő vendégek legyőzése. G.: Nagy 2, Kovács, ill. Nagyfejeő. Jók: Nagy (a mezőny legjobbja), Markóczi, Csuhay, ill. Szurov­csik, Alter, Sinka. Ifik: 3-1. Nagy Lajos Pétervására—Heves 1-3 (0-1) Pétervására, 300 néző. V.: Szabó (3), Berth, Várhelyi. Pétervására: Kovács S., — Ivády A., Ivády P., Földi, Kifusz (Kovács I.), Ivády Z. (Eged), Ország, Fenyves, Bukrán, Kiss, Lénárt. Edző: Bocsi Barnabás. Heves: Szarka — Szalmási, Réti, Ötvös (Budai), Tóth T., Sá­gi, Tóth J., Bódi, Szabó Z., Sza­bó Cs., Balog. Edző: Budai Sán­dor. Görcsös akarás és sok hiba jel­lemezte a péterkeiek játékát, és a súlyos egyéni hibák következté­ben bekapott gólok megpecsé­telték sorsukat. A vendégcsapat szervezetten, jól játszott. A mér­kőzés jobb formában lévő játék­vezetőt érdemelt volna. G.: Fenyves, ill. Szabó Cs., Balog, Kovács I. Jók: Fenyves, Bukrán, ill. Ötvös, Szabó Cs., Balog. Ifik: 0-1. Kovács Zoltán Selyp—Kompolt-Kál 5-2 (2-1) Selyp, 200 néző. V: Ducsai (4) , Berta, Dévai. Selyp: Szendrei — Baranyai J., Kurucz, Szabalics, Pádár (Zelnik), Králik, Nagy (Pász­tor), Molcsán, Baranyi G., Smid, (Szabó R.), Kerepesi. Edző: Varga József. Kompolt-Kál: Ancsán (Puso- ma P.) — Klein Z., Ürmös, Báder F. , Báder J., Farkas R., Lázók (Bitó), Török, Grabecz, Farkas O., Pusoma L. Edző: Klein Fe­renc. Jó iramú, változatos, sportsze­rű mérkőzésen a vendégek egy órán át jól tartották magukat, de ezután elfáradtak, és a selypiek útjában már nem volt akadály. A második félidő derekán a 3-2-es hazai vezetésnél Báder J. bünte­tőjét Szendrei remek vetődéssel hárította. G.: Baranyi G. 2, Pásztor, Szabó R., Kerepesi, ill. Báder J., Farkas R. Jók: Baranyi J., Baranyi G., ill. Farkas R., Ür­mös, Pusoma L. Ifik: 2-1. Kerepesi Ferenc Domoszló—ESE II. 4-1 (3-0) Domoszló, 200 néző. V.: Sza­bad (5), Tombor, Szántó. Domoszló: Likker — Hor­váth, Veress, Bekecs, Szőllősi, Nagy (Benga), Molnár, Kovics, Varga (Juhász), Szarvas, La- bancz (Szabó I.). Edző: Péczely Szabolcs. ESE II.: Rozsnaki P. — Tóth G. , Schmidt, Husi, Fónagy, Pa­lotás (Henninger), Fodor, Zaho- recz, Román, Nagy Zs., Nagy G. Edző: Zsidai József. Hűvös, szeles időben, jó iramú összecsapáson a hazaiak végig irányították a játékot, és már az első félidőben háromgólos veze­tést szereztek. A szünet után ki­egyenlítettebbé vált a játék. G.: Szarvas 2, Kovics, Molnár, ill. Román. Jók:Kovics, Szarvas, ill. Román. Ifik: 3-4. Szarvas János Sirok— Recsk 1-1 (1-0) Sírok, 200 néző. V: Sőmen (5) , Széki, Sebők. G.: Takács, ill. Bajkó. A bajnokság állása: 1. F.abony 26 24 1 1 81-9 49 2. Heves 26 16 3 6 44-16 37 3. Poroszló 26 14 2 10 53-47 30 4. Selyp 26 12 5 9 50-29 29 5. Gy.halász 26 12 5 9 45-26 29 6. Tenk 26 10 9 7 40-30 29 7. Novaj 26 13 2 11 41-30 28 8. Sirok 26 9 6 11 46-47 24 9. Domoszló 26 9 6 11 37-42 24 10. ESEM. 26 8 6 12 34-43 22 11. Kompolt 26 7 8 11 26-50 22 12. Recsk 26 7 7 12 31-47 21 13. Boldog 26 8 5 13 24-47 21 14. Tarnaörs 26 8 4 14 35-53 20 15. P.vására 26 9 2 15 36-55 20 16. Makiár 26 4 3 19 24-76 11 Totó­nyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatása szerint a totó 20. fogadási hetének nyereményei a követke­zők. 13 plusz egy találatos szelvény nem volt, 13 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 5.529.357 forint, 12 találatos szelvény 38 darab, nyereményük egyenként 97.006 forint, 11 találatos szel­vény 688 darab, nyereményük egyenként 5358 forint, 10 talála­tos szelvény 7477 darab, nyere­ményük egyenként 740 forint. Négy arany a TK-nak Negyvenedik alkalommal rendezték meg Nyíregyházán a pedagógusje­löltek országos sporttalálkozóját, amelyen az idén először vett részt a Test- nevelési Egyetem. A közel kilencszáz leendő tanár atlétikában, tornában, úszásban, kosárlabdában, valamint kézilabdában tette próbára erejét. Az egri tanárképző főiskola hallgatói igen szép teljesítményt nyújtottak, hiszen négy aranyérmet nyertek, és többek között a férfi kosárlabdázók pedig a harmadik helyen végeztek. Eredmények, torna, nők. Lóugrás: 1. Harmados Éva. Felemás korlát: 1. Nagy Gabriella. Talaj: 2. Nagy Gabriella. 3. Harmados Éva. Csapatban: 3. Egri TK. (Edző: Szalay Gábor). Férfiak: Csapatban: 3. Egri TK. (Edző: Hajdú Pál). Úszás: 100 m mell: 1. Koncz Krisztina. 100 m hát: 3. Udvari Tamás. 100 m mell: 3. Magyar Péter. (Edző: Szilva Jánosné). Atlétika, nők, súly: 2. Tapasztó Ágnes. 3. Rab Mariann. Gerely: 3. Varga Zsuzsa. Távolugrás: 3. Kelemen Csilla. Magasugrás: 3. Takács Zsuzsa. Fér­fiak: Magasugrás: 2. Tigyi József. Súly: 3. Mező Imre. (Edző: Petrovai Jó­zsef és Galambos Sándor). Áz első helyezett női kézilabdacsapat tagjai: Ottó, Farkas, Dobány, Lendvai,Balogh,Irtó,Hantai,Szabó,Gyerő,Kiss.Papp. Edző:BoczÁrpád. A bronzérmes férfi kosárlabdacsapat tagjai: Szánki, Balog, Kadlicsek, Hevér, Gulyás, Kovács, Kátai, Aranyi, Lódi, Gönczi. Edző: Cseh Kálmán. VELENCE 1992. június 19-21. Utazás: Egerből autóbusszal. 1 éjszaka szállás Jesolóban, félpanzióval. Részvételi díj: 5870 Ft. Költőpénz: 2000 Ft. PÁRIZS 1992. július 16-21. Utazás: Egerből autóbusszal. 3 éjszaka szállás, reggelivel, csoportkísérő. Részvételi díj: 15.400 Ft. Költőpénz: 9000 Ft. REPÜLŐJEGYET, VASÚTI JEGYET AZ IBUSZTÓL! Redőny-, reluxa-, harmonikaajtó-, térelválasztó-, zsalugáterkészitést vállalunk vidékre is és közületnek is. Megtekinthető a Centrum Áruház első emeletén, megrendelhető: 36/14-994 telefonszámon. ZPADLÓSZŐNYEG- N VÁSÁR! 40 %-os árengedmény a belga importból származó padlószőnyegekből! Minden kedves érdeklődőt várunk HATVANBAN, a Cukor- és Konzervgyár Művelődési Házában május 18-19-20-án, 8-18 óráig. EXBROKER BT. Röplabdagála Magyar Válogatott—Idegenlégiós Válogatott 0-3 A női röplabdagála visszavágó mérkőzését tegnap este játszották Debrecenben. Papin, Szavicsevics — vetélytársak a Milan hollandjainak Olasz játékoskeringő Mindössze egyetlen forduló maradt hátra az olasz labdarúgó­bajnokságból, így a „Calcio” együttesei fél szemmel már a kö­vetkező fociidényre tekintenek. Rengeteg név merül fel, kijön, ki megy, vagy ki marad? Az egyes gárdáknál milyen változások várhatóak? Az idei aranyérmes AC Milan — a nagyszerű tréner, Capello vezetésével — talán minden idők legjobb és legeredményesebb csapatát építi. Már szinte biztos­sá vált, hogy a három holland sztár, Gullit, az idei gólkirályje­lölt van Basten és Rijkaard a mi­lánói piros-feketéknél rúgja jö­vőre is a labdát. A Milánhoz ke­rül a tavalyi BEK-győztes Crve- na Zvezdától a labdazsonglőr Dejan Szavicsevics, továbbá a franciák „bálványa”, a hazájá­ban idén is a legeredményesebb góllövőnek bizonyuló Jean-Pi- erre Papin. A kupában és a bajnokságban is második helyet elért Juventus- nál merült fel talán a legtöbb név. S tűnik, az „Öreg Hölgy”-höz a frankfurti játékmester, Andreas Möller kerül. Marad a két német hátvéd, Kohler és Reu­ter, bizonytalan a brazil Julio Ce­sar sorsa. A kupagyőztes Panná­hoz szerződik a szakemberek ál­tal az utóbbi idők legnagyobb csatárígéretének tartott kolum­biai Asprilla, aki a paraguayi „Preolimpico”-n, vagyis olim­piai selejtezőkön tűnt fel kima­gasló teljesítményével. Marad a svéd csatár Brolin és a brazil ka­pus Taffarel, megy viszont a bel­ga válogatott Grun. A főváros­ban, a Laziónál amolyan világve­rő együttest akarnak. Már biztos, hogy a klub színében fut ki a pá­lyára a német Riedle, továbbá az uruguayi Ruben Sosa. Az angol „fenegyerek”, Paul Gascoigne érkezése a május 31-én sorra ke­rülő orvosi vizsgálaton dől el. A másik fővárosi gárdánál, az AS Románál marad a három légiós, tehát Hässler, Völler és a brazil Aldair. Jön az Atalantától az ar­gentin Caniggia. Az egykor szebb napokat lá­tott Internéi egyedül Matthäus marad a három világbajnok né­met közül, Milánóba teszi szék­helyét a stuttgarti Sammer, a ju­goszláv gólkirály, aranylabdás Darko Pancsevés a Foggiából az orosz válogatott Igor Salimov. Az UEFA-kupában második he­lyet elért Torinónál marad Scifo és Martin Vazquez, melléjük sze­gődik a Genovától az uruguayi „törpe”, Aguilera. Nagy változá­sok lesznek a leszerepelt Fioren- tinánál, ahol egyedül „BatigoL”, azaz Gabriel Batistuta eresztett gyökeret. Távozik a brazil Ma- zinho és Dunga. A Bayern Mün­chenből Stefan Effenberg Firen­zébe szerződik. A tavalyi bajnok Sampdoria nem tervez nagy át­alakításokat : marad Cerezo és a szlovén Katanec. „Továbbáll” viszont Silas, helyére a Notting­ham Foresttől a színes bőrű Des Walker érkezik. A Cagliari uru­guayi hármasfogata megbomlik, ugyanis távozik Fonseca, marad viszont Francescoli és Herrera. Kisköre Diáknapok — sportprogrammal A Kiskörei Általános Iskolában az idén harmadik alkalommal ren­dezik meg a Vásárhelyi Pál-diáknapot. Május 21-én délután elkez­dődik a program egy kosárlabda- és egy kispályás labdarúgó-mérkő­zéssel. A fő attrakcióra másnap kerül sor, amikor is hat lány- és hat fiú­csapat méri össze kézilabdatudását. Délután a Heves Megyei Hírlap újságíróinak csapata kispályás labdarúgómeccset vív a kiskörei diák­válogatottal. A sportversenyekkel egy időben aszfaltrajzversenyt, egészségügyi vetélkedőt, kézműves-foglalkozást tartanak, s ebből az alkalomból népművészeti kiállítást is rendeznek. GÓLTOTÓ Eger SE—Salgglas — A beküldő neve: Címe: A lapból kivágott szelvényeket legkésőbb péntek délig kérjük a Hírlap címére (Eger, Barkóczy u. 7.) eljuttatni. A labdarúgó-mérkőzés vég­eredményére helyesen tippelők között a Pool söröző két darab vacso­rajegyét sorsoljuk ki. Elmúlt heti nyerteseink: Szalai László Eger, Olasz u. 11., Tűzkő József Visznek, Szondi u. 34. Gratulálunk! Ne feledjék magukkal vinni a személyi igazolványukat! Bérbe adjuk besenyőtelki 15 személyt foglalkoztató varrodánkat V gépekkel, illetve berendezésekkel együtt. Érdeklődni: Besenyőtelek Hanyi u. 5. varrodavezetőnél. Telefon: 39/41-922 J A Május 20-21-én érkezünk az egri Ifi Házba STOP Aki eljön, nem csalódik! STOP Sok nyári árut hozunk. STOP Reméljük, Önök is lestoppolnak nálunk! STOP Szolnoki csapat^

Next

/
Oldalképek
Tartalom