Heves Megyei Hírlap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-11-12 / 87. szám

HEVES MEGYEI EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, HÍRLAP LŐRINCI, PÉTERVÁSÁR4 VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA 1992. április 11-12. szombat-vasárnap A Nap kél: 6.03 órakor, 6.01 órakor, nyugszik: 19.28 órakor. 19.30 órakor, A Hold kél: 12.38 órakor, 13.57 órakor, nyugszik: 2.53 órakor, 3.24 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon LEÓ, SZANISZLÓ valamint GYULA nevű kedves olvasóinkat. A mai LEÓ nevünk eredeti for­mája a „Leonhard” volt, és erede­tét annak köszönheti ez az óger­mán név, hogy a germánok szíve­sen kölcsönözték férfineveiket a nagy erejű állatok nevéből. Az ófelnémet nyelvben ugyanis a „le- wo” (a mai német „Lőwe”) orosz­lánt jelent, a „hart” pedig az „erős, merész” fogalmát fedi. De eredete magyarázható a görög nyelv „le- on”, szintén „oroszlán” nevéből is. Másik nevünk, a SZANISZLÓ szláv eredetű, és főleg a lengyel nyelvben használatos Stanislav formában. Jelentése: dicsőséges. Ősmagyar név a vasárnapi GYULA, amit Ibn Rusztah arab írónak a 900-as évek táján írt A becses drágaságok című földrajzi munkájából vett idézet bizonyít: „A magyarok harc és védelem dol­gában, de egyebekben is valameny- nyien arra hallgatnak, amit gyulá­nak nevezett főnökük parancsol nekik.” Ezt a méltóságot Szent Ist­ván államrendjében a nádor vál­totta ugyan fel, de személynévként fennmaradt. A 16. századtól kezd­ve azonban kiveszett a használat­ból, és csak a múlt században kö­szönheti újjászületését annak, hogy Széchenyi István a Hitel című munkájában felvette a magyar ere­detű nevek közé. Várható időjárás ma és holnap: Bár néhol még mindig számítani lehet kisebb-nagyobb esőre, azért már egyre több helyen lesz napsü­téses az időjárás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul majd. c mozi 3 EGRI URÁNIA Du. 3, 6 és este 9 órakor: Hook EGRI BRÓDY 11- én du. 5 órakor: Erotikus fantáziák (Capriccio) 12- én du. 5 és este 7 órakor: Rendőr­akadémia 6. EGRI PRIZMA Du. 5 és este 7 órakor: Thelma és Louise GYÖNGYÖSI PUSKIN 11-én du. fél 2-kor filmklub: Metró 11-12-én: du. 4 és este 6, 8 órakor: Börtöncsap­da HATVANI APOLLÓ Du. 4 órakor: Cindy meséi Este 6 és 8 órakor: A bárányok hallgatnak HATVANI KOSSUTH Este 6 órakor: Meghalsz újra FÜZESABONY 11- én este 6 órakor: 12- én du. 4 és este 6 órakor: Trükkös halál 2. HEVES 11- én: Harley Davidson és a Marlboro Man 12- én: Air America PETŐFI­BÁNYA 12-én: Robin Hood RECSK 11-én: Kutyaparadi­csom [időjárás] Mit főz Ciliké? Ételrecept a Família Kft.-ben — „...végy egy nagy levegőt. Tedd félre gondjaidat (nehéz lesz). És most főzzünk! ” Esztergályos Cecília, aki imád főzni — de sohasem tartja be a szakácskönyvek előírásait, hanem improvizál —, a Família Kft. vasárnapi adásában elárulja, hogy a napokban megjelent Ételre­cept olvasói számára ő maga is adott receptet. A népszerű televíziós sorozatban is látható lap részletesen is ismerteti, hogyan kell összeál­lítani a „Cecília-flörtöt”, és hogy milyen is a rántott csirke Cecília módra. A 32 oldalas gasztronómiai magazin ezenkívül még legalább öt­ven receptet közöl: a hagyományos ételek elkészítése mellett reform- konyhás, kímélő, gyermek-, mikrohullámú stb. recepteket is. Olvas­hatnak benne sztárokról, hazai és külföldi étkezési szokásokról... A lap kapható minden újságárusnál és postahivatalban! A lottó nyerőszámai A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 15. heti lottósorsolá­son a következő számokat húzták ki: 8, 45, 58, 72, 80. • • Összeomlott a strandfürdő Természettudósok százai özönlötték el a minap a japán Tokushima tartomány egyik ten­gerparti strandfürdőjének he­lyét, miután a négyezer négyzet- méter nagyságú terület egyetlen éjszaka alatt — egyelőre megma­gyarázhatatlan módon — össze­omlott, hosszú szakadékot hagy­va a tenger szélénél. Szerencsére a jelenség éjszaka történt, amikor általában kevesen tartózkodnak a strandon, ám a tenger így is el­nyelte a helyszínen tárolt egyton­nányi szárított algát és a szárítás­ra használt kéttonnányi hamut. Eltűnt katonák felkutatása Moszkvában összeült az az orosz-amerikai vegyes bizottság, amelynek feladata eltűnt ameri­kai és szovjet katonák felkutatá­sa. Az ülésen döntés született ar­ról, hogy összesen öt munkacso­portot hoznak létre, ezek közül négy a II. világháború és a hideg­háború idején a Szovjetunióban eltűnt amerikaiak sorsának kide­rítésével foglalkozik, illetve azoknak az amerikai katonák­nak a sorsát kutatja, akiknek a koreai és a vietnami háborúban veszett nyomuk. Az ötös munka- csoport feladata pedig az Afga­nisztánban fogságba esett szovjet katonák keresése. Varrótűk a kenyérben Japánban letartóztatták egy pékség vezetőjét, amiért varró­tűket dugdosott egy konkurens gyártó kenyereibe, hogy elriasz- sza a vevőket a vásárlástól. A hi­telrontás őrült módját választó péket tettének elkövetésekor csípte nyakon a rendőrség: Oszaka egyik nagyáruházában figyeltek fel videokamera segít­ségével Tanugaki Jaszuhiróra, amint a péksüteményekbe szur­kába bele varrótűit. A hatósá­gokhoz már két év óta rendszere­sen érkeztek panaszok a kenyér­ben, péksüteményekben talált tűkről, de mindmáig nem sike­rült a tettes nyomára bukkanni. ( színház ) Gárdonyi Géza Színház 11- én 14 órakor: Pinokkió (Bérletszünet) 19 órakor: Mesél a bécsi erdő(Dlyés-bérlet) 12- én 19 órakor: Szentivánéji álom (Bérletszünet) ^ s, Rádió Eger műsora Adás: 16.00-19.00 óráig a 66,75 MHz-es URH-sávban, kábelen. V J SZUPEREXPRESSZ Könyveltessen a Schafer & Köny­velő Irodával! Tel.: 36/16-301 .'28863/ 4K________________________ Heves központjában bútorozott összkomfortos lakást bérelnénk 6 hónapra. Albérlet is érdekel. He­ves, Arany J. út 1. Tel.: 39/11-244 reggel 8-16 óáig. *30647/2H ______ Z álogfiók Hatvan, Rákóczi út 33.*30683/4H_________________ N SZK-ban végzendő munkához szabad kontingenssel rendelkező céget keresünk. Tel: 37/63-619. SZEFA Kft.’30851/2K Eger belvárosában 1,5 szobás öröklakás eladó. Érd.: az esti órák­ban a 36/15-948-as telefo­non.'3Q945/2K________________ Eg erszalókon hőforráshoz közel 757 m2 telek eladó. Érd.: 36/16- 682 telefonon.'30952/2K_________ Ú J ÉKSZERBOLT Gyöngyösön: új és régi ékszerekkel, ezüst dísz­művel és órákkal várja kedves vá­sárlóit PLESS ÉS FOX ékszerüzle­te Kossuth U. 17. *30953/1K lasztékban kaphatók. Új szállítás! Kápolna, gumiszerelő műhely. *30976/1K ___________________ 8 éves 1500 S Zsiguli felújítva, ext­rákkal eladó. Megvételre keresek PB gázpalackot, bolti mérleget és mázsás mérleget. Nagy Mária Si- rok, Rózsa út 4. '30987/ik_______ M elegkonyhás vendéglátóipari egység alkalmazottat keres pultos, felszolgálói munkakörbe. „Igényes megbízható munka 31018” jeligére a kiadóba, Eger, Pf. 23, *31018/1 k Opel Kadett 1,2S eladó. Eger, Rá­kóczi út 15. III. em. 10. *31019/1 k Olaszos fazonú férfi bőr félcipők reklámáron 1300 Ft/pár eladók, amíg a készlettart. Tel: 36/19-822. Eger, Egri Csillagok u. 17. *31033/1 h Pianínó jó állapotban reális áron eladó. Tel: 36/10-123.*31Q54/ik Zastava 7 éves eladó. Érd.: 36/24­261 *31058/1K_____________________________ Do moszló, Petőfi út 39. 2 szobás lakás eladó. Érdeklődni: a helyszí­nen.*3i060/iK Használt gumiköpenyek nagy vá- Megkímélt állapotú 1200 S Lada eladó, esetleg kis Polskit beszámí­tok. Érd.: Eger, Dobó u. 9. Tel: 14- 637. *31061/1K____________________________ G épkocsitárolót keresünk Eger belvárosában tartós bérletre. Aján­latokat „Toledo 31062” jeligére a ki- adóba, Eger, Pf. 23. *31062/1H 7,5 éves 2105-ös Lada eladó. Eger, Baktai út 16.*31063/ik__________________ 1 éves, ötajtós 1500 cm3-es, kata­lizátoros középszürke Lada Sama­ra extrákkal eladó. Irányár: 600 eFt. Érdeklődni: vasárnap Felnémet, Borsodi U. 15. *31064/1 h________________ Gázolaj eladó 30 Ft/I. Tel: 37/11 ­902*31067/1 H_________________ Fia t Unó 1,3 D eladó, 4,5 éves. Jászszentandrás, Rákóczi út 56.*31068/1H_________________ Feke te középuszkár kölykök el- adók. Eger 16-599. *31069/1K_________ 1 szobás házrész eladó. Érd.: 36/ 17-163.____________________ 3-AS FŐÚT MELLETT A 105. ÚTONÁLLÓ BÜFÉBEN ÉJJEL­NAPPAL KAPHATÓ A HEVES ME­GYEI HÍRLAP! KÖZLEMÉNY Elveszett a CLIP Kft. 3 db bé­lyegzője, cégbélyegző felirata: CLIP Ipari Termékeket Gyártó és Forgalmazó Mezőgazdasá­gi és Kereskedelmi Kft. Péter- vására Köztársaság út 50/A. Bankszámla és adószámmal ellátott bélyegző: 356-10171, 2543335-2-10 és egy sima banknál használt. Ezen bé­lyegzők április 8-tól érvényte­lenek. A TIT Komárom-Esztergom Megyei Egyesület felnőttek részére GÁZVEZETÉK- és KÉSZÜLÉKSZERELÓI SZAKMUNKÁSVIZSGÁRA ELŐKÉSZÍTŐ tanfolyamot indít. Jelentkezni lehet személyesen, telefonon vagy írásban a TIT Komárom-Esztergom Megyei Egyesületnél, Tatabánya I. Semmelweis út 5. Telefon: 34/23-251, 23-961. Heves Megyei Hírlap, az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. * Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE Felelős szerkesztő: Budavári Sándor, dr. Szalay Zoltán * Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓ, az AS-M Heves megyei irodavezetője. * Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301. (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Hirdetés: 20-880. Telex: 063-349. Telefax: 36/12-333 * Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet- hetőbármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp. XIII. Lehel u. 10/a 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hóra 245, negyedévre 735 forint. * Egri Nyomda Eger, VmcellériskolajJ:_^sz1Jjelelős_yezető^jCo2kaj£szlójHUJKSPn)865^91B^ Rendőrségi ügyelet... A tárgyalóteremből A paragrafusa birodalmábai ik 1 Dajkamese az előállítóban A tulajdonosok figyelmetlen­sége, felületessége is oka annak, hogy egyre gyakoribbak a gépko­csilopások. Legtöbbször az for­dul elő, hogy gazdáik nyitva hagyják az autókat... Március 29-én L. Oszkár egri lakos a Klapka utcában felejtette nyitott ajtóval kocsiját. Abból ki­emelték az irattárcáját, benne bűncselekményre bármikor fel­használható személyi irataival, valamint 4 ezer forintjával. Ugyanezen a napon, szintén Egerben az orosházi D. Irén au­tója tetszett meg a lengyelpiacon egy enyveskezűnek. Annak elle­nére, hogy a jármű a tulajdonos sátra mellett állt, ő azt felnyitot­ta, s ellopta a nagy sporttáskát belőle. Ezzel kellő fejfájást is okozott az orosházi nőnek, mert mint elmondta, abban 38 pár(!) cipő volt, összesen 42.800 forint értékben. Fényes nappal, délelőtt tulaj­donították el április 6-án Hat­vanban a boldogi S. Ferenc Mer­cedes típusú személyautóját. Hát persze, ennek ajtaját is nyitva hagyta a gazda, így aztán a két­millió forintot is meghaladja a kára. Csütörtökön, megyejáró kőr­útunkon — Nagy László r. őr­naggyal, a megyei főkapitányság szóvivőjével — épp a Gyöngyösi Rendőrkapitányságon jártunk, amikor izgatott Skoda-tulajdo- nos kereste meg az ügyeletet. Ar­ról beszélt, hogy sárga színű ko­csiját néhány perccel azelőtt pil­lantotta meg az úton, s azt szá­mára ismeretlen személy vezette. A dolog azért is érdekes, mert ja­nuárban ellopták tőle járgányát. Viszont felismerte, hogy a saját­ja, mivel különleges, összeté­veszthetetlen sérülés van rajta. Hamarosan az előállítóban ta­lálkozhattunk a gyanúsítottal, Dankó Pál István gyöngyösi la­kossal. A kérdésekre meglehető­sen furcsa mesét adott elő. Esze­rint januárban keresett kocsit, mert a sajátját — érdekes módon pont ugyanilyen színű Skodát — összetört. A fővárosba ment vol­na éppen, s amikor stoppolt egy autót, a benne ülő cigánygyerek felajánlotta neki, hogy szerez ko­csit. így is történt. Ettől fiútól — írd és mondd — 6 ezer forintért vásárolta meg az ominózus négy­kerekűt. Természetesen adásvé­teli szerződés, átírás nélkül. Ki­cserélte a motorokat, a rendszá­mot, lefaragta az alvázszámot. A múlt évben még hivatásos katonaként szolgált fiatalember­nek persze, a kihallgatok nem igazán hittek. Az eljárást elindí­tották vele szemben, s lesz még ideje azon gondolkodni, hogyan vezesse elő az igazat... A zsákmány: pénztárgép, falióra, ebkozmetikum A rendőrségi jelentések sorá­ban igen nagy a bőség lopások­ból. A legkülönbözőbb érdekes­ségeket veszik magukhoz a tol­vajok, a betörők, amint az az alábbi összeállításból is kiderül. Április 1-jén éjjel, a megye­székhelyen, a Vízimolnár úti óvodából egy telefonkészülékkel távozott az ismeretlen behatoló. A következő éjszaka Recsken a helybéli K. Pálné vegyesboltjá­ban tett látogatást még nem is­mert személy, aki elég bonyolult módját választotta a bemenetel­nek: kibontotta a tetőt. Alapo­san körülnézett, s végül egy Or­mon, egy Elka típusú pénztárgé­pet, valamint két Sharp zsebszá­mológépet zsákmányolt. Ugyan­ezen az éjszakán besétált valaki G. J. egri lakásába is. Könnyen tehette, hiszen az ablak nyitva volt. A betörő egy faragott fali­órát és egy Mária tűzzománc aranykeretes medált vitt el. A Füzesabonyi Rendőrkapi­tányság munkatársai viszont 119 műsoros videokazetta után nyo­moznak, ezek értéke legalább 400 ezer forint. Ez az érték egyébként a városi művelődési ház videotékájából tűnt el. Április 3-ára virradóan betör­tek — az ablak bezúzása után — az egri kisegítő iskolába is. Bent két helyiség ajtaját is összetörték, s végül egy videomagnóval, 10 videokazettával és némi kész­pénzzel távoztak az ismeretlen tettesek. Az sem újdonság saj­nos, hogy újra betörtek a gyön­gyösi Aroma Kereskedelmi Vál­lalat Gyöngyösorosziban lévő raktárába. A felettébb éhező el­követők 50 ezer forintnyi élelmi­szert pakoltak be kocsijaikba. Gyöngyös volt a helyszíne an­nak a sajátos tolvajlásnak, ami­nek során április 5-én éjjel a helybéli T. Tibor üzletének kira­katát feszítették ki, és tizenegy- ezer forint értékben kutyakoz­metikumot tulajdonítottak el. Valamennyi vagyon elleni bűncselekmény esetében az ille­tékes kapitányságok folytatják a nyomozást. Baltával fenyegette családját Sajnálatosan egyre gyakorib­bak az erőszakos jellegű bűncse­lekmények is. Az Égri Rendőrkapitányság garázdaság bűntettének alapos gyanújával folytat nyomozást Buksi Imre 23 és Seenger Pál 22 esztendős egri lakosok ellen. A vizsgálat eddigi megállapításai szerint április 4-én éjszaka az említettek az egykori Taverna helyén lévő mulatóban szóra­koztak. Pontosan még nem tud­ni, miért, de verekedés tört ki. Abból alaposan kivette a részét a két fiatalember is. Végül aztán — a rendőrségi megállapítás szerint — Seenger riasztópisztolyt vett elő, s azzal rálőtt F. Ferenc egri lakosra. Utóbbi könnyű sérülést szenvedett. Április 6-án az apci Sebők Sándor János hagyományos össznépi játékot talált ki család­jának, ugyanis feleségét és két kiskorú gyermekét baltával fe­nyegette meg, majd este kizavar­ta őket az utcára. Sebőkkel szemben a rendőrség garázdaság alapos gyanúja miatt folytatja az eljárást. Szalay Zoltán A POSTABANK ÉS TAKARÉK- PÉNZTÁR RT. P#STA BANK DEVIZA­KAMATAI 1992. április 8-tól Látra szóló Lekötött 1 havi 3 havi 6 havi 12 havi ATS 4,50 8,60 9,05 9,10 9,15 AUD 2,00 3,90 4,80 4,90 5,00 BEF 2,00 4,75 7,90 8,10 8,40 CAD 3,00 5,00 6,15 6,20 6,30 CHF 3,50 6,85 7,80 7,80 7,90 DEM 4,30 8,60 9,15 9,20 9,25 DKK 2,00 5,00 8,25 8,40 8,65 ESP 1,00 5,20 5,30 5,40 5,50 FIM 2,00 4,85 5,50 6,00 7,00 FRF 4,00 8,30 9,10 9,15 9,25 GBP 6,50 9,60 9,90 9,95 10,00 ITL 4,00 7,50 10,80 10,95 11,00 JPY 1,50 2,50 3,50 3,60 3,65 NŐK 2,00 5,00 5,30 5,50 6,00 NLG 2,00 7,90 8,75 8,85 8,95 SEK 4,00 7,05 10,50 10,55 10,65 USD 2,50 3,50 3,80 3,95 4,20 Egri Fiók Eger, Fellner Jakab u. 1. Gyöngyösi Fiók (Gagarin Munkásszálló) (a Líceum mögött) Gyöngyös, Róbert Károly u. 19. Telefon: 36/10-422, Telefon: 37/11-045,13-160

Next

/
Oldalképek
Tartalom