Heves Megyei Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-19 / 67. szám

4

HORIZONT

HÍRLAP, 1992. március 19., csütörtök

Márciusban újra kezdjük...

Új Magyar Újságírás

Március idusának elődélelőtt- jén a Sajtószabadság Klub átalakult a Magyar Újságírók Közösségévé, s az alapítók elénekelték a Himnuszt.

— Patkányok! — vágta a képünkbe néhány perccel később egy szimpatizáns, amikor Far- kasházy Tivadarral igyekeztünk elhagyni a termet, s hogy teljes antipátiájáról biztosítson bennünket, még hozzátette: — Libe- rofasiszták!

Gondolom, nem engem ismert fel.

— Azt is mondta már, hogy rohadt gazember vagyok — mesélte aztán a folyosón Farkas- házy. — Meg is kérdeztem a mellettem álló 18 éves fiamat, hogy milyen érzés az, amikor az ember apját legazemberezik. Azt válaszolta, hogy ha egy ilyen gazem- berezi le, akkor jo. Egyébként én érdeklődőként vagyok itt, mert azt hallottam a televízióban, hogy mindenkit szeretettel várnak. Egyszer komolyan gondoltunk arra a Selmeczivel, hogy belépünk és elmondjuk a véleményünket, de most már nem. De hogy miért nem, azt ebben az épületben nem mondom el, ahhoz ki kellene mennünk az utcára.

A Földművelésügyi Minisztériumban voltunk, Farkasházy ki is ment az utcára, én meg vissza a szimpatizánshoz.

— Összetéveszt valakivel, uram, biztos valami szakállassal — válaszolta ő, amikor arról érdeklődtem, hogy miért vagyok patkány. — Ne szórakozzon velem, és ne érien hozzám.

Kezemmel nem illettem, elkullogtam rühes ebként, még emlékeztem arra, amit Benedek professzor mondott néhány perce, miszerint ez egy újszövetség, s az ószövetséget ki kell söpörni. Elkeseredett ószövetség-tagként a legkézenfekvőbb az lett volna, ha felakasztom magam a budiban — akkor talán megtapsolnak. De hát dolgozni kellett,

Szörényi Levente pedig szembejött.

— Én 25-30 éve kapcsolatban állok az újságírással — mosolygott rám. — És sokszor egyikmásik újságíró helyett nekem kellett megírnom a nyilatkozatomat, hogy pontos legyen. Azért jöttem el, mert érdekel, hogy lesz-e új magyar újságírás.

— Ami eddig itt elhangzott, az biztató az ön számára?

— Természetesen, magyar szellemű újságírásra vágyom én is.

Nem volt vele egyedül a kulturális élet ismert személyiségei közül, hiszen a széksorokban üdvözölhettük Bánffy Györgyöt és Szuhay Balázsán. Makovecz Imre sem rejtette véka alá a véleményét, amikor kijelentette, hogy a rádióból a szennyet sugározzak, az újság meg lépre csal, a tisztesség nem jut szohoz.

Ekkor csaltam én lépre Sándor Andrást, megyénk egyetlen MUK-tagját.

— A megyében dolgozó professzionista újságírók kózül egyet sem ismerek, aki még rajtam kívül csatlakozna hozzánk — nyilatkozta. — De nagyon örülnék.

— Önt nemrégiben rehabilitálta a MUOSZ. Akkor ezt most semmisnek veszi?

— Nem veszem semmisnek, éppen a héten kaptam egy meghívót a március tizenötödikéi ünnepségükre, ahol örökös taggá akarta választani. írtam egy meleg hangú, mondhatni barati levelet Bodor Pálnak, megköszöntem a gesztust, de jeleztem, hogy elkésett, mert én már ennek az új szövetségnek vagyok a tagja.

— Van világnézeti felhangja is a MUK-nak?

— Biztos, hogy van, ne áruljunk zsákbamacskát. Akik itt vannak, azok nemzeti irányzatúak, magyarok, és az a fő Kérdésük, hogy ez a nemzet túl fogja-e élni ezt a nehéz időt, amelyet

most él át, és ami még vár rá.

— Ön szerint a többi újságíró nem foglalkozik ezzel a kérdéssel?

— Lehet, hogy a többi is foglalkozik, de akik idejöttek, azok biztos, hogy ezt tartják a legfontosabbnak.

— Mi a véleménye azokról, akik nem csatlakoznak a MUK- hoz?

— A pluralizmus azt jelenti, hogy el kell viselnünk udvariasan, örömmel, tisztelettel egymásnak a különböző nézeteit. S ahogy mi most barátságosan beszélgetünk, úgy bármikor meg tudja egymással találni a hangot ez a két szövetség, és szerintem még az sincsen kizárva, hogy a jövőben majd fuzionál. Nem kell nekünk verekednünk.

Ez aztán megnyugtatott, és Stefka István fele indultam, aki elébb az ülésteremben azt jelentette ki, hogy azért vannak csak ennyien, mert a velük szimpatizáló újságírók félnek eljönni.

— Szevasz — válaszolta Stefka. — Nekem most vissza kell mennem.

És visszament. Én meg ki. Van nekem ugyanis egy kedves kolle- ginám, aki igen erdekes szerzet. A Kurírnál dolgozik, a szerkesztőségből ő egyedül MDF-tag, és a Sajtószabadság Klubnak is tagja volt. A MUK-ba még nem lepett be, de fontolgatja. Ebbéli tevékenysége azonban sem őt, sem engem nem gátolt abban, hogy egy Parlament melletti krimóban sort igyunk együtt, majd megtekintsük a kofiegina öt hónapos kisfiát az Üllői úti bérházban.

— Hö-hö — gügyögte a srác, és rámosolygott a kormánypárti mamára és az ellenzéki ismerősre.

Ez volt a nap legvidámabb pillanata, a liberofasiszták meg a népnemzetiek erősen be voltak zárva a pelenkába.

Kovács Attila

A költészet napján — Tamaleleszen

A költészet napjára az idén újszerű irodalmi programot szerveztek Tamaleleszen. A Megyei Művelődési Központ és a tama- leleszi művelődési ház 1992 tavaszára — hagyományteremtő szándékkal — meghirdetik az Én pódiumom versmondó versenyt, melyre felsőtagozatos diákok

nevezhetnek, két szabadon választott verssel a következő községekből: Istenmezeje, Pétervá- sára, Egercsehi, Bélapátfalva, Sírok, Párád, Bükkszék, Mátra- derecske, Egerbakta, Tamale- lesz. A nevezéseket március 25- ig a tarnaleleszi általános iskola címére (3258. Tamalelesz,

Fedémesi u. 10.) kell elküldeni.

A jelentkezési lapra a versenyzők nevét és a két választott mű szerzőjét és címét kell ráírni. A verseny április 11-én szombaton, 14 órakor lesz a művelődési házban, Tamaleleszen.

HANG-KÉP

Hamisítatlan ünnep?

Kimondatlanul is március 15-e szelleme hatotta át az elmúlt hét rádiós programjait. Ez érthető, hiszen független államban, szabad ország polgáraiként emlékezhettünk azokra az elődökre, akik ugyanilyen célokért vonultak a pesti utcákra, hogy diadalra vigyék — szerencséjükre vér nélkül — a nemes ügyet.

Hallgattam ezeket a műsorokat, s közben egyre erősebb hiányérzetem támadt. Nem azért, mert nem szeretem az úgynevezett piros betűs napokat, hanem amiatt, mert ezek a blokkok — néhány kivételtől eltekintve — majd olyan felszínesek, üresek, harsányan patetikusak voltak, mint a korábbiak. Akkor is, ha készítőiket egészen más szándékok vezérelték.

Mintha képtelenek lennénk megrajzolni eleink arcélét. Hozzászoktunk — különösképp az utóbbi negyven esztendő során — az üres szólamok soijáztatásá- hoz, s torzult látásmódunk csorbítja a volt valóságot is.

Pedig érdemes lenne azt a múltat elmélyülten tanulmányozni. Erre figyelmeztetett — igen bölcsen — köztársasági elnökünk, aki egyéni ízekkel fűszerezve elevenítette fel sajátos élményeit, s közben utalt Kossuth sokak által nem ismert nézeteire, mondataira. Arra, hogy ez az ember, ez a kivételes adottságú politikus úgy vezényelte az akkori rendszerváltozást, hogy eltekintett a korábbi, az úgynevezett Habsburg-rezsim vezetőinek elszámoltatásától. Mindenkit arra szólított föl, hogy munkálkodjék a közös haza jövőjéért.

Eltöprengtem. Ne értsenek félre, távol áll tőlem a legszemernyibb balosság is, s azt vallom, hogy a gyilkosok bűneit nem lehet, nem szabad feledni, mert holnapjaink ifjúságának okulnia szükséges mindebből. Elsősorban azért, hogy az 1956-ot követő szömytettek soha meg ne ismétlődjenek, hogy diktatúra ne sebezze többé a jobbra termett milliók életét, gondolkodásmódját, karakterét.

Megtalálható az a nemcsak jogi szempontból kifogásolhatat- lan, hanem etikailag is elfogadható megközelítés, amelynek révén — legalábbis egy időre — lezárhatnák a históriánk nem éppen dicséretes lapjait.

Ehhez azonban higgadtság, mértéktartás, tárgyilagosság kívántatik, s az az akarat, hogy szárba szökkent demokráciánkat senki se csaphassa arcon. Sehol. Semmikor. Sem a Vasárnapi Újság, sem a 168 óra egymással nemegyszer ellentétes hangolt- ságú, legfeljebb egyoldalúságukban egyező blokkjaiban. Az ellenfelek ne váljanak ellenségekké, hanem kulturáltan vitázzanak arról az útról, amely kivezethet minket az egyre nehezebben elviselhető labirintusból.

Fennkölt percek

Az előbb emh'tettek miatt hidegen hagyott a pitiáner tévés háború, az egyébként tehetséges, de ezen a poszton csak ügyetlenkedő elnök akaratoskodása, számos részigazsága. Nem ajzottak fel a szónoklatok sem. Megkapott viszont Ráday Mihály és Katona Tamás vasárnapi közös produkciója. Értően kalauzoltak el bennünket a nagy viadal színhelyeire, s a hősök végső állomására: a hazai és a határainkon túli temetőkbe.

Mindketten remek érzékkel faggatták őseinket, s tömören, szemléletesen varázsolták elénk sorsuk stációit, megpróbáltatásait, állomásait. Onnan, a csend honából mindnyájan egyet üzennek: becsüljük meg a ritka békét, s azokat a pillanatokat, amelyekkel több mint ezer esztendő során alig ajándékozott meg minket a történelem. Legyünk hát egyenes gerincű, a másságot tisztelő, társaink adottságait rangjához méltóan elismerő utódok. Különben semmi közünk azokhoz a fennkölt napokhoz. Utasítsuk el — bárhol is vannak — a hatalommal visszaélő, azt nem a milliók szolgálatának tekintő tiszavirág- létű figurákat! Ezt sugallta, erre sarkallt az utóbbi időszak egyetlen magvas, színvonalas bemutatója. Pénteken és szombaton este vetítették ugyanis az amerikai cégjelzésű produkciót, A rózsa közösségét. Régen láttam ennyire tiszta töltésű, ilyen magasren- dűen etikai töltésű alkotást.

Csoda-e, ha a katarzis révén igazabbá szelídültünk? Megle- pő-e, ha csak efféle ajánlatot sürgetünk?

Nemcsak kivételes alkalmakkor, hanem rendszeresen...

Pécsi István

Az író — otthonában

Apor Elemér:

A feje fölött a pallos árnyéka

Dobó István regényes életrajza

Eger Apor Elemér számára a létét meghatározó város, életének értelmet adó otthon, szerel- metes „selyemgubó”, ahol érvényes Gárdonyi szépségfelfogása:

„Minden szép, amit szeretettel nézünk”. A kisváros felett a történelmi múlt mítoszi fénye ragyog, architektúrái szépségű épületek sora adja karakteres barokk arculatát.

Gárdonyi a magyarság „szala- miszi”, „marathoni” diadalának és hőseinek, körtük Dobó István várkapitánynak állított emléket remekművében. Apor Elemér a Dobó Istvánról szóló, egy életen át érlelt regényes életrajzban a családja körében és a külső ellenségtől szorongatott, belső viszályoktól sújtott ország változatos színterein tanulságos példaképnek láttatja hősét.

Költő szépprózáját olvashatjuk. Nyelve gazdag, árnyalt, színes. Aport biztos ízlés vezeti; elegáns és szellemes egyéni stílus, nemritkán a szelíd irónia jellemzi. A bájostól a tragikusig teremt esztétikai minőseget az alkotó képzelet. Célja nem az élet dekorálása, hanem a belevilágí- tás. Nem színfalaknak használja a múltat. A korhűség, a kor szellemének megidézése művészileg hiteles. A téma magában rejti a gyors siker, és ennek nyomán a felszínesség csábítását. Mindezt ellensúlyozza Apor filológus lelkiismeretessége, alapos levéltári anyaggyűjtése, okmányozása.

Nem egyes szavak, mondatok vagy fejezetek, hanem a mű egésze, szerkezete, nyelve, stílusa hordozza az író üzenetét, legfőbb mondandóit. A kisregény olyan egységesnek hat, mintha egyetlen lendülettel íródott volna. Filmszerű vágások, kihagyások, időbeli ugrások, színtérváltozások teszik izgalmassá narrá- cióját. A három részre szakadt ország sorsa, Dobó életútja bőven ontja a kuriozitást. Az író érdeme, hogy a változatos eseményeket, történéseket művészi szempontból is hitelesíteni tudja.

A ténybeli hitelességen túl képes a mélyebb összefüggésekből eredő korhűséget is megteremteni.

Apor szellemet gyönyörködtető, lelket nemesíteni akaró írói szándéka mélységes. Szinte teljesen kiiktatja a didaxis vízjelét is. Együttérzés és kívülállás, történelmi objektivitás igénye érződik szemléletében, bnliáns stílusában.

Gárdonyi az eposzi méretű küzdelmet, várostromot beszéli el. Apor is képes torokszorító feszültséget és szívet-lelket melengető idült teremteni. A hősi helytállás, patriotizmus nála azonban nem annyira a nyüt, kard kard elleni harcban, hanem az élet kusza, ellentmondásos hétköznapjaiban érvényesül. A sors- és korrajzot nem annyira a jelzők, mint inkább a tények hordozzák, és adják Apor realista látásának erejét. Gárdonyi a nemzeti egység mítoszát mutatja fel, ezzel üzen a millenniumi időszak magyarjainak. Apor sokszálú, árnyalt jellemábrázolással a Gárdonyi-műből kimaradt életszagány kört egy hazáért” igazát. A diadal kivívásakor Egerben saját népe volt a várkapitány mellett, nem a fizetett zsoldosok hada: „A falak erősek, de a falak igazi ereje az ember. Mindig elegendő magyar legyen a falakon!”

Az egri diadalt követően Dobó erdélyi vajda lesz. A bizalmatlanság jele, hogy vajdatársat neveznek ki melléje. A török János királynak adta Erdélyt. Mar- tinuzzi Fráter György tragikus sorsa bizonyítja, hogy kudarcra ítéltetett itt minden okosság és jó szándék. Erdélyország Izabella királyné, majd János Zsigmond gyermekkirály miatt jut keserű sorsra. Dobó nagylelkűségét álnoksággal viszonozzák a transzszilván főurak. Az erdélyi vajda Déva várának börtönébe kerül. Innét szabadulva is csak rövid ideig pihenhet szerednyei birtokán, mert hamis vádak alapján a pozsonyi vár foglya lesz a törökverő Balassa Jánossal együtt.

Egri dicsőségét időközben mindenki elfelejti. Amikor a vádak hamissága kiderül, és kiszabadul, már megtört öregember. A lelkére köti fiának, Ferencnek, hogy idejekorán nősüljön, „termo fát válasszon” maga mellé feleségnek. Az ősi ellenség, a Pe- rényi család — vérrel, erőszakkal szerzett gazdagsága teljében — fiúutód nélkül kihal. De a birtokait sikerrel gyarapító Dobó Ferenc is elfelejtkezett az apai intelmekről. Fiuágon vele nal ki a Dobó-család. Balassi Bálint és Dobó Krisztina fia, az egyetlen örökös pedig fiatalon hunyt el Boroszloban. Vele halt ki a híres Dobó-nemzetség, mégpedig: „egyetlen nemzedék alatt*.

Apor Elemér alkotása műfaját, terjedelmét tekintve kisregény, de nagy eszmei értéket, jelentős esztétikai minőséget képvisel. Hősének életútja a helytállás örök magyar sorsát példázza, emberségünk, megszűkült magyarságunk bátorító példaképe. Egy született költő, a legszebb egri és magyar írói hagyományokat őrző és újító lélekember üzen általa a jelenkor magyarjainak — mindannyiunknak.

Apor Elemér ma 85 éves. Szeretettel köszöntjük jubileuma és új könyvének megjelenése alkalmából. (Szerk.)

Í

Miskolc, Feíső-magyarorszá- iiadó, 1992)

Cs. Varga István

Az egri mozikban láthatják

Börtöncsapda (Death Warant)

A börtönök veszélyes bűnözőket tartanak fogva, akiknek vasrudak, lelakatolt ajtók és őrök állnak a szökés útjában. Ugyanezek az óvintézkedések egy ártatlan emberre is vonatkoznak. Rákényszerül, hogy ebben az elzárt világban a társadalom legrosz- szabb és legkegyetlenebb embereivel szálljon szembe, megszokott fegyvereinek a segítsége nélkül. A történet egy börtönben játszódik, és a sztori ártatlan embere egy detektív, egy beépített zsaru. Egy sor megmagyarázhatatlannak tűnő halálesetet kellene kivizsgálnia. Kialakít egy informátori hálózaÍft.í is

Slábó !si»í*

£.Á*-> Ért**«,

í-WríAÍSÍfÜ.:

toú&ii Pitt» üíííit« tő*

tot, szövetségeseket keres, és megerősíti „kinti” csapatát is. Amikor végre birtokába jut a titkosított adatoknak, egy véletlen folytán kiderül, hogy hősünk zsaru. Az elítéltek meg akarják gyilkolni, s elkezdődik az élet-halál bújócska.

Az izgalmas akciófilmet az egri Prizma és Uránia mozi mutatja be.

Édes Emma, Drága Böbe

Az Oscar-dijas Szabó István nagyon kevés pénzből készített nagy hatású, mai filmet. Magyar ez a történet, de a kelet-európai felgyorsult változások hű tükörképe is a sztori. Alig néhány hete a nemzetközi filmvilág is nagy elismeréssel fogadta a premiert. Európa egyik legjelentősebb filmfesztiválja Berlinben Ezüst Medve Díjjal jutalmazta, a nemzetközi sajtó pedig méltónak érzi az új filmet Szabó eddigi darabjaihoz. Két falusi lány, Emma és Böbe tanárnők voltak, orosz nyelvet tanítottak. Amikor azonban a rendszerváltozás elsodorta a kötelező orosznyelv-tanulást, esti tanfolyamon angolul tanulnak. Már hét éve egy pedagógusszálláson laknak, ketten egy szobában. Emma takarítást vállal jómódú családoknál, Böbe pedig szórakozóhelyeken ismerkedik férfiakkal. A történet a két nő harcát mutatja be a fennmaradásért. Sorsuk elgondolkodtató, megrendítő. Az új Szabó-filmet az egri Prizma mutatja be.

isaszoKai, uiozzanaiuKai vnagnja meg Dobó életéből.

Kisregényének nyitófejezete: Család — apa nélkül. 1511-ben szakadt rá a Dobó-családra a félárvaság. Előrevetítődik 1526, kótyavetyére kerül az ország, bekövetkezik a mohácsi vész. Az ország — király nélkül, majd pedig a két király viszálya miatt is — útszélre vettetik a hadak útján. A külső hatalomtól elszenvedett vereségnél is súlyosabb a mohácsi vészt követő időszak belső káosza. A főurak mérhetetlen becsvágyát például a Perényiből nem lesz király, Hat rovás című fejezetek érzékeltetik döbbenetes erővel. Az urak egymást marják, ölik, miközben a nemzet külső hatalmak martalékává válik, a nép pedig a gyűlölködések áldozatává. A szűnni nem akaró politikai táncok a legveszedelmesebbek, igaz, a legjövedelmezőbbek is.

Az irigység, hiúság, önteltség, hatalmaskodás gyűlöletes közegéből csak néha tud kiszakadni Dobó István, az igazságszeretet és etikai helytállás példaképe.

S

róbáltatásoktól súlyos ele- megrázó pillanatképeit az ország állapotának, romlásának jelenetei váltják. Pedig láthatóan a békés építés a főhős álma és írójának eszménye is: az összefogás a megosztottság ellenében. Bensőséges szeretettel villantja elénk a szív rebbenéseit. Leheletfinom lélekrajzban, a lélekál- lapot és lelki folyamat megkapó sejtetésével képes beavatni olvasóját hőse lelki- és tudatvilágába: Lány a búzában, Esküvő az egri várban, Eßy kis nyugalom stb. Erőteljes femszerelem hatja át a nőábrazolást, alakteremtést. Az egyes részleteket úgy alakítja, hogy áltáluk az egészben nyeljék el végső értelmüket, adják ki az összkép szépségét, művészi egységét.

Dobó az egri várostromra 1935 fővel, ebből 1809 fegyveressel készül. Miközben sorra elesnek a magyar végvárak, tudatosul benne: önmagán, katonáin kívül senkire sem számíthat. Lelki teher nyomasztja, mert a nádori kamara fej- és jószágvesztésre ítélte. (Igazságszeretete miatt hatrendbeli hatalmaskodással vádolták.) Egy évre kapott királyi kegyelmet, haladékot az ítélet végrehajtása alól...

Megtanulja a „Ne higgy magyar a németnek!”, és a „Két do-