Heves Megyei Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-14-15 / 63. szám

10. HÉTVÉGI MAGAZIN HÍRLAP, 1992. március 14—15., szombat—vasárnap Jóga a mindennapokban „Ha őszibarackot eszünk, érckeménységű mag­várói jusson eszünkbe, hogy bennünk szintén meg­törhetetlen mag rejlik, és ez vagyunk mi, igazán.” Ennek megtalálásában segít a joga. Tulajdonkép­en ez az egyik kulcsmondata dr. Weninger Antal önyvének, amely a Nótárius Könyvkiadói Gmk gondozásában jelent meg 1991-ben. Talán emlé­kezhetnek rá, az idős orvos már a Magyar Televízió képernyőjéről is többször üzent nekünk: nemcsak a jóga alapelemeit mondta el, hanem egy sajátos — az európai gondolkodástól kissé idegen — életszemlé­letet is igyekezett belénk plántálni. Sokáig élt az a tévhit a köztudatban, hogy a jóga csupán testedző gyakorlatok összessége, némi misztikával fűszerezve. Ha néhány megszállott en­nek az ellenkezőjéről igyekezett meggyőzni ben­nünket, gyenge hangjukat „túlordította’' a nemzet­közi méretűvé duzzasztott marxista ideológia. Ma­napság viszont egyre inkább elbizonytalanodunk, keressük a fogódzókat. „Beteg az emberiség, erköl­csileg is, fizikailag is, és biztos, hogy ma betegebb, mint tegnap volt” — olvashatjuk a könyv utószavá­ban. „Ráadásul nem tudjuk, mit rejteget számunk­ra a holnap, ezért minden gyógymód felhasználha­tó a tisztességes élet védelmében.” A sok vajákosság, szemfényvesztés mellett érde­mes odafigyelni egy olyan tudományra, amelynek az elmélete és gyakorlata is több évezredes tapasz­talatokon nyugszik. A jóga azon a távol-keleti böl­cseleti feltevésen alapszik, mely szerint szellemi és fizikai koncentrációval természetfeletti képessé­gekre tehetünk szert. De ha idáig nem is jut el min­denki, az önismeret, a konfliktusok kezelésének egyéni, csak önmagunktól függő megoldása, a má­sok iránti nyitottság valamennyi ember számára el­érhető. Ebben segít ez a könyv, amelynek különle­ges értéke még az is, hogy a íegfiatalabbaknak és a legidősebbeknek is képes receptet adni arra, mi­kent találják meg önmagukat. „Egy régi mondás szerint az áldás felülről jón” — úja a szerző, majd így folytatja: „A jóga alapján úgy érezzük, hogy be­lülről, mint ahogy az élet is belülről fejlődik. Érdemes erre a kalandra vállalkozni, már csak azért is, mert igen nagy szükségünk van a nyuga­lomra, még ha az csak pillanatokig tart is. (Jámbor) A hét végén így alakulnak me­gyénkben a piaci árak: Egerben: a tojás 4,50-6, a bur­gonya 20-25, a sárgarépa 30, a zöldség 40-50, a cékla 20, a vö­röshagyma 20-22, a fekete retek 50, az uborka 150, a paradicsom 240-320, a kelkáposzta 50, a fe­jes káposzta 15, a fokhagyma 160-200, a zeller 60, a karalábé 40, a saláta 32, a karfiol 150, a mogyoró 250, az alma 20-40, a bab 80-120, a savanyú káposzta 40-45, a lencse 40, a zöldborsó 50, a szőlő 350, a mák 150, a re­tek 34-38, a paprika 300, a zöld­hagyma 30, a kókuszdió 150, a banán 75-85, a narancs 60-80, a citrom és a körte 100, a szilva da­rabja 40, az őszibaracké 50, a ki­wi 25, a dughagyma pedig 60 fo­rintba kerül. Gyöngyösön: a tojás 4-5,50, a burgonya 18-25, a sárgarépa 35­Őszibarack — darabra 40, a zeller 40-50, a vöröshagy­ma 20-30, a fejes káposzta 20- 30, a kel 50-60, a saláta 12-40, a karalábé 40, az újkaralábé da­rabja 30, a karfiol 120, a paradi­csom és paprika 300 az uborka 140-150, a retek 36-40, a zöld­hagyma 25, a fokhagyma 150- 160, a paraj és a sóska 100, a zel­ler 60-80, a gomba 160, az alma 36-60, a szőlő 300, a dióbél 400, a bab 120-150, a savanyú ká­poszta 50, a mák 140-150, a ba­nán 70-75, a narancs 56-65, a citrom 90-100 forint. Hatvanban: a tojás 5, a burgo­nya 20, a sárgarépa 30, a zöldség 35-40, a vöröshagyma 20, a fejes káposzta 20, a kel 30-50, a retek 20, a fokhagyma 150-180, a gomba 150-180, az alma 30-60, a dió 150, a dióbél 350, a száraz­bab 120, a savanyú káposzta 40, a mák 110-120. Hevesen: a tojás 4,20-4,50, a sárgarépa 20, a petrezselyem 25- 30, a vöröshagyma 20-25, a fok­hagyma 160, az alma 20-35, a cékla 25, a karalábé 18-20, a zel­ler 35, a retek 20, a saláta 20-25, a mák 100-120, a bab 100, a bur­gonya 18-20, a banán 80-90, a narancs 65, a mandarin 100- 125, a citrom 90, a kiwi 20, a dió­bél 350, a fejes káposzta 10-15, a gomba 150, a zöldhagyma 10, a zöldpaprika 25, a savanyú káposzta pedig 25 forintba ke­rül. Telefonos lelki elsősegély-szolgálat Egerben Hívható: pénteken este 7-től szombat reggel 7-ig, szombat este 7-től vasárnap reggel 7-ig. A hívás ingyenes. Telefon: 36-14-321. Interbalett ’92 A Budapesti Tavaszi Fesztivál részeként — március 17-től 28-ig — rendezik meg az Interbalett ’92 kortárs nemzetközi táncfesz- tivál-triennálét, a Táncfórum szervezésében. A rangos kultu­rális eseményen — a magyar ba­lettegyüttesek mellett — három külföldi együttes is műsort ad. A francia balettművészetet a Lyoni Opera Balett 40 tagú együttese képviseli a fesztiválon. A társulat egyetlen alkalommal, március 20-án este, a Vígszínházban lép a magyar közönség elé. Műsoru­kat francia és amerikai szerzők műveiből állították össze. A walesi hercegi család fővéd­nökségével működő Angol Nemzeti Balett kíséretében a fesztivál vendége lesz Lady Dia­na. A 65 taggal érkező társulat a március 23-i fővárosi előadásán kívül — amelyet az Operaházban tartanak — az azt követő napok­ban Szegeden és Győrött is fel­lép Robert North, Christopher Bruce és Harald Lander egy-egy művével. Paul Taylor táncegyüt­tese az Egyesült Államok kortárs táncművészetét reprezentálja az Interbaletten. A 24 tagú együttes március 21-én és 22-én a Víg­színházban, az azt követő napo­kon Kecskeméten, Veszprém­ben és Debrecenben lép fel, a magyar közönség előtt eddig ke­véssé ismert amerikai koreográ­fusok műveiből összeállított mű­sorával. A Szegedi Balett márci­us 18-án Imre Zoltán: A négy évszak és Juronics Tamás: A képzelet órája című két egyfel- vonásosával nyitja meg az Inter­balett fesztivált a Vígszínházban, majd másnap Kaposváron a Csiky Gergely Színházban lép­nek fel. A Pécsi Balett március 19-én vendégszerepei a Vígszín­házban; a magyar származású, dortmundi balettigazgató, Her- czogh István: Rómeó és Júlia cí­mű koreográfiáját viszik szín­padra. Budapest előtt, március 17-én, azaz az Interbalett nyitó­estjén Egerben, másnap Gyön­gyösön lépnek színre. Ugyan­csak nóvummal, Gulliver úr uta­zásai című műsorával mutatko­zik be a Győri Balett március 25- én a Budapest Sportcsarnokban. H ÍRLAP- naptár 1992. március hó Napok Névnapok R. kát. naptár Protestáns naptár 16. hétfő Henrietta Lujza, Hiláriusz Henrietta 17. kedd Gertrúd Patrik Patrik Gertrúd 18. szerda Sándor, Ede Cirill Sándor, Ede 19. csütörtök József József József 20. péntek Klaudia, Hubert Klaudia Hubert 21. szombat Benedek Balár Benedek 22. vasárnap Beáta, Izolda Katalin Katalin Jeles napok A tavaszi munkák teljes ütemű megindulását célozza az a mondás, amely szerint Gertrúd „megereszti a munkát”, annál is inkább, mert miként a népi rigmus tartja, Sándor, József, Benedek zsákkal hozzák a meleget, azaz a langyos, tavaszias légtömegeket. Itt aztán érdemes megállnunk egy pillanatra. Vajon mit is szólnak az éghajlat szabályosságait kutató khmatológusok ehhez az ország­szerte idézett aranymondáshoz? Röviden csak annyit, hogy a szabály nagy általánosságban megállja a helyét, mert ebben az időszakban, ha nem is pontosan ezeken a napokon, valóban egy erőteljesebb felme­legedés szokott mutatkozni hazánk éghajlatában. Persze, ritkábban az ellenkezője is előfordul, azaz a sarki légtömegek előretörése, mely aztán nemigen törődik a regula jól rímelő megállapításaival. Monda­nunk sem kell, hogy a József-naphoz fűzött másik szabály, amely sze­rint, ha ezen a napon szél fúj, úgy az feltétlenül hetekig tart, nem egyéb koholmánynál. Faluhelyen mégis ez a nap a marhák első kihaj- tasát jelezte a múltban, s a fokhagymát, krumplit, kaprot is ezen a na­pon volt szokás elültetni. Benedek a fűnek termésfakasztó napja volt valamikor, s a gyerme­kek ma is körbefogódzva dicsérgetik őt, mondván: „Benedek, jön­nek a jó melegek.” Március 22-ét sok helyen tartották „guzsalyütő” napnak, hiszen a tavaszi munkák beálltával ekkor hagytak föl véglegesen falusi asszo­nyaink a fonással. Vásárok Bélapátfalván: 16-án országos állatvásár. Egerben: 22-én autóvásár. Hatvanban: 17-én országos állat- és kirakodóvásár, 22-én autóvásár. Kálban: 21-én országos állat- és kirakodóvásár. * * * A vásárok időpontjában előfordulhatnak változások! Vagyonvédelmi kézikönyv A betörés elleni védekezés személyi és tárgyi feltételeiről részletes áttekintést és adókiadványt adott közre a Magyar Elektrotechnikai Egyesület keretében tevékenykedő Vagyonvédelmi Vállalkozók Szövetsége. Az új vagyonvédelmi kézikönyv nemrégiben jelent meg. A könyvben minden érdeklődő szakszerűen tájékozódhat, miként védheti leghatékonyabban féltett értékeit. A könyv fejezetei foglal­koznak többek között: a védelmi koncepció kialakításának mikéntjé­vel, a személyvédelemmel, a védelemhez szükséges technikai eszkö­zökkel, az elektronikus betörésvédelmi érzékelőkkel, s különféle vé­delmi ajánlásokat is adnak. Vételi Eladási Pénznem árf. 1 egységre Ft-ban Angol font 134,33 137,13 Ausztrál dollár 59,11 60,35 Belga frank (100) 227,92 232,58 Dán korona 12,08 12,34 Finn márka 17,15 17,55 Francia frank 13,81 14,09 Görög drachma (100) 40,56 41,40 Holland forint 41,68 42,54 ír font 125,58 128,18 Japán yen (100) 58,27 59,47 kanadai dollár 65,38 66,78 Kuvaiti dinár 264,94 270,44 Német márka 46,91 47,87 Norvég korona 11,96 12,20 Olasz líra (1000) 62,56 63,84 Osztrák schilling (100) 666,40 680,00 Portugál escudo (100) 54,47 55,57 Spanyol peseta (100) 74,31 75,83 Svájci frank 51,66 52,74 Svéd korona 12,94 13,20 USA-dollár 78,19 79,75 ECU (Közös Piac) 95,89 97,85 Féléves bécsi ösztöndíj Műfordítói pályázat Féléves bécsi műfordítói ösztöndíjra hirdet pályáza­tot a bécsi Institut für die Wissenschaften vom Men­schen. Pályázni lehet bár­mely jelentős európai szép- irodalmi vagy társadalom- tudományi mű fordításával nyugatiról kelet-európai nyelvre, vagy fordítva, illet­ve valamely kelet európai nyelvről egy másikra. A bécsi IWM fedezi a kinttartózkodás költségeit, és biztosítja a fordítói mun­ka feltételeit. A pályázatokat a követ­kező címre kell beküldeni: Ms. Karolina Niedenthal; IWM, A-1040 Wien, Gol- degg-Gasse 2. Telefon: (222)-656636-0; Fax: (01) 65663685. Beküldendő a fordító életrajza, publikációs jegy­zéke, a fordítandó mű címe. Előny, ha a pályázó kiadói szerződést is tud mellékel­ni. HÉTVÉGI ORVOSI ÜGYELET EGER ÉS KÖRNYÉKE RÉ­SZÉRE: Andornaktálya, Nagytá­jra, Makiár, Kerecsend, Demjén, Égerszalók, Egerszólát, Ostoros, Novaj, Felsőtárkány, Noszvaj, Bá­tor, Hevesaranyos, Égerbocs. HE­LYE: Eger, rendelőintézet, Knézich K. u. 1-3. Szombat reggel 8-tól hét­fő reggel 8-ig. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYE­LET: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig az egri gyermekek részére. HELYE: megyei kórház­gyermekosztály földszintje, Eger, Árva köz 1. Telefon: 10-841. FOGORVOSI ELLÁTÁS: szombaton reggel 7 órától 13.30 óráig. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától 20 óráig, vasárnap 8 órától 20 óráig a Technika Házában. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER­BEN: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneti na­pokon reggel 8 órától másnap reg­gel 8 óráig, a 10-133-as telefonsza- mon. Hétköznapokon 16 órától másnap reggel 7 óráig,és a 12-570- es üzenetrögzítőn lehet bejelentést tenni. GYÖNGYÖS ÉS KÖRNYÉKE RÉSZÉRÉ: Karácsond 1—2-es körzet, Gyöngyösoroszi, Gyön- gyössolymos, Gyöngyöstaiján, Gyöngyöspata, Szűcsi részére. HE­LYE: Gyöngyös, Dózsa Gy. u. 18. szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Telefon: 13-162. HATVAN ÉS KÖRNYÉKE: körzeti orvosi ügyelet szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 8-tól másnap reggel 8 óráig. HELYE: Hatvan, rendelőintézet, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. FOGORVOSI ÜGYELET: szombaton reggel 6.30-tól 14 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 8.30-tól 11 óráig. HÉLYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. GYERMEKORVOSI ÜGYE­LET: szombaton reggel 8 órától 12 óráig, vasárnap és munkaszüneti napon reggel 8 órától 10 óráig. HE­LYE: Rendelőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-199. HEVES ÉS KÖRNYÉKE RÉ­SZÉRE: Boconád, Tamabod, Tár­náméra, Tarnazsadány, Tamaörs, Erk, Zaránk, Átány, Hevesveze- kény, Tamaszentmiklós, Pély, Er­dőtelek, Tenk részére. HÉLYE: Heves, Vöröshadsereg u. 32. sz. alatt szombat reggel 7-től hétfő reg­gel 7-ig. Telefon: 11-831. FOGORVOSI ÜGYELET: szombaton és vasárnap reggel 8 órá­tól 12 óráig a Tanácsköztársaság tér 2-4. sz. alatt, a fogorvosi rendelő­ben. RECSKEN: szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Recsk, Pá­rád, Parádóhuta, Bodony, Parád- sasvár, Mátraderecske, Mátraballa, Sírok, Sirok-Kőkútpuszta részére. HELYE: Recsk, Táncsics u. 9. Tele­fon: segélykérő. VÁMOSGYÖRKÖN: Vámos- györk, Adács, Atkár, Gyöngyösha- íasz, Nagyréde, Visznek részére. HELYE: Vámosgyörk, Petőfi u. 25. IDEJE: szombat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Telefon: segélykérő. VISONTÁN: Visonta, Abasár, Detk, Ludas, Márkáz, Nagyfüged lakosainak. HELYE: Visonta, Pető­fi u. 9. szám alatti rendelőben szom­bat reggel 7-től hétfő reggel 7-ig. Telefon: segélykérő. ÁLLANDÓ KÉSZENLÉT: Mátraszentimre, Mátraszentlászló, Mátraszentistván községek részére. HELYE: Mátraszentimre orvosi rendelő, Arany János u. 7. Telefon: segélykérő. ÁLLATORVOSI ÜGYELET: szombaton 8 órától vasárnap 20 óráig. EGRI: Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-460. GYÖNGYÖSI: Gyöngyös, De­ák F. u. 17. Telefon: 13-991. HATVANI: Hatvan, Vágóhíd. Telefon: 11-901. HEVESI: Heves, Fő út 10. Tele­fon: 11-917. FÜZESABONYI: Petőfi Mgtsz, Füzesabony, Zrínyi u. 32. Telefon: 41-533 RECSKI: Recsk, Kossuth L. u. 218. Telefon: Recsk 15. TARNAMÉRAI: Tama-Hol­ding Agrárszövetkezet központi iroda, Tamaméra, Boconádi u. 50. Telefon: Tamaméra 6. Az ügyeleti helyekhez tartozó ál­latorvosi körzetekről a területileg il­letékes állatorvos ad tájékoztatást. ÁLLATKÓRHÁZI ÜGYE­LET: pénteken 19 órától hétfő reg­gel 7.30 óráig. HELYE: Eger, Szö­vetkezet u. 4. Telefon: 12-460. EGERBEN: felnőtt betegek ré­szére délután 18 órától reggel 8 órá­ig. Napközi sürgősségi ellátás ugyanott (11-16 óra között). HE­LYE: rendelőintézet déli szárnya, Knézich Károly u. 1-3. Telefon: 11- 000. GYERMEKORVOSI ÜGYE­LET: este 19 órától másnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig. HELYE: megyei kórház, Árva köz 1. Telefon: 10-841. GYÖNGYÖSÖN: felnőtt bete­gek részére délután 19 órától reggel 7 óráig. NAPKÖZI ÜGYELET: 12-14 óráig. ÜGYELET HELYE: Széchenyi u. 1. Telefon: 11-727. HATVANBAN: délután 17 órá­tól reggel 8 óráig, a város lakóinak napközben 12-16 óráig is. HELYE: rendelőintézet Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. HEVESEN: délután 19 órától reggel 7 óráig Heves, Vöröshadse­reg u. 32. Telefon: 11-831. FÜZESABONY ÉS KÖRNYÉ­KÉN: este 18-tól reggel 6-ig Füzes­abony, Dormánd, Besenyőtelek, Mezotárkány, Szihalom, Mezősze- mere, Egerfarmos részére. HELYE: Füzesabony, Rákóczi u. 42. Tele­fon: 41-020. BÉLAPÁTFALVÁN: Bélapát­falva, Balaton, Bükkszentmárton, Mikófalva, Bekölce, Egercsehi, Szűcs, Mónosbél, Szilvásvárad és Nagyvisnyó részére. HELYE: Bélapát­falva, Lenin u. 24. IDEJE: este6-tól reggel 6-ig. Telefon: segélykérő. PÉTERVÁSÁRA ÉS KÖR­NYÉKE: este 7-től reggel 7-ig. Pé- tervására, Erdőkövesd, Váraszó, Is­tenmezeje, Szederkénypuszta, Ivád, Kisfüzes, Bükkszenterzsébet, Fedémes, Tamalelesz, Szentdo­monkos, Bükkszék, Terpes, Szajla részére. HELYE: Pétervasára, Kos­suth u. 2. Telefon: segélykérő. TISZANÁNA: Tiszanána, Kömlő, Kisköre, Poroszló, Üjlő- rincfalva, Sarud. Este 7-től reggel 7-ig. Tiszanána, Vöröshadsereg u. 106. Telefon: segélykérő. VERPELÉT: este 7-től reggel 7-ig. Verpelét, Feldebrő, Aldebrő, Tófalu, Kápolna, Kompolt, Kál, Nagyút, Tarnaszentmána, Vécs, Kisnána és Domoszló részére. HE­LYE: Verpelét, Szabadság tér 2. Te­lefon: segélykérő. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER­BEN: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneti na­pokon reggel 8 órától másnap reg­gel 8 óráig a 10-133-as telefonsza- mon. Hétköznapokon 16 órától másnap reggel 7 óráig a 12-570-es üzenetrögzítőn lehet bejelentést tenni. Megyénk templomainak vasárnapi miserendje Egerben Bazilika: 6, 7, 8.30, 10, 11.30 és 18.30 óra Kórház Szt.Anna-kápolna (Széchenyi u.29.): 7 óra, vala­mint a kórházi betegeknek is, 10.30 óra (akik az utcán át tudják a templomot megközelíteni). Fájdalmas Anya-templom (Szajcz Leó u.7.): 7, 9 és 18 óra Szent Bernát-templom (Szé­chenyi u.15.): 7, 8, 10 és 19 óra. Nagyboldogasszony-templom (Kossuth u. 14.): 8, 9,11.30 és 17 óra Jézus Szíve-templom (Makiá­ri út 91.) 6.30, 8.30 és 17 óra. Lajosvárosi-templom (Aradi u.): 7, 9 és 18 óra Minorita-templom (Dobó tér 4.): 12 óra Kisboldogasszony-templom: fél 8 és 9 óra Eger Felnémet-templom: 8 és 9.30 óra Istentisztelet az egri reformá­tus templomban (Deák F. út 56.) de.10 órakor, hitoktatás du.15 és 16 órakor a gyülekezeti teremben (Markhót F.u.2.), s ugyanott is­tentisztelet 17 órakor Gyöngyösön Gyöngyös-Felsőváros Szent Bertalan-templom: 7, 8.30, 10.30 és 18 óra Temetőkápolna: 15 óra Gyöngyös-Alsóváros: 7, 8.30, 10 és 18 óra Gyöngyöspüspöki: 11 óra Hatvanban 6.30, 8, 10, 11.30 és 18 óra Újhatvanban: 7, 9 és 18 óra Hevesen 8, 9.30 és 18 óra Újtelepen: 11 óra

Next

/
Oldalképek
Tartalom