Heves Megyei Hírlap, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-02 / 52. szám

2. VILÁGTÜKÖR HÍRLAP, 1992. március 2., hétfő Hazánk és Kambodzsa Magyarország üdvözli az ENSZ kambodzsai békefenntar­tó erőinek felállítását, és kész hozzájárulni a megbékélést, a demokráciát, az emberi jogok érvényesítését szolgáló erőfeszí­tésekhez — erről beszélt pénte­ken, a Biztonsági Tanács ülésén Erdős André nagykövet. A BT pénteken fogadta el azt a rendezési határozatot, amely­nek keretében 22 000 fős béke- fenntartó erőt küld a délkelet­ázsiai országba. A világszervezet katonai és polgári szakértői a’ gyakorlatban átveszik az ország' irányítását, hogy a sokéves pol-. gárháború után biztosítsák a fegyvemyugvást és a demokrati­kus választások előkészítését. Letartóztatták a gerillavezért Tizennégy társával együtt rendőrkézre került Aisza Mesz- szaudi, alias Tajeb el-Afgani, Al­géria leghírhedtebb muzulmán szélsőséges gerillavezére. Erről a francia rádió számolt be szomba­ton, algériai biztonsági körökre hivatkozva. Messzaudi nevéhez fűződik a Gemmar határállomás ellen tavaly novemberben inté­zett támadás, amelyben három katona vesztette életét. Az el- Afgani ragadványnév az afga­nisztáni háborúban való részvé­telére utal. Súlyos harcok Vinkovcinál Mind komolyabb méreteket öltenek a fegyveres összecsapá­sok Vinkovcinál — jelentette a zágrábi rádió vasárnap, amely beszámolt arról is, hogy a szerb szabadcsapatok állandóan pro­vokálják a horvát hadsereg ala­kulatait. A jelentés szerint Mir- kovci irányából több mint 100 gránát hullott a városra. Három horvát katona megsebesült. Vin- kovciban egész éjszaka robbaná­sok hallatszottak. Dubrovniknál a szövetségi erők gyalogsági fegyverekből tüzet nyitottak a horvát állásokra. Gospic kör­nyékén is többször megsértették a tűzszünetet. Ködszurkáló kisgazdák (Folytatás az 1. oldalról) Kifejtette, hogy gazdasági jó­lét nélkül nem létezik demokrá­cia, s mindenki, aki ennek az el­lenkezőjét állítja, az demagóg. Mivel nézete szerint az ország­ban minden területen katasztro­fális a helyzet, szeptember elsejé­től szakértői kormányt kell felál­lítani, amelyben a miniszterek nem feltétlenül pártokhoz kö­tődnek, hanem a társadalom ja­vaslatai alapján ülnek a „bár­sonyszékbe”. Ehhez egy úgyne­vezett második ellenzéki kerék­asztalt javasol létrehozni, ahol közösen tanácskoznak a parla­menti és a parlamenten kívüli pártok, sőt külön képviseletet kapnak a fiatalok, a nyugdíjasok és a munkanélküliek is. Beszéde közben a csarnokban aláírás- gyűjtési akció kezdődött annak érdekében, hogy az országgyűlé­si képviselőket a választások kö­zött is vissza lehessen hívni. — A mi pártunk konzervatív, keresztény és nemzeti, s fő ereje a vidék —mondta befej ezésül Tor- gyán József. — Ezzel együtt vár­juk a polgári liberális gondolko­dókat is sorainkba, hiszen az ő nézeteik sem idegenek tőlünk. Harcolni fogunk azért, hogy át­vehessék a hatalmat, s ha mun­kánkban Antall József akadá­lyoz bennünket, akkor még a nyáron tömegdemonstrációt szervezünk, amelyen a tüntetők sora a budapesti Hősök terétől a Parlamentig ér majd. marin g maria g muring marin g a ai ’S 'Bl S a ai h ‘B S u 'Bl s KÖSSE ÖSSZE A KELLEMEST A HASZNOSSAL! Az egri NAP ABC NŐNAPI AJÁNDÉKA február 26-tól: — indiai pamut ruházati cikkek — háztartásban hasznos műanyag, üveg és fémáruk 30 %-kal olcsóbban, — fürdőszobamérleg csak 650 Ft-ért! Nap mint nap: NAP n is 3 Ifi« 5, n us £ n is maring máring maring maring ATIGÁZ \ Miskolci Üzemigazgatósága értesíti Tisztelt Fogyasztóit, hogy a távbeszélő-hálózat számkapacitásának bővítése miatt a telefonszámaink 6 jegyűre változnak. 7992. február 29-től fogyasztóink az alábbi telefonszámokon hívhatják a MISKOLCI egységeinket: éjjel-nappali ügyelet: 46/341-000 központ: 46/341-811 titkárság: 46/341-079 telefax: 46/341-020 sí valódi népképviseletet szeret­nénk megvalósítani. — De ki fogja megalakítani ezt a kormányt? — Konszenzussal kell dönteni minden kérdésben, s a társada­lom valamennyi rétegének ott kell lennie. Azért határoztam meg a szeptemberi időpontot, hogy legyen idő dönteni. — A résztvevő pártok egyenlő súllyal vennének részt? Magyar- országon ugyanis jelenleg érvé­nyes egy választás eredménye... — Figyelembe lehet venni az arányokat, de ez nem olyan sú­lyos kérdés. A kívülálló könnyen vélheti úgy — végigtekintve az éljenző tömegen —, hogy az egybegyűl­tek nehány nap alatt érdekes me­tamorfózison mentek át, hiszen két hete még kormánypártiak voltak, ma pedig ellenzékiek. — Számomra ez nem problé- - közölte lapunkkal Ivády Béla, a pétervásárai alapszerve­zet titkára, aki törött lábbal is vállalta az utazást. — Én ugyanis a kezdetektől nem értettem egyet a kormány programjával, így az sem okozott különösebb megrázkódtatást, hogy kilép­tünk a koalícióból. Ezután is ugyanúgy fogok viselkedni poli­tikusként, mint eddig. Közben természetesen folya­matos volt az immár ellenzéki tapsvihar, s bizonyítva, hogy a párt igenis demokratikus alapo­kon működik, az elnökségben helyet foglalók sem kaptak ka­bátjuk számára fogast, így nem volt mit tenniük, könnyű tavaszi felöltőik a hátuk mögött hever­tek a poros deszkán... Kovács Attila — A szakértői kormányban nem kívánok szerepet vállalni, akkor sem, ha erre felkérnek... — nyilatkozta lapunknak közvetle­nül a beszéde után, még a tribü­nön Torgyán József. — A kisgazdapárt kit és mi­lyen pozícióra jelöl ebbe a kabi­netbe? — Ön félreértette a szavai­mat, ha ilyen kérdést tesz föl, mert nem a kisgazdák akarnak maguknak pozíciókat, hanem a PANOGER Kereskedelmi KFT. Eger, Érsek u. 8. szám alatti üzletházában kialakítandó színvonalas, 10-25 m2-es berendezett üzlethelyiségeit árverés útján bérbe adja. Az üzlethelyiségek megtekinthetők és részletes tájékoztatás a helyszínen 1992. március 3-tól naponta 9-től 17 óráig. Az árverésre 1992. március 7-én 9 órától az üzletházban kerül sor. \ Á Kissinger - Közép- Európáról Nagyon veszélyes, hogy le­csökkent Amerikában az érdek­lődés a közép-európai demokrá­ciák, Lengyelország, Magyaror­szág és Csehszlovákia iránt, mert így senki földje alakul ki a NATO és a volt Szovjetunió között, és ha ott visszafordulnak a változá­sok, az örvény ezen országokat is lehúzhatja. Erről beszélt pénte­ken a szenátus külügyi bizottsága előtt Henry Kissinger. (MTI) Az országban teljes a zűrzavar Éhség­lázadás Albániában Egy 17 éves serdülő és egy rendőrtiszt vesztette életét szom­baton a közép-albániai Pecinjé- ben az ötödik napja tartó éhség­lázadásban. Az A FP szerint a vá­rosban egész nap folytatódott az üzletek és raktárak fosztogatása, a keletkezett károk nagyságát 600 000 dollárra becsülik. A Tiranától 100 kilométerrel délre lévő Pogradecben tizenöt rendőr sebesült meg, amikor út­ját akarták állni az üzletek ellen rohamra induló tömegnek. A Reuter jelentette, hogy em­berek ezrei tartanak Dürres ki­kötője felé, abban a reményben, hogy valamely hajó fedélzetén Nyugatra juthatnak. A kikötőt rendőri erők zárták le. Megfigyelők szerint Albániá­ban a helyzet mindinkább kicsú­szik az ellenőrzés alól. Fadal Ca- naj országos rendőrfőkapitány a Reuter tudósítójának kijelentet­te, hogy az egész országban teljes a zűrzavar, és a biztonsági erők nem rendelkeznek a tömegek megfékezéséhez szükséges esz­közökkel. Karabah • • Örmény ellentámadás Bakui források szerint az ör­mény fegyveresek heves ellentá­madást indítottak a hét közepén Karabah azeriek lakta települé­sei ellen, és azóta is heves tűz alatt tartják a Karabahot környező azeri falvakat is. Ajaz Mutalibov azeri elnök háromnapos gyászt rendelt el az örmény támadás ál­dozatainak emlékére. Az Azerinform nevű azerbaj­dzsán híriroda szombaton köz­zétette Hodzsali város lakossá­gának felhívását a világ közvéle­ményéhez. A jelentés szerint az azeriek lakta, mintegy hatezres város a földdel lett egyenlő az ör­mény támadás után. A szemta­núk azt állítják, hogy legalább ezer ember halt meg és többszáz a sebesültek száma. Közben nyugati tudósítók azt közölték, hogy az örmények az azeri fegyveresek főhadiszállásá­nak számító, hetvenezres Ag- dam városát is lőtték. Húsz Grad-típusú rakétát lőttek ki szombat hajnalban a településre. A források szerint egy ember meghalt, tucatnyi a sebesült, s Agdamból tömegesen menekül­nek az emberek, félve egy újabb örmény támadástól. MEGJELENT A Repülőgép-eladás Borisz Jelcin orosz elnök engedélyt adott arra, hogy külföldön értékesítsék a köztársasági légierő repülőgépeinek egy részét. Hogy ne csökkenjen az orosz légirő harcképességének a szintje, a rendelet szerint legfeljebb 1600 gép kerülhet eladásra. (MTI) Tisztelettel meghívjuk Önöket\ az 1992. március 2-4-én az EGER SZÁLLODA galéria termében rendezendő TÚZ-, VAGYON-, MUNKA-, KÖRNYEZETVÉDELMI és BIZTONSÁGTECHNIKAI KIÁLLÍTÁSRA. A kiállítás témája: — autó- és lakásriasztók — zárak — tűzjelzők — kaputelefonok — őrzés, védelem — ingyenes szaktanácsadás Nyitva tartás: 10-18 óráig A látogatók közül március 4-én 15 órakor sorsolást rendezünk. A díjakat a kiállító cégek ajánlották fel! MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁRUNK! Összhang­ban... (Fotó: Szántó György)

Next

/
Oldalképek
Tartalom