Heves Megyei Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-05 / 55. szám

4. HORIZONT HÍRLAP, 1992. március 5., csütörtök IP* w p% Gazdagodott, színesedett az életük Gondolatok a könyvtárban... Vásárhely — Hatvanban A Hatvani Galéria kiállításán a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum országos őszi tárlatának anyaga szerepel. Felvételünk a válogatott alkotások egyikét örökítette meg. (Fotó: Perl Márton) Vizit a hatvani nyugdíj asklubban Idén öt esztendeje, hogy a hat­vani művelődési központ égisze alatt megalakult a nyugdíjasok klubja, amely a kezdeti időkben harminc-negyven tagot számlált. Ahogy vezetője, Fodor Jolánmi- nap elmondotta, a társasélet iránt vágyat érzők tábora, amely kezdetben egykori vasutasokból, § yári munkásokból, téesztagok- ól verbuválódott, idők folya­mán mindinkább bővült, s bár Rumbach Jenőnél, Palásti Já­nosnál mát kiragadta soraikból a halál, ma másfél száz körül jegy­zik az aktív klubtagokat, s eköz­ben életük igen gazdaggá, szí­nessé vált. így rendszeresen hétfői talál­kozójukra mindig hívnak ven­dégelőadót, vagy valamilyen szó­rakoztató programról gondos­kodnak. Juhász Gáborvarosi vö­röskeresztes titkár például e mozgalom jelentőségerői beszél­getett a klubtagokkal, dr. Molnár Lajos önkormányzati képviselő Brazíliában szerzett benyomásai­ról, élményeiről adott számot, de megvitattak dr. Szevera Margit részvételével az egészséges élet­mód alapkérdéseit is, továbbá volt olyan összejövetelük, ame­lyen ételrecepteket cseréltek. Eljárt már az idő a klubtagok felett, de annyira nem, hogy ne kívánnának tultekinteni portáju­kon, vagy éppen az országhatá­ron, hallottuk Fodor Jolántól, aki egy-egy nyugdíj ashétfőn mindig megindítja valamivel a tagok fantáziáját. így aztán alig öt esztendő során 14 hazai kör­utazást szerveztek maguknak önköltséges alapon, kétszer pe­dig Szlovákiában is megfordul­tak, majd onnan fogadtak nyug­díjasokat. Különösen kedvelik a meleg vizű fürdőhelyeket, no meg, ha erre-arra színpadra lép­hetnek. Igen, kedves olvasó, a hatvani nyugdijasklub a régi-régi színját­szó társaságok létének, működé­sének is örököse immár. S ebben Karácsony Jánosné olyan vezér- egyéniség, aki egy-egy jókedvű zenés darabot nemcsak átszer­keszt az idősebbek alkatára, ha­bitusára, hanem ő maga is verse­ket ír, vagy itt-ott beletold egy je­lenetet a műsorra tűzött színjá­tékba. így történt ez legutóbb Kálmán Imre operettjével, a Csárdáskirálynővel is! Vagy ott a 84 esztendős Geiger Franci néni, aki február 15-én a gyöngyösi „Ki mit tud?”-on fakadt dalra, s juttatta megérdemelt díjhoz tár­saival együtt a hatvani nyugdíjas- klub produkcióját. Vannak e klubban nemcsak magukra maradottak, mint a szép hangú Lezsák Jánosné és megannyi társa, hanem szívesen időzik közöttük négy házaspár is, egy-egy produkciójukra pedig menyek, unokák csapataival te­lik meg a művelődési központ nagyterme, ami ilyenkor bizony igen kicsinek tűnik. Hogy most mire készül a klub? Március 15- ét — ahogy eddig minden eszten­dőben — most is megünneplik. Aztán készülnek egy húsvéti műsorral, anyák napján pedig, amikor iskolások látogatnak el körükbe, szeretnének kirukkolni hatvani lakodalmas játékukkal. Moldvay Győző Minőség — új piacokra Csúcstechnikát, magyaroknak is Lapunkban a közelmúltban beszámol­tunk a Grazi Nemzetközi Vásár szervezői­nek egri látogatásáról és tájékoztatásáról. Ezen a tavaszi seregszemlén kívül szó esett a június 3-5. között ugyancsak Grazban meg­rendezésre kerülő Techonova International elnevezésű nemzetközi szakvásárról is. En­nek jelmondata: Minőség, új piacokra! Ösz- szegyűlnek a világ élenjáró ipari országai, hogy felvonultassák azt a csúcstechnikát és -technológiát, robotokat és automatákat, amelyeket a korszerű termeléshez, az infor­mációszerzéshez és a környezetvédelemhez ajánlanak. A szakvásár érdekessége lesz, hogy meg­rendezik a nemzetközi együttműködés nap­ját, amely fórumot teremt a tudósoknak, a termelésben, a kereskedelemben résztvevők­nek találkozásra és véleménycserére. Ennek jegyében amerikai, német és japán mérnö­kök mutatják be azokat a legújabb — általuk kidolgozott — környezetvédelmi módszere­ket, amelyeket az autóiparban és a mezőgaz­dasági gépiparban ajánlanak hasznosítás­ra. A szakkiállítás szervezői nem titkolják, hogy a bemutatásra kerülő csúcstechnikát, il­letve -technológiát a magyaroknak is szánják. Ezért várják az érdeklődőket a Grazi Nemzetközi Vásár magyarországi képviseleténél a Sop TravelKft.-nélSopron­ban, a Bem út 1. alatt. Telefon és fax: 06-99- 12-944. ...és a pódium előtt A Szívós Józseféi Ital vezetett Irodalmi Vándortársulat leg­utóbb Egerben lépett fel — Ju­hász Csaba, Kakuk Jenő, Mol­nár Klára, Tóth István és Virágh Tibor összeállításban, Kováts Krisztina pedig fuvolán műkö­dött közre. A Helyőrségi Klub díszterme ezúttal örvendetesen benépesedett hallgatósággal, fő­ként fiatalokkal. Ez a tény azt bi­zonyítja, hogy a türelmes, szívós és nívós műsorsorozat előbb- utóbb meghozza a maga gyü­mölcsét, összeáll az a közönség, amely egyórás időtartamot fel­tétlen áldoz a költészet által kelt­hető szellemi élvezetre. Ezúttal Vörösmarty verseit adták elő. Tizenhét költemény három gondolatkörre bontva: a hazaszeretetről, a szerelemről és a bölcseletről (a sorsról, jövőről, etikai értékekről, a létről és a szellem mozgatórugóiról) hang­zottak el mondatok; maximák sorjáztak, amiket annak idején, még 1945 előtt, a középiskolák­ban egy egész életre szóló útrava- lóként taníttattak meg a tanárok diákjaikkal. Az idősebbek ma is csaknem kívülről és hibátlanul motyogják végig ezeket a fenn- költ eszméket, amiket a nagy ro­mantikus költő, a tragikus sorsú magyar, a Csongor és Tünde megálmodója, a Zalán futása cí­mű eposz megteremtője, a Szó­zat döbbenetes képsorait elénk táró Vörösmarty úgy skandált elénk, hogy érezzük: itt nemcsak egy ember lelkiismerete szólalt meg, hanem egy vátesz, aki ön­nön lelkének üdvösségét egynek érzi nemzete sorsával. A Liszt Ferenchez ódái zengése — se­gélykiáltása ugyanarról a tőről fakadt, mint a A vén cigány vagy a Gondolatok a könyvtárban. Es ha a férfilíra, egyáltalán a szere­lem elégikus sorait kapjuk Vö- rösmartytól, az is gordonkahan­gon szólal meg, inkább a mélabú, mint a röpdeső öröm, netán a be­teljesedett boldogság derűjével, lobogásával. A válogatás magasröptű ívet írt le, méltóan átgondolt a költő szellemi hagyatékához. A hosz- szabb lélegzetű versek gyön­gyözve futottak végig a műsor­ban, a közönség tudta, érezte, ki­vel ismertetik össze, kitől mit ka­pott, hogyan kell értenie a mag­vas szentenciákat. Örömünk ez alkalommal mégsem volt teljes. Ez a társulat összeszokott együttes, sokat ta­nultak egymástól. A Nyugat-so­rozatban oldottan, könnyedén és hatásosan pörgették egymás után Adyt, Kosztolányit, Tóth Árpádot, Babitsot és a többie­ket. A XX. századi magyar vers ritmusát, gondolatvilágát, érze­lemgazdagságát magától értető­dően kezelték. A versek strófa­beosztását, hangulatváltásait a helyén tisztelték, mert lélekben közel állt hozzájuk a mindig is előadott, olykor szavalt versek dinamikája, atmoszférája, a vers hőse, a költő pedig közeli isme­rősük volt. Vörösmarty azonban más. Más a gondolati ritmus ezekben a versekben, más léptékben kö­zelít a vers által elérni kívánt csúcshoz; miközben a strófák nemcsak lejtést adnak a vers áramlásához, de minden sza­kaszban ott van valami különös önálló tartalom, amiért és amivel a költő külön megbirkózott, amiért és amivel a vers belső építkezését sajátságosán végre­hajtotta. Virágh Tibor, Juhász Csaba — ha olykor rétori pátosz- szál is — közelítette meg legin­kább ezt a romantikusan gazdag gondolatvilágot, a nmeknek ezt a lecsapódó zöngetését, amely nemcsak díszítmény, hanem igen­is hangsúlyozandó eleme a Vö- rösmarty-versnek. Sőt minden versnek. Erről, az ilyen dolgok­ról nem szabad megfeledkezni a megható és meghatódó pillana­tokban sem. A versmondó a versben jelenlévő minden hang­ért felelős, ha az életre keltés ne­mes feladatát vállalja. És még egy: akadhat olyan eset, amikor egy-egy vers „nem megy” az elő­adó egyéniségéhez, hangjához, talán azért sem, mert a kfasszikus mértéket, vagy egyáltalán a vers ritmusát, belső dallamát, a gon­dolatait, érzelmeit nem tudja kö­vetni. Akkor másra kell osztani a mindenkinek kedves költe­ményt. Mindenki nyer, ha győz az előadó lelkiismerete, és nem vállalja a terhes próbát. Mindezt a teljes elismerés mellett jegyeztük le, örülve an­nak, hogy a vándortársulat teszi (és tegye) a dolgát, a mi baráti evődéseink mellett vagy ellenére is. Farkas András HANG-KÉJ* Rejtett tények Gondolom: mind többen ha­tározzuk el, hogy nem hallga­tunk politikai jellegű műsorokat. Mindez nem véletlen, hiszen be­lefáradtunk abba, hogy folyvást bogozgassuk a látszólag tárgyila­gos mez mögött megbúvó sze­mélyes szándékokat, valóságtor­zító mozzanatokat. Már régen nem hiszünk a hig­gadtságban, a krónikás szerep­köréből logikusan következő lel­kiismeretességben, alaposság­ban, s azt is meguntuk, hogy a különböző hangoltságú progra­mokat összevetve jussunk el a félreérthetetlen igazságig. Megfogadjuk: kiszállunk eb­ből a távolról sem korrekt játék­ból, űzze tőlünk függetlenül kis­ded játékait bárki, végül is csak az a fontos — legalábbis pillanat­nyilag —, hogy a Tóth Árpád ál­tal is emlegetett józan robotra koncentráljunk. Szóval: megállapodunk ön­magunkkal, ám néhány órás, esetleg napos sziklaszilárdság után hirtelen megtörünk, s csak azért is bekapcsoljuk azt a sok­szor megátkozott készüléket, s éppen az annyiszor megtagadott műsoroknál kötünk ki. Rádöb­benünk: lépést kell tartanunk az eseményekkel, hiszen féltjük a szabad választások egyik leglé­nyegesebb vívmányát, aztalevél- beszökkent demokráciát, amely­ért jó négy évtizeden át felesle­gesen sóvárogtunk. S akkor — például a legutóbbi 168 órában — szembesülhettünk senyvedő országúnk ezernyi kórjelenségé­vel. Nem először és nem utoljára. Aggódhattunk — a kisgazda­csatározások kapcsán — az egészséges jogértelmezés érvé­nyesüléséért. Azért, hogy a feke­tét senki se kiálthassa ki fehér­nek, ugyanis az effajta szíhvak- ság szenvedelmes zsákutcába torkoll. Hitelesnek tűnő vádak hang­zottak el a Vasárnapi Újságban az 1956. október 24-i vérengzés­sel, a kilencven halálos áldozat­tal kapcsolatban. Mi, a hajdani, az eufóriába bódult ifjak sem ak­kor sem, azután sem tudtunk minderről semmit. Sorolják a vétkesek, a parancskiadók neve­it, azokét, akik azóta sem követ­tek meg senkit, holott egy torz, embertelen eszme szolgálatában gyilkolták halomra az ártatlano­kat. Döbbenetes, de az is elszo­morító, hogy közülük senkit sem kíséreltek meg mikrofon elé hív­ni a riporterek, ugyanis az elzár- kózók némasága is feloldható. Ha... Igen, ha elterjedne az a ma­gatartásforma, amelyről a tiszté­ről leköszönt Gálszécsy András vallott szombat délután. Kizárólag egyfajta kötődéstől vezérelve. A bensőből fakadó etikai reakciók sugallatára... Szórakoztunk No nem a televízió kínálatlis­tája üdített fel bennünket, hiszen az épp olyan silány volt, mint máskor, s mindaddig az is marad, ameddig egy határozott, képzett, e sajátos szakterülethez értő, ha­tározott személyiség rendet nem csinál abban a Szabadság téri Augiász-istállóban. A derűre fakasztó heti cirkusz mégsem hiányzott. Most az USA-ban szabadságát töltő el­nök, Hankiss Elemér gondosko­dott róla. Értesülvén alelnöké- nek kinevezéséről — nem a vere­bek csiripelték számára ott a nagy óceánon túl, hanem hűsé­ges fegyverhordozói telegrafál- hatták meg a részleteket a messzi országba — mindjárt felháboro­dott. Hiába, úgy látszik, a kultú- ráltságtól függetlenül működik a saját szemétdomb, illetve a ka­kasszindróma. Be is dühödön, s odaátról gyorsan bejelentette, hogy fegyelmit indít új munka­társa, kollégája ellen. S jöttek a dörgedelmek. Intézkedett, hol­ott előtte nem konzultált vele, ráadásul hivatali titkokat fecse­gett ki, azaz elárulta, hogy meny­nyi az intézmény adóssága, hiá­nya. Az eszébe se jutott, hogy ezt kívánja a nyíltság, a kendőzés nélküli informálás. Elfeledkezett arról, hogy a mind katasztrofáli- sabb káoszról, a vészes pazarlás­ról honszerte beszélnek. Mit számít ez, csupán az a mérvadó, hogy megmutassa: ki az úr a háznál. Kedden este aztán kiderült: túllőtt a célon: ő mind­össze kezdeményezheti a felelős­ségre vonást. Ide vezet a stallum bűvölete? Ilyen kicsinyessé válhat a koráb­ban tehetséges szociológus, a re­mek, az egyéni stílusú tollforga­tó? Ne sajnálkozzunk! Más idők járnak. Inkább várjuk a komédia következő fordulóit, a hiúságok hiúságának legfrissebb attrak­cióit, hiszen nevethetünk még kedvünkre. Ha nem is felszabadultan... Pécsi István Alapítvány az ifjúságért Tulajdont kérni lehet, de kapni nem? Jó két évvel ezelőtt, 1989 decemberében a De- misz szövetségi tanácsa és az Országos Úttörőta- nács felajánlotta ingatlanainak egy részét az akkori kormánynak. Két kikötéssel: azokat gyermek-, il­letve ifjúsági célra hasznosítsák, s vegyék figyelem­be a regionális, helyi igényeket, vagyis, az ingatla­nok szolgálják azt a területet, megyét, várost, ahol vannak. Ennek nyomán a kormány 1990 áprilisá­ban létrehozta a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Ala­pítványt, s előírta, hogy az a majdan létrejövő terü­leti, megyei alapítványoknak adományozza az ott lévő ingatlanokat. Erre először júniusi határidőt tűztek ki, ám mi­után ez szinte megoldhatatlan feladat elé állította volna a megyéket, a határidőt feloldották, s lassan sorra megalakultak az alapítványok. Szűkebb ha­zánkban még a hajdanvolt megyei tanács hozta lét­re a Heves Megyei Gyermek- és Ifjúsági Alapít­ványt, amelyet 1990. december 13-án jegyeztek be a nyilvántartásba. — Ötszázezer forintot kaptunk a megyei tanács­tól, harmincezret a Hemisztől; ez volt az induló va­gyonunk — mondja Vass József az alapítvány elnö­ke — emellett minket bíztak meg az egri Széchenyi út 18. szám alatti épület és a felsőtárkányi volt KISZ-tábor működtetésével. Aztán tavaly márci­usban megalakult az alapítvány kuratóriuma, és be­adtuk a tulajdon iránti kérelmünket a Nemzeti Gyermek- és Ujúsági Alapítványhoz. Azt szerettük volna, hogy az említett ingatlanok, melyeknek ed­dig csupán a bérleti díjátszedtük, kerüljenek a tulaj­donunkba. — Mi lett a sorsa a kérelemnek? — Nincs még pont az ügy végén. Úgy is mond­hatnám, azóta sem történt semmi. Ugyanakkor a dologhoz az is hozzátartozik, hogy ez az alapítvány valószínűleg sohasem jött volna létre, ha a kormány egyik szerve, az Ifjúságpolitikai Titkárság nem szorgalmazza annak idején. Magyarán, a létreho­zásról gondoskodtak, viszont a megfelelő működé­si feltételekről nem. — Ezeknek hiányában, gondolom, nem tudták megvalósítani valamennyi elképzelésüket... — Inkább arról szólnék, ami sikerült. A múlt év­ben elvállaltuk a megyében élő gyerekek táborozta­tását, anyagilag támogattunk például olyan rendez­vényeket, mint a honismereti, a vízi-, a gólyatábo­rok, a túrák. Ezenkívül folytattunk kulturális tevé­kenységet is, részt vettünk a gyermeknapi progra­mok, s többek között különféle vetélkedők szerve­zésében. Saját tábort — a deviáns fiatalok táborát — is rendeztünk a tardosi sporttelepen, az Erdélyből ide érkező fiatalok ingyenesen táborozhattak Fel- sőtárkányban, a gyermekvárosi gyerekeket is közel százezer forinttal segítettük, s a fiatalok részére turisztikai kölcsönzőállomást működtettünk. Egyébiránt a különféle támogatásokat pályázat út­ján lehetett elnyerni: a beküldött anyagokat az ala­pítvány tizenöt tagú kuratóriuma bírálta el, s dön­tött arról, mihez mennyivel járulunk hozzá. — Mit terveznek 1992-re, mit tennének, ha végre megkaphatnák az ingatlanok tulajdonjogát? Egyáltalán, mennyi jelenleg a megyei alapítvány vagyona? — Pillanatnyilag mintegy hat és fél millió forint. Az idei pályázati felhívás már megvan — táborokra, gyermeknapra —, épp a közelmúltban döntött erről a kuratórium. Az elképzelések hasonlóak, mint ta­valy; amíg a tulajdonosi kérdés nem rendezett, töb­bet nem merünk vállalni. Tervek, vagyis inkább ál­mok persze vannak. Sokat várunk a megyei önkor­mányzattól, hiszen ha segítene a tulajdonjog meg­szerzésében, számos jó ötlet könnyebben és hama­rabb megvalósulhatna. Például az, hogy tanfolya­mot indítsunk a munkanélküli fiatalok átképzésére, hogy megfelelően tudjunk foglalkozni a deviánsok­kal, vagy hogy segíthessük a gyermek- és ifjúsági csoportok nemzetközi kapcsolatait, a nyelvtanulási programokat. Kénes Marcell

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom