Heves Megyei Hírlap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-18-02 / 93. szám

4. ÜNNEPKÖSZÖNTŐ HÍRLAP, 1992. április 18-20., húsvét „Lassanként enged a megkérgesedett félelem..." Húsvéti beszélgetés dr. Seregély István egri érsekkel Életünket ünnepeink tagol­ják. Mindegyiknek megvan a maga jelentése, amelyet csak az ért meg, aki kíváncsi arra, ami a felszín mögött van. Szokásaink visszavezethetők hagyománya­inkra, keresztény kulturális örökségünkre. Az európai em­ber műveltsége — akár hívő, akár nem — ezekből a gyökerekből táplálkozik. A keresztény ünne­pek közül a legjelentősebb a hús­vét, amikor Jézus szenvedésére, halálára és feltámadására emlé­keznek. A nagyhéten kerestük fel dr. Seregély István egri érse­ket, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnökét. — Érsek úr szerint mit jelent a keresztény ember számára a nagyhét és a húsvét? — A nagyhét és a húsvét a megváltás ünnepe. A keresztény ember az élet értékes megoldásá­nak forrását tartja számon a megváltásban, mert nemcsak egy helyes életút megmutatásá­ért, hanem az emberi élettől el­választhatatlan hibák jóvátételé­nek, az élet újrakezdésének Is­tentől adott lehetőségéért is kö­szönetét mond. Próbáljuk mi mindezt a saját életünkben haté­konyan megőrizni. — A húsvét a feltámadás, az újjászületés ünnepe is. Lát-e er­re utaló jeleket a magyar társa­dalomban? — A húsvét az élet, mégpedig az örök élet ünnepe, amelyre minden ember meg van híva. Ezt a beteljesedést a földi élet készíti elő, s ebben — valóban — a hús­vét az állandó újrakezdést és újjá­születést adja az embernek. A magyar társadalomban a keresz­tény élet újjászületése — azt hi­szem — az élet arányának megfe­lelő tempóban elindult. Az egy­házi tevékenység európai érte­lemben szabadnak mondható, a mi munkánkba semmilyen hata­lom korlátozó jelleggel nem szól bele. De számolnunk kell a más­ként gondolkodóknak az egyház ellen mindig megnyilvánuló har­cos támadásaival. Ez végigkíséri az egyház 2000 éves történetét. Intézményeink is kezdenek önálló életet élni. A szerzetes­rendek próbálnak otthont te­remteni maguk számára, új nem­zedéket nevelni a mai gyermek­telen társadalom nyújtotta szűk határai között. Elkezdték intéz­ményeinkben a magyar társada­lom erkölcsi nevelését egy bol­dogabb élet érdekében. Érvé­nyes ez a világi és szerzetesi lelki­pásztorkodásra is. Hatékonyan megmutatkozik már megnyílt is­koláinkban, akár világi elkötele­zett keresztények, akár szerzete­sek tanítanak ezekben. Érvényes továbbá a lassan újjáéledő ke­resztény egyesületi életre, nem különben — és ez valószínűleg hosszabb időt igényel — a szociá­lis intézményeink tevékenységé­re, és azokra az állami intézmé­nyekre is, ahol a keresztény ápo­lónők vállalnak munkát és szol­gálják testvéreiket. A keresztény szellemi élet ájulásának egyik legkézzelfoghatóbb jele a na­gyon sok kiadvány, ami napvilá­got lát különböző régi és új kiadó gondozásában. Annyi könyvünk van már, amit elolvasni sem lehet a mai hajszolt élet szűkre szabott idejében. Mégis, a sok kiadvány a sok különböző érdeklődésű ember számára lehetőséget nyújt arra, hogy az elmúlt negyven ev hiányosságait — vallási ismeret­ben, gondolkodásmódban — pó­tolni tudja. Messze vagyunk még attól, hogy a médiák terén is ha­tékony befolyást gyakoroljunk a közfelfogás alakítására, de azt hiszem, ennek is eljön majd az ideje. Nem félünk a másként gondolkozók mienket el nem fo­gadó állásfoglalásától, mert amit mi teszünk, afölött nem emberek, hanem az idő és az örökkévaló­ság Ura mond ítéletet. — A társadalom megváltozá­sa, újjászületése az egyes embe­rek gondolkodásának átalaku­lásából, útkereséséből fakad. Érsek úr szerint hogyan boldo­gulhat ebben a változó világban az az ember, aki keresi az igaz­ságot? — Kérem, erre csak a meg­győződésem, elkötelezettségem jegyében válaszolhatok. A ke­resztény élet nem keresztény esz­mékhez és törvényekhez igazodó élet, hanem Istennel való élet. A Mindenható Isten — aki jobban ismer minden embert, mint az ember önmagát — sohasem fog senkitől többet kívánni, mint az adott körülmények között lehet­séges. Ezért egy zavartalan ke­resztény életben élő emberi jó­akarat nyilvánvalóan sokkal több kifelé is észrevehető ered­ményt mutat föl ilyen megviselt társadalmi körülmények között. Az igazságot kereső jóakaraté emberek életében a kevesebb is érhet annyit, sőt többet. Templo­mainkban a látogatók számának növekedése, az emberek jóindu­latú, tájékozódó kérdései arra utalnak, hogy lassanként enged a megkérgesedett félelem az em­beri lelkekben. Egyre többen merik a saját véleményüket óva­tosanmegfogalmazni, és kételye­ikre megoldást keresnek. — A magyar egyház életében fontos esemény következik, hi­szen érsek úr és a püspöki kar idén Rómába készül, úgyneve­zett „ad limina"’ látogatásra. Miről kell és tudnak majd szá­mot adni? — A világegyház lelkipásztori gyakorlata, hogy egy-egy ország, vagy tartomány püspöki konfe­renciája öt évenként hivatalos lá­togatásra megy Rómába, ahol egy írásos beszámoló mellett sze­mélyes találkozásra nyílik lehe­tősége a lelkipásztori munka kü­lönböző területeinek központi vezetőivel, és magával a pápával. Ötödik éve vagyok Egerben, és ezért most már a második ad li­mina látogatás előkészületeiben veszek részt. Az egész püspöki kar a Rómától kapott időpont­ban, szeptember 8 és 16 között tesz eleget kötelezettségnek. Mindenképpen gazdagabb élet­ről és lelkipásztori tevékenység­ről tudunk beszámolni, mint öt évvel ezelőtt, hiszen nemcsak a szerzetési élet születik újjá Ma­gyarországon, de a lelkipásztori tevékenység mellett az egyház oktatói és szociális munkája is. Erről beszámolóinkban részletes tájékoztatást adunk. Még messze vagyunk a missziók ügyét szolgá­ló feladatok megvalósításától, és a világegyház egymást segítő anyagi terheinek a vállalásától, hiszen mi is mások segítségére szorulunk. — A keresztény élet egyik gyakorlata a zarándoklat. A kö­zeljövőben érsek úr vezetésével országos zarándoklat Lourdes- ba, az ismert Mária-kegyhelyre. Mi ennek az útnak a jelentősé­ge? — A külföldön élő magyarok hosszú időn keresztül alig tudtak kapcsolatot tartani az itthon ma­radottakkal. Az itthoniak el vol­tak zárva. Ennek az elzártságnak megszűnéséért hálaadásul — a külföldi magyarok kezdeménye­zése nyomán — szerveződik má­jus végén egy hazai és külföldi magyarokból álló zarándoklat Lourdes városába. Tisztában va­gyunk vele, hogy ez olyan anyagi megterhelést jelent a Magyaror­szágon élő katolikus hívők szá­mára, hogy legfeljebb pár száz fős zarándoklatról beszélhetünk. De az egyházban és az Isten or­szágában nem a számok a meg­határozók, hanem az a szándék, amellyel indulunk, hogy hálát adjunk, és a magyar élet megúju­lásához a Boldogasszony köz­benjárását kérjük. Adja Isten, hogy a magyarok imája Lourdes- ban hatékony legyen. A zarán­doklatnak az egyházban elfoga­dott értelme az a meggyőződés, hogy az üdvtörténetben Isten mindig elismert, kitüntetett kü­lönböző helyeket és alkalmakat, amelyek az Istenhez igazodó élet megújulását inkább szolgálták. Ezért szerveződtek az egyház egész történelme során a külön­böző búcsújárások, zarándokla­tok a keresztény megújulásnak ismert helyeire és ünnepeire. — Eger nagyon régóta a leg­nagyobb magyar egyházmegye központja. A megújuláshoz nem volna-e szükséges ezeknek a több évszázados kereteknek az újragondolása? — Az egri egyházmegyét még Szent István alapította. Az akko­ri egyházkormányzat igénye sze­rint bizonyos sugaras, körcikk­szerű felosztás szerint szervezték az egyházmegyéket. Ezeken egyetlen lényeges változást a tö­rök hódoltság utáni egyházme­gyei határrendezés, s az új egy­házmegyék kijelölése jelentette. A trianoni békeszerződés után szétszakított egyházmegyék ma­radtak a meglévő Magyarország és a szomszéd országok terüle­tén. A szomszéd országok már részben rendezték a saját egy­házmegyei határkérdéseiket. Magyarország még ezzel adós. Másrészt az egyházmegyében nemcsak a területi nagyság a döntő, hanem a hívek számának az alakulása is. Ez is indokolttá teszi, hogy ne csak az egri egy­házmegyének, hanem valameny- nyi egyházmegyének a határki­igazításával következetesen fog­lalkozunk. Ezt maga a Szentszék sürgeti, ugyanakkor a magyar püspöki kar felelőssége, hogy kellő körültekintéssel és előké­szítéssel próbáljon erről gondos­kodni, talán még ennek az évszá­zadnak a folyamán. Új egyház­megyék határainak kialakításá­val és a régiek megfelelő újjá­szervezésével hatékonyabbá te­gye az egyházi közigazgatást és lelkipásztorkodást. — Sok szempontból megkö­zelítettük ennek az ünnepnek a tartalmát. Végezetül azt kérde­zem, hogy mit kíván azok szá­mára, akik e sorokat olvassák? — A katolikus egyházi év leg­nagyobb ünnepe alkalmából sze­retettel kívánom az élet urának áldását minden újságolvasónak, minden hívő magyarnak, min­den embernek. Bízom benne, hogy Isten ad nekünk elég türel­met az átalakulás terheinek hor­dozásához, eredményessé teszi jószándékunkat az élet minden terén való megújulásában, s gon­doskodik arról, hogy merjük és akarjuk is vállalni a jövőt. — Köszönjük a beszélgetést! Gábor László Pilinszky János Isten dicsősége ...Hogy mi a húsvét, azt itt a Földön, a szenteket kivéve, egyedül az önmagára ébredt meghasonlottság, egyedül a bűnbánó és Isten béké­jére szomjas szív sejtheti meg. „Az embernek meleg csend kell, és hi­deg tumultust adnak neki” — írta Simone Weil. Nos, pontosan ez a „meleg csend”: Isten dicsőségének, föltámadásának, eljövetelének és minden egyes látogatásának elvéthetetlen ismertetőjegye. Pontos el­lentéte annak a „hideg tumultusnak”, amit az ember oly gyakran kap, s amit maga is olyan esztelen módon hajszol. Hogy ki részesül a húsvét „meleg csendjéből”, személy szerint le­hetetlen megnevezni. Egy bizonyos: senki sincs kizárva belőle. De sokszor — s talán legtöbbször — épp azok nyerik el, akik látszatra a leg- elhagyatottabbak, a legkevésbé érdemesek rá. Ez a „melegítő csend” nem ismer konvenciókat, irgalmával áthág minden, mégoly végleges­nek tűnő határt. Ó a végső virradat előszele. Ott fújdogál, ahol akar. Az ember csak megtapasztalhatja érintését, de útjait ki nem fürkész­heti. A végtelen Isten és a véges ember drámájában ez a kifürkészhe- tetlenség Isten szeretetének örök előjoga. Megértenünk lehetetlen, de bármelyikünk megbizonyosodhat róla, s ez a bizonyosság nem­csak a világ szeszélyeit és esetlegességeit, de bensőséges erejével még törvényeinek bizonyosságát is véghetetlenül fölülmúlja. f A SIPOTÉKA KÖNYVESBOLTOK \ ajánlata: Amire nincs magyarázat Jackie Collins: Gyémántszív ELŐJEGYEZTETHETŐ: Révai Nagy Lexikona Magyar Művelődéstörténet Tolnai Világtörténelme Brehm: Az állatok világa SIPOTÉKA KÖNYVESBOLTOK Eger, Hatvani kapu tér 8. Tel.: 16-998 Eger, Érsek u. 2. jf Húsvét és a nagyhét Egyházi és népi szokások Húsvéti ajándék, locsolkodásért Telnek-múlnak az évek, és eb­ben a talán monotonnak tűnő fo­lyamatban megállást, pihenést és felüdülést jelentenek az egyházi főünnepek. Öröm, boldogság a húsvét érkezése, mert vége a zord, szeles, barátságtalan tél­nek, és ránk köszönt a tavasz, s felbukkannak az emlékezet mé­lyéről a régi húsvétok mindazzal, ami hozzájuk tartozik. A húsvéti locsolás, a vele járó piros tojás, az illatok, a „mize- reknél” vásárolt „otkolony”, ami tulajdonképp franciául eau de Cologne, tehát kölnivíz, mint az öntözködés elmaradhatatlan kelléke —, ezek foglalkoztatták leginkább több mint fél évszá­zaddal ezelőtt az egri polgárcsa­lád gyermekét. Emellett, de in­kább ezek felett azonban volt egy élmény, amely megragadta a fiú figyelmét, és ami ma is ott izzik az emlékek, a memória alsó réte­geiben, hogy most életre keljen. Ez a liturgikus lábmosás volt. Nagycsütörtökön este az egri érsek a nagytemplomban meg­mosta az odahívott szegény em­berek lábát, és ezt a hívek soka­sága nézte végig. Egy-két alka­lommal én is ott voltam, és a töb­biekkel együtt meghatottan fi­gyeltük, hogy az egyházfejede­lem, kilenc régi vármegye katoli­kus híveinek szellemi ura, atyja így megalázkodik, bár kifejezi ezzel azt is, hogy tekintélye, mél­tósága mellett szolgája is hívei­nek és egyházmegyéje nagyszá­mú papságának. Utólag tudtam csak meg, hogy ezt a középkori tradíciót királyok, így a Habs­burgok is gyakorolták, és azt, hogy az egri irgalmasrendiek re- fektóriumában Huetter Lukács képe (1760) ezt a kegyes csele­kedetet ábrázolja. Örvendetes, hogy ez a tömegek számára pél­damutató szokás ma is él, része­ként a római katolikus egyházi li­turgiának. A húsvét — Krisztus feltáma­dásának emlékére — olyan nagy ünnep (volt), hogy előkészületei két hetet is igénybe vettek. Vi­rágvasárnap előtt volt a virághét, után pedig a nagyhét. Emellett az időszakot számos népszokás kíséri, s ezek jó része egyházi ere­detű, tehát a kereszténységgel egyidős, de akadnak közöttük korábbi, a pogány korszakra visz- szautaló elemek is. Az utóbbiak a természet megújhodásával kapcsolatosak, és céljuk a termé­kenység elősegítése lehetett. Mind a falusi, mind a városi ka­tolikus lakosság pl. virágvasár­napján barkát szenteltetett a templomban. A szentelt barkát azután különféle varázslatokra használták fel, Egercsehiben ég­zengéskor, villámcsapás ellen égették el, Bélapátfalván kereszt alakban összerakva ugyenezért a ház ablakába tették. A Palócföld nyugati részén virágvasámap ki- szét hajtottak, vagyis egy me­nyecskének felöltöztetett bábut énekszóval kivittek a faluból, és folyóvízbe hajították. A szokás célja kiderül a varázsének szöve­géből: „Kivisszük a betegséget, Behozzuk az egészséget. Haj ki kiszi, haj!” A nagyhét talán népszokások­ban leggazdagabb napja a nagy­csütörtök, a középkorban a ve­zeklők napja. Az Egri Egyház­megye 1509-ben kiadott Ordi- náriusa, rendtartása pontosan előírta ennek a napnak a liturgiá­ját, ami később megváltozott, de a Mátra-vidéken még száza­dunkban is tartották a gyovónás napját. Igaz, hogy Párádon, Bo-

Next

/
Oldalképek
Tartalom