Heves Megyei Hírlap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-04-05 / 81. szám
I 15121a: H ÍRLAP, 1992. április 4—5., szombat-vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN 9. Hej, azok a bizonyos egri lányok. Szépségükről, csalfaságukról, büszkeségükről vers íródott, nóta szólt, meg- ihletett festőt, szobrászt. Az elmúlt hét végén pedig fotóriporterünket. Nézzék csak a képeket, s gyönyörködjenek! Ebben a mezőnyben lett Magyarország szépe Patkó Dóra egri főiskolai hallgató, aki egyszerű diáklányként érkezett a békéscsabai Hotel Fiumébe, s királynőként távozott onnan, tovább öregbítve az egri lányok jó hírnevét... Kép: Szántó György Szöveg: Kis Szabó Ervin Lányok a Fűimében... Burgenlandi üzenet Egy ufonauta Bécsből Léka varázsa Voltaképpen nem az osztrák fővárosból jött, hanem ott találkoztam vele. Pontosabban képmásának szoborba mintázott változatával. A krőzusi kincsekben bővelkedő Szépművészeti Múzeum egyik egyiptomi termében babonázott meg tekintetével. Kétezer-hatszáz évnyi távolságból pillantott rám. Mindent- tudóan, bölcsen, rezignáltan. Nem is huszadik, hanem harmincadik századi intelligenciával. Ott döbbentem rá, hogy elsősorban miatta szántam rá magam erre az utazásra. Hívott, megsej- tetlenül, ismeretlenül is. Amolyan önvizsgálatra, értékkutatásra, hit-akkumulátoraim feltöltésére. Idegenül szerénykedett a hozzá képest góliátnyi relikviák között, s mégiscsak rá kellett, lehetett figyelni. Két fiatal kísérőmet hasonló hangulat szállta meg. Álltunk, s tudatosult bennünk az a messziről továbbított jelzés: a szépség, az értelem, az ironikus töprengés, a gunyoros ajakrezdülés mögött megbúvó vegytiszta humánum úrrá lesz az egymást üldöző századokon, hirdetve a mindenkori lét megkérdőjelezhetetlen célját. S azt is, hogy a fejlődés — bármennyire is kacskaringós utakra siklik — hosszú távon csak előre ível. Oda, ahol nincs mocskolódás, szenny, gerinctelen szerepjátszás, önző pénzimádat. Oda, ahol a zabolátlan szellem egybeolvadhat az érte lüktető Univerzummal. 1. Igen, ezért rendelt sorsom e túrára, arra a kirándulásra, amelyre az egri Eszterházy Tanárképző Főiskola Honismereti Köre invitált. Vezetőjüket, dr. Misóczky Lajost közel két évtizede becsülöm. Most azonban be kell vallanom, hogy fogalmam sem volt róla, mennyire rátermett pedagógus. Minden résztvevő precíz programot kapott. Olvashattuk belőle nemcsak azt, hová, mikor fut be autóbuszunk, hanem ajándékként méltathattuk az egyes nevezetességek tömör bemutatását is. Szóval felkészülten térképezhettük fel Burgenland és a hajdani császári székhely szemet-lel- ket gyönyörködtető csodáit. S nem maradt el a ráadás sem. A szimpatikus társaság idegnyugtató atmoszférája. Ezek az épphogy felnőtt hallgatók folyvást önmagukat adták. Fiatalos természetességgel, amolyan huszonéves romlatlansággal, közvetlenséggel. 2. A néhol hó borította, ám mégis tavaszt sóvárgó hegyek féltőén vigyázták ezt a festő ecsetjére kívánkozó tájat, s természetesen a völgyekben megbújó takaros jómódról valló településeket. Felsőpulyán, azaz Oberpullendorfban, a magyar polgár- mester fogadott minket. Jó szóval, könnyű fehérborral és ízes falatokkal. S aztán beszélt. Arról a múltról, amely sokáig arrafelé sem volt tejben-mézben dúskáló Kánaán. S a polgárokról is, akik bizony egyre kevésbé kötődtek régi hazájukhoz. 1945 után őket nem gyötörte a hozzá nem értők hada által meghonosított bolsevik diktatúra, kezdeményezhettek, vállalkozhattak, kibontakoztathatták adottságaikat. Lapjaik bejöttek, valamennyien lendületesen gyarapodtak, így aztán beolvadtak a nekik lehetőségek regimentjét kínáló közösségbe. Csak mára ébredeznek az egykori érzelmek, szövődnek a kapcsolatok, amelyekre annyi minden emlékezteti őket. 3. Elég csak a történelmet faggatni. Barangolunk Léka — Lockenhaus — épen maradt várában. S azok a termek hirtelen benépesülnek. Ez az erősség megálljt parancsolt a tatár hordáknak, s későbbi gazdáik közt olyan személyiségek akadtak, mint Er- dődy Péter, Nádasdy Tamás. Aztán Ferenc fia, a híres „fekete bég”, az evangélikus egyház nagy patrónusa. S nem hiányozhat a sorból a hírhedt Báthory Erzsébet se... Kinézünk az ablakokon, mintha légi felvételt készítenénk, megilletődve a természet teremtőkészségén. Ugyanez az érzés kísért a fraknói erősségben is. Ezek a grófok elpazarolták mesés javadalmukat, hogy aztán az Esterházyak, ez az uralkodóhű família telepedjen örökükbe. Örök civilként viszolyogtam fegyverarzenáljuktól, az erőszakot sugalló otromba puskáktól, ágyúktól. Odakint is esőfelhők sorjáztak, mintegy nyomatékolva a ki- látástalanságot. 4. Aztán abban a metropolisban jelképesen is győzedelmeskedett a felhők mögül kibukkanó Aranynap. Ezt a hatást már az sem zavarta, hogy a büszke Burgban seny- vedtem a Habsburgok fantáziátlansága, hivalkodóan üres gazdagsága miatt. Lakosztályaik nélkülöztek minden ötletet. Sovány agyú berendezőik francia földre kacsintgatva ügyetlenül másolták — méghozzá variálatlanul — a frank könnyedséget. A Szent István-dómban viszont a névtelen mesterek remeklése gyönyörködtetett. Azo- ké, akik hittek abban, hogy a mű halhatatlanságot garantál az alkotónak, s arra nevel, hogy az esztétikum igazabbá edz mindnyájunkat. 5. Végül az a titokzatos arc onnan a fáraók birodalmából. Valaki, aki talán szupercivilizáció küldöttjeként próbálta finomabbá mintázni azokat a torzonborz kétlábúakat, akiknek semmi közük nem lehetett az emelkedettséghez. Lehet, hogy rezignált, de mégis üzen. Azt, hogy minden semmibe hull, csak a megszenvedett művészet örök. Rettegett hatalmak összeomolhatnak, de ez a tekintet épp olyan friss, mintha azok a szemek most villannának ránk. Gyámolítóan, megértőén, okosan, okulásra sürgetve. Minket, s a nyomdokunkba lépőket egyaránt. Pécsi István X« Húrom arc az ősi Egyiptomból
