Heves Megyei Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-12 / 61. szám

HÍRLAP, 1992. március 12., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP 3. Gálaműsor A Di Oro Divat Stúdió márci­us 15-én 18 órától gálaműsort ad a Mátra Művelődési Központ­ban. A gyöngyösi parádén az Exotic, a Gabo és a Brillant együttes, tini- és gyermeksztárok szerepelnek. Átadják a rendőrőrsöt Pénteken délelőtt 11 órakor fontos esemény színhelye lesz Pétervására. A Tisztisor u. 28. alatt nemrég elkészült a városi rendőrőrs, amelyet kisebb ün­nepség keretében most adnak át rendeltetésének. Szihalmi fórum A szövetkezeti és az átmeneti törvényekkel kapcsolatos kérdé­sekről rendeznek fórumot már­cius 18-án 17 órától a szihalmi művelődési házban. A találkozó vendége lesz dr. Koroncsay Mik­lós, a Földművelésügyi Miniszté­rium főosztályvezetője, de részt vesznek a fórumon az MDF me­gyei irodája és a községi polgár- mesteri hivatal képviselői is. Arany János műveiből A hatvani Ady Endre Városi Könyvtár és Közösségi Házban ma délután 5 órától Arany János alkotásaiból összeállított műsort nézhetnek meg az érdeklődők Banner Zoltán békéscsabai elő­adóművésztől. Ismét Liberális klub Holnap este 6 órakor újabb összejövetelt rendez az egri Li­berális klub. A helyszínen, a vá­rosháza pinceklubjában ezúttal az egyházi ingatlanok sorsáról esik majd szó. A meghívott ven­dég Mészáros István, az Ország- gyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának tagja, de rajta kívül — tekintve, hogy Eger különösen érintett ebben a fontos témában — meghívták az összes érdekelt felet, így — má­sok mellett — az egyházak képvi­selőit is. Kiállítás Szombaton délután 5 órakor kiállítás nyílik a hatvani művelő­dési ház Uránia klubjában Kará- csondi Imre fényművész alkotá­saiból. A Blues és Blúz című tár­laton az érdeklődők a vendég amerikai útján készült munkáit láthatják. A művészt és alkotása­it Dave Koch USA-beli történe­lemprofesszor ajánlja a közönség figyelmébe. Ünnepi kollégiumi est Az egri Petőfi Sándor Közép­iskolai Fiúkollégium igazgatósá­ga és diákönkormányzata ünne­pi kollégiumi estet rendez ma délután fél hattól. A programok során köszöntik március 15-ét, megemlékeznek a névadó költő­ről, ezután irodalmi műsor szó­rakoztatja a jelenlévőket. Tv-ajándékok Poroszlón A Poroszlói Általános Iskola is belépett a füzesabonyi video­film-kölcsönző hálózatába. Az oktató-, illetve a szépirodalmi szalagok lejátszásához az önkor­mányzattól kapott színes tévé mellett legújabban már dr. Papp Sándor hasonló ajándékát is használhatják a diákok. Mezőgazdasági eszközök Ma délelőtt 9 órától délután 5-ig egynapos kiállítást és vásárt rendeznek majd mezőgazdasági eszközökből Nagytályán, a helyi klubkönyvtárban. MOST MÁR MEGÉRI AZ AKKUVILLHEZ BETÉRNI! 1992. március 1-jétől ÓRIÁSI ÁRENGEDMÉNNYEL értékesítjük. Szaküzletünk: Eger, Kistályai út 17. AKKUVILL KFT. Nyíregy­háza Telefon: 11-643 Heves megye lesz az „országos minta” A jobb jövőben reménykedve vállalkoznak Tanácskozás a katasztrófaelhárításról Egyiptomban és Szíriában az Evill Katasztrófa esetén nélkülözhetetlenek a megbízhatóan működő rádiótelefonok és telefaxok — ezeket mutatták be a tanácskozás résztvevőinek (Fotó: Szántó György) Számos meghívott szakember és vezető részvételével szakmai tanácskozást tartottak tegnap a katasztrófaelhárításról Egerben, a Városházán. A dr. Gyulai Gá­bor államtitkár, köztársasági megbízott vezetésével megren­dezett plénumon részt vettek többek között a Belügyminiszté­rium, az Országos Tűzoltó-pa­rancsnokság, az Országos Rend­őr-főkapitányság és a Polgári Védelem Országos Parancsnok- ságának képviselői. Természete­sen nem hiányoztak a megyei szakemberek sem: jelen volt dr. Lantos Bálint megyei rendőr-fő­kapitány, dr. Rab János megyei tűzoltóparancsnok, dr. Prokaj Béla megyei polgári védelmi pa­rancsnok, de meghívást kapott Eger polgármestere, a megyei önkormányzat elnöke, a köztár­sasági megbízott területi hivatal- vezetője, és — a „gázügy” aktua­litása folytán — Mátraderecske polgármestere is. Amint azt dr. Jakab Istvántól, a megyei közgyűlés elnökétől megtudtuk, az értekezlet előz­ményéül az a terv szolgált, amely szerint Heves megyében — az or­szágban elsőként, „országos mintaként ”—egy olyan projektet kívánnak létrehozni, amelynek révén a katasztrófaelhárítással kapcsolatos feladatok egy he­lyen, egy csoportban összponto­sulnának. így tehát egy helyre menne az esetleges riasztás, s ugyanígy történne az elhárítás is, nyilván sokkal hatékonyabbá té­ve ily módon a munkát. Erről az elképzelésről folyt tegnap az előzetes egyeztetés, a résztvevők igyekeztek tartalom­mal megtölteni az említett terve­zetet. Szó esett például a tárgyi és anyagi feltételek rendezéséről, és bár az utóbbival összefüggésben több részről is elhangzottak fel­ajánlások, a kérdés nyitva ma­radt: milyen forrásokból szár­mazik máj da szükséges pénz. El­hangzott az is, hogy kívánatos lenne, ha a megyében minden önkormányzat megismerhetné a tervet, s kapcsolódhatnának a majdan kialakuló katasztrófael­hárítási rendszerhez. Egyébként az ütemterv már elkészült, lépés­ről lépésre valósul meg az elkép­zelés — az ütemezés szerint a nyár elejére. Évzáró küldöttgyűlésen érté­kelték a Heves Megyei Erősára­mú Villamos Szerelőipari Válla­lat — közismertebben: az EVILL — múlt évi munkáját és idei átalakulásának lehetőségeit. Juhász Ferenc igazgatótól arról értesültünk, hogy a 105 fős kol­lektíva eredményei alapján tal­pon maradt a cég: 1991-ben ösz- szesen 103 milliós árbevételt ér­tek el, de a nyereségük igen sze­rény, csupán 200 ezer forint lett. Főként Budapesten és kör­nyékén dolgoztak, illetve tevé­kenykednek jelenleg is. Tavaly kezdték és az idén folytatják Ráckevén, a Duna fölötti 20 ki­lovoltos távvezeték építését: ez 30 millió forintos munkát jelent. Emellett végzik Albertfalván a szennyvíztelep elektromos sze­relését. Közreműködtek a bé­kásmegyeri és az esztergomi szennyvíztelep üzembe helyezé­sénél is, amelyek környezetvé­A férfierő titkai Ma délután fél 6-kor mutat­kozik be Balogh Gyula, azaz Bo- gumil az egri Helyőrségi Műve­lődési Otthon első emeleti dísz­termében. Vele Pécsi István, la­punk olvasószerkesztője készít nyilvános riportot. Ennek során szó lesz a természetgyógyász-fel­találó hatékony szereiről, többek között a férfierőt visszahozó — meg is vásárolható — csodatab­lettákról. A rendezvényre az in­gyenes belépők a program kez­detéig átvehetők a Kossuth Lajos u. 12. szám alatt, a portán, illetve az irodában. A rendőrség kérése Jelentkezzenek egy egri baleset tanúi Március 6-án, délután 1 óra­kor Eßerben a Ráckapu téren egy személygépkocsi elütötte G. A. 14 éves tanulót. A jármű vezető­je megállt, s felajánlotta a segít­ségét, de a gyalogos — csupán kis sérülésére hivatkozva — nem élt vele. A személygépkocsi vezető­je szakállat viselő illető volt, az autója pedig kékes színű. Az Egri Rendőrkapitányság közlekedési alosztálya a körül­mények tisztázása érdekében ké­ri a gépkocsivezető és azon tanúk jelentkezését, akik a balesetről bővebb felvilágosítással szolgál­hatnak. A hálátlan lépések a jövőben kamatoznak (Folytatás az 1. oldalról) — Ilyen körülmények között — tudomásunk szerint — offen­zív piaci munkához láttak... — Valóban — főleg a követ­kező időszak gondjainak enyhí­tésére —, a meglévő tevékenysé­gi körök mellé új gyártás megho­nosítását dolgoztuk ki. Ennek a közeli hónapokban beérnek az eredményei. Vállalatunk a ha­f yományos szervezeti formájá- an már tavaly is kevésbé tudott alkalmazkodni a megváltozott gazdasági helyzethez. Ezért új szervezeti formát alakítottunk ki, amelyet január 1-je óta be is ve­zettünk. Ennek lényege, hogy a korábbi, centralizált szervezetek helyett nagy önállósággal műkö­dő, gyártmánycsoportokra létre­hozott üzletágakat működte­tünk. így profitcentrumként a kompresszor, a Mecman-pneu- matika, a pneumatika-hidrauli­ka és a jármű-pneumatika üzlet­ágakat. Ez utóbbi hevesi telep­hellyel tevékenykedik. Az emlí­tetteken kívül van egy szolgálta­tó üzletág is, amely piaci alapon segíti a gyártási folyamatot ener­giával, hőkezeléssel, de ide tarto­zik a tmk is. Ezek az üzletágak a piacszerzéstől az egész termelési folyamat szervezésén át a gaz­dálkodásig, a vevőkkel való kap­csolattartásig nagy önállósággal rendelkeznek. Céljuk, hogy nye­reséget érjenek el, ezáltal üzleti­leg, illetve a költségekben is kellő érzékenységgel bírjanak. Tehát a valóságos gazdálkodást nap mint nap gyakorolják. Egyébként a tavalyi árbevételünk 2,5 milliárd forint volt, amely 1990-hez ké- est valamelyest több lett. Ám a amat-, illetve az adóterhek nö­vekedése és a tetemes költség- emelkedés miatt veszteséggel zártuk a múlt évet. Ennek mérté­ke a vállalatunk által fizetett bankkamat nagyságával meg­egyező. Ilyen helyzetben is mind­végig fenntartottuk cégünk mű­ködőképességét, és eleget tet­tünk a fizetési kötelezettségek­nek. — Hogyan ítéli meg az idei ki­látásokat? — A piaci körülményeket mérlegelve, világosan látjuk, hogy az idei esztendő első fele rosszabb lesz a vállalatoknak, így nekünk is, mint a tavalyi volt. Ezért létszámcsökkentésre kény­szerülünk. Noha tavaly év végéig létszámstopot rendeltünk el, en­nek ellenére természetes fogyás­ból nem csökkent a foglalkozta­tottak száma. Az idén, január 1-jén 2417 dolgozóval kezdtük a munkát. Ezt a számot azonban — akármennyire is szeretnénk — nem tarthatjuk. Ezért 42 dolgo­zónk korkedvezményes nyudij- ba vonult, 79-en előnyugdíjazást vállaltak, és tulajdonképpen 220-nak mondtunk fel március elejéig. A szakszervezeti bizott­ságból és a gazdasági vezetésből álló bizottság foglalkozik ezzel a kérdéssel. Akiknek felmond- tunk, azok a kollektív szerződés­ben rögzített végkielégítést kap­nak, a törvényben meghatáro­zottnál magasabb mértékben. Úgy látjuk, az idén tovább tart a piac beszűkülése termékeinknél, a kompresszorok kivételével. Új gyártmányként bevezetjük a gépkocsikhoz való lengéscsilla­pítókat, amelyek 1995-re 600 milliós árbevételt eredményez­nek majd. Emellett — a hazai Su­zuki-programhoz kapcsolódva — ártárgyalásokat folytatunk gázrugók es ülésállító mechaniz­musok készítésére is. Szakmai elismerést jelent ez gyárunknak. Úgy tűnik, nyugati partnereink­nél a megrendelések növekedé­sére reális esélyünk van, ha még nem is olyan látványosra. A már említett üzletágak önállóan ké­szítettek terveket erre az évre, amelyeket összhangba hoztunk vállalati törekvéseinkkel. Az ár­bevételünk ebben az évben — fo­lyóáron számolva — közel azo­nos lesz a tavalyival. Intézkedé­seink arra irányulnak, hogy az idei esztendőt eredménnyel zár­juk. Régi partnereink mind meg­maradtak, így a kompresszorain­kat az olasz Merloni, sőt — új­ként — a francia Sidex, a pneu­matikái elemeket a svéd Mec- man, a német Herion, a Leib fri­ed, a Franz Kahl és az E/ge.v vásá­rolj a. — Hol tartanak a vállalat át­alakításával? — A már említett, januárban életbe léptetett szervezeti kor­szerűsítés is ezt szolgálja. Gyárt­mányaink műszaki színvonala és a korábbi piaci kapcsolataink alapján komoly érdeklődés nyil­vánul meg a Finomszerelvény- gyár iránt. Ezért ebben az évben gazdasági társasággá alakulunk at, s ennek előkészítését egy pri­vatizációs tanácsadó cég közre­működésével végezzük. Az eb­ben a válságos időszakban meg­tett, gyakran hálátlan intézkedé­sek hatása minden bizonnyal a következő években jelentkezik majd, mégpedig a több mint két­ezer vállalati dolgozónk javára. Mentusz Károly delmi programhoz kapcsolódó fejlesztések voltak. Lakossági hálózatbővítést folytattak Gö­döllőn, Szilvásváradon és Eger­ben is. Ami az idei elképzeléseiket il­leti: tárgyalásokat folytatnak a Magyar Távközlési Vállalattal a hazai telefonhálózat korszerűsí­téséről, ebbe kívánnak bekap­csolódni alvállalkozóként. Meg­kezdik ugyanis a gyengeáramú elektromos szereléseket is. Ezen­kívül külföld felé is nyitnak. Mi­után a Ganz Gépgyár Energeti­kai Kft. elnyerte pályázat alapján három egyiptomi város — Berba, Mahasna és Gerga — leendő szennyvíztelepén a gépészeti­technológiai szerelést, ezekhez az elektromos munkákat a Heves megyei cég végezné. Az áraján­latot már megtették, akárcsak Szíriában, ahol szintén a készülő szennyvíztelepek építéséhez nyújtanának segítséget. Az emlí­tetteken kívül nagy reményeket fűznek az 1996-os budapesti Ex­po megrendezéséhez is, miután a fővárosban ismerik a Heves me­gyei vállalat munkáját, eddigi te­vékenységét. Egyébként ebben a fél évben átalakul a vállalat. Ennek előké­szítésével az Égszi-Senior Kft.-t bízták meg. Szeretnék dolgozói részvénytulajdonosi formában megoldani ezt a folyamatot. En­nek érdekében már tavaly hat­millió forint értékben vagyonje­gyeket juttattak munkavállalóik­nak. Arra törekszenek, hogy dolgozóikat megtartsák, azaz ne kelljen elküldeniük senkit sem. Ezért minden erőfeszítésükkel azon lesznek, hogy átvészeljék az idei esztendőt. Továbbra is fize­tőképesek, és munkájuk létjogo­sultságát abban is látják, hogy a következő években több meg­rendelést kaphatnak a fejlődés előtt álló villamosenergia-ipar- tól. (m. k.) Elfogták a víkendházak „szarkáját” Decembertől sorozatban ér­keztek a bejelentések hétvégi tel­kek, házak fosztogatásáról az Egri Városi Rendőrkapitányság­ra. A megyeszékhely környéki — ■Szar vaskőtérségében különösen gyakori — károkozásokkal kap­csolatban több mint két hónapig tartott a nyomozás, mígnem a bűnüldözők ráakadtak az elkö­vetésekkel alaposan gyanúsítha­tó szarvaskői Szabó Jánosra. A rendőrkézre került személy — az eddigi vizsgálatok alapján — 18 hétvégi ház feltörését maga is be­ismerte. Elmondása szerint a leg­különbözőbb értéktárgyakat vit­te el, ha nem is mindig haza, hát máshová. Ugyanis előfordult, hogy a betörő útközben valami­ért meggondolta a dolgot, sa„ke­zéhez ragadt” holmit valamelyik kis házba éppenséggel betette. A lefülelt betörőt — rendőrsé­gi előteijesztésre — az Egri Vá­rosi Bíróság előzetes letartózta­tásba helyezte. Ügyében a vizs­gálat folytatódik. Ülésezik Gyöngyös önkormányzata A napirenden: az egyházi iskolák Tovább folytatódik az egyházi ingatlanok visszaadásáról szóló vita a ma délután 3 órakor kez­dődő gyöngyösi önkormányzati ülésen. Bizonyára ismét sokakat érdekel majd: hogyan is dönte­nek a városatyák a 4-es és a 2-es számú általános iskolák sorsá­ról, amelyeket visszakért az egy­ház. Az ülés nyilvános, s feltehe­tően ez a téma sok érintett szülőt is vonz. A testületi ülés további részé­ben javaslat szerepel a közműve­lődési és kulturális bizottság megválasztására. Amennyiben ma sem születik erről döntés, félő, hogy komolytalanná válik az ügy, mert ezt a bizottságot hó­napok óta nem sikerült életre hívni. Az indítványok és előter­jesztések között a helyi érdek­egyeztető fórum létrehozása is szerepel, amely a földtulajdon­nal kapcsolatos. Szó lesz a márci­us 15-i ünnepség pénzügyi fede­zetének biztosításáról: Jakkel Mihály képviselő az 1848-49-es szabadságharc emlékművének felállítását javasolja. Jóvá kell hagyniuk a piacok üzemeltetés­be adásával kapcsolatos szerző­déstervezetet, a Városkörnyéki Alap 100 ezer forintos emelé­sét, és egyéb szervezeti kérdé­seket. Kerékpárút a Tisza-tónál Több mint kétezer kilométer­nyi bicikliutat szeretnének kiépí­teni az Országos Kerékpárút Há­lózatért Alapítvány tagjai. Az egész országot behálózó kerék­párutak első — Rajkától Visegrá- dig tartó —, Duna menti szaka­sza még 1992-ben elkészül. A következő ütemben a Tisza-tó és térsége kerül napirendre, amely — a Tisza mentén haladva — To­kaj vidékét és a Körösöket is be­kapcsolja az úthálózatba. Az útalap öt százalékát, csaknem 800 millió forintot kívánnak ezen utak építésére fordítani. Augusztus közepéig Paraván a bazilika előtt Paraván takarja az Egri Bazili­ka fő feljáróját, ennek oldalán pedig friss ácsolatú faépítmény vezet a magasba. Mint értesül­tünk: az eltelt évtizedek során igen alaposan megrongálódott széles lépcsősor, illetve úgyneve­zett „farfalának” javításához kezdtek a karbantartók. A fel­adat nem kis munkát jelent, így hosszabb időbe telik annak el­végzése. Az elképzelések szerint azonban augusztus közepére be­fejezik a kijelölt tennivalókat. Az említett faácsolat ideiglenesen biztosítja a bejutást a bazilikának ezen a részén. Ezek a folyók árvédelmi töltése­in, mezőgazdasági és erdőgazda­sági területeken vezetnek, be­kapcsolva természeti, kulturális és történelmi értékeinket őrző tájainkat is az újfajta turizmus vérkeringésébe. Egri Háziipari) Szövetkezet Szolgáltató Részlege kedvező feltételekkel vállal: — tetőszigetelést, bádogozást, — építési, szak- és szerelőipari munkákat magán­és közületi megrendelők számára. Gyors, pontos munkavégzés. Telefon: 36110-822/39

Next

/
Oldalképek
Tartalom