Heves Megyei Hírlap, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-15 / 90. szám

HÍRLAP, 1992. április I5., wnla

Amire emlékezni kell (11/1.)

Az Egri Érseki Jogakadémia

K

őbe vésett felirat hirdeti ma is a Szilágyi Erzsébet Gimnázium homlokzatán, hogy Foglár György prépost megalapította az Egri Érseki Jogakadémiát. Az 1740. november 27-ről keltezett oklevélben ez olvasható: „...sok igen jeles tehetségű egri és Eger vidéki fiatalember dicséretes eredménnyel végzett középiskolai és bölcseleti tanulmányai után, szegénységük miatt, anyagi eszközok Híján, a közjónak nem kis kárára jogi tanulmányokat nem tudnak folytatni, s így tétlenkedve vagy haszontalan foglalkozásba merülve, a tanulásra hasznos időt elvesztegetik, s talentumukat ka- matozatlanul hagyva sem maguknak, sem a közjónak nem tudnak hasznára lenni. Ezeknek az ifjaknak szomorú helyzete felett részvétre hangolódva.... az általános tapasztalat szerint ugyanis olyan csekély a katolikus ügyvédek száma, hogy még az egyház főpapjai is a pörös ügyeknek vitelét és képviseletét nem katolikus, s az igaz hittől távol álló képviselőkre kénytelenek bízni...” Alapítványul tett tehát huszonötezer rénusi forintot, amit néhány év múlva kétszeresére emel, a jogi kollégium tulajdonába engedi át az almagyari szőlőjét a hozzá tartozó gyümölcsöskerttel, azzal a kikötéssel, hogy az alapítvány kamataiból, az ingatlanok évi hasznából tizenkét, jogtudománnyal foglalkozó fiatalember ellátását biztosítsák.

Az új létesítmény igazgatását az alapító az egri püspökre és a káptalanra bízta. Az alapítólevelet a megye 1741. április 12-én kihirdette.

Dr. Óriás Nándor

Foglár György körültekintően intézkedett. Elrendelte az alapításkor, hogy a „jogtudományokra oktató tanár kitűnő szakképzettségű, feddhetetlen életű és szeplőtelen jellemű, római katolikus vallású férfiú legyen, akinek arra is gondja legyen, hogy az ifjúság nemcsak tudományos képzésben, hanem erkölcsös jellemet képző nevelésben is részesüljön.” Az "alapítást az ország- gyűlés az 1741. évi 44. törvénycikkel vette tudomásul.

Foglár György csak egyike volt azoknak a papoknak, akik ide, Egerbe eljutván, a kezükre jutott anyagi Javakkal jól sáfárkodtak. Csak emlékeztetünk a XVIII. század nagy egri püspökeire, Telekessyre, aki 1700-ban alapítja az egri papnevelőt, vagy Barkóczyra, aki nemcsak építkezett Egerben, de szellemi életet is teremtett. A névsor csúcsán kell említenünk gróf Eszterházy Károly püspököt, akinek nemes becsvágya a Líceum épületében öltött testet, s nem az ő szorgalmán, elképzelésén múlott, hogy Egerben, akkor, a XVIII. század vegén nem indulhatott meg az egyetemi oktatás.

Az nemcsak lexikális adat, hogy az első magyar jogi tankönyvből Egerben tanítottak, de azt is bizonyítja, hogy Foglár prépost-kanonok valóban a kor legkiválóbb szakembereit igyekezett megnyerni az egri jogoktatásnak. A jó kezdetet termékeny évtizedek követték. 1941- ben, a kétszáz éves jubileum alkalmával ugyan már kongatták a vészharangot az akadémia fölött, mert a kormányzatnak más elképzelései támadták a felsőoktatást illetően, az Egri Érseki Jogakadémia mégis csak a Ráko- si-korszak intézkedéseinek következtében szűnt meg: az iskolák államosítása, a diktatúra akarata leparancsolta a katolikus professzorokat az egri katedráról.

Az annales-eket forgatva figyelemre méltó küzdelem körvonalai bontakoznak ki az érdeklődő előtt. Közvetlenül a háború után az intézmény még Érseki Jogakadémia, 1946/47-től két évig Magyar Katolikus Jogakadémia, az 1948/49-ben Egri Állami Jogakadémia. Tanulmány tárgya lehetne, ahogyan Mindszenty prímás vezetésevei folyt a fórum megmentéséért, katolikus egyetem megteremtéséért a harc. Amíg 1943/44-ben az akadémián a régi előadók, Schönvitzky Bertalan, Tóth József, Vécsy László, a vezéregyéniségek (magánjog, közjog, római jog) valamennyien egyetemi. magántanári képesítéssel, s Ve- ; lük együtt meghatározó oktatói erők voltak és tekintélyek maradtak az emlékezetben is Barsy Artúr, Elölik Sámuel, Angyal Lajos, 1948/49-re a Scönvitzky- Tóth-Vécsy vezető triász jelentős erősítést kap. Mihelics Vid, ez idő szerint országgyűlési képviselő, főszerkesztő „a szociálpolitika nemzetközi kérdései tekintettel a társadalombölcseleti rendszerekre” című tárgykörből egyetemi magántanári képesítéssel, Csizmadia Andor, a magyar városi jog története című tárgykörből magántanári habili- tálassal, Ősy József egyetemi magántanár, a statisztika rendes tanáraként, Markos Olivér ny. miniszter, egyetemi magántanárként a magyar magánjog nyilvános-rendes tanáraként érkezik Egerbe. Perbíró József a magyar kereskedelmi jogból képesített egyetemi magántanár háromévi, máshol eltöltött oktatói munka után a kereskedelmi és váltójogot előadni jön a Jog- és Közigazgatás-tudományi Karra. Ebben az időben tizenöt fős létszámban előadók és lektorok álltak a megalapozott képzés szolgálatában.

Mi sem természetesebb, hogy az egyházi hierarchia részéről erősén támogatott, dr. Czapik Gyula érsek-rektor által pedig gyakorlati vonalon is szorgalmazott fejlődés a katolikus egyetem megvalósulását célozta. A szakmai tekintélyekkel alaposan kibővített intézmény a kor színvonalán feltétlen alkalmassá vált a továbbfejlesztésre, olyan új karok létrehozásáig is elhaladva, amely valahol a milánói, Gemelli

professzor által vezetett intézményhez lett volna hasonlítható, ha már a pesti Pázmány Péter Tudományegyetemet kivették abból az eszmei áramkörből, amellyel hosszú évszázadokon át működött. A diktatúra alaptermészete, és ezzel együtt a kérkedően meghirdetett ateizmus, a marxista szólamokkal felruházott állam- akarat nem tűrhette a keresztény gondolat érvényesítését. Hiába volt minden áldozatvállalás, demonstráció, a magyar és keresztény társadalom manifesztált készsége az európaiságra, nemcsak a keresztény egyetem gondolatának kellett eltűnnie a magyar szellemi élet jövőépítő törekvéseiből, de az Egri Állami Jogakadémiának is, amely fontos szerepet vállalt 1741 óta a hazai jogászképzésben.

Miközben a Rákosi-féle diktatúra már előkészítette az egész magyar társadalom átalakításának, a meglévő intézmények szétverésének és a közélet bolse- vizálásának folyamatát, a magyar keresztény világ védekezési reflexből is, de az építési gondolatok erejével is munkálkodott a katolikus egyetem létrejöttén. Az 1946-47-es tanév záróünnepélyén az intézmény rector-magni- ficusa, dr. Czapik Gyula egri érsek így összegezhette az akadémiai évet: „A tudományművelés eredményeit a már működő kari tudományos intézetek tevékenysége, a kiadott vagy kéziratban lévő, a közeljövőben kiadásra kerülő tudományos közlemények, értekezések jelzik. Az egyetemi színvonalú oktatást egyfelől az előadásoknak örvendetesen növekvő hallgatói létszáma, másfelől a hallgatóságnak a tanszéki szemináriumi munkába való nagymérvű bekapcsolódása igazolja. A főiskolai nevelés korszerű feladatait ama szempontok vezérelték, hogy a katolikum egyben humánum, s hogy a katolikum egyben iustum... Azt is tudjuk, hogy a magyar katolicizmus■ szeretetébe fogadta jog- és államtudományi karunkat... Azt is reméljük, hogy Heves vármegye és Eger megyei város is a maf

áénak akarja tudni tudományarunkat, s a belőle majdan kisarjadó Szent István Tudomány- egyetemet.

Tehát a név is, az előkészületek előrehaladott fázisa is készen állt, hogy Egerben, ahol az első magyar jogi tankönyvet Huszti István írta, és ezt a magánjogot ötven évig tartották oktatási és joggyakorlati forgalomban, katolikus szellemben, egyetemi szinten és keretek között folyjék a jog oktatása. Farkas András

S

emmi zene, harsonák, szimfónia, a narrátor csak közli a film címét: „hukk...”, és a nézőtér felnevet. Van valami érezhető izgalom, felfokozott várakozás, bizsergető kuncogás, és ha nem lenne túl patetikus, azt is mondanám: olyan családias hangulat lebegi be a mozit. Gyerekekké válunk, akiknek hetek óta ígérik a legszebb mesét — és addig már nagyon sok rosszat meg kellett néznünk, hallgatnunk —, de íme, most bekövetkezett. Mintha egyszerre dőlne hátra mindenki, elfelejtve, hogy máskor szotyit szokott enni, vagy a barátnőjét ölelgeti - nem, itt most ünnepélyesebb dolgok történnek: megvalósulnak az álmok.

Persze, ha rosszmájú akarnék lenni, és miért ne legyek az egy kicsit, akkor nem fogadnám ilyen ovációval ezt a filmet. Mert akár a többin, ezen ugyanúgy nyomon követhető a „Nagy Amerikai Idealizmus” vonala, hogy egy apa igenis szeresse a gyerekeit, többet találkozzon velük, mint a körülötte sündörgő hivatalnokokkal. És ne csak szeresse őket, de mutasson példát, legyen humoros, eredeti, ám mindeközben a feleségének is hű társa legyen, szóval jó apa, jó félj és jó állampolgára az országnak.

De Spielberg — noha egyáltalán nem európai filmet csinált — észrevétlen finomsággal feledteti el velünk ezt a kötelező tiszteletkört az elvárások iránt. Káprázatos ötletek és nemkülönben fantasztikus kivitelezés jellemzi ezt az alkotást. Minden, amit eddig Spielbergtől kaptunk, itt csúcsosodik, azzal a kivétellel, hogy az erőszaknak nyoma sincs. A gonosz Hook kapitány se az alattomossága, inkább eredendő hiúsága miatt „ellenszenves” figura, noha Dustin Hoffman ábrázolása szinte teljesen letompítja még ezt is. Robin Williams igazi vásott kölyökké alakul, akinek csalafintaságánál csak a szíve nagyobb. Julia Roberts mély alázattal viseli el, hogy most nem a legfőszerep- lőbb főszereplő, egy hüvelykujjnyi angyal csupán, de annak is gyönyörű.

Nem kívánok reklámot csapni a filmnek, de vigyük el a gyerekeinket erre a mozira, és vigyük el apánkat, anyánkat, jó és kevésbé jó barátainkat is. Mert hálásnak kell lennünk minden olyan óráért, ami feledteti velünk a boldogtalanságunkat, a magányunkat, a rosszkedvűnket, kifizetetlen számláinkat, és a libamájat, amit nem vehetünk meg. Keveseknek adatik meg az az öröm, hogy felnőttként is gyerekek maradjanak, hát legalább „vásároljuk meg” ezt a csodás érzést, utazzunk el Sehol-szigetre, ahol egy szép gondolattól repülni tud a főhős, és a szerelmes angyal legyőzi a féltékenységet, ahol színes gombócokkal dobálóznak az árvák.

És ha este a gyerekünk egy jól irányzott mozdulattal spenóttal terít be minket, ne legyünk túlságosan dühösek. Mert spenóttal dobálózni jó — csak ezt mi már majdnem elfelejtettük.

Doros Judit

Ötven évvel ezelőtt kötötték össze a sorsukat

Arany-évforduló

Arany János emlékezete” címmel háromnapos dalomtörténészi és irodalomoktató tevékenységé- tanácskozást tartanak Békéscsabán, a tanítóképző nek elismeréséül átnyújtotta a Toldy-érmet. Az főiskolán. A Magyar Irodalomtörténeti Társaság Arany-évforduló alkalmából rendezett tanácsko- által rendezett tudományos konferenciát Kovács záson 19 előadás hangzott, hangzik el Arany János Sándor Iván egyetemi tanár, a társaság elnöke nyi- életéről, költészetéről, irodalomszervező és szer- totta meg, majd Imre Lászlónak, a Debreceni Tu- kesztő vállalkozásairól, s utóéletéről, dományegyetem professzorának kiemelkedő iro- (MTI)

Kodály emlékére

Szállt az ének, szólt a dal

„Nem szeretném, ha az öregem egyedül maradna”

Nem repkedtek színes krepp- apír girlandok a kapu fölött, se- ol semmilyen kirívó külsőség, pedig nagy ünnep ez. Andornak- tályán, a Rákóczi utca 155. szám alatt két ember fél évszázaddal ezelőtti egymásratalálását, aranylakodalmat ünnepelték a rokonok és a kedves szomszédok. Idős Kovács József és Bőgős Mária 50 évvel ezelőtt, 1942 áprilisában kötötték össze sorsukat.

— Nagyon szerettem a pattogatott kukoricát — kezdi visszaemlékezését Marika néni nevetve. — Mikor 16 éves koromban, a barátnőmnél először megláttam Jóskát, dugig teli volt a zsebe vele. Egyből meghódított. Egy év múlva összeházasodtunk. A lag- zi után anyósomékhoz költöztünk. Náluk laktam akkor is, mikor a féljem a fronton volt.

— Nem voltak mézesheteink — törölgeti a szemeit Jóskapácsi —, esküvő után öt nappal elvittek katonának. A Donig vonultunk, rettenetes körülmények között. A bajtársaim arra buzdítottak, szökjünk meg Törökország felé, menjünk Amerikába. Nem egy meg is tette. De én ha- zavágyodtam, a feleségemhez. 1943 őszén jöhettem csak vissza hozzá. Aztán 1944-ben Galíciában harcoltunk, akkor született meg az első fiunk, Józsika. Amerikai hadifogságba estem, 1946 tavaszán láthattam viszont a családomat. Második fiunk, Lacika ’47-ben született meg.

— Szomorú idők voltak... — fátyolosodik el Marika néni hangja is. — Szegények voltunk. Tizenegy évig egy fedél alatt éltünk anyósomékkal, utána kezdtünk építkezni. Először csak egy szobát húztunk fel, aztán mindig hozzá-hozzá ragasztgattunk egy- egy helyiséget.

— 1950-ben a MÁV-hoz mentem segédmunkásnak, ott dolgoztam ’78-ig, amikor hatvanévesen nyugdíjaztak. Kiegészítésül, hogy megéljünk, 1960-ig műveltük a szüleim földjét. Aztánjött a téeszesítés. Vertek minket, hogy vigyük be, amink van, a közösbe. Most meg vissza akarják adni. Minek? Most már öreg vagyok és beteg. Mit kezdjek én a földdel? — kérdezi Jóska bácsi.

— Én sose dolgoztam, csak itthon — folytatja Marika néni. — Gondoztam az állatokat, műveltem a kertet, a szőlőt, neveltem a fiúkat. Aztán ápoltam apósomat, anyósomat es az édesanyámat. Áz volt nekünkmindig a legfontosabb, hogy a gyerekeinknek megadjunk mindent. Taníttattuk okét. Józsikából tanárember, Lacikából mozdonyvezető lett. Nagyon jó gyerekek — mosolyog a meglett férfiakra —, kamatostul megtérül a munkánk. Segítenek bennünket.

— Nászajándékba színes tévét kaptak a mamáék... — jegyzi meg kedvesen az egyik meny.

— És rengeteg virágot — fűzi hozzá az ünnepelt. — Az esküvőmön úgysem volt virág... Háborús idők voltak, meg aztán anyósom azt mondta: minek a hiábavalóság. De az urammal nagyon szépen éltünk. Mindig arra biztatott, úgy csináld Mari, ahogy jónak látod. Néha vitatkoztunk, de egy perc múlva kibékültünk. Ilyen életet kívánok a fiataloknak is.

— Mire emlékeznek vissza szívesen, mikor voltak a legboldogabbak közös életük során?

— Amikor megszületett a kis- unokánk — mondja az asszony. — Nagyon szerettünk volna egy kislányt. Már ő is megnőtt, tavaly ment féijhez. Azt szeretnénk még megélni, hogy lássuk a dédunokánkat is. Mast már nem kívánok az élettől. Csak hogy a gyerekeinknek ne essen baja. Annyi borzalmasat hall az ember..., és nem szeretném, ha az öregem egyedül maradna..., mire menne nélkülem?

Négyessy Zita

Ebben a mostani, sok gonddal terhelt mai világunkban akár kész csodának is mondható, hogy csupán lelkesültségből fakadóan országos kórustalálkozót tudtak szervezni Gyöngyösre. Hiszen annyiszor halljuk, mondjuk, hogy a kultúrára ma nincs elég pénz. Az amatőr művészeti egyesületek egymás után oszlanak fel emiatt. És akkor tessék, itt van ez a dalostalálkozó, amely nemzetközivé duzzadt azzal, hogy az osztrák Rietzből is eljött a Mátraaljára egy kis csapat, hogy megszólaltassa szülőföldjének énekeit.

Tiszán innen és a Dunán túl találhatók azok a városok, amelyekben pedagóguskórusok működnek, és ahonnan ezek a csoportok találkozót adtak egymásnak a Mátra Művelődési Központban.

Nem tudom megállni, hogy ki ne mondjam: ehhez pedig pénz kellett. De honnan jutottak hozzá az érdekeltek ehhez az anyagi forráshoz? A kérdésre a választ a meghívó adta meg. Hogy mennyire fontos a támogatás, abból a tényből is látszott, hogy a nyomtatott értesítő levél minden olyan intézményt felsorolt, amelynek segítsége nélkül a dalosok kénytelenek lettek volna otthon maradni.

Kérdés lehet az is, vajon miért éppen most és miért éppen Gyöngyösön hozták létre az országos találkozót? Kezdjük az alapvető okkal. Ez pedig nem más, mint az a tény, hogy itt a Városi Pedagóguskórus éppen tizenöt éve alakult meß. Érthető, hogy ezt az évfordulót szerették volna emlékezetessé tenni. Jó lehetőséget kínált ehhez Kodály születésének 110. és halálának 25. évfordulója. De jogot formálhattak maguknak erre az országos szintű rendezvényre azért is, mert Kodály annak idején, életének vége felé gyakran megfordult Gyöngyösön. Tette ezt azért is, mert elég sűrűn jött Galyatetőre, ahol a SZOT-üdülő- ben külön szoba várta. Itt pihent és alkotott, sétált az erdőben, és a szíves hívó szóra eljött a gyöngyösi kisiskolásokhoz is, hogy meghallgassa éneklésüket.

A „Tanár úr” így kötődött ehhez a mátraalji településhez.

Ha úgy tetszik, a véletlenek egybeesése sugallta a mostani rendezvénynek a megszervezését, amelynek egyik kiemelkedő vendége volt ifj. Bartók Béla, aki Kodály Zoltánnéval és András- falvy Bertalan miniszterrel együtt vállalta a kórustalálkozó védnökségét.

A hangverseny méltó volt az alkalomhoz. Először a helybeliek léptek Igxyipséé elé. Kodály- és BárdoÍTtfÜVct szólaltattak meg Kalocsainé Csillik Mária vezényletével. A vegyeskar megcsillogtatta a közös éneklés minden szépségét. Lágy pianóik és visszafogott fortéik azt jelezték, hogy van szívük és lelkűk is az énekléshez. Zrínyi harmadik éneke próbára tette együtthangzásuk megteremtését, de ezt az akadályt is sikeresen oldották meg.

Miután a hangverseny nem valami díj vagy minősítés elnyerését célozta, a kórusok csak a közönség kegyeiért versengtek, és ezt olyan színvonalon tették, hogy gyakran kísérte vastaps az egyes műsorrészeket. Az első ilyen sikert az Ipari Minisztérium és a Pedagógusok Szakszervezete Bartók Kórusa érte el. Az irántuk megnyilvánuló tetszés- nyilvánítás elerte a fortissimót. Álljon itt Nógrád László és Körtvélyesi Oszkár neve, akik felváltva dirigálták az énekkart.

Még valamit feltétlenül meg kell említenem: a hangverseny telt ház előtt zajlott. A műértő közönség fegyelmezetten reagált minden részletre: értette a csoportok művészi törekvéseit.

G. Molnár Ferenc