Heves Megyei Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)
1992-03-21-22 / 69. szám
HÍRLAP, 1992. március 21—22., szombat—vasárnap GYÖNGYÖS ÉS KÖRZETE 5. Záray — Vámosi Adácson A népszerű táncdalénekes házaspár, Vámosi János és Záray Márta ma Adács vendége. A községi művelődési házban 18 órakor kezdődik a műsoruk. Markazi telefonok Markait is érinti a gyöngyösi körzet nagy telefonfejlesztési programja. A városi központ átadását követően a községben az első ütemben mintegy 250, a másodikban pedig csaknem 300 új telefonállomás bekapcsolására nyílik lehetőség. Szövetkezeti számvetések A közelmúltban befejeződtek a részközgyűlések a Gyöngyszöv Áfésznál. A szövetkezet 12 települést felölelő körzetében 19 esetben találkozott a vezetőség a tagsággal. A beszámolókkal egyidejűleg mindenütt újjáválasztották az intézőbizottságokat, s küldötteket is delegáltak a közgyűlésbe. A Bene Egylet hírei Megjelent a Füredi Hírek, a Bene Egylet időszakos kiadványának harmadik száma. Ebben egyebek mellett az idei elképzeléseiről kérdeztek meg két választmányi tagot Szalmásiné Vil- csek Katit, valamit Bércesi Bélá- nét. Az előbbi szerint: „Először a közömbösséget és a zárkózottságot kell feloldani. Sok értelmes fiatalembert ismerek, akiket egyáltalán nem érdekel a lehetőség, hogy tehetne valamit lakóhelye érdekében... De szerencsére olyan is akad, aki munka és a család mellett, közös érdekekért is hajlandó dolgozni. Mátrafüred sorsa nemcsak húsz ember magánügye. Itt minden lakosnak egyenlő jogai vannak, akár bírálatról, akár munkáról van szó. Várjuk az ötleteket, az új tagokat, a segítő szándékot. Az egylet mindenki előtt nyitva áll.” Ezen kívül interjú készült Simon Lászlóval, a mátrafüredi Vadas Ernő Erdészeti Szakközépiskola igazgatójával. A Füredi Hírek nem véletlenül választotta Simon Lászlóié.lső interjúalanyaként, hiszen e középfokú oktatási intézmény vonzáskörzetéhez tartozik lényegében egész Észak-kelet Magyarország. Az iskola súlya, jelentősége, messze túl mutat Mátrafüred és Gyöngyös határain. Az újságban olvashatnak még a település idei költségvetési előirányzatairól, egy vers felidézi Mátrafüred történetét. A programajánlatban a Narancs Filmklub műsorát ismertetik, s szó esik arról, hová fizessék be az érdekeltek az idei egyházadót. Gyöngyösoroszi siker az Aeroeariías-versenyen Ha valahol, hát Gyöngyös- orosziban nagyon várják április 26-át. Ekkor lesz ugyanis a pesti Vigadóban annak a díjnak az átadása, amire a községi általános iskola képviselői is hivatalosak. Mivel szolgáltak rá a meghívásra? Nos, mint ismeretes: az Aerocaritas Mentőszolgálat annak idején elhatározta, hogy a falvak érdekében négy új helikoptert vásárol, s a szükséges pénz gyarapításához a hazai iskolák segítségét is kéri. A cél elérésére versenyt hirdetett, ami az orosziak körében — másokhoz hasonlóan — meglehetősen élénk visszhangra talált. A tanulók további pártoló tagok toborzásával megközelítőleg 65 ezer forintot gyűjtöttek a nemes elképzelés megvalósítására, s igyekezetükkel az országos elődöntőbe kerültek. E vetélkedőre még február közepén sor került Szolnokon. A repülőtéri vetélkedőn a kis csapatnak elsősegélynyújtásban kellett jeleskednie, aztán mentőhelikopterrel sérült felderítése volt a feladata, majd a közeli benzinkútnál újabb pártoló tagokkal gyarapíthatta a mentőszolgálat támogatóinak táborát. Végül is a gyerekek 10,5 pontos teljesítményükkel másodikok lettek, helyezésükkel pedig már az országos döntőbe jutottak. A versenyzők és felkészítőik Február utolsó napján Szegeden a korábbinál is nagyobb erőpróbán bizonyítottak a gyöngyösoroszi fiatalok. A követelmények alapján, képek segítségével bemutatták községük egy napját, megoldottak számítógépes feladványokat, KRESZ és műszaki totó-szelvényeket töltöttek ki, kerékpáros ügyességi játékokban bizonyították a helytállást, elsősegélynyújtást végeztek — ellátták, szállították a beteget —, s infúziós szereléket is összeállítottak. Az igen erős mezőnyben a negyedikes Bagi Krisztina, valamint a nyolcadikos Molnár Zoltán és Tóth Szilveszter48 ponttal tartani tudta előző helyezését, s a falusi általános iskolások között a döntőben is második lett csapatuk. A diákok sikerében természetesen felkészítőik osztozhatnak: dr. Tóth Jánosné védőnő, Soltészáé Gembiczki Éva tanárnő egyaránt megérdemlik az elismerést. S nem kevésbé köszönet illeti a szponzorálást vállaló helyi mezőgazdasági termelőszövetkezetet, a Falukört, az ércbányaüzemet. Ugyanekkor az igazán magas szintű szervezésért, a verseny tisztaságáért — ahogyan Szarvas Gáborné helyettes iskolaigazgató is megerősítette — is csak a legjobbakat lehet mondani. Gyöngyösiek Mozart szülővárosában 1774 óta először csendült fel Mozart „Missa brevis-e (K. 194.)” a salzburgi dómban abban a formában, ahogyan a szerző közreműködésével annak idején előadták. A gyöngyösi Cantus Corvinus kórus és a Mu- sica Mansueta kamarazenekar eddigi működésének újabb csúcsára jutott. A salzburgi dóm karnagya, Cziffra János meghívására február 23-án adták elő a fenti művet a zenetörténeti helyszínen, több mint ezer hallgató előtt. A kórus az elmúlt évi munkáját a Mozart-évforduló jegyében végezte. A „Mozart-miset” az 1956-os forradalom emlékestjén mutatták be először a gyöngyösi alsóvárosi templomban. A salzburgi előadás különlegessége volt, hogy a szólisták — Bakos Kisgéczi Éva szoprán, Dobi Kiss Veronika alt, Molnár Gábor tenor, dr. Győri Imre basszus — azon a mellvéden állva énekeltek, amelyen a két évszázaddal ezelőtti bemutató volt. A mű előadására a nagymise keretében került sor, és a liturgiába beillesztették Szokolai Sándor „Zsoltározó” és Esterházy Pál „Harmonia Coelestis” című kantátájából a „Pange lingua” tételt is. A Mozart-muzsikát kiválóan ismerő salzburgiak véleménye az volt, hogy bár a mise előadása méltónak bizonyult Mozart emlékéhez, mégis úgy érzik, hogy a kórus igazi hangja a Szokolai-mű előadásakor szólt. A helyszíni kritikusok külön kiemelték a kamarazenekar finom hajlékonyságát, a szólistákkal, a kórussal és a karnaggyal való jó együttműködést, a szólók alatti finom, áttetsző játékukat. Számos gratulációt kaptak a szólisták árnyalt és kifejező előadásmódjukért. A kórus karnagya, Holló Erzsébet és a zenekar koncertmestere, dr. Sóti Lászlóné az együttes véleményét tolmácsolta akkor, amikor elmondta, milyen nagy megtiszteltetés számukra ez a meghívás és szereplés. A salzburgi meghívók viszont igen . nagyra értékelték azt a gesztust, hogy egy magyar amatőr kórus és zenekar saját költségén, szabad idejét nem kímélve utazik 1600 kilométert, hogy saját tudását olyan helyszínen is bemutathassa, mint Salzburg. Sikere ez a gyöngyösi együtteseknek, sikere a városnak, nemkülönben pedig hazánknak. A salzburgi dóm kórusa hamarosan viszonozza majd a mát- raalji kórus és zenekar látogatását: ígéretük szerint magyarországi hangverseny-kőrútjukon Gyöngyösön koncerteznek majd... />. Ágai Ferenc Kevesebb bűncselekmény Vécsen Gyöngyös körzetében — Domoszló mellett — Vécs is örülhet annak, hogy a korábbi esztendőhöz képest tavaly csökkent a bűn- cselekmények száma. Amíg az előző évben 22 esettel volt dolguk a rendőröknek, 1991- ben „csak” 16-tal — értesülhettek a község képviselői március 19-i ülésükön. A listát- egyenlő arányban a társadalmi, illetve a személyi tulajdon elleni lopások vezetik, s a rongálásnál, a magánlaksértésnél a betörések okoztak több gondot a bűnüldözőknek. Üröm az örömben, hogy éppenséggel az említett 16 bűncselekmény sem éppen kevés, s az ismeretlen 15 tettes ellen elrendelt nyomozás során mindössze négy személyt sikerült „lefülelni”. Mint a képviselő-testület elé került rendőri beszámolóból — egyebek mellett — még kiderült: sok kellemetlenséget, kárt elkerülhettek volna Vécsen is, ha többet törődnek az anyagi javakkal. Ha „nincs” gazdája a környékbeli erdőknek — sem a gazdaság, sem pedig a téesz nem törődik a megelőzéssel — úgyszólván maga-magát kínálja a fa a tolvajoknak. Könnyelműség az is, ha idős emberek házai hosszabb ideig lakatlanul állnak, hiszen így csak az nem hatol be oda, aki nem akar. Sokkal inkább a körzeti — a domoszlói — áfész példáját kellene követni a vagyonvédelemben: a szövetkezeti üzletek megerősített ajtói, riasztó-berendezései miatt — ahogyan tapasztalhatták — a rossz szándékú próbálkozások többnyire csak sikertelen kísérletek maradtak. Baj van a közlekedési morállal is. Ha súlyosabb úti baleset nem is történt, két esetben találkozott a rendőr ittas vezetővel— akik később eseteleg szintén kárt okozhattak volna. Ugyanekkor a rendőmaplóba szabálysértések «bekerültek. Négy személyt kellett feljelenteni vétségekért, 9 esetben pedig helyszíni bírságra volt szükség. A területre tervezett rendőrőrs minden bizonnyal javítja majd a helyzetet. A több eredményért azonban a lakosság is tehetne, hogy a község és környéke gazdálkodó szervezeteit ne is említsük. (gy) Lakóhelyem a kivándorlás sodrában A gyöngyösi Mátra Múzeum középiskolások részére hirdet pályázatot „Lakóhelyem a kivándorlás sodrában” címmel. Olyan helytörténeti, néprajzi, szociográfiai, nyelvészeti és művészeti feldolgozásokat várnak, amelyek témája főként az Amerikai Egyesült Államokba történő kivándorlás — a XIX. század végétől 1914-ig —, de szívesen fogadnak a két világháború közötti kanadai és dél-amerikai emigrációval kapcsolatos dolgozatot is. A kivándorlás részletezése mellett három témakörre hívják fel a pályázók figyelmét: kinti élet; visszavándorlás; a kivándorlás hatása az adott településre. Különösen értékelik, ha eredeti dokumentumokat, forrásokat gyűjtenek a pályázók, s azt is kérik, hogy a dolgozatban minél több ilyen anyagot juttassanak el hozzájuk. Ide értendők ameri- kás levelek, naplók, visszaemlékezések, fotók, tárgyi emlékek. Amennyiben az eredeti példánytól nem szívesen válnak meg, úgy hiteles másolatot is lehet küldeni. A pályázatok terjedelme kötetlen, ám az kikötés, hogy eddig még nem publikált, eredeti munkát lehet csak benyújtani. A pályázat jeligés, a munkákat két azonos gépelt példányban kell beküldeni a gyöngyösi Mátra Múzeumba (Kossuth út 40.) legkésőbb november 30-ig. Eredményt jövőre, január 11-én hirdetnek. Az első helyezetett 9 ezer, a második 5 ezer, a harmadik 2 ezer forintot kap. Aki ennél is részletesebb felvilágosítást igényel, az a múzeum munkatársától, Horváth Lászlótól megkaphatja a szükséges információkat. Karácsondi kegyelet Az 1848-1849-es polgári forradalom és szabadságharc 144. évfordulója alkalmából a karácsondi temetőben, Puky Miklós és Gosztonyi János simánál tisztelgett a község lakossága, illetve lerótta kegyeletét annak a 11 hősnek az emléke előtt, akik a kápolnai csatában veszítették életüket. Sokak számára talán teljesen ismeretlenek az említett nevek. Számukra idézzük Puky Miklós személyét, aki Heves vármegyei földbirtokosként kapcsolódott be a reformkori ellenzék politikai mozgalmába, s 1848. szeptemberében Batthyány Lajos miniszterelnök kinevezésével szűkebb hazánk kormánybiztosa lett, majd 1849. januárjában elsőként került a főispáni székbe. A forradalom és szabadságharc alatti tevékenységéért 1851-ben, távollétében halálra ítélték, s csak az 1867-es amnesztiával került vissza hazájába. Élete utolsó éveit karácsondi birtokán töltötte, s lehetőségei szerint a közügyeknek szentelte. Gosztonyi János 1848-1849-ben a patai választókerület országgyűlési képviselőjeként volt ismert. A század utolsó negyedében szintén Karácsondon lakott és Puky Miklós mellett részt vett a közigazgatás irányításában. A kápolnai ütközet 11 elesettjéről minden bizonnyal még szerényebbek az utókor ismeretei. Neveiknél is fontosabbnak tartott tetteik előtt azonban ugyanúgy fejet hajtott Karácsond népe csaknem másfél század múltán, mint amikor a históriában pontosabban feljegyzett s megőrzött cselekedetekre emlékezett. Messzi környék örömére Egyre többet mutat magából a gyöngyösi új telefonközpont leendő épülete. Érthető, ha megélénkült az építők munkája, hiszen nemcsak a város, hanem messzi környéke számára is a jövő tavaszra már a korszerű létesítmény üzembe helyezését tervezik. (Fotó: Gy. Gy.) Üvegtörők... Ezt a kecses vitrint néhány héttel ezelőtt fényképeztük le Gyöngyösön, a Fenyő Áruház előtt. Arra gondoltunk, talán hamarabb üveg kerül rá, ha erre a központi helyen lévő „sutaságra” felhívjuk a figyelmet. Örömmel mondhatjuk: megelőztek bennünket. Ez a kép már csak a múltat idézi fel, ugyanis néhány nappal ezelőtt szorgos kezek eredeti állapotába állították vissza a kis reklámbódét. Reméljük, hogy képünknek a jövőben sem lesz „hír-értéke...” Fűben, fában, ... Jól emlékszem gyermekkoromból a Tenkes kapitánya című sorozatra, s annak is arra a részére, amikor a főhős iszapfürdőt vett... Ilyen élményben—sajnos—nem lehetett részükazelmúlt hétvégén megrendezett gyöngyösi egészségnap résztvevőinek, ám minden bizonnyal a másféle programok bőven kárpótoltákezt a „hiányosságot”. A Mátra Művelődési Központban a természet- gyógyászatnak szinte minden ágával megismerkedhettek az idelátogatók, s azon kívül, hogy kipróbálhatták a különféle szolgáltatásokat, a természetes alapanyagé gyógyító- és szépítőszerekből is válogathattak. (Fotó: Szántó György)