Heves Megyei Hírlap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-27 / 99. szám
HÍRLAP, 1992. ápriüs 27., hétfő MEGYEI KÖRKÉP 3. Megyei közgyűlés — a gazdálkodásról Szerdán délelőtt 9 órától tartja soron következő ülését a Heves Megyei Közgyűlés, amelynek tagjai ezúttal beszámolót hallgatnak meg a megyei önkormányzat és intézményei elmúlt évi gazdálkodásáról. Szó lesz továbbá a tanácskozáson a tavalyi pénzmaradvány elosztásáról, illetve bizonyos pénzügyi ellenőrzések tapasztalatairól, valamint a fogyatékos gyermekek óvodai, iskolai ellátásának megyei helyzetéről is. Munkáspárti majális Majálisra készül Egerben a Munkáspárt: terveik szerint május 1 -jén délelőtt tíz órától ünnepi megemlékezést tartanak a bervai lakótelepen, majd később közös szórakozásra invitálják a résztvevőket. Életreform az óvodában A füzesabonyi Életreform Klub soros összejövetelét tartják meg szerdán délután 5 órától a városi könyvtárban. A foglalkozás keretében a klub tagjai és az érdeklődők a kézrátételes gyógyítás és életreform az óvodában témakörben cserélhetik ki gondolataikat. Vágtázó Halottkémek A Vágtázó Halottkémek elnevezésű zenekar énekese, Grand- pierre Attila költői estjén vehetnek részt az érdeklődők az egri Ifjúsági Házban ma este hat órától a MÁS alternatív zenei klub szervezésében. Színjátszó-fesztiváli döntő A Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Fesztivál Heves megyei döntőjét rendezik meg a gyöngyösi Mátra Művelődési Központban csütörtökön délelőtt kilenc órától. A rendezvény keretében gyöngyösi, vécsi, j aldebrői, hevesi, siroki. füzes- I abonyi, honi és egri■ színkörök, színjátszó klubbok lépnek majd pódiumra. Az új Munka T örvény könyvről Holnap délelőtt 10 órától rendezik meg Az új Munka Törvénykönyve a gyakorlatban című konferenciát az egri Technika Házában. A rendezvény keretében dr. Pál Lajos a Munkaügyi Minisztérium főosztályvezetője Az új munkaügyi szabályozás rendszere címmel tart előadást. Ezt követi majd dr. Horváth Istvánnak, az MM csoportvezetőjének gyakorlati útmutatója Az új Munka Törvénykönyv fontosabb és az azzal kapcsolatos jog- értelmezés kérdései címmel. Végezetül konzultációra kerül sor a munkajogi vitákkal kapcsolatban, ennek vezetője dr. Kalmár Pétemé lesz. Képcsere A Hírlap április 25-i számának 4. oldalán található — Az igazságszolgáltatás, mint önálló hatalmi ág című — írásunkban képcsere történt. A nem szerkesztőségi hibáért mind interjú- alanyaink, mind pedig olvasóink elnézését kérjük. Mi egy új forróst ajónlunk:- amely kitűnően megközelíthető,- amely igazodik a kisüzietek beszerzési szokásaihoz is,- amely termékeivel a nagyközönség igényeit célozza,- amelynek ár/minőség mutatója kiváló. Ml AZT AJÁNLJUK ÖNNEK, AMIRE MÁR RÉGEN SZÜKSÉGE LENNEI Lapozzon o 7. oldalra! Eredményes negyedévet zárt a Mátrai m // rr Erőmű Hogyan dolgoznak Visontán? Feszített volt az első negyedévben a Mátrai Erőmű Rt. terve. Egymilliárd 105 millió wattóra villamosenergia megtermelését irányozták elő, amelynek teljesítését veszélyeztette az év eleji szénhiány. A kezdeti nehézségek ellenére — a részvénytársasággá történő átalakulást követően — mégis sikeresnek értékelhető az 1992. évi rajt Visontán. Sőt, mint a Hírlap is beszámolt róla, február 20-án termelési rekordot értek el. Arról, hogy végül is miként alakult az első negyedév, a cég műszaki vezetőivel beszélgettünk. Elsőként Bacsa László üzemviteli főosztályvezetőt kérdeztük. — Az első hónap volt a legnehezebb, amikor terveinket két tényező kedvezőtlenül befolyásolta — mondja. — Sajnos, a készletünk nagyon szűkös volt, és a téli időjárás miatt kedvezőtlenek voltak az üzemeltetési körülmények. Természetesen a mellettünk lévő bányaüzemet is sújtotta a rossz időjárás. Ezért az első hónapban termeléslemaradás is bekövetkezett. A február és a március már sokkal kedvezőbben alakult. Megkötöttük a szénszállítási szerződést a bányával, így a tüzelőanyag-ellátás biztosított volt, ugyanakkor az energiarendszer is igényt tartott az erőmű maximális teljesítményére. Végül is az első negyedéves termelési tervünket — igaz, egy kis karbantartási átütemezéssel — túlteljesítettük. — Okozott-e törést az átalakulás az üzemeltetésben? — Az MVMT és a Gagarin Hőerőmű Vállalat részvénytársasággá történő átalakulása az üzemmenetben gyakorlatilag problémát nem okozott. Mindenki időben megkapta a megfelelő tájékoztatást, és dolgozóink megértették az átalakulás lényegét. A nagyértékű villamosenergia-termelő berendezések szakszerű üzemeltetésen túl igen lényeges a megfelelő karbantartás. A feszített terv ellenére az MVM Rt. jócskán lecsökkentette az 1992. évi karbantartási költséget. Erről Stock Béla karbantartási főosztályvezetőnél érdeklődtünk. — Eredetileg minden blokkunkra nagyjavítást terveztünk — mondja. — Az I-II-es, 100 megawattos blokkok állóeszközfenntartásának pénzügyi fedezete valóban nem áll rendelkezésünkre. Sajnálatos módon az elmúlt téli időszak nagyon sok gondot okozott berendezéseinknél: részben kopásból, részben tüzeléstechnikai okok miatt előforduló meghibásodásokról van szó. Gyetvai László műszaki vezérigazgató-helyettest elsőként az erőmű szénellátásáról kérdeztük: — Ügy néz ki, hogy az év hátralévő részében már nem lesz gond — válaszolja érdeklődésünkre. — A tavaszi-nyári időszakban nem is szokott probléma lenni. De a bánya már most készül a téli időszakra. — Melyek a főbb célkitűzések az esztendő hátralévő részében? — Elsősorban az, hogy éves villamosenergia-fejlesztési tervünket teljesítsük. Tekintettel arra, hogy rekonstrukció után állunk, különleges műszaki feladatokat nem terveztünk. Egy fontos környezetvédelmi munkát meg kell említenem. Szeptemberben — kísérleti jelleggel, de üzemszerűen — részleges kénte- lenítést szeretnénk végrehajtani az egyik blokkunknál. (korcsog) A hét végén Ismerkedés a rendőrséggel A motoros járőr „megosztott" nyergében talán a jövő közlekedési rendőrei, női nyomozói ülnek... Sokakkal együtt ők is részt vettek az elmúlt hét végén lezajlott rendőrségi nyílt napon, amelyen a megyei mellett még öt kapitányság szakemberei mutatták be az érdeklődőknek a testület munkáját — a rendőrség napja alkalmából. (Fotó: Perl Márton) A kiskertekben Járványveszély várható Az őszibarack- és mandulafákon már megjelentek a legveszélyesebb gombabetegség tünetei — kaptuk az információt Szend- rey Lászlótól, a Heves Megyei Növényvédő és Agrokémiai Állomás munkatársától. A megfigyelések szerint az ültetvényekben és a házikertekben évről évre jelentős veszéllyel fenyeget egy dérgomba, amely vöröses elszíneződést és fodrosodást okoz a leveleken. Az elmúlt évben is a fertőzés — tavasz táján — járványos méreteket öltött. A fa kérgén, a vesszőin, a rügyeken áttelelő spórák, a fertőzött vesszőkön áttelelt gombafonal és a talajban maradó gomba jelenti a kór forrását. A tömeges fertőzés után már elkésett a védekezés. A járvány kialakulását alapvetően az őszibarack, a mandula rügyfakadása körüli időjárás alakulása határozza meg. A hűvös, csapadékos idő hajlamosít erre. A védekezés sikerét a rügyfaka- dás előtti, réztartalmú szerrel végzett lemosó permetezés alapozza meg. Lombos állapotú fákat viszont már ezekkel az oldatokkal nem szabad kezelni. A most végzett eljárásokhoz kedvező az alkalom, és a szakemberek a következő szer használatát ajánlják: Orthocid 50 WP 0,2- 0,3 százalékos (10 liter vízhez 2-3 dkg), vagy a Delán 750 SC 0,08 százalékos oldat (101 vízhez 8 ml). Ha esőre fordul az idő, a fákat 5-6 naponként kezeljük. Száraz idő és tartós lehűlés esetében pedig 8-10 napos permetezési fordulót tartsanak be a kiskerttulajdonosok. Hatvan év után újra — Igen... Gyémántlakodalom van a mi utcánkban Orgonaszó tölti be a nagyúti templomot, a padsorokban imára kulcsolt kezű emberek, többnyire egy nagy család tagjai. Az oltárral szemben székek, ide ültetik a két idős embert, akikért most — ha képletesen is — a „harang szól...” A tisztelendő, Zu- bályL ajos a szép ceremónia után kérdi: megújítja-e a hatvan esztendeje Isten előtt kötött házasságát Czibik György és született Bódi Róza? ...És elhangzik a határozott igen. — Tizenkilencedikben jártam, amikor Pusztaszikszón, ahol laktam, a „kártyázóban”, ahogy akkoriban a házi összejöveteleket nevezték, megismerkedtünk — mondják immár otthon a család hétvégi ünnepi asztalánál. — Ősztől tavaszig tartott az udvarlás, míg aztán április 23-án, hatvan éve összeadtak bennünket a füzesabonyi templomban. Gyönyörű idő volt, hajnalig húzta a dormándi cigányzenekar... Gyuri bácsinak most hármas ünnepe is van: 21-én a születés-, mellette a névnapja, most meg a gyémántlakodalom. — Dolgos, jólelkű ember volt mindig isaz uram... — néz rá Róza néni. — Ó meg a legszebb lány Szikszón, s áldott teremtés, nem is csalatkoztam benne soha — válaszol vissza a férj. Pedig — idézik közösen —, nehéz sorsot adott nekik az élet. Szinte a semmiből indultak. Napszám, házimunka, summás- élet, háború, nyugati fogság jutott, majd küszködés a pár hold földdel, s jött a fészekrakás fecskemódra, mindig egy-egy újabb helyiséget ragasztgatva a'40 tavaszán épült apró házhoz. A gyarapodó családnak: az azóta elhunyt Györgynek, valamint testvéreinek, Rozáliának és Jolánnak, otthont adva nekik a kirepülésig. No, meg — ha éppen itt vannak — a négy unokának és a hat dédunokának... Boldog napokról esik szó, és boldogtalanokról. Ünnepekről, mint ez a mostani is, meg hétköznapokról, amikor bizony előfordult — mert nincsen kanál tányércsörgés nélkül — egy-egy kisebb összezördülés is. Ám, amit ezzel kapcsolatban szinte egyszerre mondanak, a hatvan év igazolja: — Haraggal a szívünkben sohasem tértünk nyugovóra... (szilvás) Hatvan Expo 1992: Jönnek a kobrák, szaporodnak a kiállítók Korábban hírt adtunk már róla, hogy június 27. és július 5 között rendezik meg Hatvanban a helyi expót, amely afféle előkészület a közelgő világkiállításra, s lebonyolítását anyagiakkal támogatja a megyei önkormányzat is. Miként a városgazdálkodási irodában rögtönzött kis házi tájékoztatón megtudtuk, az országszerte szétküldött meghívók élénk érdeklődésre találtak. Mi több, határainkon túlról is lesznek „vendégszereplői” a Hatvan Expo 1992-nek. így a holland testvérváros, Maassluis jelezte részvételi szándékát, s megérkezett az erdélyi testvérváros, Kezűi vásárhely üzemeinek jelentkezése. Innen többek közt a ruhagyár, a csavargyár, a Poliprod Fémszerkezetek Gyára és az Amidox Keményítőgyár állítja ki termékeit, persze a helyi és megyei ipartelepek, vállalkozások portékáinak társaságában. Folyik közben a legkülönbözőbb látványosságok szervezése is! Feltételezhetően rengeteg vendége lesz a helikopteres bemutatónak, amelyet a rendőrség bűnüldöző Kobra-csoportjának ejtőernyősei tesznek izgalmassá. Ugyancsak Erdélyből, Korond- ról érkezik meg az ismert korongos, Pál Antal fazekasmunkáinak kiállítása, míg a Hatvány Lajos Múzeum gazdag helytörténeti anyaggal fogadja a varosba látogatókat. További érdekességként említjük meg, hogy a helyi expó idejére lát napvilágot a Hatvan BT. színes városismertetője, a Kereskedelmi és Hitelbank értékpapírokat, érmeket árusít, s a vállalkozók boldogulását banki menedzseléssel segíti, a Danubius Rádió pedig egynapos program keretében reklámozza a kiállító cégeket. Végezetül említsünk meg egy külön attrakciót: a Hatvan Expo 1992 záróeseményének számít a július 5-én, délelőtt rendezendő népkerti labdarúgómérkőzés, amelyen az újságírók és a színművészek csapata ütközik meg a rendezőbizottság által felajánlott kupáért, s mindkét együttesben országszerte ismert személyiségek is mezbe öltöznek. (moldvay) Az Egri VTV műsora bői Hétfő: 12.00-16.00: AgroTV szórakoztató magazinműsora. 19.00: A városi tv közszolgálati műsora, melyben a hét témája: nyugdíjasokról, nyugdíjasokról. Sport: foci. Reklám. 21.00: HTV 30 filmje: Los Angeles-i fojtogatok USA krimi, 95 perc. Kedd: 19.00-23.00: SZÍV TV műsora. Egészségügyi felvilágosítás, konditoma, gyermek- és ifjúsági műsorok, tanácsok, receptek, filmek. Szerda: 19.00: Eger TV Plusz adása. Kb. 19.15-től: Csillagpor. Angol zenés film, 108 perc. Csütörtök: 20.00: A városi tv közszolgálati műsora, a hétfői adás ismétlése. 21.00: A HTV 30 filmje: Los Angeles-i fojtogatok. USÄ krimi, 95 perc. Péntek: 20.00: Eger TV Plusz szerdai adásának ismétlése, utána film. Csillagpor. Angol zenés film. 108 perc. Szombat: 8.00-12.00: ATV szórakoztató magazinműsora. Vasárnap: 16.00-24.00: Tévé Tv műsora. TUteiPUt ZZ Z ___________________. — - - ________________________ — Most, ha lenne egy százasom, akkor megfoghatnám az Isten lábát. ! ^ Sokáig hittem azt, hogy az Isten lába messze van. I így általá- ban mindentől messze, templomoktól is, meg emberektől is, de tőlenTmeg valami különösen messze, nem érhetem el sohá. Erre kiderül, hogy nem is olyan nagyon, itt lóg a fejem közelé-__ ben, egy-két emeletnyi mindössze a távolság. Ót ápolt lábujj — az Isten lába. __Csak egy százas kellene._________________j_______________ E lőször nem nagyon értettem, hogy mitől buggyant meg a Iád, a barátok mind mind kicsike sarkokba húgódnak mostan- ság, és valamit számolnak, annyi látszik csak messziről, hogy piros a színe.--------------------------------------8 » y százas. Olykor százasköteg._________> _______ k pedig nem szóltak semmit. Az egész akkor lett gyanús, amikor egy ötszázast akartam vele felváltatni, kétségbe vonta vélt jóhiszeműségemet, és gazembernek nevezett, mert ki aka— Te tényleg nem tndod? — kérdezte aztán egy jóakaróm, aki szemtanúja volt á jelenetnek, s ezzel együtt teljes megsemnagyon lógott az orrom. — Két magyar újság is közli azoknak a százasoknak a sorszámát, amelyeknek ha a birtokában vagy, akkor százezer forint üti a markodat.----------i----1------------------— A nemjóját! — kurjantottam én,- Kell egy százas!______ □ végre ez így nagyon szép és egyszerű. Gyűjtöm a százast százezer ruppó üti a markomat, mindjárt indulunk is a Bala- tonra nagyfiúzni. De ha meg nem húzzák ki, akkor sincsen baj, fújják a vetélkedőt, a baráti kör pedig a megtakarítást csapolt sörbe fekteti. háromszázat fémhúszasban, ezerkétszázat ötvenesben és ötszázasban, és volt olyan is, hoj^ addig mesterkedtem, míg az Egy kicsit azért hazudok, mert a múltkor volt egy százasom. Azon vettem újságot, hogy'megtudjam,'ini a sorszám. Isién lábén egyre világosabban látszott, hogy nem is olyan ápoltak azok az ujjak. Kovács Attila